Szolnok Megyei Néplap, 1983. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-22 / 224. szám
1983. SZEPTEMBER 22. SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 5 Rakok olyan falat mint to Vetélkedő kőművesek Ki minek mestere? — Pillanatképek az orszógos döntőről öt napon át Szolnok ad otthont a Ki minek mestere országos szakmai vetélkedőnek. Tíz különböző vállalat negyven fiatal kőművese méri össze szakmai tudását A járókelők felkapják a fejüket, ej de gyorsan készül ez a ház, mi történik itt? Csúszik talán a határidő, vagy prémium üti a dolgozók markát. Miért vannak körülötte ennyien? Az utca embere, majdan azok, akik a Mártírok útján készülő 50 lakás B épületébe költöznek és beállnak autójukkal a garázsba nem is gondolják, hogy az a falszakasz és lábazat versenyben készült, méghozzá nem is akármilyen versenyben. Ugyanis ezen a héten zajlik Szolnokon a Ki minek mestere vetélkedősorozat országos döntője. Az ötnapos vetélkedőre az ország minden tájáról érkeztek fiatal kőművesek. Nyolc vállalat és két ipari szövetkezet négy-négy tagú csapata méri össze tudását. A második gyakorlati napon a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat Mártírok úti építkezésén a garázsok lábazatát, azaz a külső homlokzatát vakolják. A 10-es számot húzták ki a Szolnok megyei ÁÉy versenyzői, akik júliusban a területi versenyen negyedik helyezést értek el. — Tegnap ugyanebben a házban a panelokat javítottuk — mondja Molnár Imre a SZÁÉV egyik versenyzője. — Valóban úgy állították össze a gyakorlati versenyfeladatokat, hogy abban a kőműves szakma minden fontosabb eleme szerepel. Ma az úgynevezett pc lábazattal, holnap pedig a falazással kell megbirkózniuk — kapcsolódik a beszélgetéshez Dóczi József, aki csak addig áll meg munkájával amíg az ÁÉV dolgozói meghozzák az újabb habarccsal teli ládát. — Mi mindnyájan Mezőtúrról érkeztünk, s ami még érdekesség, együtt kezdtük a szakmát, ugyanannál a vállalatnál. Jól összeszoktunk az évek során. Ennek van már vagy tíz esztendeje. Ügy érezzük — fordul hátra két falsimítás közt Molnár Imre —, hogy az írásbeli után úgy a középmezőnyben vagyunk. Ezeket a munkákat ismerjük, ma már nyugodtak vagyunk, habár elég „kemény” a mezőny itt az országoson, de azért jó tempóban haladunk mi is. Hátra van még a szóbeli és a politikai ismeretek, attól egy kicsit félünk. No nem azért mintha nem készültünk volna rá éppen eleget, de mi mégis inkább gyakorlati szakemberek vagyunk. Ilyen versenyen nem kisebb a tét, mint a mesterszakmunkás bizonyítvány — fűzi hozá Dóczi József. A második garázsnál sárga overállban dolgozók ösz- szehangolt munkáját figyelem. Gyorsan, egyenletesen haladnak, nincs egy felesleges mozdulat, toporgás, pontosan, tempósan készül a vakolat. A DUTÉP vagyis a Duna-Tiszaközi Állami Építőipari Vállalat versenyzői dolgoznak itt, ők már túl vannak a szóbeli vizsgán. — Elég nehéz volt — hajol le az állványról Rózsa István. Ügy érzem jól sikerült, — mondja Bazula Ferenc a másik sárga ruhás csapattag. — Izgultunk a szóbelin eleget, most a munka közben nyugottabbak vagyunk. Otthon, Kecskeméten a munkáink során már találkoztunk poligonos technológiával is, nem volt ezidáig még új a feladat számunkra. (Valahogy úgy érezzük, olyanok vagyunk mi is, mint a sportolók, jó helyezést szeretnénk elérni itt az országoson is,' A napi verseny és a munka izgalmait kellően feloldják a szabad időben szervezett programok, ma például városnézőbe indulunk, megnézzük Szolnokot közelebbről, szakmai szemmel is. A Mártírok úti építkezés egyik felvonulási épületében a Ki minek mestere országos vetélkedő zsűrijének tanácskozására érkeztem. — Éppen az első nap eredményeiről beszélgettünk — mondja a Szolnok megyei ÁÉV képviseletében Cseuz Imre főépítésvezető. — Mennyiségileg és minőségileg egyaránt jó eredmények születtek. Az első három csapat ráadásul már szóbeli vizsgát is tett. Még túl korán lenne véleményt mondani egyik-másik csapatról, hiszen a háromféle gyakorlati feladat szinte kiegészíti egymást. Például nem minden vállalat rendelkezik panelos technológiával. Akik tegnap kissé lemaradtak, majd holnap a válaszfal készítésénél bőven behozhatják hátrányukat. Ennek a versenynek éppen ezért kettős haszna is van: az esetleges helyezésen túlmenően szakmai tapasztalatokra is szert tehetnek a versenyzők. Az építkezésen változatlan a sürgés-forgás, óriási mixerkocsi érkezik, pillanatok alatt leüríti tartalmát és -«őrzik tovább. A versenyzők keze alá dolgozók néha ösz- szedugják fejüket a készülő vakolás és simítás láttán. Ez igen, mester munka. A verseny persze folytatódik. F. T. A nagytorombon ónekeinek, táno reggelig Cigánybál Jászfényszarun Rendezte a Dankő Pista KISZ-alapszervezet Hétfőn este hét órakor a jászfényszarui művelődési ház előcsarnokában ifjú Radies István, a Dankó Pista KISZ-alapszervezet titkára *az utolsó eligazítást tartja a rendezőknek. — Olyan bél lesz ez is, mint a többi, csak itt főleg cigányok mulatnak. Eljönnek a szomszéd községekből, Túráról, Hatvanból, még Pestről is várunk vendégeket. Az alapszervezetünk rendezi a cigánybált, mindenkinek megvan a dolga. Jónás Mátyás és népi zenekara a színpadon hangol. — A budapesti régi Országházban zenélünk — mondja a vezető. •«*— Jó híre van a jászfényszarui cigánybálnak, hallottunk már róla. de csak most tudtunk először eljönni. — Egyszer volt egy verekedés, hat-hét évig el is maradt a cigánybál. Hetvenhat óta újból megengedte a tanács a rendezést, azóta nem volt semmi probléma, nem is engedünk semmi rendbontást — magyarázzák a rendezők. Közben megjelennek a vendégek, autókkal népesül be a környék, kezdődik a bál. Tizenegyre azért csak megtelik a terem, mindenki elegáns, senki- sem túlöltözött. A színpadon a zenekar játszik, az előtérben egy vén cigány húzza. Hegedűjén egy húr hiányzik, de azért kihozza belőle a kesergőt. Dugdossák vonójába az ötszázast, nem kell neki, nem azért játszik. A nagyteremben énekelnek, csárdást táncolnak, az előtérben lerúgja cipőjét egy asszony, mellé ugrik egy legény, már körbe is veszik őket, adják a ritmust, huppognak, verik a tenyerüket. Fogy a debreceni, folyik a sör, száll a füst és száll az ének: — Erdőszélen sátoroznak az oláh cigányok, jegenyefa tetejéről rigó fütyül rájuk. Két óra körül már csak két húron játszik az öreg cigány, így is akad hallgatója. Olykor átveszik tőle a hegedűt, kézről kézre adják. Cigánydalokat, magyarnótákat énekelnek túlharsogva az erősítőket, népdalt nem hallani, a modem táncok is hiányoznak a parkettről. Fél négy körül kezd kimerülni a társaság, elindulnak hazafelé. — Elfogyott a szabadságom — magyarázza az egyik fiatalember. Reggel fél hétkor indul a busz Pestre, a művezető nem engedi a lógást. Egy társa ugyanabban a brigádban dolgozik, most vette ki először szabadságát. — Mindig búcsú után van a cigánybál, így alakult ki, hogy hétfőn rendezzük, nincs más oka. Csak ilyenkor kapjuk meg a művelődési házat — tudom meg tőle a hételeji mulatság okát. Fél hatkor még néhányan körbefogják ' egymást, énekelve, táncolvg, a rendezők pedig poharakat gyűjtenek, székeket rendeznek, üvegcserepet söpörnek. Csomagol a zenekar is. — Több vendéget vártunk, ilyen kevesen még nem voltak — sajnálkozik a főrendező. — Szerepet játszik talán ebben az is, hogy nem közvetlen fizetés után volt a bál. A búcsút egy héttel eltolták, s mi is igazodtunk hozzá. Így is az év legnagyobb bálja volt azonban a cigánybál. Lukácsi Pál Díszelőadás Az ember tragédiája bemutatásának WO. évfordulóján Felépül az új Nemzeti Színház Madách Imre: Az ember tragédiája című műve bemutatásának 100. évfordulója alkalmából tegnap koszorúzás volt a Margitszigeten, a Madách-szobornál, ahol Sőtér István akadémikus, az Irodalomtudományi Intézet igazgatója mondott emlékbeszédet. A Madách-ünnepségek részeként megemlékeztek Paulay Edéről, a Nemzeti Színház egykori igazgatójáról is, aki 100 esztendővel ezelőtt először állította színpadra a Tragédiát. A Kerepesi temetőben álló síremlékénél koszorúzásra került sor. Este a Nemzeti Színházban kiállítás nyílt, amely fotókkal eleveníti fel „Az ember tragédiája” előadásának évszázados történetét. Tegnap a Nemzeti Színházban díszelőadással emlékeztek Madách Imre Az ember tragédiája című műve bemutatásának 100. évfordulójára. Az ünnepségen ott volt Lo- sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Sarlós István miniszterelnök-helyettes, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, megjelentek politikai, társadalmi, kulturális életünk kiemelkedő képviselői. Malonyai Dezsőnek, a színház igazgatójának köszöntőjét követően Köpeczi Béla művelődési miniszter mondott ünnepi beszédet: — A magyar drámairodalom, s egyszersmind a magyar kultúra nagy ünnepét üljük — mondotta bevezetőül: 100 esztendővel ezelőtt mutatták be először az akkori* Nemzet Színházban, Paulay Ede rendezésében Madách Imre Tragédiáját — kezdte beszédét a miniszter, majd a drámai mű forrásairól, valamint fogadtatásáról és értékeléséről szólott. Többek között hangsúlyozta: Madách valami rendkívülire vállalkozott^ emberség-poémát akart írni, amely végigkíséri az ember sorsát a történelemben. Véleményünk szerint a Tragédia nemcsak a magyarság, hanem az emberiség sorsára is választ keres. Az európai forradalmak, s így a magyar szabadságharc bukása után az újat akarók körében is elhatalmasodik a válsághangulat, és sokan konzervatív irányban tájékozódnak. Madách ennek a légkörnek a hatása alatt idézi a múltat és a jövőt, de az egyértelműen pesszimista végkövetkeztetéstől visszatartja etikája. Ez az etika történeti —közösségi jellegű, s a válságban is az emberi nem létének értelmét akarja bizonyítani. Lehetne ügy fogalmazni nekünk, XX. századvégi embereknek, hogy a Tragédia a tragikus humanizmus kifejezője, azé a humanizmusé, amely nem vonul vissza, nem mond le, cselekedni akar még ha az ellentmondások, a nehézségek, a kudarcok sokszor a kétségbeesésbe is hajthatják. Beszélt Köpeczi Béla a Tragédia-játszás problémáiról, majd így folytatta: Ebben a mi nagy megrázkódtatásokat végig élő világunkban amely annyi reményt és annyi szkepszist gyűjt magába, jó újból színpadon látni Az ember tragédiáját. Világszemléletünk más, mint Madáché, de a jövő gondjainak megfogalmazásával kor- társunk, az ő erkölcsi elkötelezettsége bennünket is kötelez. — A Tragédia bemutatásának 100. évfordulóján jutott számomra az a megtisztelő megbízatás, hogy bejelentsem: a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa — a közóhajnak is eleget téve — határozatot hozott az új Nemzeti Színház építésére, amelyet 1989-ben át kell adni rendeltetésének. Reméljük, hogy a központi forrásokból és a közadakozásból felépülő új Nemzeti Színház a magyar drámairodalomnak, a magyar színművészetnek méltó otthona lesz, s egyben kulturális életünk egyik messzire sugárzó központja. A Tragédia bemutatásának 100. évfordulója alkalmából ennél nagyobb ajándékot népünk nem adhat a magyar művelődésnek. A művelődési miniszter beszéde után Kállai Ferenc, a Magyar Színházművészeti Szövetség elnöke ismertette a Hazafias Népfront, a Magyarok Világszövetsége, a Magyar Színházművészeti Szövetség, a Magyar írók Szövetsége, a Magyar Építőművészek Szövetsége felhívását, amellyel hazánk népéhez és a külföldön élő magyarsághoz fordultak: járuljanak hozz» a Nemzeti Színház méltó, új otthonának felépítéséhez. Az ország első színházának ügye kezdettől fogva közügy volt, s a történelem és a színművészet százados változása során az maradt napjainkig. Elérkezett az ideje annak, hogy szocialista társadalmunk a nemzeti színjátszásnak olyan új otthont emeljen, amely méltón szolgálja további kulturális fejlődésünket — szólt a felhívás. Kormányzatunk már * korábban elvi határozatot hozott, hogy megvalósítja az évszázados tervet, végleges helyet biztosít a Nemzeti Színháznak. Most az ügy nemzeti jelentőségének tudatában, a megújuló társadalmi igénytől is ösztönözve született meg a végleges döntés, hogy államunk jelentős központi forrásokból megkezdi az új színház felépítését. A már eddig is megnyilvánuló áldozatkészségtől lelkesítve hívjuk fel tehát mindazokat, akik magukénak érzik a nemzeti színjátszás és ezzel együtt a magyar kultúra ügyét, hogy lehetőségeik szerint anyagilag is járuljanak hozzá az új Nemzeti Színház minél gyorsabb felépítéséhez. Legyen mielőbb állandó otthona a Nemzeti Színháznak, hogy méltó körülmények között, a kor követelményeinek színvonalán folytathassa a szent hagyományt; segítse kifejezni mindazt, amit az emberiség és a magyarság önmagáról, helyzetéről, jövőjéről el akar mondani! Kelt: 1983 szeptemberében, „Az ember tragédiája” bemutatásának 100. évfordulóján. A nagy tapssal fogadott ünnepi beszéd és felhívás elhangzása után felgördült á függöny: Az ember tragédiája 1983. szeptember 21-i előadásán — amelyet Vámos László rendezett — Ádámot Bubik István, Évát Tóth Éva, Lucifert Balkay Géza alakította. * * * Az új Nemzeti Színház építésére ma védnökség és operatív bizottság alakul. Az állampolgárok, intézmények anyagi hozzájárulásának lehetőségeiről tájékoztató jelenik meg. Tanulni akarnak, beültek az iskolapadba Japán pedagógusok Szolnokon A hét elején huszonhat tagú, pedagógusokból álló japán delegáció érkezett Szolnokra. A küldöttség tagjai az oktatási intézményekben folyó munkával, az iskolák szervezeti felépítésével ismerkedtek. Elsősorban az általános iskolákban történő oktatást, nevelést tanulmányozták, de ellátogattak óvodákba és gimnáziumba is. A távoli szigetországból érkezett pedagógusok tegnap délelőtt a Török úti énekzene tagozatos általános iskola vendégei voltak. Élménydús óralátogatás után beszélgettünk Shoshichi Su- zukival, a delegáció vezetőjével. — Japánból .minden évben ötezer pedagógus utazik a világ különböző tájaira tapasztalatcserére, tanulmányútra, hogy a látottakat, az ötleteket, módszereket saját munkájában hasznosíthassa. Nagyon izgalmas és hasznos volt számunkra a Szolnokon töltött pár nap, a vendéglátásról äs csupa jót tudunk mondani. — Mi az, ami különösen megragadta az önök figyelmét az óralátogatások alkalmával? — Az énekórán, amit láttunk, nagyon tetszett, hogy a tanárnő minden diák munkájára odafigyelt. Érezni lehetett, hogy minden tanítványához szoros személyi kapcsolat fűzi, és ez nagyon lényeges. Rokonszenves volt az órán látott fegyelem. Ügy tűnik, hogy az iskolák és a felügyeleti szervek között nagyon jó* a kapcsolat, az összhang, ez is elengedhetetlen feltétele az eredményes munkának. Utunk a tapasztalatcsere mellett jó alkalom arra, hogy megismerjük a magyar pedagógusokat és emberi, baráti kapcsolatot alakítsunk ki. A küldöttség valamennyi tagja nevében mondhatom, nem bántuk meg, hogy tízezer kilométert utaztunk. — fs — Az énekóra eseményeit fényképezőgéppel, filmfelvevővel, magnetofonnal örökítették meg a japán vendégek
