Szolnok Megyei Néplap, 1984. február (35. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-17 / 40. szám

ET3 Ötvenéves a MA VAD Nemcsak vadászattal „keresik” a valutát Fél évszázaddal ezelőtt — 1934 őszén — Magyar Vadte­nyésztők Kiviteli és Kereskedelmi RT néven szerény alap­tőkéjű új' vállalatot jegyeztek be a Fővárosi Cégbíróság nyil­vántartásába. Az akkori vállalkozók nagy reményeket fűztek az új részvénytársasághoz, mert az akkortájt hazánkban járt magas rangú külföldi vendégeknek feltálalt nyúl- és fácán­pecsenyék nagy sikert arattak. Bármilyen reményekéit is fűztek a cégalapítók a kez­deményezésükhöz, azt ál­mukban sem gondolhatták, hogy késői jogutódjuk — a MA VAD — már rangos nemzetközi hírnévnek ör­vend majd a szakmában. Ar­ra még kevésbé számíthat­ták, hogy a jogutód vállalat az 1983-as évben 1 milliárd 400 millió forint értékű for­galmat bonyolít le, amely 32 millió dollárnak felel meg. A jelenlegi forgalom leg­jelentősebb tényezője, a va­dászat néhány évvel ezelőtt még lényegesen alacsonyabb bevételi forrás volt. Koráb­bi feljegyzések szerint 1956- iban mindössze 16 vadász jött hazánkba, hogy költsé­ges szenvedélyének hódoljon. Ma már több ezer a szá­muk. A MAVAD nyilvántar­tása szerint tavaly tizenöt­ezer vadász látogatott hoz­zánk. A külföldi piacokon kelen­dő a továbbtenyésztésre szolgáló élő vad is. Különö­sen az olasz és a francia nagykereskedők vásárolnák gyulát, fácánt, foglyot, hogy vevőik igényeit kielégítsék. A lőtt vadakból is jelentős mennyiséget szállítanak az előbbi piacokra, illetve az NSZK-ba és Svájcba. Vajon ki gondolná, mi­lyen karriert futott be a csi­ga! Tavaly 70 millió forint értékben szállított belőle külföldre a MAVAD. Terve­zik, hogy egy-íkét éven be­lül a csigának egy részét feldolgozzák: f űszerezés u tán újra visszatöiiti'k a házába, és mélyfagyasztva szállítják a megrendelőkhöz A vadászat gyors növeke­désének példája ösztönzi a vállalatot arra, hogy ez utóbbi, jelenleg még kis mennyiségű szállítások nö­vekedését szorgalmazza. Ügyes piackutató munkával sikerült több külföldi nagy- kereskedővel kapcsolatot te­remteniük, az apró cikkek piacának bővítésére. Emel­lett igyekeznek termékeiket különböző módokon feldol­gozva exportálni. Ennek ér­dekében tavaly Vecsésen és öreglakon vadfeldolgozó üzemet létesítettek, melyek 1983-ban már egész évben teljes kapacitással működ­tek. A MAVAD-nak hagyomá­nyosan jó partnerei a Szol­nok megyei vadásztársasá­gok. Rangos helyük van az élőnyúl-befogásban, a fá­cán- és az őzbakvadászat- ban. KéCHiojaapja üzemel a .jászladányi Egyetértés Tsz broyler- csirke-telepe. A hét ólban egyidejűleg mintegy 150 ezer csir­két nevelnek A hosszú távú tervezésről tárgyalt a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács tegnapi ülésén Lázár György tájékoztatást adott Margaret Thatchernek, Nagy-Britannia és Észak-ír- ország Egyesült Királyság miniszterelnökének hazánk­ban tett hivatalos látogatá­sáról. A kormány a tájékoz­tatót tudomásul vette. A Minisztertanács megvi­tatta és elfogadta az Orszá­gos Tervhivatal elnökének a hosszú távú tervezés ered­ményeiről adott beszámoló­ját, a hasznosítás módjára és a további munkára tett ja­vaslatát. Megköszönve az ed­digi közreműködést, felkér­te a Magyar Tudományos Akadémiát, valamint a tár­sadalmi és érdekképviseleti szerveket, hogy a következő munkaszakaszban is vegye­nek részt. A kormány jelentést hall­gatott meg a biológiai ere­detű anyagok komplex hasz­nosításának lehetőségeiről. Megállapította, hogy ha­zánknak e téren kedvezőek az adottságai, ezért kiemelt feladatként jelölte meg a hasznosítást szolgáló tudó-" mányos eredmények alkal­mazását, az ipari háttér fej­lesztését és új lehetőségek feltárását. A Minisztertanács jelen­tést hallgatott meg az elmúlt napok rendkívüli időjárása miatt az érintett megyékben kialakult helyzetről és az en­nek nyomán tett intézkedé­sekről. Elismerését és köszönetét fejezte ki a közlekedési, a szállító és a szolgáltató vál­lalatok dolgozóinak, a hon­védségnek, a helyi szervek­nek és a lakosságnak a ne­hézségek leküzdésében tanú­sított példamutató helytállá­sáért. Felhívta az illetékes minisztériumok és országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy a keletkezett károk fel­számolásához nyújtsanak se­gítséget. Libanon Kivonják az amerikai tengerészgyalogosokat Weinberger amerikai had­ügyminiszter tegnap terjesz­tette elő a Fehér Házban az amerikai tengerészgyalogo­sok libanoni kivonásának részletes ütemtervét, s Rea­gan elnök jóváhagyását adta annak végrehajtásához. Rea­gan szerdán a művelet egy hónapon belül való befeje­zését ígérte. Larry Speakes, a Fehér Ház szóvivője azt közölte.) hogy befejeződött a nyugati hatalmak közötti konzultá­ció a kivonás összehangolá­sáról, s ez tette lehetővé az utolsó szó kimondását Rea­gan számára. Tovább szilárdult a liba­noni ellenzéki erők helyzete Nyugat-Bejrútban és a tőle délre fekvő területeken, mi­után a drúz Haladó Szocia­lista Párt fegyveres alakula­tai a kulcsfontosságú haldei háromszög elfoglalása után tegnapra a tengerparti Da- mur városból is kiverték a kormányhadsereg és a falan- gista milíciák egységeit. Az átütő siker eredményeként fokozott katonai nyomás ne­hezedik Szűk el-Garb. illetve (Folytatás a 2. oldalon.) Stockholmi konferencia I szocialista országok javaslata A Szovjetunió a békés kapcsolatok támogatását és a katonai erő alkalmazásáról való kölcsönös lemondást ja­vasolja — mondta a stock­holmi európai bizalomerősí­tő és leszerelési konferencia tegnapi teljes ülésén Oleg Grinyevszkij nagykövet, a szovjet küldöttség vezetője. A szerződés legfontosabb pa­ragrafusa az legyen, hogy a konferencián részt vevő ál­(Folytatás a 2. oldalon.) MunkásgyOiés a BHG-ban Sok nehézséget győztünk le, és reménykedve nézünk a jövőbe Beszédet mondott az MSZMP KB első titkára Budapest felszabadulásának 39. évfordulója alkalmából szovjet látogatók ismerkedtek a főváros életével, fejlődésé­vel: Vlagyimir Bazovszkij, a Szovjetunió magyarországi nagykövete, Konsztantyin Kocsetov vezérezredes, az ideiglenesen hazánkban állo­másozó szovjet déli hadse­regcsoport parancsnoka és Nyikolaj Sevkun altábor­nagy, a hadseregcsoport politi­kai csoportfőnöke volt tegnap a főváros vezetőinek vendé­ge. Programjukhoz csatlako­zott Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Budapesti Pártbizottság első titkára és Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke délután a városházán fogadta a vendégeket. A kö­tetlen, baráti beszélgetés so­rán a budapestieket foglal­koztató mindennapos gondok, a munkáskollektívák erőfe­szítéseit tükröző sikerek egy­aránt szóba kerültek. A had­seregcsoport vezetői a szov­jet alakulatok és a fővárosiak — a személyes kapcsolatok ezernyi szálával is erősödő — barátságát méltatva fejezték ki jókívánságaikat Budapest lakosságának. A vendégek és vendéglá­tók ezután a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárat ke­resték fel, ahol Berecz Fri­gyes vezérigazgató, az MSZMP KB tagja — a vál­lalat gazdasági és társadalmi vezetőinek s a szocialista brigádok képviselőinek köré­ben — köszöntötte a látoga­tókat. A vendégek az egyik üzem­csarnokban munkásgyűlésen találkoztak a dolgozókkal. Marton Józsefné műszerész arról szólt, hogy a két nép kapcsolatainak elmélyítésé­hez megbízható, kiváló mi­nőségre törekvő munkájuk­kal ők is hozzá kívánnak já­rulni, a Szovjetunióba kerü­lő termékeikkel továbbra is kiérdemelve partnereik meg­becsülését. Kiss László üzem­mérnök a vállalatnak a fel- szabadulás óta megtett útjá­ról beszélt. Berecz Frigyes hozzászólásában a Vörös Hadsereg győzelmes felsza­badító harcára, Budapest új­jáéledésére emlékezett, s rá­mutatott : alapvető szerepe volt és van ma is a gyár fej­lődésében — miként gazda­sági építőmunkánk egészé­ben — a szocialista integrá­ciónak. A szovjet vendégek nevé­ben Nyikolaj Sevkun altábor­nagy köszöntötte a BHG dol­gozóit. Méltatta a szocialista internacionalizmus eszméjén, a közös célokon alapuló szov­jet—magyar fegyverbarátsá­got, s hangsúlyozta, hogy a szocialista közösség országai­nak együttes erőfeszítései je­lentik a nyugodt építőmunka, a biztonság, a béke megvédé­sének biztosítékát. Ez a közös védelmi képesség a legfonto­sabb feltétele annak, hogy az Egyesült Államok és a NATO agresszív politikája ne - fe­nyegethesse elért vívmá­nyainkat — mondotta. Ezt követően Kádár János kért szót. Kádár János Nagy erőnk a népi összefogás A Budapesti Likőripari Vállalat tiszakécskei gyárában 1983-ban állították üzembe a literes üdítőital-palackozó gépsorokat. Ebben az évben közel 70 millió palack üdítő ital készül 0,2 és 1 literes palackokban őszintén köszönöm ezt a baráti fogadtatást. Örülök, hogy a mai programnak én is résztvevője lehetek. A Központi Bizottság és a ma­gam nevében szívből köszön­tőm a gyűlés minden részt­vevőjét és az önök szemé­lyében a Beloiannisz Gyár dolgozóinak egész kollektí­váját — mondotta elöljá­róban. Történelmi évfordulót ün­nepel most a főváros és az ország népe. Megemlékezünk a 39 évvel ezelőtti felszaba­dulásunkról, arról, hogy a diadalmasan előretörő szov­jet hadsereg hősi harcokban, nagy áldozatokkal felszaba­dította a magyar népet a hitleri fasiszta megszállás alól. Ezzel népünk, az ország visszanyerte szuverenitását, (Folytatás a 3. oldalon) ü rádió és a televízió jövő heti műsora 5—6. oldal Kádár János beszédét mondja a BHG-ban Ára: 1,40 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! XXXV. évi. 40. sz., 1984. február 17., péntek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA

Next

/
Oldalképek
Tartalom