Szolnok Megyei Néplap, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-14 / 192. szám
1983. AUGUSZTUS 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Megyénk csapata az országos döntőre készül Hetvennégy pont, akárhogyan is számoljuk, nem kevés. Ennyivel előzte meg az egyik országos elődöntőben á „Nekem szülőhazám . ..” elnevezésű honvédelmi játékon a Szolnok megyei kollektíva az utána következő második helyezettet. Azóta már sok; víz lefolyt a Tiszán, jónéhányat lehetett aludni a hogyanokra és a miértekre, adódott lehetőség a további tervek, célok kitűzésére. Ráadásul az idő is sürget, közeledik szeptember 24—25., amikor az első helyezések végső sorrendjére is feleletet ad a játék befejező része. Hogy ezen a nagy seregszemlén a véletlennek minél kevesebb lehetőség jusson, a Szolnok megyeiek már elkezdték az országos döntőre az egyéni felkészülést. Vajon kik képviselik ennek a megyének — és joggal lehet mondani — egy negyed országrésznek a színeit az utolsó összecsapáson, hiszen az orosházi határőrök is a Szolnok megyei csapat tagjai. A legifjabbak kivétel nélkül a szolnoki dr. Münnich Ferenc úti Általános Iskola úttörői. Markotics Attila nyolcadikos: szemüveges, vékony, szívós fiú. Az elméleti kérdések során rendszerint kivágta a rezet, de a futásban is a korosztálya legjobbja lett. Varga János egy évvel fiatalabb, ő a megbízhatóság példaképe: elméletből is, gyakorlatból is jó átlagot teljesít. A hatodikos Tóth Laci futásban és gránátdobásban jeleskedik, és neki van a csapatban a szabás'-varráshoz, a gyurmázás- hoz stb. a legkönnyebb, legügyesebb keze. A négy vö- rösnyakkendős közül Dósa Imre a legfiatalabb, és apró lábai ellenére a futás az erőssége. A következő „négyes” a szolnoki Szamuely Tibor Gépipari Sízakközépiskola helybeli vagy kollégista diákjai. Közülük a legsikeresebben ezt az évet eddig — úgy tűnik — Király István hagyja maga mögött. Remekül érettségizett, felvételizett, és bekerült a Killián György Repülő Műszaki Főiskolára. Ráadásul felvették az MSZMP tagjai sorába is. Róla el lehet mondani: mind elméletben, mind gyakorlatban egyformán kiemelkedő. Racskó Zoltán jászárokszállási harmadikos, a diákok között a legjobb lövő, de a hosszútávú futásban még fejlődnie kell. Madarász Imre Kunhegyesen él, neki a fizikai számokban kell javulnia. A tiszakécskei Antal Szilárd négyőjük közül a legfiatalabb. Ő a rövidtávú futásban jeleskedik. A felnőttek a Középtisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság dolgozói. Valamennyien a megyeszékhelyen élnek. A csapatkapitány Cserfalvi György, 34 évével a kollektíva korelnöke. Adamkó Zoltán műszerész, egy kéthónapos fiú boldog apja, és 31 vízi úttörő istápolója. Jó fizikai eredményekre képes a napi rendszeres tréningezé- sek következtében. Ambrus István tervező, lövészedzői szakképesítéssel is rendelkezik. ö szintén a fizikai számokban jeleskedik. Ozsgyán József műszerésznek az elméleti rész az erőssége. A határőrök az orosházi határőrkerület „fiai”. Közülük a békési Makoviczki András akkora termetű, hogy szó szerint mindenkit „lenéz”. A futás az erőssége. A békéscsabai Zakozíán József és két társa — Eszenyi József és László János — arról nevezetesek, hogy tulajdonképpen semmi különöset nem csinálnak, „csak” a fizikai és az elméleti számokból egyaránt megbízható szinten versenyeznek. A honvédek kivétel nélkül a szolnoki Killián ©yörgy Repülő Műszaki Főiskola sorkötelesei. Sályán Zoltán miskolci, bajszos1, mokány fiatalember. Éles szemű, jó megfigyelőképességű versenyző. Török Tamás győri. Kiváló atléta, hadseregbajnok, országos második helyezett, a 400 méteres síkfutásban 50 másodpercen belüli időt fut. Kovács Ferenc szolnoki, a civil foglalkozása gépkocsivezető, így nem véletlen, hogy a rutinpályán a legkacifántosabb kanyarokat is biztosan teljesítette az autóval. Bíró László jászapáti, és nyíltszíni tapsot kapott, ahogyan szó szerint szinte repült a palánkok felett. Ő a csapat mókamestere, akiből a legnehezebb pillanatokban sem fogy ki a derű. Ha mégis összegezni kellene, hogy mi á csapat erőssége, ezt az egységben lehet megtalálni. Abban, ahogyan biztatják, segítik egymást. Tisztában vannak azzal, hogy a dobogó különböző magasságú fokaira a négy döntőbe jutott csapat közül egy nem fér el. Ezért tesznek meg mindent, hogy lehetőleg ők is a dobogón állók közé kerüljenek a szeptember 25-i „végelszámolásnál”. Hogy ez a minden azután hányadik helyhez lesz elegendő? — ebbe a másik három közösségnek is lesz még beleszólása. D. Szabó Miklós Mennyire lesz mini a Mini? — kérdezik a karcagiak a Kiskulcsosi lakótelepen nyíló Mini ABC-vel kapcsolatban. A Szolnok megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat a karcagi tanács támogatásával szerdán nyitja meg — Karcagon első — ABC-áruházát. Régi vágyuk teljesül a lakótelepieknek: az évek óta rossz ellátású peremkerületben végre korszerű, jól felszerelt üzletben vásárolhatnak. Elsősorban a tőkehús árusítása jelent nagy előnyt a régi áfész-bolttal szemben, nem kell a városközpontba menniük nap mint nap, hogy beszerezhessék a szükséges tőkehúst és egyéb élelmiszert. Nagy figyelmet fordít az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat arra, hogy a korszerű táplálkozást elősegítő árucikkek minél szélesebb választékban kaphatók legyenek. Ezt segíti elő a 16 ezer liter kapacitású hűtőberendezés is. A lehetőségek szerint — hetente változó árucikklistával — engedményes árusítást terveznek a bolt nyitásától folyamatosan, ahol mindenki találhat kedvére való árut. A 2,5 millió forint beruházással készült 250 négyzetméter alapterületű, modern, esztétikus egység bizonyára hamar megnyeri a vásárlók tetszését. A szerdai nyitásnál a többi kiderül. Talán az is, nem is olyan mini a Mini ... Előregyártót! falépcsők családi házakhoz A somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság csurgói gyáregységében Tóth Miklós faipari mérnök előregyártott falépcsők több típusát dolgozta ki. Ezek tetőtérbeépítésű vagy kétszintes családi házaknál, illetve nyaralóknál, hétvégi házaknál egyaránt alkalmazhatók. A lépcső járólapjait több rétegből ragasztják: az alsó-felső réteg akác, cser, tölgy, kőris, míg a középréteg fenyő és más lágy fafajta. A gyáregység az érdekelt építőiapri vállalatokhoz, Tü- zép-telepekhez elküldte a terveket, s amennyiben a kereskedelem is igényt tart rá, rátérhetnek a lépcsőszerkezet nagybani gyártására. Jászapátiban a Szolnok megyei Sütőipari Vállalat megrendelésére 23 millió forintos költséggel új kenyérgyárat épít a helyi Velemi Endre Termelőszövetkezet építőbrigádja. A létesítmény 9 millió forint értékű berendezésein a jövő év novemberétől naponta két műszakban több mint 12 tonna kenyeret, illetve péksüteményt készítenek Nekem szülőhazám ■■■ A rákospalotai Fejlődés Bútoripari Szövetkezet jászkiséri üzemében lapalkatrészeket vágnak méretre. A forgácsból készült lapokat bútorok készítéséhez használják fel. Naponta átlag 80 táblát szelnek fel a gépen Cigány- (palota) sor Túrkevén — avagy: rossz mackósok balladája Azt hallottam, hogy Túrkevén a cigányok építik a legszebb házakat. Bordács János portáján szétnézve van is ebben valami igazság. A villaszerű, emeletes épület ránézésre is megér kétmillió forintot. Jó helyen van, a Finta Múzeum szomszédságában. Mielőtt bánkiben felvetődne a kérdés, hogy „aztán miiből telik erre?”, elmondom, hogy a birkanyírásból. Jószerével ugyanis a kevi cigányok tartják a kezükben az ország birkanyírását. Évente több mint negyed- millió birkát nyírnak meg. Az udvaron a rokonságból összeverődött négy asz- szony szorgoskodik. A házigazda pecáznd van. Hogy mégsem menjek dolgom végezetlenül, a legcserfesebb asszony marasztal: — Ha nem túlságosan nehéz kérdéseket tesz fel, mi is válaszolhatunk. Miért ne beszélgethetnénk, villan fel bennem a gondolat, hiszen ezek az asszonyok is eljárnak birkát nyírni. így aztán a háziasszony mellett Palkó Istvánná, Piroska Lajosné és Palkó La- josné egymás szavába vágva mesélnek a szakmáról, a Baranyától Szabolcsig szerzett élményekről: — Erő és ügyesség kell a birkanyíráshoz, meg tiszta fej, hiszen villannyal dolgozunk — kezdi az egyik. Ekkor toppan be a házigazda testvére, Bordács Lajos aki az AFIT raktárában dolgozik, ö is bekapcsolódik a beszélgetésibe : — Olyan emberek csinálják a birkanyírást, akiknek nagyon kell a pénz. Szeny- nyes, piszkos munka, olyan mint a gyepmesterség, azért hagytam abba. Gondolja meg: negyvenfokos melegben milyen a nyírás a ho- dály trágyáján. Igaz, meg is fizetik, hat-hétszáz forintot megkerestem naponta. — Persze, nem mindennap lehet dolgozni — mondja az egyik asszony. — Ha megázik a birka, vagy haj áramszünet van, várakozni kell. Van olyan tsz amelyik párás időben nem enged nyírni. Meg aztán a tsz-tagok szombat-vasárnap nem dolgozik, ebből is adódik köztünk az ellentét. A munka jó témának bizonyul, pereg az asszonyok nyelve: — A nagy munka rendes fekvőhelyet, napi háromszori étkezést, fürdőt követel. A hegyekben mégis sokszor csak a konzervet esszük, Szabolcsban meg néhol csak szénát vetnek az ember alá. — Olyan is volt, hogy az egyik brigádvezető megkérdezte a tsz emberét, hogy hol lesz a szállás ? — A Csillagban — hangzott a válasz. A brigádvezető azt hitte, hogy így hívják a szállodát. Este nézett aztán nagyot, amikor rájött, hogy sátrunk a csillagos ég. A háziasszony beinvitál, mutatja a szekrény tetején álló díjakat, okleveleket, melyek tanúsítják, hogy Bordács János országos első lett a birkanyíró versenyen, és Bulgáriában is. — Most már nem nyír, csak felvállalja a munkát, irányítja a brigádot — mondja a felesége. — Nehezen mozog, mert százhúsz kiló és már szívinfarktusa is volt. — Palkó István meg tagja volt a Szovjetunióban harmadik helyezést elért magyar csapatnak — büszkélkedik annak asszonya. A tágas nappali egyik falán mesterségük címere, egy szépen fejlett fehér gyapjújú, fekete pofájú birka van kifeszítve. A vele szemközti sarokban színes televízió. A mennyezetet szalagparketta borítja. a padlót meg jókora perzsa- szőnyeg. A vitrinekben ólomkristály készletek. Az ablak alatt hőtárolós kályha vár a hűvösebb napokra. — Húsz éve vagyunk együtt, de mi mindig dolgoztunk — magyarázza a háziasszony. — Volt úgy, hogy térdig érő hóban is törtük a kukoricát. Soha nem gondolnak erre a ke- viek, csak azt hajtogatják hogy milyen jól állunk, pedig néha úgy ki vagyok, hogy az embert se kívánom. Az egyik unokája kéthónapos a legkisebb csemetéje pedig háromhónapos. — Húsz évre jött, de jó, hogy jött. — Átlag hatvan birkát nyír meg egy ember naponta — jegyzi meg a társa. — Hiába visszük a hordozható tévét, nemigen nézi azt senki. — Hetven—nyolcvanezer forintba kerül egy felszerelés, és ráadásul hibátlanul nem bír ki egy szezont sein — mondja a másik asszony. — A brdgádvezetők hetven— nyolcvanezer kilométert is megtesznek évente. Két-há- rom év alatt tönkrevágnak egy kocsit. Aztán a tankolás is tízezrekbe kerül. Ezeket is figyelembe kell venni, nemcsak a keresetet. A beszélgetés során, név szerinti összeadás után kiderül: Túrkevén tizenhárom birkanyíró brgiádvezető van, és némelyikük két brigádnak is parancsol. Közben csendben figyelem az asszonyokat. Egyiküik sem dicsekszik a keresetével. A munka uralja mondandójukat. Tűzről pattant, nagyhangú. áradó beszédű egyikük: — A nyírók csak a cipőket figyelik, ha látogató jön. Amikor egész nap négykézláb álltam, úgy dolgoztam, meg tudtam volna ölni az1, akinek tiszta volt a cipője. Májusban, amikor trágyától bűzlő, rossz mackóban a teherautón vittek bennünket a szállásra, csak néztem: nyári ruhákban járnak már a hölgyek. — Mi csak a bűzt éreztük a Hortobágyon is. Találgattunk, hogy mit esznek a külföldiek rajta. Azt a birkát vitték a csárdába, amelyiket mi nyírtuk. Elhúztam a számat: ezeket eszik? Mi csak az itthon főzött birkapörköltet esszük meg. Most volt a Magda- nap, vágtunk két birkát. Egy kondérral megmaradt, pedig voltunk vagy nyolc- vanan. — Ahol a juhászok főztek, mindig azt néztem, de piszkos a körmük. Hogy lehet az általuk főzött pörköltből enni? Néha majdnem összeestem az éhségtől, mégsem ettem abból. A kis unoka sírni kezd. Egy zenélődoboz hangja nyugtatja meg. A kereseti lehetőségeket mérlegeljük. Rövid tanakodás után közös nevezőre jutnak az asszonyok: — Egy közepes nyíró párjával egy márciustól júniusig tartó szezonban 80—90 ezer forintot keres — De milyen munkával! — fűzi hozzá egyikük. — Volt aki elszédült, a gép meg járt mellette. A pénzért mindent megcsinál az ember, dolgozik kezével, lábával, minden idegszálával. A nyírók sohasem tudják, hogy mikor van vasárnap. — Bámulnak is néha bennünket. Egy szabolcsi öreg megkérdezte: hol tanultuk ezt a mesterséget? Mondtuk neki, hogy a papokkal együtt, a teológián. Elhitte, mert néhol csak azzal törődnek ám, hogy pipa legyen a szájukban. Közben hazaérkezik a házigazda. Mesterségük nehézségeit ecseteli ő is: — Napi nyolc—tíz órát birkózik félkézzel az ember a birkával. A másik kezével meg a gépet tartja. Gondolja meg: egy-egy birkán átlag hatszáz forint értékű gyapjú van. Abban lehet háromszáz forint értékű kárt csinálni, de lehet csak húsz forintosat. Ezért kel’, jól dolgozni. — Jó kereset mellett köny- nyű a brigádvezető dolga — jegyzem meg. — Nem mindig — mondja. — A kisebb eszű emberrel nehezebb bánni, mert mindig gyanakvó. Az okosabb enged. Egy azonban biztos: a túrkevei cigányházak hetven százalékánál gépkocsi van. mert szeretnek dolgozni. Igaz, a hatvan évet kevesen érik meg közülük. Mindenesetre tegyék össze a kezüket a tanács vezetői, hogy ilyen dolgos cigányok laknak itt, nem olyan kunyerálók, mint néhány településen. Simon Béla
