Szolnok Megyei Néplap, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-08 / 6. szám
1984. JANUÁR 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Nagy sikerű koncertet adott Ránki Dezső zongoraművész pénteken Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. A teltházas zongoraesten Mozart-, Beethoven- és Chopin-műveket interpretált a fiatal művész I Film jegyzet I A csodák nem múlnak el A múltkoriban egy kör- szalkállas, farmer nadrágra fiú, amolyan újmódi próféta-féle, a vasúti pénztárnál sorban állók feje fölött megjegyzést tett egy öregemberre, aki szerinte tolakodott. A „kedves pap” kezdetű mondatocska alapjaiban véve mégiscsak rendreutasí- tó volt, egy paliérozatLanabb valaki rossz pillanatban így mondta volna: „Mit tolakszik itt papa, a temetők meg üresek.” Nem így hangzott el, sokkal szellemesebben, ha egyáltalán annak vélhetjük az effajta kiszólásokat. De fontosabb talán a hatás oldaláról közelíteni a jelenetet. Jó néhányan szinte trillázva nevettek, mások a kőpadlót lesték, a plafont nézték. Érdekes volt — erre határozottan emlékszem —, hogy a nevetők és a szégyenkezők négy, ötszemélyes tábora nem generációs alapon különült el egymástól. Idősebbek is kacagtak az öregember felsüléséin, az elcsattant mondaton, s fiatalok is tettek úgy, mintha nem hallottak volna semmit, — és fordítva. Az előzőekhez hasonlóan reagál a közönség Vészi János- A csoda vége című filmjére. A téma csupán ürügyként is felfogható, hogy látlelet készüljön az öregségről. A gondolat nem idegen: megtette ezt a művészi elemzést Örkény, Déry, könyvben, színpadon, filmen nézhettük, milyenek is vagyunk a „kor nem érdem, csupán állapot’’ kiélezett helyzeteiben. Ezúttal egy fiatalember, majdhogy első filmes rendező, Vészi János próbálkozott újat, általánosíthatót, érvényeset mondani a témáról. Hanoim éltesebb hölgy — közülük kettő volt feleség, A vízkereszttel, január hatodikéval elkezdődött farsang alkalmából Vas megye számos településén évszázados népszokásokat elevenítenek fel. ősi néphagyomány többek között Gyöngyösfaluban, Pápócon, Pankaszon, Viszákon, Pinkamindszen- ten. Rábagyarmaton, ha farsang idején nincs esküvő, rönkhúzást rendeznek. Maskarába bújt fiúk, népviseletbe öltözött lányok házról házra járva mindenkit meghívnak az álesküvőre. Amikor együtt van a lakodala harmadik a volt szerető szerepében — igyekszik meghódítani az istenített férfi barátját. Enyhén szólva nemcsak édeskés a történet, de kényes is, mert mint kiderül a „micsoda férfi” jelzőkkel illetett valaki halmozta az élvezeteket, — egy cukrásznak is „menyasszonya” volt. Nos, a történet lényege — amelynek meseszövése elég bizonytalan, hol túl gyors ritmusú, máskor meg szinte elandalítóan lassú — az öregek bizarr, izolált világa, a műfogsorok csattogása, sfb., nevetésre késztet, vagy megborzongtak Kit, hogyan. Mindenesetre olyan érzése támad az embernek, hogy a rendező nem sök szeretettel kötődik ahhoz a világhoz, amelyről beszél. Tegyük hozzá: igen tehetségesen és hatásosan ábrázol. Még azt is megkozkáztatom. igazat is mond. Csakhát mindenki tudomásul veheti, aki megéri, hogy hajdan még érdemes volt odaállni a tükör elé... s ma már nem. Netán arra akar figyelmeztetni A csoda vége, hogy ha nem a korunkhoz méltóan élünk, akkor nevetségessé válunk. Ebben lehet igaza Vészi Jánosnak, de egy másik közhely is érvényes lehet: arról dönteni, hogy embertársunknak mi a jó, nagyon nehéz! Remek színészek parádéznak az új magyar filmben: Vlasta Fábiánova, Dana Medricika, Tolnay Klári. Még az epizpdisták is „nagyágyúk” Gobbi Hilda, Törő- csik Mari, Major Tamás... Hiába, és akkor a vasútállomás pénztára előtt — nem érdemként mondom — azok közé tartoztam, aki a kőpadlót lesték... — ti — más menet, az álmenyasz- szonyt és álvőlegényt kerekekre szerelt fanönkre ültetik, s végighúzzák a falun. A német nemzetiségű Felsőcsatáron rozmaringolásra készülnek. Ezzel búcsúztatják majd a farsangot. A legények, férfiak a szőlőhegyen pincéről pincére járnak, majd nótázva keresik fel a faluban a lányos házakat. A legények táncra perdülnek, a lányok pedig rozmaringgal díszítik fel őket. A gazda jó falatokkal sonkával, borral kínálja a vendégeket. A Nemzeti Színház javára Operett-gála A Fővárosi Operettszínház — „Kálmán Imre” és Sárdy János” szocialista brigádjainak kezdeményezésére — operett-gálát rendez január 17-én az új Nemzeti Színház javára. Ezen a napon két alkalommal tartanak majd előadást, délután fél hat és este 8 órai kezdettel. A műsorban — amelyet Mucsi Sándor szerkesztett — világsikert aratott operettek és musicalek legnépszerűbb dalai, illetve neves hazai és külföldi zeneszerzők örökzöld melódiái csendülnek majd fel. A közönség részleteket láthat-hallhat Brecht— Weil Koldusoperájából. Lehár Ferenc Cigányszerelem, Luxemburg grófja és A mosoly országa, Kálmán Imre Marica grófnő, Ördöglovas. Cirkuszhercegnő és a Csárdáskirálynő, Huszka Jenő Szabadság, szerelem, Strauss Cigánybáró című operettjeiből, BoCk Hegedűs a háztetőn és Szakcsi Lakatos Béla Piros karaván című mu- sicaljaiból. A két előadás teljes bevételét a Nemzeti Színház számlájára utalják át. Eredeti dokumentumok felhasználásával Rekonstrukció a veszprémi óvárosban Veszprém nagy idegenforgalmú óvárosában, a vár és környéke műemléknegyedében jó ütemben halad a rekonstrukció, amelynek során két utca és három tér több. mint harminc műemlék- és műemlék jellegű épületéit újítják fel. A város főutcájának egyik házsorát korábban lebontották — hogy kialakíthassák a modern centrumot — a gépjármű forgalomtól elzárt Sétáló utca másik oldalán pedig már csaknem teljesen helyreállították az öreg műemlék épületeket. A házak földszintjén, udvaraiban üzletsort alakítottak ki; a napokban adták át a fogyasztóknak az új kávézót, az Arany Kanna teázót és a Pince sörözőt. Nemrégen megkezdődött a program második szakasza: a Szabadság és Vörös Hadsereg tér legértékesébb épületeinek a tatarozása is. Eredeti dokumentumokat felhasználva állítják helyre a patinás épületéket, s felújítják a város egyik jelképévé vált tűztornyot is. A műemlék-rekonstrukció később a vár teljes felújításával fejeződik be. Álesküvő, rozmaringolás Farsangi népszokások A szülőföld „szerelmesei” „A városba érkezőt mindenkor a külső ragadja meg. Ennek alapján alkot véleményt. A település lakójának. aki élete nagy részét itt éli le, nem közömbösek a külső képet alakító tényezők” — írja dr. Gombás István Mezőtúr településföldrajza című munkájának bevezetőjében. Az emberek többsége valóban nem közömbös lakóhelye iránt, éppoly kíváncsisággal fordul múltja, mint jövője felé. Azoknak, akik ragaszkodnak szőkébb pátriájukhoz, nem csupán száraz tényeket jelentenek a levéltárak mélyéről vagy öregek emlékezetéből előbukkanó, a lakóhely múltjáról beszélő adatok. Különösen akkor nem. ha a ragaszkodás mellé tudást párosítva közelíthetnek ezekhez. S úgyszólván minden lakóhely felneveli „tudósfiait”, azokat, akik avatott kézzel kutatják, dolgozzák fel mindazt, ami a közös múlthoz hozzátartozik, meghatározója a jelennek s útmutató a jövőhöz. a városról A fent már említett könyv szerzőjét, dr. Gombás Istvánt Mezőtúr „nevelte”. — A mezőtúri tanyavilágban gyerekeskedtem. nekem elsősorban most is a tágasságot, a szabadságot jelenti szülővárosom — mondja. — Abban a gimnáziumban voltam diák, ahol most szakközépiskolai tanár lehetek. Földrajz—történelem szakon végeztem, számomra természetes volt. hogy a szakmai tudásomat a tanításon kívül is a város szolgálatába állítom. A hatvanas évek közepén doktori disszertációként írtam meg Mezőtúr településföldrajzát, tulajdonképpen ez szolgált alapul 1982- ben a helytörténeti füzetek sorozatban megjelent munkámhoz. Azt hiszem, egy helytörténeti, földrajzi munkának nem öncélúan kell bemutatni tárgyát, az is feladata. hogy kicsit a jövőbe tekintsen. — ön hogyan látja a város jövőjét? — Mezőtúr az alföldi városók között meglehetősen érdekes szerepet töltött be. A 18—19. században fejlett kisiparával nagy területet uralt, a Tiszántúl legjelentősebb iskolavárosa, kulturális központja volt. Vagy még egy adalék; egészen 1900-ig Szolnok megye legnépesebb településeként tartották számon. Történeti múltját — ahogy végighaladt a századokon — fejlődési szakaszok és megtorpanások jellemezték. Engem főleg ezek a vonatkozások érdekeltek. Az, hogy a történelem hozta új helyzetekben hogyan találja meg a város rangját, helyét. Ezért is vállalkoztam örömmel arra, hogy részt vegyek annak a kötetnek a megírásában. amely Mezőtúr fel- szabadulás utáni történetét dolgozza fel. A felszabadulás ugyanis a századfordulót követő, különösen a két világháború között jellemző, válságos időszakot zárta le a város történetében. ugyanakkor teljesen új helyzetet is teremtett számára. Mindezekre csupán azért tértem ki. mert úgy vélem, nem hogy a jövőről nem beszélhetünk felelősen, de még a város jelenét sem érthetjük egészen, ha nem ismerjük a múltját. Én úgy érzem, Mezőtúr mára ismét megtalálta a helyét. Fejlődése a ’60-as évek végén, de különösen a ’70-es években felgyorsult, elsősorban az intenzív ipartelepítésnek köszönhetően. Ez a fejlődés a jövőben sem képzelhető el az üzemek támogatása nélkül. „Visszakapta” iskolaváros rangját is. Jól felépített iskolarendszerrel bír, amelyben a felsőoktatás is helyet kapott, az elmúlt tízegynéhány esztendőben meggyökeresedett. Mindez bizakodással tölt el jövőjét illetően. Tanárember lévén aggaszt viszont, hogy a ma diákságának oly kevés találkozása adódik a múlttal. nem ismerik eléggé a történelmet, sem a „tágabb” sem a „szűkebb” hazáét. Bemutatták ] I a gyűjteményt Túrkevén a múzeum kiadványsorozata gondoskodik arról, hogy helytörténeti ismeretekre tegyenek szert a város lakói. Szádváry And- rásné is forgatta már ezeket a kiadványokat, amelyek valószínűleg még egy olyan régi túrkevei család tagjainak is tudnak újat mondani, mint az övé. — Már a dédapám is túrkevei volt. mi itt vertünk gyökeret. Nekem ez a legszebb város a világon, no nem mintha olyan nagy gyönyörűséggel töltene el, ha ilyentájt a kevi sarat taposom, hanem azért, mert itt születtem. Mellesleg a város képe is megváltozott az utóbbi esztendőkben, alig látni már régi házakat. A kevi emberek szorgalmasak, Beszélő adato/c Mezőtúr múltjáról A kun-hímzés feltámasztója s amit a szorgalmukkal nem tudtak még megteremteni városuknak, pótolják barátsággal. kedvességgel, vendég- szeretettel. ha idegen látogat hozzánk. Ezért is szeretek közöttük élni. Szádváry Andrásné azonban nemcsak egyszerűen él a közösségben, hanem igyekszik is tenni azért, hogy szebb legyen valamennyiük élete. Például úgy, hogy nem hagyja veszendőbe menni értékeiket. A Körösi Csorna társaságnak éppúgy tagja, mint a helytörténeti szakkörnek, de azt hiszem, leginkább a kun-hímzés „feltámasztójaként” emelegetik. — A háziipari szövetkezettől mentem nyugdíjba, varrtam, terveztem, azt hiszem. volt is tehetségem hozzá, mikor már nem kellett munkába járnom, időm is több akadt. A díszítőművész szakkörben varrogattunk mindenfélét. Sajnos, akkorra már Túrkevén feledésbe ment, hogy valaha volt nekünk saját hímzésünk is. a kun-hímzés. Győrffv Lajos nyugalmazott múzeumigazgatónk. maid oedig Fél Edit néprajztudós útmutatásaival, segítségével kezdtük aztán el a munkát.. Eredeti. 18. századi kun-hímzésből mindösz- sze tíz. darab található az országban. Karcagon. Debrecenben és a Néoraizi Múzeumban. Ezeknek a motívumvilágát használjuk fel és mindenben hűek vagyunk a régihez. Gyapjúszállal dolgozunk. amely csakúgy, mint régen, ma is rokkáról kerül le, ezt festetjük meg a kívánt színekre majd hímezzük lenvászonra. A közelmúltban nagy sikerrel mutatták be a már csaknem nyolcvan darabos gyűjteményt a város múzeumában. Még a régi túrke- veiek is elcsodálkoztak azon, hogy mennyi szépérzékkel, alkotó fantáziával voltak megáldva elődeik és most azok az asszonyok, akik nyomukba léptek. —: Ént ezeket a hímzéseket szeretném a múzeumnak ajándékozni — mondja Szádváryné. — Apám mesz- sze e vidéken híres kosárfonó volt, ő tanított arra, hogy az ember nem mehet el úgy. hogy ne hagyjon maga után valamit, ott ahol az életét élte; a szülőhelyén. T. E. Igen sokan tekintik meg a szombathelyi Savaria Múzeum állandó kiállítását, amelynek érdekessége, hogy létrehozói szakítottak a helytörténeti kiállítások sablonjaival, mely szerint az első vitrinben kőbalta, az utolsóban mai termék látható. Kiszabadították a tárgyakat a vitrinből, nem ragaszkodtak a teljes történeti úthoz, a táj, a kor és az ember kapcsolatának látványos képei fogadják a látogatót. Érdekesség, hogy az ország első vidéki múzeuma pár hónapja ünnepelte fennállásának 75. évfordulóját. Képűnkön a kiállítás egy részlete
