Szolnok Megyei Néplap, 1983. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-01 / 283. szám
1983. DECEMBER 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A Meditor neve határainkon túl is jól ismert, termékeinek 60 százalékát tőkés országokba exportálja. Ma már háromszáznál több szabadalmi védelem alatj álló, különböző kisebb-nagyobb gyártmányt készítenek a vállalat műhelyeiben n KISZ támogatja a moszkvai VII megrendezését Földünk haladó ifjúsága ismét arra készül, hogy — hagyományosan — nagyszabású nemzetközi találkozón demonstrálja a békeszerető fiatalok egységét, s teremtsen lehetőséget egymás jobb megismerésére, a közös fellépésre. Kedden hangzott el a le- . nini Komszomol bejelentése: 1985-ben Moszkva adjon otthont a XII. Világifjúsági és Diáktalálkozónak. Kovács Jenő, a KISZ KB titkára tegnap elmondta, hogy a jelenlegi feszült nemzetközi helyzetben kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a következő VIT-et a béke megőrzésének, az újabb világháború elkerülésének, az imperializmus elleni harc jegyében rendezzék meg. A soron következő VIT helyszínének kijelölése már hosszabb ideje foglalkoztatta a nemzetközi ifjúsági mozgalom különböző szervezeteit. Figyelemmel arra is, hogy 1985 a fasizmus felett aratott győzelem negyvenedik, és a helsinki záróokmány aláírásának tizedik évfordulója, különböző pártállású ifjúsági szövetségek egyaránt felvetették, hogy a világ ifjúságának találkozójára Moszkvában kerüljön sor. A Szovjetuniónak a béke megőrzéséért kifejtett tevékenysége, a Komszomol elismert szerepe a nemzetközi ifjúsági mozgalomban egyaránt indokolja, hogy a haladó, békeszerető ifjúsági szervezetek — köztük a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség — támogassák a XII. VIT moszkvai megrendezését — mondotta Kovács Jenő. Hz otthon békéje A névnap kicsit sokáig tartott. Az első. második este miig elnéző mosollyal fogadta a vidám hangokat, a kurjongatást, az énekszót minden szomszéd. Igen, egyszer egy évben ki lehet és kj kell bírni. Vannak emberek, akik adnak arra, hogy sokaság, barátok, rokonok, munkatársak ünnepeljék őket. Egyébként pedig a saját otthonában mindenki azt csinál, amit akar. Ez utóbbit különben a névnapját ünneplő jelentette ki. kicsit durcásan, amikor a névnap ötödik esti, éjszakai zajai után a szomszéd megjegyezte, vége lehetne már. A papucs az otthon jelképe ist Az ember egüsz- napj lótás-futása, sok fáradsága után úgy nyúl érte hazatérvén, mintha megváltója lenne. A papucs azonban lehet a pokol eszköze is. Különösen, ha fatalpa van, s rég elkopott a gumija. A papucs ilyenkor zajos — különösen egy panelházban. Ahányat lép benne a gazdája, annyiszor sóhajt az alatta lakó. Ha a papucs gazdája hajnalok hajnalán kezdi az életét, a papucs jobban hat mint egy ébresztőóra. A barkácsolás kedves, kellemes időtöltés. Többnyire azoknak, akik szabad idejükben ezt-azt maguk megcsinálnak otthon. A barkácsolás azonban beleszólhat. egy kedves rádióműsor élvezésébe, düböröghet a legjobb délutáni alvás riadójaként, s elronthat intim perceket - alul vagy fentebb lakó családoknál. Mindenkinek van egy kis rakétája — hallottam a minap egy panelház lakójától. Panaszkodott. Szereti az otthonát, az otthon csendjét, békéjét a világért nem adná. És egyre szomorúbb, mert otthona csendjébe. békéjébe unos-unta- lan közbeszól a világ. Kénytelen hallgatni a mások rádióját, tévéjét is, mert valahol fölötte, alatta, mellette nagyon hangosan szeretik a szót. Akaratlan fültanúja nagy családi perpatvaroknak, gyerekek játékának, s tudja azt is, ha valahol körülötte szomorúság van. — Már napok óta sír valaki. Hangosan, elkeseredetten zokog, s időnként azért kell rádiót hangosítani, mert minduntalan rohanni szeretnék Vigasztalni, segíte- nii. Mit tegyek, emberek vagyunk! Lehetnénk jdbb, egymásra tekintettel élő emberek is. Félthetnénk, szerethetnénk jobban az otthonunk békéjét, s ha a magunkét féltenénk, kicsit jobban vigyáznánk a csendet, rendet, — a velünk közös fedél alatt élőkét is. A család otthona, az otthon békéje ugyanis fontos, egyre fontosabb. Zajos a világ, s akik nyolc órán át naponta gépek között dolgoznak, zajos forgalomban közlekednek, embereket fogadnak, szolgálnak — elfáradnak munkájuk végeztével. Ráadásul ősszel, télen azt se mondhatják, hogy keresnek maguknak valahol a természetben egy csendes zugot.. nem ülhetnek ki horgászbottal a kezükben a folyópartra, nem kereshetnek felüdülést egy park árnyas fái között A meleg szoba, az otthon varázsa ilyenkor mindennél jobb. — Mindenki így van vele? (SJ) Rendkívüli intézkedések a hajózásban ^ I gén csak megnehezítette az alacsony vízállás a MAHART dolgát: hajói az aszály miatt júliustól novemberig egynegyedével kevesebb árut szállítottak hazai folyamainkon, mint az elmúlt óv azonos időszakában. A rendkívüli időjárási helyzet különleges munka- szervezést követelt a MA- HART-tól. Júliusi óta kisebb terheléssel indították útnak az uszályokat. Novemberben már az 50 százalékot is alig érte el a hajók hasznos terhelése. Nagy körültekintést igényelt az úgynevezett részátrakások megszervezése is: saját úszódarut, üres uszályokat, bárkákat küldtek Újvidékre, hogy a rakomány megosztásával csökkentsék a hajók merülését és így segítsék át az árut az átlagos- náll alacsonyabb vízá'llású folyószakaszokon. Ugyancsak Jugoszláviában a mo- hovói sziklás csatornában sekély merülésű magyar to- löhajó teljesít szolgálatot a mostani rendkívüli időszakban, az viszj keresztül a megrakott uszályokat a különösen nehéz szakaszokon. Az intézkedéseknek köszönhetően egyedül a MAHART volt képes „talpon maradni” a Duna teljes hajózható hosszában. Ápolónők ..Gyógyítás nincs ápolás nélkül, s a meg nem felelő ápolás semmivé • teheti a legjobb orvosi munkát is.” (Hetényí Géza profesz- szor) isztában vagyok azzal, hogy van olyan ápolónő, aki odalöki az ételt, nem törődve vele, tud-e a beteg egymaga enni vagy sem. Van aki azt a fáradságot sem veszi magának, hogy — tiszteletben tartva emberi méltóságát — nevén szólítsa a betegét: „Egyeske!” — süvíti végig a kórtermen. És még abban sem kételkedem, hogy akad, akinél az ágytálnak vagy egy pohár víznek megszabott ára van, aki felületesen hajtja végre az orvos utasításait, idejéből bőségesen jut tré- cselésre, kávézásra, csak éppen a gondjaira bízott betegre nem, Bár statisztika nem készült róla, mégis meggyőződésem : ők vannak kevesebben. Ebbéli hitemben és tapasztalataimban csak megerősítettek azok a nővérek, akikkel nemrégiben beszélgettem. Évente két két és fél millió beteget gyógykezelnek a kórházakban. Ez a tömeges ellátás olykor az elszemélytelenedéshez vezet az orvoslásban. Képes-e az ápolónő ezt valamiképpen ellensúlyozni? Erzsébet nővér szerint ez függ az ápolónő személyiségétől, idejétől, szemléletétől. Az ápoláslélektan tantárgy a képzőkben, de még kevéssé valósult meg a gyakorlatban. A hétköznapok során előtérbe kerülnek a halaszthatatlan szakmai teendők: a gyógyszerosztás, az injekciózás, a vérvétel, a bajmegállapításhoz szükséges orvosi vizsgálatok előkészítése. A betegek pszichés gondozására már alig jut idő. De arra van gondjuk, hogy megmagyarázzák egy-egy vizsgálat érteimét, lefolyását, csökkentve a szorongást. De fel kell figyelnünk arra is — fűzte hozzá —, ha valaki szótlanul ül az ágy szélén és idegesen gyűrögeti a zsebkendőjét, vagy könnyen sírva fakad. Ilyenkor a tapintatos érdeklődés többet ér a nyugtatónál. Ágnes nővérnek nem lehet annyi dolga, hogy ne válaszoljon türelmesen, ha kell, napjában többször is arra, ami a beteg számára a legfontosabb: mikor tud lábra állni, hogyan alakul a sorsa. Megragadóak Katalin nővér szavai: „Amikor reggel belépek a kórterembe, körülnézek és azonnal látom, nyugodt volt-e az éjszaka vagy sem. Ezernyi apró jelből lemérem, hogy a hangulat gyógyulást segítő vagy éppen hátráltató. Ez a szokatlanul érzékeny kapcsolat abból adódik, hogy úgy érzem: ők az én betegeim, felelős vagyok értük...” A televízió pályaválasztási tanácsadója néhány esztendeje úgy akart kedvet csinálni az ápolónői munkához, hogy bemutatta; milyen bonyolult vizsgálatoknál segédkeznek a nővérek. Továbbá szó volt a cseppinfúzióról, a vérátömlesztésről, a gépi altatásról, az •injekciózásról. Láttuk, ahogy az ápolónő vérnyomást mér, pulzust számlál, * gyógyszert oszt. Mindez jól illusztrálta, hogy korunkban az ápolás alaposan megváltozott, az orvos- tudomány rohamos fejlődése, a modern vizsgáló és gyógyító eljárások magasan képzett, művelt ápolónőket kívánnak. Viszont a képsor adós maradt az ápolás klasz- szikus, lényegbeli feladataival, a betegek körüli teendőkkel. Nem láttuk, ahogyan ágyaznak, mosdatnak, etetik a betegeket, ahogyan jó szóval nyugtatják őket. Mindez kevésbé látványos, de a nővéri teendőknek a leghálá- sabb és talán a leghumánusabb része. „Az ápolás önmagában nem ad egészséget — mondta egy alkalommal Friderike Dittrich, az Európai Ápolónők Egyesületének elnöke —, de nélkülözhetetlen az orvos munkájához. Hivatásunk szép, nehéz és igényes. Aki ennek eleget akar tenni, annak erős forrásból kell merítenie, hogy naponta ajándékozni tudjon. Ajándékozni a gyengének, élniakarást a kétségbeesőnek”. De hogy ez a forrás el ne apadjon, s mindig tisztán áradjon, ez nemcsak a nővértől függ, hanem munkájának megbecsülésétől, szűk környezetében és a társadalomban egyaránt. Általános tapasztalat, hogy az ápolónők jobbára ott tartanak ki, ahol érzik: mindazt megtehetik a betegekért, ami tudásuktól telik, ahol a gyógyító közösség megbecsült tagjainak tekintik őket. Orvos- szociológusok szerint is pályán marasztaló tényező, ha képzettségüknek megfelelő munkát végezhetnek. De végezhetnek-e? A nővérek bizonyos tennivalókat gyakran nem az orvostól, hanem a takarítónőktől kénytelenek átvenni. Egyik nagy kórházunkban kerestem az osztályvezető nővért, nem találtam sem a szobájában, sem a kórteremben. Végül ráakadtam a tálalókonyhában, ahol két szakképzett ápolónővel kalákában mosogatták a betegek edényeit, mert nem volt takarítónő. Ezzel nem a tekintélyükön, hanem a betegek ellátásán esett csorba. Hazánkban több mint százezer szakdolgozó — köztük ötvenezer ápolónő — tevékenykedik az egészségügyi ellátás különböző területein. Számuk csak látszólag nagy, a korszerű munkamegosztás ennél lényegesen többet kívánna. Annál is inkább, mert a szakdolgozóknak csaknem 25—30 százaléka állandóan hiányzik munkahelyéről, gyermekgondozási, illetve szülési szabadságon van, beteg vagy rendes évi szabadságát tölti. Egy ápolónőtől hallottam: „Nem a jövedelmünk okoz elsősorban gondot, hanem az asszonynak, anyának alig elfogadható munkabeosztás. Az osztályon tizenhat nővérállás van, de kettő betöltetlen, hárman szülési, ketten gyermekgondozási szabadságon vannak. Az állandó, rendszeres helyettesítés kifizetődő, viszont aki huzamos ideig végzi, tes- tileg-lelkileg belefárad”. okát hallani az ápolónők elvándorlásáról, de lényegesen kevesebbet azokról, akik évtizedeken át hűségesen kitartanak a kórházakban, szociális otthonokban és a többi gyógyintézetben. Pedig az egészségügyi dolgozóknak több mint ötven százaléka törzsgárdatag. ök az orvosok nélkülözhetetlen segítőtársai, akik szakmai érdeklődésből, humánumból egy életre eljegyezték magukat" az orvostudomány vívmányait nap mint nap alkalmazó, izgalmas és szép hivatással, a gyógyítással. Róluk — értük szóltam. Sz. K. K. Szeretne milliomos lenni Tüvédés ne essék, Mihályi László reális számítások szerint soha nem rendelkezik ekkora vagyonnal, ha csak azt a bizonyos öt számot ki nem húzzák valamelyik pénteken. Ennek ellenére a közelmúltban ígéretet tett: mindent elkövet, hogy milliomos lehessen. A történet megértéséhez néhány évtizedet vissza kell számlálnunk. A ma 43 éves, tősgyökeres szolnoki férfinak már gyerekkorától kezdve a motor, az autó a mindene: hobbija, szórakozása, kikapcsolódása. Huszonnégy éve is elmúlt, amikor a legelső vezetői engedélyét a kezébe véve volán mellé ült, és azóta az országutak vándora. A történethez az is hozzátartozik, hogy még valamikor a kezdő esztendők elején, a „hőskorban” majdnem balesetet szenvedett. Köd ülte meg a fák gallyait, tükörsimára nyalta a fagy a kanyarokat, amikor egy ilyen útszakaszon hirtelen megperdült, kormányozha- tatlanná vált a gépkocsija. Mivel lassan haladt, így nem történt különösebb baj, a nagy monstrum szép lassan egy útmenti oszlopig farolt, ahol végre megállt. Ezt az apró, programon kívüli parkolást leszámítva még karcolása sem volt, Igaz. legyen bármilyen hosszú és egyenes az útszakasz,, nem törekszik a gyorsasági rekordok megdöntésére, és ha valaki ennek ellenére megelőzi, szigorúan tartózkodik a bizonyos elmeállapotot kifejező nemzetközi kézmozdulatoktól. Inkább a forgalomra, az előtte haladókra, a mögötte iparkodókra figyel. Tizenhét éve a Szolnok megyei Polgári Védelmi Parancsnokságot szolgálja. Itt keresi a kenyerét, és nem túlzás: itt talált második otthonára. Szerencsére a „hátországa” megértő. Nagylánya és nagyfia, meg a felesége is tisztában van azzal, adódhat olyan alkalom, amikor apu három napig sem jön haza. Mert. valamilyen váratlan esemény közbejött, valahová sürgősen el kellett mennie, gyakorlat kezdődött. Tréfásan mondja, mivel kötetlen munkaidővel dolgozik: január elsejétől december harmincegyedikéig tartamú, szakja. A másik sajátossága: ő az az ember, akit a főnökei is dicsérnek, és a munkatársai is a legjobbakat mondják róla. Hogyan csinálja, ez titok, de az tény, „csak” a munkájára, a hivatására figyel, amely egyetlen szóval Teírható: gépkocsivezető. Ha mégis olykor-olykor akad szabad ideje, azt a családdal tölti. Van egy kiszolgált Zsigulija — igaz, most darabokban hever, megérett a teljes felújításra — és abba ültetve a gyerekeket meg a feleségét, elmenekül a másfél szobás emeleti panellakásból. Ki a szabadba, a hegyekbe, a Balatonhoz, vagy éppen a tengerhez. Mosolyogva jegyzi meg: bizonyos abban, hogy az eddigi negyvenhárom esztendeje közül jónéhányat már az utakon töltött. Igyekezetét, szorgalmát, megbízhatóságát, illetve azt, hogv eddig már több mint 750 ezer kilométert vezetett balesetmentesen, magas kitüntetéssel ismerték el. Néhány hete vehette ét a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát. Nem titkolta. jól esett neki a magas elismerés. Ha egészsége is engedi, pár esztendő múlva szeretne milliomos lenni. Már ami a koccanás nélküli, volán mögött megtett kilométereket illeti. D. Szabó Miklós A múlt születése Új sorozat a téli könyvvásárra Üj sorozatot indított útjára a téli könyvvásárra a Helikon Kiadó „A múlt születése” címmel. A könyvfüzér a legújabb régészeti kutatások eredményeire építve foglalja össze az ős- és ókortörténelmet, mutatja be az emberiség bölcsőit, múltjának nagy korszakait. A régészeti sorozatot a Phaidon-Elsevier kiadónál megjelent könyvfüzérre építi a kiadó a tervek szerint húsz kötet magyar fordításaival és bővítésével, s könyvenként 200, többségében színes illusztrációval elevenítik meg a titokzatos, ősi kultúrákat. Az első kötet — David és Joan Oates munkája, „A civilizáció hajnala” — tartalmi igényességével, közérthetőségével és olvasmányosságával, képi—tipográfiai szépségével várhatóan a téli könyvvásár egyik sikerkönyve lesz. A műnek a Közel- Kelet a tárgya, és azért választották indítóként épp ezt a kötetet, mert ez a térség szolgáltatja a legkorábbi, s talán a legismertebb példát arra a folyamatra, amelynek során az első földművelő települések írástudó, városlakó közösségekké formálódtak.
