Szolnok Megyei Néplap, 1983. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-24 / 226. szám
1983. SZEPTEMBER 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAF 3 bese.it!nesk°maíd Szüret a Tiszazugban Aranyló ősz, kellemes napsütés. A láb alatt süppedő nedves homokon földgyalu haladt néhány perce. A homok láttán megérti az ember azt. amit itt mondanak: ezen a földön nem terem meg más növény, illetve olyan kevés termést adna, amelyért nem volna érdemes művelni sem. A szőlő meg bőven adja, ebben az évben is szépen megérett a magasművelésű tőkéken. — Hej, de jól jött ez a kevéske eső! Igaz, csupán 40 milliméter volt. de az is több a semminél, korábban is jöhetett volna — sóhajt föl Papp László, a nagyrévi Tiszazug Tsz szőlészeti ágazatának csoportvezetője. — Idestova hatvan esztendőt megéltem, de ilyen száraz nyárra nem emlékszem. Talán 1952-ben volt hasonló, no meg ’32-ben, amiről még édesanyám is mesélt, de olyan meleg, ami a szőlőt ennyire megsanyargatta volna, olyan nem akadt. Az idén augusztus közepén az irsai Olivér érett meg a legkorábban, most a saszlát szüreteljük. Azt hiszem, ez a legszebb munka, legalábbis olyanoknak, mint én is, aki gyerekkora óta a „szőlő közt” nevelkedett. Sok minden változott azóta. A hatvanas években itt körös- körül csak kisparcellák voltak, minden fél holdon más és más fajtát talált az ember. Az egyesülés után kezdtünk a szőlőterületek felújításához; tereprendezés, telepítés. Most már 496 hektáron nagyüziemáleg gépi művelésre. szüretelésre alkalmas szőlőt talál ezen a vidéken. És ez a felújítás mind hat év alatt történt. Ez ám nagyon rövid idő. Ügy érzem, a mi generációnk megtette a magáét, heJyréÉjllítbttuk, rendbe tettük a területet, nyugodtan mehetünk nyugdíjba. Van azért utánpótlás. No, de előbb szüretelni kell még az idén és jövőre is. Ez a munka most is jó ütemben és jó hangulatban folyik a szövetkezetben, összesen 250 hektárnyi területet kell le- szüretelnünk. Jönnek majd az iskolások a jövő héten, ők is besegítenek. A magasművelésű szőlősorok között Papp Károüyné csoportvezető boszorkányos Károly né: Szeretem az irsai Olivért ügyességgel vágja le a mézédes gyümölcs kocsányát. A 15 kilÓ6 műanyag láda így hamar megtelik. Beszélgetés közben is, csak dolgozik tovább. — A mostani szüret már jóval könnyebb, mint régen. Ezelőtt a hagyományos telepítésben négykézláb is kellett a szőlőt szedni. Ez most sokkal gyorsabban megy. Nem is szeret az ember megállni a munkával, nekünk csak szedni kell a ládákba, jön a traktor, felteszi a csúszólapra, és úgy viszik ki a tábla szélére. Egyébként már tizenhét éve dolgozom a téeszben, azóta minden őszön kinn vagyok a szőlőben. Szerintem a szüret a legszebb munka, itt látható az egész évi munkánk eredménye. Csak azt nem tudom, hogy az utánunk jövő fiataloknak menynyire szokik a kezéhez a metszőolló meg a kiaraszoló kapa. A gépekkel nem lehet mindent helyettesíteni. Itt van például kedvenc szőlőfajtám. az irsai Olivér, olyan különleges muskotályos íze van, de ha jól megérik, alig lehet hozzányúlni, máris hullik róla a szem. Amit mi leszedünk innen, a Dél-alföldi Pincegazdaság tiszaJcürti telepére viszik, ott préselik ki a levét... — Érdekes, a mustot meg a bort nem szeretem, annak más íze van. Április hatodikán jelentkezett munkára a csapat legfiatalabb szüretelője, a 15 éves Dinnyés Mária. — Itt lakunk a Bogarasban, nem új nekem a szüret, különben is néhányszor már segítettem a szüleimnek iskolás 'koromban. Azért így valahogy más, nap mint nap téeszben dolgozóként. Ezt megelőzően jelentkeztem Martfűre a cipőgyárba, fel is vettek, de nem mentem él, anyukámnak jobban el- kél a segítség. Nemrég született két kistestvérem... Nem bántam meg, hogy ide jöttem, szeretek itt lenni, nem tudom, hogy mi lesz a télen, bírom-e úgy a munkát, mint a többiek? Most jelenleg azt csinálom, amit az asszonyok. Szüret van, egyelőre ez nekem élmény. Reggelente munkába jövet mindig kicsit ideges vagyok, s arra gondolok, hogy any- nyi ládával szedek-e mint a többiek. Időnként sikerül is. Ha van még Dinnyés Márián kívül — márpedig bizonyára akad — más a tiszazugi homokon termő szőlőt, a művelést, a szüretelést hozzá hasonlóan szerető fiatal Nagyréven!, akkor igaza lehet Papp Lászlónak: nemsokára kezdődik a megérdemelt pihenés, a nyugdíjas évek idején is jó kezekben tudhatja majd az ágazatot. F. T. A tábla szélén traktor emeli a szőlővel teli kanalat a pótkocsira szerelt tartályba Papp Hagymaágazat háztájiban Négyszázezer forintot érő versenymunkák I „Ki minek mestere” eredményhirdetéséről Tegnap Szolnokon ünnepélyes eredményhirdetéssel ért véget a kőművesszakmában megrendezett „Ki minek mestere?” országos vetélkedősorozat. Az öt napon, át tartó szakmai versengés zárónapján, a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat Mártírok úti munkásszállójának nagytermében megtartott értékelésen részt vett és felszólalt Petrával László az ÉVM miniszterhelyettese, jelen volt Mohácsi Ottó az MSZMP Szolnok megyei bizottságának titkára, Ulveczki Tibor a megyei tanács elnökhelyettese és Tokai János a KISZ megyei bizottságának titkára. Deák Imréné az ÉVM főmérnöke, a zsűri elnöke méltatta az országos vetélkedőn részt vevő csapatok munkáját. Elmondta, hogy e versenynek kettős célja is volt, mégpedig az egymás közötti versengés, a szakmai tapasztalatok gyűjtése mellett a mesterszakmunkás- biaonyítvány megszerzése. A SZÁÉV ideális körülményeket biztosított a negyven fiatal kőműves gyakorlati és elméleti versenyéhez. A zsűri értékelése szerint a szakmai napokon — amikor panelos javítási munkákat, vakolást és hagyományos falazást végeztek — kiváló mennyiségi és minőségi eredmények születtek. A versenyzők a gyakorlat folyamán 13 lakást javítottak ki, mintegy 760 négyzetméternyi falfelületet vakoltak be, 800 négyzetméter válaszfalat húztak föl. és 40 nyílászáróit állítottak be. Összesen 400 ezer forint értékű munkát végzett a tíz csapat az országos döntőn. A zsűri az öt vizsganap eredményeit értékelve hozta meg a döntést. Csapatversenyben a szoros küzdelemből elsőként a Duna-Tiszakö- zi Állami Építőipari vállalat kőművesei kerültek ki győztesen. A SZÁÉV versenyzői a hatodik helyen végez r tak. A 40 résztvevő közül 25-en tértek haza zsebükben a mesterszafcmunkás-bizo- nyítvánnyal. A háztáji gazdaságokkal együttműködésiben oldotta meg a hagymatermesztést az enyingi Vörös Hajnal Termelőszövetkezet. A nagyüzemi ültetvények megműveléséhez ugyanis a téesz már nem rendelkezett elegendő kézi munkaerővel, a táblák gyomtalanítása pedig évente 1,7 millió forinttal növelte a növénytermesztési ágazat kiadásait. Mivel a fűszernövény termesztéséről ellátási okokból nem mondhattak le, úgy döntöttek, hogy a kiskertekben termeltetik meg a szükséges mennyiséget. A vetőmagot a termelőszövetkezet biztosította, elvégeztette a szükséges talajmunkákat is, de a vetés, a növényápolás és a termés betakarítása, majd a tisztítás és a csomagolás a tagok feladata volt. Az idén 70 család 22 hektáron termesztette a fűszernövényt, az első év tapasztalatai igen kedvezőek. Egy-egy kétezer négyzetméteres parcelláról 20—22 ezer forint bevételhez jutott a munkára vállalkozó család. Füstbe ment csövek avagy egy termékváltás állomásai Talán nemcsak az otthonukat olajjal vagy gázzal fűtők emlékeznek rá, hogy a hetvenes *évek végén mennyire hiányzott az üzletekből a zománcozott füstcső. Újságcikkek, rádió riportok citálták a végtelenül egyszerű, de annál fontosabb szerepet betöltő áru esetét mint a meggondolatlan termékszerkezet váltás példáját. Több hónapos huzavona után — többek között központi szervek; intézkedésére — aztán mégis akadtak csövek készítésére vállalkozó gyártók. Egyikük a Jászsági Zománcipari Szövetkezet volt. jászkiséri üzemében 1979- ben kezdte el a hiánycikkek termelésével foglalkozni. ígéretes vállalkozásnak tűnt Nyereséges vállalkozás volt a szövetkezetnek az ellátási gondok enyhítésére vállalkozni. A zománcipari szakmában jártas jászkiséri kollektívának gondot nem okozott az új termék, mert a „füstcső ügy” érdekében, az OKISZ hitellel segítette a jászságiak elavult zománcégető kemencéinek felújítását. De volt más haszon is: a szabadáras csövek készítése Jászkiséren módot adott a maximált áras, kevesebb nyereséget hozó zománc- edény-termelés mérséklésére. (Az üzem évi termelésének felét 1979-től 1981-ig a 22 millió forintot érő kály- hacsövek adták). A termelési arányok megváltozásának igazi előnye 1980- ban mutatkozott meg. A 'termellésdl költségek) 'növekedésének ellensúlyozására1 központilag emelték ügyan a zománcozott» edények árait, az edénykészítés azonban így is ráfizetéses lett 1980-ban a szövetkezetben, a zománcipari ágazat 1,5 millió forint veszteséggel zárta az esztendőt. Csak tovább romlott a helyzet a következő években: 1981-ben 4 millió forint, 1982-ben pedig már 6,2 millió forint lett a veszteség. Hogy 1981-ig mégis nyereségesen gazdálkodott a szövetkezet, ez a többi tevékenység jövedelmezőségének volt köszönhető. (1982-ben a szövetkezeti nyereség 5,7 millió, egy évvel később pedig 6,7 millió forint volt). A termelési feltételek és az árak változása nélkül csak egyféle képpen lehetett volna kifizetődővé tenni a „zománcipart” a szövetkezetben: a füstcsőgyártás részesedését az edénykészités rovására növelve. Tavaly azonban a kívánatos arány- eltolódásnak éppen az ellenkezője következett be. Hiába volt a Jászsági Zománcipari Szövetkezetnek egészen 1983-ig érvényes keretszerződése a kereskedelemmel, a múlt évben már nem kapott rendelést füstcsövekre. (A kereskedők sem igen hibáztathatok, hiszen a kereslet csappant meg. például az olajkályha-forgal- mazás minimálisra csökkenése miatt). A jászkiséri üzem újra több zománcozott edényt készített — és ezzel végülis csak a veszteségeket növelte. Az elmúlt évben — a termelési költségek emelkedésének hatására — a szövetkezet más tevékenységgel szerzett nyeresége is csökkent, 'így az 1982. évi mérleg eredményrovatába 2 millió forint veszteség került. Miért nem tudnak Jászkiséren gazdaságosan edényt gyártani? Néhány okot érdemes megemlíteni. Az égető kemencék még ma is tüzelőolajjal működnek, pedig a fűtőanyag költsége 1980 és 1982 között 7 millió forintról 15 millióra növekedett. Elavult a technológia, és a korszerűtlen berendezések is elhanyagoltak, mert az alacsony bérek miatt a karbantartó szakmunkások elpártoltak a szövetkezettől. Segítene a tüzelőolaj olcsóbb energiaforrásra cserélése, az üzem korszerűsítése, ezeknek a feladatoknak a megoldására azonban legalább 60 millió forintot kellene elkölteni. A szövetkezet fejlesztési alapjának pedig most is jelentős részét köti le (például a zománcégető kemencék korszerűsítése érdekében vállalt) tartozások törlesztése. Különben is, eny- nyi pénzt hitelezni, senki nem ígérkezett. Lett más az edény helyett Ez év elején a szövetkezet vezetősége az edénykészítés megszüntetése mellett döntött. A tervezett intézkedéseket — látva a gazdaságosság elérésének lehetetlenségét — a felügyeleti szervek is jóváhagyták. (Érdekes, keserű jellemző: hogy a kereskedelmi szerződéseket ne rúgják fel, az idei első félévben korlátozott számban még készítettek zománcozott edényeket Jászkiséren. A munka eredménye: 4 milliós ráfizetés). Munkát is találtak az üzem felszabaduló dolgozóinak, az úgynevezett mélyhúzó gépeken kooperációban gyártanak félkész termékjeket az Alumínium- árugyárnak, a Hűtőgépgyárral is kiépítették az együttműködést: kezdetben Jászberénybe járt át 40 ember a gépkocsihűtők készítését elsajátítani, ma már Jászkiséren végzik ugyanazt a munkát. Ügy tűnik hát, kilábol a bajból a szövetkezet. (Nemcsak az segít, hogy az edények helyett találtak kifizetődő munkát. Tavaly a termelés egy részének gazda- ságtalanságát látva, jelentős erőfeszítések árán sikerült komolyan növelni a vasipari gyártmányok tőkés exportiát). A Jászkiséren dolgozók hangulata mégsem ezt tükrözi. Sajnos, a zománc- iDarhoz való. érthető érzelmi kötődéssel magyarázott rossz közérzetnek a jövőt veszélyeztető következményei is lehetnek. A Hűtőgépgyárnak a kooperációért felelős vezetői igen elégedetlenek voltak, amikor a jászkiséri együttműködés eddigi eredményeiről érdeklődtünk. Amíg a vállalatnál dolgoztak a szövetkezet emberei, teljesítményükkel nem volt baj. Amint azonban hazakerültek, az ígért mennyiséget nem készítették el időre, nagyon sok hibás gápjárműhűtőt szállítottak. „A szervezéssel, a munkafegyelemmel Kiséren igen komoly gondok lehetnek — jegyezték meg a Lehel illetékesei —, márpedig mi megbízhatatlan partnerrel nem akarunk dolgozni”. Igaz érvek kellenek A szövetkezet vezetői is elismerik a hibákat, ott voltunkkor abban reménykedtek, ha a szövetkezet új elnökét megválasztják, megszilárdul a fegyelem. (A választás azóta megtörtént). Persze nemcsak nagyobb szigorra lesz szükség az üzemben, hanem a nagyvállalati partner „életritmusát” követni képes munkaszervezésre is. A kívánatos változások eléréséhez azonban kell még valami: okosan érvelő meggyőződés. Most mit látnak a jászki- sériek? Egy sor megszokott, begyakorolt munkáról le kell mondaniuk — pedig...! „Évek óta nem tudtunk any- nyi olcsó zománcedényt gyártani, amennyi a kereskedelemnek elég lett volna — kell ennél kelendőbb áru? — kérdezik, és tovább érvelnek. — Amit mi nem csinálunk meg, azt ezentúl máshol gyártják. .. A Dunántúlon megéri lábosokat, kannákat készíteni?” Az érvek helytállónak tűnnek, főleg, ha a kérdésekre nem adnak összefüggéseket megvilágító választ a gondokról. Valószínűleg nem egy újságcikk feladata, hely lévén mégis érdemes néhány magyarázó, kedélyt nyugtató okot megemlíteni. Jászkiséren nincs gáz, a nagy feszültségű villamos vezeték kiépítése is sókba kerülne. A profilt átvevő kaposvári szövetkezetben viszont olaj helyett azonnal fűtött égető kemencék működnek. Itt a mai maximált árak mellett is kifizetődő zománcedény- gyártás feltételei fele any- nyiért teremthetők meg, mint hagyományokkal rendelkező Jászságban. (Az edényellátás biztosításáért felelős szervek ennyi pénzt képesek is előteremteni). Az sem lényegtelen, hogy a jászberényi Hűtőgépgyár hosszútávú együttműködést kínál. Nemcsak a gépjárműhűtők gyártásakor számít a szövetkezetre, e kooperáció keretében szeretné megoldani a hűtőszekrények mágneszárainak készítését is. Persze az új termékek önmagukban biztos nem nyugtatják meg a zománciDarhoz ragaszkodó dolgozókat. A szövetkezet vezetőségének azt is el kell magyarázniuk a kisérieknek. hogy a profil- váltás miként befolyásolja munkájuk, megélhetésük biztonságát. Egy ilyen eszmecserére a legrövidebb időn belül sort kell keríteni. V. Szász József A dunántúli barnaszénprogram keretében épülő szénlelőhelyek egyike, a Dorogi Szénbányák Lencsehegy II. új, most épülő üzeme lesz. A hárommil- liárd forintos beruházással épülő bánya szénvagyo- na több mint 28 millió tonna. Képünkön: a szovjet gyártmányú vá- gathajtógép, amelynek a helyes iránytartását lézersugár segíti
