Szolnok Megyei Néplap, 1983. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-04 / 209. szám

1983. SZEPTEMBER 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Filmforgatás Füreden Kossuth katonái a főúton Virágok Fekvő nő Az életöröm lírai festője Száz éve született Czóbel Béla Tiszafüred és Poroszló kö­zött meglepő kép fogadta á pénteken arra utazókat: a 33-as főúton mindenfelé öreg huszárok ácsorogtak. Fél egykor megjelent egy vén, de üzemképes mozdony, ma­ga után húzva a fekete lepel­lel letakart vagont, melynek oldalán virágfüzér, koszorú jelezte, gyászol az ország. Legalábbis a filmben, hiszen az egyenruhák is, a lepel is a Mafilm tulajdona. Srün- walsky Ferenc írta és rende­zi az Eszmélés című filmet, melynek néhány jelenetét Ti­szafüreden kapták lencsevég­re. A rendezőt a cselekmény­ről kérdeztem: — Itt most azt a részt vesszük föl, amikor az or­szágba hozzák Kossuth holt­testét, s mindenfelé öreg ka­tonái, s a lázadó diákok fo­gadják. Ki egyenruhában, ki az újra kitűzött kokárdával. De elnézést, én most beállí­tom a gépet, a kollégám majd segít. — A film egyébként egy félárva parasztgyerek életét kíséri végig — folytatja a díszletterv ező-aszisztens, Csík György. — A főszerep­lő élő személy volt, Tányér Imrének hívták, s aktívan részt vett a századelő pa­rasztmegmozdulásaiban, fő­leg szülőhelyén, Balmazújvá­Korunkra jellemző, hogy egyre több nő vállal állást. Foglalkozásukat — ha szük­séges — úgy jelöljük, hogy megtoldjuk a szót a -nő utó­taggal (például tanárnő, ka­lauznő, munkásnő stb.). Van­nak azonban olyan foglalko­zások is, amelyek kizárólag nőkre jellemzők, például szü­lésznő, dada, óvónő stb. Új­ságjaink szinte szenzációként közölnek olyan híreket, ame­lyekben az olvasható, hogy jellegzetesen női foglalkozá­sokat férfiak látnak el. Az óvónőképzőkben végzett fér­fiak foglalkozása ugyan óvó­nő, de a gyerekek óvó bácsi­nak szólítják őket. A Védő­nőképző Főiskolának is volt már férfi hallgatója. Védő­nőnek nevezzük őket? Nem lehet, hiszen férfiak: A védő­bácsi inkább bizalmas meg­szólítás. Az élet tehát felad­ta a leckét: hogyan nevez­zük — hivatalosan is! — a „védő bácsikat”, illetve az „óvó bácsikat”? Népszerű hetilapunk a rosban. Igazán aprólékosan nem tudom elmondani, mi­ről szól a film, csak forgatás után. Ugyanis még most is alakul, belekerülnek olyan részletek, melyek idáig hiá­nyoztak, mint most is pél­dául — mutatott a vízre, ahol néhány parasztruhás statiszta járja a nyakig érő vizet. Az út másik oldalán ülnek, állnak, fekszenek a Füredről szerződtetett statiszták. — A Mafilm büféjében szendvi­cset, üdítőt és sört lehet kap­ni. Ez utóbbinak nagy a ké­jétjei, Gombácsi Attila, ak> ,karatecsoportot ' vezet á nagyközségben, most talpig érő papi csuhában áll. — Filmeztem már néhány­szor, de inkább kaszkadőr voltam. Ez a ruha most kis­sé meleg nekem. A száguldó autók között múltszázadi, gatyás paraszt- gyerekek futkároznak, a mozgó büfé mikrobusszának dőlve issza sörét a kántor. Ismét előkerül Csík György, akitől megtudom, hogy a filmet hat helyszínen forgat­ják július negyediké óta: Voltak már Négyesen, Hejő- kürtön, Mezőcsáton, s Tisza­füred után mennek Kétegy- házára és Tarpára. A fősze­replő Andorai Péter, de fon­tos szerepeket kap még Cser­következő címet adta az egyik hímek: „A szülésznő — férfi!” Hollandiában ugyan­is a bábatanfolyiamot férfiak is elvégezhetik. Amikor az oklevél a kezükben van, nem nevezhetjük őket sem szü­lésznőnek, sem szülésznek (ez inkább szülészorvost je­löl). Nálunk inkább az ápoló- nőképzében vesznek részt fér­fiak. Amikor állást vállal­nak, a betegek legfeljebb csak tréfából hívhatják őket nővérnek vagy madámnak; de éppen olyan vicces lenne, ha így szólítanánk őket: fi­vér, möszjő. Lássunk azonban más pél­dákat is! A kismama (= ter­hes nő, kisgyermekes anya) mintájára létrejött a kispapa (= kisgyermekes apa), a gyes-mama mintájára pedig a gyes-papa szó is. A kisma­mák az anyák boltjában vá­sárolják meg gyermekük szá­mára a szükséges árucikke­ket. Nyelvünkben van ugyan egy apák boltja kifejezés is, de ez az italboltot jelenti. halmi György, Újlaki Dénes, Csonka Ibolya, Kishonti Il­dikó, Nyakó Juli és Blaskó Balázs. A kamerát Máté Ti­bor kezeli, ő a rendező leg­fontosabb segítőtársa. Tisza­füredről száz statiszta segí­ti a felvételeket. Nyakó Juli a Vasárnapi szülők című filmmel vált is­mertté. — Öt filmem volt idáig, most a filmgyárban dolgo­zom, ott vagyok státuszban. Ezen kívül egy amatőr cso­portban játszom Pesten. — Filmek? Szerepek? — Ez az egy van, nem va­gyok tele ajánlatokkal. Min­den csoda három napig tart. Egyszer talán megint ka­pok szerepeket, most nincs semmi komolyabb. De az amatőr csoportomban szere­tek dolgozni. Az egészen más... Az Eszmélés forgatása szeptember végéig tart, s ak­kor kerül a nyersanyag a la-« boratóriumokba. A közönség csak jövőre láthatja, talán. Biztos azonban, hogy két napra megmozgatta a füre­diék fantáziáját. Hallottam az egyik huszár szavait: — Nyolcvanéves vagyok, de ilyet még nem láttam. Mindig történik az ember­rel valami új... Szabó Imre Minden év májusának első vasárnapján ünnepeljük az anyák napját. De van-e apák napja? Hogyne lenne! Nem is egy, hiszen a fizetési napo­kat hívják így. Kivételes, olykor tréfás megjelölésekről szóltunk. Va­lóban szokatlan, lamikor egy- egy férfi jellegzetesen női te­endőket lát el. Ebben nincs kivetnivaló, legfeljebb az el­nevezésekkel kapcsolatban adódnak nehézségek, s ezeket éppen a szokatlanság okozza. Ha gyakrabban találkozunk hasonlókkal, a nyelv is meg­állapodik egy elnevezésnél, így a címünkül írt mondat tulajdonképpen költői kér­dés. Az idő és a használat majd eldönti, hogy lesz-e megfelelő kifejezés, avagy a meglevők tartósnak bizonyul­nak-e. Könnyen lehet, hogy alkalmi szóalkotások lesznek, mivel az említett foglalko­zások „visszanőiesednek”. A következő évek megadják a választ. Mizser Lajos Munkácsy Mihály, tehát a múlt század óta nem volt ta­lán még egy olyan magyar festő, akiit Párizs, a világ képzőművészeti fővárosa, annyira elismert volna, mint a most száz éve született Czóbel Bélát; és aki mégis, hosszú életén át mindvégig ragaszkodott hozzá1, hogy hű fiának tartsa szűkebb hona. Életrajza bővelkedik ugyan külhoni vándorlásokban, utolsó évtizedekben azonban mindig idehaza (1939-től Szentendrén) találja meg erőre és munkára ihlető iga­zi otthonát. Nagybányán kezdte ta­nulóéveit, á század eleji Münchenben folytatta (1902 —1903), de egy évre rá már az új művészet Mekkájá­ba, Párizsba megy, ahol kis­vártatva kiállításokon is sze­repel. Ugyanakkor első mun­kái magyar tériátokon is megjelennek. 1905-től á leg­híresebb francia művészcso­port, a „Vadak” (Fauve-ok) társaságában találjuk; Ma­tisse, Derain, Vlaminck, Braque van Dongen köré­ben. Itthon pedig a „Nyol­cak’’ néven ismert csoporto­sulás előkészítésében vesz részt Kernstok Károly nyer­gesújfalui műhelyében. 1914 —1919 között Hollandiában dolgozik (és e korszakból va­ló például a megindítóan val- lomásos Labdát tartó fiú képe, melyen talán honvá­gyát fedezhetjük fel: a kis­fiú hóna alatt a labdán min­denesetre piros-fehér-zöld villan elő). Berlin követke­zik ezután, majd újra Párizs, btiol több (évtizedet tölt, most már megérlelve a ma­ga külön — sajátos — mű­vészetét, melyet egyaránt csodál Budapest és New York (ez utóbbi két kiállítá­son is 1927-ben és 1936-ban). Az első könyv úgyszintén ek­kortájt jelenik, meg róla, ná­lunk. A második világhábo­rú előestéjétől, 1939-től Szentendre lesz mégis igazi telephelye, hogy szellemisé­gével, jókedélyével s minde- nekfölött művészi tekintélyé­vel akár még kilencven éve­sen is biztos vonatkozási pont legyen á felbolydult képzőművészet térképén: az értéké, a költészeté. Most Sízentendrén szobra áll, és állandó múzeum az 197G-ban elhunyt nagy mes­ter élő emlékére. Ez a méltatás, melyet ke­zében tart a tisztelt olvasó, nyilván nem pótolhatja azt az élményt, melyet Czóbeí képei nyújthatnak^ meg sem kísérli hát, hogy bármiféle leírással próbálkozzék. Me­legen tanácsolja inkább a szentendrei kirándulást. És legfeljebb, ezen kívül, csak arra szorítkozhatik, hogy egy-két tanulságra még fel­hívja a figyelmet. Érdemes megfigyelni például, milyen élő és termékeny kölcsönha­tás jelképe lehet Czóbel egész életútja, hogy igazából mennyire a magyar festészet európaiságának szimbóluma ő, mennyire egy kapcsolat­rendé, melyben egyszerre szolgálja minden a honit, és tőle elválaszthatatlanul az egyetemest. Mert tehetsége — Nagybányán és Párizsban — tüstént felismeri az alka­tához, mondandójához, lírá­jához illő korszerűt, a legha­ladóbbat, s egyike lesz azok­nak a zseniknek, akik a lát­vány-elemek szuverén fel- használása révén (és mindig az elvonatkoztatásnak csak azon pontjáig merészkedve, ahol a tárgy még felismer­hető s értelmezhető) olyan művészi nyelveit alakítanak ki, mely képes a kor tartal­mainak esztétikai közlésére. Az impresszionisták apró­lékos látvány-másoló igyeke­zetét olyannal váltja fel, amelyben (elsősorban a szí­nek segítségével) maga a kép, ez a kétdimenziós csoda lesz öntörvényű új valóság. Nem látványt másol tehát, bármilyen magas fokon is, hanem új látványt teremt. Különösen a harmincas évek­től, amikor saját technikája végképp kifejlődött, látható ennek meggyőző eredménye. Czóbel képein nincs szavak­kal elmondható történés, nincs az a sokat „emlegetett „irodalmiasság”, nem élet­epizódok vannak megfestve, hanem (használunk súlyos szót) élet-esszenciák, élet­lényegek, mindig a létezés komoly öröméből. Minden tárgynak és foltnak, akár az előtérben, akár hátrébb áll, a vásznon egyenlő súlya és szerepe van: a szépség érde­kében átrendezett realitást találjuk így (akárcsak, s eb­ben rokon vele, barátjánál, Picassónál). Ennek következ­ménye, hogy — egyik mo- nográfusát idézve — nála „a képfelület optikai egysége” teremtődik meg. Mégpedig, s talán ez Czóbel leginkább utolérhetetlen, varázsos sa­játja, olyan belső tűzzel, egyik korábbi kritikában úgy írtam, olyan sejtelmesen áradó gyöngyházfénnyel, hogy a képek vallomásossá­gához kétség sem férhet. Egy következetes, maga út­ját járó, halk és szemérmes művész lírája rejlik elő a csend és a nyugalom érzel­meivel, tartózkodóan. Ebből kifolyólag képei nem adják meg magukat könnyen, de ha a megismerés tiszta szán­dékával s elmélyülten köze­ledünk hozzájuk, kimeríthe­tetlen élet-örömükből boldo- gat juttatnak nekünk is. Szabó György Szépen magyarul — szépen emberül Van-e egyenjogúság? Vendégségben a jászok rokonainál II A tanul­mányút munka­napjai az egyetem­mel, a tanszékkel, s tájvédel­mi múzeummal való megis­merkedéssel, könyvtári ku­tatómunkával teltek el. Ven­déglátóim felkérésére külön a történész és külön a filológus hallgatók számára előadást tartottam a jászok­ról, a mai jászok életéről és munkásságáról, a Jászság kutatásának legújabb ered­ményeiről. Nemcsak a hall­gatóság érdeklődésének a megnyerését célozta, hogy előadásaimat —I az üdvözlé­sek után — a magyar króni­kák közlésével kezdtem, amely szerint Hunor és Ma- gor, a két testvér elrabolta Dúl alán király lányait. A monda történeti magvának a kihámozása alkalmat adott a magyar alán történeti kap­csolatok megemlítésére (VI —IX. sz.), a magyar nyelv alán—őszét jövevényszavai­nak a bemutatására. A hall­gatóság többsége hitetlen- kedve hallgatta, hogy az asz- szony, híd, vért, kard, gaz­dag, verem és még sok más szó a mai magyar és őszét nyelvben szinte azonosan hangozva ugyanazt jelenti. Ugyancsak azt is nagyon ne­hezen akarták elhinni, hogy az őszét nyelvben azonosan hangzó és ugyanazt jelentő „kert” szó pedig magyar ere­detű! A valamikor Európát rengető alán nép mai utódai érdeklődéssel hallgatták a XIII. század elején a mon­gol—tatár támadás elől Ma­gyarországon a Zagyva—Tár­ná folyók környékére telepí­tett „asz-jász” törzs történe­tének és sorsának az alaku­lását az új hazában. Igen, az őszét népnévben ugyanaz a szótő rejtőzik, mint a jász névben: osz-asz, amellyel az idegenek illették őket a kö­zépkorban. Az oszétok saját népneve iron, és Oszétia iga­zi neve Iriszton. A mai őszét irodalmi nyelv az iron nyelv­járáson alapul, s oszétul a Szovjetunióban több mint 488 ezer ember beszél. Az őszét nyelv — mely az iráni nyelvekhez tartozik — írás­beliséget csak a XIX. század közepén kapott. így számuk­ra is nagy fontosságú az 1442-es évből származó ún. jász-szójegyzék, amely egy köszönési formulát és 40 jász—őszét szót tartalmaz (közzétette Német Gyula 1957-ben). A több mint 500 évvel ezelőtt Magyarországon papírra vetett jász-nyelvű üdvözlést: „da bán horz” („jó napot”) minden további magyarázat vagy fordítás nélkül értette meg a hazánk­tól több ezer kilométerre élő őszét hallgatóság. Külön ér­dekesség és színfolt volt az előadásokat követő diakoc­kák bemutatása a Jászságról (a diák mint a Jász Múzeum ajándékai, ott maradtak a tanszéken). Az előadások után feltett kérdések, a baráti beszélge­tések, faggatások mind arra irányultak, hogy megtudják, mi az, amit megőrizhettek a Magyarországra vetődött já­szok (oszétok), mi az, ami még megmaradhatott több évszázad távlatában is. Az eredeti nyelv elveszett, de tény, hogy a tárgyi doku­mentumok konzerválódtak:a jász sírok leletanyaga ugyan­olyan fülönfüggőket, pazta- és kagylógyöngyöket, női tű­tartókat tárt fel, mint az alán (őszét) sírok, és ame­lyekből a látogató a szolnoki Damjanich Múzeum 1982. évi katalógusát a kezében tartva az ordzsonikidzei táj­múzeumban fedezhetett fel azonos példányokat! A ro­konságot a sírok leletanya­gán kívül vitathatatlanul őr­zik a jász családnevek, őr­zik a szokások és őrzik ma­guk az arcok: Oszétiában járva nem egy őszét férfi vagy nő vonásaiban jászsági ismerősöket lehetett felfe­dezni (igaza van Henkey Gyula antropometriai méré­seinek) ! x A rektori fogadáson, a be­szélgetésekben, a vendégség­ben (pl. épp azokban a na­pokban ünnepelték „Dzsor- guba”-t, a György-napot, a legnagyobb őszét népi ünne­pet), a jász és őszét kutatá­sok összekapcsolásának, a ta­pasztalatcserének, a kölcsö­nös baráti kapcsolatok elmé­lyítésének a lehetőségei me­rültek fel. A megyei és a helyi múzeumok megbízásá­ból őszét kutatókat invitál­hattam a jövő évi további négyszállási régészeti ásatá­sokhoz, a helyi néprajzi gyűj­tésekhez. Felvetődött az egye­tem és a tanítóképző főiskola szorosabb kapcsolatának a kérdése is. A hazai jászsági kutatás az utóbbi évtizedben szép eredményeket ért el: megyei régészeink feltárták az első hiteles temetőt, Sza­bó László Jászság c. monog­ráfiája (és főleg kandidátusi disszertációja) a széles olva­sóközönséggel ismertette meg a Jászság etnikai kérdé­seit, Apor Éva tudományos kutató a Nart (oszét)-eposz tanulmányozásának a fontos­ságára hívta fel a figyelmet a magyar őstörténeti kuta­tásban. A. Magometov, V. Abajev őszét kutatók is so­kat tettek az őszét—magyar kapcsolatok elmélyítéséért. Talán nem véletlen, hogy a Debrecentől a Budapestig a Jászságon is átvonuló felsza­badító szovjet csapatok egyik vezetője, a legendás hírű I. Plijev tábornok Oszétia szülötte volt! A nemzeti ön­tudat mellett a hazafias helytállás, büszkeség és in­ternacionalizmus csendült ki azokból a szavakból, amelyek arról szóltak, hogy a 40 év­vel ezelőtt az Ordzsonikidze alatt folyó harcokban megál­lították a Kaukázus és Baku olaja felé törő németeket, és ez a kis nép a sok elesett névtelen mellett 60 Szovjet­unió hősét, negyvenöt tábor­nokot és generálist adott a szovjet hazának. „Oszétia horzs” = „Oszé­tia jó”, hangzik az üdvözlés­ben és az értékelésben, vissz­hangzik és tükröződik az alán harcosok és amazonok táncában. Oszétia természeti szépségeiben és gazdag tá­jaiban, dolgos jász/oszét la­kosai mindig örömmel fo­gadják a hozzájuk látogató magyar vendéget, a közös múlt és a közös jövő szorgos kutatóit (Vége) Horgosi Ödön Fizikai dolgozik gyermekei Előkészítés egyetemre, főiskolára Az idén tíz éve, hogy ha­zánkban szervezetté vált a fizikai dolgozók tehetséges középiskolás gyermekeinek egyetemi, főiskolai felvételi előkészítése. A napokban a debreceni Agrártudományi Egyetem szarvasi főiskolai karán tanácskoztak a felvéte­li előkészítő bizottságok (FEB-ek) képviselői megtár­gyalva a társadalmi mozga­lom eredményeit, gondjait és a soronkövetkező feladatokat. Évente több mint tízezer fi­zikai dolgozó gyermekét se­gítik a FEB-ek a továbbtanu­láshoz szükséges felkészülés­ben. A résztvevő diákok 60— 70 százaléka sikeres felvételi vizsgát tesz valamelyik fel­sőoktatási intézményben. A FEB-ek további fejlődésé­nek akadálya — ahogy a je­lenlévők elmondták —, hogy még nem alakult ki minde­nütt a rendszeres együttmű­ködés, összhang a FEB-ek és a középiskolák között. Hiá­nyos az oktatási intézmények tájékozottsága a felvételi elő­készítő munkia tartalmáról és módszereiről. Úti beszámoló

Next

/
Oldalképek
Tartalom