Szolnok Megyei Néplap, 1983. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-20 / 222. szám
xxxrv. évi. 222. sz. 1983. szept. 20., kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Kádár János Finnországba látogat Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára Mauno Koivistónak, a Finn Köztársaság elnökének meghívására szeptember 20-án, ma hivatalos látogatásra Finnországba utazik. Harminc állam- és kormányfőt várnak az ENSZ székhelyén Ma kezdődik a közgyűlés 38. ülésszaka Ki a felelOs a Gromiko-utazás elmaradásáért? Indára Gandihi indiai kormányfő javaslatára várhatóan mintegy harminc álüam- és kormányfő érkezik a következő napokban New Yorkba, hogy az ENSZ-köz- gyűlés időszakával párhuzamosan kötetlen megbeszélést folytasson arról, miként lehetne eledét venni a nemzetközi helyzet további rosszabbodásának. Az el nem kötelezett országok vezetői közül ott lesz többek között Hős zni Mubarak egyiptomi és Julius Nye- rere tanzániai elnök, Fidel Castro kubai és Robert Mugabe zimbabwei miniszter- elnök. A Nyugatot várhatólag Francois Mitterrand francia elnök, Pierre Eliot Trudeau kanadai miniszter- elnök, Oflof Palme svéd kormányfő és — esetleg — Margaret Thatcher brit md- niszterelnökasszony képviseli. Az amerikai elnök beszédet mond az ENSZ-közgyűlésen, de nem szándékozik részt venni a Gandhi asszony által rendezett eszmecserében. Azzal kapcsolatban, hogy a közgyűlés ülésszakáról Andrej Sromiko szovjet külügyminiszter kényszerűen távol marad, megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy Gromi- ko 1957 óta az ENSZ-közgyű- lés valamennyi ülésszakán ott volt. Jeane Kirkpatrick asszony, az Egyesült Államok ENSZ-küldötte újságírók előtt a döntést a Szovjetunió ENSZ-beli „kudarcával” próbálta magyarázni, holott a tény az, hogy a szovjet diplomácia vezetője jelen volt a közgyűlésnek azokon az ülésszakain is, amikor az akkoriban még hatékonyan működő amerikai szavazógépezet sokkal nehezebb helyzeteket teremtett. Kirkpatrick nyilatkozata nem tévesztette meg az amerikai sajtót sem. A New York Times tudósítója szerint az ENSZ székhelyén egyértelműen a washingtoni kormányt teszik felelőssé az ügyben. A lap idézi az ENSZ- titkárság és Truman elnök között 1947. augusztus 4-én létrejött egyezmény vonatkozó cikkelyeit. Az amerikai kormány az egyezmény alapján még az ENSZ-palota körüli hó eltakarításáért, a telefon- és távíróvonalak épségéért is felelősséget vállalt, nemhogy a tagállamok küldöttségeinek akadálytalan közlekedéséért. A megállapodás külön kitér arra, hogy az amerikai helyi hatóságoknak nincs joguk akadályt gördíteni az ENSZ-főhadiszállás megközelítése elé, mint jelen esetben történt. A 12. cikkely pedig kifejezetten leszögezi, hogy a megállapodás végrehajtása független a tagállamok közötti kapcsolatoktól. Határidő előtt kósziilt el Uj juhtelepet adtak át Karcagon Értékesítik a húst, a tejet és a gyapjút is A tervezett határidőnél egy héttel hamarabb készültek el a karcagi Május 1. Tsz építőbrigádjának dolgozói a gazdaság 3600 férőhelyes juhászati telepének munkálataival. A jelentős, mintegy 15 millió forintos beruházást a napokban adták át rendeltetésének. A telep építésének előzményeihez tartozik, hogy a hetvenes évek közepén holtponton lévő juh ágazaton nagyot lendített a termelőszövetkezet és a Debreceni Agrártudományi Egyetem karcagi kutatóintézete között létrejött szerződés, amelyben kidolgozták az úgynevezett intenzív legelőkre alapozott juhtartást. Ezt követően 1978-ban a közös gazdaság 1- es számú kerületében fölépítették az ívelt tetős, könnyűszerkezetű hodályokat, amelyekben kétezer anyajuhot tudtak elhelyezni. A telep közelében lévő 137 hektárnyi intenzív gyepterület pedig biztosította az állatok egész évi legelőszükségletét, valamint a téli takarmány hatvan százalékát. Az új körülmények között egyre javultak a szaporulati mutatók és színvonalasabbá vált a munkaszervezés. A szakemberek kiszámították, hogy az egy hektár intenzív legelő, a korábbi 4—5 helyett, 17 anyajuh eltartását is biztosítja. A juhászati beruházásokkal 'kapcsolatos újabb fejlesztések az utóbbi években a karcagi Május 1-ben ismét előtérbe kerültek, azonban 1976-tól egészen ’81-ig a rizs ágazat gyenge termésátlagai, a nagy ráfordítási költségek megrendítették a szövetkezet anyagi bázisát, így az állat- tenyésztés és ezen belül is a juhágazat fejlesztési lehetőségei a minimálisra szűkültek. A tavaly előtti esztendő hozott változást a gazdaságban, a 3600 anyajuh elhelyezésére — szintén intenzív legelőre alapozva — tervezték meg az új hodályok építését. A saját beruházáshoz szükséges összeg egy részét a téesz biztosította és bővítő hitelként a Magyar Nemzeti Bank nyújtott segítséget. A 15 millió forint értékű beruházáshoz a tsz építői 1982-ben lkjezdtek hozzá, ezt megelőzően mintegy másfél kilométer köves út készült, bevezették a villanyt és vizet, valamint 320 hektáros legelőt telepítettek. Időközben az ágazat szakemberei kidolgozták az úgynevezett- hármas hasznosítás feltételeit, így ma már értékesítik a juhhúst, a tejet és a gyapjút is. Ebben az esztendőben az új beruházáshoz kapcsolódva a termelő- szövetkezet és a Gödöllői Állattenyésztő Vállalat Agrovis néven gazdasági társulást hozott létre. A beruházással egyidejűleg kostelep is épült, a társulás ide nagy genetikai értékű állatokat helyez el, ezzel biztosítják majd a Május 1. Tsz és más juhágazattal rendelkező mezőgazdasági nagyüzemek részére a te- nyészanyagot. A napokban c könynyűszerkezetű ^.odályok, az intenzív 1> niszt gravitációsan megold h/vá.Atözése, a villanypásztor láfo/geltetés és a többhasznú Zeuszát, vagyis a teljes ágazat korszerű technikára alapozva — olcsón — lehetővé teszi azt, hogy a szövetkezet a juhhúsból évi 112 tonnával, gyapjúból 22 tonnával és juhtej- ből évi 120 ezer literrel többet értékesítsen mint eddig. F. T. A karcagi Május 1. Termelőszövetkezetben átadott telepen megkezdődött a juhok betelepítése Kádár János, az MSZMP KB első titkára tegnap az Országházban fogadta George Busht, az USA alelnökét, aki hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban (Telefotó — KS) Hazánkba érkezett George Bush Kádár János és Lázár György fogadta az amerikai alelnököt Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének meghívására tegnap hivatalos látogatásra hazánkba érkezett George Bush, az Amerikai Egyesült Államok alel- nöke. A magas rangú vendégnek és kíséretének különgépe a déli órákban landolt a magyar és amerikai zászlókkal díszített Ferihegyi repülőtéren. A légikikötő betonján a repüfőből kilépő George Busht és feleségét Lázár György és felesége, valamint Nagy János külügyi államtitkára üdvözölte. Úttörők virágcsokrokkal köszöntötték a vendégeket, majd George Bush fogadta az ünnepélyes eseményre felsorakozott díszszázad parancsnokának jelentését. Ezután felcsendült az amerikai és a magyar himnusz, majd George Bush — Lázár György társaságában — ellépett a díszszázad arcvonala előtt. Az Egyesült Államok alel- nökének fogadására megjelent Marjai József miniszterelnök-helyettes, Veress Péter külkereskedelmi miniszter és a magyar társadalmi, politikai élet több más vezető személyisége. A budapesti amerikai nagykövetség jelenlévő diplomatáit Harry E. Bergold, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagyköveté mutatta be az alelnöknek. George Bush és a kíséretében lévő személyiségek ezután — vendéglátóik társaságában — szállásukra hajtattak. Délután a Parlamentben Lázár György és George Bush szűkkörű megbeszélésével megkezdődtek a hivatalos magyar—amerikai tárgyalások. Ezután az Országház De- legációs termében tágabb körben folytatódott az eszmecsere. A Lázár György vezette magyar tárgyalócsoport tagjai voltak: Marjai József, Nagy János és Nagy Lajos, a külügyminisztérium főosztályvezetőjel Az amerikai tárgyalóküldöttség élén George Bush állt, a delegáció tagjai voltak: Daniel J. Murphy, az alelnök főtanácsadója, Donald P. Gregg, az alelnök nemzetbiztonsági tanácsadója, Paula Dobri- ansky, a Nemzetbiztonsági Tanács munkatársa. Mark Palmer, a külügyminisztérium európai ügyekért felelős csoportfőnöke és Harry E. Bergold. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, tegnap az Országházban fogadta George Busht, az Amerikai Egyesült Államok alelnökét, aki hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban. Az őszinte, szívélyes légkörű találkozón véleménycserét folytattak a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről és a magyar— amerikai kapcsolatok alakulásáról. A találkozón jelen volt Lázár György miniszterelnök, és Nagy János kül- ügyminisztériumi államtitkár, ' valamint Daniel J. Murphy, az alelnök főtanácsadója. Donald P. Gregg, az alelnök nemzetbiztonsági tanácsadója és Harry E. Bergold, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. Este a Parlament Vadásztermében Lázár György és felesége díszvacsorát adott George Bush alelnök és felesége tiszteletére. A díszvacsorán Lázár György és George Bush pohárköszöntőt mondott. A vasút is fizethet Újszerű megállapodás a MÁV és a TVM között A mezőgazdaság jobb műtrágyaellátása érdekében újszerű megállapodás jött létre a MÁV Debreceni Vasúti Igazgatósága és a Tisza- menti Vegyiművek között.- Ennek értelmében a jövőben a MÁV is szavatosságot vállal a szállítási határidők pontos betartására és a megrendelt vasúti kocsi mennyiségének biztosítására. A szerződés megszületését az az új rendelet tette lehetővé, miszerint a fuvaroztató vállalatok ezentúl úgynevezett hét napra szóló visszterhes megállapodást köthetnek a területileg illetékes vasúti igazgatóságokkal. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a fuvaroztató vállalat fizet bírságot, ha a megrendelt kocsikat nem rakja meg, hanem a MÁV is, minden olyan esetben, amikor a visszaigazolt kocsi mennyiségét nem adja át a fuvaroztatónak. Eddig a megállapodások szerint csak a szállítók fizetnek bírságot a vasúti kocsik kihasználatlanságáért. A Tiszamenti Vegyiművek évek óta egyik • legjelentősebb partnere a MÁV Debreceni Igazgatóságának, nyersanyagszükségletének és késztermékeinek nagy része vasúton érkezik az üzembe illetve kerül a felhasználókhoz. A mostani szerződéstől — a mezőgazdaság jobb műtrágyaellátása mellett — remélik, hogy a vasúti kocsik ésszerűbb ütemezése elősegíti majd a tervszerű szállítások a foszforműtrágya termelésének fokozását is. A megállapodás, amely októberben lép hatályba, személy szerint növeli mindazoknak a felelősségét, akiknek része van a vasúti kocsik „kiállításában” és rakodásában. Dr. Várkonyi Péter Washingtonban George P. Shultznak, az Amerikai Egyesült Államok külügyminiszterének meghívására dr. Várkonyi Péter külügyminiszter tegnap hivatalos látogatásra Washingtonba utazott. A magyar diplomácia vezetője a hivatalos látogatás végeztével — hazánk küldöttségének vezetőjeként — részt vesz az ENSZ-közgyűlés 38. ülésszakán. Elutazott az indiai külügyminiszter Hivatalos látogatását befejezve, vasárnap elutazott hazánkból P. V. Naraszimha Rao, az Indiai Köztársaság külügyminisztere.