Szolnok Megyei Néplap, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-06 / 263. szám

Két nemzedék eszmecseréje Igen is, nem is Uko Toomart életko­ra alig néhány eszten­dővel haladja meg a húszat. A mokány, jó­képű fiú Pjármuban pincér, és bevallása sze­rint nagyon szép Buda­pest, a Népstadion, Eger, Szolnok is, noha az ő rokonszenvét főképpen a magyar nők nyerték meg. Temperamentumo­sak, gyönyörűek állapí­totta meg sommásan a honi szebbik nemről, ami fiatal kora ellenére dicsérendő élettapaszta­latra utal. Igaz, a pin­cérekről köztudott nagy­szerű emberismerők. Ar­ra a kérdésre, hogy ő már házas-e felemás választ adott: igen is, meg nem is, hiszen fele­sége nincs, élettársa vi­szont akad. Dehát mgsz- sze van, mutatott nevet­ve, és már sietett is, mi­vel a reá várakozó tár­saság sokallta az interjú időtartamát... Tetszett a jászsági tánc Nem régen igazgató Baszisztuk Pjot’r Kalisztratovics, markáns arcú férfi. Nagy tiszteletnek örvend a csoportjában, hiszen a Nagy Honvédő Háború katonájaként Lengyelországban - fegy­verrel harcolt a hitleri megszállók ellen. Utána a mező- gazdaságban helyezkedett el, és jelenleg az. egyik állami gazdaság igazgatója. — Irigylem a magyar háztáji gazdaságokat, mert meggyőződhettünk, sok helyen valóságos mini szov- hoz, vagy kolhoz látható egy-egy termelőszövetkezeti tag udvarán. Nálunk is van hasonló irányzat, de még szeré­nyebb eredményekkel. Bevallom, sok jó ötletet ellestem maguktól, amelyeket esetleg mi is hasznosítani tudunk. Arra a kérdésre, hogy ma a Szovjet-Észtországban könnyű-e első számú gazdasági vezetőnek lenni, így hang­zott a frappáns felelet: — Még nem tudom, mert csak 31 éve vagyok igazga­tó. Talán ha két-három év múlva eljön hozzánk, és fel­keres . . . Hát, rajtam nem múlik . .. .Irigyelte a presszókat, éttermeket Zelinszkaja Mária Tallinnban kereskedelmi felügyelő'. Termé­szetesen őt az üzletek árukínála­ta, illetve a bolthálózat milyen­sége érdekelte a legjobban. — Van néhány kedvező tapasz­talatom, amelyet a hasonló jelle­gű tallinni cégeknél mindenkép­pen közkinccsé teszek. Tetszett, hogy a pultokon a ruhaféléket, az anyagokat a vásárolni szándé­kozó nézegetheti, hajtogathatja, kézzel vizsgálgathatja. Az is jó dolog önöknél, hogy nagyon sok áru és modern üzlet található a megyében. Érdekes, hogy az ABC-boltokban errefelé nemcsak húst és kenyeret, de úgynevezett ezer, háztartásba való aprócikket is lehet kapni. De talán minde­nekelőtt a legjobban azért irigye­lem magukat, hogy annyi, de annyi apró kis presszó, étterem akad, ahová szinte a nap minden szakában be lehet ülni egy-egy kávéra vagy rövid beszélgetésre. Ugyanis van szabad hely. Mit mondhattunk erre? Bólo­gattunk, és eszünkbe jutott, akad hazánkban aki olyan jól érzi magát ezeken a székeken, hogy még zárórakor is alig akar föl­kelni. Druzsba észt—magyar módra A barátság őszinte pillanatai Tényleg ez volt Lehel kürtje? Ne tessék lövöldözni! A két észt jóbarát — civilben egyébként mindketten agrárszak­emberek — majdnem le­járta a lábát azért, hogy kevéske pénzén vala­milyen olcsó, de mutatós díszdobozt vásároljon. Velük tartott a tolmács is, noha őt arra kér­ték, ne segítsen, hanem figyelje őket, mennyi­re jól elboldogulnak egyedül is. Megfordul­tak vagy öt helyen, míg végre hosszas keresgélés után az egyik üzletben rátaláltak az áhított tárgyra, égy mutatós, apró, nem is drága dísz­dobozra. Mivel a polcok messze voltak, azon pe­dig sokféle fémdoboz is sorakozott, szerették vol­na megértetni, hogy ne a drága fémkazettákat, hanem a fadobozokat vegye le az eladó. Ki­nyújtott mutatóujjuk­kal rámutattak az áru­ra, és jó hangosan el­dörögték a hölgy felé: pú! Ugyanis észtül, finnül ez fát jelent. Sze­gény kislány nyakig pi­rult, majd elsápadt, és valami ilyesmit hebe­gett ... — Itt nem lehet lövöl­dözni kérem ... ez nem vadászbolt. Mondanom se kell, tolmács per­cekig a hasát fogta a nevetéstől, mire meg tudta értetni; szó sincs lövöldözésről, elég ha a fadobozt leemeli az el­árusító ... ARÁTSÁCn p I L L A N A T A Le sem tagadhatná, hogy észtnek született! A B A közös gyökerek, va­lahová nagyon messze, a régmúlt idők ködébe nyúlnak. Jó ötezer éve ősapáink az Urái környé­kén még együtt vándo­roltak a sztyeppén, ke­restek biztonságosabb otthont a sokasodó tör­zseknek, nemzetségek­nek. Sok viszontagság, megpróbáltatás után az észtek a Balti-tenger környékén, mi a Kár­pát-medencében talál­tunk új hazát. Ma minden eddiginél erősebb szálak fűznek össze bennünket: cél­jaink azonosak. Az egy­kori rokonok mai leszár­mazottai — több mint háromszázan — néhány napra ellátogattak hoz­zánk. Ezen az oldalon a ba­rátság pillanataiból, a vendégek észrevételei­ből, itteni tapasztalatai­ból gyűjtöttünk össze egy csokorra valót. FOTO: T. KATONA LÁSZLÓ SZÖVEG: D. SZABÓ MIKLÓS

Next

/
Oldalképek
Tartalom