Szolnok Megyei Néplap, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-04 / 261. szám
4 Nyelvtanulás — nyelvtudás Nyáron történt, egy nemzetközi konferencián, hogy pillanatra kihagyott a figyelmem, vagy a felszólaló harapta etl a mondat végét, mindenesetre odahajoltam szotnszédnőmhöz, és halkan megkérdeztem, hallotta-e a kérdéses szavakat. Fejét rázta: „Ne haragudj kedves, de én angolul csak azt értem, amit magam mondok!” Odahajolok a másik oldalamon ülőhöz, de is a fejét rázta: „Én csak azt értem, aki Budapesten tanulta a nyelvet és lassan beszél...” Maradtam hát a mondat vége nélkül azzal a tanulsággal, hogy tu- durk is nyelvet, meg nem is. Nem újdonság. Soha ennyi gyerek, felnőtt nem tanult nyelveket, és igazán jól mégis oly kevesen tudnak. De hát mit is értünk azon, hogy — igazán jól? Vagy ahogy mondani szokták, perfektül? — „Tanulj meg két-há.rom nyelvet, és nyert ügyed van!” — biztatja a szülő a fiacskáját, oda sem gondolva, hogy „meg” lehet-e tanulni egy nyelvet. Megtanultuk-e igazán az anyanyelvűnket? Arany János és a többi nagyok bizonnyal. De az emberek sokasága? Nem is a siralmasan gyakori nyelvi hibákra gondolok, nem is a járványszerűen terjedő nyelvi ficamokra. Különleges adottság és műveltség kell még ahhoz is, hogy valaki az anyanyelvét teljes szókincsével használni képesen birtokolja. Idegen nyelvnél ez szinte lehetetlen. De jól megtanulni (ami kevesebb mint megtanulni!) legalább még egy nyelvet, erre a legtöbb ember képes. A jó nyelvtudás mércéjéül egyébként azt szokták állítani, aki azon a nyelven számol, gondolkodik, és álmodik, az elmondhatja, hogy otthonos benne. Apró gyermekkorban, amikor még nagyon rugalmasak az agysejtek, köny- nyebb és tartósabb az idegen nyelv rögzítése. Vannak, akik ellenzik a korai nyelvtanulást, mert tartanak tőle, hogy az anyanyelv rovására megy. A nemzetiségi vidékeken kétnyelvűségben felnövő gyermekek példája azonban cáfolja ezt az aggodalmat. A kora gyermekkori kétnyelvűség élesíti az elmét más dolgok befogadására is. Sütő András szerint csak az a miénk a világból, amit meg tudunk nevezni. De amit több névvel is illethetünk, az több oldalról mutatkozik be előttünk. Attól bővül a megfigyelések, a gondolatok köre is. Nem véletlenül keletkezett a régi jelszó: annyi ember lakik bennünk, ahány nyelven beszélünk. A többnyelvű embernek többféle színképben mutatkozik meg a világ. A kora gyermekkori nyelv- tanulásról érdekesen számol be Károlyi Mihályné önéletírásában. s ebből derül ki, miért tudnak az arisztokraták több nyelven, szinte függetlenül más szellemi képességektől. A nap óráit beosztották a gyermekek számára, s az adott órákban csak az akkor érvényes nyelven volt szabad megszólalni. Olyankor a megfelelő nyelvű nevelő foglalkozott a gyermekekkel. A régi humán gimnázium is kedvezett a nyelvtanulásnak. hiszen a tanórák ötven százalékában nyelvi és irodalmi oktatás folyt, s az a mennyiség már magában is hozzáigazította a tanulók észjárását a nyelvi gondolkodáshoz. (Az más kérdés, hogy a tanrendben ez minek a hátrányára ment.) A kora gyermekkori nyelv- tanulás másik előnye a tartósság. Megmarad a tudás, ha ritkán is használják. Legfeljebb az aktív szókincs veszít az erejéből, de gyakorlás révén felfrissül újra. Ezzel szemben az iskolás, még inkább a felnőtt korban tanult nyelvet állLmdóan trénjing-i ben kell tartani, mert másként úgy elfújja a szél, mintha sosem lett volna. Ezért olyan nagy jelentőségűek a tanfolyamok, táborozások, beszédgyakorlatokra alkalmat adó klubok: amit egyszer megszerezhetünk, kár lenne martalékul vetni a feledésnek. Ha a gyermeknek még elég a fül és a memória, a felnőttnek már kitartás, szorgalom, önfegyelem, fáradság is kell a nyelvtanuláshoz. Annyi idő- és energiabefektetés eredményét bizony meg kell őrizni. Nagy segítség az olvasás, de nem old meg mindent. Más a látott szöveg, és más a hallott. Könnyű megérteni (akár szótár nélkül is) egy könyvet, melynek sorai fölött töprengeni lehet, nehéz a gyorsan hadaró idegent, aki lélegzetet sem vesz, úgy darálja mondóké j át, s esze ágában sincs megvárni, amíg mi megértjük őt. Jó módja a nyelvgyakorlásnak az adott országba való utazás, de kellő alapozás nélkül. csupán a kint tartózkodás révén aligha lehet nyelvet tanulni (hacsak nem hosszú idő alatt). Más a tanulmányút, és más a turistaút Az utóbbi is olajozza, finomítja beszélőkészségünket, de kifejezései a konyhanyelv körét nem lépik túl. Sokat adhat viszont a levelezés hasonló szakmájú emberekkel, akikkel a baráti látogatás során nemcsak a táj szépségeiről esik majd szó, hanem sor kerülhet az elmélyült eszmecserére is. Szinte hihetetlen, hogy az audio-vizuális módszerek korában még sokan tanítanak hagyományos módon. Nyelvtan, szavak magolása, fordítás. Kellenek ezek is elkerülhetetlenül, de csak magasabb fokon. Az anyanyelv grammatikáját is csak akkor tanuljuk meg, amikor már réges-rég beszélünk. Akibe belerögződnek a régi módszerek annál a nyelvtan éppen gátja lehet a beszédnek, s gyakran megreked a gyönge középfokon, esetleg csak az idegen nyelvű olvasás szintjén. Mert. amikor meg akarna szólalni azon kezd töprengeni, hogyan is építse fel mondatát (melyik viszonyszó milyen vonzattal jár, milyen múltat használjon, van-e előidejűség amon" datban stb.). Mire kiokum- lálja mit, hogyan mondjon, a beszélgetőpartner gondolata már rég messze jár. Lassúsága miatt azután már alig mer megszólalni, legfeljebb kérdez és bólogat. Beszélgetés közben nem szabad szabályokon meditálni. Akkor már a fül dolga a döntés, mi hangzik jól, mi nem. Kockáztatva a tévedést, a hibát is. Úszó csak abból lesz. aki vízbe mer ugrani. A világ szűkül, a szállítóeszközök technikájának fejlődése közel hozza a távol lakókat. Utazunk, világot látunk, kereskedünk, vendégeket fogadunk, s közben rájövünk, hogy nincs olyan szakma, amelynek művelője ne szorulna rá a mások eredményeire. De kíváncsiak vagyunk a mások érzelmeire, vágyaira, örömeire, bánatára, gondolatára is, tehát az irodalomra. Miért tanulunk nyelvet? Mert anélkül ablaktalan szobában élnénk. Idegenül a világban, amely pedig nyelvtudással ismerőssé válna. Bozóky Éva SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. NOVEMBER 4. Zenekari koncertek Szolnokon Befejeződött . a könyvtárosok tanácskozása Tegnap befejeződött Szolnokon a négy megye, Hajdú- Bihar, Pest, S zabol cs-Szat- már és Szolnok könyvtárosainak rendezett négynapos tanácskozása. A több, mint százharminc szakember a 10 —14 évesek olvasókultúrájának, könyv- és könyvtárhasználati szokásainak kérdéskörét vitatta meg. A tanácskozáson szociológusok, pszichológusok és könyvtári szakemberek tartottak előadásokat. Szovjet hanglemeznapok Budapesten A szovjet hanglemeznapok idei budapesti nyitóesemé- nyeként kiállítás és vásár nyílt tegnap a Rózsavölgyi Zeneműboltban. A november 13-ig tartó eseményen itt mintegy 60 féle Melódia-kiadványt mutatnak be az érdeklődőknek. Miként az Állami Könyv- terjesztő, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat és a Mezsdunarodnaja Knyiga külkereskedelmi vállalat közös rendezvényén elmondották: a Hanglemezgyártó Vállalat szovjetunióbeli partnere, a Melódia 1964-ben alakult a Szovjetunió különböző lemezgyártó vállalatainak egyesítéséből. A világ egyik legnagyobb lemezcége évente 1300 új felvételt készít, 200 millió hanglemezt, és 5 millió magnókazettát állít elő. A Melódia-hanglemezek a Szovjetunió határain kívül is keresettek: évente négymillió hanglemezt értékesítenek a világ több mint 80 országában. Magyarországra az idén 150 ezernél több Melódia-jelzéssel ellátott hanglemez érkezett, ez több mint tíz százaléka a hanglemezpiacon megjelenő komolyzenei felvételeknek. Közöttük megtalálhatók a világ zeneirodalma legnagyobb alakjainak művei, jeles előadók tolmácsolásában. A hagyományos lemezfesztivál idei terméséből nagy érdeklődésre tarthat számot az a felvétel, amely a Melódia és a Hungaroton közös vállalkozásában készült. A Hanglemezgyártó Vállalat ta- sakjában jelentették meg Saint-Saéns: Sámson és Delila című művét. A három- darabos albumon Placido Domingo. Jelena Obrazcova és Renato Bruson énekli a főbb szerepeket. Teltházas koncertekről, jóllehet a zenekari „hierarchia” lépcsőfokain álló zenekarok hangversenyeiről számolhatok be. Jászberényben szombaton a Déryné Művelődési Központban a Jászság kamarazenekarát — mely mostanában alakítja karakterét — , Szolnokon kedden a megyei művelődési Központban a nagy múltú Állami Hangverseny Zenekart hallhattuk. Lehet élményszerű Ismét bebizonyosodott, hogy közepes felkészültségű, egyelőre zenei és technikai problémákkal küszködő együttes is adhat élvezetes, egyes pillanataiban élményszerű koncertet, csak tudni kell gazdálkodni a rendelkezésre álló erőkkel, hogy a műsor a zenekar legvonzóbb tulajdonságait mutathassa meg. Ha a koncert egészéiről kialakult összbenyomásomat kellene néhány szóban megfogalmaznom, elsősorban a ritkán tapasztalhatóan; friss légkört, az üresjáratoktól szinte teljesen mentes intenzív muzsikálást említetném. A hagszeres képzettség heterogén volta miatt természetesen a játék színvonala nem volt mindig egyenletes, de a zenei folyamatban, közös játékban részt venni akarás szándéka elűzte a hallgatóból az érdektelenséget, mozgósította figyelmét. Ennek az atmoszférának a létrejöttében a zenekari tagok odaadó játékán, túl, Czeglédi Zoltán és Gaál Tamás karmestereknek van döntő szerepe: a zenekar adottságainak megfelelő darabokat választanak. (Ez alól kivétel csupán Vivaldi négyhegedűs versenyműve volt. A pódiumfeszültség egyelőre még gátló hatását nem mindegyik szólistának sikerült feloldania). Barokk és korai klasszicizmus Három művet vezényelt Czeglédi Zoltán zenekarvezető, aki elsősorban érzelmi intenzitással közelít a művekhez, s azok nagyobb egységeiben gondolkodik. Tetszettek jól eltalált tempói és nyugodt ívű formálása Mozart Egy kis éji zenéjében.' Tartini D-dúr csellóversenyének szólóját Kedves Tamás játszotta jó diszpozícióban. Zörejmentes játéka éneklő hangzást eredményezett. Hangjának dinamikai és színbeli árnyaltsága szív- hezszóló lírával társult a harmadik, lassú tételben. Kár, hogy a gyors zárótételben a hangok mintha egymás sarkára léptek volna: a szólista lendületesebb tempóját a zenekar nem tudta átvenni. A Süssmayr nyitányban a széles ívű legátó forte hangzását kellőképpen ellensúlyozták a pianorészek; a kontrasztok jótékony hatást gyakoroltak figyelmük ébren tartására. Gaál Tamás, a zenekar másik karmestere, jól kézben tartja a zenekart. A dallami frázisok taglalására, hangsúlyaira és oldásaira kiterjedő figyelemmel vezényel, egyszóval gondot fordít a kisléptékű formálásra. Magabiztosan és fényes hangon szólt irányításával; Händel Vízizenéje. A zenekari szövetbe harmonikusan simuló orgonaszólam nagy mértékben hozzájárult a koncertet záró Albinon! Adagio felemelő hatású előadásához. ' "'-5' ' 'J;S * ! Jandó Jenő sikere Nem tudhatjuk mit vesztettünk Lazarij Berman betegsége miatt, az viszont biztos, hogy a keddi koncert nyeresége, élményforrása Jandó Jenő Brahms-tolmá- csolása volt. A d-moll zongoraversenyben olyan produkciót nyújtott — a beugró egyáltalán nem irigylésre méltó helyzetében — ami balzsam volt kettős csalódottságunkra. Kettős, hiszen a neves zongoraművész nem érkezett meg, az AHZ pedig nem olyan színvonalon játszott, amilyenre képes, eddigi tapasztalataink szerint. A koncert summája: hiányzott a kölcsönös inspirációtól átfűtött „közös szárnyalás” élménye. Jandó zongorahangjának rengeteg árnyalata van a robusztus és a lágyan lírai között; formálásában minden világos és zeneileg indokolt; a pianisszimókban is tartalmas, gyönyörű zongorahangja adja a mű alapszínét. Megható volt a második tétel átszellemült, csendes témabemutatása és emlékezetes a harmadik tétel ron- dotémájának nagyon határozott ritmusrajza. A mű mélyrétegeibe hatolt, előadásának intenzitása és kisugárzó ereje volt. A karmester és zenekar kívülről közelített a műhöz. Felemás produkció A szerkezetnek, hangzásnak és kifejezésnek a zenei anyag megosztásában rejlő teljes egyensúlyát nem élvezhettük maradéktalanul. Konstantin Iliev bolgár karmester sokszor a pillanatnyi hangzó anyaggal volt elfog- ’alva, s ilyenkor nem figyelt a zene irányítására, folyamatára. Felemás eredmény született: a zenekar — erőskezű irányító híján — nem lehetett méltó partnere a zongoristának. Hogy milyen soktényezős egy koncert, adalék ehhez áz is, hogy Jandó intenzív zongorahangja ellenére a zenekari apparátus nem egy futamot' nyelt el. Csajkovszkij V. e-moll szimfóniája Konstantin Iliev vezényletével nem hagyott mély nyomot bennünk, nem szolgált a szubjektív transz- formáció újdonságaival. Ez az interpretáció annak a nem ritka esetnek volt példája, amikor majdnem mindennel elégedett a hallgató, csak valami hiányzik, de az nagyon: a kontaktusteremtő erő. A karmester tanúságot tett a festői és emocionális romantika, közelebbről a széles ívek fokozása és különösen a tetőpontok iránti sajátos érzékéről. De keveselltük a zenekarral szembeni igényességét: a partitúra különböző akkordjainak, indításoknak, zárásoknak, illetve azok pontosságának számonkérését. A zenekar játékából az a fajta érzelmi többlet, érzelmi motiváció hiányzott, mely a karmester egyéniségének kisugárzó ereje lévén keletkezik. Csak az ilyen „ugrásra kész” állapot eredményezheti, hogy a játékosok ne csupán az éppen megszólaltatandó hangokban gondolkodjanak, hanem néhány ütemmel előbbre is, hogy a hangok közötti összetartó erő egy nagy ívű zenei folyamatot, világos formát rajzoljon. A romanti-' kus szenvedélytől fűtött szakaszok kétségtelenül hatásosan szólaltak meg, de a lassú lírai részek nélkülözték az intenzitást, és formailag szétestek. A zenekar vitathatatlan értékeire — lágy tónusú vonóshangzás, szép kürt-, és oboaszóló — természetesen megmutatkoztak. Ám jó néven vettük volna, ha a színpadra ülők köteles felelősségérzetéből egy csipetnyivel többet hoznak magukkal. Labáth Valéria Túrkevén a Finta Múzeumban kun hímzésekből rendeztek kiállítást. A túrkevei kézimunkaszakkör keze nyomán mintegy 60 térítőn és párnahuzaton elevenednek meg a kun hímzés mintái és különös színei Ipartörténeti kiállítás Nyolcszáznál több tárgyi emlék A XVIII—XIX. századi céhes ipar muzeális értékű emlékeit indították útnak tegnap Győrből a szomszédos Ausztriába. A Győr-Sopron megyei múzeumi szervezet és az eisenstadti tartományi múzeum közös kiállításon tárja az északnyugat-pannó- niai kézműipar elmúlt két évszázadának történetét az érdeklődők elé. Az ipartörténeti szempontból rendkívül érdekesnek ígérkező bemutatón együttesen vonultatják fel a soproni, a győri, valamint az eisenstadti közgyűjtemények legértékesebb^ az említett időszakokat reprezentáló darabjait. A Győr-Sopron megyei múzeumok nyolcszáznáJ több tárgyi emlékkel járulnak hozzá a vállalkozás sikeréhez. A céhes ipartörténeti tárlatot november 17-én nyitják meg Eisenstadtban, s anyagát a jövő év tavaszán, mutatják be a Rába-parti városban.
