Szolnok Megyei Néplap, 1983. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-03 / 285. szám
10 Nyugdijatok fóruma 1983. DECEMBER 3. Tisza Örs, Nagy Iván után Tiszaigaron is öregek napközije Évekkel ezelőtt nyugdíjas- klubok alakultak Tiszaörsön, Tiszaigaron, Nagyivánon, majd a házi szociális gondozói hálózatot alakította meg a közös tanácsi, s szervezte meg a társadalmi segítőket az idős emberek igényét figyelembe véve. Először Tiszaörsön, majd Nagyivánon alakították ki az öregek napközijét. Ebben az évben a ti- szaigari öregek kívánsága is teljesült: november 28-án közös munka eredményeként új intézményt avattak Ti; szaigaron, az öregek napközi otthonát. Nagy munka előzte meg az ünnepélyes perceket: a falu apraja-nagyja összefogott, hogy a tiszafüredi Költség- vetési Üzem által felhúzott falakat kívül-belül bevakolja, a szerelvényezési és szakipara munkákat elvégezze. Az MHSZ, a sportkör tagjai, az állami gazdaság dolgozói, a nyugdíjasklub idős emberei szinte egy emberként végezték a vakolási, aljzatbetonozási, burkolási nt unkákat a tiszaörsi GAMESZ szakembereinek irányításával. A belső meszelésben, festésben, mázolásban, takarításban a nőkilub, a Vöröskereszt tagjai és a községben élő lakosok is részt vettek. A leendő 22 lakó szinte naponta a társadalmi munkát végzők körül topogott, volt, aki csak egy téglát tudott odaadni a mesterember kezébe, volt aki egy fél veder vizet vitt a habarcsba, de segített, hogy a tervezett megnyitás megtörténjen. iHétfőn a nagyközség társközségi tanácselnök-helyettese köszönte meg az aktív munkát, s adta át az új lakóknak a központi fűtéssel, korszerű mosdókkal, tálalókonyhával, kényelmes bútorokkal berendezett intézményt. H. I. Hz öregekért Tiszafüreden Az ősz az öregek évszaka. Fokozottan figyel rájuk a fiatalok, a fiatalabbak korosztálya. Tiszafüreden is évek óta ilyenkor rendezik meg a nyugdíjasok rendezvénysorozatait. Az idén kiállítást szerveztek idős alkotók munkájából. Elvitte hangszereit Tiszaroffról Rab István fuculyakészítő, s ott volt Jobbágy György fafaragó Tliszaörsről. A kiállításon kívül levetítették a moziban a Lila ákác című filmet az idős embereknek, s ingyenes kirándulásra vitték őket Egerbe, Mezőkövesdre. Megkezdődött egy előadássorozat is, melyet a tiszaörvényi nyugdíjas- klubban folytatnak. Téma: egészség ügyi és jogi tanácsok idős embereknek. Az őszi programot a tanács dolgozói szervezték, a nagyközség üzemeivel karöltve. Az egyes rendezvényeken 100, 150 nyugdíjas vett részt, elsősorban az olyan intézmények és üzemek régi dolgozói, ahol kevesen vannak, így teremtettek alkalmat az öregek közösségi életéhez, hogy érezzék: nincsenek egyedül. — szí — Várséta Egerben Hogy tetszenek lenni? — Kedves régi munkatársainkat nagy szeretettel hívtuk, vártuk — mondta Szentesi László, a Fogyasztási Szövetkezetek Szolnok megyei Szövetségének elnöke november 18-án azon a találkozón, amelyet a nyugdíjasok tiszteletére hívtak össze a MESZÖV- nél. A megyei szövetség nyugdíjas munkatársai mellett jöttek a vidékiek is, az alapítók, a földművesszövetkezeti mozgalom hőskorának egykori kiváló munkásai, szövetkezeti elnökök, vezető munkatársak. Vagy ötvenen ülték körül a MÉSZÖV nagytermének terített asztalát, hogy szót váltsanak egymással, megismerjék a szövetség idei eredményein, gondjait, öregek, de minden iránt érdeklődők — ezt bizonyította- a nyugdíjastalálkozó. Volt, aki elmondta: lakóhelyén most is figyelemmel kíséri a fogyasztási szövetkezet munkáját, s ha a szép szövetkezeti boltokban vásárol, megkérdezi, milyen az ellátás, s most például a közelgő év végi ünnepekre felkészültek-e? A nyugdíjastalálkozó résztvevői nem feledkeztek el azokról sem, akije tavaly még köztük voltak, de közben a Ikiméletlen sors elszólította őket örökre. Csendesen adóz- öak emléküknek. És valamennyien nagy szeretettel (köszöntötték fi mozgalom egyik Szolnok megyei alapítójának, a kisújszállási Bakó Kálmánnak özvegyét, aki megtisztelte megjelenésével az idős emberek találkozóját. — Viszontlátásra^ jövőre, jövünk megint — mondták búcsúzóul. — Ügy legyen! (Fotó: Korányi) Gyémántköves mesterember Nem ért rá nyugdíjba menni — Látja ilyen az én mesterségem. Hiába, hogy csak késő este, amikor nyugovóra térve lakásomra indultam, csak akkor tettem ki lábamat a műhelyből, mégis mindig az első között tudtam meg hogy mi történt a városban. Tudtam, hogy valahol bérmáltak a gyerekek, hogy a kis pajtásak megkapták a kék vagy a piros nyakkendőt, azt is, hogy évek múltán leérettségiztek. Megtudtam, hogy milyen nyalka katona lett ismerősöm fiából, kik mondták ki á boldogító igent, és hol ünnepeltek ezüst, vagy aranylakodalmat. Első kézből — pontosabban a keretezésre behozott oklevelekből — értesültem arról, melyik szövetkezet vagy vállalat kapta meg a kiváló címet. Sorolhatnám tovább is, ha győzném, egyet azonban még elmondok. Jöttek hozzám — mert hogy ez is a mesterségemmel jár — olyanok is, akik valamilyen titkos sugallatra egy új Munkácsyt véltek felfedezni önmagukban, és elhozták első alkotásukat, mondván, hogy a mű megérdemel egy díszes keretet... Ugye ezek után bárki köny- nyen kitalálja., hogy képkeretezéssel és üvegezéssel foglalkozom. Jászberényben a hetven esztendős Bojtos Kálmán képkeretező beszél munkájáról, arról hogy milyen sokszínű és szerteágazó ez a szakma. Szavainak valódiságát a folyosószerű, kicsiny műhely falán a natúr és a díszesen faragott keretekbe helyezett fényképek, festmények, emléklapok, a sarokban pedig az üvegezésre váró, betört ablakok igazolják. — Igazság szerint kereskedőnek készültem, mert édesapám annak szánt. Jászberény akkori üveg- és porcelánboltjába szegődtem inasnak 1927-ben, ott tanultam ki az üvegvágást meg a keretezést, mint segéd is ott dolgoztam egészen addig, míg műhelyt nem nyitottam. Szobányi műhely volt, mégis merész vállalkozási, hiszen nagy volt a konkurencia, akkoriban vagy húsz tót ember szállta meg piaci napokon a várost, hátukon a „sámlira” szerelt műhellyel, hangos kiáltással hirdetve, hogy „üveges, itt az üveges!’’ Nem tettek tönkre, lépéselőnyben voltaim hiszen a műhelyem reggeltől-estig nyitva volt minden nap. Igyekeztem, hogy jó munka kerüljön ki a kezem alól, hiszen Számítottam arra: én szem előtt vagyok, bármikor rámzörgethet a reklamáló... Igaz is közben megnősültem, három gyereket neveltünk fel, lányok, vagyis a családban senki sem veszi át á stafétabotot. öt évvel ezelőtt nyugdíjba mentem, és pechemre akkor kaptam meg a hivatalos okmányokat amikor a műhelyben ott volt vagy öt betört ablakkeret. Ki kellett várni míg üveget kapok, ez alatt összegyűlt annyi munka, hogy azóta sem tudom abbahagyni. — illés — Százévessel még nem találkozott Mások voltak akkor az emberek Örökzöld dallamok ■ egészséges évek Varga Jánosné egy nádtetős, hosszúfolyosós házban lakik Jászberényben, a Dár- dás utcában. Négy éve nem volt már kint az utcán, az utóbbi időben a házból sem mozdul ki. Korábban, mikor tehette volna, Berényt se sokszor hagyta el, mindössze Gyöngyösön, Pesten volt nagyritkán. Békében, nyugalomban él önmagával és az emberekkel. Eltartója (testvérének unokája) gondoskodik róla. Rokonai, ismerősei mind meghaltak, egyedül maradt. Szüleit több mint 50 éve temette, szép kort megértek. Három felnőtt testvére mind 76 évet élt. A férje 1970-ben halt meg, 90 éves korában. Csak a gyermekei nem érték meg a fél évet sem — még valamikor a század elején. Megilletődve nézem a 100 éves Erzsi nénit. Hellyel kínál, és várja a kérdéseimet. Nem kell túl hangosan beszélni, inkább lassan, érthetően. 1883. november 13-án egy szerdai napon született Jászberényben, a Bajnok utca 13-ban. Hat elemit járt a zárdában, polgáriba nem küldték a szülei, pedig szeretett tanulni. (Sorolja a tantárgyakat, földrajzi neveket, régi monarchiabéli meghatározásokat.) Lánykorában valami ezeréves ünnep örömére „ősi szokás szerint” marhát vágtak, húst sütöttek az emberek, a részletekre már nem emlékszik. Tizenkilenc évesen, 1903-ban ment férjhez egy gazda fiához. A sta- fírungja nyolc párna, egy paplan, két derékalj, két dunna, két szekrény, egy varrógép volt. Nem volt nehéz az életük, de azért tisztességgel kellett dolgozni. Nyáron kint laktak a borsóhalmi tanyán, télen pedig a városban. Sokszor megjárta gyalog az árokszállási utat, be a városba és vissza. Három gyermekét még egészen fiatalon eltemette. Harminc év múlva hozta úgy a sors, hogy két árvát vettek magukhoz. A fiú odahaza lakik Jászberényben, a lány Szandaszől- lősre ment férjhez. A. szikár, hosszú termetű Erzsi néni biztosan ül a karfa nélküli széken, beszélgetés közben a botját szorongatja, keze nem remeg. Látása már halványul, de nem fáj semmije, ritkán szédülést érez, olyankor ledől pihenni. Azt eszik amit hoznak neki, mindent szeret, régen sem volt válogatós. Éjszaka jól alszik. Nem panaszkodik senkire, rossz emberrel még nem találkozott, őt is szerette, Tisztelte mindenki. Szívesen beszél méheiről, 36 családot nevelt egyedül a tanyán. Mikor megöregedett — van már annak 30 éve is — felhagyott a méhészkedéssel. Az hihető, hogy a holdon ember járt, meg jó dolog az a sok autó is, de azért mégis jobb világ volt a régi, amikor a gabonát lovakkal nyomtatták, éjszakákat beszélgettek a tűz mellett az istállóban. Mások voltak akkor az emberek. Egy évvel ezelőtt még nem gondolta, hogy megéri 100. születésnapját. Száz év alatt 100 éves emberrel nem találkozott. Lukácsi Pál Az egészségnevelési hónap utolsó rendezvénye a nyugdíjasoké volt Szolnokon. Szerény meghívó tudatta a megye nyugdíjasklubjdival. a napköziotthonokkal, hogy szívesen látják küldötteiket Szolnokon, az SZMT szék- házában szerdán. Ott rendezték meg az Örökzöld dallamok — egészséges évek című félnapos találkozót, tapasztalatcserét, ötletbörzét és bemutatókat a rendező szervek — többek között a Köjál, a Ságvári Endre Művelődési Központ, az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete, a Népfront, a Vörös- kereszt. A meghívásra any- nyfian eljöttek, hogy zsúfolásig megtelt az SZMT színházterme. Alaposan dolgoztak a kiállítás rendezői is: gyönyörű kézimunkáikat, amatőr festők, faragók munkáit szedték ízléses rendbe, hogy kedvére gyönyörködjön minden szépet szerető idős vendég. Magyari Miklósné, az Egészségügyi Dolgozók Szak- szervezete megyei bizottságának titkára szavaiból kitűnt: érthető a társadalom egyre nagyobb figyelme a nyugdíjasok iránt. A megyében 94 ezer hatvan éven felüli lakos él. már 53 napközijük van az idős embereknek, s 72 klubban igyekeznek társaságot, szórakozást találni maguknak. Hálás közönség volt a sokaság. Egyformán örültek a szép szónak — Igriczi Hajnalka szavalatának —, dr. Kocsis Károly körzeti főorvos jó tanácsainak, s a korszerű táplálkozást példázó étel-átalbemutatónak. Voltak, akik társadalombiztosítási tanácsért álltak sorban a szünetben, mások jó ötle-, telket mondták el klubvezető társaiknak, s néhányan a jogsegélyszolgálatot is igénybe vették. A szervezők ugyanis mindenről gondoskodtak. r A találkozó végén maguk a nyugdíjasok következtek: énekszóval, saját versekkel, népdalokkal szórakoztatták társaikat. Az egészségnevelési hónap utolsó rendezvényén dr. Szabó Piroska Köjál-főorvos köszönte meg az összefogást. Ha jól számoltuk, a megye- székhelyi találkozó előkészítésében. szervezésében legalább 15 intézmény, vállalat, szervezet dolgozott példásan. Ünnep az asztalnál is... Szinte minden üzlet kirakatában díszeleg a szívesfelhívás: „Mi segítünk ünnepi felkészülésében!” Ehhez a felhíváshoz járulunk hozzá most — még idejében — néhány jó tanáccsal. Közeleg a karácsony és szilveszter, sőt az ügyesebbek a téli hónapokra is tartalékoltak az évi szabadságból —, s most így igazán ünnepi lesz az ünnep. Ilyenkor alaposan feltöltjük a hűtőszekrényt, kamrát, dúsabban rakjuk meg asztalainkat a finomabbnál finomabb ételekkel és italokkal. Valahogy úgy gondoljuk, hogy a hétköznapi kapkodást, esetleg „nem evést” hivatottak ezek a nagy, ünnepi étkezések helyreállítani. Ugyanis ilyenkor van együtt a család, a nagyszülőket is hosszabb időre tudják meglátogatni az unokák, és több idő van az ételek elkészítésére, sőt a nyugodt evésre is. Még mindig sok családban uralkodik az a nézet, hogy az az egészséges magyar ember, aki minél többet tud enni. Különösen vonatkozik ez a karácsonyra és — a korai hideg idő beálltával egyre szaporodó, hagyományos disznótorokra, ahol túlzásba visszük az eszem- iszomot, és könnyen elfelejtkezünk az ésszerű, egészséges táplálkozásról. Ebben azonban nemcsak a vendégek hibásak, hanem a házigazdák is a rosszul értelmezett vendégszeretettel — az „agyonkínálással”. így azután az ünnepek, disznótorok után sokkal gyakrabban keressük fel az orvost különböző panaszokkal, — kiadós rosz- szulléttel, fejfájással, hányingerrel, vérnyomásingadozással. Azt tanácsoljuk, hogy mindenki, de különösen az idősebbek bánjanak csínján a túl zsíros házikoszt és szeszesital fogyasztásával, mert hamar oda lesz az ünnepi jó hangulat. A karácsonyi ünnepeket köszöntő unokákat se alkohollal kínáljuk —, hiszen fejlődő szervezetükben már egy csepp is kárt okoz. Próbáljuk meg erre az időre felkötött szőlővel, — esetleg téli dinnyével vagy a hamarosan pultokra kerülő déligyümölcsökkel kedveskedni, de megteszi egy ragyogóan összeállított vegyes kompót gyümölcstál sok tejszínhabbal és mazsolával. A nehezen emészthető vajkrémes süteményeket, a hagyományos karácsonyi bejglit, töpörtős pogácsát és egyéb finomságokat célszerű „lazítani'’ a kellemes aromájú rostos gyümölcslevekkel — amiből még sohasem volt ekkora választék, mintáz idén. Lehet, hogy sor kerül majd gyógyvizek fo- gvasztására, melyek üdítő hatásuk mellett az emésztést is segítik, sőt a túlterhelt gyomor-bélrendszert „gyógyítják” is. A pár napos ünnepet azért ne csak evéssel, passzív pihenéssel, tv-nézéssel töltsük el. Igaz, az előzetes tájékoztatás rangos ünnepi televízióműsort ígér — mégis szakítsunk időt az üdítő sétára, az iskolai téli szünetben az unokákkal való túrára, kirándulásokra, ez mindannyiunk számára egészséges. A karácsony közeledtével ne feledkezzünk meg arról, hogy ez az ünnep a szeretet, és nem az anyagiakkal való tetszelgés, hivalkodás ünnepe. ,.Cs” Összeállította: Sóskút) Júlia
