Szolnok Megyei Néplap, 1983. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-21 / 300. szám
1983. DECEMBER 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 (Ä tévé 1 képernyője előtt Mindenféle Nem igaz, hogy a vetélkedő idejét múlta a képernyőn, ahogy azt egyesek vélik: a szellemét, erejét, képességeit megcsillogtató ember ugyanis mindig szórakoztató, ma is, ha alkalmas formát találnak rá; sőt, olykor még a választott forma ellenére is az. Itt van például a kissé elidegenítő külsejű Elmebajnokság — egy „villaimosszékbe” ültetik a játékost s egy vallató biró. Egri János faggatja, rideg-hideg környezet ez bármennyire is igyekszik oldani a hangulatot a játékvezető — mégis lebilincselő volt legutóbb, mert a döntőben két csodálatra méltó emberi teljesítménnyel rukkolt elő két rokonszenves elme. Má- dai Péter bányász és a muzsikus Héthy Apor remek csatát vívott, brilliáns szellemi fegyvertényt hajtott végre. Csodálatunkba az a jó érzés vegyülhetett, s valójában ez a siker titka, hogy a fegyvertényt egyik vállalkozó kedvű embertársunk vitte végbe, tehát, gondolhattuk, akár mi is lehetnénk a helyükben. Sőt, képzeletben ott is ültünk! S a kérdésekre magunk is próbáltuk megadni a helyes válaszokat. (Ezért nem értek én egyet azokkal, akik a tévénézőkben csupán a programok tétlen szemlélőjét látják.) S hogy tovább fűzzem a megkezdett gondolatot, ezért is örülök a felélesztett társasjátéknak, a Jókai-vetélke- dőnek is, amely szintén a gondolkodó embert állítja középpontba. S amikor egy ügyes és tartalmas válasz hangzik el — legutóbb számos példa volt rá, ez a harmadik elődöntő a legsikeresebbnek mondható, úgy látszik, kiforrja magát a játék, no meg a csapatok is remekül készültek fel — vajon minden egyes esetben nem a -győzelem, a diadal érzése fogott-e el bennünket is a képernyő előtt, akárcsak az egyes csapatok tagjait. Közös játék ez mindenképpen. És bár formálisan a csapatok egymással mérkőznek, valójában az igazi csata a meghódítandó ismeretek és a hódításukra vállalkozó ember között folyik. A sikerben a mindig újabb és újabb eredményekre törő ember örömeit éljük át. Ezért a vetélkedőknél humánusabb műsort keveset ismerek vagy talán nem is létezik. Különösen akkor, ha az ismeretekkel való „birkózás” jóízű játékkal párosul, ha a versengés — a költő szavaival — játszani is engedi a szép komoly fiakat. Legutóbb már ennek a jelét is felfedezhettük az És mégis mozog a föld című irodalmi vetélkedőben. Egyébként véget ért az Elátkozottak városa. Nem mondhatom, hogy derűs órákat szerzett; komor, boron- gós, lélekszikkajtó filmet láthattunk hét egymást követő kedd estén. Eszközeit tekintve úgynevezett realista filmet, amelyben a környezet rajzának pontossága és a jellemek kidolgozottsága elsőrangú követelmény, s ennek korrekt módon meg is felelt Tony Barry munkája, ugyanis ő rendezte a hétrészes filmet. Keserű hangú, vaskos történet a jogaikért harcoló ír munkásokról — a korabeli társadalom széles keresztmetszetét adva. Igaz film, mégis nem tudott igazán a szívünkhöz férkőzni, az az érzésem. Talán a tőlünk kissé már távolesők problematikája miatt, talán a túlontúl borongós hangvétele miatt vagy talán azért, mert nem akadt benne egyetlen olyan figura, amelyikkel teljesen azonosulni tudtunk volna, s benne élhettük volna át a súlyos drámát. Vagy talán mindhárom együttvéve okozta, hogy kissé hidegen hagyott ez a sorozat? Az utóbb említettek értelmében az Elátkozottak városa bizony eltér a folytatásos filmek hagyományaitól. Pedig a sorozatok varázsához szorosan hozzátartozik a bennük szereplő rokonszenves hős, vagy hősök, itt azonban ha akadtak is rokonszenves figurák, egyetlen központi alakba nem sűrűsödtek össze a vonzó emberi tulajdonságok. Sorozat esetében pedig, hogy „kellemes olvasmány” lehessen, általában kialakult követelmény a jellemábrázolás említett formája. És máris-itt az újabb sorozat, a tízrészes Wagner-film. Szombat délután riportműsorban számolt be a televízió a forgatás nagyszabású műveleteiről, a film születésének körülményeiről. Mire pedig e sorok megjelennek, már túl is leszünk az első részen. Én mindenesetre ezúttal felhívnám a figyelmet egy érdekes, idevágó olvasmányra, az úgynevezett barna könyvre, amely két éve látott napvilágot s afféle kapcsos könyv, mint amilyet annak idején Arany János kapott barátjától, amelybe féltve őrzött kincseit', verseit rejtette. Nos, Wagner nagy szerelmétől, Cosi- ma von Bülowtól kapta azt a bőrkötésű könyvecskét, ámelybe évéken át napló és feljegyzések formájában adott tanúságot legbensőségesebb érzelmeiről, s amelyből egy valóban sistergő szerelem regényes története bontakozik ki az olvasó előtt. Természetesen egyéb titkokat is rejteget a zeneszerző halála után közel 100 évvel közzétett, ékkövekkel díszített könyvecske, amely szerencsére magyarul is olvasható. Melegen ajánlom tévénéző-társaim figyelmébe a kérdéses forrást az ellentmondásoktól egyáltalán nem mentes Wagner-jelenség teljesebb megértéséhez. A filmről — majd később. Lola Blau — a Zenés Té- vészínház legújabb bemutatója vasárnap este. Gondos televíziós változata egy színpadi előadásnak, melyet egy személyben Galambos Erzsi prodűkált. Maga a darab nem túl igényes, sem a szöveg, sem a zene nem mutat kivételes erényeket. Amiért mégis érdemes volt képernyőre is vinni: Galambos Erzsi rendkívül érett művészete. Igazi mélységeiket tud kölcsönözni a vázlatos drámának, megrendítően emberivé képes avatni egy művésznő viszontagságait, s a háború elleni tiltakozás érzését tudja kicsiholni Georg Kreisler monodrámájából. Kimondva vagy kimondatlanul is él az a vélemény, miszerint: amire humor tárgyában a rádió képes, azt nem tudja nyújtani a televízió. Hol van például a Telepódium a rádiókabarétól? Mennyivel életszerűbb és hatásosabb az utóbbi az előbbinél. így él ez a köztudatban, s-amiben van is sok igazság. Ez most oly módon is beigazolódott, hogy a rádiósok „meghódították a Telepódiumot”, a televízió ugyanis átengedte a humor lehetőségét ezúttal Farkasházy Tiva- daréknak, a vele csapatot alkotó fiataloknak. Csináljanak ők most azt, amit akarnak és természetesen amit tudnak. Az eredmény: a szokásosnál izgalmasabb, maibb humor. A Telepohár friss hangvételű kabarénak bizonyult, remek jelenetek, remek színészi megmozdulások. Említhetem Katona János mulatságos részegét, Horváth Tivadar szórakozott tanárát, Koltai Róbert totókirályát, Markos György italbolti han- goskodóját, és másokat is dicsérettel kellene megemlíteni. Végül is: jól jött ez a friss, új hullám. Legyen szerencsénk ehhez a csapathoz máskor is a Telepódium színpadán. V. M. A tiszaföldvári Tiszazugi Földrajzi Múzeumb an december elején nyitották meg a Régészeti emlékek Tiszaföldvár környékéről című kiál lítást. A több mint 100 kiállított tárgy nagy része az utóbbi évek régészeti kutatásainak eredménye. A tárlatot március végéig tekinthetik meg az érdeklődők A Verseghyben Művészeti csoportok figyelmébe Ifjúsági amatőr művészeti ösztöndíj Karácsonyköszöntő angolul A Verseghy Ferenc Gimnázium angol nyelvet tanuló diákjai szokatlan módon köszöntötték a karácsonyt. Angol szokásokkal, hagyományokkal vibráló légkört teremtettek a gimnázium dísztermében. Hatalmas fenyőfa, kandalló, a kéményből lelógó zoknik. tele ajándékkal, tökéletes díszlet. A terem rövid időre színházzá alakult és nem is akármilyenné. A közönség tetszésnyilvánítása egyértelmű volt. Sikeres bemutatásra kerültek: óraparódiák, párbeszédek, filmrészlet, klasszikus dráma mai változata és két gyönyörű vers. Mindenki angolul adta elő műsorszámát, így hatalmas élményt jelentett, amikor valaki megértette a produkció lényegét. A megértést nemcsak a szavak ismerete segítette, hanem a színjátszás különböző eszközei is. A darabok végére a hangulat a tetőfokára hágott, a színészek és a közönség együtt énekelték John Lennon egyik szerzeményét, Az angol hagyományokhoz híven puding és angol tea került az asztalokra.. Igazi táncmulatság következett romantikusan, gyertyafénynél. A KISZ Központi Bizottsága, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, az Állami Ifjúsági Bizottság, az Országos Közművelődési Tanács és a Művelődési Minisztérium az amatőr művészeti mozgalom támogatására, a mozgalom tömegbázisának szélesítésére, a tevékenység művészi színvonalának emelésére 1981- ben ösztöndíjat alapított. Az ösztöndíjat pályázat útján bármely működő együttes, szakkör, művészeti klub, alkotó közösség elnyerheti. Az ösztöndíj célja, hogy felhasználásával segítséget nyújtson a csoportoknak: a belső nevelőmunka fejlesztéséhez, a művészeti műhelymunkához, a résztvevők művelődési feltételeinek javításához; a KlSZ-alapszerveze- tekkel kialakítandó együttműködéshez; fellépésekhez, közös programokhoz, a tehetséges fiatalok széles körű bevonásához, a KISZ kulturális nevelőmunkájában való aktív részvételhez; a kulturális ellátás rendszerében való folyamatos részvételhez, körműsorok, kiállítások, művészeti ismeretterjesztő programok szervezéséhez; az amatőr tevékenység új, tömeges formáinak népszerűsítéséhez; az ifjúság körében nagyobb érdeklődésre számító, művészeti nevelést szolgáló produkciók, új kezdeményezések létrehozásához; a kezdő, újonnan alakuló csoportok, közösségek támogatósára. A pályázatnak részletesen munkatervet kell tartalmaznia, amely 1 évre meghatározza a csoportnak a fenti célok elérése érdekében vállalt feladatait. A pályázatnak tartalmaznia kell az együttes pontos nevét, az együttes vezetőjének nevét és elérhetőségét, a fenntartó szerv nevét, címét és számlaszámát is, valamint a fenntartó szerv vezetőjének nevét. Az ösztöndíj elnyeréséhez szükséges a KISZ területi bizottságának javaslata, figyelembe véve a megyei illetékes művészeti szak- bizottság véleményét is. Sikeres pályázat esetén az együttes, csoport vagy alkotókor egyszeri anyagi támogatásban részesül. A pályázatok alapján az ösztöndíjat évente nyerhetik el a csoportok. Az ösztöndíj összege a vállalt feladattól függően évente 10-től 30 ezer forintig terjedhet. Az ösztöndíjat bíráló bizottság ítéli oda. A pályázatokat 5 példányban 1984. január 31-ig lehet beküldeni a KISZ megyei (budapesti) bizottságaihoz ahonnan előzetes véleményezés útján továbbítják a KISZ Központi Művészegyüttes címére (1074 Budapest, Rot- tenbiller u. 16—22.). Az ösztöndíj odaítélésére 1984. márciusában kerül sor. Két év után Igazolta létét a Jászság zenekara A negyvenkét tagú zenekar ’82 januárjában azzal a szándékkal alakult, hogy a jászsági fiataloknak komolyzenei ismeretterjesztéssel egybekötött szombati programokat adjon. A tizenöt képzett zenészt a zeneiskola egykori (közép- és főiskolai tanítványai egészítik ki, összetartja őket az aktív zenélés, a kollektív alkotómunka. Czeglédi Zoltán művészeti vezető a zenekar szombati közgyűlésén értékelte az éves szakmai munkát. Örömmel állapította meg, hogy pártoló tagságuk nőtt, így hetvenhat egyén, öt szocialista brigád és tizenkét intézmény, vállalat támogatja munkájukat. A járás általános iskolái részére adott koncerteken a műsorismertetés mellett a gyerekek az iskolai tananyaggal éíőben is találkozhatnak, felnőtteknek szóló koncertekkel pedig nemcsak a járásból, hanem a megyéből is kiléptek egy alkalommal, sőt Rimaszombaton is vendégszerepeitek. Ez évi utolsó, karácsonyi koncertjüket holnap tartják a Jász Múzeumban, ahol Vivaldi, Bach, Stradella és Albinoni műveit adjá(k elő a kiváló akusztikájú nagyteremben. A működési engedély megszerzését tavaly júniusig intenzív felkészülési időszak előzte meg, de a tempó azóta csak fokozódott. Megnőtt az igényesség mind a zenekar, mind a pártolók és a közönség részéről. Az első évben 72 úgynevezett szolgálatuk (próba és koncert) volt, idén már 101, és ahogy a gazdasági beszámolóban Baráth Erzsébet gazdasági ügyintéző elmondta, ezzel együtt megnőtt a kiadásuk is. Százhatezer forintos éves költségvetésükhöz 48 ezer saját bevétellel járultak hozzá, de még így sem telik minden nélkülözhetetlen kellékre. — lp — Új érettségi tárgy Érettségi tárgy lett a népi iparművészet — az országban elsőként — a pécsi Komarov Gimnáziumban. A fakultatív tárgyat választó diákok az érettségi bizonyítvánnyal együtt C kategóriás díszítőművész szakkörvezetői engedélyt is kapnak. A szövéssel és hímzéssel a gyakorlatban, a néprajzzal elméletben foglalkoznak a diákok. Kunráth Sándor SZÜRETEN Mikor beléptem az osztályba, olyan örömujjongás fogadott, hogy a tanterem ablakai beleremegtek. A gyerekek arca kipirult, féktelen boldogságukban - egymást ölelgették. Én meg csak álltam a katedránál, s vártam, hogy csillapodjon a zaj. Tudtam, a nagy újság már hamarább elért hozzájuk, nem várta meg az én jöttömet. Látták reggel a termelőszövetkezet mezőgazdászát, amint az iskola igazgatójával beszélgetett, s utána egyből kipattant a hír: holnap szüretelni megy az osztály! Sokszor gondoltam, mi az oka, hogy egy-egy osztályszüret ilyen nagy öröm a gyerekeimnek, hiszen otthon majd mindegyiknek lehet része a szüretben. Igazában az idén fejtettem meg ennek a titkát. Nyolcadikos kamaszaim másnap reggel maguktól beálltak a szőlősorok elé, mindegyikük maga választotta párjával. Többen valóban párt választottak, fiú lány- nval együtt szüretelt. A kisebbek huncutul figyelmeztettek : — Tanító bácsi, ne tessék megengedni, hogy Zöldi Laci meg Bobák Árnál együtt legyen, mert elszerelmeskedik az időt! Laci is meg Árnál is előbb egymásra néztek, majd aggódó pillantást vetettek rám. Aztán félve, hogy elszakítom őket egymástól, Laci nyoma- tékot is igyekezett adni közös szüretelésüknek. — Torba Karcsi is együtt szedi Térjék Marival! Én mosolyogtam volna is, meg szigorú arcot is szerettem volna vágni, mert láttam, hogy az irigykedők kaján tekintettel várják intézkedésemet. így szóltam tehát: — Majd a végén meglátjuk! No, ez nem volt éppen határozott intézkedés, de arra elegendő, hogy mindenki azt gondoljon, amit akar. A gyerekek beálltak a sorok közé, és megkezdődött a munka. Az októberi reggelben nedves köd ereszkedett rájuk, s a hideg pirosra csípte a kezüket. Aztán egymás után hordták a megtelt vedreket. Zöldi Laci valósággal megtáltosodott, pihenés nélkül öntötte a kádba a púposra szedett vedrét. Nem állhattam, hogy meg ne dicsérjem. Ügy mondtam, mások is hallják. Egyet szipogott nedvesedő orrával, aztán lopva rápillantott a körülötte állókra, s már fogta is vedrét. Lassan felszállt a köd, a megtisztult nap árasztotta langyos sugarát a szüretelők- re. A munka lendülete alábbhagyott, elcsöndesedtek a szőlősorok. Feltűnt, hogy Zöldi Lacit egyre ritkábban látom a kád mellett. Elindultam hát, hogy megnézzem közelebbről, mit csinálnak. Néhány gyerek észrevette szándékomat, egymást figyelmeztetve mutogattak utánam. Laci meg Árnál már jól elöl jártak, csak az utolsó pillanatban fedeztem fel őket egy tőke mellett. A földön ültek, szemben egymással, a veder pedig félig megtelve állt mellettük. Laci egy lilára érett szőlőfürtöt tartott a kezében, s hol az egyikük, hol a másikuk vett le róla egy szemet, miközben pirosra gyűlt füllel mondták: — Szeretsz, nem szeretsz, szívből, igazán ... Álltam és néztem őket. Már nem is őket láttam, hanem magamat és egy szőke kislányt, amint ülünk egy csipkebokor tövében, és a réten szedett fehér margaréta szirmait tépegettük egymás után, s a kislány orcáján is kinyíltak a rózsaszín csipkevirágok. — Szeretsz, nem szeretsz, szívből, igazán ... Megfordultam hát, és lassan, hogy észre ne vegyenek, visszaindultam a kádakhoz. A többieknek pedig intettem, mehet a munka tovább. A gyerekek rám nevettek, s egyszeriben olyan vidámság támadt közöttük, hogy még az októberi nap is melegebben kezdett sütni.
