Szolnok Megyei Néplap, 1983. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-30 / 231. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. SZEPTEMBER 30. Felszólalásokkal folytatódott az ENSZ közgyűlése Grúziái látogatáson a magyar parlamenti küldöttség Apró Antalnak, az országgyűlés elnökének (balra) vezetésé­vel magyar parlamenti küldöttség tartózkodik a Szovjetunió­ban. A képen Apró Antal Moszkvában megbeszélést folytat Alekszej Sityikovval, a Legfelsőbb Tanács Szövetségi Taná­csának elnökével (Telefotó — KS) (Folytatás az 1. oldalról) Genscher üdvözölte a kö­zép-hatótávolságú rakéta- tárgyalásokra előterjesztett Reagan-féle módosításo­kat, de nem csinált titkot abból, hogy a Kohl-kor- mány alapelgondolása eze­ken a tárgyalásokon még mindig a Reagan-féle ..nul­laváltozat”, s csak ennek megvalósulása akadályozná meg az NSZK-t az ameri­kai rakétatelepítés meg­kezdésében még ebben az évben. Stefan Andrei román kül­ügyminiszter. a délelőtti vi­ta következő felszólalója a háborús veszély és a fe- szültségek növekedésének „nyugtalanító realitására” figyelmeztetett, s a hábo­rú kitörésének megakadá­lyozását „korunk alapvető problémájának’^ nevezte. Rámutatott: az amerikai ra­kéták Európába telepítése Az ENSZ-közgyűlés ülés­szakával párhuzamosan folyó New Yomk-i állam- és kor­mányfői találkozó tegnap folytatódott. Indira Gandhi indiai kormányfő a tanács­kozást abban a reményben kezdeményezte, hogy a né­zetek kifejtése, esetleges közelítése ilyen keretek kö­zött is elősegítheti a nagy­fokú nemzetközi feszültség oldódását. A csúcstalálkozó első ülé­sét — mint közöltük —ked­den 18 állam- és kormány­fő részvételével tartották Amin Dzsemajel libanoni elnök szerdán megkezdte — egyelőre telefonon — pu­hatolod zó tárgyalásait a hét­fői fegyverszüneti megál­lapodásban előírt nemze­ti megbékélési konferencia összehívásáról. Szolimán Franzsije és Camille Samun volt elnökökkel tárgyalt. Az előbbi az ellenzéki Nemzeti Megmentési Front, az utób­bi a fal angssta -li berális szö­vetség színeiben venne részt a konferencián, a hétfői elő­zetes megállapodás szerint. Közben a libanoni hadse­reg Bej rút déli részén rövid tűzharcot vívott síita ala­kulatokkal, amelyek — a hivatalos jelentés szerint — át akartak szivárogni a hadsereg állásain. Az Arafathoz hű palesztin ellenállók többsége szerdán Három hónapja tartózko­dik a világűrben Vlagyimir Ljahov és Alekszandr Alek- szandrov, a Szaljut—7 — Szojúz T—9 űrkomplexum két lakója. A több mint 90 nap alatt a két űrhajós 1500-szor ke­rülte meg a Földet. Kipró­bálták a szovjet űreszközök új típusát, a Szaljut űrállo­mással hónapokon át össze­kapcsolva keringő, szállító- eszközként és űrlaboratóri­umként egyaránt használha­tó Kozmosz—1443 jelzésű mesterséges holdat, kipakol­ták az űrállomásra utánpót­lást szállító Progressz—17 te­herszállító űrhajót, elvégez­semmivel nem igazolható lépés. Giulio Andreotti olasz külügyminiszter, az ameri­kai kormánytól kölcsönzött kifejezéssel élve „drasz­tikus leszerelési intézkedé­seket” követelt, amin Wa­shington általában a szov­jet földi bázisú interkonti­nentális rakéták nagyará­nyú leépítését érti. Közöl­te ugyan, hogy Olaszország „kész elébe menni az ész­szerűnek látszó szovjet biz­tonsági igényeknek” de gyakorlatilag teljes mér­tékben az amerikai állás­pontot támogatta a közép­hatótávolságú rakéták kér­désében. Az ENSZ-közgyűlés ülés­szakának tegnap délutáni plenáris ülésén — magyar idő szerint a késő esti órák­ban — beszédet mondott a világszervezetben Losonczi Pál, a Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsának elnöke. meg. Ezen Indira Gandhin kívül felszólalt Mitterrand francia államfő. Sinovfttz osztrák kancellár, a szoci­alista országok vezetői kö­zül pedig a jugoszláv és a lengyel államfő, valamint hazánk képviseletében Lo­sonczi Pál is. A tegnapi második ülésein — amely egyben az utolsó volt a csúcstalálkozó kere­tében — további felszólalá­sok hangzottak el. A csúcstalálkozóról —nem hivatalos jellegű lévén — nem adnak ki záróközle- ményt. kitört a szíriai csapatok gyűrűjéből. A harcosok csa­ládtagjaikkal együtt Liba­non északi részére vonultak. A WAFA palesztin hírügy­nökség jelentése nem szól ar­ról. miként sikerült elhagy­niuk a Hermel-vidéket. Oda, Libanon középső részére szo­rították a múlt héten a Szí­riái egységek a Bekaa-völgy- ből az El-Fatah szervezet mintegy ezer, Arafathoz hű harcosát, majd napokon át körülzárva tartották őket. A palesztinokat több szíriai katonatiszt megölésével vá­dolták. Libanon északi részén személyesen Jasszer Arafat, a PFSZ V.B. elnöke fogadta az érkezőket, majd beszédé­ben hangsúlyozta: „a palesz­tin ellenállás békésen akar­ja rendezni nézeteltérését Szíriával”. tek 92 különböző tudomá­nyos kísérletet. A két űrhajós jó egészségi állapotban folytatja munká­ját. Az űrrepülés kezdetén rájuk nehezedő nagy terhe­lés miatt az első hónap vé­gén mindkettőjüknél a pszi­chikai kifáradás jeleit ész­lelték. Ezen a nehéz első idő­szakon azonban sikerrel túl­estek. Normális munkarit­musra álltak be, amely vi­szont azzal a veszéllyel jár­hat, hogy tevékenységük monotonná, unalmassá válik számukra. A program irá­nyítói ezért időről időre új, érdekes kísérleteket végez­tetnek velük. Stoph—Planinc találkozó A hivatalos baráti látoga­táson Jugoszláviában tartóz­kodó Willi Stoph, az NDK minisztertanácsának elnöke és vendéglátója, Milka Pla- ninc kormányfő állást fog­lalt a két szocialista ország együttműködésének elmélyí­tése mellett. Tárgyalásaikon és a szerda esti díszvacsorán elhangzott pohárköszöntő­jükben hangoztatták: előny­ben kell részesíteni a gaz­daságii együttműködés olyan magasabb rendű formáit, mint a hosszú távú megál­lapodások, az ipari kooperá­ció és szakosítás. A nemzetközi helyzet ér­tékelésekor aggodalommal szóltak a folytatódó fegy­verkezési versenyről és a párbeszéd hiányáról. Háborúellenes fórum Genfben A békeszerető emberek el­sődleges feladata a mozgósí­tás a nukleáris fenyegetés el­len, a háborúktól mentes vi­lágért, a leszerelésért, — e jelszó jegyében ért véget szerdán a genfi Nemzetek Palotájában a különböző tár­sadalmi szervezetek háború­ellenes találkozója. A nemzetközi fórum há­rom napig tartó munkájában 50 nemzetközi és regionális, valamint 41 országos szerve­zet 150 képviselője vett részt a világ 18 országából. A ta­nácskozás végeztével elfoga­dott általános nyilatkozat felszólítja a világ népeit, hogy egységbe tömörülve küzdjenek a nukleáris meg­semmisülés veszélye ellen, fokozzák a harcot az új atomrakéták európai telepí­tésének megakadályozásáért, a nukleáris fegyverzet kor­látozásáért, az európai és nemzetközi biztonság meg­szilárdításáért. A háborúellenes fórum résztvevői üzenettel fordul­tak az ENSZ-közgyűlés 38. ülésszakának elnökéhez. Eb­ben támogatásukról biztosít­ják az ENSZ által kezdemé­nyezett nemzetközi leszerelé­si akciókat és konkrét intéz­kedéseket javasolnak az új világháború veszélyének el­hárítására. Bush a brit és francia rakétákról George Bush amerikai alelnök szerint a brit és a a francia közép-hatótávol­ságú rakéták problémájára előbb vagy utóbb jobb meg­oldást kell találni annál, mint hogy ezeket a rakétá­kat egyszerűen kizárják a tárgyalások napirendjéről. Az alelnök szerdán fehér házi irodájában nyilatko­zott több amerikai újság­írónak. Véleménye szerint a brit és a francia rakéták kérdését nem most kell megvitatni. De — mint mondta — „egyik vagy má­sik leszerelési fórumon, va­lamikor a tárgyalások fo­lyamán. választ kell talál­ni erre a kérdésre, ha a cél valóban a fegyverzetek jelentős csökkentése”. Az alelnök a Genfben folyó szovjet—amerikai ha­dászati fegyverzetkorláto­zási, illetve az európai kö­zepes hatótávolságú nuk­leáris fegyverzetek korlá­tozásáról folyó tárgyalások ra utalt. Szavaiból kiderült, hogy a megoldásnak — amely a brit—francia atompotenciál figyelembe vételének lehetőségét is ma­gában foglalhatná — a kéi tárgyalási fórum valamifaj­ta egyesítését tartja. Ezt a lehetőséget az amerikai kormányzat köreiben — mint Bush mondta — már „körülszaglászták”. A külügyminisztériumban leszögezték, hogy az Egye­sült Államok politikája „nem változott” ebben a kérdésben. Tbiliszibe, Grúzia főváro­sába utazott tegnap reggel a magyar parlamenti küldött­ség. amely Apró Antalnak^ az országgyűlés elnökének vezetésével szerdán érkezett hivatalos baráti látogatásra a Szovjetunióba. Szovjetunióbeli tartózko­dásuk első napján az or­szággyűlési ikép viselők ellá­togattak a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsába, ahol rö­vid szívélyes és elvtársi lég­körű megbeszélést folytat­tak Alekszej Sityikovval, a Legfelsőbb Tanács Szövet­ségi Tanácsának elnökével és a Legfelsőbb Tanács más tisztségviselőivel. A megbe­Tegnap Bécsben megnyílt a közép-európai fegyveres erők és- fegyverzet kölcsö­nös csökkentéséről és az ez­zel kapcsolatos intézkedé­sekről folyó tárgyalások 31. fordulója. A plenáris ülésen a szo­cialista országok képvisele­tében felszólalt Emil Keblű- sék. a csehszlovák küldött­ség vezetője. Beszédében hangsúlyozta, hogy tekintet­tél az éleződő nemzetközi helyzetre, a tárgyalások most kezdődő fordulójának különleges jelentősége van. A Varsói Szerződés tagál­lamai nagyon sokat tettek azért, hogy a bécsi tárgya­lásokon reális és mindkét fél számára elfogadható megoldást találjunk — mon­dotta Emil Keblusek. A tár­gyalásoknak a holtpontról való elmozdításában nagy jelentőségük van a szoci­Jurij Andropov nyilatko­zatáról szólva az Egyesült Államok külügyminisztériu­mának szóvivője „sajnálko­zásának” adott hangot. Sze­rinte az amerikai álláspont most az, hogy a Reagan el­nök beszédére vonatkozó szovjet választ Genfben, az eurorakéta-tárgyalások kere­tében várják, nem pedig — úgymond a „nyilvános dip­lomácia” csatornáin. Jurij Andropov nyilatko­zatáról a The New York Times megállapítja: a szov­jet vezető megfelelő választ ígér az amerikai telepítésre. Leslie Gelb, a lap straté­giai kérdésekkel foglalkozó hírmagyarázója külön ki­emeli Andropov szavait ar­ról. hogy a legújabb fejle­mények végleg eloszlatták az illúziókat a Reagan-kor- mányzat valóságos szándé­kait illetően. Gelb szerint lesznek olya­nok, akik ezeket a szavakat a szovjet megegyezési szán­dék hiányaként fogják fel­tüntetni, mások ellenben an­nak bizonyítékaként értel­mezik majd. hogy a Reagan- kormányzat túlságosan szélesen Apró Antal szólt a sikeresen és dinamikusan fejlődő magyar—szovjet kap­csolatokról, amelyeknek egyik fontos területe a leg­felsőbb népképviseleti szer­vek közötti kapcsolattartás. A parlamenti küldöttség lá­togatásának célja is az, hogy folytatódjon az országgyűlés és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa képviselői közötti tapasztalatcsere. A megbe­szélésen Alekszej Sityikov kifejezte meggyőződését, hogy az országgyűlési kép­viselők látogatása tovább mélyíti az országaink leg­felsőbb államhatalmi szervei közötti kapcsolatokat. alista országok ez év február 17-én benyújtott javasla­tainak és a június 23-án előterjesztett, „A közép-eu­rópai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentéséről és az ezzel kapcsolatos in­tézkedésekről” szóló szerző­dés-tervezetnek A szocialista országok de­legációi remélik, hogy a Nyugat minél előbb kon­struktív javaslatokkal vála­szol a szocialista államok kezdeményezéseire — jelen­tette ki végül Emil Keblu­sek. A NATO-han negatívan ítélik meg illetékesek a bé­csi haderőcsökkentési tár­gyalások esélyeit. Ennek oka inkább a kelet—nyugati viszony általános romlása, és a genfi tárgyalások egy­helyben topogása, mintsem maga a tizedik éve tartó bécsi tanácskozás állása. messzire ment a Szovjet­unió és vezetőinek szidal­mazásában. A lap szerint bizonyos, hogy a szovjet vezető állás­foglalása a Reagan elnök által hétfőn New Yaafctaen előadott „kezdeményezések”, azaz a korábbi amerikai fegyverzetkorlátozási pozí­ciók átfogalmazásainak el­utasítása. A nyugatnémet lapok teg­nap nagy terjedelemben és többnyire tényszerűen szá­moltak be Jurij Andropov szerdai állásfoglalásáról. A Frankfurter Allgemeine Zei­tung főcímben idézte Andro- povnak azt a megállapítását, hogy „Washington Genfben nem akar megállapodást”. A nyugatnémet sajtó az állás- foglalásból azt a következ­tetést vonja le, hogy a nyu­gati elképzelések nem vál­nak valóra, mert a „közép­hatótávolságú rakéták ügyé­ben nem lehet további en­gedményeket kicsikarni a „Szovjetuniótól”. A Szovjetunió elleni vá­daskodásra használta ki Margaret Thatcher brit mi­niszterelnök egy amerikai (Telexen ] lérkezettl GENF Tegnap Genfben teljes ülést tartott az európai köze­pes hatótávolságú nukleáris fegyverzet korlátozásáról tárgyaló szovjet és amerikai küldöttség. ROMA Az észak-olaszországi Li- guria tartomány életét meg­bénító általános sztrájkot tartottak tegnap. A munka- beszüntetés az Ipari Üjjá- szervezési Intézet (IRI) ter­vezett rekonstrukciós intéz­kedései ellen irányult, ame­lyek, ha megvalósulnak, csu­pán Genovában további 20 ezer emberrel növelik a munkanélküliek számát. Mintegy százezren tüntettek a tartomány székvárosában és követelték a bezárásra ítélt ipari egységek további működtetését. BRÜSSZEL Lovascsendőrök oszlatták szét a háború- és fegyverke­zésellenes tüntetőket a brüsszeli vásár központi csar­noka előtt, ahol az „Elektro­nika a nemzetbiztonságért” elnevezésű fegyverkiállítás és vásár ellen tiltakoztak. A belga hatóságok hatalmas rendőri készültséget mozgó­sítottak a tüntetők távoltar­tására. Több, mint száz sze­mélyt vettek őrizetbe. Töb­ben megsebesültek a lovas­rohamban. BONN A Kohl-kormány hata­lomra kerülése óta a legna­gyobb munkásmegmozdulás­ra került sor tegnap Bonn­ban. A fémipari szakszerve­zet felhívására mintegy 130 000 munkás tüntetett a kormány antiszociális politi­kája ellen és a 35 órás mun­kahét bevezetéséért. MADRID A spanyolországi Baszk­földön ismét kiújult a „zász­lóháború”. San Sebastianban szerdán és tegnap tüntető fiatalok az ETA terrorszer­vezetet éltetve, spanyol zász­lókat égettek el. Francisco Casalduero nyugalmazott francoista tábornok a szélső- jobboldali lap, az El Alcázar hasábjain arra szólította fel a hadsereget, hogy „foglalja el Baszkföldét és fegyverrel teremtsen rendet”. PEKING Caspar Weinberger ameri­kai hadügyminiszter tegnap elutazott Kínából. Útjának következő állomása Pakisz­tán. tv-társaságnak adott nyilat­kozatát. A CBS televíziós hálózatnak nyilatkozva a mi niszterelnö k-ass zony teg­nap támadta a Szovjetuniót és vezetőségét a nukleáris leszerelés kérdésébe» elfog­lalt álláspontja és a dél­koreai repülőgép lelövése miatt. * * * Az ENSZ-közgyűlés ülés­szaka alkalmából New York­ban tartózkodó Mitterrand francia köztársasági elnök szerdán — mint az AP kö­zölte — Andropov nyilatko­zatáról kijelentette: az ame­rikai elnök hétfői beszédé­ben foglalt „kezdeményezé­sek” elutasítása megerősíti, hogy Reagan javaslatai „nem mennek eléggé messzire”. Mitterrand szerint ugyan­akkor Reagan elnök leg­utóbbi javaslataival az Egye­sült Államok „igazi erőfe­szítést tett a közös alap megtalálására.” Megegyezés­re azonban még mindig nincs alap — mondotta, s ezúttal is elfogadhatatlannak ne­vezte, hogy a francia afom- ütőerőt figyelembe vegyék Genfben, A New York-i csúcsértekezlet második ülése A szíriai csapatok gyűrűjéből Kitörtek a körbezárt El-Fatah harcosai Ljahov és Alekszandrov Három hónapja a világűrben Haderücsökkentési értekezlet Megkezdődött a 31. forduló Az Andropov-nyilatkozat nemzetközi visszhangja

Next

/
Oldalképek
Tartalom