Szolnok Megyei Néplap, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-06 / 185. szám
6 Nemzetközi körkép 1983. AUGUSZTUS 6, MEMENTÓ Mindent megírtak már Hirosimáról: az első amerikai atombomba-szörnyeteg hatását, a halottakat és a sugársérültek tragédiáját, a kísértetvárost. Mégis, a név és ami 1945. augusztus 6-án ott történt, időszerű, elévülhetetlen marad. Ennek a mindig friss emlékezésnek és gyásznak az az oka mindenekelőtt, hogy jelenleg is ezer, és ezerszám vannak a világon olyan atomfegyverek, amelyeknek a robbanóereje a hirosimai ősnek sokszorosa. S amíg ez így lesz, addig nemcsak történelmi dátum ez a nap, hanem mai és holnapi cselekvési parancs. Mindezt tudni kell, nem ezért, hogy pánikba essünk, s a szaporodó robbanófejek láttán a kilátástalanság vegyen erőt a világon. Ellenkezőleg, még nagyobb tenni- akarás ösztönzésére szolgál a visszatekintés, a múlt felelevenítése. Senki nem akar atomhalált halni. Igen nagy erők, tömegek, mozgalmak, pártok, politikusok küzdenek Keleten éppen úgy, mint Nyugaton azért, hogy megállítsák a fegyverkezési versenyt. Marx írta, hogy a? emberiség csak olyan célokat tűz maga elé, amelyeket képes megvalósítani. A leszerelés ezek közé tartozik. A rakéták ideje a ma realitása, igaz, de a békeharc is. A fegyverzet korlátozásának negvan minden lehetősége. Nagyok a feszültségek, a bizalmatlanság sok viszonylatban még igen mély, az ideológiai ellentétek felold- hatatlanok lesznek, amíg különböző társadalmi rendszerek élnek egymás mellett. Ennek ellenére semmilyen ésszerű ok nem kiált atomfegyverért. Minden ellene szól. A fegyverkezési hajszával a kiadások súlyos teherként nyomnak minden vállat; nyilvánvaló, hogy csak a békés kereskedelem hozhat üdvöt bármely ország gazdaságának, népének. Kis helyi háborúktól még remélhet egyik vagy másik fél valamilyen előnyt, de atomösszecsapás esetén mindenki elpusztul. Orvosok, tudósok a maguk területén mutatják ki ezt, a katonák stratégiai számításokkal szintet előre, elméletben le tudják játszani az milyen harc első napjait, heteit és a következményeket. Soha az emberiség történetében nem tudták ilyen pontosan, mi vár ránk egy háborúban. A kép tehát e tekintetben világos, minden nagy nemzetközi tárgyaláson, legyen az négyszemközti vagy testületi, megállapítják, mit jelent az atomháború veszélye. Az egy évtizeddel ezelőtti szovjet—amerikai megállapodások is e megfontolás alapján jöttek létre. S húsz esztendeje az atomcsend-szerződés is, amelyet napjainkig több mint száz ország ratifikált. Mégsem haladunk a nemzetközi együttműködés útján a kívánatos ütemben, még sincsen a szocialista javaslatoknak megfelelő visszhangja. A nehézségek a fegyverzetkorlátozás és a leszerelés gyakorlati megoldásánál kezdődnek. Régi ellentétek és új előítéletek, érdekkülönbségek és bizalmatlanságok, félreértések és félremagyarázások, beidegződöttségek és eltérő politikai célok bonyolítják a helyzetet. Mindez együttvéve sem szolgálhat indítékot arra, hogy az emberiség feladja a leszerelésért folytatott küzdelmet, ne akarjon fordulatot végrehajtani a tartósan békés együttműködés felé. Ehhez jó, ha mementóként mindig ott lebeg a világ szeme előtt Hirosima képe. Tatár Imre Karibi kilátások Contadora-kezdeményezés A Contadora-országok vezetői cancuni csúcstalálkozójuk eredményeiről nyilatkoznak Mit sem csökkent a feszültség a közép-amerikai térségben az elmúlt hónapokban. Legalábbis ezt jelzi, hogy megkétszerezte erőfeszítéseit a Contadora-csoport. A gyönyörű turistaparadicsomról, a panamai-öbölben fekvő Contadora szigetéről kapta nevét négy latin-amerikai ország — Mexikó, Venezuela, Panama és Kolumbia — kezdeményezése. A négyek a karibi feszültséggócok szaporodása láttán határozták el, hogy közvetítenek a közép-amerikai államok számos viszályában, hiszen ezek bármelyike, egyetlen szikrával lángba boríthatja a térséget. Hogy a Contadora-csoport egyáltalán létrejöhetett, jelzi, nagyot változtak az idők Latin-Amerikában az utóbbi években, s különösen a falklandi—malvini válság óta. A latin-amerikai államok egyre kevésbé hajlandók elfogadni azt az alávetett szerepet, amelyet az Egyesült Államok kínál számukra a térség feletti „védelemért” cserébe —1 kizárólagos befolyási övezetének tekintett „hátsó udvarában”. Nagy-Britannia és Argentína Malvin-viszályában Washington szerepvállalása a korábbiaknál is világosabban mutatta meg az Ámeri- ka-közi szövetségi rendszer törékenységét. Ingadozik az Amerikai Államok Szervezetének építménye, mind gyakrabban vetődik fel az igény egy valódi — vagyis az USÄ nélküli — latin-amerikai szövetség létrehozására. Az AÁSZ ugyanis, lévén hogy fennállása során talán soha nem bizonyult pártatlannak, nem elfogadható fórum, nem elfogadható közvetítő a régió sajátos érdekeire egyre inkább ráébredő államok számára. Hiszen például aligha lehet remény a közép-amerikai konfliktusok rendezésére Kuba bevonása nélkül, márpedig az AÁSZ kizárta kebeléből a szocialista útra lépett szigetországot. De nem szívesen fogadná el a múltban több amerikai katonai intervencióra áldást adó AÁSZ közvetítését Nicaragua sem. Ezért merült fel a gondolat, hogy egy önálló latin-amerikai kezdeményezés, a térség négy polgári demokráciájának közreműködése hátha hamarabb hozhat előrelépést. A Contadora-csoport létrejötte persze nem előzmények nélkül való. Mexikó például mindig megpróbált önálló, független külpolitikai irányvonalat kialakítani, el- lenálva a washingtoni nyomásnak. így a legválságosabb időkben is fenntartotta diplomáciai kapcsolatait Kubával — egyedül az akkor még engedelmes kontinensen. Ro- konszenvvel állt a sandinista forradalmárok harca mellett, Franciaországgal együtt közös nyilatkozatban ismerte el a salvadori hazafiakat, s egyszer már közzétett egy béketervet a válság tárgyalásos rendezésére. A Contadora-csoport tagjai magukévá tették Mexikó álláspontját. Eszerint a középamerikai térség társadalmigazdasági bajai, s nem pedig — ahogyan Reagan amerikai elnök szeretné beállítani — Moszkva, Havanna, s újabban már Managua gerjesztik a gerillaharcokban kirobbanó elégedetlenséget. Ebből következően a párbeszéd előmozdításában, a térség gazdasági fejlődésének gyorsításában látják a kiutat. A négy állam szerint a válság rendezésének három feltétele van: a népek önrendelkezési jogának tiszteletben tartása, a külső beavatkozás megszüntetése és a viták tárgyalásos rendezése. A közvetítő csoport tagjai diplomáciai offenzívát folytatnak, végiglátogatták a konfliktusokban szereplő valamennyi állam fővárosát, s — legnagyobb eredményükként — május végén sikerült tárgyalóasztalhoz ültetni Nicaragua és a vele szembenálló Costa Rica, Kuatemala, Honduras, Salvador külügyminisztereit. Igaz a tárgyalásokon érdemi megállapodásokra nem sikerült jutni, némi előrehaladást értek el viszont Nicaragua és Costa Rica vitájában. A Contadora-csoporthoz tartozó államok elnökei ugyanakkor nemrégiben tartott csúcstalálkozójukon eléggé borús képet festettek, (nyugtalanságuknak adtak hangot a válság súlyosbodása miatt. Megismételték korábbi ajánlásaikat: vonják ellenőrzés alá a fegyverkezést, .csökkentsék a külföldi tanácsadók számát, szervezzenek közös járőröket a határkonfliktusok elkerülésére és kezdjenek közvetlen tárgyalásokat. A kulcsprobléma azonban — bár erre közleményükben csak burkoltan utaltak —, változatlanul az, hogy az Egyesült Államok továbbra is a katonai megoldást erőlteti mind Salvadorban, mint Nicaraguában. E. £. ~«EGY. Közép-Amerika térképe Vizsga előtt Lagos, a főváros már igazi világváros — világvárosi gondokkal Kétségtelenül nehéz két hónap vár a nigériaiakra. Augusztustól szeptember végéig négyszer járulnak az urnákhoz. Először — augusztus 6-án — a nyugat-afrikai óriásország elnökét választják meg, majd a szövetségi parlament tagjait, a 19 szövetségi állam kormányzóit, legvégül pedig — immár szeptemberben — a szövetségi államok törvényhozóit. Tehát valóságos választási dömping elé néz a 90 millió nigériai, s a tét nagy: a voksolás-sorozat egyben a négyéves polgári kormányzás, az egységes nemzeti állam vizsgája is lesz. Nigéria 13 esztendős katonai igazgatás után 1979-ben került újra a polgári politikusok kezébe. Akkor Shehu Shagari nyerte meg az elnökválasztást, kulcsszerepet biztosítva ezzel jelölőjének, Nigéria Nemzeti Pártjának, az NPN-nek az ország életében. Shagari kedvező gazdasági körülmények között kapta meg a kormányrudat. Az olaj, amely az ország fő természeti kincse, hatalmas pénzösszegeket hozott az államkasszába. A nigériai olaj- kitermelés 1980-ban 2,3 millió hordó volt naponta, s a petrodollárok adták a szövetségi bevételek legalább 80 százalékát; meghaladták a 15 milliárd dollárt. Volt tehát miből gazdálkodni, volt mire alapozni a nagyratörő tervek megvalósításában. „Nigéria gazdasága csak a gyarmati időszakhoz képest hatásos és nagy. Ha azonban ezt a gazdaságot az iparilag fejlett államokéhoz hasonlítjuk, Nigériának még hosszú utat kell megtennie” — nyilatkozta egy alkalommal az elnök. Shagari az olajipar mellett gondot fordított más gazdasági ágazatok fejlesztésére is. Külön ügyelt a mezőgazdaságra, hiszen a földrész egykor legjelentősebb élelmiszer-exportőre ma importra szorul. A fejlesztési tervek ebben a szellemben készültek. A gyorsan áramló petrodollároknak köszönhetően hamar megkezdődhetett megvalósításuk is. Nigéria bruttó nemzeti terméke 1980- ban már tizenötszöröse volt az 1960. évinek. Aztán a gyors fejlődés hirtelen megtorpant. A tőkés világgazdaság válsága elérte ezt az országot is. A napi olajtermelés 400 ezer hordóra esett vissza, s az is olcsóbban talált vevőre. Burjánzik a korrupció, amelyen igazán sohasem tudott úrrá lenni Shagari. Kiütköztek a fejlesztési elképzelések hibái is. Ma a gazdasági pangás, az egyre növekvő munkanélküliség, az állandó drágulás, a romló életkörülmények árnyékolják be a nigériaiak mindennapjait. Az elnökválasztáson a győztesnek a szavazatok többségét, s egyben a 19 szövetségi állam kétharmadának a voksok negyedét kell megszereznie. Az 57 éves Shaga- rinak ez egyszer már, 1979- ben sikerült. Ez azért nagy dolog, mert Nigériában több mint 300 etnikai csoport él, s érdekeik gyakran ütköznek. Legalább 40 millióan a legnagyobb etnikai csoportokhoz, a jorubákhoz, a ha- uszákhoz és az ibókhoz tartoznak. A hauszák Shagarit tekintik a maguk jelöltjének. Az ellenzék színeiben öt párt indul. Ezek közül kettő számottevő. Shagari esélyeit növeli, hogy az ellenzék megosztott, most sem képes közös jelöltet állítani. Erre akkor kerülhetne sor, ha augusztus 6-án nem dőlne el az elnöki poszt sorsa. Az újabb elnökválasztási forduló azonban az egész nigériai voksolás-sorozat sikerét kérdőjelezheti meg. Ezzel bizonyosan tisztában vannak a szavazók is, hiszen a következő két hónapban nemcsak politikusokról, hanem országuk jövőjéről is döntenek. Kocsi Margit Sri Lanka Véres zavargások a „könnycseppen” Ismét elszabadult a féktelen gyűlölködés és az erőszak Sri Lankán, az Indiai-óceán e gyönyörű szigetén, amelyet a korai arab hajósok Szerendibnek (Paradicsomnak) neveztek el, úgy gondolván, hogy itt van éden kertje. A korábbi nevén Ceylonként ismert, „könycsepp” formájú, India déli csücskénél levő szigetországban mintegy 15 millió ember él. A lakosság többségét az Indoeurópai nyelvcsaládhoz tartozó buddhista vallású szingalézok alkotják, az indjai félszigetről származó, dravida nyelvcsaládhoz tartozó és a hindu vallást követő tamilok a népesség mintegy egyötödét teszik ki. A két, magát egyaránt őshonosnak valló etnikum közötti ellentétek a múlt századig nyúlnak vissza, amikor is megjelentek az európai gyarmatosítók. Ceylonon 1833-ig két szingaléz és eilam néven egy tamil királyság osztozott, ez utóbbi a sziget északi, ma is tamil többségű részén terű el Dzsaffna fővárossal. A szigetet a portugálok és a hollandok után érkező angol gyarmatosítók egyesítették. Az angolok a múlt század végén az indiai Madrasz környékéről tamilokat hoztak a teaültetvényekre olcsó munkaerőnek, ami tovább növelte a tamil népesség számát. Az angolok az „oszd meg és uralkodj” bevált módszerét alkalmazva a gyarmati közigazgatásban előszeretettel foglalkoztattak tamilokat a fontosabb posztokon. A függetlenség elnyerése, 1948 után a szingaléz többség meghirdette a tamilokkal szembeni, a gyarmati időből származó egyenlőtlenség felszámolását.^ tamilok félelme, hogy másodrangú állampolgárokká válnak, a szingaléz nacionalizmus fellendülésével nőttön-nőtt. 1956, a szingaléz hivatalos nyelvvé nyilvánításának évében bontakozott ki az egykori eilam államra hivatkozó tamil szeparatista mozgalom. A tamilok azóta is nyelvük háttérbe szorítását, a hivatalviselés és az oktatás terén tapasztalt — vélt és valós — megkülönböztetést sérelmezik. Erőszakos beolvasztási szándékot tulajdonítanak a szingalé- zoknak, akik viszont elszakadási törekvést vélnek látni minden tamil követelés mögött. A tamilok legnagyobb pártja, a Tamil Egyesült Felszabadítási Front (TULF) egy önkormányzatot élvező szövetségi állam megalakítására törekszik, nyelvi egyenlőséget követel, valamint állampolgárságot a múlt században behozott tamilok utódainak. Ezek egy része az indiai és a Sri Lan- ka-i kormány között létrejött megegyezés alapján visz- szatért Indiába, másik részük állampolgáságot kapott, de 200 ezer tamil állampolgársága még mindig rendezésre vár. A hetvenes években „Felszabadító Tigrisek” néven szervezet alakult, amely gerillaharcot indított egy független tamil állam megteremtéséért. 1975 után különösen elmérgesedett a helyzet, amikor a szingalézt az egyetlen hivatalos nyelvvé nyilvánították. Ezen az sem sokat segített, hogy 1978-ban a tamil nyelv a „nemzeti nyelv” státuszát kapta, ami a tamil többségű területeken lehetővé tette e nyelv használatát a közigazgatásban a szingaléz mellett. A „Felszabadító Tigrisek” hivatalosan csak terroristáknak minősített fegyveresei az elmúlt öt évben több mint ötven katonát öltek meg, több politikus ellen követtek el merényleteket. Június Richard Dzsajavár- dene köztársasági elnök, a hat éve hatalmon levő jobboldali Egyesült Nemzeti Párt vezetője újabb 6 évre szóló elnökségének kezdetén egyre mélyülő politikai válságnak néz elébe. Az 1977-ben megválasztott parlament feloszlatása és új választások kiírása helyett, mint azt az ellenzéki pártok követelték, Dzsajavardene a múlt év végén népszavazáson hagyatta jóvá a parlamenti képviselők mandátumának hat évvel történő meghosszabbítását, így az Egyesült Nemzeti Párt továbbra is a parlamenti mandátumok 5/6-át birtokolja. A referendum eredményétől felbátorodva az elnök egyre gyakrabban folyamodik drasztikus intézkedésekhez a „tamil terrorizmus” felszámolására. A parlament a múlt héten hosszabbította meg ismét egy hónappal az idén májusban bevezetett kivételes állapotot, amelynek jóvoltából a hadsereg keményen lecsaphat a tamil sze- paratistákra. Dzsajavardene az elmúlt öt év folyamán több ízben próbált párbeszédet kezdeni a tamil TULF- fal, a második legnagyobb parlamenti párttal. Eredménytelenül, mert Dzsajavardene autonómiáról hallani sem akar. A múlt hét szombatján kirobbant véres zavargások hatására e hét szerdáján konzultáziókra hívta meg a parlamenti pártok vezetőit, de azon az ellenzéki pártok, így a TULF meg sem jelentek. A szingaléz lakosság tamilellenes kilengéseinek szemtanúk szerint már több mint ,ezer halálos áldozata van, emberek tízezrei menekültek el otthonaikból. Dzsajavardene a zavargásokért a felelősséget mégis kizárólag a tamil szeparatis- tákra hárítja. Pedig az elvakult csőcselék gyors megfékezése, a kölcsönös vádaskodáson való túllépés és a tamil ellenzéki párttal való komoly párbeszéd nélkül a két etnikum megbékélésének lehetősége messzebb kerülhet, mint valaha. T. L. Összeállította: Constantia Lajos
