Szolnok Megyei Néplap, 1983. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-09 / 290. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. DECEMBER 9. Arafat elfogadta a kivonulási tervet Ma kezdődik a palesztin harcosok elszállítása OPEC-tanácskozás Genf ben. Képünkön: a kőolaj áráról és a termelési kvóták kérdéséről tanácskozó miniszterek az ülésteremben (Telefotó — KS) Zaglagyin nyilatkozata A Szovjetunió nem adja fel a harcot a fegyverkezési verseny megfékezéséért I Kommen-| tárunk I Kétséges egység Kerek egy évtizede, hogy a világ figyelni kezdett, egy addig merő- bán gazdasági szervezet, az OPEC tevékenységére. Az olaj árának 1973-ban kezdődött emelkedése azóta hatalmasba gazdaságin jócskán túlmutató jelentőséget adott az olajexportáló országok szervezetének, amely most tartotta miniszteri tanácsülését Genfiben. Súlyos helyzetben érkeztek az olajügyi miniszterek. Hiába a tavaszi árcsökkentés, hiálba a fejlett tőkés országokban megkezdődött lassú fellendülés, az QPEC- olaj iránti kereslet csak nem akar élénkülni. A szervezeten belüli ellentéték heves összecsapásokba torkolltak, s a tagállamok nagyjából két táborra szakadtak. Szaúd-Arábia és követői a jelenlegi hordónkénti ár kétéves befagyasztása és a mostani termelési kvóták fenntartása mellett kardoskodtak. A radikális szárny — vezetője Irán — szerint viszont ez a recept nem igazolta a várakozásokat, így ők az áremelés, valamint az egyes országok által exportálható mennyiség módosítása mellett állták ki. Nigéria például egyenesen kilépéssel fenyegetőzött, ha nem kap magasabb kvótát.. (Legalábbis ilyen értelmű döntést hozott az ország, szenátusa, mivel az olajtermelésből származó jelenlegi jövedelem nem elegendő behozataluk pénzügyi fedezésére) A radikális csoport szándékainak ugyanakkor a gazdasági fejlemények meglehetősen szűk korlátokat szabtak. Légióként az, hogy a világ energiatermelése egyetlen év alatt nyolc százalékkal csökkent. Irreálisnak tűnik az amerikai—olasz—f ram eia—an - goi békefenntartó erők libanoni szerepe miatt javasolt embargó is — szintén Irán kezdeményezése — vagyis az „olajfegyver’’ újbóli bevetése. Nem is beszélve azokról a komplikációkról, amelyek akkor jelentkeznének, ha Irán beváltaná fenyegetését és valóban megpróbálná lezárni a nagy tankhajók elől a Hormuzi-szo- rost. Ez újabb háborús konfliktust robbanthatna ki az amúgy is kényes egyensúlyé térségben és lehetőséget nyújtana a közvetlen amerikai beavatkozásra. Az olajkartell fölbomlásától a heves viták ellenére aligha kell tartani, ám. az immár rendszeresen ismétlődő belső csatározások könnyen alááshatják az OPEC nehezen kivívott nemzetközi tekintélyét. Ez pedig aligha áll a szervezet bármely tagjának térdekében. A kétséges egység még mindig többet érhet az egyértelmű szakításnál. Horváth Gábor Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke szerdán este lényegét tekintve elfogadta a hozzá hű palesztin harcosok Tripoliból való kivonulásának tervét. Ugyanakkor fenntartását hangoztatta azzal kapcsolatban, hogy az El-Fatah lázadói az északlibanoni város környékén lévő Nar el Bared és Badayi menekülttáborban maradjanak. Arafat szerdán este találkozott Rasid Karami volt libanoni miniszterelnökkel, a palesztin harcosok elvonulását ellenőrző bizottság elnökével. A mohamedán politikus átnyújtotta neki az általa kidolgozott kiürítési menetrendet. Ez az El-Fatah két egymással szembenálló szárnya között szaúdi—Szíriái közvetítéssel novemberben létrejött tűzszüneti megállapodáson alapul. New Yorkban Szíria ENSZ-képviselője a Biztonsági Tanács elnökéhez intézett levélében határozottan visszautasította azt az amerikai állítást, amely szerint a Libanonban állomásozó szíriai csapatok, állások ellen végrehajtott légitámadás „önvédelmi akció” lett volna. , Az Atlanti Szövetség 16 tagországának külügyminiszterei tegnap megkezdték szokásos téli tanácsülésüket, amelyen értékelik a világpolitikai helyzetet, a kelet— nyugati kapcsolatokat, és döntenek jövendő politikájukról. Az ülés az első azt követően, hogy Nyugat-Eu- rópában megkezdődött az eurorakéták telepítése, és ennek következtében megszakadtak a genfi eurohadá- szati tárgyalások. A NATO-tanács ülésével párhuzamosan tegnap újabb ülést tartott az eurorakétálk- kal foglalkozó testület, a különleges tanácskozó csoport. Richard Burt amerikai külügyi államtitkár elnökletével. Búrt a tanácskozás után hangoztatta: a csoport „sajnálja és indokolatlannak tartja, hogy ' a Szovjetunió felfüggesztette a tárgyalásokat de reméli, hogy azok még folytatódhatnak”. KijeAz emberi jogok napja, december 10-e alkalmából rendezett tegnapi moszkvai sajtókonferencián Vitalij Ruben, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Nemzetiségi Tanácsának elnöke hangsúlyozta; a Szovjetunióban ismeretlen a faji, vallási megkülönböztetés, eszméiért és meggyőződéséért senkit nem üldöznék. Nem a présként gondolkodókat, hanem a Khomeini, Irán vallási és politikai vezetője szerdán felszólította az arab olajtermelő államokat: azzal válaszoljanak a Libanon elleni nyugati intervencióra, hogy ne szállítsanak kőolajat a négyhatalmi erőket küldő országoknak. Khomeini felhívását a teheráni rádió idézte. Minden előkészület megtörtént az észak-libanoni Tri- poliban körülzárt 4000* palesztin harcos ma kezdődő elszállítására, A Jasszer Arafatot támogató palesztin egységek négy. az ENSZ és Görögország zászlaja alatt közlekedő görög hajó fedélzetén Tunéziába és Észaik- Jemenbe távoznak. A PFSZ V. B. elnöke aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a kiürítési program nem intézkedik az ellene lázadó alakulatok lefegyverzéséről s nem garantálja megnyugtató módon a menekülttáborókban maradó, hozzá hű fegyvertelen palesztinok biztonságát. A kiürítés késlekedését okozhatja az a tel-avivd fenyegetés, hogy Izrael meg akarja akadályozni. hogy Jasszer Arafat élve távozzék el Tripoliból, azaz lehetőséget kapjon a lentette: „Ha nem jön létre megegyezés, a NATO telepíti mind az 572 tervbe vett atomeszközt, megegyezéssel viszont esetleg csökkenthető ez a szám”. Kijelentései azi mutatják, hogy az Atlanti Szövetség továbbra is a nyomás eszközével próbálkozik A ‘ NATO-tanácson ülésező külügyminiszterek tegnap egyhangúan felkérték Lord Carrington volt brit külügyminisztert a NATO következő főtitkárának. A nagy tekintélynek örvendő brit konzervatív politikus — közölték diplomáciai források — jövő év júniusában, a Washingtonban tartandó következő miniszteri tanácsülésen foglalja el hivatalát az Atlanti Szövetség politikai szervezeténék élén. Luns eddigi főtitkár nyugalomba vonul. Az új NATO-fő titkár megbízatása .— egyelőre meg nem jelölt — meghatározott időre, négy vagy öt évre szól. megújítható módon. másként — az állam érdekeivel ellentétesen — cselekvőket vonják felelősségre. A Szovjetunió véleménye szerint minden népnek joga van az önrendelkezéshez, ahhoz, hogy maga döntsön társadalmi, politikai és gazdasági berendezkedéséről, és senkinek sincs joga beavatkozni más országok bel ügyeibe, rákényszeríteni más országokra akaratát — mondotta. PFSZ újjászervezésére. Arafat — szóvivője szerint — több országtól is hadihajókíséretet kért az Ariel Sáron izraeli miniszter által kilátásba helyezett támadás megakadályozására. Arafat szóvivője tegnap bejelentette, hogy a PFSZ vezetőjét támogató négyezer harcos francia és görög hadihajók védelme, fedezete alatt hagyja el Tripolit. A palesztin kiürítés, behajózás biztonsága fölött egyébként a Szaúd-Arábiá- val együtt kidolgozott tűzszüneti egyezménnyel összhangban Szíria őrködik — jelentette be Rijadban. Tegnap hajnalban több tüzérségi belövés érte Tripoli kikötőjét. Jichak Samir izraeli miniszterelnök tegnap megerősítette, hogy kormánya „mindenfajta akció lehetőségét megvizsgálja” a ma kezdődő észak-libanoni palesztin kiürítéssel kapcsolatban. Megjegyzésével arra az Ariel Sarontól származó kezdeményezésre reagált. miszerint minden eszközzel, meg kell akadályozni hogy Jasszer Arafat, a PFSZ V. B. elnöke élve eltávozhassák Tripoliból. Berlinguer a telepítés elhalasztására szántott fel Enrico Berlinguer, az Olasz Kommunista Párt főtitkára felszólította a NATO-t: halassza el az új amerikai közepes hatótávolságú rakéták rendszerbe állítását és ehelyett tegyen erőfeszítéseket annak érdekében, hogy tényleges megállapodásra jusson a Szovjetunióval — azzal együtt is, hogy Genfiben megszakadtak az eurohadászati fegyverzetről folytatott tárgyalások. Az erről szóló közleményt az OKP KB sajtóirodája adta ki szerdán este, azzal összefüggésben, hogy Enrico Berlinguer decemberben Berlinbe, Bukarestbe és Belgrádiba látogat, az NSZEP, a Román KP és a JKSZ meghívására. A római közlemény szerint Berlinguer elsősorban a közepes ható- távolságú fegyverekről tárgyai majd vendéglátóival. Namíbiái összekötő csoport Franciaország telfüggesztette tagságát A francia kormány felfüggesztette tagságát az úgynevezett namíibiai összekötő csoportban, amely öt ország (az Egyesült Államok, Franciaország, Kanada. Nagy- Britannia és az NSZK) képviselőiből áll. E csoportot 1978-ban azzal az ENSZ- megbízatással alakították, hogy jószolgálataival segítse elő a namíibiai kérdés megoldását. Cbeysson külügyminiszter bejelentette, hogy Francia- ország a jövőben nem vesz részt a csoport ülésein és felfüggeszti tagságát, mert e csoport munkája eredménytelennek bizonyult, s az „nem képes becsületesen teljesíteni a rábízott feladatot.” Franciaország a csoporto.n belül ellenezte azt az amerikai álláspontot, hogy Namíbia függetlenségét biztosító választások megtartását az Angolában tartózkodó kubai csapatok kivonásától tegyék függővé. A Szovjetunió nem adja fel a harcot a fegyverkezési verseny megfékezéséért — jelentette ki Vagyim Zaglagyin, az SZKP Központi Bizottságának tagja, a KB nemzetközi osztálya vezetőjének első helyettese a tegnapi japán lapokban megjelent nyilatkozatában. A szovjet politikus elítélte a Rea- gan-kormányt amiatt, hogy diplomáciájának alapjául a Szovjetunióval való konfrontációt választotta. Az éurópai nukleáris fegyBertlinben tegnap megkezdődött az NDK népi kamarájának 8. ülésszaka. A küldöttek a jövő évi népgazdasági tervet és a költség- vetés tervezetét vitatják meg. Willi Stoph, a Minisztertanács elnöke hangsúlyozta, hogy az 1984-es népgazdasági Wrv célkitűzései a jövőre 35. fennállását ünneplő állam sokoQdalú erősítését és megszilárdítását szolgálják. Az NDK ikül- és biztonságpolitikájának elsőrendű célja, hogy hozzájáruljon a nukleáris katasztrófa elkerüléséhez és a világ- béke megőrzéséhez. Ehhez Az amerikai rakéták nyugat-európai telepítésének indokául felhozott érveket tekinti át tegnapi számában a Pravda. A Pershing—2 és a robotrepülőgépek telepítését megkezdve Washington ismét megpróbálja elhitetni, hogy az Egyesült Államok lemaradt fegyverzete fejlesztésében és kénytelen válaszolni a Szovjetunió SS—20 jelzésű közepes hatótávolságú rakétáinak telepítésére — írja az SZKP KB lapja. — Az igazság az, hogy az SS—20 rakéták a hetvenes évek végén jelentek meg a szovjet hadsereg fegyverzetében. Azért volt rájuk szükség, hogy felváltsák az ötvenes években kifejlesztett és elöregedett SS—4 és SS—5 rakétákat. Az új rakéták nem bontották meg az Európában kialakult viszonylagos erőegyensúlyt és nem teremtettek kritikus helyzetet. A Szovjetunió ugyanis — mint erre Nyikolaj Ogarkov marsall, a Szovjetunió fegyveres erőinek vezérkari főnöke hétfői moszkvai sajtóverek korlátozásáról ®enf- ben folytatott tárgyalások megszakadásával kapcsolatban Zaglagyin rámutatott, hogy miközben a Szovjetunió a megállapodás elérése érdekében több engedményt tett, az Egyesült Államok semmiféle kompromisszumra nem volt hajlandó. Hangsúlyozta, hogy az amerikai rakétatelepítés megkezdése utáni szovjet lépése^ célja az Egyesült Államokkal való katonai egyensúly visszaállítása. tartozik az NDK területén elhelyezendő harcászati- hadműveleti rakéták telepítését előkészítő munkálatok meggyorsítása. E lépés megtételének szükségességét a NATO és a Varsói Szerződés közötti hozzávetőleges katonai-hadászati egyensúly fenntartása indokolja. Willi Stoph ezután megállapította : azzal, hogy az NSZK kormánya igent mondott amerikai rakétáknak az ország területén való elhelyezésére, súlyos károkat okozott az európai enyhülés ügyének, az NDK és NSZK között létrejött alapszerződésnek. értekezletén rámutatott két SS—20 rakéta hadrendbe állításakor három darab SS—4 és SS—5 jelzésű rakétát szerelt le. Ráadásul az új rakéták tölteteinek robbanóereje kisebb, mint a régieké volt. Az SS—20-ok telepítésének megkezdése előtt a Szovjetunió területének nyugati részén mintegy 600 rakétát állomá- soztatott, míg jelenleg csupán 473-at. .Nyugati katonai szakértőik is elismerik, hogy az SS—‘20-at nem lehet első csapás megtételére alkalmas fegyvernek, s még kevésbé hadászati fegyvernek tekinteni, mivel nem érheti el az Egyesült Államok területét. A 2500 kilométer hatótávolságú és 6—8 perc alatt célba juttatható Pershing—2 rakétákat viszont eleve arra szánják, hogy megsemmisítsék velük a Szovjetunió legmagasabb szintű irányító központjait és egyéb stratégiai objektumait. Az amerikai hadvezetés azt reméli tőlük, hogy megteremti^ számára a lefegyverző nukleáris csapásmérés képességét. NUTO Külügyminiszteri tanácsülés Tegnap megkezdték szokásos téli tanácsülésüket a NATO- tagországok külügyminiszterei. Képünkön (balról jobbra): Cheysson francia, Shultz amerikai, Andreotti olasz és Howe brit külügyminiszter, akik a konferencia előtt különmegbe- szélést folytattak a libanoni helyzetről (Telefotó — KS) Emberi jogok napja Sajtóértekezlet Moszkvában Ülésezik az NDK népi kamarája A Pravda a szembenálló rakétákról