Szolnok Megyei Néplap, 1983. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-14 / 217. szám

1983. SZÉPTEMBER 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 | A tévé l képernyője előtt Korszerűsödő általános iskolák Beszélgetés Drecin József művelődési miniszterhelyettessel Mindenekelőtt a hét tévé- dráma-bemutatójáról. A bé­ke szigete láttán — azt hi­szem — „szegényebbek” let­tünk ismételten egy illúzió­val és gazdagabbak egy fel­ismeréssel. Mégha a kérdé­ses illúziótól nem is először most „fosztottak meg” ben­nünket, és a felismerés sem igazán új. A béke szigete A ezóbanforgó illúzió: egyéni akciókkal történelmi harcában boldogulhat-e az ember? Nem, hangzik a té­véjáték láttán a kategorikus válasz. Mégha ezek az akci­ók emberileg értékesek is lehetnek. A felismerés pe­dig arra vonatkozik, hogy lám az elnyomó uralkodó osztály tagjai között is akad­hat esetenként valaki, aki átlépve osztálya korlátáit, úgy tud ember maradni, hogy például az emberség parancsát szegzi szembe az embertelenség uralmával. (Persze, ahogy mondani szoktuk: a kivétel csak erő­síti a szabályt.) Alapy Gáspár is ilyen ki­vétel, akinek derekas kiállá­sáról — polgármester létére zsidók megmentésére vállal­kozik a nyilas időkben — talán emlékeztetőül az utó­kornak vagy még inkább ta­nulságul 1981-ben televíziós játék készült, s amelyet pén­tek este be is mutatott a te­levízió. (Elkészülte után két évvel?!) Alapy Gáspár, a té­véjáték főhőse mélységes humanizmustól vezettetve száll szembe a szélső jobb­oldal zsidóellenes kampá­nyával, majd igyekszik meg­menteni jó ismerőseit a nyi­las pribékek fegyverei elől. Az efféle akcióknak — jól tudjuk — sok esetben meg is volt az eredménye, s em­berileg sem akármilyen tett­nek minősült az egyáltalán nem kockázatmentes vállal­kozás. Ez a cselekedet és az ehhez hasonló tettek azon­ban a történelem szempont­jából mégis csupán egyedi kivételeknek számítanak: egy-egy emberi gesztusnak csupán az embertelenség el­lenében. Nem oly erő, „ten­gernyi” áradat, amely meg tudná állítani ebben az esetben például a fasiszták gaztetteit. De ennek boncol­gatása már messzebbre ve­zetne. Maradjunk annyiban: A béke szigete újfent bizo­nyította, hogy a háború, a pusztítás, az embertelenség tengerében az emberiesség efféle megnyilvánulása, mint az Alapy Gáspáré, csak sovány illúzió. Lám Alapy Gáspárnak is, aki kezdetben hitt abban, hogy szembeszegülése eredmény­nyel járhat, tragikusan kel­lett végül is felismernie: a tengerrel szemben egyedül tehetetlen. E felismerés tu­datában vállalja a közös sorsot, a deportálást azokkal, akiket ettől a tragédiától megmenteni szeretett volna. Mentési akciója azonban mondhatni törvényszerűen vezetett önmaga pusztulásá­hoz. Tanulságos lecke. A Ne- meskürthy István forgató- könyvéből született tévéjá­tékból ezt az általánosabb tanulságot is kiolvasni egyál­talán nem nehéz. Annál is inkább, mert ebben segítsé­günkre van Hajdufy Miklós ezúttal is pontos és elmé­lyült rendezői munkája mind a részletek festésében, mind a figurák, jellemek rajzá­ban, elsősorban a főszereplő polgármester belső vívódá­sainak hiteles ábrázolásában. (Egy fecske nem csinál nya­rat — fogalmazhatnánk így is a fentebbi tanulságot. De ugyanakkor abban is van valami, hogy ahol a fecs­ke megjelenik, ott igencsak a tavasznak is meg kell ér­keznie. Mégha csupán néhány fecskéről is van szó. Nos, a nyilasok­kal szembeforduló pol­gármester és a kommunis­ta-gyanús szolgát bújtató, jószívű állatorvos a maga emberségével — átvitt érte­lemben — egy tisztább vi­lág utáni emberi vágy meg­testesítői is. azzal együtt, hogy tagadnánk történelmi szerepükből és társadalmi helyzetükből fakadó ellent­mondásos voltukat. A tragi­kus vég ellenére talán ezért is kevésbé lehangoló ez a játék, illetve ezért is erősít meg emberségünkben az igazi tragédiákban mindig jelentkező megtisztító hatá­sával. Az embertelenség ké­peivel, amelyek egy szörnyű kor valóságát idézik, ezért nem taszít kétségbeesésbe, ellenkezőleg: emberségünk­ben erősít meg. A példázat­nak szánt tévéjáték egyik legfőbb erényének ezt a lé­lekerősítő hatását érzem. Kevésbé tartom viszont sikeresnek azt a dramatur­giai megoldást, hogy az al­kotók egy-egy közbevágott korabeli híradórészlettel igyekeznek kellő történelmi hátteret rajzolni az esemé­nyekhez, illetve, hogy né­hány villanásnyi képpel pró­bálják az egyéni sorsok lán­colatát egy nagyobb törté­nelmi összefüggésbe ágyazni. Ez a megoldás alighanem a forgatókönyvbeli hiányossá­gok pótlására született. S ebben a vonatkozásban azt jelzi, hogy a historikus Ne- meskürty és a drámaíró szerző valahogy nem talál­tak ebben igazán egymásra. A tévéjáték írója A béke szigetét Alapy Gáspár emlé­kének szentelte, egyben tisztelegvén is egyik ősének, rokonának benne. Szentté azonban szerencsére mégsem avatta — egy efféle aktus igazán távol áll a tudós Ne- meskürty Istvántól — még ha kissé idealizálja is a pol­gári osztálynak ezt a rend­hagyó képviselőjét, azaz többnyire rokonszenves, em­beri vonásait mutatja fel nekünk. Ugyanakkor a kor kíméletlenségét is, ostobasá­gát és korlátáit is meggyő­zően ábrázolja, főleg a ki­szolgáltatottságot érzékelteti szívszorongatóan. Így példá­ul az öreg Deutch elárulásá­nak és kifosztottságának a bemutatásával, Kun Vilmos, ő játssza az idős kereskedőt, kevés eszközzel megrendítő- en állítja elénk ezt a külö­nös tragédiát. De Mádi Sza­bó Gábor bankárja is érde­kesen megformált alak. Ál­talában a magasrendű színé­szi játék jellemzi A béke szigetét, amely becsületes szándékkal szól egy becste­len korszak tanulságos pél­dába illő emberének becsü­letességéről. Röviden Hát újra itt van, újra itt van — örvendhetünk — a nagy csapat: a bölcs Sova doktor, a csinos Elzbeta, a csábító Blazej, az örökké szellemes Strosmajer és a többiek, azaz a Kórház a város szélén, újabb folytatá­sa. Igaz, a most következő hét rész már csehszlovák— nyugatnémet kooperációban készült, de nem vesztette el eredeti ízeit: a mozgalmas cselekményességét, amely­ben különböző sorsok csak úgy villognak (színes kalei­doszkópja ez az életnek), a részletek érdekességét és jó­ízű, természetes humorát. Csak egy elszomorító van ebben az egészben: ezzel a hét résszel örökre búcsút .kell mondanunk e kedves csapatnak. A folytatás végé­re ugyanis a film készítői „elvarrnak” minden sorsszá­lat. Ördöngősök ismét egy si­keres néprajzi dokumen­tumfilm a szegediek stúdió­jából. Futja Polner Zoltán zsákjából — 6 gyűjtötte azo­kat a történeteket is, ame­lyek az ördöngősök anyagát adják, miként a népi imád­ságokat, amelyekből ugyan­csak film készült —, illetve futja a Szeged környékiek emlékezetéből és költői kép­zeletéből. Egyébként a való­ság vallatásai ezek a filmek is, a népélet olykor meg­döbbentő vonásai tükröződ­nek bennük, néha felkava- róan. Rozsnyai Aladár foto- grafálta és egyben ő is ren­dezte az Ördöngősöket ugyanazzal az ihletettséggel, mint hasonló tárgyú, meg­előző filmjeit. V. M. A kőszegi gimnáziumban Külföldi magyar gyermekek Megérkeztek az első nyu­gat-európai illetve amerikai magyar kisdiákok a kősze­gi Julisich Gimnáziumba. Minit ismeretes, a Magya­rok Világszövetségének kez­deményezésére teremtették meg ezt a lehetőséget a külföldön élő magyarok ré­szére, hogy gyermekeik Ma­gyarországon végezzék el a középiskolát, s tökéletesen elsajátítsák anyanyelvűket. Ebben a hónapban még ér­keznek diákok — a szep­tember végéig adott hala­dékot az indokolja, hogy a legtöbb légitársaság a hónap elejétől olcsóbban adja a repülőjegyeket. Bertolt Brecht Politikáról és társadalomról Kossuth kiadásában je­lent meg a kötet, melyben nem a drámaíró vagy a lí­rikus Brecht szól az olva­sóihoz — ezúttal a gondol­kodó. a filozófus, az ideoló­gus és a vtitriolba már­tott tollú publicista alko­tóműhelyébe nyerünk be­pillantást. Az 1919—1956 között írt,tanulmánynak be­illő cikkek is, a témák szé­les skáláját érintő jegyze­tek, vázlatok, sőt még a (tioradékek is egy rendkí­vül sokoldalú, mindenben alaposan tájékozott és szelle­mesen fogalmazó író élet- és társadalomfelfogását ér­zékeltetik. Igen gyakran pa­radox tartalmú, aforizma formájú mondatai újra meg újjra továbbgondolko­dásra serkentenek, csakúgy, mint Az ember természeté­ről szóló tanköltemény cí­mű poémája, mely az egyes témákhoz illő részletekben került a könyvbe. A szerteágazó, gazdag anyagból nehéz kiemelni egy-két témakört. Mégis azl mondhatnánk, hogy a két legellentétesebb ideológiai, társadalmi. gazdasági és politikai rendszerrel, azok képviselőivel a náciz­mussal és a náci vezérek­kel, illetve a Szovjetunió­val és vezetőivel foglalkozó, olykor prófétikus cikkek, jegyzetek a legizgalma­sabbak. A mintegy háromszáz kisebb-nagyobb írás új ol­daláról mutatja be Breeh- tet, s kiegészíti a róla eddig alkotott képet. Román néprajzi folyóirat — évente kétszer Gyulán megjelent az Izvorul (A forrás) című román néprajzi folyóirat idei első száma. A Ma­gyarországi Románok De­mokratikus Szövetségének néprajzi lapja ezúttal négy tanulmányt és három ki­sebb adatközlést tartalmaz. Bencsik János a görögkele­ti vallású hazai románok és szerbek Szent István-napi szokásairól, Emília Martin a születéshez kötődő méh­keréki hagyományokról, Lucia Borza a kétegyiházi ike/ndenmunkákróli Maria Botea pedig a pusztaottla- kaiaknak az emberi testhez kapcsolódó hitvilágáról kö­zölt dolgozatot. A folyó­irat kis néprajzi adattárá­ban a battonyai pocokűzés- ről, a körösszegapáti nagy­lányok életéről, valamint a pusztaottlakai fiatalok jö­vendöléséről olvashat az ér­deklődő. Az Izvorul első száma ta­valy jelent meg, s mos­tantól évente kétszer jelent­kezik — az idei második szám az év végén lát nap­világot. A gyulai román néprajzos műhely munkás­ságának eredményeit köz­readó lap ötszáz példányá­ból jut a tiszántúli ro­mánlakta falvak iskoláiba, művelődési otthonaiba, könyvtáraiba, a hazai és az anyaországi kutatóhelyekre is. A 180 ezer első osztályos tanulóval együtt 1 millió 270 ezer — az előző évi­nél 25 ezerrel több — di­ák ült be augusztus 29-én az általános iskolák padjai­ba. Jó helyzetben vagyunk, mert — gazdasági és más gondjaink ellenére — az oktató-nevelő munka meg­újításában biztató eredmé­nyék születtek. Természe­tesen ebben a tanévben sgm lesz kevesebb a tenni­való. Felkérésünkre Dre­cin József művelődési mi­niszterhelyettes a felkészü­lésről, az oktatás anyagi- technikai feltételeiről, kö­rülményeiről, korszerűsíté­séről adott tájékoztatást. — Egyes településeken még hiányosak, néhol rosa­szok o feltételek, még min­dig sok az elavult felsze- reltségű iskola és a szük­ségtanterem. Milyen fejlesz­tésről lehet számot adni? — Az elmúlt tanévben 3567 általános iskolából 722 működött váltakozó taní­tással. A 40 ezer 442 osz­tályterem kilenc százaléka minősíthető szükségtante­remnek, s mintegy ötezer tantermet használnak vál­takozva. A most kezdődött oktatási évben 1375 új tanterem várja a tanulókat, nagyobb részük új, önálló iskolaépületben van. Ez tet­te lehetővé ezer új tanuló- csoport szervezését, s azt is, hogy ne növekedjék az osztályok tavalyi ,h aszón- hetes átlaglétszáma. A ta­nácsok 1983-ban 4 milliárd forintot irányoztak elő az általános iskolai hálózat fejlesztésére. ez csaknem 700 millióval haladja meg a VI. ötéves tervben erre az évre tervezett összeget. Ez döntően annak eredmé­nye, hogy több megyei ta­nács meggyorsította a fej­lesztéseket, illetve korábban kezdte meg eredetileg ké­sőbbre tervezett iskolák építését. Javítja a képet az is, hogy a tanácsok az ál­talános iskolákra költik felújítási pénzeik jelentős részét. A beruházások je­lenlegi, szükségszerűen las­súbb üteme mellett fontos a meglévő épületek jó ál­lapotának megőrzése. — Jelentősek még az egyes iskolák közötti kül- lönbségek, ami nyilvánvaló­an késlelteti a tanulók egyenlőbb esélyeinek meg­teremtését. .. i— Kétségtelen, hogy a folyamatos felújításokra az említettnél még több pénz­re lenne szükség. Tény, hogy iskoláinknak mind­össze negyede nem szorul felújításra, ötödrészüket meg már nem is érdemes felújítani hiszen legtöbb­jük vályogból .készült. Te­tézi gondunkat, hogy az oktaítóh elVek 21 százaléka eredetileg más célt szol­gált. Az egy tanteremre jutó tanulócsoportok szá­ma mégis csökkent, mi­után több terem épült, mint ahány csoport ala­kult. Természetesen segít ebben az úgynevezett egyéb helyiségek, tehát a napközis szobák, az úttörő- és klubhelyiségek, a könyv­tárak igénybevétele. As is­kolák közötti különbségek felszámolása a tárca régi törekvése. A kiegyenlítés a felfelé nivellálást jelentő közelítés azonban még hosszú időt igényel. Meg kell fontolni alaposan minden döntést, hiszen a nelyi gon­dok átmeneti, kapkodó megoldása egyrészt ront­ja a meglévő színvonalat, ugyanakkor más természe­tű, meglehet: súlyosabb problémát szülhet, nyilván­való, hogy a tanterem­hiány felszámolásának leg­jobb módja egy új iskola, amely nem csak fedelet, ha­nem korszerű, színvona­las, hatékony oktatást te­remt a gyerekeknek. Ám lehet ez az iskola még­oly nagyszerűen felszerelt is, ha zsúfolt, kevesebbet képes nyújtani, mint egy tárgyi ellátottságban szeré­nyebb, kevésbé korszerű, de nyugodt légkörű in­tézmény. Az optimális meg­oldást mindenütt az összes mérlegelést érdemlő szem­pont összevetésével kell megtalálni. — A jó iskola fogalmá­ba beletartozók a taneszkö­zök és állóeszközök kor­szerűsége is. Milyennek látja ebből a szempontból az országos helyzetet? — Igen jelentősnek tar­tom az iskolavilágítási program végrehajtását. A megyei tanácsok pályáza­tokkal folyamodhattak visz- sza nem térítendő állami támogatásért. Valamenv- nyi jóváhagyott pályázat költségigényét fedeztük, az eredetileg előirányzóit ősz­szeg háromszorosát: 62 millió forintot utaltunk az illetékes tanácsoknak. A pályázatba be nem vont, illetve nem vonha­tó, jelenleg nem megfele­lő megvilágítású tanter­mek ilyen jellegű átszed relése azonban még sok pénzt és időt igényel... A tanácsok minden év­ben — idén is — számot­tevő összegekkel egészítik ki a taneszköz-beszerzésre központilag biztosított 60 millió forintot. A minisztérium az in­tézmények tíz százaléká­ban megvizsgálta a tan­eszköz-ellátottságot. Arról a megnyugtató tényről győ­ződhettünk meg, hogy az iskolák rendelkeznek az új nevelési-oktatási terv teljesítéséhez feltétlenül szükséges eszközökkel. Grenitzer Róbert A fahajók krónikása Kilencvenöt évvel ezelőtt született Betkowski Jenő akinek munkássága és ne­ve összeforrott a tiszai fa­hajózás történetével. A Tisza és a Tisza men­ti nép iránti szeretete vé­gigkísérte egész életén. Akár a Magyar Nyelv­őrben még 1952-ben meg­jelent A hajósok és hajó- ácsok mesterszavai című munkáját, akár az Ethnog- ráplhia 1954. évi 1—2. szá­mában közzétett. Adatok a szolnoki hajósok életéből (Készülődés, indulás, von­tatás). vagy a Jászkunság című folyóiratban napvilá­got látott Képek az egy­kori szolnoki hajózás tör­ténetéből című írását olvas­suk — amely a fahajó te- leltetéséről közölt adato­kat — mind egy gazdag életút állomásait jelzik. .Betkows'ki Jenő 1920-ban került Szolnokra, ahol a Verseghy Ferenc Gimnázi­um francia-latin szakos ta­náraként dolgozott. Szol­nokra kerülésétől gyűjtöt­te, vallatta a fahaj ó-épí­tés titkát, a Tisza menti fa­hajózás népi hagyományait. Nyaranként járta a Tiszát, ott élt a hajósok között, világukat nem tanulmá­nyokból, könyvekből, hanem belülről ismerte. Milyen volt a Tisza, a Ti­sza menti ;áj az évtizedek távlatában, ahogyan „a fia- hajők szerelmese” Betkows- ki még látta? „A Tisza két partját több kevesebb meg­szakítással erdőszalag szegi. Százados, girbe-gurba, bo­zontos fejű, nagyodvú fü­zek, magasra ágaskodó nyárfák, itt-ott még töl­gyek is, meg égerfák állin- gálnak a többnyire lápos, mocsaras erdőfoltoikban. Fő­leg nagyobb áradás után, mikor későn fut le a víz, késő nyárig nem szárad ki az alj. Ilyenkor békés, há­borítatlan élet zsong a ho­mályos, meleg, párás, em­ber nem járta magányban. Az erdőszélek boikrosabb helyein az apróbb mada­rak serege fészkel, maga­sabb fákon sárgarigók, s a legmagasabbra nyújtózko­dó faóriásolkon az óvatos varjak fészektelepei sötétle­nek. Naphosszat ott keren­genék lengedező repüléssel az erdő fölött, s csapnak vesztükre messzehangzó ri­csajt. Különös szeszélyes­séggel válogatják ki fész­kelő és egyúttal .((anyázó telepeiket, s a^tán, ha nem háborgatják őket ra­gaszkodnak hozzájuk mind­halálig, hosszú évekig, sőt évtizedekig”. Győrffy István, majd Kaposvári Gyula biztatása­ra kezdte rendszerbe fog­lalni jegyzeteit, a háború pusztítása után megmaradt, töredékes feljegyzéseit. És amikor kiadót is talált, a Jászkunsági Füzetek soro­zatában megjelent, Fahajók a Tiszán című munkája előszavában szerényen jegy­zi meg: „Csak azt írtam .meg, amit részben magam is átéltem, láttam, olykor csináltam...” Egy letűnt világ vallató- ja volt. A „hámba fogott ember” élete, sorsa van írá­sainak minden lapján. Mit jelentett hajósnak lenni? Betkowski Jenő így vall erről: „Nehéz, szívet és tü- Idöt megerölitlető mestersé­güket úgyszólván gyermek korukban kezdték, 10—12 éves korukban, mint a csikók. Apjuknak, vagy egy pór fillérért idegeneknek is segítettek a kipakolásnál -i meredek parton feltolni a taligát... Nem hiszem, hogy sok megerőltetőbb testi munka volna, mint a kubi­kusoké, illetve a hajót be, s kipakoló hajósé volt... Ha még legalább rendesen táplálkoztak volna! De hónap- meg évszámra alig ették más meleg ételt, mint lebbencs- vagy tarhonyale­vest, esetleg paprikáskrump­lit. Még a legtöbb erőt az a naponként elfogyasztott darab szalonna adott, azok­ba a szikár tagokba. Húst legfeljebb csak vasárnap, vagy valamilyen jeles ün­nepen ha ették, azt se mindig, s útközben olykor- olykor egy kis halat. De amit elmulasztottak meg­adni örökké dolgozó tes­tüknek táplálékban, kárpó­tolták friss levegővel, s kora tavasztól késő őszig rájuk zuhogó napfénnyel. Igénytelenek voltak. de olyan szívósak, mint az át­szeli kóró, melyről azt sem tudja az ember, honnan veszi a táplálékát azon a szikes talajon, kiaszott acélkemény rögön. Ha akad is köztük egy-kettő, akit el­vitt a szegények betegsége, a tüdővész, vagy a nehéz testi munka következmé­nye, a szívbetegség, a t.öb- bj olyan elnyűhetetlennek látszott, mint a tölgyfa- gúzs. Ötöt hatot ismertem a számban már akkor na­gyon megfogyatkozott szol­noki hajósak között, akik a kilencvenedik évük felé járva szállották az örök vizekre induló hajókra”. S az . .örök vizekre in­duló hajó” elvitte a tiszai fahajók krónikását is. De tanulmányai, kisebb na­gyobb írásai itt maradtak, múltunk, a Tisza menti táj egykori mindennapjait őr­zik. Élni akaró, és élni tudó, de mindig munkájukból élő. nehéz sorsú emberek jönnek elénk az idők mé­rvéről. Emberek, akik itt éltek valamikor e tájon; a Tisza mentén és annak össze-wissza vándorló, sok kanyart leíró, nagy utat megtévő folyásában keres­ték kenyerüket. Kiállták a baiósélet legsúlyosabb próbáját a gyalogos vonta­tást. őrlődtek a mindenna­pokban. Életüket, sorsukat csak egymásnak tudták volna el­mondani. Kellett hogy le­gyen, és volt is krónikásuk. Szilágyi Irén

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom