Szolnok Megyei Néplap, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-01 / 258. szám

1983. NOVEMBER 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 13 A kolompmester „Ha elkészül — akkor éled a lelkem.” Selmecbányáról Sopronba 175 éves a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem Megejtően szép mezei mu­zsika, mikor csengő, pergő és kolomp szól a lovak, te­henek vagy juhok nyakában. Mívesen megformált, kam- pós végű botokkal nyúlnak a nyájtól elszakadó, elcsa­tangolni szándékozó állat után. Szólnak a csengők, a kolompok, csillognak a fo­kosok, a szíjak, készítőjük, Hódosi Gyula, a Borsod me­gyei Ede'.ónyben él és dol­gozik, nevét országszerte, mi több, a határokon túl is, ismerik. Cseng-bong a kala­pács és az üllő, munka köz­ben nyitunk ajtót a mes­terre. Ebben a műhelyben cse­peredtem fel, ötven eszten­deje szolgál otthonul — mu­tat körbe —, igaz, dolgoz­tam bányában, meg téeszben is, de mindig ide tértem haza. A 'tenyérnyi műhelyben magakészítette kovácstűz­hely, különös alakú szerszá­mok, a fémművesség „kel­lékei”. Még Hódosi Gyula édesapja, Lajos bácsi kezdte a mesterséget. A kovácsmes­ter fia karbidlámpákat, csá­kányokat, cséplőgépeket és a falusi gazdálkodás kü­lönböző eszközeit javította, s mellette készítette nagy akarással, pontossággal, mi- vességgel a kolompokat, fo­kosokat. Pásztorkellékeinek messzi földön híre kelt. Hetvenkilencig a munka ■olt az élete. Ö is, fia is egkapta a népművészet iestere címet. — Már a hangjáról, dí­szeiről felismerték a pászto­rok, hogy ez az edelényi kolompmester keze alól ke­rült ki, — mondja. — Kell-e ennél nagyobb elismerés? Reggeltől estig apám körül sündörögtem, lestem mit csinál. Sokat tanultam tőle. öt testvérem közül csak en­gem érdekelt, mi formáló­dik a bronz- vagy rézda­rabból a kezem között. las­san negyedszázada . .. Az apám által ki kísérletezett régi formák szerint dolgo­zom, persze, jómagam is törtem a fejem új alakzato­kon. — Hogyan készül a ko­lomp? — Ez a legnehezebb, leg- hosszadalmasabb munka: a két kezemmel domborí­tom, fél-, egy- vagy kétlite­resre, ezeket rendelik leg­gyakrabban, de egy decis­tül ötliteresig minden fajtát csináltam már. Egy soroza­tom a hortobágyi pásztor­múzeumban látható. Az anyagának olyannak kell lenni, amelyik nem vészi be a juhzsírt; a sima fekete.le­mez egy hét múltán elné­mul, legjobb a hideghenger- lésű acéllemez — évtizede­kig muzsikál. Minden ko­lomp más hangot ad, a pász­torok maguknak hangolják be. Azután nagyon ügyelni kell a forrasztásra is, hogy ne rezegjen be, ne brizdál- jon, ahogy a pásztor mond­ja. Amikor befejeztem a munkát,! megkongatom — akkor éled a lelkem. A fokosokat a kerülők, pásztorok baltáját, és a csörgőket rézből készíti a mester, a bronzból öntött s cizellált csengők fogatokon díszelegnek, kalapra, be­kecsre, bundára csatok, kö­söntyűk formálódnak az edelényi műhelyben. Készí­tőjüket sokan nem ismerik névről, „csak” alkotásaik­ról, a „juhászok mesteré­nek”, „kolompmesternek'’ nevezik Hódosi Gyulát, aki­nek müvei kiállításokon is, de főként a vásárokon sze­repelnek. No, és az alföldi síkon, az északi, dunántúli lankákon, sőt külhoni tá­jakon. Cseng-bong a sok csengő, kolomp, csillognak a fokosok, szíjak és csa­tok .. . SZ.' T. T. Magyarországon Sopron, az erdő- és faipari mérnök- képzés egyetlen helyszíne. A soproni Erdészeti és Faipari Egyetem azonban nemcsak, múltjára, gazdag hagyomá­nyaira lehet büszke, hanem európai viszonylatban párat­lanul gazdag botanikus kert­jére is. Idézzük fel röviden, hogy miként született újjá Sop­ronban a volt Selmecbányái akadémia botanikus kertje, több mint fél évszázad mun­kája nyomán. 1808-ban Selmecbányán Wilkens Henrik Dávid, az első erdésztanár előterjesz­tést tett a császári és ki­rályi udvari kamarásnál bo­tanikus kert engedélyezésé­re. Az engedélyt végül is 1835-ben Feistmentel Rudolf kapta meg. Ekkor jött lét­re 3,5 katasztrális holdon a hazai erdészeti felsőoktatás első botanikus kertje. 1838- ban az Akadémia megvásá­rolta az úgynevezett „Fortu­na házat” és annak kert­jét. Ez lett a Selmecbányái Bányászati és Erdészeti Akadémia kertjének egyik része, az ,a!só kert”. A rend­szeres telepítés 1868-ban in­dult meg Illés Nándor, ké­sőbb Fekete Lajos irányí­tásával. 1880-ban itt, és a ké­sőbb vásárolt „felső kert”- ben 264 fenyő, közel félezer lombfaféleség. 110 hideghá­zi és 38 melegházi növény volt. Az egykori telepítés egy része ma is látható Sel­mecbányán. A világháborús vereség következtében 1918-ban az Osztrák-Magyar Monarchia, s vele a történelmi Magyar- ország összeomlott. A Sel­mecbányái főiskola 1919 ta­vaszán Sopronba költözött, ideiglenesen a Károly-lakta- nyába, majd 1922-ben im­már végleges otthonába, a volt Honvéd Főreáliskolába. A főiskola újjászervezésé­vel egyidőben a katonaisko­lához tartozó 17,2 katasztrá­lis hold területű kertben megkezdődött az új erdészeti botanikus kert létesítése, Fehér Dániel professzor ter­vei alapján, amint a króni­ka feljegyzi: „...nagy am­bícióval. de csekély anyagi segítséggel.” Hét év lefor­gása alatt mintegy 1300 új növényfajt sikerült megtele­píteni, melyek egyharmada fás növény volt. Kezdetben a csemeték nagy részét hely­ben nevelték, később külföl­di cserekapcsolatok (Bécs, Berlin, Finnország, Norvé­gia, Japán) és vásárlás út­ján is sok növény került a kertbe. Ettől kezdve szinte évente szerveztek gyűjtőuta- kat a Schneebergre, a Rax- ra, az írottkőre. ahonnan minden alkalommal gazdag havasi növénykollekcióval tértek vissza. Minden te­nyésztett növényfajra kiter­jedő törzskönyvet fektettek fel, a növényeket jeltáblák­kal látták el. A növényta­ni tanszék (1925-től intézet) széles körű kutatómunkát végzett, köztük jelentősek az erdei és lucfenyővel beállí­tott származási kísérletek. A második világháború előt­ti évek krónikájához tarto­zik, hogy a meleg égövi nö­vények teleltetésére három üvegházat szereltek fel. A soproniak számára szo­morú emlékezetű 1944 de­cemberi amerikai bombázá­sok — amelyek tragikus veszteségeket okoztak a pol­gári lakosságnak — a ker­tet is súlyosan megrongál­ták. A másfél esztendős kényszerű munkaszünet kö­vetkeztében a kert nagy ré­sze elvadult, a biológiai csoportok tönkrementek. A rendbehozatalt 1948 őszén kezdték meg. A növénytani intézet 1948-ban újra bein­díthatta a külföldi magcse­rét és kiadta Index Semi- numát (magjegyzékét). 1948- ban a háború utáni első nö­vényleltár szerint 2263 név­táblával megjelölt fát, 1539 cserjét és 1820 lágyszárú nö­vényt ápoltak. Másfélszázados együttmű­ködés után az Erdőmérnöki Kar kivált a bányász-kohász felsőoktatásból és 1952-ben önálló Erdőmérnöki Főisko­lává lett. A megnövekedett oktatási feladatok a botani­kus kert átalakítását is megkívánták, mely munka meg is indult Tuskó Ferenc vezetésével. Az ötvenes évek végén már jelentős fejlődést ta­pasztalhattunk. 1959-ben a botanikus kert négy hektár­ral gyarapodott, 1961-ben pedig elkészült egy kutatási célokra is alkalmas, 470 négyzetméter felületű üveg­ház. 1962-től a főiskola elhunyt neves tanárainak mellszob­rait a kert sétaútjai mentén állítják fel. Ezekben az években a botanikus kert új vezetője főleg a kert park­szerűi átalakítását szorgal­mazza: a fákat alaposan megritkítja, majd új fákat, cserjéket telepít: 500 fenyőt, 200 lombfát és 3371 cserjét. Az 1959-es területgyarapo­dást 1965-ben újabb követ­te, ezzel a kert területe 14,5 hektárra nőtt. Betelepítése még jelenleg is folyik, főleg a termőhelyjelző, vadon élő fajok gyűjtése a cél. Az Erdészeti és Faipari Egyetem botanikus kertjét pár éve az Országos Kör­nyezet- és Természetvédel­mi Hivatal természetvédel­mi területté nyilvánította. B. J. Gördül a nehéz kö... Azt tartja a közmon­dás : rossz szomszédság, török átok. A közmon­dás eredete nyilvánva­lóan a hódoltság kora táján keresendő, lénye­ge pedig — máig vál­tozatlanul — nem kö­zönséges veszélyekre utal. Amint az az alábbi történetből is kiderül. Török és Magyar egy­azon város lakói, egy­idősek, mindketten la kótelepen élnek. nem egészen viéletlen tehát, hogy ugyanazon a hob­bitelepen vásároltak tel­ket maguknak. Termé­szetesen ugyanakkorát, s majdnem egyszerre is. Fölhúzták hétvégi házai­kat (csaknem egyforma ra sikerültek) a ház elé hegesztett vaskerítést húztak (az egyik sárgá­ja, a másik zöldre fes­tette). A tenyérnyi ker­tekbe gyümölcsfákat ül­tettek, s noha barátok nem lettek a három esztendő alatt. abban megegyeztek azért, hogy teljesen fölösleges a két kert közé kerítést húzni, legyen inkább a dróthá­ló és a cövek helyett egy közös csapás, ame­lyen mindketten megkö­zelíthetik kedvenc gyü- m öl esi á i k a t, zöldséges ágyasaikat. A kert alján sem építettek kerítést, hiszen arra egy úttalan út zárta le a telkeket. Csakhogy arra az út­talan útra rátévedt a ta vászon valami irdatlan teherszállító jármű, amelyről egv döccenőnél leugrott egy jókora kő­tömb, valószínűleg egy bontás végterméke. A kő ott hevert a közös csapáson, némiképp Tö­rök borsóág.vása felé bil lenve. Elsőnek Török konstatálta a kő jelenlé­tét, bosszantotta őt. hi­szen a zöldborsóvetés utolsó sorában nehezen tudott kapálni tőle. A kö alá feszítve kapája nye­lét, sikerült átgördítenie, mintegy 80 centire, Ma­gyar szamócái közé. Ám megfeledkezett a nyo­mok eltüntetéséről, s Magyar másnap reggel látva a merénylet nyo­mait, vérvörös fejjel, habozás nélkül visszagu rította a követ. És el­kezdődött a csöndes foj- togatás, amely eleinte csak a kő ide-oda gördí­tésében jutott kifejezés­re. Magyar és Török kö­zött előbb a beszélő, majd a köszönő viszony szűnt meg. később a kő- görgetést kibővítették ezzel, azzal. Magyar pél­dául tömény gyomirtó­val permetezte le Török díszkölesét. Török vi­szont több marék disz- nóparéjmagot hintett Magyar káposztásába. Később Magyar felesége disznóparéjirtás közben hangos megjegyzést telt a szomszéd keltben na­pozó Törökné testi terje­delmére. akj pedig víz fejűnek titulálta a na­gyobbik Magyar gyere­ket. És így tovább, és így tovább. , Egyelőre még egyik sem jelentette fel a másikat, bár már to­borozzák a tanúkat — a biztonság kedvéért. Mert sose lehet tudni; mikor kinek jut eszébe, hogy megkísérelje .jogi úton kötelezni a másikat, hogy építsen kerítést, vagy sa ját költségén távolíttassa el a követ. A követ, amelyet sötét, éjszakákon, vagy ködös hajnalokon Török átgu­rít Magyar területére, hogy két nap múlva vi­szontláthassa saját tel­kén. Pedig a kő nehéz és tavasz óta jócskán le is ült a földbe. Legkeve­sebb két ember kellene végleges eltávolításához. — vágner — Mendler János pincéjében még a tavalyi borból is akad A híres hajósi pincesor A hajósi pince faluban Hajós, ez a Bács-Kiskun megyei község a pincefalu­járól híres Európa-szerte. A településtől néhány kilomé­ternyire az ezerkétszáz pin­ce valóságos falut alkot. Ezt a különleges falut felfedezte magának az idegenforgalom • is. Az ősz beköszöntével a turisták ugyan megritkultak a présházak tájékán, ám a szőlősgazdák számára most lesz igazán érdekes a hajósi pincefalu. A mi kalauzunk Mendler János nyugdíjas, hajósi szőlősgazda volt, aki ugyancsak értheti a ,mester­ségét, hiszen présháza falán oklevél hirdeti: „Mendler János 1958-as kadarka borá­val a megyei borversenyen jő helyezést kapott." Mint mondja. a szőlőnek sem használt az idei száraz esz­tendő. mégis azt remélik, hogy a. mostani termésből készüli bor méltó lesz a ha­jósi bor már kivivőit hírne­véhez. K L. I'otó: T. Katona A pincék előtt fából készült szobrok áb­rázolják a szőlőmunkásokat és a különbö­ző munkafolyamatokat ló százéves pincékben várják az előké­szített hordók az új bort

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom