Szolnok Megyei Néplap, 1983. december (34. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-20 / 299. szám

1983. DECEMBER 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 |A rádió I Ihutemhosgánl Társalgó A mi Babits-élményünk címmel sugározta legutóbbi adását a népszerű Társalgó műsorsorozat. Az irodalom- kedvelőknek ajánlott másfél órában Németh G. Béla iro­dalomtörténésszel, Szokolay Sándor zeneszerzővel és Sel- lei Zoltán előadóművésszel készült beszélgetéseket hall­hattunk. A száz éve született Babits Mihály munkásságát, költői hagyatékát Németh G. Béla elemezte. A vele készített in­terjú tudományos előadás­nak is beillett volna, szét­oszlatta a költő sokszor vi­tatott alakja körül kialakult homályt, megcsillogtatta a hallgató előtt Babits nagysá­gát. S, hogy mit jelent az elő­adóművésznek Babits-verset mondani? Erről Sellei Zoltán vallott emlékezéseiben. A gondolatok, s a felidézett ver­sek, versrészletek a költő életművének örökérvényűsé- gét, emberközpontúságát iga­zolták. Szokolay Sándornak könnyű volt a dolga Babits verseinek megzenésítésekor, hiszen a költő alkotásai ön­magukban is harmóniát, ze­neiséget hordoznak. Mindez persze nem von le semmit a zeneszerző munkájának érté­kéből. A Társalgó „gazdái”, ez­úttal Liptay Katalin, Szigeti István és Varsányi Anikó szép, tartalmas műsorral em­lékeztek meg Babits Mihály- ról. Akik hallották kedden reggel vagy az ismétlést .va­sárnap este, gazdagabbak lettek, s talán közelebb is ke­rültek a száz éve született költőhöz. Apróságok Figyelemre méltó jegyzetet írt Pintér István Apróságok címmel, amelyet pénteken reggel sugárzott a Petőfi adó. A látszólag egyszerű kis bosszúság — a vadonatúj, meglehetősen drágán vett női kosztümön már csak ott­hon vette észre az éktelen gomblyukat a vásárló — ürü­gyén káros jelenségeken el­mélkedett a jegyzetíró. A hallgató, akit nap mint nap érnek hasonló csalódások — a boltban mindig éppen az nincs, amit keres, az áruról csak otthon hosszasabb szemlélődés után derülnek ki a hibák, a gyenge minő­ség — együttérzéssel figyelte Pintér István gondolatait. Ám egyetértett abban a meg­győződésben is, hogy a ha­nyag munka mellett, a gyá­rak, üzemek többségéből jó minőségű termékek kerülnek az üzletekbe. Megalakult a megyei néptánc stúdió A megye néptáncegyütte­seinek szakmai munkáját, valamint a jászberényi nép­tánc módszertani központ te­vékenységét segítendő vasár­nap a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban meg­alakították a Szolnok megyei néptánc stúdiót. A stúdió tagjai kéthavonként tartják foglalkozásaikat a művelődé­si központban, illetve a Szö­vetkezetek Jászsági Népi Együttesének székházában Jászberényben. Feladatter­vükben egyebek között a néptáncművészet nagy öre­geinek meghívása, a velük való beszélgetés, találkozó szerepel, ismerkednek a tánc- jelírás, -olvasás ábc-jével, és lehetőség nyílik majd a me­gye néptánccsoportjainak be­mutatkozására is. A stúdió foglalkozásainak alapvető célja, hogy a csoportvezetők, s általuk az együttesek szak­mai műveltségét gyarapítsák. Lemezfigyelő Jelbeszéd Koncz Zsuzsa albumának újabb kiadása KONCZ ZSUZSA JELBESZÉD Éppen tíz esz­tendővel ezelőtt jelent meg Koncz Zsuzsa ötödik, Jelbeszéd című nagylemeze. Ab­ban az évben, amikor úgymond’ nagyon futott a szekér — még II- lésék szétesni ké­szülő szekere is — az énekesnővel. Pezsgőt bonthatott az egymilliomodik megvásárolt nagy­lemeze apropóján, forró hangulatú jubileumi koncert a Kisstadionban, első helyezés a rá­dió Tessék választani feszti­válján, számos siker a kon­certeken, és végül egy nagy­lemez, a Jelbeszéd. Az a Jel­beszéd, amelyet szó szerint pillanatok alatt elkapkodtak. Akik lekéstek azzal vigaszta­lódtak, majd jut a következő szériából. Erre tíz esztendőt kellett várniuk. Fedezzük fel újra a 10 éves slágereket, amelyeket ritkán volt módunkban egymást kö­vetően végighallgatunuk! Az azóta már Liszt-díjas énekes­nőt rangos szerzőgárda aján­dékozta meg tizenkét dallal. A zenét Szörényi Levente, Bródy János, Szörényi Sza­bolcs, Illés Lajos és Tolcsvay László komponálta, de a szö­vegírók listája sem „kevésbé rangos”. A muzsika Petőfi Sándor, József Attila és Bró­dy János verseivel pontosab­ban Koncz Zsuzsa tolmácsol­ta verseivel szólal meg, iga­zán szépen. Az Illés-együttes szájíze szerint megírt szerzemény a Ki mondta, mellyel rögtön az album elején lendületet vesz. József Attila csodálatos ver­se, a Kertész leszek méltó zenei kíséretet kapott, az énekesnő átéléssel, az élette­len fekete korongon is átsü­tő érzelemmel dalol. A cím­adó szerzeményt a nagylemez legszebb, leglíraibb alkotása követi: Ha én rózsa volnék. A dal Koncz Zsuzsához is nagyon közel állhat, mert az emlék Illés-koncerten több­ször is nekifogott, hogy el­énekelje, de minduntalan el­csuklott a hangja, míg végül a szöveg* írója, Bródy János „segítette ki”, énekelte el az egyszerűségében is kitűnő dalt. Felszabadultan dalol az előadó a Hé, mama című slágerben, a bájos megoldá­sok jellemzik a Mit tegyen egy kislány? kompozíciót. Tolcsvays színek kerülnek a palettára a b oldalon: Hol zöldell a rét, Üj dal. Ez utób­bi az ötödik Koncz-lemez zá­rószáma. A Jelbeszéd a tizenegy né­hány album közül az egyik legérettebb, legszínesebb. Tíz év után is örömmel hallgat­juk újra a slágereket, Koncz Zsuzsát és az őt kísérő zené­szeket. Művelődni szükséges „A MŰVELTSÉG... AZ ÉHSÉG ÁLLAPOTA" Napjainkban a szellemi tartalékok kiaknázása társa­dalmunk létkérdése. De mi­is műveltségeszményünk, s vajon mennyire egyezik ez a valósággal? Gyermekkorom emlékei­ből sejlik föl a kisközség köztiszteletben álló, idősödő házaspárja: a bíró férj és a pedagógus feleség. Csodájuk­ra jártak, hisz klasszikus ze­nét hallgattak, kezükben kottával, sétáikon és kávézás közben németül csevegtek, eredetiben olvasták az ókori görög költőket, szobáik falát értékes festmények díszítet­ték. Ök voltak a műveltség megtestesítői nálunk. Kedves emberek, de akiknek maga­tartásán, viselkedésén mégis érződött a csak kiváltságo­soknak járó, műveltség, táp­lálta felsőbbrendűség. A másik modellre egyik kortársam a példa. Minde­nütt a társaság középpontja, tarsolyában a kultúra, a mű­velődés, a művészet legfris­sebb információi, felszínen hányódó kérdései, sőt. Plety­kák a művészeti élet kulisz- szái mögül, színésztörténe­tek, zajló vagy robbanás előtti irodalmi botrányok. Sokak számára ő testesíti meg a korszerű műveltség tí­pusát. De vajon az arisztokrati­kus, vagy más néven régi humán műveltségmodell és a mai jólértesültség, benfenn- tesség között van-e és hol van új tartalmú, korunk ki­hívásaira válaszadó képes­séggel rendelkező szocialista műveltségeszmény? Tiszta képlet bizonyára nincs — öröklött eszményekből, ' tár­sadalmi és egyéni adottsá­gokból és a föltérképezett jö­vőhöz igazított elképzelések­ből ötvöződik mai műveltség- képünk. „A fejlett szocialista társa­dalom építésének egyik lé­nyeges feltétele, hogy a szo­cialista állam és társadalom kulturális-nevelő funkciója mind teljesebben kibonta­kozzék, és jelentőségében egyenrangúvá váljék a gaz­dasági építő funkcióval. Hosszabb távon magának a gazdasági fejlődésnek az üte­mét is jelentős mértékben a dolgozók szocialista öntuda­ta, általános és szakművelt­sége, önállósága és alkotóké­pessége határozza meg” ol­vasom egy akadémiai tanul­mányban. Tény, hogy a ro­hamosan változó kor, minde­nekelőtt a tudományban rob­banásszerűen átrendeződő értékek kikezdik a statikus műveltségeszményt. A tudo­mányos-technikai forradalom korunk realitása — kihívásá­ra minden társadalom olyan mértékben képes pozitív mó­don válaszolni, amennyire és amennyiben arra iskolai és iskolán kívüli oktatási rend­szere képessé teszi. A dilemma ma igen ke­gyetlen. Aki művelt szeretne lenni, annak a fölgyorsult idő szorításában kell szak­mai ismereteit újra és újra megújítani, fölfrissíteni és kiegészíteni: általános mű­veltségét gyarapítani, szemé­lyiségét gazdagítani; politi­kai-közéleti érzékenységét ébren tartani a napi infor­máció-áradat folyamatos te­lex-tévé-géppuskaropogá- sai közben. Kezdjük a végén. Sajnos vagy nem, ténykérdés, hogy napjaink műveltségforrása televíziócentrikus. El kell is­mernünk, hogy a tévé szol­gáltatja a legfogyaszthatóbb — képet és hangot ötvöző — információkat. A korszerű műveltség nem zárja ki, sőt igényli a napi tájékozottsá­got, az információk nem csu­pán a szűk szakmai igények­hez kötődő ismeretét. Része a naprakész tájékozottság, de gondoljunk bele, hogy ko­runkban egyetlen hónap alatt olyan információözön lep el bennünket, amilyen őseinket régen egy emberöl­tő alatt sem. Ezeket a napon­ta folyamatosan érkező isme­reteket, híreket — éppen mert felszíni jelenségként jutnak el hozzánk — kötni kell meglevő szaktudáshoz, értékelni és szelektálni szük­séges, feldolgozni, szervesen beépíteni tudatunkba. Óriási a felelőssége ebben a szituá­cióban a tömegkommuniká­ciós eszközöknek. A tévé, a rádió, az újság és a könyvek egyelőre készételekét, gyak­ran konzerveket kínálnak. Ezért az egyén felelőssége sem kisebb, akit meg kell ta­nítani a választás művésze­tére. Hogy érdeklődése, igé­nye, képessége és ízlése sze­rint el tudjon igazodni eb­ben az áradatban. Ám egy­másra épül-e ez a hatalmas erőtartalékokkal rendelkező tömegkommunikációs struk­túra? A Magyar Tudományos Akadémia két esztendővel ezelőtt megjelentette a távla­ti műveltségkoncepció alap­jául szolgáló tanulmánygyűj­teményét. Az egyáltalán nem a sci-fi birodalmában járó elképzelések igen konkrétan fogalmazzák meg az ezred­forduló műveltségképének legkarakteresebb jellemzőit. Kiderül, hogy az anyanyelv magabiztosabb birtoklása mellett egyre fontosabb az idegen nyelvek ismerete; ki­derül, hogy a matematika, — amely kétezer éve alapvető része volt a műveltségnek — 2000-ben szükségszerűen is­mét az lesz; a természettu­dományok igencsak differen­ciálódnak; a történelemtaní­tás a nemzeti tudat formálá­sára koncentráló; az esztéti­ka az értékek befogadására alkalmas nyitott személyiség modelljét tűzi ki; a szomati­kus képzés a test és a szellem harmonikus összhangját sze­retné megteremteni; a tech­nikai ismeretek birtoklása pedig gépesített világunkban készít fel a magabiztos el­igazodásra. A szocializmus művelt embere képes kezelni, érté­kelni, világképébe fogadni, és alkalmazni az új ismere­teket. A gyermekkorban eb­ben a tanár, az oktatási rendszer segít, a felnőttkor­ban viszont ezt önállóan kell végezni, a tömegkommuniká­ció hatásaira, az olvasmá­nyok, az utazások élményei­re, a természettudományi, a technikai és a társadalmi impulzusokra építve. A kor­szerű műveltség aktív mű­veltség, célirányos, mobil és problémacentrikus. Ahogy Marx György fogalmazza: „A műveltség nem jóllakott­ság, hanem éppen az éhség állapota.” — tandj — Világhírű vendégek Caligula tévéfilmen Székely János „Caligula helytartója” című drámájá­ból tv-film készül. Esztergá­lyos Károly rendezésében, A színpadokon már nagy sikert aratott dráma szerepeit Gálf- fi László, Sinkó László és Benkő Gyula alakítja. Januárban hazánkban ven­dégszerepei Chirsta Ludwig osztrák operaénekesnő, Úri Mayer kanadai karmester, a Brémai Táncszínház, Nicolai Gedda svéd operaénekes, Edgar Krapp NSZK-beli or­gonaművész, valamint a vi­lághírű japán operaénekes- nő: Matsumoto Miwako, aki a „Pillangókisasszony” cím­szerepét alakítja az Erkel Színházban. Járt-e Csokonai Kunmadarason? Csokonai Vitéz Mihály, a felvilágosodás korának leg­nagyobb magyar költője sze­rette a Kúnságot. Hadd be­széljen erről maga a költő. Visszajövetel az Alföldről című költeményében, ame­lyet Karcagon írt 1800. má­jus 9-én, így beszélt a Kún- ságról, a kún „jó emberé­nek” vendégszeretetéről: Ügy is lett, megláttam végre Azt az áldott Karcagot, Hol a kun a szép térségre Halmoz sok száz asztagot. Itt hosszas törődésemnek Egy kis pihenése lett, Vivén egy jó emberemnek Házához a tisztelet; Akit régi jótétéért Lelkem mindig tisztele, S mostani szívességéért Tégyen jól az ég vele. A vers alábbi soraiból ki­derül, hogy ki volt a költő karcagi „jó embere”: Varróm ez: a szíves Varró, Kit bármi jó verselő, Bármi festő és hímvarró Jól nem adhatna elő. Elég, hogy kik az országba Tiszta szívet kérdenek, Csak Karcagra a Kunságba Varró úrhoz jöjjenek. Ez a vers akkor keletke­zett, amikor Csokonai a Du­nántúlról Debrecenbe tartva betért Varró János (1752— 1804) karcagi jegyzőhöz, és az előbbi verssel köszönte meg az ottani szíves vendég­látást. A Csokonai-emlékek című kötetből, valamint a versből is kiderül, hogy az említett látogatásnak előz­ménye is volt, hiszen 1794 karácsonyán karcagi legátus volt Csokonai, amikor Varró János barátságába fogadta a költőt. A vers a régebbi jó­tettről sem feledkezik meg. Varró János naplót írt, amelyben a következőt ol­vashatjuk a legációról, a ná­luk töltött napokról, sőt he­tekről: „Az 1794-ik Esztendei Karácsonba, Legátióba Kard­szagon lévén Csokonai, — Varró János édes atyámnál ős fivá vált annyira, hogy a Templomból az Isten tiszte­let végeztével nem is az Os­kolába, hanem egyenesen hozzánk jött.” A gondolatjel után következő szöveget Var­ró János leszármazottja ik­tatja közbe, aki az „édes atya” feljegyzését 1865-ben közölte. Varró János feljegy­zése így fejeződik be: „Any- nyira ős fivá vált nálunk, hogy ha túl a Dunára, vagy onnan vissza vándorolt, nál- lunk több napokig, sőt 2—3 hétig is mulatott, s ezen há­zunkhoz mutatott barátságát velem is, mint Debreceni Deákkal folytatta, nevezete­sen ...” Itt megszakad a fel­jegyzés, de így is jelentős. Ki kell emelnünk a nagyon fontos dokumentumból azt, hogy a debreceni kollégiumi diákemlékek az igazi barát­ság alapjává lettek. így volt ez Csokonai és Varró János esetében, de ilyen kapcsolat­ról tudunk Dicséretmondó Nagy István hajdúböszörmé­nyi és Szikszai György haj- dúbagosi lelkészek esetében is. Sőt sorolhatnók a törté­neteket, hogy a Dunántúlon vagy az észak-magyarorszá­gi részeken élő Csokonai ba­rátok milyen kapcsolatban voltak a költővel. Elképzel­hető-e ez Kúnmadarassal kapcsolatosan is? Tény az, hogy volt madarasi ismerőse Csokonainak. Péter László így ír erről: „Ünnep (kará­csony) másnapján, tehát 1794. december 26-án, ott ta­lálta a Varró urat névnapján köszöntő kúnmadarasi jegy­zőt. Ez szánkón rándult be Karcagra, s összemelegedvén Csokonaival, meghívta ma­gához Madarasra. El is in­dultak, de egy nagy fagyott rögön fölborult a sebes szán, és ufasai alaposan meghem­peregtek a hóban. A szán el­nyargalt, a kirándulók pedig visszatértek Varróékhoz, és folytatták a névnapozást, együtt töltötték az estét. — „A jó nagy testű atyám bún­A madarasi látogatás szer­vezőjén túl találunk-e volt kollégiumi diákot az akkori Kúnmadarason, aki vonzaná a költőt a mezővárosba? — Csokonai karcagi legációja idején Kábái Tóth József (1732—1798) a madarasi lel­kész, aki Dévaványán szüle­tett, Tiszavasváriban nevel­kedett, a debreceni Kollégi­umnak 1748-tól 1761-ig volt tanulója, ettől kezdve Mada­rason szolgált, élete utolsó hat évében a nagykúnsági egyházfhegye esperesi tisztét töltötte be. Amikor tehát el­fogadja Csokonai a meghí­vást, ez a volt kollégiumi di­dáját, mit az útra adtak ne­ki, a sovány testű Csokonai alig bírá hazavonszolni a nagy hóban” — jegyezte föl Varró János fia.” Csokonai tréfás verset irt az esetről, amely így hang­zik : ák a madarasi esperes-lel­kész. Ha nem lett volna Cso­konainak barátja Madarason, ha nem hívta volna meg, és ha nem ígérte volna meg a látogatást, még akkor is iga­za lehet a hagyománynak, hiszen átmehetett a költő a volt kollégiumi diákhoz, a nagykúnsági egyházmegye seniorához tisztelgő látoga­tásra. Kábái Tóth József még éle­tében (1797) maga mellé vet­te Fazekas István fiatal lel­készt, akiről tudjuk, hogy Szerencsen született (1747), Karcagon nevelkedett, és az ottani partikula elvégzése után a debreceni Kollégium­ban tanult 1764-től, és a poé­ták (1768) tanítója is volt. Külföldi tanulmányútja után a Kúnságban működött, 1797- től haláláig (1825) Madara­son szolgál. A karcagi kap­csolatáról ismert volt kollé­giumi diák Csokonai máso­dik karcagi időzése idején (1800) tehát a madarasi lel­kész. Csokonai országjárói mód­ját ismerve, hogy a volt kol­légiumi diákokat rendszere­sen felkereste, azt nehezebb elképzelni, hogy nem ment át a Karcagról és Debrecen­ből egyaránt ismert Fazekas Istvánhoz, a poéták egykori préceptorához. Mindent összefoglalva azt válaszolhatjuk a címben fel­tett kérdésre, hogy a szemé­lyi feltételek megvoltak a lá­togatáshoz, a meghívás is el­hangzott kétségtelen, arról is tudunk, hogy Csokonai elfo­gadta azt. Ilyen körülmények között bizonyosra vehető te­hát, hogy el is jutott Mada­rasra a költő. Sőt az sem ki-^ zárt, a több hetes karcagi tartózkodást figyelembe vé­ve, hogy a baráti találkozá­sokra vágyó költő többször is megfordult a debreceni Kollégiummal szoros kapcso­latot tartó partikulás mező­városban. ötvös László Most pedig magamat ajánlom hűséggel, Míg az o~rom cinkét fogna hűs éggel, Mindjárt elő fog most állani a szánom, Megyek! bár elhagyni az urakat szánom. De ha kérdik, ki volt, ki ezt írta Varró Ürnak, így értse meg: egy szegény vers-varró. S mikor ez írásra feljött volt az hava, Akkor huszonnyolcra telt karácsony hava. Tök vagy túrós étek, zsír vagy valami háj, Csokonai Vitéz néven vala Mihály.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom