Szolnok Megyei Néplap, 1983. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-31 / 307. szám
10 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. DECEMBER 31. HUMOR HUMOR HUMOR HUMOR HUMOR HUMOR Képes tarkabarka Tudják, az oldalági rokonaim már régóta emberekké váltak, amióta én a megyeszékhelyen egyfolytában vonalra várok. Nyugodjon meg, kérem, feleslegesen ne idegesítse magát! Még mi sem tudjuk pontosan, hogy menynyibe kerül a leendő, városi, emeletes lakása: lehet 700 ezer, esetleg. ha megfordítjuk az egészet, egymillió? Bízza ránk, tudunk mi számolni, az unokája meg majd csak kifizeti a törlesztés végét! Fotóriporterünk megörökített néhány ellesett pillanatot az óév megyei eseményei, jelenségei közül. Távol áll tőlünk a titoktartás, éppen ezért néhány felvételt, képet közkinccsé teszünk. Csavarunk, nem csavarunk rajta? Szerkesztőségünkben találgatjuk, mi is lehet a képen? Menetes csavar? Másodállásban hétvégi szerelés? Kisvállalkozás? Esetleg az életszínvonal? Mit keres itt? Én húzom a tartályt benzinkúttól benzinkűtig, mert hovatovább az is szamár, aki a jelenlegi üzemanyag árak mellett beindítja a motorját. Ezen a tiszafüredi, testnevelés szakos főiskolai hallgatón kívül még mintegy háromezer megyénkbeli egyetemista, főiskolás, fiú és leány érzi magát hasonló helyzetben az ország valamelyik felsőfokú oktatási intézményében ezekben a hetekben. A legtöbben azt se tudják, hol a fejük. Nem is csoda, hiszen dühöng a vizsgaidő- szak. Allati! Mit is ír a Néplap? Szöveg: D. Sz. M. Fotó: Tarpai Fridolin, a csodaszarvas F ridolin, a daliás szarvasbika a hajnali répaszelet után még- egyszer átfutotta a közgazda- sági lapokat. A Heti Világ- gazdaságból elsősorban a valutaárfolyamokat vette alaposan szemügyre. — Aha, nagyon erős a dollár, a lira ingadozása követhetetlen, gyenge a schilling és a márka. Belenézett a vadásznaptárba, és megállapította, hogy ma nyugatnémet, osztrák, görög és svájci vadászok járják a területet, aztán az öreg cserfára szögezett éves naptári tervre tekintett. Jólesően konstatálta, hogy a barcogús jól sikerült, prémiumot is kapott érte a vadászmestertől, mivel öt tehénnél is teljesítette a demográfiából reá háruló kötelességeket. Viszont némi lemaradás van a devizakitermelésben. Már csak az árjegyzék volt hátra: azt tudta, hogy fejdísze legalább 120 ezer forintot ér, aki tehát eltalálja, ennyi valutát tesz le érte a társulat asztalára. Csakhogy azok, akik a számvetést készítették, egy dologról elfeledkeztek: nevezetesen arról, hogy ő, Ágas Fridolin dámvad, nem egyenlő azzal a 4 kilónyi mészkép- zödménnyel, amit a feje tetején hord. Jól tudja, hogy kötelességei vannak, mint Magyar Vadnak, de a MAVAD hűtőházába kerülni még akkor sem akar, ha egy csinos ünöt akasztanak mellé. Már-már sajnálni kezdte önmagát. Észébe jutott a sok riadt tehén, akik kétségbeesetten bújnak össze minden lövés után, pedig a fene se bántja őket. Aztán a középszerű agancsosok: ők bezzeg nyugodtan nyaldoshatják a vadászok kezét, golyót nem pazarol rájuk senki. És akkor ő, fajának legdíszesebb képviselője rettegve él, halálfélelemben kel és fekszik. Hanem hát nézzük csak —, villanyozódott fel az árjegyzék tanulmányozása közben: a bika sebzése az agancs értékének felét teszi ki! Fridolin nem volt mai vad, ezt jól fejlett trófeája is bizonyította. Látott már háromlábú remetekant, amellyel egy fél er.dő tartotta a rokonságot; félszemű rókát, amely után egyszemű kölyökhad sorjázott. így hát, amikor meghallotta a hajtok kopácsolását, egyáltalán nem a legrosz- szabbra gondolt. — Túlélni! — ezt mondogatta, s már látta is magát, amint két könnyű sebével jelentkezik a vadászháznál az obsitért, mint aki megváltotta nyugalmát, hiszen a két sebzéssel árában vették agancsát a külföldiek — méghozzá valutában. Egy ruganyos szökkenéssel eltűnt a sűrűben, s óvatosan cserkészni kezdte a vadászokat. Egy ÚJÉV REGGELÉN A takarékos főnök: — Minden maradékot szedjetek össze, majd eladjuk a pótszilveszteren! NAPTÁRSZEMLE — Nézzük, hány naposak lesznek az ünnepek ... ? Ami kimaradt IA szerkesztőség postájából ~*1 A technika jóvoltából nemcsak levélben és telefonon érkeznek hozzánk a nagyvilág hírei, olykor a telex is közvetít fontos eseményeket, üzeneteket. Innen is, onnan is adunk közre néhányat. Aranyéremhez sárgarépa Az egészségügyi hónap alkalmából Tiszaföldváron nagy sikerű vetélkedőt rendeztek az 1. számú óvoda nevelői a nagycsoportosoknak. A győztesek az aranyérem mellé almát és sárgarépát kaptak, amit a helyszínen jó étvággyal el is fogyasztottak. B. József A vendéglátás kulturált A 22. sz. presszónk berendezéseit, a székeket és a sarok-garnitúrát kétévenként huzatjuk át műbőrrel. Ebben az évben is ezt tesszük, mert egyes vendégek szétvagdalják a huzatot... Áfész, Karcag Meghiúsult megrendelés Telex-üzenet Bakó Kálmán részére: kérem, hogy a 48. héten, kedden 80 db élő sertést a ferencvárosi vágóhí- dunkon adjon át. Üdvözlettel: Csűr ka Endre, Budapesti Húsipari Vállalat. Válasz: a Néplap nem tud önöknek sertést küldeni. Folytatás: szomorú, de azért nagyon szépen köszönöm, hogy visszajelzett... Tigrisbocsot hoz a gólya Termálvíz fűti a jászberényi kultűrparkban a hattyúk, gólyák, vadlibák tocsogóját. A látogatók nem kerülik el, akár a ragadozómadarak házát ... A száznegyven fajta, 1800 állatból mit is lehetne kiemelni, mivel a maga nemében mind kedves és látni érdemes. Mindig van kicsinyük is, ami különösen az ifjabb nézőket érdekli. Jól szaporodnak a tigrisek, most is várható a medvebocs születése . . . J. M. Hozzászólás cikkeinkhez Nem mindegy, hová kerül az „a” betű Igazat kell adnunk annak a szemfüles olvasónknak, aki a Ludas Matyi „Tücsök és bogár” gyűjteményét gyarapította a Mamikám, megyünk ebédelni című cikkünkben csúfoskodó nyomdahibával. Valóban az utókezelő főorvosa nyilatkozott és nem az autókezelő főorvos. Meg is kell sütni! Jogosan marasztalta el levélírónk Családi magazinunk szerkesztőjét, a közelmúltban közölt süteményrecept miatt. Kezdő háziasszonyokra nem gondolt a leírásnál, ezért nem tette hozzá, hogy a pitemasszát meg is kell sütni. Ha legközelebb kipróbálja receptünket, kedves Szilva Eszter, legyen szíves bemelegíteni a sütőt. — re — Szilveszteri szöszök első szélvédőt, majd mii után jóit összekanmolászta a vezető képét, a hátsó szélvédőn keresztül távozzon. Mindez egészen eddig így is volt, ám P. nevű egyén A. község belterületén bizony találkozott a nyuszival. Vagyis hogy a nyuszi ővele. Összetörte az annak rendje- módja szerint a Trabantot, és röhögve távozott, cserbenhagyva áldozatát. P. sebeit és biztosítási kötvényeit nyalogatva feküdt kórházi szobájában, amikor a mellette lévő üres ágyra lerakták főnökét .frissen gipszelt térddel. Amikor a főnök magához tért a narkózisból, mesélni kezdett: — Egy nagy baknyúl az oka mindennek. A.-ból haladtam ki, amikor megláttam azt a dögöt. Ott bicegett a szántáson — gondoltam megfogom. Leálltam az autóval és átmentem a szántásra. De a nyúl, ahelyett, hogy meglapult vagy elfutott volna, felém indult, egyre gyorsab- 'ban, gyorsabban jött, s mire észbekaptam, már átrohant a lábam között! Utánafordultam, de olyan szerencsétlenül, hogy alámfordult a térdem.. . P. megértőén csikorgatta a fogait. A diétásnővér nyitott a kórterembe: — Mit kémek vacsorára? Maguknak jó kis roboráló koszt kell: tudunk adni nyúl- paiprikást is... V. J. Két színésznő beszélget. — Még soha nem fordult elő, hogy kifütyülték volna azt a darabot, amelyben én játszottam — így az egyik. — Nagy dolog! Ki tud ásítás közben fütyülni? szömörcecserje mellett Zeiss távcső lencséje villogott; „Ezzel a felszereléssel nem lehet hibázni” — állapította meg, így a veszélyes találkozást egy kitöréssel elkerülte. A következő állásnál egy Re- mingtont szorongatott egy lámpalázas olasz. „Nem nem, ez sem az én emberem! Ideges, kapkodó, véletlenül halálra sebez.” A Mauseres német hideg tekintete, rezzenéstelen puskacsöve sem ígért semmi jót. „Egy öreg, bohém görög vagy Teli Vilmos elfajzott leszármazottja lenne jó . . .” töprengett Fridolin, amikor közelről éles lövés csattant. „Hát persze, a protokollvadászok” — villant agyába, miközben távolról hallotta, mázsás teste tompa puffanását. — Szép volt, főnök elvtárs — csattant fel a taps a magaslesen. Ez alatt az aranyérmes bika utolsó leheletét küldte népes háremének. Palágyi Béla Megszámláltak Elindult a 24-es Szolnokon. Az induló állomáson, a pályaudvaron valamilyen csoda folytán felférünk. Később a csoda folyamatossá válik — mivelhogy van néhány megálló a végállomásig, Józsi (aki most az egyik utas) nem fér a bőrében és bőgeti frissen vásárolt hang- ládáját. Csakhogy mi közösségi emberek vagyunk, akik elolvasunk minden felhívást a zajártalom ellen. Józsit figyelmeztetjük, hogy itten nem lehet ám csak úgy hangosan rádiózni. Józsi megsértődik, leszáll. Jönnek helyette háromszázan. Mintegy százkilenc- venhárman káromkodnak is: „Már megint kimaradt egy járat!” Elalélva érünk a végállomásra. Mellettem álló utas- 'társlam sűrű .bocsánatkérések közepette kihúzza csizmáját a szivarzsebemből, s tolakodik az ajtóhoz. Fölösleges igyekezet; mindösz- sze ketten .vagyunk az autóbuszban. Azaz hogy... Fölszall egy volános egyenruhát viselő jóember, s elkezdi számlálni az utasokat: „egy. . kettő. .. Ajajaj! Mondtam én a központban, hogy sok lese annyi busz errefelé!” A nyúl Egy Trabant nem mehet olyan gyorsan, hogy egy nyúl csak úgy ukmukfukk kiugorjon eléje, betörje az
