Szolnok Megyei Néplap, 1983. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-15 / 244. szám
6 Nemzetközi körkép 1983. OKTÓBER 15. ARGENTÍNA Katonák után, katonák előtt... Az október végére kitűzött általános választások előtt Argentína kitörni készülő vulkánhoz hasonlít — mondják egyes Buenos Aires-i megfigyelők. A megállapítás nem alaptalan: társadalmi-gazdasági feszültségek, a katonai kormányzat és az ellenzék közötti súrlódások, a fegyveres erőkön belüli nézeteltérések jellemzik a szavazás előtti heteket. Pedig Latin- Amerika második legnagyobb 28 millió lakosú országában október 30-án tíz év után először polgári személyt választhatnak1 az elnöki és az alelnöki tisztségre, a lakosság szavazatai révén 48 szenátort és 254 képviselői szék is gazdára lel. Jorge Rafael Videla tábornok 1976-os hatalomátvétele után megfosztotta működési jogkörétől a törvényhozást, betiltotta a politikai pártok és szakszervezetek működését. Utódai (Roberto Viola és Leopoldo Galtieri) a belső feszültségeket levezetendő szerény liberalizálási lépéseket tettek, természetesen szigorúan a katonai rendszer keretein belül. A Falkland (Malvin)-szigetek körül kirobbant háború is végeredményben tovább rontott a hatalmon levő katonák helyzetén: a háború keltette általános nemzeti lelkesedést a „civilek” arra használták (fiel, hogy még nyíltabban kérjék számon a kormánytól a demokratizálást. A pero- násták, radikálisok, demokraták, az állhatatos radikálisok és. a MID nevű nacionalista tömörülés tagjai koalícióban egyesülve követelték, hogy a kormány engedélyezze a politikai pártok működését, és ne kösse feltételekhez a választások kitűzését. A lemondásra kényszerített Galtieri utóda, Reynaldo Big- none tábornok-elnök tavaly augusztusban engedélyezte a pártok működését. Idén februárban pedig végre bejelentették a választások megtartását, s azt, hogy 1984 januárjáig polgári kormány veheti át az irányítást az országban. A polgári kormány azonban nemcsak a hatalmat, de a terheket is kénytelen lesz átvenni egyenruhás elődeitől. A nyersanyagokban rendkívül gazdag Argentína alapvető gazdasági nehézségekkel küszködik. A legfőbb hús- és gabonaexportőrökhöz sorolható országot a Falkland (Malvin)-háború idején különös mértékben sújtották a nyugat-európai országok szankciói. Az. elmúlt 12 hónapban 335 százalékos volt az infláció. Az állam külföldi adósságai elértik a 40 milliárd dollárt, jelentős költségvetési hiány terheli az ál lamházt a rtá st., A kérdés most már csak az, kire bízzák az argentinok e súlyos gondök orvoslását. Két esélyesnek tűnő jelentkező is van e feladatra: a peronizmus pártja, a Jusz- ticialista Párt (PJ) Italo Ludert, a szenátus volt elnökét jelölte, a Polgári Radikális Unió (UCR) színeiben Raúl Alfonsin vesz részt a választási kampányban. A juszticialisták társadalmi bázisát az ország életében jelentős erőt képviselő szak- szervezetek alkotják elsősorban, a párt alelnöke maga is neves szakszervezeti vezető. Szeptemberben hat baloldali párt — köztük a kommunista is — „Colina” néven választási szövetséget alakított, és úgy döntött, hogy a PJ jelöltjét, Ludert támogatja a választásokon. Alfonsin pártjára inkább a konzervatív erők gyakorolnak befolyást. Mindkét jelölt programjában a fegyveres erők strukturális reformját ígéri, a hadsereg szerepét kívánják korlátozni, árnyalatnyi különbséggel. Az igazi vita továbbra is a civilek és katonák között folyik, különösen a katonai kormány „önamnesztia tervezetével” kapcsolatban. A nagy felháborodást kiváltott dokumentum megbocsát minden katonai, rendőri személynek, és fegyveres csoportnak mindazért, amit'1976 és 1981 között tett a „felforgatás” ellen. Ebben a „szeny- nyes háborúnak” is nevezett időszakbaruegyes adatok szerint 30 ezer ember halt meg vagy tűnt el. Mindkét párt jelöltje ígéretet tett, hogy hatalomra jutása esetén, eltörli a törvényt, felelősségre vonja az említett akciók szervezőit. A választási kampányt, a vitát azonban háttérbe szorította a hónap elején megtartott általános sztrájk. A béremelések mértéke ugyanis jelentősen elmaradt a fölfelé ívelő inflációtól, pattanásig feszült a húr a szak- szervezetek és a kormány között. A vulkán tehát forrong, de a pártok jelöltjei továbbra is szervezik szavazótáborukat. Mintha Luder biztosabb lehne a dolgában: körülbelül 55 százalékos szavazati arányra számít. Bizakodása nem alaptalan: előzetes becslések valóban a peronista pártnak adnak nagyobb esélyt a győzelemre, s ez nemcsak a baloldali választási szövetség támogatásának hanem annak is köszönhető, hogy a peronizmus mítosza is erősen él az argentinokban. A feszült helyzet pedig csak éleszti a legendát. Garzó Ferenc Jemeni NDK Adentöl Hadhramaut-völgyéig Mérföldekben mérve igen távol, lélekben azonban igen közel él hozzánk a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság forradalmár népe, amely az arab nemzetek között elsőnek választotta a szocializmus felé vezető utat. Országuk az Arab-félsziget délnyugati részén fekszik Észak-Jemen, Szaúd -Arábia és Omán között. Nyugaton a Vörös-tenger, keleten pedig az Indiai-óceán határolja, A főváros Aden, kereskedelmi, ipari és kulturális központ. Nemrég ezt az országot a világ tíz legszegényebb országai között emlegették, most viszont dinamikus fejlődés, iparosítás jellemzi. Népe szorgalma mellett nagy segítséget nyújtanak ehhez a szocialista országok. A főváros ősi központja a fekete vulkánikus kőzettel övezett Krater. Itt nagyvárosi az élet, de őseik emlékeit is tisztelik, becsülik. Jogosan büszkék az időszámítás előtti időkben megépített víztározókra, amelyekben a hegyekből lezúduló, életet jelentő csapadékvizet összegyűjtötték. A köztársaság második legnagyobb városa Mukalla, az óceán partján fekvő Adentől keletre. Fontos halász- és kereskedelmi központ. A gyönyörű város az Ezeregy é jszaka meséire emlékezteti a szemlélőt. Jelképük a különös sziklacsúcsra épített erőd, amelyet 1884- ben építettek egy csata emlékére. Az erőd melletti országút vezet északra, a Hadhramaut völgyébe. Itt épült a hatalmas szárazvölgyben, Mukallától 330 km-re Saiiun, ahol ősi módszerrel, napon égetett sártéglából építkeztek. Ezekből a sártéglákból mesebeli városokat és fantasztikus erődöket, csodás palotákat emeltek. A régi és az új ösz- szekeveredve él itt, ugyanúgy, mint egész Dél-Jemen területén. Tevék és teherautók egyaránt szolgálják a munkát. Saintól 22 km-re „modern” városra találunk. Mintha New York felhőkarcolóit látnánk a pálmafák között. Senki nem hinné, hogy sár- téglából építették ezeket is. Teve-csendélet A város, Shibam a Hadhramaut völgyének nemcsak különleges városa, hanem egyike az emberi civilizáció bölcsőjének. Az időszámítás utáni III. évszázadból maradtak meg az első feljegyzések róla. Felhőkarcolóinak mindegyike 600 évvel ezelőtt épült _ A városok háttereiben a hatalmas hegyek. A hegyeken túl lakhatatlan, sivár kősivatag. A meredek hegyoldalakról lezúdul a víz, összegyűlik. Ezt a vízgyűjtő óriásmedencét nevezik a Hadhramaut völgyének. Az év nagy részében száraz folyammeder (vádi). Egy-egy nagyobb esőzés idején azonban mindent elsöprő folyammá szélesedik. A hegyekből lezúduló víztömeg teremtette itt a pálmákat, oázisokat. Mai ünnepükön tisztelettel gondolunk a jemeni emberekre, akiik az itt összegyűlő kevéske víz segítségével megteremtették az életet, 20 esztendővel ezelőtt pedig kivívták hazájuk függetlenségét. Összeállította: Constantia Lajos Aden kikötője — pnadártávla tból Tárgyalás és pánik Október 19—20-án tartják Pekingben a Hongkong jövőjéről folytatott brit—kínai tárgyalássorozat újabb fordulóját. Ha valaki a hagyományos vicc stílusában akarná ösz- szefoglalni a területileg kicsiny, ám gazdaságilag annál fontosabb távol-.keleti brit koronagyarmat sorsáról London és Peking között folyó megbeszélések állását, valahogy így fogalmazhatna: van egy jó és egy rossz hírem... A jó: a Thatdher miniszterelnök-asszony tavaly őszi látogatásával megkezdődött kínai—brit eszmecserék a meghatározott ütemben haladnak, a felek immár a második tárgyalási szakasz ötödik meneténél tartanak. A rossz hír: a jelek szerint eddig vajmi kevés előrehaladást sikerült elérniök. Pedig a két delegáció eleve korlátozott célkitűzéssel kezdett kétségkívül nehéz feladatához. Nem közvetlenül azt vitatja meg, hogy mi legyen az 5,5 milliós városállam leendő pontos státusza, hanem egyelőre csak abban igyekeznek megegyezni, hogy milyen intézkedésekkel lehetne fenntartani Hongkong veszélybe került stabilitását. Az alapikéiplet egyszerű: alig 14 év múlva, 1997 közepén lejár annak a múlt század végén kötött szerződésnek az érvénye, amelynek alapján Nagy-Britannia a Hongkong kilenctizedét kitevő úgynevezett „Űj Területeket” bérli. Peking ragaszkodik hozzá, hogy ekkor visszanyerje szuverenitását a teljes terület felett, s egyelőre nem világos, milyen garanciákat kész nyújtani arra az ígéretére, hogy az anyaországhoz való visszatérés nem fogja érinteni Hongkong politikai és társadalmi b erendezkedését. Mondhatnánk, másfél évtized még tekintélyes idő, van idő az álláspontok közelítésére. Ám egy ekkora periódus csak a mindennapi életben tűnik hosszúnak, az üzletemberek számára azonban, akik befektetéseik biztonságát és megtérülését tartják szem előtt, szinte kézzel fogható közelségben van. Ez magyarázza, hogy az elmúlt hónapokban már valóságos páni khullám söpört végig a koronagyarmaton. A gazdasági növekedés üteme 1982-ben ötödére esett az előző évihez kéoest. A hongkongi dollár történelmi mélypontra csúszott, egy esztendő alatt mintegy 30 százalékkal gyengült. Megingott a sokáig élénk ingatlanpiac, s hozzáértők szerint egyre többen foglalkoznak a kivándorlás gondolatával. A számos tárgyalási forduló alatt ugyanis kiderült, hogy Peking — bár nem fukarkodik a megnyugtató ígéretekkel — a szuverenitás ügyéről még tárgyalni sem hajlandó. London ezért eleve kénytelen a kompromisszumos megoldás felé hajlani, hiszen a falklandihoz hasonló erőpolitika alkalmazása szóba sem jöhet. A kérdés így csak az, hogy milyen kompromisszumra nyílik egyáltalán lehetőség. A hongkongi vezetés abban reménykedik, hogy másodlagos engedményekkel (például a brit fennhatóság megszüntetésével, a kínai zászló használatával stb.) sikerül legalább időlegesen meghosz- szabbítani a jelenlegi status quo leglényegesebb elemeit. E reményt egyes pekingi nyilatkozatok is alátámasztották. Magasrangú kínai vezetők többször kijelentették: Hongkong megőrizheti szabadkikötői, pénzügyi és kereskedelmi szerepét, ' saját pénze nemzetközi fizetőeszköz maradhat, s meghagyják helybeli igazgatási apparátusát. Más kijelentések szerint viszont a szuverenitás és a tényleges kormányzás elválaszthatatlan; természetesen mindkettőt Peking kívánja gyak orolni. Távolról sincs tehát köny- nyű dolga a tárgyalódelegációk tagjainak, a két fél véleménye a legtöbb ponton változatlanul meglehetősen távol esik egymástól. London pozícióit ugyanakkor egy jelentős. tényező javíthatja, mégpedig a hongkongi és a tajvani kérdés rendezése között mutatkozó párhuzamok. Peking ugyanis nagyjából a Hongkongnak szánt modellt ajánlja a Kínai Köztársaságnak is, így itteni lépései egyfajta iránymutatóul szolgálhatnak Tajpej számára. Megfigyelők kétlik: ameny- nyiben súlyos problémák merülnek fel a hongkongi kérdés megoldása során, netán Peking erő alkalmazása mellett dönt, akkor nem számíthat a Tajvannal való „békés újraegyesülésre” sem. Szegő Gábor A tárgyalási folyamat kezdete: Margaret Thatcher és Csao Ce-jang miniszterelnök találkozója A brit Munkáspárt kongresszusa után A brit Munkáspárt múlt héten megtartott idei kongresszusa azzal alkotta a legmaradandóbbat, hogy Neil Kinnock személyében új vezért választott. Kinnock kora arra vall — mindössze 41 éves —, hogy a párt távlatokban gondolkodik. Reálisan számolva öt éven át nem lesz esélye arra, hogy kormányzati hatalmat gyakoroljon; viszont ugyanez az öt év elegendő lőhet ahhoz, hogy a vezér a maga kétségbevonhatatlan szónoki és intellektuális képességeit ipártirányítósii és szervezési, mindenekelőtt azonban vezetési tapasztalatokkal gazdagítsa, s mint ilyen, alkalmas és. népszerű vezetőnek tűnjék a brit választók előtt. A pillanatnyi feladat azonban nem annyira „a” választó megnyerése, hanem a iMJunkáspáhttól eltávozott ■ szavazók visszanyerése. Kinnock a kongresszuson minden lehetséges alkalommal értésre adta, hogy ennek a feladatnak a teljesítéséhez helyre kell állítani a pártegységet. Szükséges, sőt elengedhetetlen, hogy a Munkáspárt megszabaduljon a széthúzó, állandó belvillon- gásoktól szabdalt párt bélyegétől. Noha az idei brightoni kongresszus — a júniusi választási vereség után és a vezérválasztás előtt — az újrakezdés és a megújulás jegyében ült össze, alapjában véve a folytonosság kongresszusa is volt. Perdöntő kérdésekben — nem utolsósorban a távozó Michael Foot iránti tiszteletből, de azért is, mert gyakorlatilag nincs más választás — a tanácskozás megerősítette az eddigi vonalat. Fő feladatnak jelölte ki az aktív leszerelési politikát, a munkahelyek és a szociális vívmányok védelmét. Ami a legelsőt illeti, kiállt amellett, hogy az új amerikai rakéták ne kerüljenek brit földre; ,a brit nukleáris erőt ne korszerűsítsék” a meglevő poláris rakétákat vonják be az európai hadszíntéri egyen- s úlyszámí tásokba. Tekintettel arra, hogy a párt kívül rekedt a hatalmon, a kongresszus olyan harci terepeket keresett, ahol ellenzékben is szolgálni tudja társadalmi bázisának érdekeit. Úgy találta, hogy a konzervatív kormányzás leggyöngébb pontja ez idő szerint a szociális, szféra, ahol szükségből és meggyőződésből, leépítésekéit kísérel meg végrehajtani. Következésképp a páírt úgy döntött, hogy nemzeti egységfrontba szólítja azokat, — és ez hangsúlyozottan nemcsak a Munkáspárt szavazóinak szól, hanem a legszélesebb polgári rétegeknek is — akiknek drága a lét- és szociális biztonság, röviden az úgynevezett „jóléti állam”. Ebben is elsősorban az általános és ingyenes orvosi ellátás, a közoktatás, valamint a nyugdíjasokról való gondoskodás. A második kiemelt harci terep a tanácsi közigazgatás. Itt a Munkáspárt — az ország számos pontján — helyi hatalmat gyakorol, és módja van a legközvetlenebb életfeltételek és. -körülmények aktív befolyásolására. Az ellenfél a tanácsok hatáskörének szűkítésén, anyagi eszközeinek lefaragásán fáradozó központi kormányzat. Ez az a két terep, ahol' a Neil Kinnock vezette Munkáspárt „meg akarja verni” a konzervatívokat, hogy előkészítse a talajt az országos hatalomátvételhez, s feleget tegyen „történelmi!” küldetésének, vagyis amint itt mondani szokás, „az egyszerű emberek” sorsának jobbítója legyen. A. E.
