Szolnok Megyei Néplap, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-20 / 67. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. MÁRCIUS 20. Igaz ügyért harcolt Básti Ágostonnak hívták Ha élne, ma lenne nyolcvanéves. Nehéz, veszélyekkel teli, de gazdag életet élt. Ha valamikor megkérdeztük Volna tőle, ha újra kezdené, vállalná-e ismét a nehéz, harcos életet, minden bizonnyal így válaszol: igen, vállalnám az üldöztetést, a bujkálást, a börtönt, az éhbért, mert a harcot igaz ügyért folytattam. Igen, Básti Ágoston egész életét á munkássors jobbra fordításáért áldozta. A zagyvarékasi gátőr alig cseperedett fel, már napszámosmunkát vállalt, mert az apa keresete bizony kevés volt a család ellátására. Aztán, még szinte gyermekfejjel megpróbálta, hátha Pesten nagyobb szerencséje lesz: biztos munkát talál, több pénzt keres és még talán szakmát is tanulhat. így került a csepeli Weiss Manfréd gyárba, öt évig dolgozott ott, s közben eljegyezte magát a munkásmozgalommal. Tagja lett a szociáldemokrata pártnak, majd belépett a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetségébe. Ám 1921-től — amikor meg kellett válnia a gyártól — egyre hányattatottabb lett az élete. Dolgozott bányában, a Keleti és Molányi Vegyészeti Gyárban, ahol egy sztrájk szervezéséért, annak sikertelensége után elbocsátottak. És újra meg újra kezébe került a vándorbot; 1924-ben a Zagyva-gát építésénél ku- bikolt, ott dolgozott akkor is, amikor baloldali magatartása miatt kizárták az MSZDP-ből. Ekkor lett tagja az illegalitásban dolgozó kommunista pártnak és a párt vidéki sejtszervezője- ként tevékenykedett. E feladatot ellátva járt Szolnokon, Jászladányban, Üjszászon és szülőfalujában. Ott is tartóztatták le, de egy hónaD múlva bizonyítékok hiányában — melyik szegény ember akart a magafajta árulója lenni? — szabadon engedték, de rendőri felügyelet alá helyezték. Már családos ember volt, — 1928-ban — amikor Helvéciára költözött, ahol alkalmi mezőgazdasági munkákból kereste meg a betevő falatra valót. De kapcsolata a mozgalommal nem szakadt meg. Sőt. később, amikor Budapesten, majd Salgótarjánban a Vasöntő és Gépgyárban dolgozott, mindkét helyen üzemi sejtszervező, és tagja a Vörös Segélynek. Egy sikeres sztrájk szervezése után el kellett hagynia munkahelyét és tulajdonképpen ezután bárhol vállalt munkát, mindenütt csak nagyon rövid ideig dolgozhatott. És elkövetkezett életében az az időszak is — a háború borzalmas éveiben — amikor nehézipari üzemekben többé nem alkalmazták, mert hisz szinte valamennyi hadiüzemként termelt, és ő „megbízhatatlan" volt. Üjra a mezőgazdaságban napszámosként keresett fillérekből tengődik a családjával. Próbálkozott munkát vállalni több helyen is, de néhány nap múlva mindig elbocsátották. Nemegyszer letartóztatták mert sztrájkot szervezett, mert illegálisan szemináriumot tartott dolgozótársainak. Szálasi uralomra jutásakor elfogató parancsot adtak ki ellene. Amikor becsületes emberek révén erről tudomást szerzett, az őt kereső nyilasok elől sikerült elmenekülnie, és egy jóindulatú helvéciai ember birtokán lévő bunkerben bujkált. Alig szabadult fel Helvécia, Kecskemét, Básti Ágoston már az új életért dolgozók között van. Részt vett az MKP helyi szervezetének létrehozásában, 1944 december 10-én pedig a kecskeméti városi pártbizottság titkára lett. Tagja az ideiglenes nemzetgyűlésnek. Később a kecskeméti járási pártbizottság titkára, majd 1947-ben, 1948-ban az UFOSZ Bács megyei titkára. Elkerült Bábolnára is igazgatónak és párttitkárnak. Később Szabolcs megyébe helyezték, ahol több állami gazdaság igazgatójaként dolgozott, és munkája mellett sokat tett a közösségért úgy is, mint a mátészalkai járási pártbizottság és járási tanács tagja. Nyugdíjba vonulása után sem tudott pihenni: a nagy gondokkal küzdő nagyecsedi Rákóczi Tsz elnöke lett, miután a tagság egyhangúlag megválasztotta. E megtisztelő de nehéz feladatot egész addig ellátta, amíg az orvosok álljt nem parancsoltak neki. De a mozgalmi munkát akkor sem hagyta abba: körzeti párttitkárként tevékenykedett tovább. Mindegy, hogy hol, milyen beosztásban, de a kommunistának mindig tennie kell a maga dolgát az emberekért, a közösségért, a szebb, gazdagabb jövőért. Igen, ez volt a hite, a meggyőződése. Szolnokon halt meg 1978. augusztus 2-án. Ma, amikor a megemlékezés virágait helyezi el sírján a család, a szolnoki városi pártbizottság, tisztelettel és kegyelettel emlékezünk Básti Ágostonra, aki egész életével példát mutatott az utána következő nemzedékeknek. Közreműködik: a Jászsági Népi Együttes Műsoroka budai Vigadóban TV-felvétel — Fesztiválok A budapesti Tavaszi Fesztiválon a Szövetkezetek Jászsági Népi Együttese is szerepel. A közönség március 22-én, 23-án és 24-én a Budai Vigadóban tekintheti meg műsorukat, 25-én pedig a Budapest Sportcsarnokban az országos táncháztalálkozón vesznek részt a jászberényi táncosok. Ugyanitt az esti gálaműsorban is fellépnek, előadásukban zsámboki és szatmári táncokat láthatnak az érdeklődők. Másnap, március 26- án Jászberényiben tv-felvétel készül az együttesről, amelyet a televízió Jászságot bemutató filmjében láthat majd a nagyközönség. Az együttes készül a Zalai országos kamaratánc fesztiválra is, amelyet április 6 és 8 között rendeznek meg. A fesztiválon első ízben szerepeinek saját koreográfiákkal. A szerzők az együttes zenészei és táncosai, Völgyi László és Bakonyi István, illetve Pál Mihály és Papp Imre. Ugyancsak áprilisban — 14-én és 15-én — kerül sor Kecskeméten az Országos szövetkezeti néptánc fesztivál egyik területi döntőjére, amelyen ssintén a szereplők között lesz a Jászsági Népi Együttes, s remélhetőleg ott láthatjuk tagjait majd az országos döntőn is, július elején Siófokon, illetve Balatoni iireden. A filmgyártás legfőbb költségeit manapság a nyersanyag és a díszletek jelentik. A televíziózás új eszközeivel, a videó-technikával az előzetes számítások szerint — minimálisra lehetne csökkenteni az említett kiadásokat. Képünkön jelenet laz Angyal szállt le Babilonban című filmből (Sinkó László, Tordai Teri, Sink ovits Imre). A hátteret a kis méretű makett videó-technikával történt felnagyításával hoz ták létre A szabadságharc emlékei Kiállítás a megyeszékhelyen Hatvanhat Téma: az állam és az egyházak A Hatvanhat című műsorsorozat április 26-i adásának vendége Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke lesz. A műsor szerkesztősége — amely várja a televíziónézőik témába való —leveleit, többek között szeretné, ha szóba kerülne: miként és hogyan változott az elmúlt negyedszázadban az állam és az egyházaik kapcsolata. Az érdeklődők leveleiket, kérdéseiket a Magyar Televízió címére írhatják: 1810 Budapest, Szabadság tér 17. Hatvanhat. Az 1948/49-es forradalom és szabadságharc Szolnok megyei emlékeiből nyílt kiállítás „A hónap műtárgya” sorozatban a szolnoki Damjanich Múzeumban. A tárlaton megismerkedhetnek a látogatók az 1849. március 5-i szolnoki csata eseményeivel, amikor a Damjanich tábornak vezette magyar hadak döntő győzelmet arattak az osztrák csapatok felett. A 137 évvel ezelőtt történteket idézve nyomon követhetők a csata lefolyásának mozzanatai, s megsárgult, régi rajzokon a vörössipkások küzdelmének pillanatai. Külön helyet kaptak a kiállításon a Damjanich-emlékek; egyebek között látható a szerb hadvezért ábrázoló festmény, Chio- vini Ferencnek, az alföldi piiktúra neves képviselőjének alkotása. A relikviák sorában a Damjanich-szoborbizottság 1912-ben nyomtatott meghívója is megtekinthető, amely a vértanú tábornok művésztelep mellett álló lovasszob- rának avatására hívta a város lakóit. Sikerek lemondásokkal A szólampróbáktól a tapsig Mit lát a közönség, amikor beül egy énekkari hangversenyre? Az elegánsan öltözött kórustagok mosolyogva vonulnak be a színpadra, szemet gyönyörködtető lépcsőzetes sorokat alkotnak, megérkezik a még elegánsabb karmester, még szélesebb mosollyal, a közönség és saját kedvére „fcidalol- ja” magát az együttes, nagy tapsot kap, sikerélmény, majd újra mosoly és kilibben a kórus a színről. És ráadásul még külföldre is járnak... jegyzik meg sokan epésen. Ez aztán fenékig tejfel! Nem egyszer hallottam már hasonló megjegyzéseket a koncert szünetében vagy a hangverseny végén, a ruhatárnál sorban állva. Valamiféle irigykedés jelei ezek. Pedig a pódiumra állás, a szereplés csupán egy része, a látványos része egy kórus- életének. Sok-sok gyakorlás, próba, idegeskedés, szervezőmunka előzi még a sikert. Sok mindenről' le kell mondania a kórustagnak, ahhoz hogy a közösség eredményeket érjen el, nyugodtan ki merjen állni a közönség elé. A szolnoki Kodály Kórus három tagját kértük meg, hogy kalauzolásukkal a kar- éneklés kevésbé látványos hétköznapjaiba segítsenek bepillantani. Munkahelyükön, baráti körükben szá- mon-tartják-e, hogy szabadidejük jelentős részét énekkari próbán töltik, a környezet egyáltalán érdeklődik-e mindez iránt? Darász Gizella, a SZÜV adatrögzítési műszakvezetö- je. közel tíz éve tagja az együttesnek. — A nővérem , és a sógorom is énekel a kórusban — magyarázta — nekik ds részük van abban, hogy ide kerültem. Az általános és a középiskolai énekkarban megkedveltem a közös éneklést. Sajnos nem volt arra lehetőség, hogy hangszeren tanuljak, a zenét viszont szeretem, így maradt a kórusmuzsika. Hetente kétszer, szereplés előtt háromszor és ha nagyon fontos koncertről van szó és a mű még nem érett meg bennünk eléggé, akkor majdnem minden este próbálunk. Két műszakban dolgozom, s így a délutános heteimen kénytelen vagyok kihagyni a próbát, ilyenkor otthon pótolom a lemaradást. Rengeteg szabadidőt elvesz az embertől áz énekkar, ha becsületesen akarja csinálni. Előfordul, hogy szellemileg és fizikailag is elfáradunk, igaz, ez nagyon kellemes fáradtság. Óriási élményt ad a kóruséneklés, de azért 'bizony keményen meg kell dolgozni. Azt hiszem ezt csupán az tudja igazán, ak; benne van. — Számon tartják munkahelyén, hogy kórusban énekel? — Természetesen. Egy-egy szereplés után mindiig megkérdezik, hogy milyen volt, nemcsak a közvetlen kollégák, -de a vezetők is. Ha kikérő érkezik elengednek. Külföldi út után élménybeszámolót szoktam tartani. A hanglversenyekre mindig küldök meghívót, de arra nem emlékszem, hogy valaha valaki eljött volna. Pedig jól esne. Mennyi szábadideje van egy főiskolai hallgatónak? Hogyan „férnek bele” a próbák, a hétvégi fellépések? — Ügy kell beosztani a tanulást, hogy mellette még szabad idő is jusson — mondta Csortos Csilla a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola másodéves hallgatója, aki hat esztendeje énekel a vegyeskarban. — Zeneiskolába már nem járok, viszont igénylem a muzsikálást. Egy-egy rázósabb nap után kimondottan felüdít a próba. Jó a közösség, remek hangulatban telik el á két két és fél óra. Koncert előtt nagyon intenzív próbákat tartunk, ilyenkor különösen oda kell figyelni. Remek dolog érezni, hogy a munkában mennyire egy húron pendiil a társaság. Fáradtan, de elégedetten megyek haza ilyenkor. — Vizsgaidőszakban is rendszeresen jár az együttesbe? — A napi tanulás után a feszültséget szinte „kidalolja” magából az ember. Tényleg nincs sok szabad órám, de ha a tervek valóra válnak a főiskolán is alakítunk egy kórust. El sem tudnám képzelni, hogy ne énekeljek benne. A szolnoki gépipari szak- középiskola fiúkórusa a nőnapi műsort gyakorolta a tízperces szünetben. Szakoly Lajos irányításával. Az intézmény tanára vezeti az iskolai énekkart, tagja és szervező titkára a Kodály kórusnak. Nem akart játszani * a számokkal, de végül is összeadtuk, hogy a két kórusnál történő foglalatoskodása az elmúlt évben egy hónapnak (!) megfelelő időt tett iki. — Mit szól ehhez a család? — Időnként zsörtölődik a feleségem, de szelid szóval leszereli az ember. Meg hát lassan kénytelen tudomásul venni, hogy életem egyií) eleme a kórusmuzsika. Rengeteg lemondást követel, nehéz lenne mindezt véghezvinni, ha a család, a kollégák nem támogatnának. Ók azonban figyelemmel kísérik a murikát. Az iskolai kórussal például a felkészülési napjaimon tudok gyakorolni. Vagy, ha van pár diák akinek a vonata reggel 7.10- re beér és 8-ig ráérnek bejövök én is, és tanuljuk az új műveket. Tudom, hogy ehhez bizonyos fokú megszállottság is szükséges a zene szeretete mellett. De nem lehet szavakban foglalni azt az örömet, amikor a közel múltban tíz tanuló önként odajött hozzám és elmondták, ők is szeretnének kórustagok lenni. Ezek után természetes, hogy nem számolja a munkával töltött perceket, órákat az ember. V. Fekete Sándor A rádió hulámhosszán Az ésszerűség dicsérete Nehogy azt higgye valaki, hogy régen a szegény ember — vagy netán, ma — nem szeretett jót és jól enni. Dehogynem! S tudott is •többnyire, mert a nép bölcsessége — időhöz, tájhoz, lehetőséghez igazodva — úgyszólván „kikeverte” azokat az ízeket, amelyek vidékenként hagyományossá váltak. Ma már alig ismerjük ezeket az olcsó, az évszakoknak, élettani követelményeknek megfelelő ételeket. A vendéglátás nagyiparrá válása száműzte az olcsó tájjellegű ételeket, s ha netán az étlapok szürkeségében találunk valami tájjellegű specialitást, akkor elkészülhetünk rá, hogy alaposan ki kell nyitni a pénztárcánkat. Pedig a tájjellegű ételek nem a régi főúri, nemesi konyhákról származnak. A rádiónak van egy nagyszerű műsorsorozata, amely táplálkozásunkkal foglalkozik: az élelmiszeripari magazin. Tiszteletre méltó szélmalomharcot vívnak a műsor tudós megszólalói, az egészséges életmódról még tapasztalataik alapján beszélő öregek, s az őket megszólaltató riporterek a haszonkulcs mindenek fölött szemléletű ..generálízek”, az egészségtelen táplálkozás ellen. Ezúttal a vasárnap reggeli adásban — Békésben járt a műsor mikrofonja, az ottani tájjellegű ételeket ízlelhettük meg képzeletben. Idős román asszonyok beszéltek a puliszkafőzés titkairól, elmondták milyen sokféleképpen el lehet készíteni ezt a nagyszerű kuko* ricaételt. Mellesleg néhány évtizeddel ezelőtt még itt a Tisza partján is Totyogott vasfazékban puliszka, ettük pirított szalonnával, túróval, juhtúróval, tejfellel, aludttejjel, íróval, mákkal, dióval, lekvárral, stb... Finom volt. A műsor komplex módon közelít meg egy-egy kérdést, némi elméleti háttér — mire van szüksége a szervezetnek — felvázolásával igyekszik meggyőzni a hallgatót arról, hogy mi szolgál javára és mi káros. Egy kicsit irigykedtünk is a műsor hallgatása közben békési szomszédainkra — a megszólaltatott emberek ugyanis kézből, kapásból elmondták legnépszerűbb, egészséges, tájjellegű ételeik receptjét, dicséretét. Próbálna meg valaki szűkebb hazánkban például tiszai halászlevet kérni a kisvendéglőkben. .. Netán az első osztályú éttermekben is — tisztelet a kivételnek — csak halzsíros vizet kap a közel 100 forintjáért. A generálízek elpusztítják a magyar konyhát, — ilyesmi az élelmiszeripari magazin következtetéssorozata. Ezért is jobban oda kell figyelnünk a műsor által is oly sokszor népszerűsített biotáplálékra. Fából vaskarika ez tulajdonképpen, de fele se tréfa: ne vegyszert együnk, hanem természetes anyagokat. Gondoljunk csak a nagyanyáink kiskertjében termesztett krumplira, zöldségfélék, gyümölcsök s a mai, agyonműtrágyázott, vegyszerezett termékek ízére, s rögtön érezzük, mi is a biotáplálkozás lényege. Jól időzített volt az élelmiszeripari magazin legutóbbi adása, hiszen a kiskertekben megkezdődtek a tavaszi munkák, nem mindegy mi kerül a földbe. Hogy mennyire nem, ehhez egy műsorhoz kapcsolódó adalék. Valaki így sóhajtott fel vasárnap délelőtt a szolnoki piacon: hej, ha elvethetnék vagy 10 kiló kifli krumplit, az ősszel már megtudnák a gyerekek, mi a különbség a krumpli meg a burgonya között. — ti —
