Szolnok Megyei Néplap, 1984. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-19 / 15. szám

1984. JANUAR 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A Szolnok megyei Tanács Hetényi Géza Kórházában megkezdték a széndioxidos ködkamrával való kezelést. A ködkamrát elsősorban az alsó végtagi krónikus érszű- kületes megbetegedések kezelésére és a szívinfarktusok utókezelésére alkalmazzák Távol a távhívás Ötszáz igénylő telefont kapott — Kevesebb rongálás, „vandálbiztos" készülékek Fejlődött a távbeszélő-hálózat Jászberényben Vissza a rongybabához Nem olyan rég volt. hogy ne emlékeznének rá a heré­nyiek. hogyan is lehetett ez­előtt a városban telefonál­ni. A postáskisasszonyok ad­ták a hívott 3 jegyű számot, a tárcsát szinte csak házi be­szélgetésekhez kellett hasz­nálni. 1981 májusában üzem­be helyeztek 2 automata kon­ténerközpontot, ezzel együtt 5 számjegyűre változtak a telefonszámók, és új telefon­könyvet kapott minden elő­fizető. Hamarosan megkez­dődött a telefonvezetékek ki­építése a város minden terü­letén, hogy kielégítsék a mintegy ötszáz igénylő kéré­sét. Utakat, járdákat bontot­tak fel, és ha a helyreállítás nem is ment teljesen zökke­nőmentesen, lassan egy éve már, hogy véget értek a re­konstrukciós munkák. Most könnyen, gyorsan lehet tele­fonálni. nincs félrekapcsolás, áthallás, várakozás, a köz­pontosnál sem kell vonalért könyörögni. — Meddig lesz ez így? — kérdeztük a Debreceni Posta­igazgatóság illetékeseit. Dr. Demeter Sándor a távközlési forgalmi osztály vezetője el­mondta, hogy még hosszú ideig nem fog romlani a helyzet. A távbeszélő állomá­sok száma 1370-re növeke­dett; az elmúlt évben külö­nösen feszített ütemben dol­goztak a bekapcsolásokkal. Márciusig még 80—100 elma­radt régi kérelmet teljesíte­nek, de újakra már nincs le­hetőség, így a tavaly szep­tember óta benyújtott 242 egyéni kérelmet a posta kénytelen elutasítani. Tarta­lékvonalak azért vannak, mert a társadalmilag szüksé­ges igényeket ki kell elégíte­ni, hiszen egy körzeti orvds, egy új üzem vagy szolgáltató- egység nem maradhat tele­fon nélkül. Az újdonsült telefontulaj­donosok örömét azonban még­is megkeseríti valami: nem lehet jászberényi telefon­könyvet kapni. Ígéretet kap­tunk arra, hogy január 31-ig elkészül a korábbi könyv változatlan utánnyomása 1000 példányban. Ez azt je­lenti, hogy ismét csak a ’81 májusi állapot található meg benne, és a legszükségesebb számokat mindenki maga kénytelen bejegyezni. Bár a tudakozó készséggel segít, nyilvánvaló, hogy nem ez a megoldás. A posta sajnos — nyom­dai kapacitás hiánya miatt — csak 1986 második felére Ígéri az új telefonkönyvet. A Hűtőgépgyár nyomdája off­set technikával nem tud dol­gozni, de megindult a 4—5 ezer példány kinyomatásához szükséges nyomdai kapacitás - felkutatása mind a posta, mind a városi tanács részé­ről. A városban mindenki azt várta, — amikor megjelent a két konténer a nagytemp­lom mellett, és még utána évekig dolgoztak városszer­te a postások, — hogy Jász­berényt is bekapcsolják az országos távhívó hálózatba. A posta nem tervezte a költ­séges rendszer kiépítését, sőt az még a hetedik ötéves terv feladatai között sem szere­pel. A több százmillió fo­rintos beruházásra egyelőre nincs vállalkozó, és a gáz­program megvalósítása előtt álló város sem tud besegíte­ni. Egyébként a távhívó há­lózatba bekapcsolt 400 tele­püléshez Jászberény 14 vo­nallal kapcsolódik, így a postán keresztül percek alatt elérhetők. Megtudtuk azt is, hogy a Debreceni Postaigaz­gatóság újítása révén 1985- ben Jászberényben is felsze­relnek két olyan nyilvános telefonfülkét, ahonnan köz­vetlenül hívhatók a távoli városok. Az utóbbi időben csökkent a nyilvános telefonok rongá­lása. A 16 fülkében az új tí­pusú készülékek üzem- és egyúttal „vandálbiztosab- bak”, de a posta és a rendőr­ség állandó figyelmén túl megnőtt az állampolgárok felelősségérzete is. Li. P. A KSH felmérése Lakáshelyzetünk a számok tükrében A Központi Statisztikai Hi­vatal A lakás- és kommuná­lis ellátás fontosabb adatai című, most megjelent kiad­ványban tette közzé az utób­bi évek jellemző adatait a lakáshelyzetről, a kommuná­lis ellátottságról, a lakókör­nyezetről, illetve ezek válto­zásairól. A statisztika szerint Ma­gyarországon 3,7 millió lakás van, mintegy 350 ezerrel több, mint 8 évvel korábban. Így száz lakásban napjaink­ban 292-en élnek, szemben a 8 évvel ezelőtti 317-tel. A fejlődés a községekben a leg­szembetűnőbb, ahol a 100 la­kásra jutó népesség száma 327-ről az országos átlagra, 292-re csökkent. A legkevés­bé a vidéki városokban ja­vult a helyzet, ahol 8 évvel ezelőtt 309-en, ma 303-an él­nek száz lakásban. Az ország megyéiben élők közül a Bács- Kiskun megyeiek laknak a legtágasabban, itt 100 lakás­ban 264 a lakók száma, s a legnagyobb a zsúfoltság Sza- bolcs-Szatmárban, ahol a megfelelő adat: 315 lakó la­kásonként. A felmérés idején a közvi­lágítást több mint 864 ezer fényforrás szolgáltatta az or­szágban. Ebből a fővárosban 98 855 lámpa világított, a megyeszékhelyek közül a leg­több, több mint 15 ezer, Pé­csett és Miskolcon, a legke­vesebb, 3133 pedig Szekszár- don. A vezetékes gázzal ellátott lakások száma megközelíti az egymilliót, s több mint 50 százalékukban fűtésre is használják a gázt. Propán­bután gázpalackot 2,3 millió háztartásban használnak. A távfűtésbe, illetve a meleg­víz-szolgáltatásba bekapcsolt lakások száma 8 év alatt 252 ezerről több mint félmillióra, illetve 208 ezerről 452 ezer­re emelkedett. A statisztika képet ad a Vízvezetékcső-tö- rések számáról is. Ebben a lista élén a megyék közül Csongrád áll, egy év alatt 4176 töréssel, holott a vízve­zeték-hálózat nem hosszabb, mint a többi megyében. Az országnak 432 gyógy-, tisztasági és strandfürdője van, amelyek egyszerre 447 ezer vendéget fogadhatnak. Az ország 24 gyógyfürdője közül 9 a fővárosban talál­ható. A gyors ütemű építkezések ellenére országszerte több lett a városokban a zöldterület, amely megközelíti a 150 mil­lió négyzetmétert. A játszó­terek száma összesen ötezer, alapterületük 3,7 millió négy­zetméter, másfélszer akkora, mint nyolc évvel ezelőtt. A dolog a csörgőkígyóval kezdődött. Bevallom, kissé meglepődtem, amikor hat­hónapos lányom egy elegáns mozdulattal kitépte a játék- kígyó egyik szemét. Második mozdulatával a szájába vet­te a gombnagyságú mű­anyag kígyószemet, s harma­dik tennivalója minded bi­zonnyal a lenyelés lett vol­na, ha közbe nem lépek. Ezek után alaposan meg­vizsgáltam a nevezetes já­tékot. Kiderült, hogy van még egy hasonlóan rögzített szeme, és a szája helyén is kivehető, — mozgatható mű­anyag bigyó található. Aztán a műanyag kocká­ban kellett csalódnom. Ügy gondoltam, hogy a kockának biztos nincs kivehető szeme­szárja, és így teljesen ve­szélytelen leánykámra néz­ve. Úgy látszik azonban, na­gyon erős gyerekkel áldott meg a sors, mert ahogy ke­zébe vette és földhöz (sző­nyeghez) vágta csemetém az egyik kjockát, az azonmód ket­tényílt. No, mi esett ki belőle? Két félbetört gomb. Amit élelmes gyermekem sebtiben fel lis kapott és a szájába tett. A műanyag kockákat két részből ragasztották ösz- sze. S nemcsak kettéválnak alkalomadtán, a két rész nem is illeszkedik egymáshoz pontosan, erről akkor győ­ződhettem meg, amikor lá­nyom az egyik kockával fel- szákította a száján a bőrt. A felsorolás folytatható, bővíthető. Mert például iga­zán ötletes a műanyag ha­lacska is, csak éppen a far­ka hegyes és éles. Szép a színes golyón guruló majom (oroszlán, kutya stb) is, de amikor a , golyó széttörik — és milyen könnyen! — ezer­nyi éles, hegyes darabra esik szét. Egyszóval, veszélyesek a játékok! Hibáztatni, persze, lehet a tervezőket, a kivite­Az országiban egyedülálló idegenforgalmi területegység alakult ki Baranyában: a múzeumok országútja. Teljes hosszában átszeli az Ormán­ságot, műemlékeik, múzeu­mok egész sora található a mintegy negyven kilométer hosszúságú út mentén. Ke­leti kiinduló pontja a siklósi vármúzeum, nyugati végál­lomása a sellyei falumúze­um. Siklós híres végvárának termei adtak otthont Gá­dor István Kossuth-díjas ke­ramikus életművének, a 'kő- tártban pedig a vár helyreál­lítása során napvilágra ke­rült középkori faragott kö­vek láthatók. A vár szom­lezőket, a forgalmazókat. S akkor mi történik? Holnap­tól talán nem gyártják majd ezeket a játékokat? Melye­ket? Azokat, amiket itt föl­soroltam? Amiket csak én ismerek? És hány van (lehet) még, amelyik könnyen okoz balesetet? De nemcsak a kész játé­kokkal van baj. Azokkal is, amelyek csak bizonyos kör­nyezetben veszélyesek, és la­kóterületi, iskolai közössége­ken múlik, hogyan helyezik el. Számos játszótéren, is­kolaudvaron beton borítja a földet a többméter ma­gas mászókálk alatt. Miért beton? Miért nem fű vagy homok? Talán az drágább, mint a beton? És ha drágább lenne? Lehet-e valami drá­gább az életnél, az egészség­nél? Fel lehet-e tenni arra a mérlegre bármit is (pénzt, időt, kényelmet), amelyiknek serpenyőjében gyermekeink testi épsége van ? A veszélyes játékokat néz­ve, gyakran eszembe jut sa­ját gyermekkorom. Akkori­ban a szülőknek nemigen futotta drága bolti játékokra a pénzből. Sokszor játszot­tunk hát a házilag össze­ügyeskedett rongybabával. Amit földhöz vághattunk, ci- bálhattunk, verhettünk, nem lett semmi bajunk tőle. Nem volt mászókánk sem. Fára másztunk. S ha onnan lees­tünk, a virágágyásba, a krumpliibökorba, vagy a ho­mokra, fölálltunk, leporoltuk magunkat, és pár perc múl­va már azt sem tudtuk, me­lyik testrészünkre huppan­tunk az imént. A veszélyes játékokat néz­ve, gyakran eszembe jut sa­ját gyerekkorom. Talán oko­sabb lenne, ha a könnyen tö­rő, hamar széteső, szúró-vá- gó-lenyeilnivaló játékok he­lyett otthon gyártott rongy­babát adnánk gyermekeink kezébe? közeledik az egykori rend- ház rekonstrukciója, amely­ben a kerámiaalkotó-telep működik imajd és kiállítják az elmúlt másfél évtizedben készült legszebb alkotásokat. Ugyancsak az idén nyitják meg a közönség előtt a vá­ros helytörténeti gyűjtemé­nyét. Később helyreállítják és múzeumként nyitják meg Malkocs bej dzsámiját. Harkányiban a bolgár ka­tonai múzeum fogadja a lá­togatókat, Kovácshidán re­formátus egyháztörténeti ki­állítás nyílt, Vajszlón a Ko-' dolányí János emlékmúzeu­mot tekinthetik meg a turis­ták. — Paulina — Múzeumok országútja Baranyában szédságában befejezéséhez Megdöbbentő és mindmáig érthetetlen családi tragédia történt 1981. szeptember 16-án Tiszagyendán. Az egyik vad­őr féltékenységből halálosan megsebesítette a feleségét, aki kis idő múlva belehalt a sérüléseibe, majd a férfi is öngyil­kosságot követett el: a kútba ugrott. Az értelmetlen és a szo­morú tett súlyosságát növelte, hogy két fiú: az akkor 19 éves István, a három évvel fiatalabb János és egy lány, az elsős középiskolás Julika maradt utánúk árván. Megindult a talál­gatás: valószínű, állami gondozásba kerülnek a kisebbek; biztosan szétesik a család; rossz útra kerülnek, hiszen még olyan korúak, amikor igénylik a szülői felügyeletet, a törő­dést, a segítséget. >■ A tragédia után Nem hullott szét a család Aki ma elmegy az árvák háza előtt, azonnal szembetű­nik: nem lakatlan az épület. Ízlésesen felújított a ház, gondozott a porta, rendezett az udvar, és a nagykapuval szembeni autógarázs sem üres. Egyszóval az élet megy, halad tovább a maga medré­ben. És vajon a fiatalok? Ve­lük mi lett, merre, hová so­dorták őket az azóta eltelt esztendők. A legidősebb fiú, István je­lenleg a helybeli termelőszö­vetkezet esztergályosa. Ko­moly, magas fiatalember, aki már 22 éves. — Sose felejtem el azt a szerdai napot. Réggel elbú­csúztam édesanyámtól, és még utánam is szólt: mikor látlak, kisfiam. Sietek haza, délután itthon leszek, felel­tem, mivel Kunhegyesre jár­tam be dolgozni a Vegyes­ipari Szövetkezetbe. Tizenegy se lehetett, amikor telefonál­tak: azonnal menjek haza, Gyendára, mert baj van. Gondoltam én sokmindenre, de erre? Nem részletezem, nyakamba szakadt a baj, azt sem tudtam, hová, kihez for­duljak. Ráadásul otthon is várt a munka, mert volt ne­künk minden az ólakban: bika, hízók, temérdek apró­lék, azt se tudtam, tudtuk, hová kapkodjunk. A nagy­apám vállalta a jószágetetést, én meg nyakamba vettem a világot, és három hónap alatt hatezer kilométert autóztam, mire mindent elintéztem. Se­gített a tanács, kaptunk ár­vaellátást is, a jószágokat is ritkítottuk, sokat eladtunk belőlük, úgyhogy anyagiak­ban nem szenvedtünk hiányt. De hát sosem tudom megér­teni ezt az értelmetlen halált. Mivel engem neveztek ki — mint legidősebbet — család- fenntartónak, úgy határoz­tunk: együtt maradunk, sen­kit sem engedünk el magunk közül. — Nagymamáék segítettek: nagyapa ellátta a jószágokat, a mamám főzött, mosott ránk. Hogy közelebb legyek a többiekhez, otthagytam Kunhegyest, és hazajöttem dolgozni a téeszbe. Jelenleg várom a katonai behívóm, amely eddig a tragédia miatt késett. Utána? Nem titok, meg szeretnék nősülni, csalá­dot alapítani. A középső fiú, János 19 éves, és reggelente ingázik a megyeszékhelyre, majd es­ténként vissza. Gépkocsive­zető, így keresi a kenyerét. Busz hordja, viszi, és ha stra­pás is ez a rengeteg utazás, megvan az az előnye, hogy ő is naponta találkozik a test­véreivel. Julika, a legkisebb is már 17 esztendős. Azt hiszem, őt érintette a legsúlyosabban a tragédia. Félbemaradtak a gimnáziumi tanulmányai: több hónapig otthon volt, afféle mindenes háziasz- szonyként. Tavaly ősz óta Kunhegyesen, a BHG-ban dolgozik. Fiatal kora ellenére nem is keres rosszul: havon­ta háromezer forintnál töb­bet visz haza. Bejáró, így ö sem szakadt el a családi ház­tól. — Mosni már tudtam, de meg kellett tanulnom főzni, mert az nehezen ment. Igaz, pár dolgot már korábban képes voltam elkészíteni, mivel anyu sokszor befogott; de hát más dolog az alkalmi, és megint más a rendszeres háztartásvezetés. Nagyma­mám nagyon sokat tanítga­tott, segített azóta is. Amióta dolgozom, a takarítás, nagy­mosás hét végére tolódik. Még szerencse, hogy a ma­mám ilyenkor vár bennün­ket, és általában nála ebéde­lünk.­A mama a szomszédos ut­cában lakik. Látogatásunkkor az egyik lányunokájával ép­pen gombócot főzött. Sietett, mert Pista, a legidősebb fiú minden nap ___ nála ebédel. Sajnos nála Is igaz a régi közmondás: ahová egyszer beüt a baj, beköszönt máskor is. Nem volt elég a két teme­tés, rá egy évre az. ő férje, János bácsi is meghalt. — öt gyereket neveltem, kedves, de ma sem tudom, hogy a Jani fiam ezt miért tette. Előtte kórházban volt, és attó) kezdve, ahogyan ki­jött, egyre féltékenyebbé vált. Bárkit kérdeztem felőlük, hasonló volt a felelet: a gye­rekek, bocsánat, most már á fiatalok, akár az ember ujjai, úgy összetartanak. Együtt sírnak, nevetnek, terveznek: a gondjaikat éppúgy meg­osztják egymással, mint az örömeiket. Julika, alkár egy kis háziasszony gondozza, gardírozza őket. Vasárnapon­ként pedig dél körül bezár­ják a lakásajtót, no meg a kert kapuját, és elindulnak a nagymama háza felé. Mert azért rohanás ide, loholás oda, a mama hétvégi főztjét vétek lenne kihagyni! Kör­beülik a nagy asztalt, és a fiatalokhoz illően iszonyatos pusztítást végeznek az étkek között, miközben meghány­ják a család dolgait. A ma­ma olykor-olykor lopva oda­néz, és jó érzéssel nyugtázza: felnőttek a gyerekek, önál­lóan intézik a sorsukat. És ami a legfontosabb: egyik sem került intézetbe, nevelő­szülőkhöz, hanem egymást segítve, támogatva, egymá­sért küszködve együtt, a csa­ládban maradt. Hogy ez így történt, abban talán neki, meg a megboldogult urának is van egy kis érdeme. D. Szabó Miklós

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom