Szolnok Megyei Néplap, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-13 / 10. szám

1984. JANUÁR 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Gyászhírek — köszönetnyilvánítások Értesítjük a kedves rokono­kat, ismerősöket, hogy édes­anyánk. ÖZV. GÖNCZI LAJOSNÉ született Tóth Eszter ham- vasztás utáni búcsúztatása 1984. jan. 16-án 14.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temető halottasházából. Gyá­szoló fia. Nagy Ferenc. Szol­nok. Szomorúan tudatjuk, hogy CSÄSZI MÁTÉ hosszantartó betegség után életének 70. évében elhunyt. Ham vasztás utáni búcsúzta­tása 1984. jan 17-én 12 30 órakor lesz a szolnoki Mun­kásőr úti temetőben. Gyá­szoló család. Szolnok. Köszönetét mondunk mind­azoknak. rokonoknak, isme­rősöknek. jó szomszédoknak, az Aranykanna ABC dolgo­zóinak. akik felejthetetlen édesanyánk. nagymamánk, dédnagymamánk. ÖZV. BÁLINT ISTVANNÉ született Bradács Rozália te­metésén részt vettek, ko­szorúikkal, virágaikkal fáj­dalmunkat enyhíteni igye­keztek. Gyászoló családjai. Rákóczifalva, Szolnok. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a ro­konoknak, ismerősöknek, szomszédoknak. barátoknak, munkatársaknak, a szanda- szőlősi nyugdíjasklub tagjai­nak, akik jelenlétükkel, virá­gaikkal búcsút vettek felejt­hetetlen halottunktól. POLGAR ISTVANNÉ született Haris Máriától és ezáltal igyekeztek fájdalmun­kat enyhíteni. A gyászoló család. Szandaszőlős, Szol­nok. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét barátoknak. roko­noknak, ismerősöknek, mind­azoknak. akik BUGYI SÁNDOR szeretett férjem, édesapánk és nagyapánk temetésén részt vettek, sírjára koszorút, vi­rágot helyeztek, mély fáj­dalmunkban együtt éreztek. A gyászoló család, Jászbe­rény A ■■■bhh próhirdet és 1 INGATLAN BEREKFÜRDŐN, Fürdő u. 5. szám alatti nyaraló eladó. (177)___________________ 3 szoba, hallos, össz­komfortos. gázfűté­ses családi ház el­adó Karcag, Ady E L ___(11786) _ E LADÓ 2 szobás, családi ház. Mezőtúr, Dobó István út 41. (11591) TISZAFÖLDVÁ- RON. a homoki vas­útállomáshoz közel. Aranyhegyen, 550 négyszögöl szőlő, gyümölcsös sürgő­sen eladó. Érdek­lődni : Tiszaföldvár, Petiőfi u. 28. (80)__ C SERKESZÖLÖ, Bodnár dűlőben 600 négyszögöl szőlő, műúthoz közel, be- építlhetően eladó, villany, víz van. Ér­deklődni: Kunszent- márton, Széchenyi u. 2/a. (213) ________ S ZOLNOKON. Sza­badság térnél garázs eladó. Érdeklődni: Sütő u. 18. sz. fsz. 3.__(248)_______________ E LADÓ 3 szobás, kertes ház és külön telek1. Érdeklődni le­het- Jászberény, Mező u. 20. (314) CSALÁDI ház 290 négyszögöl telekkel, azonnal beköltözni e- tően eladó. Jászbe­rény, Hableány u. 65. Érdeklődni: Csörsz u. 1. (312) KERTES ház eladó, Törökszentmiklős, Kossuth út 4. Irány­ár 180 000 Ft. (321) _ CSALÁDI ház el­adó. Tiszaföldvár, Beloiannisz út 31. (11797) GÉPJÁRMŰ MEGKÍMÉLT álla­potban levő ZK Wartburg, friss mű­szakival eladó. Ér­deklődni: Ilonka János Jászboldog- háza, Bocskai u. 4. (168)___________________ SIMSON SN Babetta segédmotor-kerék­pár eladó. Szolnok, Virág u. 3/a. (372) UM-es 1200-as Lada Combi, új motorral, lejárt műszakival 38 000 Ft-ért eladó. Érdeklődni: Szol­nok. Bartha I. 10. IV/19. du. 16 órától (Széchenyi _Ikt.MlOO) V ENNÉK motorhi­bás 1500-as Moszk­vicsot, ajánlatokat ár- és állapotmegje­löléssel kérek. Jász­berény, Eperfa u. 17. (315)_________________ N ÉVRE szólóan vizs­gáztatott 3.5 tonnás billenőplatós pótko­csi fizetési kedvez­ménnyel eladó. Fa­ragó Imre Kunhe­gyes. Bessenyő út 7. (356) ADÁS-VÉTEL 6 hetes törzskönyve­zett kuvasz kölykök eladók. Karcag. Cso­konai 26. (180) _____ N APOS csibe 8 Ft. Előnevelt 18/db. 100 db-tól díjtalanul helybe szállítom. ,.Reklámár” jeligére a Néplap jászberényi szerkesztőségébe. (11524)_________________ ,KELTETÖGÉPEK 200-as, 300-as, 600-as eladók. Nagy Imre. 5071 Besenyszög, Bercsényi u. 22. (11756) _________________ M ONDÉN galambok eladók, kék és fakó színűek. Kisújszál­lás. Honvéd út 17/a. (169)________________ 3 hónapos törzs- Mönyvezett magyar vizslák eladók. Be­senyszög. Bem krt. 71. sz. (82202)________ 2 00 literes hűtőszek­rény. sztereó rádió­magnó eladó. Jász­berény, Nyár u. 11. (206)___________________ P ASSAP duomatic 80 fekete, 4 színvál­tós, motoros kötő­gép újszerű álla­potban decóval és dekkerező aparáttal eladó. Irányár: 110 000 Ft. Debrecen, Micsurin u. 124 II. em. 6. Kötöde. (11711) ELADÓ egyéves, nem használt 80 bassz usos harmoni­ka. Besenyszög, Bé­ke út 17. (71) 21 db most ellő juh eladó. Karcag. Ago­ta_10. (179)_________ T ÖRZSKÖNYVE­ZETT német juhász szuka eladó. Töröké’ szentmiklós. Kaz.in- czi út 4. Érdeklőd­ni 17_órátóL__(164) _ F RT^s, fejős tehén eladó. Törökszent- miklós, Táncsics út 13. (204)_________ M ENYASSZONYI ruha bársonyból fe­hérrel hímzett rise- liős eladó. Kun- szenitmárton, Po- zsonyi u. 9/a. (202) 200 literes hűtőszek­rény sztereó rádió­magnó eladó. Jász­berény, Nyár u. 11. (206) EGYÉB PSYCHÉ modern szemléletű, lélek- centrikus társkereső. Levélcím: Öiidapest, Pf.: 666. 1399. (11636) ELVESZETT nagy­testű bobtail fehér­szürke, hosszúszőrű, farok nélküli hím kutya. A megtaláló vagy nyomravezető magas pénzjutalom­ban részesül. Cím: Jászberény, Szabad­ság u. 16. vagy Ta­nítóképző Főiskola. Telefon: 11-309 vagy 1L-551. (306) __________ K UNSZENTMÁR- TONBAN 1984. ja­nuár 5-én teleskávé színű palotapincsi k.an elveszett. a megtalálót jutalom­ban részesítem. Ig- Jódi Ferenc. Kun- szentmárton. Vécsey u. 12, (361)___ K ŐMŰVEST ANU- LÓT veszek fel 1984. tanévre. Tatarozást, alfalazást és új mun­kát vállalok rövid és pontos határidő­re. Farkas Kálmán kőművesmester. Kis- újszálás, Petőfi út 11/2. (251)_____________ F ALUSI, magányos férfi 7 éves kis­gyermekéhez, ker­tes, családi házába gondozónőt keres. Egy kisgyermek nem akadály. ,, Gyermek- nevelés” jeligére a Néplap jászberényi szerkesztőségébe. IZ Közül etek, intézmények! GLÉDA GMK Azonnali határidőre vállal redőnyösmunkákat, függönyök varrását, szerelését. Reluxa szerelését, hő- és hangszigetelési munkákat, 50 000 Ft felüli munkát megyén (kívül is. Levélcím: Gléda GMK Szolnok, Ságvári 77. Tel.: 11-397, Tóth Jánosné (398.) y A TIGAZ SZOLNOKI ÜZEM­IGAZGATÓSÁG azonnali belé­péssel alkalmaz szakképzett szál­lítási előadót, értékesítési elő­adót, SZTK-ügvintézőt, gázsze­relő szakmunkásokat. Jelentkez­ni Tehet: Szolnok. Thököly út 79. szám alatt. /85) A SZOLNOKI VÁROSI BÍRÓ­SÁG hivatalsegédet vesz fel. Je­lentkezni lehet Szolnok, Kos­suth u. 1. fszt. 3. számú szobá­ban. (142) PEST MEGYEI korszerű acél- szerkezeti gyáregység pályázatot hirdet igazgatási osztályvezető- helyettesi munkakör betöltésére. Jogi egyetemi végzettséggel, vagy igazgatási területen szerzett nagy gyakorlattal rendelkező szakem­berek jelentkezését várjuk. Vál­lalati bérlakás rendelkezésre áll. Pályázatokat ..Perspektíva 850” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. (11023) A VERSEGHY F. MEGYEI KÖNYVTÁR Romayor sokszoro­sítót 3 éves gyakorlattal fel­vesz. (141) Érettségizett, gépírni tudó 30—40 óv közötti női dolgozót kere­sünk árupénztárosi, operatív ad­minisztrátori munkakörbe ese­tenkénti megyén belüli külszol­gálattal. Jelentkezés személye­sen, önéletrajzzal Szolnok. Tán­csics M. út 1. sz. Gyapjúforgal­mi Vállalat kirendeltsége. (144) Witt az Európa-bajnok Telt ház előtt kezdtek a táncosok Felejthetetlen perceket szerzett szabadon választott gyakorlatával az NDK versenyzője, Katarina Witt. Káprázatos kűrje méltán érdemelte meg a vastapsot. Képünkön még a rö­vidprogram végén látható, amint edzői társaságában az eredményre vár Minikosarasok szép sikerei Jó úton halad az utánpótlás­nevelés Érem- és díjkiosztó ünnepsé­get tartott kedden este Szolno­kon, az úttörőházban az Alföldi Olajbányász kosárlabda-szakosz­tálya azoknak a fiataloknak, akik tavaly eredményesen sze­repeltek a különböző bajnoksá­gokban. Az elért helyezések és kimagasló egyéni eredményeki felsorolásakor kiderült. hogy milyen sok tehetséges, ügyes és sportágát szerető fiatallal ren­delkezik a szakosztály, akikből — ha fejlődésük töretlen marad — felnőhet egy új NB 1-es ge­neráció. A legkisebbek tavaly veretle­nül nyerték Budapest mini B- bajnokságát, a kelet-területi dö-tőn a második helyen vé­geztek — Fo<w László elnyerte a legjobb középjátékos címet —, bejutottak az országos döntőbe, ahol hatodikok lettek. Kiss Pé­ter tagja volt Olaszországban a mini Európa-bajnokságon har­madik helyet szerzett magyar csapatnak, eredménye döntő sze­repet játszott a bronzérem meg­szerzésében. Fodor túlkorossága miatt nem került a válogatott­ba. Az első éves úttörők a Bu­dapest B-bajnokságban a ne­gyedik helyet szerezték meg. Lugossy Norbertét és Fodor Lászlót meghívták a Tehetséges Kosarasok Klubjába; részt vet­tek a zalaegerszegi edzőtáboro­záson, Lugossy. Bede és Kovács megvei bajnokságban játszó csa­patot is erősített. A serdülők a Budapest B-bajnokságban bronzérmesek lettek, közülük hatan az NB-s bajnokságban sze­replő1 ifjúsági csapatban is he­lyet kaptak. Ez a sok szép eredmény a Lő- rincz-házasDár munkájának kö­szönhető. akik a Török úti Ál­talános Iskolában mintegy hat­van fiatalt tanítanak kosarazni. A felszólalók szeretettel emlí­tették Lőrincz Andorné és fér­je gondoskodását. A kiválasz­tásban Zádori Lászlóné testne­velő végez kiemelkedő munkát. Bizakodjunk, hogy a jó úton elindult utánpótlásnevelés meg­nyugtatóan ..lerakja” a szolnoki férfi kosárlabdasport alapjait. — pi — Búcsú a kupától Kosárlabda. MNK, női: Tipog­ráfia—Szolnoki MÁV MTE 78:71 (38:35). Szolnok, Véső u. V.: Heimter. SZMÁV MTE: Krasz- nocsubenko (18). Vas (7). Mo­hácsi (14), Molnár (6), Szalai (6). Csere: Gebei (13). Csák (2), Fricz (5), Tóth, Fülöp. Edző: Tapodi László. A volt sokszoros válogatottakkal — Nagy Mária, Üjváriné — kiálló fővárosi csa­pattal szemben jó teljesítményt nyújtott a fiatal szolnoki gár­da. Különösen a második fél­időben volt izgalmas és szoros a küzdelem. A vereséggel a MÁV MTE elbúcsúzott a Magyar Népköztársasági Kupából. Noha szerdán este 10 óra után nem sokkal már sor került a párosok eredményhirdetésére, majdnem egy órát kellett várni a Budapest Sportcsarnok negye­dik emeleti interjúszobájában az érmesekre. Nem mintha udva­riatlanok lettek volna, de a je­lek szerint ebben a sportágban is nehéz a doppinghoz szüksé­ges kontrollanyag ..előállítá­sa” .... Amikor azután az új­ságírók kérdezhettek, tömören ezeket a válaszokat kapták. A Szovjetunió 17. páros Euró- pa-bajnoki címét megszerző, az utóbbi két esztendő kontinens- elsőjét, az NDK-beli Baess, Thierbach duót a lista élén felváltó szovjet Valova, Vaszil- jev kettős véleménye: — Pályafutásunk során nem­zetközi versenyen most kaptunk első ízben hatpontos maximá­lis értéket szabad korcsolyázá­sunk előadásmódjára. A szovjet bajnokságon ugyan már elér­tünk ilyen pontszámot, de EB-n ismételni nagyon kellemes meg­lepetés. Tavalyi világbajnoki címük jó ajánlólevél volt. De B a essék el­len számítottak-e első EB- aranyérmükre? — Ez természetes, hiszen ezért dolgozunk — mondta Tamara Moiszkvina, a 21. életévét janu­ár 4-én betöltött jelena. és a 24. esztendeiben járó Oleg ed­zője. — Tavalyhoz képest tel­jesen új kiűrrel készültünk fel a budapesti versenyekre. de a szarajevói rajtig is még végre­hajtunk néhány kisebb módosí­tást szabadkoresolyázá<3unkban. Az ötkarikás játékokon van-e esélyük arra, hogy nagyhírű honfitársaik, a háromszoros olimpiai bajnok Rodnyina. Zaj- cev kettős nyomdokába lépje­nek? — Bár a tengerentúli riválisok idei formájáról nincs hírünk, látni sem láttuk őket versenye­ken, azért természetesen szép lenne a tavalyi világbajnoki és az idei EB-siker után a harma­dik fajta világversenyes első­séget is elhódítani — válaszolt Jelena V^'^va. A hétfői rövidprogramban Rod- nvináék egykori kedvenc zené­jére, a Kalinkára futottak. Et­től valamiféle előnyt reméltek? — Messze vannak azok az idők, amikor egy jó zeneválasz­tás elegendőnek bizonyult a si­kerhez. Másrészt mi is más utat járunk, és a háromszoros olim­piai bajnok Rodnyináék is — válaszolt Moszkvina. Valováék, az újdonsült le- ningrádi kontinenselsők rend­kívüli gyorsasággal törtek be az élvonalba. A tavalyi dortmundi Euróna-bajnokságon vetették: mélyvízbe őket. s azonnal má­sodik helyezést szereztek. Né­hány héttel Dortmund után már világbajnokként térhettek haza a Néva partjára, és harmadik világversenyes rajtjuk — a bu­dapesti EB — a második arany­érmet hozta. Nem mindennapi bravúr ez. Emeléseik eredetisé­gét, ugrásaik tisztaságát szem­lélve aligha állíthatja meg őket valaki Szarajevóban. Az ezüstérmes Baess, Tierbach ketüos arról beszélt a sajtó-kon­ferencián, hogy Tassilo Tier­bach sérülése, maid műtétje ala­posan visszavetette őket. ezért futottak Budapesten a szokott­nál halván vabban. De már jó úton vannak afelé, hogy vissza­nyerjék tavalyi, illetve tavaly- előtti jó formájukat. Kűrjükben főleg a sportos elemek voltak jellemzőek. Büszkék lehetnek ar­ra, hogy a lendület, és a sza­badkorcsolyázás folyamatos elő­adása tekintetében felvették a versenyt Valováékkal. A bajnoki elmet végül is a rövid program­jukban látott bizonytalanság döntötte el a szovjet duó javá­ra. A mai műkorcsolyázásban a legjobbak -közö+t árnyalatnyi kü­lönbségek döntenek. Azt is meg lehetett figyelni, hogy a páros verseny most már teljes mértékben a szovjet és NDK-beli kettősök ..magánügyé­vé” vált. * Tegnap délelőtt a jégtáncosok is elkezdték. Huszonegy páros rajtolt a három kötelező tánc­cal, és az 1954 óta tartó tánr— históriában ez a 31. EB-vetélke- dőjük. A hétköznap délelőtt eL- lenére ezreki vásároltak jegyet a Budapest Sportcsarnok lelátóira, csaknem telt ház nézte a leglát­ványosabb Euróna-bajnoki mű­sorszámot. A nézők végig kitartottak; a1 jégtáncosok három kötelező fi­gurája bemutatása alatt. Szen­záció nem történt, a tavalyi EB-it kihagyott brit Torvill. Dean. kettős kifogástalan tartással mu­tatta be a paso dobiét, a rum- bát és a Westminster keringőt is. de legalább ilyen fölénnyel érkezett be másodiknak a szi­getországiak mögé a szigetor­szágiak tavalyi távollétében kon­tinens-bajnoki aranyérmet szer­zett szovjet kettős. Besztemjano- va és Bukin. A 21 főnyi mezőny­ben a magyarok három kötelező után a Remport, Nagy pár 15.. az Engi, Tóth táncos pár 17. he­lyezett, és várja a ma délutáni önállóan alkotott tánc, az úgy­nevezett original program bemu­tatását. * * * Tegnapi lapunkban a 7. olda­lon sajnálatos elírás történt. A budapesti műkorcsolya EB-n a párosok versenyét a szovjet Valova és Vaszilij duó nyerte. SZOLNOKI STÜDIO: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Két dal, egy előadó. Diana Ross énekel. — 17.15: Halló, itt Szolnok megye! Te­lefongondok és ígéretek. Ripor­ter: Kardos Ernő. — 17.30: Hí­res szolnoki prímások. Rácz Gyurka és zenekara játszik. — 17.40: Napjaink, palatínus István jegyzete. — 17.45: Délutáni mi­nikoktél. — 18.00—18.30: Alföldi krónika. "KOSSUTH: 8.27: Miről ír a Társadalmi Szemle új száma? — 8.37: Ba­rokk zene. — 9.03: ,,Vár egy új világ ...” Fejezetek a szocia­lista irodalom történetéből 60. rész. — 9.33: Nagy az ég. Óvo­dások műsora. — 10.05: Zenélő Dominó (ism.). — 10.35: Békes­séget! Berda József versei (ism.). — 10.40: Fúvósesztrád. — 11.00: Kilátó. A Rádió világirodalmi folyóirata (ism.). — 11.45: Ast­rid Varnay operaáriákat énekel. — 12.45: Hétvégi Panoráma. Ajánlóműsor sok muzsikiával (ism ). — J3.59: Bevezetés a fi­lozófiába. Tankönyvgondok. Az Iskolarádió műsora. — 14.29: A Szovietunió népeinek zenéjéből. — 15.05: Révkalauz. A Gyer­mekrádió műsora. — 15.35: Disz­nótor Kalocsa környékén (ism.). — 16.00: A folytatás. Riport. — 17.05: Lili bárónő. Részletek Huszka Jenő—Martos Feréno operettjéből. — 17.35: Életünk, ahogy éljük. Riport. — 18.00: Filmzene. — 19.15: Homo ludens. Az Iskolarádió műsora. —19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. — Közben : kb. 20.15: Sport és történelem. — Kb. 20.35: A hangversenyközvetítés folytatása. — Kb. 21.15: Nép­dalok. — 21.30: Földközelben.— 22.25: Tíz perc külpolitika. — 22.35: Szörényi Levente és Bró- dy János szerzeményeiből. — 23.14: A Budapest vonósnégyes felvételeiből. — 0.10: Melódia­koktél. PETŐFI: 8.35: Slágermúzeum (ism.). — 9.21: lntermikrofon. Szomszé­dolás sok zenével. — 9.41: Tra­bant ingyen. Gyurkó Géza jegy­zene. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.35: Tánczenei koktél. — 12.35: Édes anyanyelvűnk (ism.). — 12.40: Népi muzsika. — 13.15: Külpolitikai arcképcsarnok. — 13.35: Felütöm a telefonköny­vet. Riport. — 14.00: zenedél­után. — 16.35: Jó utat! A Csúcs­forgalom mortazinja. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.35: Pop­zene sztereóban. — 19.40: Régi nóta, híres nóta. — 20.35: A ját­szó ember. Játéktörténeti soro­zat. VII. rész. Nagy a kosár, avagy a népi játékok kincses­házából (ism.). — 21.35: llosfal- vy Róbert operettfelvételeiből. — 22.00: Ritmus! Haysi Fantazee felvételeiből. — 22.30: Hol tar­tunk? — 23.25: Kellemes pihe­nést! Szórakoztató zene éjfélig. 3. MŰSOR: 9.00: A gyermek és világa. Az Iskolarádió műsora (ism.). — 9.34: Operarészletek. — 11.05: Tallis: Jeremiás siralmai. — 111.27: Világhírű zongoraművé­szek felvételeiből. — 12.55: Pil­lanatkép. — 13 07: Fiataloknak (ism.). — 13.57: XX. századi ope­rákból. — 14.48: Magyar fúvó­sok (ism.). — 15.48: Zenekari muzsika. — 16.49: Kós Károly: Kőből, fából házat, igékből vá­rat (ism.). — 17.30: Kapcsoljuk a Magyar Rádió márványter­mét: Fiatalok muzsikálnak fia­taloknak. — Kb. 18.50: Madri­gálok. — 19.05: Moszkvai beszél­getés a 88 éves Mark Rejzennel II/2.. rész (ism.). — 20.06: Hang­képek a XVI. nemzetközi esz­tergomi gitárfesztiválról. — 20.56: Részletek Keith Jarrett ..Eyes of the Heart” című lemezéről. — 21.39: Az irodalomtudomány mű­helyei. — 22.30: Opera-művész- lemezek. Televízió | 8.30: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism., színes). 8.35: Iskolatévé. Élő múzeum. Matematikai és fizikai szalon a drezdai Zwinger- ben (ism., színes). 8.55: Stop! Közlekedj okosan! 16. Ki és hogyan utazhat utasként a kerékpáron? (színes). 9.00: Környezetismeret (ált. isk. 2. oszt.) Hogyan mérünk? (színes). 9.15: Magyar irodalom (ált. isk. alsó tagozat) A könyvtár mindent tud. 9.45: Utazások a világ nagy vasútjain. Angol rövidfilm. Egy vonatvadász vallomásai (színes). 10.30: Az ikonfestészet ezer éve Bulgáriában. Bolgár képzőművészeti rövidfilm (színes). 10.45: 'Tiltott kamerával Athoszon. NSZK film (ism., színes*. 11.15: Képújság. 14.35: Iskolatévé. Stop! Közlekedj okosan! 17. Karácsonyi ajándék (színes). 14.40: a természet válaszol. Dr. Frenyó Vilmos műsora. Szilipek a növényben (színes) ^ Energiaátalakulások 14 50: Az enengia III/l. (színes). 15.20: Építészet VA- rész: Kívül és belül (ism., színes). 15.40: Mi és a computer II. Számítógép-kedvelők műsora (színes). 16.15: Hírek. 16.20: A föld szomját oltja. Szovjet rövidfilm. 16.35: Bors. Kalandfilmsorozat II. rész: Szent Dimitrij éjszakája (ism.). 17 20: Képújság. 17.25: Pannon krónika. A pécsi körzeti stúdió mágazinmüsora. 17.55: Reklám. 18.00: Ablak. 19.00: Reklám. 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). 19.15: Esti mese (színes). 19.30: Tv-híradó (színes). 20.00: isten veled, drágám. Angol tévéfilmsorozat. Maude (színes). 20.55: A fele sem igaz! Vetélkedőműsor. 21.30: Műkorcsolyázó Európa­bajnokság. Férfi szabadon­választott gyakorlatok. Közvetítés a Budapest Sportcsarnokból (színes). 22.45: Tv-híradó 3. (színes). 2. MŰSOR: 17.40: Képújság. 17.45: Még egyszer gyerekeknek: Vrungel kapitány .kalandjai. Szovjet rajzfilmsorozat. XII/2. rész (színes). 17.55: Michal úr kalandjai. Lengyel kalandfilmsorozat XII/2. rész: A fővezér parancsa (ism.). 18.25: A la Rossini. Életrajzi játék I—II. rész (ism., színes). 19.55: Műkorcsolyázó Európa­bajnokság. Férfi szabadon- választott gyakorlatok. Közvetítés a Budapest Sportcsarnokból (színes). 21.30: Tv-híradó 2. (színes). 21.50: Emléktábla a Mandula utcában. Dokumentumfilm’'. 22.50: Képújság. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 17.15: Hírek. 17.20: A haza védelmére. Riportműsor. 17.40: Telespektrum. Magazin (ism.). 18.20: Szibériada. Szovjet film 1. rész. 19.20: Esti mese (ism.). 19.30: Üdvözöljük az NDK-ban. 2. lecke (ism.). 20.00: Fiatalok tévéklubja. 21.00: Műkorcsolya EB. Férfi szabadonválasztott gyakorlatok. 21.30: Időszerű események. 22.00: Műkorcsolya EB. Férfi szabadonválasztott gyakorlatok. BUKAREST: 15.05: Iskola-tv. 15.20: Szünidei matiné. 15.35: Kulturális híradó. 15.45: Egy dal. 15.50: A volánnál. Autóvezetőknek. 16.00: Német nyelvű adás. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Gazdasági figyelő. 20.35: Könnyűzene. 20.45: Világhíradó. 21.05: Fejezetek a filmtörténetből­|A rádió és la televízió műsora

Next

/
Oldalképek
Tartalom