Szolnok Megyei Néplap, 1983. október (34. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-01 / 232. szám

1983. OKTÓBER 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Tankönyv kétmillió forintért A könyvesbolt szeptemberi próbája ízléses, megkapó kiraka­tok, bent válogatásra, néze­lődésre csábító csend és csín — a Szigligeti köny­vesbolt Szolnok közepén valóban otthona a szép szó­nak. Szinte pillanatokra se üres, a nap minden órájá­ban vevők járnak a sza­badpolcok között, keresgél­nek, lapozgatnak. Ki gon­dolná, hogy a szolnokiak annyira szeretik a könyvet, a muzsikát? Mennyire? Tavaly 15 millió forint volt ennek az egy üzletnek a bevétele. Ha hozzáadjuk, hogy a Művelt Nép Könyv- terjesztő Vállalat a megye- székhelyen külön üzemel- látó boltot is fenntart, s szinte nincs olyan gyár, hivatal, intézmény, szövet­kezet, ahol ne dolgozna több könyvterjesztő, — nos, elkönyvelhetjük valóban könyvszeretőnek Szolno­kot. Hangodi Jánosné, a Szigligeti könyvesbolt ve­zetője szerint diáktól a nyugdíjasig minden kor­osztály képviselteti magát a vásárlók között. Egy éve ez a könyvesbolt látja el tankönyvekkel a megyeszékhely iskoláit is. Nem kis munka, hiszen a 17 általános és a kisegítő is­kola mellett 12 középiskola diákjai is azokból a köny­vekből tanulnak, amit a könyvesbolt rendel, oszt szét az iskolák igényei sze­rint. Harminc pedagógus ebben a kampánymunkában a könyvesbolt partnere, örülnek neki, hogy végre méltányosabb a jutalékuk, mint eddig volt. Persze, a tankönyvellátást azért még­se lehet egészen kampány- munkának fölfogni. — Márciusban, áprilisban az iskolák már jelentkez­nek. Megadják az első, vár­ható rendelést. Általános iskolák dolgozhatnak a leg­pontosabban, hiszen az óvo­dákból tudják, hány elsős­re kell számítaniuk a kö­vetkező tanévben. A közép­iskolákban az elsősökkel kicsit nehezebb a dolog, hiszen egyáltalán nem tör­vényszerű, hogy ahány gye­rek elvégzi a nyolcadik ál­talánost, annyi továbbtanul, s az se igaz, hogy mind szolnoki középiskolában. — Hangodi Jánosné a bolt pa­rányi irodájában éppen egy iskolai elszámolást fejezett be. Szeptember nem köny- nyű a könyvesboltiak életé­ben. — Budaörsön van a Mű­velt Nép Könyvterjesztő Vállalat tankönyvrészlege. Augusztusban érkeznek on­nan a szállítmányok Szol­nokra. A Délibáb úti álta­lános iskola tanterme a miénk augusztusban. Ott osztjuk szét a könyveket, állítjuk össze az iskolák rendelése szerint a tan­könyvcsomagokat. Sokat dolgoznak a pedagógusok, mondhatnám azt is, egy-két hétig se éjjelük, se nappa­luk. Az idén azért nyugod- tabb volt a közös munkánk, mint tavaly. Jobb volt a könyvek előállítása, alig pár szakközépiskolás tan­könyv hiányzott augusz­tus végén. így nem tehetet- lenkedtünk. A boltban összesen kilen­cen dolgoznak. Augusztus­ban mindössze két kisegí­tőt vesznek föl, két diákot, akik a tankönyveknél se­gédkeznek. Persze, az isko­lai nagy munka mit se lát­szott most se a csendes könyvesbolti napokon. — Drágultak a könyvek, nem csappant meg a for­galom ? — Nem mondhatnánk, változatlanul jönnek, vesz­nek könyvet az emberek. Különben a tankönyvek minden augusztusban, szep­temberben kétmillió forint értékben jutnak el gazdáik­hoz. Igyekszünk iskolai kapcsolatainkat erősíteni, szolgálni az oktatás, a tan­évkezdés zavartalanságát. A tapasztalatok szerint ez a mostani tanévkezdéskor sikerült is. A könyvesbolt, a város1 szívében, állta a szeptemberi próbát. — sj — Győzött a Bojtorján,-------------------------------------------------------------- Country-est Szolnokon r eszt vett a D oro Való igaz, hogy kényes dolog egy profi és egy ama­tőr együttes teljesítményét összehasonlítani, mérlegre tenni, de ha a két produk­ciót egy műsorban mutat­ják be akkor óhatatlan az összevetés. Ilyen koncertek­re eleve úgy ül be a közön­ség, hogy előre tisztázza magában, a szereplők nem azonos feltételek mellett készültek fel, míg az egyik­nek kenyere, a másiknak csupán kedvtelése a zené­lés. mások szórakoztatása. Ezzel együtt igen nehéz „kétféle füllel” hallgatni az előadást. A hét közepén a Megyei Művelődési és Ifjúsági Köz­pont színháztermében country-estet tartottak a népszerű Bojtorján és a szolnoki D’oro együttes adott hangversenyt. Először a szolnoki együttes lépett pódiumra. Saját szerzemé­nyeik között nem egy. kel­lemes melódiájú, jól sike­rült sláger nyerte el a kö­zönség tetszését, kapott nagy tapsot. Nem is a kompo­zíciók, hanem a helyen­ként nyers előadásmód érez­tette a zenekar amatőr vol­tát. A hangszereken tech­nikailag megvalósították, amit kíván az adott szerze­mény. csak közben az iga­zi muzsikálásra nem figyel­A magyar country „nagykövete”, tek oda eléggé. A dinami­kai árnyalást csupán a vo­kális részeknél tudták meg­valósítani. A számok kö­zötti „jópofának” szánt fel­vezető szövegek, a „szakál­las” poénok sokat levontak a produkció értékéből. Ezek olyan apró, de szembeötlő hiányosságok, amelyeket egy a profi muzsikálás fe­lé kacsingató zenekar nem engedhet meg magának. A Bojtorján együttes is­mert slágerei a nagyle­mezről megszokott minő­ségben szólaltak meg. A zenészek érzékenyen rea­a Bojtorján a koncerten gáltak a közönség megnyil­vánulásaira. Bemutatták, hogy a világot járt profik félház előtt is tudnak lel­kesen játszani, sőt, ha a hangulat úgy kívánja rá­adást adnak. Mindezt vég­telen egyszerűséggel, sze­rénységgel, szimpatikus színpadi mozgással, visel­kedéssel valósították meg. Műsorukban elmaradt a lát­ványosság, annál több volt a szép zenei hangzás, a közönségnek nyújtott emlé­kezetes élmény. Fekete Sándor Pistipistipistipisti Ha az életben olyasvalakivel találkozunk, akinek a viselkedése meg­lehetősen ellentmondásos és különös, azt mondjuk rá: ebben az emberben több ember is lakik. Ami így szó szerint, jól tudjuk, képtelen­ség, meg a biológiai törvé­nyek szerint is az. Örkény István mégis ebből a kép­telenségből kiindulva teremt furcsa valóságot Pistijében a színpadon. Egyszerűen: meg­sokszorozza darabjának cím- adó figuráját, nem egy Pis­ti létezik, egyszerre több is van belőle. Mert a szer­zőnek erre van szüksége, hogy emberi cselekedeteinek rugóit, melyek történelmün­ket is mozgatják, minél több oldalról világíthassa meg. A Pisti a vérzivatarban tehát különös dráma, szem­léletében, tartalmában épp­úgy, mint külső megnyilvá­nulásában. És szokatlan! Bizony bajban lennék, ha most néhány mondatban a darab cselekményét kellene felvázolnom a tisztelt olva­sónak, aki nem látta az elő­adást. Ugyanis a Pistinek — hagyományos értelemben — nincsen cselekménye. De nem volnék könnyebb hely­zetben, ha a játék szerep­lőinek jellemét kellene le­festenem szavakkal, mert a Pistiiben igazából jellemek sincsenek. Csak figurák, ame­lyek különböző helyzetek­ben. szituációkban viselked­nek, mutatják, produkálják magukat. Ha pedig valaki azt kémé tőlem, hogy mond­jam meg, végülis ki ez a Pisti, kérése egyszerűen kí­nos zavarba hozna. Hisz a „fő-Pisti” maga mondja ma­gáról a játék befejező részé­ben: „Én voltam, a cirkusz porondjának hőse, az első magyar anarchista, azonkí­vül zsoké is... gyógyítani tudom á rákot... én va­gyok Messiás... és egyben hóhér és áldozat voltam és olaj festéket loptam a fes- téküziletből” (hogy sarlót és kalapácsot fessen egy ele­gáns étterem üvegajtajára!) és így tovább. Ráadásul még nem is egy, négy van belőle, sőt nyolcvanhetet is emlegetnek, Pistit a játék folyamán. Ezeknek a Pis­tiknek valójában nincs is egyéniségük, csak szerepük — méghozzá a történelem­ben; a történelem különböző alaphelyzeteiben bukkannak fel, s általuk vagy. mégin- káb'b bennük olyan érők, rejtett dinamizmusok válnak érzékelhetővé számunkra — természetesen groteszk mó­don —. amelyek nemcsak az ember magánéletét, magát a történelmet is mozgatják. Pistit vérzivatarban ábrá­zolja Örkény, századunk egymást követő korszakai­ban — a felszabadulás előt­ti és alatti években, a sze­mélyi kultusz idejében, majd ’56-ban. majd az azt követő konszolidáció korszakában — s éppúgy „végigbarangolja” ezt az emberöltőnyi törté­nelmet, akárcsak Madách Ádámja az emberiségét. (A Tragédia szerzőjének gé­niusza ott munkálkodik a Pisti megszületésében!) Kü­lönböző alaphelyzetekben látjuk viszont Pistit, a re­mény és a hit szavára „hall­gatva” viszi őt sorsa kor­szakról korszakra (egy ele­gáns hölgy testesíti meg a játékban ezt a fel-fellob- banó hitet, sok-sok iróniá­val), amiből végülis összeáll bennünk a kép „sorsunk ké­pe”. amit egyesiek túlzott honfiúi búval olykor túlságo­san is tragikusnak éreznek és festenek. De nem Örkény! Aki oly nyilvánvaló humor­ral és kijózanító rációval beszél minderről, abszurdba hajló groteszk nyelven, hogy Pistit reménytelen kétség- beesés helyett józan önvizs­gálatra, s nem holmi kese­rű búsiakodásra indítja. Ör­kény egyébként itt sem tesz mást, mint egyéb műveiben: szembesít volt, van, lesz magunkkal, hamis illúziók­tól, felesleges koloncainktól szabadít meg, emberiektől, történelmiektől egyaránt; s kegyetlenül vezet rá az igaz­ságra. Ahogy ő ítéli meg a dolgokat, hogy tudniillik, ha sorsunkban van is tragikus, azt mindenképpen csak ma­gunknak „köszönhetjük”: oktalan hiszékenységünknek, bántó butaságunknak, süket érzéketlenségünknek, alap­talan önhittségünknek, túl­zott önbizalmunknak, táv­latvesztő szűklátókörűsé­günknek és sorolhatnánk bűneinket, melyeket Örkény a maga módján derültségek közepette a „fejünkre ol­vas”. Bűneinket, melyek akár a magánélet szférájában, akár a társadalmi nyilvá­nosság magasabb szintjén jelentkeznek, azazhogy így nem is egészen pontos: a kettő ugyanis egymástól a gyakorlatban elválaszthatat­lan. Erre a gondolatra utal a drámai helyzetek megvá­lasztása, illetve a szereplők „megmártogatása” a játék folyamán mindkét szférá­ban egyaránt. Emberi magatartásokban, emberi cselekvésekben jele­nik itt meg a történelem, s ezzel Örkény, ha áttételesen is, arra a felelősségre céloz, amely az emberre hárul ab­ból a szerepéből, miszerint ő hordozza a történelmet, s miként ez az igen jól szerve­zett, tudatosan megépített szolnoki szobaszínházi elő­adásból is kiderül. Amelyet tónjában kemény, szikár, erőteljes hang jellemez. Gesztusaiból egyértelmű: ez nem a reménytelenség drá­mája. A játék végén elhang­zó egypercest (a szerző maga illesztette oda), amelyben az utolsó szó az atombomba­katasztrófa utáni pillanatok­ban nem a végpusztulásé, hanem az életé, ezért érez­zük hitelesnek és helyénva­lónak. Ugyanis, amikor az elszaporodott egerek az Ope­rában az utolsó hegedűn is átrágták a húrt, akkor más­nap az Operával szemben megjelenik egy felhívás: „Fi­gyelem! Figyelem! Hozott szalonnával egérirtást válla­lok. Dr. Varsányiné”, ami ugyebár merő képtelenség, józan ésszel, ám a játék lo­gikája szerint a jövőbe ve­tett bizalom jele — a legerő­teljesebb groteszkséggel ki­fejezve. A Jeney István ren­dezte Pisti ezt a mégis van remény hitet teszi meg az előadás alapgondolatául, jól­lehet — ahogy mondani szo­kás — a helyzet egyáltalán nem rózsás. Anélkül teszi, hogy a játék elemei közé a groteszktől idegen, didakti­kus hang vagy naturális mozzanat keverednék. Az együttes, a színészek — Nagy Sándor Tamás, Takács Gyula, Zala Márk, Egri Ka­ti, Jeney István, Roczkó Zsuzsa, Filippovich Tamás, Turza Irén, Dezsényi Péter, Mucsi Zoltán, Bárdos Mar­git, Váry Károly — azonos stílben, egy nyelven beszél­nek. Olyan magától értető­dően játsszák el a legképte­lenebb szituációkat is, mint­ha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy ha a követ feldobják, az nem lefelé hull, hanem felfelé esik. Így válik számunkra logikussá és elfogadhatóvá, hitelessé a játék. Külön is említendő Takács Gyula markáns tel­jesítménye (Kimért Pisti) és Zala Márk feltűnő stílusér­zékenysége (Tevékeny Pisti); minden mozdulata kifejező, könnyfakasztóan nevetséges és Ugyanakkor elszomorító. A sok-sok képből összeálló, filmszerűen pergő játékban fontos a ritmus, amely itt az első részben még kissé döcö­gős, viszont a másodikban sodró lendületet vesz. Jól ka­matozik nézők és játszók együttgondolkodásában a szobaszínházi oldott miliő, amelyben még a „közös” diósbeigli-fogyasztás is ter­mészetesnek hat, s rá az ital is jólesik. (Már akinek jut, a szerencsésebb nézőknek!) Az inspiráló játékteret és a kor- talanító jelmezeket Wágner Tamás tervezte, a játékhoz való muzsikát Nádor László gyűjtötte egybe, az áttekin­tést s megértést elősegítő ki-, sebb drarriaturgiai átalakítá­sokban a rendezőnek Ma­gyar Fruzsina segédkezett. Aki hagyományos színházi élményt vár a Pis­titől, az talán csalódik, aki viszont kedveli a ráció szín­padi sziporkázását, kellemes érzéssel hagyja el a Szoba­színházat. Még ha minden­ben nem is ért egyet teljesen a szerzővel, mint például e sorok írója is, aki „sült” realista lévén, nem érzi tel­jesen meggyőzőnek a szerző egyoldalú történelemszemlé­letét, csak gyarlóságainkra koncentrál. A lényeg azon­ban: ezen az előadáson meg­találtatott a módja, hogy fel­nőtt fejjel gondolkodjunk el történelmi balgaságunk oka­in, s közben pedig jókat de­rüljünk emberi gyarlósága­inkon is. Ki-ki ízlése szerint, tapasztalatai alapján. Valkó Mihály Báli József sikere Regensburgbán Szolnokon Balogh Géza kiállítása A képzőművészeti világhét alkalmából Balogh Géza festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás tegnap dél­után Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Köz­pontban. Balogh Géza 1946-ban szü­letett Nyíregyházán, tanul­mányait szülővárosában, Sá­rospatakon és Budapesten a Képzőművészeti Főiskolán végezte. Munkáival rendsze­resen szerepel hazai és kül­földi kiállításokon. Neve megyénkben sem ismeret­len. Ezen a nyáron részt vett a mezőtúri képzőművé­szeti alkotótelep munkájá­ban, ugyanitt 1982-ben ki­állítást rendeztek alkotásai­ból. A Regensburgi Nyári Ze­nei Fesztivál záró hangver­senyét szép sikerrel vezé­nyelte Báli József, a Szol­noki szimfonikus zenekar karmestere. A Regensburger Solisten­semble zenekara Stamitz, Kocsár Miklós. Farkas Fe­renc, Mendelssohn és Schu­bert műveket játszott a szol­noki karmester dirigálásá­val. A lapok igen nagy elis­meréssel írnak a szolnoki szimfonikusok vezető kar­mesteréről. A Die Wocheben olvastuk: „Báli Józsefet olyan karmesternek ismer­tük meg, aki ért ahhoz, hogy rövid, frappáns jelzé­sekkel a legjobbat varázsol­ja elő a hangszerből. Amit Stamitz ragyogó zenekari kvartettjével megvalósított, az egyszerűen meggyőző volt.” A Mitteltoayerische Zei­tung még tovább megy a dicsérettel: „Báli József nem azon karmesterek közé tartozik — mint oly sokan kollegái közül — akik a szép mozdulatokat a zenei megoldások fölé helyezik. Ö az érthető és rövid, lé­nyegre szorítkozó jelzések karmestere. De a jelek, be- intések nemcsak, hogy oda­illenek. hanem érvényesül­nek is az utolsó részletekig. Ezt a karmestert meg kell jegyezni.” A kritikus ezt kö­vetően hosszasan elemzi Kari Stamitz Báli által in­terpretált muzsikáját, mél­tatja a mű élvezetes előadá­sát. Elismerően írnak az em­lített lapok Kocsár Pozso­nyi táncok és Farkas Ferenc Piccola musica di concertó­ja előadásáról.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom