Szolnok Megyei Néplap, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-24 / 199. szám
1983. AUGUSZTUS 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 IA tévé „ „ I I képernyője eteti I Jegyzetem élére egy évforduló kívánkozik, jóllehet nagy zajt nem csapott körülötte a televízió: megelégelte egy órácskányi emlékeztetővel, pedig hát Feleki'Kamill- ról van szó, ugyanis ő az ünnepelt, aki szinte hihetetlen. 75 éves. Feleki-köszöntő Annál is inkább hihetetlen, hisz évtizedek óta olyannak ismerem, mint amilyen most, azaz ő fiatalon is öreg tudott lenni, ha szerepe szerint erre volt szüksége, és öregen is úgy táncol és mozog, mint egy húszéves ifjú színész. Neki valahogy nincsen kora, neki csak szerepei vannak. Voltak, mert egyik nyilatkozatából tudni, hogy színpadra nem lép többé, messze elkerüli a sikert jelentő deszkákat. Huszti Péter, a barát és a művésztárs igazán meleg szavakkal köszöntötte az örökifjú művészt, meleg és szíves szavakkal. Persze még így is hosszúnak tűnt ez a szíves üdvözlés, hisz valójában ennyivel kevesebb idő jutott Feleki művészetének élvezetére. Annak a humornak a kortyolgatására, amely csak az övé; amelyből mindig „hiányzik” a kinevettető kegyetlenség, ugyanakkor ott találni benne mindenkor a mély, már-már megbocsátó emberséget. Most, hogy lemondott a színházról, a televízió igazán szolgálatába állhatna ennek a nemes humornak. Talán ezúttal is jutalomjátékkal — afféle testre szabott szerepben — kedveskedhettek volna Feleki Kamillnak. Persze ami késik, nem múlik: a következő születési évfordulóján hátha ez is megadatik neki — és főleg nekünk. Buborékok Vannak a magyar drámának olyan hagyományai, értékei, amelyek általában nyár idején és legtöbbször zenével feltupírozva kerülnek a nézők elé szabadtéri színpadokon, vagy akár a televízió képernyőjén. Mert szórakoztatóak. Valahogy így van ez a mi drága jó Csiky Gergelyünkkel is, akinek nem egy darabját arra használják fel jó szimatú színházi szakemberek, hogy a hiányzó mulatságot, koméd iázást pótolják vele, általa. Pedig Csiky nem holmi szórakoztató komédiás, mégha eszközeiben sok a vígjátéki, elemeiben sok a komédiái. Itt van például a Buborékok is, amelyből Léner Péter irányításával készült televíziós játék, s amelynek szombat este volt a bemutatója. Vajon Csiky drámájában nem azt a felelőtlenül költekező dzsentrit ismerhettük-e fel, mint Mikszáth keserű szatíráiban; nem azt a lecsúszott réteget ábrázolja-e, amely ,,jó családba” történő beházasodással igyekszik re- parálni nyomorult anyagi helyzetét? Vajon nem egy tarthatatlanná vált magatartás jelenik-e meg a színmű tükrében, egy olyan magatartásé, amely akár tragédiához is vezethet. Amely tehát nem csupán megvetésre való. hanem amiben van valami végtelenül elszomorító is — emberileg. Csiky drámái, akár ez a Buborékok is nem felhőtlen komédiázások, kritikus ábrázolásai egy olyan társadalmi rétegnek, amely eljátszotta nemcsak történelmi, de mindenféle szerepét. A Léner Péter rendezte tévéjátékból — a korrekt rendezői munka ellenére — ezt a kritikai mélységet keveslem; érzékeltetését annak, hogy a Solmay család sorsa — bár a végén a falusi rokon jóvoltából jóra fordul, valójában a pusztulás. Marosán Demeter — (Csiky szereti ezeket a jámbor pénzes, úrhatnám vidéki figurákat) ugyanis a valóságban nem mindig lesz kéznél, ahogy a szerző megszánja figuráit. Ebből a szempontból — mármint a szatíra szempontjából — a Szidóniát alakító Psota Irén játéka emelhető ki. akiben nemcsak mulatságossá, de ugyanakkor félelmetessé is nőttek az ostoba szenvedélyek. Ugyanakkor Körmendi János Solmay Ignácza éppen arra „példa/’, hogy miként vihető el a híg komédia felé az, ami töményen kritikai és keserűen tragikus lehetne. Végeredményben tehát ez a televíziós Csiky, bár mulattató volt, mégsem az igazi. Mert a Buborékok szerzője ha nem is Mikszáth, azért a dzsentri lényegéről többet sejt meg, mint a korabeli divatos színműíró. Röviden Műteremben — D. Fehér Zsuzsa műsora, amelyben rendre szállítja nekünk a kortárs művészeket, akár idegen földön is — például Párizsban — felkutatván őket. Vasárnap este Morvay Zsuzsa keramikusművésszel „hozott össze” bennünket, aki meglepő magabiztossággal és szóbeli pontossággal mondta el mindazt, ami művészetének megértéséhez szükségeltetik. Semmi lila gőz a szavaiban, dehát az agyag művésze ő, s ha romantikus hevülete el is kapja, sőt olyasmire ragadtatja munka közben, amit előtte mások az agyaggal nemigen műveltek, — a csipkefinomságok se állnak tőle messze, s valóban mennyi finomság és törékenység az egyes figuráiban, — azért játékosságában nem feledkezik meg a világról sem, a mindennapi, olykor keserűséget is okozó világról, s ilyenkor egy-egy fintort vág. (Alakjainak arcán ezeknek a fintoroknak a nyomait láthattuk). Mörvay Zsuzsa megnyerte tetszésünket munkáival, (már akik eddig nem ismertük őt), s egyéniségének kellemes tulajdonságaival végtelen rokonszenvet keltett maga iránt. Igazi felfedezés a képernyőn. És egy műsorszerkesztői félreértés. Ugyanis a Mi lesz veled, Eszterke méltatlanul került a vasárnap esti fő műsoridőbe. Abból az időből való — a hatvanas évek — amikor nálánál százszorta jobb filmeket adott a nézőknek a magyar filmgyártás. Miért éppen ezt kellett most előbányászni a feledés mélyéről, ezt a se füle se farka filmtörténetet ? — VM — 29. Mire visszaértek a faluba, már teljesen kivilágosodott. A' kultúrház felé igyekeztek. A Vak Légiós jött a sorban leghátul, néhány embernek még cincogtatta is a hegedűjét, éppen azoknak, akik. segítették kihúzni a szamarat az árokból. Már a kultúrház előtt jártak, amikor egy fekete kocsi fékezett mellettük. Végigmo- rajlott a kis csapat, azt hitték, hogy megint a rendőrök jöttek a faluba — bár inkább éjszaka vagy napközben jártak, ilyen kora reggeli órákban még eddig sohasem jöttek. A kocsiból először Lili szállt ki, majd nemsokára az apja is. — Ezredes úr? — nézett nagyot Libus. — Mi történt? — Hazamegyünk — mutatott az öreg katona a lányára. — Nem volt maradása — tette még hozzá. — Éppen most mennek el? — hitetlenkedett Libus. — Eleget vártam, és semOrszágos iparművészeti bemutató • Minden hagyománytól eltérő kiállításon dolgoznak a Műcsarnok szakemberei: szeptember 9-én országos iparművészeti bemutatóval nyitja ismét kapuját a kiállítási intézmény. A tárlat az iparművészet új funkcióját, mai helyzetét demonstrálja majd, betöltve a Műcsarnok valamennyi kiállítóhelyiségét. Az országos bemutató címe — A tervezés értékteremtés — egyben az összeállítás felépítését is. tükrözi; az iparművészeti alkotások tervezésének folyamata, előtervei, felhasználásuk lehetőségei, módjai, létrehozásuk technológiái, s maguk a tárgyak jelennek meg a termekben. Az országos bemutató rendezői — a Művelődési Minisztérium, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége, a Műcsarnok — nem titkolt törekvése, hogy a tárlattal még jobban felkeltsék azok érdeklődését, akik a létrehozott értékeket hasznosítani tudják. A kiállítás lehetővé teszi egy olyan fórum életre hívását is, ahol tervezők, kivitelezők, megrendelők és forgalmazók cserélhetik ki tapasztalataikat, megvitatva a gondokat és a továbblépés, a harmonikusabb együttműködés útjait, módjait is. Filmhírek Augusztus végén, szeptember elején három nemzetközi filmfesztivált rendeznek. Bacsó Péter Ki beszél itt szerelemről? és Kovács András Ideiglenes paradicsom című alkotása képviseli hazánkat az edinburghi nemzetközi filmfesztiválon. A cadizi nemzetközi filmfesztiválra — amélyet szeptember 1—5. között rendeznek — Makk Károly: Egymásra nézve című filmjét hívták meg. Augusztus utolsó napjaiban Antwerpenben nemzetközi Kodály-szimpóziumot tartanak, amelyen Kiss József Portré Kodály hétköznapjairól és György István Hagyaték című filmjét is levetítik. A magyar filmművészet egyre nagyobb elismerését jelzi, hogy nemcsak filmeket hívtak meg: Mészáros Márta, több nagy sikerű film rendezője részt vesz az augusztus 30. és szeptember 11. között megrendezendő velencei nemzetközi filmfesztivál zsűrijében. mi sem történt... Be is csaptál, így hát el kell mennünk ... — az ezredes már nem törődött Libussal, úgy gondolta, hogy megmagyarázta már neki elmenetelük okát, inkább Ottilia asszonytól búcsúzott el. — Bárónő, csókolom a kézit — mondta az ezredes, aztán meg is tette. — Mindenki azt hitte, hogy ha engem kitelepítenek a városból a falura, akkor összeroppanok . . . összeroppanunk — mutatott indulni kész, türelmetlen lányára. — De nem! Mindig is vágytam falusi emberek közé, és most egyáltalán nem örülök, hogy el kell mennem. Holocsák elnevette magát, mert az ezredes fehér kesztyűben utazott, s amíg Ottilia asszonnyal beszélgetett, az egyik kesztyű leesett a poros útra, Neviczky nyúlt érte. — Ahh, te vagy az a kis szerencsétlen — lépett hozzá Lili. — Én? Miért? — hebegett Neviczky. Lili először összeborzolta a haját, majd megragadta a T Balázs József: ÁNCISKOLA Az első bemutató: szeptember végén Évadnyitó társulati ülés a Szigligeti Színházban Jó hangulatban a társulati ülésen A nyári szünet után tegnap ismét benépesült a szolnoki Szigligeti Színház nézőtere. A társulat tagjai örömmel köszöntötték egymást. Jó hangulatú beszélgetések előzték meg az 1983/84- es évadnyitó társulati ülést, amelyen részt vett Jakatics Árpád, a megyei pártbizottság osztályvezetője. A vendégeket, a társulat tagjait, Lengyel Boldizsár, a színház igazgatója köszöntötte. Elmondta, hogy az elmúlt év eredményei, sikerei alapjául szolgálhatnak a még gyümölcsözőbb kollektív munkának, amellyel a közönséggel való kapcsolatot is javíthatják, és amelynek eredményeire a színházi szakma is még jobban odafigyelhet. Bár ez nem lesz könnyű feladat, a feltételek azonban adottak a megvalósításához. Olyan műsortervet sikerült összeállítani — hangsúlyozta a direktor —, amely változatos és egyben izgalmas művészi feladatot jelent színészek, rendezők számára egyaránt, és feltehetően a közönség igényeit is kielégíti majd. örvendetesnek tartotta azt a tényt, hogy a tavalyi társulat lényegében együtt maradt — évek óta most volt a legkisebb a változás — így nincs akadálya a jó csapat-, a jó műhelymunkának. A színház vezetősége továbbra is támogatni fogja azokat az egyéni művészi elképzeléseket, amelyek a közönséggel való harmonikusabb kapcsolat megteremtésére törekednek. Utalt rá,- hogy a művészi továbblépésnek komoly anyagi feltételei is vannak. Ebben az évadban is számít az intézmény a műszakiak pontos, hozzáértő munkájára. Szólt az igazgató a szükséges propagandáról, bár igaz a legjobb propaganda a jó előadás, majd ismertette az első félévi műsortervet, bemutatta a társulat új tagjait, jó munkát és sikereket kívánt kollegáinak. Ezt követően Vincze Sándor, a megyei tanács osztály- vezetője köszöntötte a színház dolgozóit, a művészeket. Az évad műsortervéről szólva elmondta, hogy alkalmas a közönség tetszésének megnyerésére, s ha a munka nyugodt belső légkörben folyik, és a társulat hozzáállása megfelelő, az eredmények nem maradhatnak el. A színháznak a jövőben is törekednie kell a kortárs szocialista és magyar drámairodalom kiemelkedő alkotásainak bemutatására, külföldi szakmai kapcsolatainak ápolására. Kérte, hogy az intézmény a jövőben is segítse a politikai évfordulók méltó megünneplését, majd jó munkát, sikerekben gazdag évadot kívánt. A közönség a Szigligeti Színház színpadán az új évadban új arcokat is láthat majd. Árva László Veszprémből, Holl István Nyíregyházáról, Leviczki Klára Győrből, Petényi Ilona Nyíregyházáról, Téli Márta pedig a Színművészeti Főiskoláról szerződött a társulathoz. A színház munkájába ebben az évadban kapcsolódik be Upor László segédrendező, valamint Balassa Péter és Morcsányi Géza dramaturg. Az 1983/84-es évad első bemutatója szeptember 30-án Beaumarchais Figaro házassága című drámája, a Szobaszínházban szeptember 22-én lesz a premierje Örkény István Pisti a vérzivatarban című darabjának. — fs — fülcimpáját, és húzta egyre feljebb. — Te kis élhetetlenség! Ellopjátok a határt, de nekem nem hoztál semmit, pedig megígérted .. . Legalább egy zacskó tarhonyát hozhattál volna. Legalább egy koszos csirkét, valamit... De semmit — a fiú lábujjhegyre ágaskodva tipegett Lili körül, aki az orrát is megcsavarta, majd fel akarta lökni. — Ezek itt mind adtak valamit — mutatott a bámészkodókra, de azok nem jöttek zavarba. Holocsák például kifújta az orrát, s odaszólt Lilinek: — Hagyd már azt a fiút. Nem adhatott neked káposztaföldet, amikor nekik sincs. — De annyit nem lopott össze senki a környéken, mint ő .. . Meg ti is. Lilit mégiscsak a káposztaföld ingerelte a legjobban, amiatt nézte úgy a vasutast, hogy szinte ölt a tekintete, látszott, hogy mindjárt olyan megsemmisítő csapást mér rá, hogy örökre emlékezni fognak rá a faluban. — Nincs igazam? — törte meg a csendet Holocsák. — Mit akarhatsz ettől a fiútól? Neviczky ekkorra már megpróbált elvegyülni, fél- fedezhetetlenné válni a többi bámészkodó között, legszívesebben elfutott volna, de mégis visszatartotta a kíváncsiság, hogy mi történik a következő percekben, visszatartotta az is, hogy Lili mégsem így fog elmenni, legalább egy pillantást vet rá, ami csak neki szól, esetleg valami mást fog csinálni, olyasfélét, amire csak ő képes, hiszen ismerte már any- nyira, hogy tudja róla: Lili úgy is elbúcsúzhat tőlük — még azok után is, hogy őt lehordta —, hogy mindegyikőjüket megcsókolja, de ha ennyire mégsem változna meg egyetlen pillanat alatt, azért még megenyhülhet. . . Most mégis rosszul ítélte meg a helyzetet, Liliben égett a bosszúvágy, s amint a káposztaföldet az állomásfőnök megemlítette, csak az járt a fejében, hogyan bántsa meg minél jobban Holocsá- kot. Lili búzakék ruháját fehér övvel kötötte át, a nyakában vékony fehér sál volt, s magas sarkú cipőjében ojy magabiztosan állt közöttük, mint egy királynő. Neviczky tudta, hogy ezt a nőt többé az életben nem látja, s azt is tudta, hogy akik ott bámészkodnak körülötte, mindnyájan Lilibe szerelmesek. — Gyere velem az állomásra, annyi krumplit adok, hogy eltörik a kocsiban a kardántengely — hívta Holo- locsák Lilit. — Veled menjek? — nézett rá elképedve, gyűlölettel. — Inkább nézd csak a cipőd, ott virít rajta a gatyamadzagod. Egy állomásfőnök hosszúszárú gatyában. Ilyen meleg nyárban. És éppen veled menjek krumpliért? — De amikor ideszállítottak benneteket, jó voltam neked meg az apádnak is — védekezett hápogva Holocsák. — Mennyit loptam nektek, hogy éhen ne haljatok? — Nem mert a cipőjére nézni, mert attól félt, hogy valóban a gatyamadzagja, mert alul is, a bokája fölött át szokta kötni a gatya alsó szárát. A bálban meg a nagy járkálásban a bokája fölött kioldódhatott a kötés. De már a többiek hamarabb észrevették; mint ő. Talán nem is a földig csüngő fehér madzag látványától kezdtek oly éktelenül nevetni, hanem attól, hogy még a gatyaszár is teljesen lecsúszott az állomásfőnök cipőjére. Nem volt mit tenni, Holocsák lehajolt, hogy eltüntesse a virító fehér csíkot, meg hogy begyűrje a nadrágja szárába lecsúszott alsónemú- jét. — Ha loptál, nem a magadét loptad — juttatta Holocsák eszébe az igazságot Lili, s ezután, mert a megsemmisítő csapást kimérte rá, nem foglalkozott vele többet. (Folytatjuk)
