Szolnok Megyei Néplap, 1983. október (34. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-08 / 238. szám

1983. OKTÓBER 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Útkeresés Tiszaburán Figaro—bárányfelhőkkel Közel két éve már. hogy Tiszaburán az új iskola ke­rítésének kapuja fölé oda­került a felirat: Általános Művelődési Központ. Minden újnak meg kell vívnia har­cát az elismerésért. Ez eset­ben sem volt másképpen: mi dolog, hogy az iskola, már nem iskola, hanem köz­pont, s a kultúrház se a ré­gi nevét viseli?! Tényleg, „mi dolog” ez?! A megyében elsőnek Ti­szaburán vonták közös igaz­gatás alá az óvodát, az is­kolát, a művelődési házat és a könyvtárat. Az eddigi ta­pasztalatokat Berki Imrével, a művelődési központ pe­dagógiai-díjas igazgatójával. Szekeres Jánossal. a községi tanács vb-titkárával és Ren­dek Sándor igazgatóhelyet­tessel elemeztük. — Mi az érezhető haszna az összevonásnak? Berki Imre: — Nézze, ha termelő üzem lennénk, ak­kor most elővennék valami­féle kimutatást és sorolnám, hogyan alakultak a külön­böző „mutatók". Helyzetem­ben viszont csak azt tudom mondani, hogy a türelmet­lenségnek a mi munkánk fnegítélésében nincs helye. Csodát ne várjanak tőlünk, de még csak látványos ered­ményeket sem. Tény viszont, hogy 1972-ben még csak egy cigánytanuló végezte el a nyolc osztályt, az elmúlt tan­évben viszont már tizenhá­rom. Hogy miért ezzel kez­dem? A község lakosságá­nak több mint egyharma- az óvodáskorú gyermekek 57 százaléka, az iskola tanulói­nak 58,4 százaléka cigány­származású. Ezek a tények, ebből kell kiindulnunk. Tu­dott az is, hogy az iskola a társadalmi jelenségeknek mindig gyűjtőhelye. V Szekeres János: — Így igaz, de . . . A tulajdon el­leni szabálysértések száma ez évben is nőtt — 130 ezer forint büntetést szabtunk ki — viszont az iskolában, ha jól tudom, még egy ceruza­lopás sem volt. .. Megjegy­zem: az utca hangjával el­lentétben nem a cigányok a szabálysértések, bűntettek elkövetői, hanem közülük néhányan, akiknek társadal­mi tudata, erkölcsi fejlettsé­ge — enyhén szólva — hiá­nyos. De az is tény, sajnos, hogy a harminc év alatti korosztállyal van legtöbb ba­junk. Rendek Sándor: — Még mindig nyomasztó kettősség­ben élnek a tiszaburai ci­gánygyermekek — legalább­is többségük. Az óvoda, az iskola, a könyvtár, a műve­lődési ház szervezettsége, rendje, tisztasága és főleg szellemi ráhatása nagy meg­tartó erő, s kialakította ben­nük — vagy alakítja, hi­szen ez folyamat — a tár­sadalmilag elismert maga­tartásformákat, Viszont a családban — persze már nem mindegyikben — a régi szokásnormák élnek, a csa­ládi munkamegosztás egé­szen mást követel meg a gyermektől. Berki Imre: — Egy talán apróságnak tűnő megfigye­lés, Elvittük a gyerekeket burgonyát szedni: a telepiek majdhogy kétszer annyi krumplit felszedtek mint a többiek. Élvezettel, gyorsan — majdhogy kapzsi módon dolgoztak. De ezt megelőző­en de roa sem ritka az éj­jeli krumplifelszedés a ha­tárban. A következtetéseket azt hiszem nem kell végig­mondanom . .. Szekeres János: — Szá­mos olyan esetről tudunk, hogy a tanulók koVifliktus- helyzetbe kerültek családi környezetükkel. Rendek Sándor; — Leszá­moltunk azzal a régebbi hie­delemmel, hogy az iskola, ahová a gyerek jár, vonzó hatást gyakorol a szülők­re. . . — Ez olyasmit is jelent, hogy az iskola vagy ese­tünkben a művelődési köz­pont nevelőhatása inkább a gyermekeken keresztül ér­vényesül . . . Vagy érvénye­sülhet . . . Rendek Sándor: — Ez a nevelőmunikánk egyik alapja. Berki Imre: —"Ehhez kap­csolódik: 1978-ban még csak tizennyolc telepi gyermek volt az óvodában. Ma het­venhat — szépen, tisztán, rendesen öltözötten. Ha igénnyel lépünk fel, jó vá­laszt kapunk. Szekeres János: — Tapasz­talataim szerint nagyon ér­zékenyek erre a családok. „Az én gyerekem se alább való” szemlélet — s tényleg nem az! —: nagy segítőtár­sunk. — Mennyivel ad több se­gítséget az új szervezeti fel­építés, ha úgy tetszik mo­dell, mint a hagyományos forma? Szekeres János: A község 9,5 millió forint költségveté­séből majd 8 millió az ál­talános művelődési közpon­té. Bizony régebben meg­esett, hogy az egyik intéz­ménynek már egy fillére sem volt az új szükségletek kielégítésére, a másik he­lyen pedig „elveszett” a pénz. De azt is el kell mon­danom. hogy ilyen meg olyan apró eresztékeken is jelentős összegek „elcsordo­gáltak”. A közös költségve­tés biztosítja az anyagiak ésszerű, a tartalmi munkát segítő felhasználását. Berki Imre: — A Gazda­sági-műszaki ellátó szolgá­lat, a Gamesz. ahogy mond­juk, nagy könnyebbség, se­gítség. Nem kell naphosz- szat, éjszakán át számolgat­nunk. megmondjuk a Ga- mesznek — felelős döntés után —. hogy mit kérünk a tartalmi munkához, s ezt ők szintén felelősséggel végre­hajtják. Ami még a költség- vetét illeti: szabadon gaz­dálkodhatunk. mindenre ami fontos, jut pénz. Rendek Sándor: — Az a népművelő — divatosabb szóval: közművelődési szak­ember —, aki nem él együtt az iskolával, kevésbé tudja, hogy a művelődési intéz­mény programjaival hogyan segítheti hatásosan az okta­tó-nevelő munkát. A tan­tervekhez, tananyaghoz kell igazodni de persze ez is kevés. Nagyon fontos — er­ről már szó esett, ha köz­vetve is — hogy eleget te­gyünk az „itt és most” el­vének. Ezért áll a beszélge­tés középpontjában a telepi gyermekek nevelése, hiszen Tiszaburán ez a legnagyobb gond. A közművelődési prog­ramnak ezt messzemenően figyelembe kell venni. Az integráció több lehetőséget ad pl. a munkára nevelésre. S ez már nemcsak a telepi gyermekek esetében van így. A különböző, a tananyaghoz, életkori sajátosságokhoz al­kalmazkodó szakkörök hatá­sa az iskolában tanultakkal együtt érvényesül. Berk i 'I m ce: — Ugyanez vo- natkozik az olvasmányélmény­re is. Mellesleg a munkára ne­velésben eredendő bajok vannak. A pályaválasztási orientáció gyenge. A csa­láddal együtt sem tudjuk kellőképpen felkészíteni a tanulókat a helyes pályavá­lasztásra. Különösen vonat­kozik ez — elnézést, hogy megint a telepi gondokhoz megyek vissza — a cigány- tanulók esetében. Rendek Sándor: — Én is nagyon szeretem a folklórt, ám azt tapasztaltuk, hogy nem a szerepjátszás tuda­tát, hanem a jó kedvvel végzett munka szeretetét cél­szerű erősítenünk. Berki Imre: — A pálya- választó tanulók alig tud­nak valamit arról a munká­ról, szakmáról, amelyet vá­lasztanak. Jön a kiábrándu­lás, otthagyják munkahe­lyüket már a tanulóévek alatt. Sok a törés a mi ta­nulóink esetében is. Az egy­séges köznevelésnek erre a kérdésre is nagyobb gondot kell fordítania. — Ebben van némi szem­rehányás is. „Elvesznek” a neveltjeik? Berki Imre: ■— Nagyon kedvezőtlen, hogy 14—15 éves korban elkerülnek a faluból, olyan közegben él­nek tovább, ahol a nevelé­sükkel már nincs annyi idő törődni. Meggyőződésem, ha az általános művelődési köz­pont olyan vertikum lehetne, amelyben a kamasszá ser­dült gyermekek szakmát is tanulhatnának — a meg­szokott, óvó környezetben —, nagyobb eredményt érhet­nénk el. Ez jóllehet egyelő­re ábránd, de nemcsak szép, hanem célszerű is. — Szóval nincs azért még maradéktalanul „kitalálva” — értem ezalatt a teljessé­get! — az integrált műve­lődési hálózat... Szekeres János: — A köz­ség lakossága előtt igen nép­szerű már az összevont in­tézmény. A különböző ren­dezvényekre szívesen jár­nak az emberek. Nemsokára befejeződnek a központ kö­rüli építkezések, rendben lesznek az utak. a parkok, s szemre is a község egyik központja lesz az intézmény. Berki Imre: — Az iskola nyitottabbá vált, az integ­rált szemlélet lehetővé te­szi a módszerek differenci­ált alkalmazását. Pedagógu­saink egyre inkább a közne­velés hivatottjainak érzik magukat. Bizonyítékok erre a tudományos dolgozatok is. Mindemellett még igen sok az értékzavar nem tisztá­zott a művelődési központ jogi alapállása sem, de a szakfelügyeletben és a kö­telező óraszámokban is újra kell foglalmazni néhány dol­got. Csak egy példát, hogy a szemlélet elmaradt a való élet mögött: keddre egy pe­dagógiai tanácskozásra hív- -.nak meg. néhány nap múl­va pedig egy közművelődés­sel foglalkozó értekezleten veszek részt. . . Tiszai Lajos Ismét Figaro a Szigligeti színpadán; ugyanis a ’BÓ-as évek elején már játszotta a színház. Most újra előkerült. Érdekes a színpadi sorsa en­nek a klasszikus komédiá­nak; amikor mulatságra, a néző mulattatására szüksé­ges darab kívántatik, akkor előveszik a „jó öreg” Beau- marcais-t. Persze a nagy kérdés: azon túl. hogy rá­esik a választás, mit tud kezdeni vele adott pillanat­ban egy társulat. Képes-e thai szemmel, mai lélekkel közelíteni a sokféle színre- vitel lehetőségét kínáló, igen összetett és intenzív szín­házhoz. Mert ahogy a napokban kezembe került, színházról írott könyvében a neves olasz rendező. Strehler is felhívja a figyelmet, épp a Figaro házasságához fűzött megjegyzéseiben, sokféle ve­szélye, tévútja lehet a darab előadásának. „Durva hiba lenne — mondja magyarul közreadott munkájában —a Figaróból egy sansculotte- okkal megtűzdelt forradalmi pamfiettet csinálni. amely az egyébként is romlásnak indult társadalmat fenyege­ti. De ugyanúgy tévedés len­ne — figyelmeztet — egy szobalányokat hajkurászó, öreg gróf kalandjának te­kinteni. És túlságosan egy­szerű lenne az is — teszi még hozzá — ha lángoló sze­relmi vagy cselvígjátékot csinálnánk belőle, vagy jó dagályosan adnánk elő, mint az emberi .jellemek heves összecsapását.” Nem tudom. Szikora Jánoshoz éljutottak-e a világhírű mester szavai, az azonban tény: az említett csapdákat, veszélyeket, illet­ve tévutakat Figarójában alapjában sikerült elkerül­nie. — Jóllehet valameny- nyinek a lehetősége igenis benne van a ♦vígjátékban. Szikora és művésztársai, akik most tető alá hozták az előadást, a Figaróban első­sorban az élet és a meg­újuló érzések szimbólumát látják — a már idézett Strehler szavaival —, hogy tudniillik szeretünk, féltünk, szenvedünk, örülünk, ahogy a körülmények hozzák, ahogy helyzetünk engedi. Vagy egyszerűen; ahogyan képesek vagyunk rá. Ki ha­talommal, ügyességgel. ki ésszel, ki lefegyverző em­berséggel, ki erőszakkal, ki pénzzel és így tovább. A Figaro házassága körüli bo­nyodalmak lényegében férfi és nő lehetséges kapcsolatá­nak, örökös, meg-megújuló küzdelmének számtalan vál­tozatát vonultatják fel. A szolnoki Figaro sajátos­ságát a komédia megközelí­tésének ez az új aspektusa adja. s az a kesernyésen fű­szerező ironikus hangvétel, amely arra vall, hogy Szi­kora és társai mindenre ki­csit kívülről tekintenek. s mindebben legalább annyi mulatságot találnak, mint amennyi érzelem van ben­ne. Sőt még többet is! Seh­hez eszközül előlép a játék, pontosabban a fokozott já­tékosság. A máskor a plebe­jus öntudat szimbólumának is játszott Figarót, az érzel­mek, a szüntelenül meigúju- ló érzések bolondos, olykor csúfondáros játékának fog­ják fel — ízléssel és mér­tékkel. Ahol úgymond vala­mikor viharfelhők gyülekez­tek és vonultak az előadás egén. ott most csak bárány­felhők úszkálnak át a légen. Nemcsak átvitt értelemben, valóságban is. a már-már valószínűtlenül kék. tiszta színpadi égen. melyre a hát­térben álló. hatalmas abla­kon át láthatunk. Szelídebb tehát itt az osz­tályos indulat, a feudális ha­talmasság és az ura kényé­nek kivetett szolga közötti ellentét osztál.ytudatos ábrá­zolása. Vagy legalábbis a já­tékosság elnyomja a vígjá­ték e vonásait. Ezért is nem tűnik fel Figaro nagy mono­lógjában, amikor számot vet megtett pályájával a ..látom, hogy valami erődítmény fel- vonóhídja ereszkedik elém” híressé vált mondat hiánya, amelyben a szerző kortársai egyenesen a közeledő forra­dalom jelét vélték felfedezni, a Bastille felvonóhíd.jára értvén az írói célzást. Elha­gyásának tehát tartalmi okai vannak, s nem egyszerű dra­maturgiai rövidítés áldozata sem ez a mondat, sem az egyéb húzások. És a játé­kosságra helyezett hangsú­lyok miatt érezni talán ma­gát a monológot, is kissé be­tétnek, minthogy az előzmé­nyek kevés alapot nyújta­nak a keserű eszmei kífaka- dásra. Játékosság — ezt a tulaj­donságot erősítik az előadás látványos, szemnek szóló, mit szóló, szemet káprázta­tó elemei is. A már emlí­tett kéklő ég apró pehely- felhőivel, a színekben pom­pázó sanzsan mennyezet, to­vábbá a fekete-fehér kockás sakktábla-padlózat majd az artisztikusan megkomponált csak fekete-fehérből álló kosztümök. A színes keret­ben a szigorúan fekete-fe­hér figurák mozgása való­ban plasztikus és némi kont­rasztot is alkotnak (a sakk­tábla-ötlet azonban nem él eléggé, mozgásformákban jobban is építeni lehetne rá.) A vizuális remeklés — díszlet és jelmez — a ven­dég festőművész. El Ka- zovszki.j munkája (a premie­ren nyílt színi tapsot kapott érte. ami bizony ritka eset prózai előadáson). ötletes, helyenként szipor- kás előadás ez a játék. Ka­kasszóra indul, amikor fel­gördül a függöny, a hátte­ret alkotó hatalmas ablak párkányán egy közönséges kakas áll. peckesen és han­gos kukorékolással ő adja meg a kezdésre a jelet. És egy tüzes és fergeteges tánc­cal zárul, hozzá tűzimutat- vány nagy durrogással, amelyben „feloldódik” mind­az a feszültség, amely egy bolond nap történetébe bele­fér, amelyben többek között szemet vet csinos komomá­jára egy gróf. s azon mes­terkedik, miként vihetné mi­előbb ágyába, mert megunta már felesége egyhangú sze­relmi kosztját, amelyben az elhanyagolt szép grófné ti­helyzetbe. Tóth József ezt a Cherubint formálja meg jól. (Más kérdés, hogy mennyire rokonszenves ez a figura.) Gróf Almaviva sem méltó­ságtartó. feudális úr ezúttal, csak afféle kakas a saját úri szemétdombján. Abban az értelemben, hogy úgy kakas­kodik, mint tyúkok között a hímnemű baromfi. (Nem vé­letlen, hogy legbensőbb gon­dolatait épp a kakassal oszt­ja meg, aki rendkívül oko­san hallgatja végig s türe­lemmel gazdáját, ami egy kakastól ugye szép dolog; milyen intelligens jószág!) Nagy Gábor játékában az alaknak ez a vonása dombo­rodik ki, s a kétszínű ma­gatartás valójában komikus volta mutatkozik meg. Mi­lyen nevetséges, ahogy vad, féltékenységi bőszületében buzogányt és lovagi bajvívó- rudat ragad, hogy ezzel ront­son a szerinte felesége csá­bítóját rejtő szoba bezárt aj­tajának. Az érzelmek játékában ta­lán a legnehezebb, talán nem is igazán neki való szerep Bajcsay Máriának jutott, aki elsősorban a férje által el­hanyagolt szépasszony szo­morúságát éreztette meg a grófnéban; szomorkás tekin­tetében szinte azzal az ér­zéssel : hát még a magam­fajta teremtést is meg lehet unni? Játékos kedvére egyéb­ként egy jellemző apró moz­zanat. Szerepe szerint a parkbéli jelenetben úgy utá­nozza a szobalány Zsuzsit, hogy egyben művésztársa. Takács Katalin találó paró­diáját is nyújtja. Takács Ka­talinét, aki ezúttal is erőtel­jes és magabiztos feladatá­nak megoldásában, s akinek magatartásából egyértelmű­en sugárzik: bármi történ­jék is vele és körülötte, Fi­garóval való frigyét nem akadályozhatja meg senki. Lehetne tán valamivel szí­nesebb. (Csak halkan jegy­zem meg: színészi eszközeit nem ártana kissé felfrissíte­ni egyéniségének új színei­vel.) Vallai Péter ennek a Figaro (Vallai Péter — Almaviva gróf (Nagy Gábor) tokban egy „apród-kaland- dal” vigasztalja magát, ked­vét lelvén egy buzgó ka­masz rajong?? közeledésé­ben; s amelyben, ez a fő dolog, Figaro mindent elkö­vet, hogy imádott Zsuzskája csak az övé legyen. és ugyanakkor, hogy megfizes­sen mindazoknak, akik útját állják, vagy akinek kedve­sére fáj a foga. Bolondos egy nap: szerelemre éhes idősebb hölgy saját fiára lel a férjnek „kiszemelt” férfiú­ban. s a minden lében ka­nál apród többször is csak szerencsével ússza meg sze­relmi meggondolatlanságait. Mozgalmas nap, amelyben komoly férfiak és komoly nők bolondos játékot űznek. Itt, ebben az előadásban a máskor bájosan epekedő kis- lovag, Cherubin (általában hölgyekre osztják ezt a fiú­szerepet. hogy jobban vissza- adassék a figura kelleme és bája), aki édes románcot da­lol imádott úrnőjének, itt érző-vérző kamaszlegény, s románcát dal helyett sírás­ban, adja, s túlzott asszonyok, lányok utáni buzgalmában gyakorta nevetségessé is váló figura. (Vagy talán tragikus?) Az előadás legmulatságosabb jelenetei talán épp azok, ahol a kislovag kerül fura játéknak igazi mestere, érett Figaro. Ravaszsága egy ta­pasztalt ember bölcsességére alapozódik. Nem a minden­kinél eleve okosabb inas, ha­nem a mérlegelni tudó. jó­zan férfiú. Aki csak akkor veszti el nyugalmát, ha Zsuzs- káját érzi komoly veszély­ben. Külön dicséret, hogy Figarójában meg tudja mu­tatni hacsak egy-egy pilla­natra is. az érző embert. So~ mody Kálmán kitalált egy csámpás kertészt magának, hogy jó mulatságot szerez­zen vele — nekünk. Szend- rey Ilona emlékezetessé tud­ja tenni a házvezetőnő, Mar- cellina figuráját, s Fekete András kedvéből is bőven futja a komédiázásra, afféle „mezei orvos” ez a bumfor­di Bartoló. Egy-egy epizód- szerepben Szoboszlai Éva (Franchette). Angster László (Basilio), Árva László' (al- elölülő). Dutkon Mária (pász- torlány) és Kiss T. István (pásztorfiú) vesz részt a kel­lemes játékban, - amely — mindezek ellenére — igazán maradandó benyomást nem hagy az emberben. Ehhez az élvezetes játékosság, az ar- tisztikus formák mellett az emberi tartalmak még gaz­dagabb kifejezése kellenék. Valkó Mihály Rendek Sándor Szekeres János Berki Imre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom