Szolnok Megyei Néplap, 1984. február (35. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-22 / 44. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. FEBRUÁR 22 Gyiszhír — köszönetnyilvánítások Türelemmel viselt, hosszú betegség után ID. DARIDA JÓZSEF, az IKV nyugdíjasa 58 éves korában, február 12-én el­hunyt. Temetéséről később intézkedünk. A gyászoló család, Szandaszőlős. Köszönetét mondunk, mind­azoknak! a rokonoknak, ba­rátoknak, szomszédoknak, is­merősöknek, az Aprítógép- gyár vezetőségének és szak- szervezeti bizottságának, mun­katársainak és dolgozó kol­lektívájának, akik felejthe­tetlen fiunk, testvérünk. IFJ. FORGO LÁSZLÓ temetésén megjelentek. Sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek, részvétükkel fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló Forgó család, Jász­berény. Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett édes­anyánk, nagymamánk, déd­nagymamánk, ÖZV NADAS GYÖRGYNÉ temetésén részt vettek, fáj­dalmunkat enyhíteni igye­keztek. Külön köszönetét mondunk a Hetényi kórház konyhai dolgozóinak. az Afor bizonylat-előkészítő cso­portnak. szomszédoknak, volt munkatársainak. kunhegye- si húsüzem dolgozóinak. Gyászoló család, Szolnok. Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, is­merősöknek, klubtársaknak, barátoknak, a Tisza Szálló vezetőinek, dolgozóinak, akik szeretett édesanyám, BOROS LAJOSNE temetésén részt vettek, sír­jára koszorút. virágot he­lyeztek, részvétükkel fáj­dalmunkat enyhítették. Gyá­szoló fia és családja. INGATLAN RAKÖCZIÜJFA- LU, Béke u. 10. szám alatti kis ház eladó. Érdeklődni: Nagy Pál, Rákóczi- falva, Dózsa Gy. u. 30. (1222)______________ HOMOKON 500 négyszögöl szőlő, gyümölcsös eladó. Érdeklődni: 5008 Szolnok (Szanda- szőlőe). Radnóti út 20. (1094) ______________ 2 szobás, gázfűtéses, I. emeleti társasházi lakás pincével, ga­rázzsal eladó, vagy két kisebbre cserél­hető. lehet tanácsi is. „Tisza park” jeligére a kiadóba. (1244)_________________ N AGYRÉV, Holt- Tisza-parton szoba, konyhás ház mellék- épületekkel, 400 négyszögöl kerttel eladó. Kertészkedés­re alkalmas. Autó- buszmegálló a ka­puban. Érdeklődni lehet: Szolnok, Ju­bileum tér 4. IX/52. és Tószeg, Bem út 18/a. (1404)___________ K ARCAG, Varró u. 23. alatti társasház­ban nagyméretű, gázfűtéses, 2 szobás összkomfortos la­kás garázzsal sürgő­sen eladó. Érdek­lődni lehet a hely- szinen. (896)__________ E RDŐS, hegyes vi­déken, csendes, szép környezetben nagy teliken lakás sürgő­sen eladó. Üdülés­re, gazdálkodásra is alkalmas. Jó közle­kedés. Villany van. Ma dar Gyula, Mát- xaverebély, Sze»n,t- kút 3077. (1717) HARKÁNYBAN. a fürdőhöz közel 9 fekihelyes új nyara­ló közüietnek. egész évre $& kiadó, IBUSZ-on keresztül. Leveleket: „Villa­mos fűtés 192940” jeligére a pécsi, Sal- iai utcai hirdetőbe kérek. (1696) ______ S ZANDASZÖLÖ- SÖN 300 négyszögöl zártkert eladó. Érd.: Szántó krt. 59. (H. 352)_________________ E GERBEN 70 m2-es lakás garázzsal, 140 0O0 OTP-vel! 1985- ös beköltözéssel el­adó. Csap aj ev sé­tány 2. I. 8. Hor­váth. Camping mel­lett. ( 1672) CSALÁDI ház el­adó, Üjszász. Kiss Ernő u. 6. (1342) 200 négyszögöl köz­művesített építési telek Rákócziúj falu­ban eladó vagy sze­mélygépkocsira cse­rélhető. Irányár: 20 000 Ft. Érdeklőd­ni: Gyenes Mihály, Rákóczifalva, Kini- zsi u. 9/a. (1252) TELEK eladó, Ti- szavárkonyi szőlő­ben keresztdűlő, zártkert 413. 472 négyszögöl külön és egyben is. Villany, víz van. Érdeklőd­ni: Pataki Ferenc Jászkaraj enő, Nép- hadsereg 77. (1246) HOBBITELEK el­adó Tiszapüspöki- ben, a Tisza-parton 400 négyszögöl. An­tal, Abony, Reform Út 6. (1226) __________ S ZÍT ANYOMÓ mű­hely kompletten el­adó. Szolnok, páf­rány út 2. (Tuli­pán út végén), Ná­das. (1294)___________ K ERTES. családi ház eladó Rákóczi­falva, Kossuth út 63. Érdeklődni: szombat, vasárnap. (1294)_________________ 1 + 2 félszobás la­kás eladó kp. + OTP-átvállalással. Szolnok, Csanádi krt. 8. VIH/22. Ér­deklődni : 17 óra után. (1286)__________ T ISZAJENON 600 négyszögöl telek el­adó. Érdeklődni: Vasút u. 63. szám alatt. (1406) __________ E LADÓ 250 négy­szögöl hobbi Alcsi- szigetben, 6-os busz­megállóhoz közel. Érdeklődni: Szolnok Csokonai utca 94. (618)__________________ L AKÓHÁZ alsóépü­lettel és 604 négy­szögöl szőlő meg­osztva is eladó. Bá­torszőlő, II. út 4. Érdeklődni: Bátor­szőlő, ni. út 13. (1398)_________________ 4 szobás, új családi ház eladó. Érdek­lődni : bármikor a helyszínen if j - Ma­jor Béla. Jászárok- szállás. Hattyú ut­ca 9 szám. (1382) JÁSZBERÉNY város Tanácsa tartós hasz­nálatba kívánja ad­ni a Jászberény. Hentes u. 7. szám alatti beépíthető in­gatlanát jelentkezni lehet a városi ta­nács vb városgaz­dálkodási osztályán 1984. február 29-én. Jászberény, Lehel vezér tér 18. szám alatt. (1503) CSALÁDI ház el­adó vagy elcserél­hető 2*—3 szobás, szövetkezeti lakás­ra. Törökszentmik- lós. Váci M. út 51., Tóth. (1627)_________ K ÉT szoba, össz­komfortos. családi ház eladó. Jászjá- kjó halma. Liszt F. u. 6. Érdeklődni a címen szombat, va­sárnap. (1689)_______ E LADÓ Homok, Bá­torszőlő I. 104. alatti lakóház gazdasági épületei, jószágtar­tásra, fóliázásra al­kalmas, ásott kút az udvarban, villany van, két családnak is megfelel' a terü­let 1164 négyszögöl. Tiszai öld vári, mart­fűi csere is érde­kel. (1011) ___________ J ÁSZBERÉNY köz­pontjában beépíthe­tő üres telek eladó. Érdeklődni: páva u. 8. (1187) gépjármű PB-s 1500-as Zsiguli igényesnek eladó. Megtekinthető: Szol­nok. Kossuth tér 10/A. 1. 2. 16 órától. <H. 362)_______________ UTÁNFUTÓK, há­rom méretben, rö­vid határidővel meg­rendelhetők. Muhari géplakatos, 5100 Jászberényben, Pf.: 13/1385. (1586)________ Z R 1200-as Lada megkímélt állapot­ban eladó. Rékasi, Jászberény. Hűtő­gépgyár lakótelep 25. (1533)_____________ R ENAULT 10-es bontva eladó. Kar­cag. Haladás út 10. (1525) UP-s Zsiguli eladó. Érd.: Szolnoki, Üt- törő út 43. (H. 328) p 10-es odailkocsis Tnotorlklerékpár el­adó . Érd eklődni: rriszaszőlős. Vörös Hadsereg út 43. sz. alatt szombat, va­sárnap. (1668) UN-es 1200-as fehér Lada. friss műsza­kival, garázsban tartott, megkímélt á 11 ap o tban el adó. Irányár: 65 000 Ft. Érdeklődni: Tisza­ug, Rákóczi u. 50. (1667) P 21-es motorkerék­pár eladó. Nagy Ró­bert, Szolnok, Vas­vári Pál út 27. (1241) OPEL 1700—1900-hoz bontott alkatrészek eladók, valamint FIAT 859-hez seb­váltó. Mezőberény, Hősök tere 10. G/l. (1753) ADAS-VÉTEL SACI II. gyerek- szobabútor eladó. Érdeklődni: szom­bat, vasárnap egész nap. Szolnok. Szé­chenyi lakótelep. Ragó Antal út 8. V/21. (H. 366)_______ J Ó állapotban levő, nagy, kétszemélyes rekamié 2 fotel, egy dohányzóasztal el­adó és egy régebbi kiadású Wartburg. Szolnok, Szél út 3. Érd. 16 órától. (H. 365) ___________________ L EGNAGYOBB jö­vedelmet hozó ne­mes csincsilla, rö­vid határidővel elő­jegyezhető. Tenyész- érett szapora csa­ládok kedvező fet­tételekkel. külön ba­kok prémáron. ket­rec és egyéb tarto­zékok és a szállí­tás megoldható. 3356 Kompolt. Lenin u. 3- Gergely. (1251)___ T ENYÉSZTŐ JA S hetenként 400—800 db-ig, 3 hetenként is lehetséges. el­adó. Szajol, Gyöngy- virág út 9. (1409) CSERE-BERE. Ké­rek használt szenes- ikályhákat, fürdőszo­ba-felszerelést, da­rabonként is. mo­zaiklapokat. par­kettát, csatornát, kerítésanyagot, sző­nyeget. Adok olaj- festményeket. Szol­nok, Achim A. út 13. prohászka. (H. 379)___________________ A KAI GX—4000 D orsós magnó garan­ciával sürgősen el­adó. Érd.: Balázs Károly. Szolnok. Vosztok út 7. 1/4. 18.30 óra után. (H. 376) ___________________ N YOLC darab há­romhónapos süldő eladó. Szolnok, Sás út 14. (H. 377)______ Ü J fejőgép áron alul eladó. Érdek­lődni: 17 óra után. Szolnok', Batsányi u. 20. (1233)________ C IROKSZAKÁLL el­adó. Érdeklődni a délutáni órákban. Martfű, Petőfi út 32. (1286)_________________ 3 hónapos süldő ma­lacok eladók. Szol­nok, Csokonai út 55. (1334)____________ J Ó állapotban levő. üvegajtós könyv- szekrényt vennék Tör öksze ntmikló son. ,.Olcsón” jeligére a törökszentmiklósi Gellkiába. (1628) KÉT üsző. négy bi­ka, magyar-tarka 10 h e.tes borj úk elad ók. Törökszentmiklós, Szabadsajtó út 33. (1526)_________________ K ARCAG, Hámán Kató út 3. szám alatt egy ló után való billenős gumis kocsi eladó. (1521) EGYÉB ..AUTÓÜT”. Gép­kocsi adás-vétel, csere. Közvetítő iro­da Széchenyi lakó­telep, Bozsó Károly út 10. 1/7. Nyitva: 9—18 óráig, szombat, vasárnap zárva. (H. 229)___________________ D R. Orosz Sándor Imagán állatorvos rendelési szünetét áthelyezte szombat­ról hétfőre. Rende­lője és lakása: Szol­noki, Bástya út 15. Telefon: 11-784. (1290) _________________ V IDÁM alaptermé- szetü idős emberrel eltartási szerződést kötnék. „Hosszú ba­rátság” jeligére a kiadóba. (1289)______ S ZOLNOK. József Attila úton 100 m2- es családi ház vál­lalatnak kiadó. „LÉI” jeligére aki­adóba. (1337) ________ K ÜTFÜRÄS, kétsze- lepes kútfejjel, kár­okozás nélkül, ga­ranciával. Minden anyagot szállítok és szerelek. Komóczi Endrőd Micsurin út 3. (1561)______________ N ŐI munkaerőt azonnal felveszek állandó munkára 18—35 év között. Kötetlen személy, j ogosítvá nnyal ren - delkező előnyben. Süveges. Kenderes, Petőfi út 32. (1298) NEVELÉSI pályavá­lasztási tanácsadás, iógadkitatás, pszi- chotherápia. B e j e- lentkezés: Huszka István pszichológus, Szolnok, Kassai út 48. Telefon: 15-392. (1332)__________________ AUTÖSZER GMK Szolnok 5002. Pf.: 68. Magánszemélyek és vállalatok megren­delése: mezőgazda- sági erő- és mun­kagépek, járművek javítását. géplaka­tos. épületlakatos munkáik elvégzéséit, fémfelületék festé­sét, valamint me­chanikus munkáik 1 a vitását vállalj uk. (1326) _________________ S ZOLNOKON sür­gősen bérelnék más­fél vagy kétszobás, összkomfortos la­kást. „Sürgős” jel­igére a kiadóba. (1324) LAKÁSCSERE SZOLNOKON ker­tes, családi házat elcserélnék egy- vagy másfél szobás, tanácsi lakásra rá­fizetéssel1. „Szántó krt ” * jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 380) _______________ S ZEGEDI, másfél szobás, 38 m2-es, második emeleti, tanácsi lakásom ha­sonló szolnoki, ta­nácsi lakásra el­cserélném. „Febru­ár” jeligére a ki­adóba. (1295) SZOLNOKI, kétszo­bás, tanácsi laká­somat elcserélném nagyobbra. „Vosz­tok” jeligére a ki­adóba. (1295) HÁZASSÁG 26 éves, 175 cm dip­lomás fiatalember megismerkedne kor­ban hozzáillő csi­nos értelmiségi lány­nyal vagy gyermek­telen elvált asz- szonnyal házasság céljából. Fényképes válaszokat „Megér­tés” jeligére a Nép­lap jászberényi szer­kesztőségébe. (1690) ÖZVEGYEN ma­radt. nyugdíjas, ipa­ros férfi 50—60 éves korig élettársat ke­res Szolnokon vagy Jászberényben. La­kás szükséges. 5142 Bicski Ferenc, Alattyán, Gábor Arotn u. 3. (1565) 27 éves, 163 cm ma­gas lakással rendel­kező nőtlen fiatal­ember megismer­kedne korban hoz­záillő szolid, há­zias lánnyal házas­ság céljából. „Talál­kozás” jeligére a Néplap jászberényi szerkesztőségébe. (1371) _________________ 17 5 cm. 44 éves, el­vált asszony, egy lánygyermekkel el­foglaltság hiányá­ban olyan férfi is­meretségét keresi, aki szereti a har­monikus életet. Anyagiak rendezet­tek. Csak részletes bemutatkozó leve­lekre válaszolok. „Ketten várjuk a tavaszt” jeligére a kiadóba. (1297) 21 éves. 173 cm ma­gas, barna hajú. káros szenvedélytől mentes szakmunkás keres szolid, helyes, kedves, vékony, há­zias, 16—18 éves lányt, házasság cél­jából. Túrkevén la­kók előnyben Ka­landorok kim édj fe­nek. Fényképes le­vélre válaszolok. „Boldogságra vá­gyom” jeligére az egri hirdetőbe. (973)__________________ 32 éves, elvált asz- szony két gyermek­kel becsületes élet­társat vagy házas­társat keres 30—40 éves korig. Kaland kizárva. „Kék nefe­lejcs” jeligére a ki­adóba. (1366)_________ 55 éves asszony, korban hozzáillő, intelligens élet- vagy házastársat keres. „Magányos özvegy” jeligére a Néplap kiadóhivatalába. (1328) _________________ 4 o éves. önhibáján kívül elvált férfi, 180 cm magas, meg­ismerkedne korban hozzáillő, gyermek- szerető asszonnyal házasság céljából. 8 éves fiam van. „Otthonra vágyunk” jeligére a kiadóba. (1459) A Tiszaföldvári Építő- Vasipari és Szolgáltató Szövetkezet Autó­szervize felvételre keres: autó­szerelő és karosszérialakatos szakmunkásokat. Fizetés meg­egyezés szerint. Érdeklődni lehet Veres Gábor szervizvezetönél, Tiszaföldvár, Kossuth L. út 109. sz (1614.) Gépírni tudó, lehetőleg közgaz­dasági érettségizett fiatal mun­kaerőt keresünk forgalmi ügy­intézői munkakörbe. Tel.: 12-137, Szolnok. (1610.) A KELET-MAGYARORSZAGI MÉH VÁLLALAT SZOLNOKI TELEPE gépírni tudó, gépjár­mű-ügyintézőt, üzemanyag-elszá- moltatót felvesz. Jelentkezés: Szolnok. Mártírok u. 11. MÉH- telep. (1390) A KÖTIVIZIG GÉPÜZEME fel­vételre keres: vasas szakmunkás bizonyítvánnyal, vagy érettségi­vel raktárost és jogosítvánnyal kocsimosót. Jelentkezés: Szol­nok, Vörös Hadsereg út 34. (He­tényi kórházzal szemben), mun­kaügy. Telefon: 11-064. (1509.) A SZŐKE TISZA ÁFÉSZ KÖTE­LEK boltvezetőket keres: Nagy­körű 46. sz. élelmiszerbolt. Nagy­körű 47. sz. élelmiszerbolt. Hu- nyadfalva 9. sz. vegyesbolt. Hu- nyadfalva 15. sz. italbolt. Jelent­kezés : Szőke Tisza Afész. Kőte­lek, Szabadság tér 3. (1565.) AZ AGSZ JAVÍTÓ MŰHELYE rádió- és televízió-műszerészt és vízvezeték-szerelőt vesz fel kar­bantartási munkákra. Jelentke­zés: javítóműhely. Szolnok, Rá­kóczi út 45. (1166.) SZOLNOKI CUKORGYÁR fel­vesz szállítási ügyintézőt, közép­fokú szállítási szakvizsgával. Je­lentkezés a répagazdálkodási fő­osztályon. (H 347.) „VÉNUSZ” Ruházati Kereske­delmi Vállalat férfi munkaerőt raktári munkára azonnali belé­péssel felvesz. Cím: Szolnok, Rékasi út 3. (Hátul az udvar­ban.) Megközelíthető a 12-es busszal. (1513.) A PIÉRT KERESKEDELMI VÁL­LALAT 46. sz. lerakat Szolnok, Landler J. u. felvesz éjjeliőrt, takarítónőt és targoncavezetőt. (1261) A SZOLNOK MEGYEI TANÁCS ÉPÍTŐIPARI VÄLLALATA fel­vételre keres legalább középis­kolai végzettséggel is rendelke­ző szakmunkásokat szakoktatói munkakörbe, az alábbi szakmák oktatására: kőműves, villany- szerelő, lakatos. Érdeklődni a fenti vállalat személyzeti és ok­tatási osztályán lehet: Szolnok, József Attila u. 36. sz. (1507) A KELET-MAGYARORSZAGI TÜZÉP VÁLLALAT 103. sz karcagi telepe felvételt hirdet pénztáros adminisztrátori, illet­ve kapus munkakör betöltésére. Jelentkezni lehet a teleD veze­tőjénél. (1612) SZOLNOKI VAS- ÉS FAIPARI SZÖVETKEZET felvételre keres a tmk üzemébe géplakatos szakmunkást, akinek gyakorlata van szerszámgépek, illetve for­gácsológépek javításában. Fize­tés megegyezés szerint. Jelent­kezés: Szolnok, Ostor út 1. sz. (H 332.) MÉM Repülőgépes Szolgálat Kenderes KÖZÜLETEK RÉSZÉ­RE UAZ típusú gépjárművek kis- és középjavítását, műszaki vizsgáztatását vállalja rövid ha­táridővel. Érdeklődni: Konc:". Imre műszaki vezetőnél Kende­res 46, 47, 48-as telefonon. (H 330.) A VlDlA Kereskedelmi Vállalat Szolnok megyei Kirendeltsége felvesz: elszámoltató csoportve­zetőt, felvételi követelmény: közgazdasági technikumi érettsé­gi, mérlegképes könyvelői vizs­ga, gépi anyaefeldolgozási gya­korlattal rendelkezők előnyben; Felvesz adatellenőrt, felvételi kö­vetelmény: közgazdasági techni­kumi érettségi vagy kereskedelmi szakközépiskolai végzettség, je­lentkezés: Szolnok. Landler Je­nő út. (H. 331) A SZOLNOKI TEJIPARI VÁL­LALAT, SZOLNOK, MÁRTÍROK ÜT JA 13., kereskedelmi végzett­séggel és szakmai gyakorlattal rendelkező munkavállalót alkal­maz előadói munkakörbe és anyagraktári munkást szajoli munkahellyel. Fizetés megegye­zés szerint. Jelentkezés a válla­lat személyzeti vezetőjénél. (614.) Pályázati felhívás! Szolnok megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat pályázatot hirdet számviteli osztályvezetői állás Feltétel: közgazdasági egyetemi vagy pénzügyi és számviteli főiskolai képesítés Fizetés: az 5/1983. M. E. sz. rendeletben foglaltak értelmében, megegyezés szerint A pályázatot részletes önéletrajzzal és az eddigi szakmai tevékenység ismertetésével vállalatunk személyzeti^ osztályára kérjük küldeni. Cím: Szolnok, Beloiannisz u. 6. A SZOLNOKI NYOMDA VÁL­LALAT azonnali belépéssel dol­gozókat alkalmaz az alábbi munkakörökbe: elektroműsze­rész. gázkazánfűtő, takarítónő. Jelentkezés: SZOLNOK. Vörös Csillag út 28. munkaügy. A Tiszamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat fel­vételre keres — műszaki fej­lesztési csoportvezetőt, gépész­vagy villamosmérnöki. illetve műszaki rajzolót középiskolai végzettséggel. Jelentkezni sze­mélyesen vagy írásban a sze­mélyzeti és oktatási osztályon, Kossuth Lajos út 5. (H. 386) Szolnoki AGROKER Vállalat azonnali belépéssel felvesz mű­trágya és növényvédő szer rak­tárkezelőjét. egy vegyes raktár­ba raktárkezelőt, vagon- és gép­kocsirakodókat, valamint éjjeli­őröket. Jelentkezni lehet: a vállalat személyzeti vezetőjénél (Szolnok. Kombájn út 1. sz. «. 385) Tiszamenti Vegyiművek. Szol­nok, azonnali belépéssel alkal­maz érettségivel és műszaki is­meretekkel rendelkezőket, rak­tári anyagkiadói munkakörbe. Jelentkezés a vállalat munka­erőgazdálkodási csoportjánál. (H. 382) Középiskolai végzettséggel, ke­reskedelmi árubeszerzői gyakor­lattal. hivatásos gépkocsivezetői jogosítvánnyal rendelkező anyag- beszerzőt felveszünk. Jelentke­zéseket az SZMT Vasipari Vál­lalat személyzeti és oktatási osz­tályára kérjük. Címünk: Szol­nok, Hunyadi J. út 4. (H. 384) Szolnok megyei Szerve­zete 1984. március 10-én (szombaton) 19 órai kez­dettel rendezi meg az AUTÖSBÄL-t az ÁÉV munkásszállójában SZOLNOK Mártírok u. 8. alatt, amelyre minden autóst szeretettel várunk. Érdeklődni, meghívót igényelni a klubirodában lehet: SZOLNOK Thökö­ly u. 48—58. Tel: 13—147, valamint a helyi csopor­toknál. (1714 Mezőgazdasági jellegű, a megye- székhelyeken kirendeltségekkel rendelkező országos vállalat fel­vesz belső ellenőröket. Átlag­kereseti lehetőség gyakorlattól függően 7—9000 Ft. Előírt isko­lai végzettség: mérlegképes könyvelői vizsga. Kereskedelmi "vokorlattal rendelkezők és vi­déki lakosok előnyben. Jelent­kezés részletes önélrajzzal. „Megbecsülés 2476” jeligére a budapesti Felszabadulás téri hirdetőbe. (899> AZ ALLATIFEHÉRJE takar­mányokat előállító vál­lalat (Szolnok. Tószegi út) azonnali belépéssel felvesz gép- kocsiszerelöt. Jelentkezni lehet személyesen a gazdasági vezető­nél. (1164.) GMK fényképész üzletkötőt ke­res fő- vagy másodállásban. „Magas jutalék” jeligére a ki­adóba. (1323) A SZOLNOKI FÉSZEK ÁRUHÁZ térmesteri beosztásra férfi munkatársat keres. Vasútüzemi vagy MÁV gyakorlattal rendel­kezőket előnyben részesítjük. Takarítónőket is felveszünk, esetleg fél műszakra is. Jelent­kezés az áruház igazgatójánál. (1567) A SZAJOLI PÉBÉGAZ-TÖLTÖ- ÜZEM betanított munkakörben férfi és női munkavállalók je­lentkezését várja. Munkaidő 6— 22 óráig, váltott műszakban, he­ti 40 órában. Elszámolás telje­sítménybérezés alapján Kereseti lehetőség: 3.500—4.000 Ft. Munka­ruhát, védőruhát, utazási ked­vezményt. kedvezményes étkez­tetést, gázkedvezményt munka­könyvi bejegyzéstől függően biztosítunk. Jelentkezés: napon­ta 7 órától 14 óráig az üzemve­zetőnél. (1162.) A CUKORTERMELÉSI KUTATÓ INTÉZET felvételt hirdet gya­korlattal rendelkező laboratóriu­mi asszisztensek részére. Je­lentkezni személyesen lehet az intézet technológiai osztályán. Szobiok, Vörös Hadsereg u. 61. (1389) AZ ORSZÁGOS MENTŐSZOL­GÁLAT felvételt hirdet mentő- ápolói munkakörbe a szolnoki mentőállomáson. Jelentkezhet­nek a 18. életévüket betöltött, általános vagy középiskolai vég­zettséggel rendelkező, büntetlen előéletű férfiak. Jelentkezés a szolnoki mentőállomáson 8—15 óra között személyesen. (1259) Szolnoki Vas- és Faipari Szö­vetkezet a vasipari üzem szer­számkiadójába szerszám-karban­tartásban is jártas géplakatost keres felvételre. Jelentkezés: Szolnok, Ostor u. 1. (H. 381) Azonnali belépéssel felveszünk — anyagkönyvelőt — árukönyvelőt — munkahelyi nyilvántartót — bérelszámolót — túraelszámolót, kögazdasági technikumi — érettségivel, valamint — rendszerszervezőt. Jelentkezni lehet: Szolnok megyei Állatforgalmi és Hús­ipari Vállalat Szolnok, Vágóhíd u. 60. személyzeti osztály (1786) SZOLNOK

Next

/
Oldalképek
Tartalom