Szolnok Megyei Néplap, 1983. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-20 / 222. szám

1983. SZEPTEMBER 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Labdarúgó NB // Győzelmet szalasztott el a Szolnoki MÁV MTE És középen egy parányi ember Fergeteges volt a boldog­ság a Budapest Sportcsar­nokban, amikor kosaras lá­nyaink. kezükbe vették az Európa-bajnoki bronzérmet. Ezt az örömöt a miskolciak már az előcsatározások so­rán megelőlegezték, amikor olyan elemi erővel buzdí­tották csapatunkat a jugo- szlávok ellen, hogy Kiss Lenkéék spriterként vágtak neki a találkozó maratoni távjának. A dolog persze megbosszulta magát. Az erejüket jobban beosztó „plávik’’ a hajrában felül­kerekedtek. Kézenfekvő volt tehát a visszavágó tak­tikája: komótosabban kell diktálni az iramot, úgy, hogy lehetőleg akkorra is maradjon „szusz” amikor egy találat már kettőt ér. Ezt á „ziccert” persze, hogy nem hagyta ki KiUik Lász­ló. Visszafogta a gárdát az első félidőben és a fékeket csak a második játékrész­ben engedte ki. Az ünnepi kavargásban ezért is nőtt szememben óriásira ez a kosaras termetűnek egyál­talán nem titulálható szak­ember. De másért is. A szolnoki közönségnek immár lassan évtizede kijut abból a sze­rencséből, hogy a kosárlab- dás lányainkat a Tisza Ku­pa során a tiszaligeti sport­csarnokban köszöntheíi. így hát az évek során szemé­lyes ismerősünkké vált va- lamenriyi hölgy a Killik kompániából. És igazi jó ismerősünk lett Killik László, akit nem lehet elég­gé csodálni á sportág irán­ti megszállottságért. Vé­giglapoztam a régi Tisza Kupák krónikáját. Beszél­getés Kiss Lenkével, a Karcagról elszármazott Szabics Magdival, a csino­san filigrán Beloberk Évá­val, interjú szövetségi veze­tőkkel, bírókkal. Születtek a nyilatkozatok akkor, ami­kor klubcsapataink nem tudtak számottevő ered­ményt elérni a nemzet­közi porondon. Készültek a sportvezetői mérlegek az alatt, miközben férfi kosár­labdázóink visszaestek a sportág harmadik vonalá­ba. Am soha nem esett szó arról, hogy női válogatot­tunk vilamiféle szélcsendes időszakra spekulálna. Pe­dig váltak ki kulcsembe­rek* anyai kötelességek, magánéit problémái szól­tak bele az összeállításba, de Killik László soha nem kesergett. Pedig ő nem építhetett a nagyszámok törvényére: hogy a tenger­nyi kosárlabdázó közül el­kerülhetetlenül felszínre jutnak a tehetségek. így hát maradt a „tisztes kis­ipar”: csak azoknak szava­zott bizalmat, akiknek em­beri értékeiről megbizonyo­sodott. A talentumnál is többre becsülte a kosárlab­da iránti elkötelezettséget. Ha úgy tetszik, megelőzve korát társulást szervezett a sikerre; olyan társulást, ahol a bevitt tőke a sport­ág iránti mérhetetlen ra­jongás és á sportemberi tisztesség volt. Moszkvában az olimpiai falui nemzetközi kavargá­sában futottam össze vele. Éppen lányaival sodródott a színes áradatban. S mi­közben körötte etióp futó­csodák jöttek, pöröly-öklű kubai bunyósok mentek, ő maga volt a rendíthetetlen nyugalom. Túl volt már — győzelemmel — a csapat az olaszok és a kubaiak elleni összecsapáson. A jugoszlá- vok ellen készültek, — akiktől aztán három pontos vereséget szenvedtek, s a negyedik helyen végeztek, — de ezt Killik akkor még nem tudta. <3 azon morfon­dírozott, hogy mi lehet a magyarázata annak: az egyik mérkőzésen 54 száza­lékos — a másikon csak 24 százalékos a dobóbizton­ság? Végül ezzel zárta a töprengést: „Elfáradtak a fiataljaink, Gulyás, Boksay, Németh, Kovács beépítése nem megy zökkenő nélkül. De ha kikapunk a „jugók- tól” és negyedikek leszünk, miként fogadnak otthon?” Nos, a moszkvai eredmény tisztes helytállásként került a magyar sport történelem- könyvébe. S mellé ez a bronz, melynek vasárnap egy ország örült. Miközben a sikerek ko­vácsa az ünneplés kellős­közepén szívritmuszavarral küszködött... — Pb — Kurzora előnyös helyzetből lőtt gólja, háttal Keszthelyi (6) és a szolnoki Tóth (7) Táblázatok AZ NB II ÁLLÁSA: 1. Eger SE 9 6 2 1 20-12 14 2. Hó dg ép M. 9 5 3 1 19- 8 13 3 DMVSC 9 3 6 — lfr- 7 12 4. Bakony V. 9 5 1 3 19-20 11 5. 22. sz. Volán 9 5 1 3 16-18 11 6. S.-tarján 9 4 2 3 15- 9 10 7. N.-kanlzsa 9 3 4 2 23-21 10 8. Szolnok 9 3 4 2 15-13 10 9. B.-csabai E. 9 3 3 3 23-16 9 10. Ózdi Kohász 9 2 5 2 14-12 9 11. K.-méti SC 9 4 1 4 15-22 9 12. Siófoki B. 9 5 2 2 22-11 8 13. K.-barcika 9 3 2 4 14-17 8 14. Sopron 9 3 2 4 8-16 8 15. szabó L. SE 9 2 3 4 11-11 7 16. Bajai SK 9 3 1 5 17-19 7 17. Szeksz. D. 9 2 3 4 6-12 7 18. Keszthely 9 1 4 4 8-11 6 19. Dobr. Kin. 9 2 — 7 10-20 4 20. Ganz-Mávag 9 — 3 6 9-23 3 Eredmények: Kazincbarcika— Hódmezővásárhely 3:2. Baja— Eger 5:1. Sopron—Keszthely o:0. 22. sz- Volán—Ganz-Mávag 2:0, Nagykanizsa—Bakony Vegyész 3:3. Békéscsaba—Ózd 4:1. Siófok —Debreceni MVSC 0:0. Salgótar­ján—Szekszárd 3:0. A 10. fordulóban, szeptember 25., vasárnap 15 óra: Szolno­ki MÁV MTE—22. sz. Volán, Mezőtúri Honvéd—Nagykani­zsai Olajbányász. Területi Tisza bajnokság csoport 1. Olefin SC 6 4 1 1 16- 7 9 2. H.-böszörm. 6 4 1 1 14- 6 9 3. Lehel SE 6 4 1 1 12- 5 9 4. DUSE 6 4 1 1 9- 5 9 5. Rakamaz 6 4 1 1 11- 8 9 6. Balimazújv. 6 3 1 2 13- 7 7 7. Jászkisér 6 3 1 2 11- 9 7 8. Kisvárda 6 3 1 2 12-12 7 9. R.-falva 6 3 — 3 18-10 6 10. H. Bem SE 6 2 1 3 8-10 5 11. H.-szoboszló 6 2 1 3 9-15 5 12. T.-vasvári 6 — 4 2 8-13 4 13. P.-Ladámy 6 1 1 4 6-11 3 14. B.-lóránth. 6 1 1 4 5-11 3 15. Mátészalka 6 1 1 4 4-13 3 16. D. Volán 6 1 5 1-15 1 A 7. fordulóban, szeptember 25., vasárnap 15 óra: Jászbe­rényi Lehel SE—Rak am az. Fodor F., Olefin SC—Jászki- sér. Püspökladány—Rákóczi­iéivá. A megyei bajnokság állása: 1. Sz. Vegyim. 6 5 — 1 20- 5 10 2. T.-miklós 6 3 3 — 9- 5 9 3. Karcag 6 3 2 1 21-11 8 4. j.-ároksz. 6 3 2 1 13- 4 8 5. Kunhegyes 6 3 1 2 17-10 7 6. Sz. Cukorgy. 6 2 3 1 11-10 7 7. Szászberek 6 2 2 2 8- 6 6 B. J.-jáköh. 6 2 2 2 8- 7 6 9. K Medosz 6 2 2 2 9- 9 6 10. J.-fényszaru 6 2 2 2 7-10 6 11. T.-földvár 6 2 1 3 13-11 5 12. Szajol 6 2 r 3 10-14 5 13. Mezőtúri F. 6 2 1 3 6-10 5 14. K.-madaras 6 2 1 3 4- 8 5 15. KuTE 6 2 1 3 8-18 5 16. Szó. M. jun. 6 2 —■ 4 17-24 4 17. T.-füred 6 1 1 4 10-17 3 18. Túrtneve 6 1 1 4 5-17 3 A 7. fordulóban, szeptember 25., vasárnap 15 óra: Szol­noki MÁV MTE junior—Jász- árokszállás. jászfényszaru— Szolnoki Cukorgyár. Közép- tiszai Medosz—Szolnoki Ve­gyiművek, Kunhegyes—Túr­keve, szajol—Jászjákóhaima. Tiszaföldvár—Kunmadaras. Törökszentmiklós—Karcag, Ti­szafüred—Mezőtúri FSE, Szászberek—Kunszeri tmárton. Vízilabda OB I: 1. Vasas 18 18 — — 253-149 36 2. BVSC 18 18 — — 214-123 36 3. Szolnoki 18 12 4 2 183-160 28 4. Honvéd 18 12 2 4 173-137 26 5. Ü. Dózsa ,■ 20 10 2 8 182-167 22 6. Tatab. 29 8 3 9 160-171 19 7. Tungsram 20 6 4 10 199-208 16 8. Bp. Spart. 19 5 5 9 181-201 15 9. SZEOL 19 6 1 12 154-183 13 10. Eger 19 4 4 11 159-203 12 11. FTC 19 3 4 12 164-203 10 12. M. OSC 19 2 4 13 154-185 8 13. KSI 19 2 1 16 165-244 5 (A Volán SC megszüntetett szak­osztályának tavaszi és nyári eredményeit töröltük a tabellá­ból.) Szeptember 23.. péntek: BVSC —Szolnoki Vízügy SE 17. Szombat: Szolnoki Vízügy SE —BVSC. Damjanich uszoda 12. Vasárnap: Szolnoki Víz­ügy SE—Vasas, Damjanich uszoda 12. A totó 38. heti eredménye 1. Frankfurti—Bremen 0-0 X 2. FC Köln—Bochium 3-0 1 3. Uerdingen—Leverkusen 2-1 1 4. Dortmund—Bielefeld 1-0 1 5. Kaiserslautern—Dussel. 5-2 1 6. VfB Stuttgart— Möncheng ladbach 0-0 X 7. Aß coli—AveUüino 4-1 1' 8. Lazio—Internazionale 3-0 1 9. Milan—Verona 4-2 1 10. Pisa—Juventus 0-0 X 11. Sampdoria—Roma 1-2 2 12. Torino—Fiorentina 1-0 1 13. Napod!—Genoa 0-0 X +2 Atalanta—Cavese 1-0 1 Perugia—Como 0-1 2 TEKE NB II. férfi: Szabolcsi Épí­tők Szolnoki MÁV MTE 6:2 (2900—2701 fa). Nyíregyháza. MÁV MTE: Dedrák 492, Mátyás 471, Kántor 469, Mé­száros 440, Baláti 415, Kalics 414 fával. Szolnoki MÁV MTE Kecskemét 3:3 (2:2) Kecskemét, 1500 n. V. :Bu- bori. Sz. MTB: Boros—Par- hamda, (Ágh), Csontos, Bar an, Feleki, Repka, László,. Hege­dűs, Sugár (Rózsavölgyi), Rostás, Szabó. Mb. edző: Lódi László. Kecskeméti SC: Erdei—Hoffmeister, Beles, Mohovics, Nagy, Somogyi, Geiger (Patkós); Pólyák, Ra­vasz^ Supká, Papp. Edző: Szentannad József. Miért pont a labdarúgás ne lenne relatív? Ha á szolnoki sportbarátoknak (bárki egy pontot ígér a mérkőzés előtt, alighanem elégedettek lettek vollna vele Mégis, a 90 perc végén, sajgó szívvel hagyták ott a játékosok az egyik pon­tot a sóstói pályán. Hatalmas eső nyomait viselte a füves játéktér, csúszkált a két csa­pat, s a „műkorcsolya-bemu­tató” a hazaiaknak sikerült jobban : az első percben már a kapufáról vágódott ki a lalbda, Ravasz szöglete nyo­mán: Ezután Boros szép védése következett, majd büntetőhöz jutottak a házi­gazdák. Porhanda szerelését találta szabálytalannak a korrektül bíráskodó Bubori, s Ravasz lövése nyomán a jobb sarokba vágódott a labda, 0:1. öt perc múlva Szabót buktatták a kecske­méti kapu előterében, ez is 11-es: Baran ékkor kímélet­len ítéletvégrehajtónak bizo­nyult, 1:1. Nem sokáig örül­hetett az egyenlítésnek a piros-kék gárda, a 17. perc­ben fejről-fejre szállt ai lab­da, Porhanda a gólvonalról még „kistukkoJta” a pety- tyest, aztán Papp fejese a felső sarokba vágódott. 2:1. Egy újabb Papp fejest Boros a léc alól tolt szögletre, majd az első félóra végén Sugár buktatásáért adott újabb 11-est Bubori. Baran a büntetőt a kapufára lőtte, ám 6 perc múlva már korri­gált egy szöglet nyomán a védők közé vetődve fejelte a hálóba a térdmagasságban érkező labdát, 2:2 (Aligha fejeltem volna gólt, ha nem bánt a bűntudat az el­hibázott 11-es miatt — /mondta a mérkőzés végén Baran). A második játékrészt is Vízilabda OB I Közelebb a bronz­éremhez Szolnoki Vízügy SÍÉ—Tungs­ram SC 14:11 (3:2, 4:3, 4:3, 3:3). Szolnok* 300 n., v.: Sa­mu, Schlosser. Szolnok: Pin­tér F. — Cseh 1, Bogdán 1, Rekita, Tóth 3, Lengyel 3, Hasznos 4. Csere: Kuczora 1, Sóskúti 1, Bors, Hegyvári ©y. Edző: Babarczy Roland. — Tungsram: Merész — Smiedt 1, Tóth E. 1, Nyárádi 1, Keszthelyi 6, Horváth, Szó- rádi 2. Csere: Kádas, Makiá­ri, dr. Lutter. Edző: dr. Mar­tin György, Gulyás Zoltán. A mérkőzés előtt Kádár György szakosztályvezető Re­kita Albertnek nyújtott át ajándékot. A játékos 150. OB I-es jubileumához érkezett. Hasznos négyméteresből lőtt gólja vezette be a mérkőzést, a Tungsram előnyből egyen­lített, majd miután a szolno­ki Tóth értelmetlenül fröcs­költ és kiállították, újabb előnyből átvette a vezetést. A fővárosiaknak ez volt az egyetlen vezetése, mert utána Tóth jóvátette hibáját, előbb előnyből, majd büntetőből lőtt góljával a Vízügy 3:2-es vezetéssel fordult. A második negyed elején egy rossz cse­re miatt létszámfölényes helyzetből még egyenlített a Tungsram, de utána a szol­nokiak kitűnően védekeztek, k|önnyedén, gyorsan játszot­tak és a szétesett fővárosi vé­delem mellett három akció­kapufával kezdte a Kecske­mét. Ebben Papp volt a „tettes”. Nem roppant meg a vendégcsapat, meglepően higgadltan, I körültjekirotóein küzdött az ellenféllel — és az irreális talajjal a MÁV MTB. Aj 70. percben Rostás cselezgetett, aztán észrevet­te, hogy Erdei a rövid sarok­ra helyezkedik. „Ezt nem le­het kihagyni!’’ — felkiál­tással mintegy 40 méterről kellemetlen, csavart lövést küldött a hosszú sarok felé és Erdei alatt a hálóba pör­gött a labda, 3:2. Moh ovi csőt a játékvezető kiállította _ Rózsavölgyit próbálta „bün­tetni” a kecskeméti védő, de nem érte el — ezzel je­lentősen nőttek a piros-ké­kek! győzelmi esélyei, és ta­lán ez is. volt a baj. Három perccel a mérkőzés vége előtt egy pillanatnyi kihagyás elég volt ahhoz, hogy Supká be­adását a csereként beállított Patkós a hálóba bombázza, 3:3. Hát ezért volt végül is fájó a pontvesztés, mivel lét­számfölényben illett volna gól nélkül megúszni a 180 másodpercet. Ennek ellenére a várakozásnál jobban — és hétről-hétre jobban — sze­repelt a MÁV MTE. Mindin­kább levetkőzik a kishitűsé­güket a fiúk, a csapatrészek olykor már zökkenőmentesen kapcsolódnak egymáshoz, s ha a középpályán a védeke­zés mellett a csatárok indítá­sára is jut energia, egyszer­re lendül mozgásba a gépe­zet Sajnos, a középpályás játék gyengéje még mindig az együttesnek, ezért fordul­hatott elő ezúttal is az, hogy Szabó és Hegedűs oly­kor hosszú perceken át állt tétlenül az ellenfél védőinek vonalában. Jók: Boros, Ba­ran, Rostás, ill. Supka, Ra­vasz, Papp. — Pb — Debreceni Kinizsi — Mezőtúri Honvéd 2:0 (1:0) Debrecen. 500 n. V.: Varga J. D. Kinizsi: Kun—Ludánsz- ki, Garamvölgyi, Takács, Orenstein—Tőzsér, Magyar Á., Magyar L.—Brúder, Gaj­dén, Sebők. Edző: Nagy György. Honvéd: Piel—Dá­vid, Nagy. Boda. Miskovitz— gólt is szerezve, 7:3-ra elhúz­tak. Aztán Keszthelyi vette át a főszerepet, sorozatban lőtte a gólokat a szolnoki já­tékosokról. A második ne­gyed 7:5-ös szolnoki vezetés­sel végződött, a harmadik elején azonban hirtelen szo­rossá vált a mérkőzés. Sós­kúti • előnyből becsorgott lab­dájával még 8:5 volt az állás, közben Pintér F. remekül vé­dett, Bogdán előnyből ellőtte a labdát, 8:7 lett az állás, Tóth István pedig összeszed­te harmadik hibáját is és vég­leg kiállt. Néhány pontatlan átadás és némi kapkodás után Hasznos átvette a kar­mesteri szerepkört, váloga­Katona, Wittmann, Csanálosi —Tabár, Mészáros, Durucs- kó. Edző: Bencsik Gyula. Jól kezdett a Honvéd, már a hanmadiki percben Dávid fölé lövésével végződött a vendégek támadása. Nem sokkal később Tabár ment el a jobb oldalon, ám elhamar­kodottan fölé lőtt. A hazai csapat fokozatosan, átvette a játék irányítását, a Honvéd gyámoltalan, erőtlen játéka felkínálta a hazaiaknak a kezdeményezést. A Kinizsit ez láthatóan fel is bátorítot­ta, és. egyre inkább fölénybe kerültek játékosai. A 25. pelrcben Magyar Á. nagy erejű szabadrúgása a kapu­fán csattant, három perc múlva Orenstein lövését ütötte szögletre Piel. A Hon­véd játékosok a félidő végét jelző sípszót várták, amikor a 46. percben Tőzsér átadá­sát Sebők a hálóba lőtte, 1:0. Szünet után a szél segítsé­gével a Kinizsi rohamozott, a Honvéd kontratámadások­kal kísérletezett. Az 55. perc­ben Csanálosi—Dzurják ala­kítás után csak nehezen sza­badult fel a1 kapu. Három perccel később a másik kapu került veszélybe: Miskovitz a gólvonalról vágta ki a lab­dát. A 62. percben, végre korszerű Honvéd-támadás ré­vén Dzurják már a 16-oson belül járt, amikor buktatták, de a játékvezető nem látott szabálytalanságot. Három perc múlva újabb Honvéd támadás végén Tabárt az 5-ösön „ütötték el”. A játé­kos meg is sérült, az alap­vonal mellett ápolták né­hány percig. A 68. percben Magyar Á.-hoz került a lab­da mintegy 20 méterre a Honvéd kapujától, lövése alaposan becsapta Pielt és a hálóban kötött ki. 2:0. Ez­után a Honvéd nagy hajrá­ba kezdett, állandóan a Ki­nizsi térfélén folyt a játék. Több helyzetet teremtettek a vendégek, de csak egy kapu­fát tudtak elérni. A mezőtú­riak harmadik mérkőzésüket veszítik el „zsinórban”, rá­adásul olyan csapatok ellen, melyek a táblázat utolsó he­lyeit foglalták el. Jók: Kun, Takács, Magyar Á., ©ajdán, Sebők. ill. Dávid, Wittmann és Durucskó. — Sindel — totthoz méltó játékkal, soro­zatban három gólt lőtt, és a harmadik hét perc ll:8-ra alakult. Az utolsó negyed­ben Makiári büntetőjét Pin­tér F. kivédte, Bors, majd Hegyvári ©y. hibázott elő­nyös helyzetben,- de Hasznos és Lengyel javított, sőt Len­gyel hátrányos helyzetben elcsípett egy átadást. A jól játszó Cseh megnyugtató gól­ja zárta a mérkőzést, és biz­tosította be a győzelmet. Ezúttal nem volt ideges a szolnoki csapat mint szomba­ton, amikor vereséget szen­vedett. Főleg a .í®ásodik ne­gyedtől játszott gólratörően, időnként szellemesen és jó játékvezetés mellett egy ki­tűnő erőkből álló, egységes ellenfelet győzött le. Feltűnt Hasznos erőtől duzzadó, érett játéka, ritkán látható szép gólokat lőtt. A Vízügy ezzel ismét két pont előnnyel áll a harmadik helyen a Bp. Honvéd előtt és bár a hét végén nagy sorozat követke­zik — BVSC, Vasas — le­hetőség nyílik a bronzérmet jelentő hely megtartására. Hasznoson kívül jól játszott még Pintér F., Cseh, Bogdán, de Lengyel és Tóth teljesít­ményére sem lehet panasz. A Tungsramból Keszthelyi emelkedett ki. (pi) Asztalitenisz Ismét kettős Killián siker NB I. férfi: H. Killián FSE —Miskolci ÉMTE 14:11. A hétvégi fordulóban a H. Kil­lián FSE csapatai újra hazai pályán szerepeltek. A férfi együttes a miskolciak gárdá­ját fogadta, és a vártnál nehezebben szerezte meg a két bajnoki pontot. Ebben, amellett, hogy a venldég együttes igen jó képességű játékosokkal rendelkezik, szerepet játszott az is, hogy a hazaiaknál Laczkó egy kissé , gyengélkedett”. A csapatból ismét kiemelkedett Káposztás játszmaveszteség nélküli öt győzelmével, de dicséret illeti Aranyosit és ©yurát is. Győz: Káposztás (5), Aranyosi, Gyura (4—4), Laczkó) (1), ill. Báthory, Be- leznay (3—3), Molnár, Szűcs (2—2), Gulyás (1). NB II. női: H. Killián FSE Kecskeméti Spartacus SC 12:4. Az eddigi találkozókon a két együttes mindig szo­ros küzdelmet vívott egy­mással és hol aa egyik, hol a másik szerezte meg, mi­nimális arányban a győzel­mek Ezen a mérkőzésen azonban nem volt egy súly­csoportban a két csapat. Ju­hász Erika szinte menetrend­szerűen szállította a négy győzelmet, s most Vágó Il­dikó is veretlennek bizo­nyult. Újabb .győzelmével a csapat megtartotta előkelő harmadik helyét a tábláza­ton. Győz; Juhász, Vágó (4— 4), Major, Török (2—2), ill. Nagy I. (2), Nagy fi.. Laczr- kó (1—1).

Next

/
Oldalképek
Tartalom