Szolnok Megyei Néplap, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-14 / 11. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. JANUÁR 14. S Arcképvázlat I Helyi járaton egymillió kilométer Szolnokon, a helyi járatú autóbuszok Vosztok úti állomásán néhány álló busz vezetője beszélget a kőépület fűtött helyiségében. Néhány perc elteltével Csatári Márton gépkocsivezető is megérkezik. Az imént állította le csuklós Ikaruszát, egy kis szünet következik; ötven perc leállóidő — ahogy ők mondják. — A kettesseL érkeztem most 12.07-kor, ilyenkor van egy kis időm — mondja, miközben a csendes helynek kiválasztott buszhoz igyekszünk. Persze azért sok is ez a néhány leállóidő. Akad vezető, akinek napjában 3—4 óra is összejön-. Az a baj, hogy rövid, általában egyórás időszakokról van szó, így nem nagyon lehet őket kihasználni, hiszen arra, hogy hazaugorjunk, kevés. Az egész napunk foglalt, amikor dolgozunk. Én például fél ötkor kezdek és háromnegyed nyolckor állok be a busszal a telephelyre. Ha más beosztásom van, akkor később. Ez más munkarend, mint máshol. Vannak ugyan szabadnapok, de ha valamelyik kolléga megbetegszik, akkor menni kell, mert busz nem maradhat él, tartalék emberek meg nincsenek, sőt hiányzik 20—35 autóbusz- vezető. Nálunk a személy- szállításnál különösen stabil dolgozók kellenek, akiket mindig megtalálni, ha szükség van rájuk. Csatári Mártonról ezt tartják a kollégái és a főnökei is. 1956. augusztusában került a Volán Vállalathoz autóbusz-vezetőnek. Akkor még a közismert Csepel márkájú Fakaraszokkal — ők Fakarcsinak becézték — rótta az utakat. A katonaidő letelte után jelentkeztem a Volánnál. Akkor még nehezebben vettek föl valakit sofőrnek, mint most, ugyanis sok volt a jelentkező. Tulajdonképpen 1952 óta nyomom a pedált. Először az építőiparban dolgoztam, sokat voltam távol otthonról, ezért megfoj- gadtam, hogy a katonaság után olyan helyre megyek dolgozni, ahonnan minden nap hazajárhatok. Így kerültem a Volánhoz, ahol sokáig helyközi járatokon dolgoztam, Nagykörű, Kőtelek, Üj- szász környékén. Többször jártam különjárattal is. Néhány év után beköltöztünk Szolnokra, így lettem helyijáratos autóbusz-vezető. Szolnok idő közben egyre bővült, növekedett a forgalma, veszélyesebb lett a közlekedés a városban. Csatári Márton 1978-ban kapta meg az egymillió balesetmentesen vezetett kilométerért az erh- lékp.lakettet és a vele járó pénzjutalmat. Ma már közel jár az egymillió-kétszázöt- venezer kilométerhez is. — Általában hét-nyolc órát vezetek naponta, ezt úgy mondjuk mi, hogy ennyi a tengelyen töltött idő. Akad persze olyan nap is, amikor több. Ez körülbelül 180 kilométert jelent naponta. Első hallásra tulajdoniképpen nem sok, csak akkor, ha belegondolunk, hogy ezt az utat mind városi forgalomban teszi meg az autóbusz- vezető. A hosszú munkaidőn és a feszült figyelmen kívül más is fárasztja és idegesítheti az autóbusz-vezetőt, pedig ahogy ezt mondani szokták, a vezetéshez nyugodtság kell. — Sajnos néha az utasok nem veszik tudomásul az utazás veszélyét, ezért ilyenkor a vezetőnek kell jobban ügyelnie. Előfordul, hogy tolongás van egy megállóban, ráadásul a járdaszegély legszélén áll az első sor. Ilyenkor, ha valakit egy kicsit meglöknek, biztos, hogy a busz alá esik. Le- és felszállásnál meg sokan úgy segítenek a másiknak, hogy jó nagyot taszítanak rajta, hátha úgy könnyebben tud lepni az illető. A nagy tömegben néha persze olyan is előfordul, hogy valakit odacsuk az ajtó. Erről se mindig a vezető tehet. Az utasoknak. is jobban kellene ügyelniük egymásra. Letelt az idő, elő kell készíteni a buszt az újabb feladatra. Az autóbusz-vezető feljegyzi a menetjegyek sorszámát a kiadógépeknél, kicseréli az útirányjelző táblákat, majd a volán mögé ül, és életre kelti a sárga csuklóst. Az M 17-es jelzésű busz már a harmadik megállónál tele van utasokkal. A kormány mögött egy milliomos ül, akit kevesen ismernek Szolnokon, pedig naponta több ezren látják az arcát az Ikarusz visszapillantó tükrében. Nádudvari Sándor A peresi bemutatóháiz A területen található állatvilág Mezőtúrtól mintegy 7 kilométerre, a Köröshöz nem messze találjuk a peresi bemutatóházat. A Körös-völgyi természetvédelmi területet 1979-ben hozta létre a Békés és a Szolnok megyei Tanács. A mintegy 5100 hektáros terület múltja, állat- és növényvilága igen gazdag. A peresi bemutatóház — régi szivattyúházból alakították át — lehetőséget nyújt a területen megtalálható állat- és növényvilág megismeréséhez. A Körös egyik holtága Fotó: Tarpai Zoltán Fűt, fát és felújítást Jól tudom m,i sem köny- nyebb a szavakkal való játszadozásnál, még örömét is leli bennük az ember, mégsem a játszadozó kedv vezetett a címadásnál Sokkal inkább az késztetett rá, hogy mind szerkesztőségünkhöz, mind a Népi Ellenőrzési Bi zottsághoz többen fordultak panasszal a lakóházak „felújítása” miatt. Kézenfekvő, hogy az épületek használati értékének megóvása javítja a lakáshelyzetet, ezért a felújítási munkákat a beruházásokkal azonos értékűnek kell tekinteni. Mennyiben érvényesül ez a szemlélet? — erre a kérdésre keresve a választ indulok útnak. Két kategória Az első állomás a megyei tanács vb építési osztálya. Jenei László osztályvezető — ha nem is teljesen — derűlátó: — A felújítást tekintve két kategória van, így is mondhatnám: Szolnok, meg a többi település. Vidéken jól állnak ezzel a munkával, tervszerűen haladnak vele. Szolnokon 'viszont lemaradás ta pasztaiható. Vidéken jó a munka minősége, Szolnokon kevésbé. Mivel vidéken a túlteljesítés is figyelemre méltó, időarányosan nem állunk rosszul a VI. ötéves tervi felújítási feladatok teljesítésével. Ha Szolnok előrébb tudna lépni, nem volna gond az 1040 lakás felújítását előíró megyei középtávú terv valóraváltásával. Egyébként a megyeszékhelyen is csak pénzügyi gondok vannak, a kivitelezői kapacitás biztosított. Pótlólagosan kaptunk egy kis központi támogatást erre a célra. A közeli napokban folytatunk a szolnoki Városi Tanács illetékeseivel és az Ingatlankezelő Vállalat vezetőivel egy kis eszmecserét arról, hogy miben és milyen mértékű segítséget adhatunk. A megye városai és nagy községei közül Szolnokon kell a legtöbb lakást (380-at) felújítani a VI. ötéves terv során. És itt van a legnagyobb mérvű lemaradás. Utunk tehát nem véletlenül vezet Hont! Antalhoz, a műszaki osztály helyettes vezetőjéhez, aki készséggel ad felvilágosítást: — Az idei terv a következő hetekben kerül a tanács elé. „Sötét jövőnket” látva, addig is nagyobb összeg kiharcolásáért járkálunk a megyei tanácshoz. Előreláthatóan az idei felújítási keretünk meghaladja a 42 millió forintot. Ez az ösázeg ■ önmagában véve nem kevés — de lényegesen kevesebb, mint amennyire szükségünk volna. Szolnok lakásállományában ugyanis a legkorszerűbb otthonok mellett szükséglakások és barakktelepek is vannak. A két véglet között meg igen nagy a szóródás. A műszaki paraméterek szerint rangsort állapítottunk meg, címjegyzékbe foglaltuk a megiHilhodásra számot tartható épületeket. Rázott a fürdőkád — Magas az egy lakásra jutó költség ... — Valóban így van. A megyei tanács által az egy lakásra fordítható 171 ezer forintos felújítási költség a Kossuth utcai épületnél 600 ezer forint fölé emelkedik. Városképmegőrzési szempontok miatt vállalnunk kellett ezt. Gondoltunk viszont arra is, hogy ellensúlyozzuk ennek a lakóháznak a költségkihatásait. Ezért szór- ványfelújítast végeztünk harminc lakásban, illetve kis lakásszámú házban. — Az elmaradást ezzel sem sikerült megszüntetni. — Az októberi tanácsülés tárgyalta az Ingatlankezelő Vállalat helyzetét, és ezen belül a felújítási munkálatokat is. Előírta a 34 lakás elmaradt felújításának elvégzését is a középtávú tervidőszak végéig. Az árváltozások miatt ez nehezen teljesíthető. Valószínű, hogy a Ságvári körúti házak felújítását csak elkezdeni tudjuk — bár a terv a munka befejezésével számol. A 42 milliós felújítási keretünkből ugyanis huszonegyet karbantartásra. javításra kell fordítanunk. A 7300-as lakás- számot tekintve ez elengedhetetlen. Feladatunk a tervszerű megelőző karbantartás is. A Zagyva-parti lakótelepen például ki kell cserélni a vízcsöveket, mert elköve- sedtek és félő, hogy lehetetlenné teszik a vízszolgáltatást. A hetvenes években az érintésvédelem sem volt „kihegyezett téma”. Ennek olyan következményei lettek például, hogy a Szabadság tér 3. számú házban „rázott” egy fürdőkád] Isteni szerencse, hogy nem történt baleset. Az ilyen hibák kijavítása is felemészt 3—-3,5 millió forintot. — Tulajdonképpen ‘ hány milliót fordíthatnak így az idén a tényleges felújításokra? — Hozzávetőlegesen tizenöt milliót. Ezt az összeget is terhelik azonban a tavalyról áthúzódó munkák költségei. Ezért kértünk pótkeretet a megyei tanácstól. — Milyennek tartja a felújítási munkáik minőségét? — Az igazi, alapos, részletekbe menő minősítést a lakók végzik. Egyedi bejelentéseikre azonnal intézkedünk. Ezzel együtt nem tartom hibamentesnek a felújítást. A Kossuth utca 3-ból például csoportos bejelentés érkezett. A panaszt jogosnak találtuk, ezért köteleztük az Ingatlankezelő Vállalatot arra, hogy a jelzett hibáikat 1983. december 31-ig javítsa ki. A vállalat ezt a feladatát 90 százalékban teljesítette. A többi munkát anyaghiány miatt januárban végzi el. Tény, hogy a legjobb szándék mellett is akad jogos kifogás. Azt tartjuk; ami jogos panasz, azt orvosolnunk kell. Azt is tapasztaljuk azonban, hogy a minőségre nagyon igényes a lakosság. Rombuszpalát darabolóval — Mennyiben felkészült a felújítási munkákra a szolnoki Ingatlankezelő Vállalat? — erre a kérdésre válaszol Komáromi György igazgató: — Vállalatunk 1983-ban először teljesítette felújítási tervét. A tervezett 78 helyett 80 lakást hoztunk rendbe. Sok minden elősegítette ezt. Felsőbb szerveink támogatásának eredményeként 1980- hoz viszonyítva 30—40 százalékos létszámnövekedést értünk el. A kisgépállományunk pedig megkétszereződött. A kapacitáshiány is csökkent tavaly. A saját kapacitás kifejlődése mellett kisebb vállalatok és gazdasági munkaközösségek jelentkeztek kivitelezőnek. Biztosított volt a kellő számú átmeneti lakás is. Korábban ez sem volt általános gyakorlat. Saját kivitelezésben végeztük öl a Kossuth út 3. számú épület felújítását. Erre sem volt még példa. A város lákói is fokozottabb mértékben vették ki részüket a felújításiból — mégpedig részben vállalati segítséggel, részben OTP- hitel felvételével. — Ami a felújítási munkákra való felkészültségünket illeti, arról annyit: Kevesebb az igényünk a külső kivitelezőkre. És nemcsak azért, mert az ilyen jellegű feladataink várhatóan csökkennek, hanem azért is, mert a kapacitásbővülésnek egyelőre nem tapasztaljuk az árcsökkentő szerepét. A Vörös Csillag úti lakások felújításához például az egyik vállalat több millióval magasabb árajánlatot adott, mint az, akire a végén bíztuk ezt a munkát. Igaz, a saját kivitelezésnél sok nehézség adódik. A régi épületekhez szükséges rombuszpalát például négyzetpalából darabológéppel csináltuk. Az ilyesmi növeli a költségeket, lassítja a munkát. Ugyanúgy mint az anyag- és berendezéshiány. Fürdőkádakat és gázkonvektort például igen nehéz beszerezni. — A felújítások minőségéről mi a véleménye? — Elérte, sőt több vonatkozásban túlhaladta az újonnan épült lakások minőségét. Ezt azonban még kevésnek tartom. A lakók jogosan várják el, hogy kifogástalan legyen a munka. A tetthelyen És végül nézzünk szét a „tetthelyen”, a szolnoki Kossuth út 3. számú felújított házban. A lakók egy csoportja panasszal fordult a városi NEB-hez. „Panaszainkat többször, több embernek elmondtuk, eredménytelenül” — írták többek között. A válaszból egy bekezdés: „A szolnoki Városi Tanács elnöke közölte, hogy a panaszt a VTVB műszaki osztályával megvizsgáltatta. A vizsgálat megállapítása szerint a panasz megalapozott. Közölte továbbá, hogy a lakóépületben a helyszíni szemle alapján megállapított javítható hibák jegyzékét továbbították az Ingatlankezelő Vállalathoz, hogy a hiányosságokat 1983. december 31-ig szüntessék meg.” 1984. január 11-et mutat a naptár. A lakóközösség még mindig olyan, mint, a felbolygatott méhkas. — A bejárati ajtó alatti résen bejött egerek közül hármat megfogtam — mondja az egyik asszony. — Amikor szóltam a műszaki csoportvezetőnek, azt válaszolta, hogy „hát igen, ilyen hidegben már behúzódnák az egerek”. Vizesedik a szobában a fal. Arra meg azt mondták: „majd kiszárad”. A fürdőszoba szabadba néző falának egyik része csak 12 centi vastag. Olyan hideg van ott, hogy nem lehet fürdeni. Elintézték azzal, hogy „itt bizony éjjel-nappal égetni kell a gázt”. Járom a lakásokat, és csóválom a fejem. A konyhában, a fürdőszobában az ajtókeret néhol csorba. Abból vágtak le, nem a csempéből. Az egyik kamra ablaka alatti széles peremet nem vakolták le. Van, ahol az eredetinél kisebb lett a konyha és a kamra. Néhol az ablakra rakódott malterra kenték a festéket. — Huszonnégy évig nem folyt be az ablakomon az eső, csak a felújítás óta — panaszkodik a másik lakó. — A kamrákba meg csak a második emeleten szereltek polcot. Záporoznak a panaszok, zúgni kezd a fejem. Az elhangzottak hosszú jegyzőkönyvbe kívánkoznak, deháí az már nem az én dolgom. A kapuhoz igyekezve látom, hogy hajdan volt ajtóknak (a függőfolyosó mellettinek, meg a lépcsőházból az udvarra nyílónak) csak a kerete maradt. A fülemben cseng néhány lakó egybehangzó megállapítása: roszaibb lett a lakás, mint volt, nem csoda, hogy ki vagyunk akadva. Nos. ha ebben a véleményben van túlzás is, azért ez is enged játszani a szavakkal. Nevezetesen úgy, hogy ez a felújítás csak fél újítás volt, legalább is egy-egy részletében. Jogos a lakók kívánsága, több gondot kell fordítani a minőségi munkára, nemcsak a terv teljesítésére. Simon Béla
