Szolnok Megyei Néplap, 1983. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-01 / 232. szám
10 Kulturális kilátó 1983. OKTÓBER 1. 11 nemzetiségi oktatás Magyarországon Hétfőn magyar diákok mellett sok ezer nemzetiségi fiatal is elfoglalta helyét az iskolapadokban, akik anyanyelvükön folytatják tanulmányaikat. Magyarországon a becslések szerint, több mint 400 ezer nemzetiségi lakosi él. A legnépesebb csoport a néEzekből a fiatalokból kétnyelvű állampolgárok válhatnak, ha elsajátítják a magyar nyelv mellett anyanyelvűket is, ha a nemzetiségi szülők ilyen iskoláiba íratják őket. Ez lényeges azért is — állapítja meg a Hazafias! Népfront felhívása — mert a nemzetiségi öntudat nem. létezhet adott nyelvi közösséghez való tartozás nélkül. Mindent meg kell tenni az iskoláskorú fiatalok anyanyelvi: kultúrájának fejlesztéséért. Tekintsük át, milyen lehetőségeik vannak a nemzetiségi diákoknak anyanyelvűk tanulására? Kezdjük a németekkel: A múlt iskolaévben a 174 általános iskolában 24 250 tanuló vett részt német nyelvoktatásban. Működött egy önálló német gimnázium Baján, két német tagozat Pécsett és pesterzsébetien, ezekben a humán tárgyak tanítási nyelve általában német volt Pécsett, illetve Baján képezték ki az általános iskolai, tanárokat és tanítókat Pécsett középfokú, Sopronban felsőfokú óvónőképzés folyt, ezen kívül az ELTÉ-n, valamint a szegedi, debreceni egyetemieken középiskolái! tanári diplomát szerezhettek a német anyanyelvűek. A szlovák nyelven tanuló gyermekek száma a múlt években örvendetesen emelMint ismeretes, a nyelvoik- tató iskolák továbbfejlesztéseként a következő esztendőkben a nemzetiségi területeken bevezetik a kétnyelvű oktatást, ami azt jelenti, hogy az egy tantángyas nyelvi oktatás helyett az alsó tagozatokban a környezetismeret, az ének-zene, valamint az osztályfőnöki órák, a későbbiekben pedig a felső tameteké, számuk eléri a kétszázezret, utánuk a szlovákok következnek százezre® létszámmal, őket a délszlávok követik, majd a románok. Az ország összlakosságának mintegy 4—4,5 százaléka tehát a nemzetiségi lakos: kedett (1978 óta 9 ezerről 12 ezerre növekedett). Az utóbbi esztendőikben több településen bevezették a szlovák nyelv oktatását az óvodákban és1 az általános iskolákban. Olyan nagy volt a túljelentkezés a szlovák nyelvű gimnáziumokban is. hogy Budapesten párhuzamos osztályok indítására vélt szükség. Megoldódott a szlovák kollégium ügye isi az idén. Magyarországon öt szlovák tanítási nyelvű általános skola és két gimnázium működik, Esztergomiban tanítóképző, Szegeden tanárképző segíti a pedagógusok oktatását. Az óvónőutánpótlást a szarvasi felsőfokú és a budapesti középfokú képző biztosítja. Szerb-horvát tannyelvű általános iskolából öt működött az országban, míg nyelvoktató iskolából 45—50, amelyekben a humán tárgyakat anyanyelven oktatták Budapesten működött eddig az egyetlen szerb- horvát nyelvű gimnázium, az idén, Pécsett isi megkezdi munkáját egy új szenb- horvát gimnázium. Van tanárképzőjük a dél- szlávoknak, óvónőket oktatnak: szlovén nyelven is. A tanárképzés Pécsett folyik. A román nyelvű iskolák is népesek az ország román- láfcta vidékén. gozatokon a történelem és a földrajz tananyagának tanítása nemzetiségi nyelven történik Mindenütt arra törekszenek, hogy az anyanyelv ne csak a tanórán, hanem az életben is szerepet kapjon. Az új oktatási forma azért lesz jelentős; mert általa a fiatal, második nyelvként megtanulja a saját anyanyelvét és használhatja is az életben. Hiszen mindenki előtt köztudott, hogy a nemzeti lét folytonosságát csak olyan ifjúsággal lehet biztosítani, amely beszéli anyanyelvét, ismeri ősei kultúráját. Csak ilyen ifjúság vállal örömmel részt a művelődési munkából is. Figyelembe kell venni, hogy az anyanyelvűnket jól beszélő, a nemzetiség kultúráját alaposan ismerő fiar- talokra vár napjainkban a nemzetiségi emlékek összegyűjtése Mágyarórszágon. Hogy fennmaradjanak nekik kell lejegyezniük a népdalokat, népmeséket, hiedelmeket, az ilyen fiatalokra vár a feladat, hogy mai valósággal töltsék meg a honismereti köröket, és megőrizzék; a tájházak népi kincseit. Három megyében, Baranyáiban, Bács-Kiskunban és Vas megyében a kijelölt német, horvát és szlovén nemv zetiségi iskolákban már az élőző éveikben folytak kísérletek a kétnyelvű tanítással. Ezek bizonyították, hogy az új módszerrel jobb eredményeket lehet elérni. Az OPI és a Szövetségek A tapasztalatokat most felhasználják és a nemzeti szövetségekkel összefogva az Országos' Pedagógiai Intézetben folyamatosan kidolgozzák az oktatás módszereit, s új tantenvéket és új tankönyveket készítenek! a kétnyelvű iskolák számára. Az új módszert ott vezetik be, ahol a feltételiek erre már adottak. Támogatják ezt a nemzetiségi szövetségek is, amelyek az idén ősszel tartják kongresszusaikat. Ezek hű képet adnak majd a Magyarországon élő nemzetiségek helyzetéről, az eddig végzett munkáról és meghatározzák: a következő öt esztendő tennivalóit. Ezek közül az egyik legfontosabb az anyanyelvi oktatás, az igényes nemzetiségi művelődés elősegítése. A nemzetiségi iskolákra, a kétnyelvű oktatásra tehát nagy feladat vár a most kezdődő tanéviben; Illés Sándor Nyelvi közösség Kétnyelvű tanítás Kiss Lajos Kossuth-díjas néprajztudós születésének 100. évfordulójára érdemes tanulmánykötetet adott ki a hódmezővásárhelyi tanács. A kötet szerzői szinte kivétel nélkül a neves tudós pályatársai és tanítványai voltaik. A visszaemlékezések sorát Móricz Zsigmond méltató írása nyitja. A Pesti Napló 1939-es évfolyamából kiemelt cikkben Móricz. Kiss Lajos és Darvas József könyvét méltatja, jelezvén a párhuzamba állítással, hogy A szegény ember élete című könyvet Darvas Egy parasztosaidéi élete című művével tartja egyenértékűnek. Olvashatjuk az új hódmezővásárhelyi kiadványban Ortutay Gyula Kiss Lajoshoz intézett meleghangú irodalmi levelét, s Sipkád Sándor személyes hangulatú visszaemlékezéseit. A tanulmányok sorából Tálasi István Vásárhely helye a magyar népi kultúra fejlődésében és Szenti Tibor Adatok a hódmezővásárhelyi tanyavilág népi építészetéhez című írása emelkedik ki. Jelentős összefoglaló munka Kresz Mária tanulmánya is, melyben az évszámos vásárhelyi cserépedényekről értekezik. Külön fejezet foglalkozik a Vásárhely környéki folklórral, mondavilággal. A dr. Dömötör János és Térkány Szűcs Ernő szerkesztette tanulmánykötet méltó a nagy magyar néprajztudós emlékéhez. MALÉV Hungária Kupa hivatásos táncversenyt rendeznek ma és holnap a Budapest Sportcsarnokban. Országos 'bajnokok, Európa és világbajnok győztesek vesznek részt az eseményen. Fellép a kétnapos versenyen a TWS Rock’n Roll Team Münchenből, a STYL Standard formációs csoport Prágából, Stefan Bachmaier és Renata Keller a világszövetség egyéni világbajnokai Münchenből, a londoni Stardust latin-amerikai formációs csoport, Sztanisizlav Popov és Ludmilla Popova Moszkvából, — a szocialista országok többszörös hivatásos bajnokai, valamint az ugyancsak az NSZK-ból érkező Peter Hölters és Mady Hölters az NSZK többszörös hivatásost bajnokai. A verseny első napján latin-amerikai táncokat, a másodikon a standard táncokat mutatják be majd a gálaest következik. A néprajztudós emlékezete Papi Lajos a lindabrunni szobrász szimpóziumon Az Alpok keleti lejtőjén levő Lindaibrunmban alakítják ki Ausztria egyik legnagyobb szoborparkját, A festői szépségű környezetben — immár másfél évtizede — minden, nyáron szobrász szimpóziumot rendeznek, különböző nemzetiségű művészekét hívnak meg az alkotótáborba. Akiket az a megtiszteltetés ér, hogy részlegei lehetnék a már világhírű szoborpark és kiránduló központ kialakításának, továbbfejlesztésének, saját maguk bányásszák k.i a tábor hegyeiből leendő szobruk, alapanyagát, a különböző kőzeteket. Az idén nyáron — néhány nápja kiállítással zárt a tábor — Papi Lajos Kisújszálláson élő szobrászművész is a lindabrunni művésztelep vendége volt — Amerikai, japán, NSZK és NDK-beli, valamint a vendéglátó osztrák szobrászok voltak a tábor idei lakód,, és szerénységem. Mondhatom, igen keményen „megdolgoztattuk’’ magunkat: a környezet már eleve munkára inspirált, de lehetetlen nem lelkesedni a remek tervekért, amelyek elsősorban Mathias Hietz professzor nevéhez fűződnek. Szerintem igen okos dollog, hogy különböző nemzetiségű, változatos stílusban dolgozó szobrászok hagyják ott a szoborparkban „kezük nyomát”. Mindez jól szolgálja a népek közötti barátság magasztos eszméit is, de mint látvány, sem utolsó. Nem is kell talán mondanom, hogy mennyire más egy japán kollegám formavilága, minit az enyém, s milyen különbségek születnek még ugyanNéhány Papi Lajos lindabrunni munkái közül azon téma megvalósításaikor is. — Miben hagyta ott a „keze nyomát’? — Alföldi szobrász számára egy Alpok lábánál levő kőbánya — ez tulajdonképpen maga a park — tényleg kincsesbánya Több kisebb-nagyobb tanulmányt;, készítettem a rendelkezésemre áló egy hónap alátt. A meghívás egyébként két hónapra szólt, de én csak Har- mincegynéfhány napig tudr tam ott maradni. Ez is nagy élmény volt, főleg tanulságos ! — ti — Egymillió földrajzi név Nemzeti ügy, tudományos vállalkozás Hazánkban nem volt még példa arra, hogy egyetlen tudományág akkora figyelmet, erköQcsd és anyagi támogatást! kapjon a tanácsoktól és a megyék társadalmi szerveitől mint ma a névtudomány, s azon belül is a honismereti mozgalom keretében folyó földrajzinév- gyűjtés. Ez, a húsz éve Zala megyéből elindult kutató munka napjainkra nemzeti üggyé vált, s a világon — szervezeti felépítésében — az első és mindmáig egyetlen ilyen jellegű tudományos vállalkozás. Országszerte szinte naponta, indulnák a társadalmi munkások, a lakóhelyüket ismerő — és szerető — tanárok, mezőgazdászok1, helyenként orvosók, papok s nagy számban diákok, egyetemisták, hogy térképpel a kezükben maguk is térképét készítsenek: a környék földrajzi neveinek atlaszát. Irányítóik szakképzett nyelvészek — országosan az Akadémia Nyelvtudományi Intézete —, segítőik pedig a falu jól emlékező öregjei s az erdőt, mezőt hivatásból járó szakemberek. S papírra kerülnék — a ma embere és az utókor számára — az évszázados, gyakran már feledésbe merülő határrész- dűlő-, forrás-, dombocska-, itatókútl-, vadászház-, malom-, régi csárdanevek. S a maiak: is, a tsz-istállókat, hidroglábuszokat, a valahová vezető utakat, parcellákat megkülönböztető jelzéseket. A zalain kívül Somogy, Vas, és Tolna megye, valamint többek között Szabolcs- Szatmér baktalórántházi járásának, Hajdú-Bihar polgári járásának, Heves megyében az egri és a füzesabonyi járásnak a névgyűjteménye készült már el, s jelent meg kötetben. A Dunántúlon különben csaknem mindenütt befejeződött a földrajzi nevek öszszegyűjtése. Veszprém megye tapolcai járásának névanyaga a közelmúltban jelent meg, a többi járásiban pedig jó ütemben halad a : gyűjtés. Kész)ül Keszthely környékének is a névtérképe Az Alföddön és hazánk északi, észak-keleti részén is formálódik a gyűjtemény, csaknem egészében fehér folt még Pest megye ésNóg- rád megye. Bizonyost: országosan jelenleg több mint 800 ezer földrajzi nevet őriznek a térképeik, és a gyűjtőlápok, és a hatalmas tudományos vállalkozás befejezésekor — várhatóan az ezredfordulón — ez a szám meghaladja májd az egymilliót. " Már ami most megvan, az is felbecsülhetetlen kincs. Évszázadokra — mindenképpen : a jobbágyfelszabadításig — visszanyúlóan szól a társadalom fejlődéséről, a nép életéről, fantáziájának teremtő képességéről. Kiderül belőle, hogy nagyapáink, dédapáink a természeti tájékozódási pontok elnevezésével is1 emberközelivé formálták a határt, a tájat. Névé volt a határrésznek (Felsőin yomás), a réteknek, (Jobbágyrét), a dűlőrésznek (Alsókölesföld), az útnak (Celli út), az itatókútnak (Körtólesi kút), az erdészlaknak (Garasház), a gémes- kútnak (Szemeteskút). A Jacikút-ba valamikor a szerelmes lány ölte bele magát, a Lapi csárdának pedig — Kanizsa környékén — már csak a neve él, a nyomát is elfújta a szél. Egy-egy átlagos nagyságú falu több mint 100 nevet őriz; hol nagybirtok volt, ott kevesebbet. A páskom-ok, a kender- földek; a ma olvasni tudó mezőgazdásznak azt beszélik hogy vigyázz, a legjobb minőségű talaj itt található. Az országos földrajzinév- gyűjtést, — amelyet külföldi szaktekintélyek jelentőségében Bartók, Kodály népdalgyűjtéséhez hasonlítják, — nyugalomba vonulás sádg Végh József kandidátus irányította, öt éve pedig Ördög Ferenc, a Nyelvtudományi Intézet főmunkaitársa vezeti. A Nagykanizsán élő középiskolai tanár, az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem címzetes egyetemi docense munkájáért néhány éve Állami-díjat kapott. A fáradhatatlan nyelvész nem tagadja: a névgyűjtés célja kezdetben e kincs megmentése és adattárakban való közzététele volt. Ha egy-két generációt késik a munka, a nevek 60—70 százaléka elfelejtődött volna. így viszont utódaink számára is fennmarad. S nem csupán a kutatók által hozzáférhető könyvtáraik mélyén, porlepte polcokon. A könyvek sorsát ugyanis — jelentesse bár meg azokat az Akadémiai Kiadó, a Magyar Nyelvtudományi Társaság, vagy a helyi szervek — a falvakban, városokban, a megyékben figyelemmell kísérik, örvendetes tapasztalat, hogy magukénak érzik, akikről szólnak, akik segítettek, közreműködtek összeállításukban; a települések lakói, vezetői is. Néhány belőlük mindén „érdekelt” községben, városiban megtalálható, a hivatalok irodáiban, a közkönyvtárakban, az iskolákban és a családok könyvespolcain. Forgatják a könyveket az emberek, s beszélnek nekik a nevek. Jó lenne azonban egy lépéssel még előbbre is jutni, s közterületek, új utcák kialakításánál, új települések atepitásiakori meglévők östz- szevonásakor e gazdag kincsesházból meríteni. Akár jogszabályban is rögzíteni tehetne, hogy a névadó bizottságok minden esetben kérjék ki a szakemberek, netán az Akadémia Nyelvtudományi Intézetének a véleményét. D, G.
