Szolnok Megyei Néplap, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-31 / 25. szám

1984. JANUÁR 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A rádió hulámhosszán Betűvetés és aratás Baráti kör című műsorá­val Kispista István a napok­ban nyíló mezőgazdasági könyvhónapra igyekezett felhívni a hallgatóság figyel­mét. Ez sikerült is. nem csu­pán azért, mert a már csak szívében ifjú riporter válto­zatlanul azon kevesek egyi­ke, akinek még van levegő­je, akinek egyénisége úgy árad a hangszóróból, — mint sok mások sablonszövege. A népszerű rádiós-„újságíró” a betűvetés és az aratás kap­csolatáról meditált, fagga- tódzott. A betűk szelleme hogyan teremt új értéket, egyáltalán a szakkönyvek­nek milyen szerepük van a mezőgazdasági termelésben. Tiszteletkor lesz a köny­vek előtt, gondolhatta a ihallgató. Tévedett, mert Kisipista tudós interjúala­nyai, a megszólaló szakem­berek, segítségével olyan té­materületről küldött vészje­leket, amelyekről már igen sokat beszéltünk, olvastunk, hallottunk, de valahogy az volt az ember érzése: túloz aki mondja, meg akar ijesz­teni !(?) A kemikáliák és a mezőgazdasági termékek, élelmiszerek kapcsolata tá­rult fel a műsorban, ha érin­tőlegesen is, de nagyon meggyőzően ahhoz, hogy észrevegyük: veszélyben va­gyunk. A most megjelenő biofüzetek, részleteiben ki­fejtik majd, milyen károso­dás érhet bennünket a vegy­szerek helytelen használatá­ból következően. Változatlanul őrzi „nagy formáját” a Harminc perc alatt a Föld körül című nem­zetközi magazin. A rádió külföldi tudósítói érdeke­sebbnél érdekesebb híradá­sokkal traktálták ezúttal is a hallgatóságot. Megtudtuk pl., hogy Franciaországban az analfabéták is szerezhet­nek gépkocsivezetői jogosít­ványt, s egyáltalán: terjed az írni, olvasni nem tudók száma. Ebben a nagyon fáj­dalmas témában bizony ha­zai tájakon is lenne mit vizsgálni, javítani. S, hogy ez nem csupán jámbor óhaj, példa rá a Gondolatjel műsora. Az Ozs- gyáni Csaba szerkesztette adás tulajdonképpen a Po­litikai Főiskolán zajlott vi­tára épült. A műsorban megszólaló tudósok, művé­szek, közéleti emberek nem rejtették véka alá vélemé­nyüket: nem értenek egyet azzal a szemlélettel, sőt. azt egyenesen károsnak tartják, amely a kulturálódás rová­sára is a mindenáron való takarékoskodást szorgalmaz­za. Ugyanakkor az is vita­téma volt, hogy milyen ná­lunk a művelődés hatásfoka. Rendkívül alacsony, sajnos. Az elvont kérdésekről is jól értelmezhetően beszélő műsor egyértelműen elma­rasztalta a primitív leegy­szerűsítéseket, a túlzó meny- nyiségi szemléletet. A mű­veltség milyenségét, kell vizsgálni, nem pedig a szür­ke középszer „bizonyítvány” magyarázó statisztikáját elő­térbe állítani, szögezték le a téma vitájában. — ti — A mi ügyünk Pályázati eredmény­hirdetés A pedagógusjelölt úttörő­vezetők találkozójának záró­eseményeként vasárnap Győrött kiosztották „A mi ügyünk” elnevezésű országos pályázat díjait. A pályázatot a Magyar Úttörők Szövetsé­ge hirdette meg tavaly a pe­dagógiai főiskolák számára. Az első díjat a Debreceni Tanítóképző Főiskola pálya­munkája nyerte el. A Vígszínházban január 27-én mutatták be Weöres Sándor: A kétfejű fenevad című történelmi játékát, Valló Péter ren­dezésében. Képünkön: Bánsági Ildikó és Pap Vera Könyvespolc i A szerencse fiai A Korda testvérek (Sán­dor, Zoltán és Vince) egy Túriteve melletti tanyán (Pusztaturpásztón) születtek, ahol édesapjuk (Kellner Hen­rik) afféle gazdatiszt volt egy birtokon. 1893. szeptember 16-án, amikor Sándor meg­született, lovasfutárt menesz­tettek Túrkevére, hogy az új­szülött adatait bejegyeztesse. A lovast, alighogy a tizenhat mérföldes, fárasztó útról ha­zaérkezett, máris visszafor­dították. Kiderült ugyanis, hogy a két szülő között nem volt egyetértés a névadást illetően. Édesanyja ragaszko­dott hozzá, hogy László le­gyen; „A szerencsétlen lovas csak arra tudta rábeszélni az anyakönyv vezetőjét, hogy a Lászlót írja be a második ke­resztnévnek; a teljes neve te­hát Kellner Sándor László lett.” (Legszűkebb családja, elsősorban testvérei így is ne­vezték őt, de mindenki más számára az a név volt a kö­telező, amelyet édesapja adott neki!) — Ezt a kis tör­ténetet Michael Korda, a leg­fiatalabb Korda testvér, Vin­ce fia eleveníti fel könyvé­ben, amely 1980-ban jelent meg Londonban és dicsére­tes gyorsasággal, alig, három évvel később (némileg rövi­dítve) magyar kiadásban is hozzáférhető már. Furcsa helyzet: a Korda család történetét, amely mé­lyen a magyar talajba gyöke­rezik, a Korda testvérek gyer­mek- rnajd ifjú éveit, felnőt­té válásuk itthoni színhelye­it most egy angol nyelven írt könyvből ismerheti meg a magyar olvasó. Az ellent­éves Korda Sándort a film­gyártás kormánybiztosává nevezte ki. Ezt a pozícióját a Tanácsköztársaság napjaiban is megtartotta, sőt hatáskörét jelentékenyen növelték. Ta­lán itthon is meg tudta vol­na teremteni mindazt, amire később idegen országokiban kerített sort... Itthonról azonban menekülnie kellett. A fehérterror gyászvitézei őt is letartóztatták és a Gellért- szállóba vitték, ahol a máso­dik emelet szobáit a politikai foglyok celláivá alakították át; lent, a borospincében pe­dig kínzókamrát rendeztek be Ez volt számára a pokol tornáca, ahonnét ugyan elme­nekítették, de a döbbenetét, amelyet ezzel okoztak neki, soha többé nem tudta elfelej­teni. (A legfiatalabb Korda testvér, Vince a harmincas években egyszer hazalátoga­tott. Szállodai szobájában megjelent egy rendőrtiszt, és .felszólította, hogy azonnal je­lenjék meg a kormányzó előtt. Vince ettől annyira megrémült, nyilván mert a Horthy-Magyarországról való emlékei dermesztőek voltak, hogy azonnal elhagyta szál­lodáját, és a pályaudvarra hajtatott. Ott érte utói a fi­atal Horthy Miklós, aki azzal próbálta marasztalni, hogy apja csupán egy teára óhaj­totta vendégül látni őt. Vin­ce viszont az éppen induló vonattal elhagyta Budapes­tet...) A Szerencse fiai nem csu­pán lebilincselően izgalmas családregény, amely számta­lan színes, eddig ismeretlen mozzanatával az újdonság FÉLIDŐ AZ ISKOLÁBAN Mit takar az osztályzat? Hamarosan véget ér az el­ső félév az általános és a középiskolákban. A pedagó­gusok január utolsó napjai­ban osztályozó értekezlete­ken bírálják el, hogy meny­nyit ér tanítványaik öthóna­pos iskolai teljesítménye, és a gyerekek február har­madikén már szüleik elé is tehetik a félévi értesítőt. Azt hiszem, izgalmas nap lesz ez sok ezer családban. Mert ha a vártnál gyengébb je­gyeket visz haza a gyerek, akkor sok helyütt lesz hadd- elhadd, avagy a nevelő kerül a vádlottak padjára, amiért rossz osztályzatokkal csúfí­totta el az értesítőt... És így lesz ez majd júniusban is, a tanév végeztével. Persze az osztályzás körüli viharok nemcsak családon belül dúlnak, hanem gyako­riak a pedagógusok között is, sőt az egész társadalmat foglalkoztatja, nyugtalanít­ja ez a kérdés — elsősorban az egyén teljesítményének elbírálásával kapcsolatban. Réges-régóta viharokat kavar az osztályozás. Leg­szívesebben azt mondanánk, hogy amióta intézményes ok­tatás létezik, azóta a gyere­kek elbírálása mindig fölka­varta az embereket. De hát ezt nem mondhatjuk, mert egyszerűen nem igaz. mivel sok századon keresztül — legalábbis a máj értelemben — nem osztályoztak az is­kolákban. Az viszont tény, hogy amióta osztályoznak, azóta sohasem jutott nyug­vópontra a teljesítmény mé­résének az ügye. Bizonyságul lapozzunk be­le a neveléstörténet köny­veibe! A középkori iskolák­ban például még nem osztá­lyoztak a mesterek. Akkori­ban az volt a közfelfogás, hogy az iskolás gyereknek sa­ját érdeke a tanulás, viselked­jék hát ennek megfelelően. Csak később, a 15. században alakult ki az a szokás, hogy a tanító a jó tanulókat maga köré ültette, a hanyagokat pedig — egy szamárfejet áb­rázoló rajzot akasztva a nya­kukba — hátraküldte az utolsó padba. (Innen ered a szaimárpad elnevezés.) A jegyekkel való osztá­lyozás a jezsuiták gimnáziu­maiból indult ©1 a 16. század végén. Ekkor a tanárok hat kategóriába sorolták növen­dékeiket: a „kiváló” gyerek egyest kapott, az „eltávolí- tandó” hatost. Ezt az eljárást már akár a mai gyakorlat ősforrásának is tekinthet­jük, egyébént pedig elég ha­mar megbukott, mert a ta­nárok kezdettől fogva bo­nyolultnak tartották, nagyon idegenkedtek tőle. Sokáig élt ezután a cso­portos osztályozás, amikor is a gyerekeket előrehaladá­suk szerint ültették a pad­sorokba. Az első rend neve volt a príma classis, a máso­diké a secunda classis. Eb­ből származik a máig élő szeikunda szó az elégtelen teljesítményre. Az 1777-ben kiadott Ratio Educationis félévkor, illetve év végén az összes tantárgyban elért eredmények alapján egyet­len, összesített érdemjegyet írt elő. De bizony ez sem vált J>e, mert innen kezdve rendszeresen húsz-harminc évenként új elgondolás szü­letik a tanulók munkájának minősítésére. Jó kétszáz év óta minden új szisztéma egyúttal új elé­gedetlenség forrása. A mos­tani ötfokú skála nálunk 1950 óta van érvényben; el­ismerés és bírálat egyaránt éri a mintegy tízévenként vissza-viszatérő vitákban. Hogy hosszú életű lesz-e? Ki tudja? Mindenesetre már folynak a pedagógiai kísér­letek az osztályozás nélküli értékelés használhatóságá­ról. Lám, sohasem volt könnyű az osztályozó tanár dolga, de ez végül is a pedagógia belügye. A közvéleményt a teljesítmény mérésének egyetlen eleme foglalkoztat­ja igazán, mégpedig az, hogy mit takar az érdem­jegy, mert némelyek szerint az iskolai tevékenységet, a tanulást nem lehet objekti­ven megítélni. Ha már egyszer létezik osztályozás, akkor az min­denképpen a tanuló produk­cióját tegye mérlegre — az emberek többségének és a pedagógusok derékhadának is ez az álláspontja. S az ér­velés eléggé meggyőző; Ha ugyanis a felnőttek társa­Mezőtúron dalmában értékelik az egyén munkáját s másfajta tevé­kenységformáit is, altkor az iskola miért lenne kivétel, készítse csak föl a gyereke­ket az életre, bírálja a tu­dásukat, szorgalmukat. Most már csak az a kér­dés, hogy a nevelő mit te­gyen a mérlegre. A szocia­lista pedagógia idestova har­minc éve határozottan azt vallja, hogy a tárgyilagos elbírálásnak öt fő szempont­ja van: a tárgyismeret, az érdeklődés, a tanuló részvé­tele az iskolai életben, a kö­zösségi munka és az önálló feladatmegoldás mértéke. Ezek figyelembevételével részrehajlás nélkül lehet el­bírálni a tanulókat, jóllehet bizonyos mértékig az osztá­lyozó személy szubjektiviz­musa is szerepet játszóik, a megítélésben; már csak ilyen az emberi természet. Gyermekeink munkájá­nak, szorgalmának, magatar­tásának minősítésében ren­geteg teendőnk van még. Szülőnek is, tanárnak is. Mindenekelőtt ismerni a gyerek személyiségét, kel­lően motiválni őt a kiszabott leiadat megoldására, hogy — a pszichológusok szavával elve — a tanár és a szülő követelményei beépüljenek a személyiségbe, ami minden­féle ígérgetésnél vagy fenye­getésénél jobban ösztönzi majd a munkára. Kitetszik az elmondottak­ból, hogy az osztályozás azért több a teljesítmény ér­tékelésénél, mert egyúttal személyiségformálás is. Mai tapasztalataink sze­rint még sokáig szükség lesz osztályozásra az iskolában. A teljes eltörlés egyelőre nem időszerű, mint ahogyan nem volt az 1890-ben sem, amikor először követelték Magyarországon, mondván, hogy lelkileg károsan hat a gyerekekre. Viták, ' ellenté­tek e kérdés körül termé­szetesen bármikor kirobban­hatnak, de nem nehéz meg­jósolni, hogy a jövőben sem magával az osztályozással lesznek elégedetlenek az em­berek, hanem annak helyte­len alkalmazásával. Miként apjainkbain is így állunk ezzel. P. K. I. MAPRJAL­kongresszus Könyvtárosok az idősekért, betegekért mondásra századunk első fe­lének viharos történelme ad magyarázatot. A fiatal Korda Sándor olyan pályát válasz­tott élethivatásul, amely itt­hon csak nehezen tudott ki­bontakozni. 1918 őszén hirte­len megnőttek lehetőségei. A Károlyi-kormány a huszonöt erejével hat, de azt a tanul­ságot is sugallja, hogy jobban kell vigyázni az emberi és szellemi értékeinkre, hiszen eltékozlásük — miként Korda Sándor és testvérei esetében történt —, az ország veszte­séglistáján a helyrehozhatat­lan károk között szerepel. Budapesten tartja soron következő, VI. kongresszu­sát az Orosz Nyelv- és Iro­dalomtanárok Nemzetközi Szövetsége, a MAPRJAL. Az 1986 augusztusában sorra kerülő rendezvény előkészü­letei már javában tartanak: a napokban több munkabi­zottság is megalakult. ' A kisújszállási zeneiskola vonós zenekarának tagjai, ifj. Papp László tanár vezetésével, a megyei mezőgazdasági könyhónap megnyitó jára készülnek, ahol a műsort szolgáltatják „Míg járni tudtam addig tagja voltam a könyvtárnak, de most már nem tudok a városba járni. Egy éve há­rom hónapig voltam kórház­ban, azóta nem voltam a vá­rosban, ezért köszönettel ve­szem, hogy lesznek szívesek felkeresni”. Egy a válaszok közül, azokra a levelekre, amelyeket a múlt év január­jában több, mint negyven idős, beteg ember részére kézbesített a posta Mezőtú­ron. A feladó a Móricz Zsig- mond Könyvtár volt. A leveleket — a címeket a tanács szociálpolitikai osz­tálya adta meg — azzal a szándékkal írták a könyvtár munkatársai, hogy felkínál­ják segítségüket, a könyvek, folyóiratok házhoz szállítá­sát, rendszeres cseréjét. Vé­gül is ma — ezeknek a leve­leknek köszönhetően — öt idős embert látogatnak rendszeresen a könyvtáro­sok, friss olvasnivalót, köny­veket, folyóiratokat visznek otthonaikba. Akik ily módon juthatnak könyvekhez Mezőtúron mé­gis többen vannak. A könyv­tárosok ugyanis saját nyil­vántartásukból is „kiszűr­ték” azokat az idős olvasó­kat, akik hosszú könyvtári tagság után már évek óta nem látogatják az intéz­ményt. Több, mint nyolcvan olvasójuknak ajánlották fel a könyvek házhoz szállítá­sát, egyelőre még nem tud­ni, hogy közülük hányán élnek majd a lehetőséggel. Ugyanakkor a mozgássérül­tek mezőtúri klubjának se­gítségével azokat is felkeres­ték, akik betegségük miatt nehezen tudják elhagyni otthonukat. Követésre méltó az a mun­kájuk is, amit a szociális otthonban és az öregek nap­közi otthonában élő idős em­berekért végeznek; felolva­só délutánokkal, zenehallga­tással teszik kellemesebbé napjaikat. Díjak, bemutatók Magyar filmek külföldön Sikeresen szerepeltek ma­gyar filmek külföldön a most összesített adatok sze­rint 1983-ban: 87 nemzetközi filmfesztiválon 27 díjat nyer­tek. A filmfesztiválok esemé­nyei mellett tavaly is soro­zatosan tartottak magyar filmeket és filmbemutatókat külföldön: csaknem 100 eu­rópai és tengerentúli város­ban rendeztek magyar film­napokat. A rendezvények között a retrospektív jellegű rendezői sorozatok éppúgy helyet kaptak, mint a leg­utóbbi idők filmgyártását reprezentáló bemutatók.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom