Szolnok Megyei Néplap, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-13 / 191. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1983. AUGUSZTUS 13.

lArcképváziat I

A magyar néptánc követe

Nehezen tudom elképzelni a katedrán, amint éppen kémiai kísérleteket végez, vagy a biológia rejtelmeibe kívánja bevezetni tanítványait. Pedig alig több mint tíz esztendeje valóságos volt ez a kép, a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium volt diákjai nyilván emlékeznek még Papp Imre „tanár úrra”. A tablóbálakról egészen bizonyosan. Történt ugyanis,

hogy a fiatal tanárról — akit ez idő tájt a kémiánál és á biológiánál talán csak a kosárlabda érdekelte jobban — valahogy „kiszivárgott”, hogy a táncban is járatos. Ettől fogva „táncmesterként” is ténykedett a mindenkori tablóbálakat megelőző időszakban. Valószínűleg ma már maga sem bánja, hogy így esett, hisz az addigi „epizódszereplőt”; a táncot azóta „főszerephez” juttatta életében. Tíz esztendő alatt országos hírű néptáncegyüttest teremtett Jászberényben.

— Az érdem nem csupán az enyém, — mondja — sőt azt hiszem soha sem alakult volna meg az együttes, ha a hetvenes évek eleje nem kedvez annyira a néptáncmozgalomnak. A néptánc akkoriban Ikezdte élni „reneszánszát”, akkor indult el a táncház-mozgalom. Á megújulást az hozta, hogy a szakemberek egyre inkább az eredeti forrásokhoz nyúltak vissza, megpróbálták a táncot egyfajta nyelvként értelmezni. Sokkal hűbb formákra, gazdagabb érzelmi skálákra találtak, a néptáncban előtérbe került az ember, az ember érzelemvilága. Engem elsősorban ez ragadott meg. Ugyanakkor erőteljesen jelentkezett egy társadalmi igény is hagyományaink ápolására. A város is támogatta az ügyet, szorgalmazta a népi együttes megalakulását. Jászberényben mindezidáig nem volt hagyománya a néptánc-mozgalomnak. Egyrészt tehát a néptánc újraértelmezése, megújulása — amely mozgalomként jelentkezett az országban — másrészt a kedvező társadalmi háttér hívta életre az együttest. S személy szerint én rengeteg biztatást kaptam az amatőr művészeti mozgalmak mindenkori „bábáitól”, a népművelőktől is. Az akkori megyei művelődési közoont biztatott például arra, hogy végezzem el a néptáncoktatói tanfolyamot. Táncoltam ugyan már Törökszentmikló- son a gimnáziumban és később egyetemi éveim alatt is, de valahogy a tánc akkoriban mindig csak másod-, harmadrendű dolog maradt az életemben.

Debrecen nem csupán a pedagógusi pályán indította el Papp Imrét, másodszorra is ez a város lett a „bölcső”. A Hajdú táncegyüttesnek és az akkori debreceni népi együttesnek köszönhetően — azon a bizonyos tanfolyamon — alighanem örökre eljegyezte magát a néptánccal. Igaz, az első indíttatás nem bizonyult örök érvényűnek. A Jászsági Népi Együttes megalakulását követő második esztendőben, 1973-ban hűtlen lett a katedrához — nem a pedagógiához — és a Déryné Művelődési Központ igazgatását vállalata el.

— Azt hiszem az nem hátrány, ha egy művelődési intézmény vezetője az átlagosnál jobban érdeklődik valamelyik művészeti ág iránt, — jegyzi meg.

Ma aligha lehet kétségünk affelől, hogy miért ez az intézmény a megye néptáncmozgalmának bázishelye. Ezzel azonban nemcsak érdemet, de munkát is szerzett magának a ház, s vezetője.

— Az együttes kezdettől fogva feladatának tekintette az amatőr néptánc-mozgalom fejlesztését. Azt szeretnénk, ha minél többen kapcsolódnának hozzánk. A magyar néptánckultúra nagyon gazdag, aki ebből merít; történelmi, nemzettudatot is merít. A néptánc ugyanis nem csupán „szórakoztató műfaj”, hanem az általános műveltség része is, de oktatása csak más ismeretekkel kiegészítve lehet teljes. Az együttessel soha sem kezdünk addig új tánc tanulásába amíg meg nem ismerkedünk azzal a földdel, azzal a tájjal, ahol a tánc megszületett, azokkal az emberekkel, szokásaikkal, érzelemvilágukkal, akik sajátjuknak tudják ezeket a táncokat. E nélkül ugyanis könnyen hitelét veszthetné előadásunk. Nemzeti kultúránk, népművészetünk kutatása, ápolása, rendkívül fontos, saját gazdagodásunk végett, de amiatt is, hogy más népek nemzeti kultúrájához is előítéletek nélkül, nyitottan tudjunk közeledni.

A Szövetkezetek Jászsági Népi Együttese legutóbb éppen a szolnoki néptánc fesztiválon adott példát arról, hogy nemzetek, népek, kultúrák hogyan élhetnek, élnek együtt, hogyan gazdagítják egymást itt, Közép-Kelet- Európában. Az együttes a fődíjjal tért haza.

— A megyében több mint

harminc néptáncegyüttesről tudunk — folytatja Papp Imre. A néptáncot általában mindenki szereti, azonban nagyon fontos, hogy jó szakemberek kezébe kerüljön az ügy. Ezért is kell a jövőben azon munkálkodnunk, hogy kialakíthassunk egy megfelelő szakembergárdát. Nekem vannak elképzeléseim, 'remélem valóra is válthatók. Az elmúlt tizen- egynéhány esztendőben

ugyanis létrejött az együttesen belül egy olyan „mag”, amely már képes arra. hogy felvállalja azokat a feladatokat, amelyeket a néptáncmozgalom fejlesztése érdekében el kell végeznünk. Belőlük egy kamaraegyüttest lehetne alakítani s lehetővé tenni számukra azt, hogy abból éljenek, amihez leginkább kedvet éreznek, leginkább értenek; a néptáncból.

„Profi” kisegyüttesről lenne tehát szó, egy olyan „csapatról”, amely ismeretterjesztő, oktatói tevékenységet is végezne a megyében. A kérdést végül is nem lehet *

megkerülni, az együttes ugyanis nem vállalhat erején felül. Az, hogy néhány évi kemény munka után, az 1977-es Ki mit tud? győzteseként a hazai néptáncmozgalom élvonalába került, egyre nehezebb követelményeket is állít vele szemben. Közhely talán, hogy a hírnév kötelez, de valóban arról van szó, hogy a jászsági táncosok nem engedhetnek eddigi eredményeikből, sőt egyre inkább bizonyítaniuk kell, hogy érdemesek voltak az elismerésekre.

S bizonyítják is. Hisz vitathatatlanok sikereik. Franciaországba, Írországba, a Málta-szigetre, Szicíliába, Finnországba vitték el a magyar folklór hírét, a magyar nép táncait, azokat a táncokat, amelyekről a világ valamennyi szegletében reánk ismernek; magyarokra.

Az együttes a „Tímár-iskola” elveit vallja magáénak. Tímár Sándor és tanítványai nyomdokain járva ma már önálló kutatómunkára is képes. S nemrégiben, — a közelmúltban lezajlott Ki mit tud?-on új koreográfust is avathattunk; Papp Imrét.

— Korábban is készítettem koreográfiákat. Aztán valahogy a „hályogkovács” esete jutott ezekről eszembe. Sok évet kellett arra várnom, hogy valóban megfelelő szakmai tudással, érzelmi töltéssel vállalkozhassam olyanfajta alkotómunkára, amely felvállalva legjobb hagyományainkat, a ma emberéhez hozza közel népének, elődeinek művészetét. Bállá Zoltán és Fejér Erika jó alkotótársnak bizonyult, tulajdonképpen nekik köszönhető, hogy a „Duna menti táncok”- végül is sikert aratott.

Ezekután bármily hihetetlennek is tűnik, minden napnak van jónéhány olyan órája is, amikor Papp Imre nem a néptánccal foglalkozik.

— Ha csupán a néptánc érdekelne, aligha vezethetném ezt az intézményt. Megszerettem a szakmát és igyekszem úgy szervezni az intézmény munkáját, hogy a közművelődés egyetlenegy szakterülete se szenvedjen hátrányt. Biztosíték erre az a szakembergárda, amely velem együtt ezért dolgozik.

A közelmúltban a megyei pártbizottság tagjává választották. Az, hogy részt vehet a testület munkájában végső soron a közművelődés rangjának, eredményeinek elismerése is.

Mégis azt hiszem sokan vagyunk úgy, hogy Papp Imre nevét hallva, elsősorban a néptánc jut eszünkbe. Talán mert legerőteljesebben e mozgalom jelenkori történetébe írta be nevét.

Török Erzsébet Fotó; T. Katona

November 7-re befejeződik a tiszaderzsi klubkönyvtár átalakítása. Az épület megfelelő ablakokat és tetőszerkezetet, valamint központi fűtést kap. A munkálatokat a hevesi Építőipari Szövetkezet végzi

Fevenszaru, Jászfényszaru

Fevenszaru. Zsigmond király 550 évvel ezelőtt, 1433. augusztus 14-én keltezett oklevelében ezen a néven említi a falut. Ez a legrégebbi hiteles dokumentuma a jászsági településnek. Ettől az időtől számítják a Zagyva, Galga folyókkal és a kiöntésük által keletkezett mocsárral körülkerített homokszigetre települt falu létezését. A folyó biztosította a halat, a nádat, a gyékényt, a sást, a dús legelőt és a házépítéshez oly fontos agyagosabb földet is.

így kezdődött Jászfényszaru története, amelynek dokumentumait egy megszállott lokálpatrióta, Kiss József földrajz-biológia tanár kutatta fel. Nincs a község múltjának olyan korszaka, amelyet ne tudna anekdotákkal, mondókákkal, történelmi tényekkel felidézni. (Kutatásának, több évtizedes gyűjtőmunkájának felfedezéseiből több mindent már papírra vetett, de egyelőre az íróasztal fiókja őrzi az érdekes és értékes helytörténeti tanulmányokat.

— Biztosan észrevette, hogy nagyon görbék a jász- fényszarui utcák — megbar- nult fotókat mutatott, rajtuk olyan vályogból készült kunyhókat, amelyeknek ma már nyoma sincs. — Évszázadokig ilyen volt a fénysza- ruiak otthona, amelyet oda építettek, ahol éppen alkalmasnak találták a földet. Semmi tervszerűség, rendszeresség nem volt az építkezésükben. A XVIII. században, amikor az ut.cásítási térképet .készítették, úgy alakították ki az utakat, hogy mindegyik ház tartozzék valamelyik utcához Ezért nincsenek a jászsági falvakra oly jellemző zsákutcák, csak görbe utcák Fényszaruban.

Tiszta, görbe utcák

A községben járva-kelve az utcáknak nem a görbesé- ge volt a szembetűnő, hanem a tisztasága, rendezettsége.

— A jubileumra készülődésnek köszönhető? — a kissé rosszmájú kérdésemet az ismerkedőutamon kalauzoló párttitkárasszony, Büchler Józsefné nem vette zokon.

— Minden jubileumra, mindenhol rendeznek nagy- takarítást. De nem túl sok fényszaruit kellett erre megkérni. A házak előtti parkok virágai nem az évforduló tiszteletgfp nyílnak.

— Házak. Az utóbbi években épült lakásokat inkább modem villának mondanám, és az épülőfélben lévők is annak készülnek. Egyik szebb, mint a másik. Alul garázsnak hely, felül a beépíthető tetőtérnek. A község szélén nem is egy cigány- családnak ez jellemző a félkész házára.

— Faluszéle, vagy közepe, már jó ideje nem szempont a telek választásnál. Ami ma még a széle, holnapra már centrum is lehet. Ügy hathét évvel ezelőtt még kukorica és napraforgó termett, vagy legelő volt azon a területen, amit felparcelláztunk. Most az új házsorokban gyönyörködünk. Akkor azt hittem, hogy én ezt már meg sem érem. Az idegenek csodálkoznak, hogy Jászfényszaru közepén van a temető, és a faluvégi utcában a tanácsháza, a templom. Az volt az őstelepülés magja, amit sokszorosan túlnőtt azóta.

— Már megszoktuk, hogy lakótelepek épülnek a város peremén, a mezőkön. De a 6200 lélekszámú községben szokatlan látvány a napraforgóföld szélén épülő egész- ségház.

— Most még furcsa, de néhány év múlva nem lesz az. A szomszédságában épül majd az Orion gyáregység lakótelepe és ahol most még

a napraforgóföldet látja, az már 70—80 családi ház építési telke. Lesz itt ABC, óvoda, étterem is, egyszóval Jászfényszaru újabb centrumának az egészségház az első közintézménye, amelyet már az idén november 17-én, a község felszabadulásának évfordulóján felavatunk. Anya- és csecsemővédelem, fogászati és az Orion gyár üzemorvosi rendelője kap benne helyet. Úgy tervezték az épületet, hogy folytatásaként a tükörképiével megtold- ható legyen, és akkor a régi egészségház funkcióját ísőt annál többet) teljesen átveheti.

Rendelő a falu szélén

— Megbocsásson a vulgáris kérdésért, miből telik? Az új egészségház legalább 5— 6 millió forintba kerül. Jász- fényszarunak pedig a két társközségével (Pusztamonostorral és Jászfelsőszent- györggyel) együtt fejlesztésre évente összesen 3 millió forintja van.

— A megyei tanács hozzájárulását is beleszámítva 900 ezer forintja volt a tanácsnak az egészségügyi ellátás feltételeinek javítására. Az Orion gyár és a Béke Tsz vezetőinek és kollektívájának jóvoltából lett fedezete az egészségháznak. Ezt nemcsak a pénzre értem, hanem a munkára is. Sőt, még a falu lakóinak társadalmi munkájára is. Az egészségházon és -házért mindenki szívesen dolgozik. Olyan beruházás, amellyel a fényszaruiak egyetértettek.

Kivéve az ügyvezető orvost, dr. Lakatos Bélát, aki kezdettől fogva azt bizonygatta, hogy sokkal ésszerűbb lett volna a régi orvosi rendelőt bővíteni egymillió forintért.

— Ma is ez a véleményem. Az épülő rendelő a község peremén van. Az egészség- ügyi szakemberek idejének, munkájának megszervezése, beosztása gondokat fog okozni. De most már mindegy. Igyekszem, igyekszünk, majd a lehető legjobb munkamegosztást kialakítani. S végtére is tény, hogy az új létesítménnyel javulnak az ellátás feltételei. De még mindig azt mondom, okosabban is lehetett volna gazdálkodni ennyi pénzzel.

A több mint húsz éve a faluban gyógyító és annak közéletében okosan, aktívan részt vevő orvos, azt hiszem, maga is azért drukkol, hogy ezúttal ne neki legyen igaza, hogy aggályait a jövő megcáfolja.

Egy kívülálló laikusnak mindehhez talán annyi hozzáfűzni valója lehet, hogy sok Jászfényszaruhoz hasonló lélekszámú és nagyságú község lakója boldog lenne, ha azon vitatkozhatna, hogy a település második egészségháza hol épüljön fel. Kinek a jóvoltából és segítségével, az sem mindegy. Az Orion gyárat és a Béke Termelőszövetkezetet nemcsak az egészségháazal kapcsolatban említették a község vezetői. A többi községhez, de egyikmásik városhoz viszonyítva is feltűnően nagy a burkolt utak aránya. Járdák épültek és épülnek a régi és az új utcákban. A legaszályosabb időszakot leszámítva, néhány éve nem panaszkodhatnak a fényszaruiak a vízellátásra. Víz is van, vezeték is. Azt mondják, hogy mindez a két nagyüzem és mostanság a válságos időszakát élő kalapgyár kollektívájának is köszönhető. Példájuk ragadós volt a faluban. Még az is az Orion gyár és a Béke Tsz dolgozóinak az érdemé, hogy valamelyest kisebb lett a zsúfoltság az élelmiszerüzletekben. Igaz, hogy még mindig a boltok miatt mérgelődnek legtöbbet a fényszaruiak. Nem az árukínálatra panaszkodnak — ügyesnek tartják a boltosaikat —, hanem a

helyszűkére. Jogosan, mert ha nem is tudják, tény, hogy a hasonló nagyságú községekben ezer lakosra kétszer akkora kereskedelmi és vendéglátóipari terület jut, mint Jászfényszaruban. Évekig könyörögtek, mire á Jászsági Áfész egy kis ABC-t épített, amit társadalmi munkában dupláztak meg a Béke Tsz és az Orion gyár munkásai.

Egyszóval a jlászfénysza- ruiak. Hiszen a kétezerkétszáz felnőtt közül, aki helyben 1 dolgozik (mindössze 700-an ingáznak), több mint ezerhatszázan vagy a két gyáregységben, vagy a tsz- ben találták meg számításukat.

Kun Lajos, az Orion gyáregység igazgatója szerint nem is rosszul; — Dolgozóink hatvanöt százaléka nő, többségük betanított munkás, aki a futószalag mellett ülve parányi kis alkatrészekből állítja össze a tv-modulokat, évente negyvennégyezer forint körül keresnek. A szakmunkásoknak, akik drága g'épeken sokféle és bonyolult műveletet végeznek, ötvenezernél több az éves bérük.

Az, hogy a négy év alatt, amióta a Vegyesipari Szövetkezetből Orion gyáregység lett, mennyit fejlődött az üzem, s hogyan bővült a profilja, egy külön cikk témája lehetne. Az igazgatójáról azt tartják, hogy az üzem perspektívája élteti. Igaz, hogy nem a községben lakik, de itt dolgozik és itt él. Minden érdekli, izgatja, ami Fényszaruban történik, és ezt számtalanszor be is bizonyította.

— Hogy bebizonyíthattam, ez a központi vezetőségen, a vezérigazgatón is múlott. A községnek nincs hátránya abból, hogy „csak” egy gyáregység van a területén, mert vezetőjének kezét nem kötik gúzsba a központból kapott szentenciák és tilalmak.

Elmentek,

visszajönnek

Mindehhez még hozzátartozik, amit a nagyközségi pártbizottság titkárától,

Büchler Józsefnétól hallottam, amikor a vezérigazgató véleményét idézte: — Az

Orion gyáregységei közül a jászfényszarui a leggazdaságosabb.

Csikós Ferenc, a Béke Tsz elnöke nem felsőfokot használt; — Jó, közepes, stabilan álló, hagyományosan gazdálkodó, csak növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozó szövetkezet a miénk. S hogy az emberek is így tudják, így látják, az bizonyítja, hogy akik itt vannak, maradnak, akik elmentek, visszajönnek. A diplomások is. Nem kell szakember után kilincselni, sőt nemegyszer előfordult, hogy azt kellett mondani a falubeli friss diplomás mezőgazdasági szakembernek, telt ház van, nem tudunk megfelelő munkát adni.

A stabil gazdálkodás a szövetkezet tagjainak évi hatvanezer forint jövedelmet jelent és nemcsak az ő bérüket, hanenv a községben négyszáz családét egészíti ki a háztáji gazdálkodásból (sertéshizlalásból, fólia alatti növénytermesztésből) származó jövedelem, amiért keményen megdolgoznak.

Ez a hétvégéjük nem a pihenésé, hanem az ünneplésé lesz. Korán reggel zeneszóra ébrednek, azután ünnepi tanácsülésen vehetnek részt mindazok, akik a tanácsterembe beférnek. Egész nap szórakoztató programok váltják egymást. Ünnepli^ községük 550. évfordulóját, mert augusztus 14-e az a nap, amikor a legrégebbi hiteles dokumentumok szerint tudtára adatott az országnak Fevenszaru létezése.

Kovács Katalin