Szolnok Megyei Néplap, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-13 / 191. szám

1983. AUGUSZTUS 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A Berettyó Ificsapásán Ha kicsap a Berettyó, meg­marad a nyoma. Nemcsak az ártéren lapuló gödrök béka­lencsével bevont tócsái őr­zik duhajkodása nyomait, hanem a meder partjának tóvá szélesülő laposabb ré­szei is. Ezek a buktatókkal tűzdelt, sással, náddal, vízi­liliommal borított helyek pe- radicsomi berkek a madár­világ számára, annál is in­kább, mert a burjánzó vízi­növények miatt ritka ven­dég erre a horgász, idilli a nyugalom. Ez, a gátakkal övezett ecsegpusztai rész a múlt itt­felejtett darabja. Ilyen volt az Alföld a folyók szabályo­zása előtt. Madárvilága, az ártér ritkaságszámba menő növényállománya méltán vívja ki a természet kedve­lőinek csodálatát. Nem vélet­len, hogy már korábban meg­született a javaslat ennek a pusztának a védetté nyilvá­nítására. Aszálymarta, csenevész fű borítja most a rétet. Szinte serceg a talpam alatt. Kö- zeledtemre nemes méltóság­gal felszáll egy gém. Bizo­nyára lakfnározás közben za­vartam meg, mert kecses mozdulataival ellentétes, ri­kácsoló hangon mondja a magáét. A békalencsés to­csogókon vadkacsapalánták tucatja táplálkozik. Alig lé­pésnyire tőlem, az egyik fű­csomó mögül addig bizonyá­ra alvó kisnyúl ugrik fel. Nem tudom, melyikőnk ijedt meg jobban. A Berettyó szeszélyes ka­nyarjait nem követik a gá­tak. Így aztán az ártér néhol arasznyi, máshol meg a lát­határ széléig húzódó. A fo­lyó hurkaival övezett része­ket zugoknak nevezik. A zugok ikerpárként ha­sonlítanak egymásra. Legin­kább a kihaltság jellemző rájuk. Néhol egy-egy karám, vagy istálló utal a gazdálko­dásra, más nemigen. Ilyen kánikulai órákban a birkák is a facsoportba húzódnak. A ménes, meg a gulya itt, Templomzugban a Berettyó partját kedveli. A ménes csikókból áll. He­gyezett füllel, messziről fi­gyelnek. Amikor megköze­lítem őket, az egyikük kivá­lik közülük és elébem jön. A fejét simogatásra tartja. Először azt hiszem, ő a ban­dagazda, de aztán kiderül, hogy a másiknak a nyakában van a sárgaréz csengettyű. Lassan a többiek is nekibá­torodnak, körémsereglenek, ismerkednek. Nem nyarga- lászik körülöttük senki. A gazda szeme a távoli istálló padlásai tó-erkélyéről pász­tázza őket, akárcsak a szom­szédban ezerkétszáz forint fűpénzért legelésző háztáji gulyát. A csikós hátaslova az is­tálló hűvösében pihen. Gaz­dája Gál József, Bíró Ferenc juhásznak segít. Fiatal még. második éve ügyel a ménes­re. Amikor azt kérdem tőle, mi lenne, ha a csikók átúsz­nának a folyón, a fejét va­karja: — Alaposan pácban len­nék, mert nem tudok úszni. Szerencsére a ménes jól nevelt, a gáton sem megy át, nemhogy a Berettyón. Ha szomjas, akkor is jobban kedveli a most már szivaty- tyúval felszerelt gémeskút vizét. Bíró Ferenc juhai meg szó szerint olyanok, mint a ke­zes bárányok. Ezért mondja a mesterségéről: — Meg lehet ezt tanulni, nem az a nehéz, hanem a mindennapi helytállás. Reg­gel tizenhat kilométert kike­rekezni a pusztára, este ugyanannyit haza. Kevibe. Közben meg viselni a két­százötven birkából álló falka gondját. Ma is reggel fél hat­tól este fél nyolcig dolgozok. Egyébként így van ez min­dig. A pásztorok járhatnak kis­motorral is, de az útipénzre kapott havi kettőszáz forint kevés a benzinre. — Amikor sár van, — mondja a juhász, — a hátun­kon hordjuk a biciklit, mert jönni kell, hiszen kötelessége is van az embernek. Megtör­tént, hogy a nagy sárban, három óra alatt értünk ki a pusztára. Most könnyű köz­lekedni, nem volt eső egész nyáron. A napokban esett ugyan égy kevés, várható egy kis megújulás, de azért száz milliméter eső még most sem nagy kívánalom, mert gyenge a mező, a lovak csak csipegetnek. Bíró Ferenc 1944-ig juhász volt, majd más mesterséget űzött. Négy éve került ismét a juhok mellé. — Követtem a fiamat, aki a gyomai szakiskola elvégzé­se után ugyanitt, a Vörös Csillag Tsz-ben lett juhász. Tavaly 319 napot dolgozott, ötvenötezer forintot keresett. Szerencsém van, hogy együtt találom a juhászt, a gulyást és a csikóst. Amikor életmódjukról faggatom őket, Balogh Károly, a gu­lyás — hangjában némi ug­ratással — megjegyzi: — Könnyű a juhásznak, mert neki minden este főz­nek, mindig hazajár. Mi meg Gál Józseffel csak negyven- nyolc óránként váltjuk egy­mást. Ezért szoktam főzni. Ha erre téved egy háromlábú nyúl, hát önvédelemből ku­pán csapom és már kész is a paprikás. Egy-egy megpu­colt csirkét is megrottyant az ember, de többnyire csak pa­rasztétel, topogó, öregleb­bencs, paprikás krumpli, meg ilyesmi járja. Balogh Károlynak három tehene, meg egy kisborjúja van. — Most a borjú a „fejőgu­lyás”. Tizenegy évig huszonnégy óra munka, ugyanannyi sza­bad volt a munkarendje. Most negyvennyolc óránként vált. — Megszoktam. A jószág körül születtem, itt is mara­dok, amíg bírom. Otthon is azzal bánok. Van nyocvan- négy disznóm, beleértve a malacokat is. Ügy vagyok ve­le, segíteni kell a kicsi fia­mat is. — Mennyi idős? — Most végezte a szakkö­zépiskolát. Még el se helyez­kedett, aratáskor kombájnos volt a tsz-ben. Egyébként is kell a háztáji, mert százöt­ven forintot keresünk hu­szonnégy óra alatt a tsz-ben. a háztájival pendítjük ma­gunkat. Máshova meg nem akarunk elmenni, nem tud­juk itthagyni Kevit. Itt szü­lettünk. Arcának sebhelye tanúsít­ja, hogy bikákkal is foglal­kozott. — Negyvenhét február má­sodikén kiengedtem itatni az egyik bikát. Akkor érez­te a tavaszt, ette a fene, csak szaglászta a vizet. Mondtam neki. hogy vigyázz mert be­zavarlak, rád engedem a kutvát. Mert az ember ugyanúgy beszél a jószághoz, mint a társához. A vége az lett. hogy egy döfés érte a mellemet, egy meg az arco­mat. Lehet, hogy most nem látszik, mert régen borotvál­koztam. Az volt a szerencse, hogy a szarva nem akadt be az arcomba. így is három ka­poccsal fogta össze az orvos. Veszélyes mesterség az, mert egy tizenkét mázsás bikával mit tud csinálni egy ilyen kis ember, mint én. — De hiába voltam én csak hetven kiló, nem bírt engem megpiszkolni egy mázsás ember sem. Márialakán egy­szer zsákban hordtunk az emeletre egy vagon búzát. Egy száztizenhat kilós ember azt mondta: nincs isten. Én meg se éreztem a zsákolást. Vannak ilyen boldog idők az ember életében. — Egyszer meg azt mond­ták; aki körmöléshez meg­fogja az ökör lábát, annak aznap nem kell többet dol­goznia. Én megfogtam, pedig addig az egyik paraszt in­nen kelt fel, a másik meg onnan, akkorát rúgott rajtuk az ökör. Dehát mindennek megvan a maga fortélya, is­merni kell azt. Éjszakánként vagy a gu­lyás, vagy a csikós ügyel a nyájra is, a ménesre is, meg a gulyára is. Valamikor ke­vésnek bizonyult volna ez az őrség a pusztán. — Megszűnt már a betyár­világ — mondja a gulyás. — Azért mégis megrettentem, amikor az egyik hajnalban zörgettek az istálló ajtaján. Olyan sötét volt, azt hittem, hogy betapasztották az ab­lakot. Azt mondtam magam­ban, hogy ha rám támad va­laki, úgy orrba vágom egy bottal, hogy nem köszöni meg. Setnye hangon azt mondta a fattyú: „Tóth La­jos vagyok, szeretnék meg­melegedni”. Nem ismertem, úgy rákiáltottam, hogy ijed­tében feltette a kezét. Betes- sékelés után mondtam neki, hogy bicska, beretva van-e öreg komám, mert ha van, kipakolni ide az asztalra. Sose tudja az ember, kivel áll szemben. De annak kisebb gondja is nagyobb volt a tá­madásnál. Elázott a kocsk mában is, meg alvás közben a mezőn is, jólesett neki az istálló melege. Esőt várón kémleljük az eget. — Erre az időszakra tavaly rongyra ment a mező, — mondja Balogh Károly, — nem lehetett felelni a mar­hák kondíciójáért. Apadt mezőn apad a jószág is. Az idén ezért nem verték ki annyian. A tsz sofőrjei hordják a trágyát az istálló elől. Egyi­kük bosszankodik: — Ma már huszonnégyszer vágtam át ezen a rázós pusz­tán. A másik sofőr agyonteto­vált bőrű, barna legény. A pásztorok biztatják, hogy üljön fel Tomi. a jámbor há­lasió nyergébe. Ö azonban biztos, ami biztos alapon áll: — Nem tudom, hol van raita a fék. Így aztán a gulyás vállal­kozik egy kis bemutatóra. Tudja, hogy a gumicsizma és a csikóskalap nem vág ösz- sze, meg nem is az övé. azért derülve bök a kobakjára: — Az a fő, hogy a fülem nem engedi lecsúszni a kala­pot. A sofőrök cigarettaszünet után mennek a dolgukra. A gulyás utánuk szól: — Ne felejtsetek el spiri­tuszt hozni, mert nem tudok kávét főzni. Simon Béla Cserbenhagyok a napilapból: ,Eljárás indult cserbe nhagyás vétsége miatt Tordai Sán­dor foglalkozás nélküli el­len- aki... a jóbb oldali el­ső kerékkel ráhajtott Dom- bai József lábára. A férfi a kezében tartott gyermek­kel a földre zuhant, de sze­rencsére ... Tordai. bár lát­ta, hogy wij történt, nem állt meg, segítségnyújtás nélkül továbbhajtott...” Naponta kínálják az új­ságok az ide kívánkozó pél­dákat, amelyek jelzik, hogy élnek közöttünk olyanok, akik felelőtlenek, nem vál­lalják tettükért a felelőssé­get, sőt embertelenek. Mi másnak nevezhetném azokat, akik például tudva- tudják, hogy a gépjármű veszélyes üzem- véletlenül is történhet baleset, s még te­tézik a balesetforrást: nem is ritkán ittasan ülnek a kormány mögé. Számtalan­szor kérdeztem magamtól a soha meg nem válászolha- tót: hogyan merik a társa­dalmi normákat semmibe­vevő emberek veszélyeztet­ni az édesanyám, a gyer­mekeim, az unokáim éle­tét?! Amiről eddig szóltam, egyéni felelőtlenség. • Nem mintha az utak ámokfutói nem okoznának súlyos tra­gédiákat, nem juttatnák eszünkbe, hogy sok a gát­lástalan. csak. magával törő­dő ember. Ámde. aki — s ezt is sokszor emlegetjük — agresszív az utakon, árú a közlekedés során cserben­hagyja áldozatát, az, aki azt hiszi, hogy a rendelkezések, szabályok nem neki szólnak, akkor hágja át azokat, ami­kor akarja — az a nagyobb közösségben, a családjában, a munkahelyén sem lehet különb. Ezek azok, akik mi­att kétszer-háromszor kell visszatérni ugyanazt a mun­kát elvégeztetni, mert elő- szörre nem volt ínyükre a tisztességes munka. Ezek miatt tolódnak el a határ­idők egy-egy építkezésen. Ezek nem érkeznek meg az általuk megadott időben vízcsapot szerelni, telefont, vagy villanyt javítani, ho­lott miatt ulk szabadságot vett ki valaki...' Lánc. vé­geérhetetlen lánc ez. Kit ne bosszantana, ha a szállítás rendetlensége miatt — nem jut kenyérhez- vagy tejhez. Kényszerből tudomásul vesszük, hogy a gyár azért nem szállít időben árut, mert kooperáló partnere nem tartotta be a szerződéses fegyelmet. Ki ne szenve­dett volna már a kiszolgál­tatottságtól? Hány panasz hangzott már el a környezet szennyezett­sége miatt? Kit ne bántana, hogy a valaha fürdésre csá­bító folyók, tavak, ma sok helyen élvezhetetlenek? Ti­losba ledobált sittek, elha­gyott lomok, olajos, mocs­kos járművek piszka szeny- nyezi folyóinkat és hírneves üzemek szennyvize károsítja a vizet, a víz élőlényeit, pusztítja a környezetet... írtunk már fertőzött ivóvíz­ről, gondatlanság okozta mérgezésről. írtunk követ­kezményeiről is: bírságot fi­zetett egyén és gyár. De. va­lami mégsem hagy nyugod­ni- mert ismétlődnék a je­lenségek, napjainkban sem csökken azoknak a száma, akik nyugodtan élik életü­ket, noha magatartásukkal egész társadalmat sértenék. Lehet, hogy már megbün­tették azokat, akik gondat­lanságból erdőtüzet okoztak a tikkasztó nyárban Zala, Vas és más megyékben. Őket megbüntették, de má­sutt új tűz lobbant... Még nem jelentették a hi­vatalos szervék, mi okozta Békésen a Piac téri Gázfo­gadó és Elosztó Állomáson a robbanást. De az ismert a jelentésekből, hogy a hiba- elhárítás során ném tartot­ták be az óvórendszabályo­kat. Számosán súlyosan, életveszélyesen, még többen könnyebben sérültek. Azt sem tudjuk még- az életve­szélyesen sérültek sorsa merre fordult... Miért nem tartották be az óvórendszabályokat? S ha nem történik baleset, ki szólt volna a szabályok ónegsze- g ölnek? Egyáltalán, észre­vették volna, hogy ott és még sok-sok munkahelyen fittyet hánynak a munkavé­delemre? Hány életet kiol­tó, egy életre megnyomorí­tó. családokat megszomorító balesetnek keU ahhoz tör­ténnie, hogy szigorúbbak le­gyünk a magunk alkotta szabályok. rendelkezések semmibevevőivei szemben? De mondandóm ennél több. Felelősségre kell vonni a munkahelyek első számú vezetőit is, akikre rábízta a társadalom kisebb és na­gyobb közösségeit. Akiknek nemcsak az a feladatuk, hogy sürgessék a munkát, hanem az is, hogy ügyelje­nek: miként látják el teen­dőiket az emberek. S bár- rfiennyire úgy tűnik- hogy más tőről fakad a járművel okozott egyéni felelőtlenke­dés, vagy a munkahelyre be­csempészett ital, netán más cikkben kellene megemlíte­ni a szervezetlenségből faka­dó lógásokat, majd ezt kö­vetően az eszeveszett kapko­dásokat, a határidőcsúszáso­kat, a környezetszennyezést, a vállalt kötelezettségek nem teljesítését, a mindent mindenkor megmagyarázást — szerintem valamennyi egyetlen dolgozat témája: a társadalom egészét sértő magatartás kategóriájába tartozik minden szabálysze­gés. Cserbenhagyás ez is. Társadalmi méretekben. Idejében kell figyelmeztet­ni, megróni, felelősségre- vonni mindenkit, aki meg­tűri maga körül a rendet­lenséget, a fegyelem bontást. Idejében- amíg a rendetlen­Másolom ség, a fegyelmezetlenség, a normákat felrúgó, semmibe­vevő magatartás, a csak lát­szólag emberséges, valójá­ban káros, elnéző vezetői stílus nem okoz tragédiát. Sokáig nem felejtettem el az utóbbi idők legszomo- rúbb temetését, a harminc­nál is több egymás mellett sorakozó bányászkoporsót. A leplet, amely örökre le­borította a koporsókat, a lassú gyászzenét. A televí­zió vitt el a szerencsétlénül jártak búcsúztatására, a végső tisztességadásra. Per­cekig némák voltunk a kép­ernyő előtt. És mit érezhet­ték a hozzátartozók? Én so­ha nem látott emberek ha­lálától rendültem meg: ko­rukat, mosolyukat, szokásu­kat, tekintetük villantását sem ismerem. Anyám sírt a képernyő előtt, s tudom, hogy a harminchét bányász értelmetlen halálán, vele együtt egy ország zokogott. Minap megjelent a kikül­dött korm ánybizot tság je­lentése: az Oroszlányi Szén­bányák márkushegyi bánya­üzemében 1983. június 22-én bekövetkezett sújtólégrobba­nást súlyos emberi mulasz­tások sora okozta. A közvet­len bűnösök bíróság előtt felelnek majd. a bánya ve­zetői is büntetést kapnak az üzemi lazaságokért, fegyel­mezetlenségekért. S folyta­tódik a hír: „Szabálytalan munkavégzés idézte elő a Mecseki Szénbányák Béta bányaüzemében június 14- én történt sújtólégrobbanást, amelynek következtében nyolc bányász életét vesz­tette, nyolc pedig súlyos sé­rülést szenvedett...” -.Az üzemi utasításban fogiáit előírások megsértése okozta a Nógrádi Szénbányák ká­nyái üzemében június 22-én történt kőzetomlást, ahol két bányász életét vesztette...” kellene érezni: láiri, a Megnyugvást felelősök megkapják bünte­tésüket, s felelőtlenségük súlyált, a mulasztás lelki terhét egy életen át nem he­verhetik ki. Nem érzek még­sem elégedettséget, a gond tovább nyomaszt: ők már örökre megtanulták, hogy a fegyelmet be kell tartani, be kell tartatni. De megér­tette-e általuk. példájuk nyomán minden munkahelyi vezető, minden dolgozó, ut­cán közlekedő, hogy senki sem élhet külön életet, sen­ki nem nézhet el tilos táb­lák fölött fölényesen: mit neki regula? Senki sem le- gyinthet, ha apró vagy na­gyobb dolgokban megsértik a rendet. Ne hunyuk be sze­münket a társadalmi nor­mákat megbontok tettei előtt. Mi, akik felelősen élünk, dolgozunk, többen vá­gunk. Mi fogjunk össze. Az ilyen, amolyan cserbenha- gyókat — mielőtt tragédiá­kat okozhatnának — tanít­suk, kényszer!ts ük rendre. S. Á. Teljes felújításra szorult a Miskolc jelképének számitó avasi kilátó. A szennyezett agresszív levegő kikezdte még a betont is, ezért dön­töttek a zsaluzott betonszer­kezet műgyantahabarcsos le- festése mellett. A festést a Hegymászó Technikával Szolgáltató Gazdasági Mun­kaközösség tagjai Végzik el, várhatóan augusztus végére fejezik be a munkájukat

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom