Szolnok Megyei Néplap, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-03 / 182. szám
A táborozás alkalmával igen sok túrát tettek a gyerekek a környező vidékekre. Képünkön az isiállóskői barlanghoz is (ölkapaszkodtak Nem lett korábban piros (drágább se) a paradicsom Szezonkezdés a földeken és a konzervgyárban 3. oldal Világtalálkozó Budapesten magyar orvosokkal Libanoni—amerikai megbeszélések egy 150 tudományos előadás a gyógyítás történeti témáiról, elméleti kérdéseiről, az orvosi kutatásokról és gyakorlati tapasztalatokról. Az első plenáris összejőve- , télén Zoltán Imrének, á MOTESZ elnökének bevezető szavai arról szóltak, miért fontos ez a nemzetközi jellegű magyar rendezvény. Egyfelől azért — mondta — mert fórumot ad a szakmai értékek, á tudományos és klinikai munkálkodás kölcsönös megismertetésére, másfelől pedig elősegíti a világ magyar orvosainak kapcsolatteremtését és -bővítését, az eddiginél szorosabb személyi együttműködést. A Magyarok Világszövetsége nevében Gosztonyi János főtitkár mondott megnyitó beszédet, külön is köszöntve a külföldről hazalátogatott mintegy 200 orvost. Ezután megkezdődött a világtalálkozó tudományos előadássorozata. Tegnap a szolnoki városi tanács nagytermében a házigazdák nevében Bíró Boldizsár, a városi tanács elnökhelyettese nyitotta meg a Magyar Urbanisztikai Társaság álltai meghirdetett NyíLt hetek ’83 rendezvénysorozat szolnoki programját. Köszöntötte az ' elnökség tagjait, köztük Sándor Jánost, a városi pártbizottság titkárát, Bekényi Istvánnét, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkárát. Barna Gábort, a Magyar Urbanisztikai Társaság főtitkárát, a Soproniból, Pécsről, Kecskemétről, Egerből és az ország többi más városából érkezett vendégéket, szakembereket. (Furcsa, hogy Szolnok megyéből csak a mezőtúri szakembereket érdekelte a megnyitó napjának szakmai programja). „Örömmel vállalkoztunk arra, hegy házigazdái legyünk egy olyan rendezvény- sorozatnak, amelytől azt reméljük hogy segíti városépítő, szépítő munkánkat” — mondta bevezető szavaiban Tegnap Budapesten megkezdődött a világ magyar orvosainak első szervezett találkozóját jelentő tudományos tanácskozás. Programja négynapos. Huszonkét országból érkeztek óhazájukba az orvostudományok magyar származású művelői, hogy a gyógyászat, az orvosképzés többszáz itthoni képviselőjével együtt fölmérjék azokat az eredményeiket, amelyekkel — a nemzetközi szakmai közvélemény által is elismerten — hozzájárultak az orvoslás egyetemes fejlődéséhez. A találkozót közösen hívta össze és védnökséggel is patronálja a Magyarok Világszövetsége, a Magyar Tudományos Akadémia, valamint a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetsége. A megnyitó ünnepséget az Akadémia székházában tartották, ahol a program során plenáris üléseken és szekciókban hangzik el várhatóan mintHétfőn New Yorkban húsz arab ország határozati javaslatot terjesztett az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé az egy héttel ezelőtt Hebron- ban végrehajtott palesztinellenes merénylet ügyében. A határozati javaslat — Izrael említése nélkül — elítéli a merényletet, majd felszólítja Tel Aviv támogatóit: ne nyújtsanak segítséget az izraeli település- politika folytatásához. A Biztonsági Tanács három napja folyó vitájában az aráb országok eredetileg olyan határozati javaslatot készítettek elő, amely kimondottan Izraelt tette felelőssé a ciszjordániai merényletért. Ettől azonban — az amerikai vétótól tartva elálltak. Megfigyelők egyébként valószínűnek tartják, hogy Washington az enyhített változatot sem fogadja el. Mint az El Fatah palesztin szervezet Jasszer Arafa- fathoz hű erőinek egyik szóvivője hétfőn elmondta, Bekaa-völgybelj Zsdita és egy palesztin utánpótlási központ az Abu Mussza vezetése alatt álló El Fatah- szárny kezére került. Az Arafathoz hű palesztin fegyveresek hosszú és súlyos harcok után azért kényszerültek feladni a két objektumot, mert a szíriai erők a lázadók oldalán beavatkoztak a harcba — állapította a szóvivő. A bejrúti rádió értesülése szerint hétfőn az El Fatah két szárnya között folyó harc színterévé vált a Bekaa-völgy- nek az a része is, ahol az ókorban Baalbek városa állott. A híres szentély maradványait rakétatalálat érte. Jasszer Arafat hétfőn Tunéziában azzal vádolta Szíriát, hogy „az Egyesült Államokkal és Izraellel együttműködve” el . akarja távolítani a személyéhez hű palesztin erőket Kelet-Liba- nonból. A palesztin politikus ismét " fölszólította az arab államok vezetőit: te-' gyenek sürgős intézkedéseket ennek megakadályozására. Amin Dzsemajel libanoni államfő Bejrut melletti rezidenciáján tegnap fogadta Robert Macfarlanet. az amerikai elnök kölönmegtoí- zottját. A tárgyaláson jelen volt a megbízott helyettese, Richard Fairbanks is. A megbeszélésről hivatalosan nem közöltek részleteket, az Asz-Szafir című libanoni baloldali lap azonban azt írta. hogy az amerikai diplomata közölte tárgyaló partnereivel: Izrael csak akkor hajlandó összes csapatait kivonni, illetve a kivonulás menetrendjét megállapítani, ha Szíria és a PFSZ is hasonlóan cselekszik. Haltenyésztők 16 országból Magyar hidrociklon nemzetközi sikere Magyar hidrociklon-szál- lítmányt indítottak Nigériába. A Központi Bányászati Fejlesztési Intézet saját fejlesztésű terméke egyre keresettebb külföldön, korábban már exportáltak belőle To- góba, és előrehaladott tárgyalásokat folytatnak finn megrendelőkkel is. A különböző szemcsés anyagok fajsúly-, illetve szemcsenagyság szerinti szétválasztását, sűrítését, osztályozását, és tisztítását végző gépcsaládról — amelyet elsősorban a bányászatban, például fúróiszap-tisztításra, s az építő- és az élelmiszer- iparban hasznosítanak — nemrégen kedvezően írt az amerikai szaksajtó is, megállapítva, hogy a magyar hidrociklon a világon fellelhető hasonló adottságú gépek legjobbjai közé tartozik. Tizenhat afrikai, ázsiai, közép- és dél-amerikai fejlődő ország húsz halászati szakembere vesz részt a szarvasi Haltenyésztési Kutató Intézetben tegnap kezdődött, s a hónap végéig tartó továbbképzésen. Az intézet mint a FAO egyik kutató és oktató központja kapott megbízást a nemzetközi tanfolyam megszervezésére. A hallgatók Szarvason a hajtenyésztés létesítményeinek tervezési, üzemeltetési gyakorlatával ismerkednek. Az Alföldi Téglaipari Vállalat kisújszállási gyárában évente 20 millió kisméretű téglának megfelelő mennyiséget égetnek. Képünkön B—30-as tégla készül Ünnepélyes zászlófelvonás A hosszú túra után egy kis hűsölés a Bán patakban Fotó: Tarpai Urbanisztikai hét Szolnokon Vendégek az ország minden tájáról Téma; a kommunális ellátás Bíró Boldizsár. Miajd röviden bemutatta a várost A szolnoki nyílt hét keretében megrendezésre kerülő szakmai konzultációk, ankétek, előadások, eszmecserék alkalmat adnak a bírálatra, a javaslatokra, különböző elképzelések kifejtésére, az országos helyzetkép megismerésére, amelyeket később a résztvevők mindennapi munkájukban kamatoztathatnak. A szakmai napok elméleti témái is gyakorlatiasak. A rövid megnyitót követő első szakmai előadás a kommunális ellátásról szólt, amely nemcsak a városok, hanem minden település lakójának közérzetét, mindennapi életét alapvetően befolyásolja. Ezzel a gondolattal kezdte vitaindítóját Horváth Csaba, az ÉVM főmun- katársa. Évtizedekig különvált és a lakásépítés után megkésve kullogott kommunális szolgáltatás feltételednek biztosítása. Bő egy évtizede annak, hogy minden településen a lakóházépítéssel párhuzamosan igyekeznek a kommunális ellátást is biztosítani. Ennek érdekében történtek az utóbbi időben többek között a szervezeti változások, eljutottunk odáig, hogy több mint kétmillió lakás hulladékának elszállításáról intézményesen tudunk gondoskodni . A zöldövezetek területe az utóbbi évtizedben lényegesen megnövekedett. Csak érzékeltetésül egyetlen adat: az ötödik ötéves tervidőszakban 43 százalékkal nőtt a zöldterület nagysága. Ma 200 tmülió négyzetméter zöldterület van az országban, és ezt már jó' eredményiként könyvelhetjük el. Fenntartásáról, gondozásáról azonban nem sok jót mondhatunk. Amikor az előadó a kommunális szolgáltatás anyagi fedezetéről beszélt, millliár- dokat emlegetett. S hal nem is nagymértékben, de az ősz- szeg néhány százalékkal minden évben nőtt. Ez az anyagi háttér azonban kevés a színvonal emeléséhez, s a szolgáltatás bővítéséhez, csupán a szintentartáshoz elég. A többlethez már a lakóközösség összefogása kelL Az, hogy a hallgatóság miben osztotta és miben nem az előadó véleményét, majd a későbbi viták során kiderül. Valószínű sokaiknak lesz hozzáfűzni valója, épp úgy, mint az állami tulajdonban levő lakóépületek fenntartásáról és felújításáról szóló referátumhoz, amelyet Szirmai Tamás, az ÉVM V. sz. Épületfenntartása és Műszaki-fejlesztési Programirodájának szakreferense tartott. Hasonlóan érdekes témák lesznek a többi szakmai napon is, csütörtökön A közösség szerepe a városfejlesztésben címmel tart vitaindítót Barna Gábor, pénteken pedig Szolnok város rendezési koncepciójáról rendeznek ankétot. Mindkettőnek színhelye a városi tanács nagyterme, kezdési időpontja délelőtt 10 óra. A nyári hónapokban az ország iskoláiból útrakelnek a tanulók, hogy hazánkból egy-egy kis darabkát megismerjenek, pihenjenek, szórakozzanak. Vízparton, hegyek közt a nyári kellemes meleg napokat önfeledten töltik el a gyerekek. Képeink a rákócziújfalui általános iskola úttörőiről készültek, akik a Bükk-hegységben, Nagyvisnyón táboroztak. Hegyen — völgyön tra Ára: 1,40 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXXIV. ért. 1S2. sz. 1663. augusztus 3., szerda A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Húsz arab ország javaslata a Biztonsági Tanács előtt