Szolnok Megyei Néplap, 1984. február (35. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-17 / 40. szám

4 SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 1984. FEBRUÁR 17. VITA ÉS MEDITÁCIÓ Igény és feltételrendszer Néhány gondolat a tudós tanár, tanáregyéniség polémiához Március 1-én nyílik meg az olvasók előtt a felújított jászla- dányi könyvtár. A beépített padlástéren olvasótermet és ze­neszobát rendeznek be Óvodától a nyugdíjasklubig Általános művelődési központ Pusztamonostoron Ürmössy Ildikó — „Miért vannak keveser ? — az eltűnt tanáregyéniségek nyomában” a Szolnok megyei Néplap ja­nuár 7-i számában megjelent cikkében — oktatásügyünk valós és fontos problémáját állítja reflektorfénybe, ami­kor a pedagógus személyisége kérdését veti fel, kevesellve a szakmai és tudományos ér­telemben vett egyéniségek számát, vizsgálva azokat az okokat is, melyek nehezítik az ilyenné válás lehetőségét. Logikusan felépített és szen­vedélyesen elkötelezett mon­danivalója lényegével alap­vetően egyetértek, függetle­nül attól, hogy kellőképpen megkülönbözteti-e a „tudós tanárt” és a „tanáregyénisé­get” — bár kétségtelen, hogy nem tehető egyenlőségjel a kettő közé még akkor sem, ha gyakran együtt járnak —, hogy „egybeszabott” egy kis­sé cikkében — emiatt zavaró is — a jól felkészült, szaktu­dományos értelemben önma­gát fejlesztő, kreatív peda­gógus, a klasszikus értelem­ben vett tudós, kutató, pub­likáló, tudományszakát igé­nyesen fejlesztő, vagy fej­leszteni akaró tanáregyéni­séggel (mert ez utóbbi való­ban nem lehet reális és a ta­nárok többségét érintő igény). Alapvetően egyetértek az eddigi hozzászólások lénye­gével is. Jelzi ezt részben az előzőekben megfogalmazott néhány kitétel, de azok a problémafelvetések is igazak, amelyek a pedagógus édes­anyák élfoglaltságára, a tár­sadalmi presztízs és értékíté­let fonákságaira, vagy akár arra utalnak, hegy nem eny- nyire „sötét a kép”, hogy van azért, és több kiváló ta­náregyéniség, tudománysza­kában búvárkodó, alkotó, kreatív, „tudós” pedagógus, mint amennyit a cikk hang­vétele sugall. Ügy vélem tehát, hogy a vitatott észrevételekkel együtt is, jogos e hiányérzet; ha vannak is ilyen pedagó­gusok — nem elegen; a fel­tételek — akár az oktatás­ügyi gyakorlat és kívánalom, akár a pénzügyi feltételrend­szer szempontjából — ma még nem kedveznek e folya­matnak; és szemléleti ténye­zők is akadályozzák a pozitív irányú elmozdulást. Mindezek tények, amiket, ha úgy tetszik, még csak fel sem kell fedezni, mert meg­tette ezt az MSZMP Közpon­ti Bizottsága 1982. április 7-i állásfoglalásában és irányel­veiben, amikor az alábbiak­ban fogalmaz: „Az oktatási rendszer fej­lesztése, a távlati célok meg­valósítása jelentős mérték­ben függ a pedagógusok munkájától. Ezért megkülön­böztetett figyelmet kell for­dítani kiválasztásukra, kép­zésükre és továbbképzésükre, alkotóképességük kibontakoz­tatására, munkafeltételeik javítására, társadalmi meg­becsülésükre. Emelni kell a pedagógusképzés színvonalát és hatékonyságát... A to­vábbképzés átfogó rendszeré­nek mielőbbi kialakításával intézményesen biztosítani kell, hogy a gyakorló peda­gógusok lépést tudjanak tar­tani a pedagógia, a pszicho­lógia és a szaktudományok fejlődésével, és meg tudjanak felelni a folyamatos korsze­rűsítés követelményeinek, az oktatási rendszerben jelent­kező speciális feladatoknak. Biztosítani kell személyes ér­dekeltségüket a továbbkép­zésben. A pedagógusok hiva- tásszeretetének, alkotókész­ségének kibontakoztatásához a mainál kedvezőbb feltétele­ket kell teremteni. Növelni kell a pedagógusok szabadsá­gát a módszerek és — az ok­tatási és nevelési célok kere­tei között — az oktatás tar­talmának megválasztásában. Lehetővé kell tenni, hogy be­kapcsolódjanak a központilag szervezett és irányított neve­lési-tantárgyi kísérletekbe, illetve a tudományos munká­ba. El kell hárítani az alkotó- készségük kibontakozását akadályozó tényezőket.” (KK. 1982. 45—46. old.) Minden érdeklődő olvasó szíves elnézését kérem a hosszú idézet miatt, de a té­mánk egyértelműen alapos és pontos megfogalmazását adja! Ettől pontosabb képet rajzolni a probléma lényegé­ről, az igényről, és megoldá­sának elengedhetetlen szük­ségességéről — úgy vélem — nehéz volna! Az irányelvek, minden szinten történő, ér­demi megvitatása, a szüksé­ges következtetések levonása és okos, felelős cselekvési program kialakítása és terv­szerű végrehajtása a feladat. Mindez több területen megindult! Meggyőződésem, hogy jelen meditáció is ré­sze ennek. De csak ez, kevés! Cselekvő tettek is szüksége­sek a továbblépéshez, még­pedig több szinten. E folya­matban az első lépéseket az irányító szerveknek kell megtenni, az oktatásügyi kormányzattól a megyei és városi vagy községi szakigaz­gatási szerveken keresztül az iskolák vezetéséig. Megfelelő érdekeltségi rendszer, tár­sadalmi és szakmai presztízs, konstruktív belső alkotói lég­kör és munkastílus megléte, vagy legalább megteremtő igénye és szándéka nélkül, mindez csak szép szavakat jelenthet. De az iskolák, maguk a pe­dagógusok sem lehetnek csu­pán passzív, vagy jobb eset­ben szimpatizáns szemlélői e folyamatnak. Kiváló tanár- egyéniséggé, tudományágát magas szinten művelő, alko- tóan fejlesztő pedagógussá, a múltban, esetenként lényege­sen kedvezőbb egzisztenciá­lis feltételek megléte esetén sem vált csak „úgy”, termé­szetesen, különösebb erőfe­szítés nélkül valaki. Azzal együtt is, hogy az „ilyenné” váláshoz ma is, és a múltban is „több” kell, kellett, mint csupán szorgalom és törek­vés, hogy 'sajátos rátermett­ség, megfelelő adottság is kell (miért is tagadnánk), a leg­kiválóbb, a fiatalokban mély és tartós nyomot hagyó, a te­hetségeket jó érzékkel kivá­lasztani és pályára indítani képes, a visszaemlékezést je­lentősen inspiráló tanáregyé­niség „megszületéséhez”, ez egy komoly belső igény, ak­tív cselekvő elkötelezettség, egy jó értelemben vett meg­szállottság nélkül semmilyen formában — akár a jelenle­gitől bővebb ellátmány és egyéb kedvező feltételek mellett — sem képzelhető el. De önmagában még ez is ke­vés! Mindez csak képlékeny közegben, inspirativ baráti kollektíva, bátorító vezetés, igényes „versenytársak” köz­reműködésével képzelhető el. A tudományos és művészeti műhelyeknek is meghatározó szerepe van e folyamatban. Tiszteletben tartva a tudo­mányos munka rangját és komoly igényeket is támasztó kritériumrendszerét — ma, úgy tűnik, még túlságosan „zártak” és „nehezen meg­közelíthetők” e műhelyek az egyszerűbb „halandók” (értsd: „vidékiek”) számára. Egy e szférák területéről is jobban megnyilvánuló nyi­tottság és segítő biztatás so­kat lendíthetne e törekvése­ken. Az iskolák értékítéletét és elismertségét is fokozot­tabb mértékben lehetne e szempontoktól függővé tenni. A saját intézményi kiadvá­nyok (évkönyv, acta stb.) is serkentő erővel bírna a ta­náregyéniségek számának szaporításában, ami túl a társadalmi elismertségen, minden bizonnyal segítene maradandóbb emlékképet is hagyni az „én iskolám”, az „én tanárom”-ról a felnövek­vő ifjú generációk eszében és szívében. És ha lehet valami, amiért a legnagyobb áldozat- vállalás sem sok — ez az. Dr. Ferenczy József főiskolai tanár A sárga kesztyű A Radnóti Színpad előadása Karcagon Humorban bővelkedő mű­sort adott szerdán a karcagi Déryné Művelődési Központ­ban a Szovjet Irodalom élő melléklete keretében a Rad­nóti Miklós Színpad művész­gárdája, bemutatva A sárga kesztyű című szatirikus ze­nés irodalmi műsort. A produkció a kortárs szovjet irodalomból adott íze­lítőt. Hallhatta a közönség Vla­gyimir Majakovszkij néhány szatirikus versét, majd Ilf — Petrov írásán derülhetett Rab Edit előadásában. Vla­gyimir Viszodkij, a nemrég elhunyt szovjet színművész, zeneszerző és dalénekes két dalát Somhegyi György éne­kelte. Kim Rizsoc Valamit tenni kell című jelenetét Thirring Viola és Verdes Tamás adta elő. Ginjári Unalom című jele­nete hétköznapi témát idé­zett: a lakótelepi bezártsá­got, az emberek elidegene­dését érzékeltette. ínyen Oszacsuk A lecke című pro­dukcióját Kohut Magda ér­demes művész és Keres Emil Kossuth-díjas érdemes mű­vész adta elő nagy sikerrel. Végül Arkagyin Raj'kin Egy­séges vélemény, avagy a sár­ga kesztyű című zárójelene­tében az egész művészgárda közreműködött. A téma: a szervilizmus és szolgalelkű- ség. Az előadást Bíró András vezette. Az elhangzó dalokat Tóth János István gitáron kísérte. A Szovjet Irodalom élő mellékletének művészei ez­zel az előadással túljutottak az 530. fellépésen. bm. • — Storno-gyüjtemeny Nyár elején nyílik Megkezdték a nagy értékű Storno-gyűjtemény feldolgo­zását a soproni Liszt Ferenc Múzeum szakemberei. A ma- gángyűjtés-történeti szem­pontból is kiemelkedő együt­tes nemrégiben vásárlás út­ján a város birtokába került. A művészettörténészek most készítik a leltárt, pontos mű­leírást, címjegyzéket adnak a gyűjtemény darabjairól, s lis­tába veszik a védett értéke­ket. A gyűjteményt a feldolgo­zás befejezése után az idei idegenforgalmi szezon kez­detétől látogathatják majd az érdeklődők. Az otthona, a Storno-ház folyamatban lé­vő felújítása miatt és annak idejére, a Reipál-ház lesz. Az általános művelődési központ fogalma szakmai kö­rökben már nem ismeretlen, de a Jászság lakói eddig nem sokat tudhattak róla, mivel az első ilyen komplex művelődési intézmény feb­ruár 1-én kezdte meg mun­káját Pusztamonostoron. Az országos program kí­sérletei a ’70-es évek közepén kezdődtek, az intézmények száma azóta már meghaladta a nyolcszázat, Szolnok me­gyében azonban mindössze nyolc működik. Pusztamo­nostort egyrészt a lehetőség, másrészt a szükség vitte a kísérletbe, hogy példát adjon több jászsági településnek. A falu nagysága lehetővé, az általános művelődési le­hetőségek pedig szükségessé tették a vállalkozást. Puszta- monostoron a kulturális élet gazdáinak munkáját nehezí­ti a falu kettős orientáltsága. A csaknem kétezer lakosú falu gazdaságilag Jászbe­rényhez kötődik, ott van a téesz-központ is, de a közös tanács, és újólag az Orion pedig Jászfényszaruhoz kap­csolja. A foglalkoztatottak 80 •százaléka szinte csak aludni jár haza a faluba. A szabad időben pedig várja őket a fólia, a jószág, és ezekkel nehéz konkurálnia a könyv­tárnak és a művelődési ház­nak. Ha sikerül is, csak; óriá­si munka árán és nem folya­matosan. Juhász Gyula iskolaigazga­tó immár az öt intézmény­ből szervezett általános mű­velődési központ igazgatója is, nem beszél gyökeres vál­tozásról. — A falu még csak most ismerkedik az új művelődési formával. Nem csináltunk nagy kampányt, közvéle­ménykutatást, észrevétlenül szeretnénk magunknak meg­nyerni az embereket. Az óvo­dáskortól a nyugdíjaskorig egy kézbe összpontosul a művelődés szervezése. Az át­fedések, a fölösleges párhu­zamok kiküszöbölhetők, nem külön-külön birkóznak az intézményvezetők a közöm­bösséggel a kulturális igény kielégítéséért. És nemcsak az erők foghatók össze, a tár­gyi feltételeket is meg lehet sokszorozni. A könyvtárban például könyvismereti órákat tartunk, a felnőttek képzésé­hez vagy programjaihoz is­kolai szereket használhatunk A művelődési központ bázis- intézménye az általános is­kola lesz, de fontos szerepet kap az óvoda, a napközi ott­hon, a könyvtár és a műve­lődési ház is. Elkészült az általános mű­velődési központ első integ­rált munkaterve, mely ki­mondja: „olyan pedagógu­sokra van szükség, akik ké­pesek a művelődés ... terü­leteit egységben látni, ennek alapján hosszú távra szóló cselekvési programot kialakí­tani, és azt évről évre kö­vetkezetesen megvalósítani.” A félig jász, félig palóc ere­detű faluban a tömegesen in­gázó felnőtt lakosság, a mint­egy 350 óvodás, iskolás gye­rek és a körülbelül száz nyugdíjas művelése, oktatá­sa, nevelése, szórakoztatása nem új dolog. Az viszont minőségi különbséget jelent a korábbihoz képest, hogy ez most egyeztetve történik. — Ip — A Pártélet februári számáról A Pártélet közelmúltban megjelent februári számát dr. Látos István Változások a párt szervezeti felépítésé­ben című írása vezeti be. A folyóirat első részében talá­lunk még írást a termelőszö­vetkezetben dolgozó nők helyzetéről, a munkahelyi demokrácia szélesítésének le­hetőségeiről és feladatairól. Lányi György pedig Orszá­gos eszmecsere a gazdaságról címmel közölt cikket. Az ideológiai-propaganda rovatban Schmidt Péter a magyar politikai rendszer fejlesztésének irányairól írt, dr. Berényi Pál az ellenséges propaganda néhány új voná­sát vázolja. Réti R. László pedig a népi Magyarország első évtizedének történetét eleveníti fel. Az Eszmecsere rovatban érdekes írást talá­lunk. Címe: A fiatal művé­szek és a párt. Itt több olda­lon keresztül egy kerekasz­tal-beszélgetés elevenedik meg. A Testvérpártokról rovat­ban Fekete Sándor a bulgá­riai gazdaságpolitikáról és gazdaságirányításról közölt cikke mellett a Portugál Kommunista Párt X. kong­resszusáról találunk írást Major László tollából. A pártszervezetek életét átte­kintő fejezetben Hegedűs Fe­rencire dr. propagandista­munkájának tapasztalatait összegzi. Az Olvasóink írták rovat­ban most négy írás jelent meg. Az első a nők közélet­ben betöltött szerepével fog­lalkozik, a második a nagy­atádi munkásság helyzetét összegzi. V. Vincze Péter írá­sának címe: Ösztönzően, igazságosan. Rónai Árpád pedig a társadalmi aktivitás­ról fejti ki véleményét. A Pártélet februári szá­mát Tisza József életútjának felvázolása zárja. A kisvárdai Városi Tanács által kiírt pályázatra Győrfi Sándor karcagi szobrászművész ter­vét fogadták el. A fiatal művész bronz domborműve a hivatal tanács- és házasságkötő ter­mét fogja díszíteni Mesejáték­sorozat a televízióban Kortárs és klasszikus írók szép történeteit feldolgozó mesejáték-sorozat vetítését tervezi a Magyar Televízió. Takács Vera szerkesztő-dra­maturg és Vadkerty Tibor rendező irányításával már elkészültek az első epizódok, amelyek közül a sorozatot Vercors A láperdő szelleme című alkotásának dramati­zált változata nyitja meg. A lírai történet egy szeme vilá­gát vesztett fiú és egy néma lány fájdalmasan szép sze­relmérő] és önfeláldozásáról szól. A főbb szerepeket Ru­dolf Péter, Pap Vera, Szilágyi Tibor, Pécsi Ildikó és Kassai Ilona formálja meg. Az utolsó simítások is be­fejeződtek Kormos István nagy sikerű kötetének, A Pincérfrakk utcai cicák cí­mű mulatságos meseregényé­nek zenés rajzfilmváltozatán is. A filmhez Oroszlán Gá­bor szerzett zenét, a rajzokat Lehoczky István készítette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom