Szolnok Megyei Néplap, 1984. március (35. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-16 / 64. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. MÁRCIUS 16. Ismeri a tanácstagját? Nyár előtt, falugyűlés után Új szerepben a „poros” település — Amikor az iskola torna­termet kapott, a szülők ta­karítottak:, rendezkedtek. Ott voltam én is, a lányom még iskolába járt. Abban az év­ben ezt vállaltam társadalmi munkában. Máskor meg . . . legtöbbször az iskolában ta­karítok, meszelek néhány órát. Összejön pár asszony, munka közben beszélgetünk, a végére még jókedvünk is kerekedik. Az iskolában min­dig szükség van a segítségre, ezért minden évben a takarí­tást vállalom, ha társadalmi munkáról van szó. Mást nemigen. Szalai 'Sándorék szép. új háza Kunmadarason, a Maja­kovszkij utcában van. Még a gyerekek is szeretik — Milyen a kapcsolatuk a tanácstagjukkal? — kérde­zem a ház asszonyát. — A mi tanácstagunk Lászlófi Gyula, az iskola igazgatóhelyettese volt, most nyugdíjas. Régóta ismerjük, szeretjük. Kedves ember. Nemcsak akkor áll meg be­szélgetni, ha társadalmi mun­kát szervez, vagy tanácstagi beszámolóra hív. És ha meg­állunk az utcán, nemcsak a falu, a körzet dolgairól esik szó. Megkérdezi, hogy va­gyunk, mi újság a család­ban. — A beszámolóra el szok­tak menni? — Általában igen. A fér­jem Pesten dolgozik, ezért csak én megyek el. A beszá­molókon többnyire azok szó­lalnak fel, akiket valami sé­relem ért. A mi körzetünk szerencsés, van víz, villany, járda, szennyvízcsatorna. Sok új házat építettek az utóbbi időben az utcánkban. Lászlófi Gyulát, a Maja­kovszkij utca tanácstagját az általános iskolában találom meg. Éppen korrepetál ma­tematikából. Nyugdíjazták, de a munkát nem hagyta ab­ba, besegít az iskolának. Amikor meglátom, eszembe jut, mit mondott róla egy falubeli; „még mindig olyan eleven, fürge, mint fiatalko­rában”. Aztán agy másik vé­lemény: „Nemcsak a felnőt­tek szeretik, a gyerekek is. Sokáig vezette az iskolában az énekkart, és amikor abba­hagyta, volt olyan gyerek, aki kilépett az énekkarból”. Lászlófi Gyula 13 éve ta­nácstag Kunmadarason. Az­előtt, amíg Jászkiséren la­kott, ott is tanácstag volt. Lejárja a lábát — Milyen a 23-as körzet (Majakovszkij utca 1—21. szám) élete? — Szerencsés a körzet, mert közel van a központhoz, és a közművesítés is jó. Az emberek itt is olyanok, mint tmásutty akinek, problémája van, az szól, az mozgolódik leginkább. Társadalmi mun­kában leginkább azt vállal­ják, hogy a házak előtti ut­carészt tisztán tartják (ge- reblyézés, fűkaszálás), bár ez tulajdonképpen kötelesség is. Sokan dolgoznak szocialista brigádban, rájuk lehet számí­tani, ha például játszóteret építünk. Ismerni kell az em­bereket, tudni kell, kit hová lehet hívni, ki miben érde­kelt. A szülők kicsinosítják, takarítják az iskolát, óvodát, jönnek játszóteret építeni, a sportkedvelőket hívjuk te­niszpályát építeni. — Milyen a jó tanácstag? . — Lejárja a lábát. Min­dennek utánajár, kilincsel, telefonál. S aztán, ha nem sikerül megszervezni valamit, azt el kell fogadtatni a kör­zettel is. Lászlófi Gyula azok közé a tanácstagok közé tartozik, akik a tanácsüléseken min­dig elmondják a véleményü­ket, s az interpellációval is élnek. Bár — mint mondja — vannak olyan kérések is, amelyeket már el sem mond, hisz évek óta hajtogatja hasz­talanul. Például azt, hogy a községben több helyen gya­logosátkelőt kellene festeni az útburkolatra. A válasz mindig ugyanaz, hogy a zeb­ránál kötelező kandeláber felállítása is, erre pedig nincs pénz. A kunmadarasi Nagyközsé­gi Tanács 1983. december 12-i tanácsülésének témája a ta­nács és tagjainak a lakosság­gal való kapcsolata volt. A tanácsülés megállapította, hogy javult a lakosság ér­deklődése a közügyek iránt. A tanácstagi beszámolókon jó a megjelenési arány. A nagyközségi tanács és a la­kosság kapcsolatában fontos szerepük van a tanácstagok­nak. Borsos Lajos tanácselnök: — Községünkben 50 körzet van. Az emberek problémáit részletesen és igazán a ta­nácstagok ismerik. Igaz, hogy tisztségviselőinket személye­sen is felkeresik a helybeliek, de a tanácstagi beszámolókon elmondottak sokat segítenek az összkép kialakításában. A tanácstagok ismerik a közép­távú és az évekre lebontott terveket, és sok kérésre, fel­vetésre már a beszámolón válaszolni tudnak. A többiek­re írásban feleletet kap tő­lünk a hozzászóló. Az éves fejlesztési tervünkben szere­pel például, hogy az idén mennyi pénz van járdaépí­tésre. De hogy hová, melyik utcába kerül a járda, azt a tanácstagok segítségével döntjük el. Általában az a körzet kap fejlesztést, ahol nagyon rosszak .a körülmé­nyek, vagy ahol több tanács­tag érdekelt. (Például egy bolt építése vagy a központ­ban út, járda építése több körzetnek is érdeke.) A ta­nácstagok segítik azt a törek­vésünket, hogy a községben ne legyenek elhanyagolt kör­zetek, a kommunális ellátott­ság nagyjából hasonló legyen mindenütt. Még most is van olyan utcánk, ahol nincs ve­zetékes víz, másutt meg már szennyvíz­csatorna is van. Azt akar­juk elérni, hogy ne legyenek ilyen különbségek. Nélkülük nehéz lenne — A tanácstagok nélkül ne­héz lenne társadalmi munká­ra mozgósítani, ök tudják, hogy kit mire lehet elhívni. Sokat dolgoznak a tanácsta­gok. Igaz, hogy kapnak se­gítséget a Hazafias Népfront községi bizottságától is (pél­dául a társadalmi munka ■ szervezésében. Ezen kívül, minden körzetben 2—3 aktí­va is tevékenykedik, segíte­nek szervezni, összefogni az embereket, személyesen elvi­szik a meghívókat oda, ahová a tanácstag nem jut el. — Egyformák a tanácsta­gok? A magas beosztásban dolgozók többet el tudnak in­tézni a körzetükben, mint mások? — Ha így lenne, akkor a „befolyásos emberek” körze­tében már nem lenne panasz^ mert mindent megkaptak volna. Nekem az a vélemé­nyem, hogy a tanácstag ne magas beosztású, hanem ízig-vérig közéleti ember le­gyen. Paulina Éva Abádszalók. Néhány éve csak a legmerészebb patrió­ták fejében fordult meg a gondolat: más lesz a község, szebb, sőt szép, ismertebb, mi több, híres. Nyáron a por, ősszel a sár tette neve­zetessé a falut. Aki strandra vágyott, elutazott Kunhe­gyesre, hogy megmártózhas­son az ottani fürdő gyakran elviselhetetlenül piszkos vi­zében. vagy a tiszafüredi medencéket választotta. Ezek ugyan tisztábbak vol­tak, de a szűk helyen úszás­ról szó se lehetett. Ki hinné? Egyik napról a másikra a kunhegyesiek, a fürediek járnak a szalóki strandra, hogy élvezhessék az élővíz kellemes hullám­zását, srmogatását. Hogy mi történt, mindenki tudja: Abádszalók „jó helyre épült”. A „Kisbalaton”-nak is emlegetett tározó egyet­len nagy (14 négyzetkilomé­teres) egybefüggő víztükre a község mellett található. Az emberi kéz és a természet új lehetőséget nyújtott az ott élőknek. Lehetőséget arra, hogy helyben keressék a boldogulásukat. Hiszen az 1960-ban szerkesztett Űj magyar lexikon még nyolc­ezer emberről ad számot. Ma hatezernél is kevesebb a község lélekszáma. Erről is szólt a nemrég le­zajlott falugyűlésen Fábián Gábor, a tanács elnöke. — Az elvándorlásnak az oka a helyi munkalehetősé­gekben kereshető. A terme­lőszövetkezeten, a varrodán, a ládagyáron kívül se mező- gazdasági, sem ipari üze­münk nincs. Mindent meg­próbálunk, hogy legyen, de pénz, sok pénz kellene hoz­zá. Azt hiszem, sokat segít­Országos nemzetiségi vetélkedő A Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége ez évben is megrendezi a Nyújts baráti jobbot! orszá­gos kulturális vetélkedőt. Egyének és csoportok ez év április 30-ig jelentkezhetnek a versenyre, amely a részt­vevők számától függően he­lyi, körzeti vagy megyei ve­télkedőkön zajlik majd. Abádszalók vendégvárásra készül hetne a Lenin Tsz, ha to­vább bővítené ipari , tevé­kenységét. De nemcsak ez az oka, hogy évről évre csökkent Abádszalók lakói­nak száma. A lehetőségek eddig minden téren korlá­tozottak voltak. Ügy tűnt, semmi jövője a falunak. A munkahelyeken, az el­vándorláson kívül elsősor­ban a község fejlődéséről beszélgettek az abádszaló- kiak. Türelmetlen kérések, megfontolt javaslatok válto­gatták egymást, de minden hozzászólásra rányomta bé­lyegét a település új szere­pe.* Némelyek az utak álla­potát szégyellték a nyári vendégek előtt, mások ben­zinkutat hiányoltak, mond­ván, hogy az autós üdülők­nek helyi tankolási lehetősé­get kellene biztosítani. S, ha már úgyis ott van, az abád- szalókiak is húzhatnának belőle hasznot. — Az üdülőterület fejlesz­tése közügy. Azonban csak akkor érthetünk vele mara­déktalanul egyet, ha nem zavarja a falu belső életét, ha a fejlődés az itt lakókat szolgálja. — Ez a véleménye Pesti Tiborénak, a község párttitkárának. Ezek a szavak máshol, más fórumon is elhangzot­tak már. Az évente ismétlődő Abádszalóki nyár rendez­vénysorozat is ennek jegyé­ben zajlik. Tavaly tízezrek vettek részt a lovasnapokon, Korábban hírt adtunk ar­ról, hogy a szolnoki városi tanács vb a malomszögi rész­ben telkeket ad tartós hasz­a vízi sportbemutatókon, a szórakoztató rendezvénye­ken. Heinrich Tamás, a mű­velődési náz igazgatója mondja: — Az idén is az elmúlt évihez hasonlóan szeretnénk megoldani a nyári progra­mot. A kiszolgáló intézmé­nyek várják a vendégeket. Kész a szabadtéri színpad, tavaly már kipróbáltuk. Kész a kemping, van szö­vetkezeti és magán vendég­látó pavilon, több is. A víz feltehetően kellemes lesz, az időn múlik, az meg tőlünk független. Ha nem hggy cserben minket, olyan lesz a nyarunk, mint még soha. Úgy tervezzük, lesz néhány kiemelkedő rendezvényünk, mint tavaly. Közben szóra­koztató műsorok, úgyszól­ván „éjjel-nappal”. Aki úgy gondolja, Abád- szalókon a vendégvárásnak nagyobb a füstje, mint a lángja, látogasson el egyszer oda. Könnyen meggyőződhet róla. a falu gyorsan megba­rátkozott új szerepével, va­lahogy úgy, mint a paraszt- ember a szmokinggal. Tet­szik is neki, örül is, hogy van. Csak még nem tudja viselni. A falugyűlés napján a települést keresztbe-hosz- szába bezengte a csinna­dratta. Az új tanácsszékház fényárban úszott, az amúgy is pazar (már-már pazarló) tanácsteremben minden túl tökéletesre sikerült. Az em­berek egy része még mintha nem érezte volna jól magát a süppedős, gurulós fotelek­ben. Mintha nem szoktak volna hozzá igazán még a „kirakat szmokingjaihoz”. Szabó Imre ezért három telekre kapott bérkijelölési jogot. Ezzel azonban nem élt. Egy-két tel­ket érintő ilyen példa más vállalatnál is tapasztalható. Már csak a dátum hiányzik Még egyszer a malomszögi telkekről nálatba. Ez a vállalkozás kétszeresen hasznosnak bizo­Szabadság, kedvezmények, jövedelempótló segély Tudnivalók tartalékosoknak A tartalékos katonai szol­gálatra bevonulok legfonto­sabb tudnivalóiról tájékoz­tatták a Honvédelmi Mi­nisztériumban az MTI mun­katársát. A tartalékos katonai szol­gálatra bevonulónak, ha a behívás időtartama a húsz napot meghaladja, kérésére két nap fizetés nélküli sza­badságot kell engedélyezni, hogy a munkahelyi, családi és egyéb ügyeit rendezhesse. A hadköteles munkaviszo­nya vagy szövetkezeti tag­sága a katonai szolgálat ide­je alatt szünetel, s azt a vál­lalat vagy szövetkezet fel­mondással nem szüntetheti meg. Ha azonban a bevonu­lás előtt határozott időre szerződött, úgy annak eltel­tével a munkaviszonya meg­szűnik. A tartalékos katonát a szolgálati ideje alatt is meg­illetik a vállalati kedvez­mények és juttatások — pél­dául formaruha. utazási kedvezmény, illetményföld, nyereségrészesedés, szolgá­lati lakás —, amelyeket a kollektív szerződés, az alap­szabály, illetve a munkaügyi szabályzat a dolgozók vagy a szövetkezeti tagok részére megállapít. Ha a behívott tartalékos szolgálati ideje a tíz napot nem haladja meg, akkor erre az időre a válla­lattól, az intézménytől, az ipari szövetkezettől az át­lagkeresete, a mezőgazdasá­gi szövetkezettől pedig az átlagrészesedése illeti meg. Ha pedig a hadköteles tarta­lékos katonai szolgálata a tíz napot meghaladja, kere­setkiegészítést, illetve átlag­részesedésének mértékéig terjedő jövedelemkiegészí­tést kap a munkáltatójától. A leszereléskor a tartalé­kos részére a parancsnoksá­ga olyan igazolást állít ki, amelyen a tartalékos kato­nai szolgálat teljes idejére kapott illetmény és termé­szetbeni ellátás értéke sze­repel. Ennek alapján kell a teljes tartalékos katonai szolgálati idejére járó kere­set- (jövedelem) kiegészítést megállapítani és az esetleg még járó különbözeiét kifi­zetni. Másként térül meg a be­vonulás előtt önálló foglal­kozást folytató hadkötelesek jövedelemkiesése, a fegyve­res szervtől kapott illetmé­nyen és természetbeni ellá­táson túl — a tartalékos ka­tonai szolgálat időtartamá­tól függetlenül — jövede­lempótló segélyben részesül­nek. A jövedelempótló se­gélyt az állandó lakhely sze­rinti tanács egészségügyi feladatot ellátó szakigazga­tási szerve állapítja meg és folyósítja, amelynek összege jelenleg 3200 forint. Bőséges árukínálattal rendelkezik a karcagi hústársulás. Mintegy 30—35 féle töltelékárut gyártanak. Nagy meny- nyiségben készUl turistaszalámi és gyulai módra gyártott kolbász, amelyek segítik a megye ellátását nyúl, — mégpedig először azért, mert több millió forint bevételt jelent, amit a Szé­chenyi lakótelepi 'új középis­kola építésére fordítanak, bár ez az összeg megközelítőleg sem fedezi az építési költsé­geket, másrészt azért, mert a természetet, a kertészke­dést kedvelő emberek újabb csoportjának igényeit elégí­ti ki. A malomszögi részen 157 első-, 47 másod-, 20 harmad- és 12 negyedosztályú télek kialakítására nyílik lehető­ség. Mondani sem kell, hogy az igény ennek a kétszerese. Azt is figyelembe kell venni, hogy a városi tanács végre­hajtó bizottsága azoknak az üzemeknek, amelyek kiemel­kedő mértékben segítik a Széchenyi lakótelepi új kö­zépiskola építését, hetvenkét telekre bérkijelölési jogot biztosított. A valódi igény természetesen csak akkor lesz lemérhető, ha az érte- / sítés kézhezvétele után a visszaigazolások megérkez­nek a tanácshoz. Elképzelhe­tő, hogy néhány embernek nem lesz megfelelő a neki felajánlott és az általa igé- nyeiltnél magasabb osztályú telek, és lemond arról. Egyéb okok miatt is csökkenhet a jelentkezők száma. Ugyanez vonatkozik a vállalati kijelö­lésekre is. A Füszért Vállalat például négyszázezer forint értékben járult hozzá az új középiskola építéséhez és Egy erre a célra alakult bizottság már februárban el- |dö[htötte, hogy kik, kapnak telket a Mailomszögben. Az elbírálásnál több szempontot — így például a kiváló mun­káért kapott kitüntetést, a családban az egy főre jutó keresetet, stb. — vettek fi­gyelembe. Azok közül, akik telekhez jutnak, nem biztos, hogy az általuk igényelt osz­tályú parcellát kapják. A ne­gyedosztályú (tulajdonképpen kubikgödrökből álló) öt te­lekre (a többit a vízügyi igaz­gatóság kapta) például 243 jelentkező van. Ezért való­színű, hogy néhányuknak magasabb osztályú telek bér­bevételére tesznek ajánla­tot. A telekjuttatásról szóló ér­tesítésről már csak a sorsolás és a szerződéskötés napját imqgjelölő dátum 'hiányzik. Ennek az az oka, hogy a szó­ban forgó terület egy kis ré­szének kisajátítása még fo­lyamatban van(. Hátra ivan még a telkek kitűzése és a terület zártkertté való nyil­vánítása is. Azt a részt egyéb­ként az ősszel felszántották, A boronálást és a telkek be­tonkarókkal történő kitűzését a városi tanács vb megren­delte a zagyvayékasi Béke Termelőszövetkezettől. Az új. telkeket legkésőbb ápri­lis elején szeretnék haszná­latba adni, hogy a bérlők ‘megkezdhessék a kertész­kedést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom