Szolnok Megyei Néplap, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-06 / 158. szám
1983. JÚLIUS 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 |A tévé I képernyője előtt A kultúra rentabilitása Nemcsak a század elején — Capek ebből az időből veszi regénye tárgyát —, ma is vannak, sőt, számuk mintha napjainkban még nőne is, olyan művészek, akiknek lényegében nincs mondanivalójuk a világról a világnak, legfeljebb önmagukat tálalják fel öncélú olvasmányul vagy éppen látványul. Akik művész módjára mutatkoznak bár, de hiányzik belőlük a művészethez szükséges elhivatottság és főleg a tehetség. Az álművész, mert annak nevezhetjük őket, társadalmilag és művészileg is haszontalan lény. Legfeljebb ő maga tételezi fel önmaga hasznosságát, tehát értékzavarban szenved: „Nem a művészetet szereti önmagában, hanem önmagát szereti a művészetben”. Az efféle „művészember” az alkotásban csupán becsvágyának kiélésére keres alkalmat, s többre becsüli önmaga mutogatását, mint a valóság mindenkori ábrázolását. S ha mindezt ráadásul még tehetségtelenül is műveli, akkor igazán dilettánssal van dolgunk. Nincs bosszantóbb és elviselhetetlenebb, mint az ilyenfajta művészlélek! Foltyn zeneszerző élete és munkássága Felvidéki Judit tehát nem alaptalanul és nem is igazi művészi indulatok nélkül — sőt, nagyon is azzal — nyúlt hozzá Capek szatírájához, Foltyn zeneszerző élete és munkássága című munkájához, amelyben a cseh szerző egy művész pályájának bemutatásában leplezi le gyilkos módon a dilettantizmust, az álművészi magatartás minden negatívumával egyetemben. De az önimádattól hajtott zeneszerző képében Olyan általánosabb emberi tulajdonságokat is „megvilágít”, mint például a hamis értékrenden alapuló torz valóságtudat és az ezen alapuló téves emberi cselekedetek nevetségessége. A Ca- pek-műből született tévéfilm tehát nemcsak művészeknek szóló intelem, egyben nekünk is szóló tanulságokat hordozó alkotás — lehetne, vagy lehetett volna! De egy valódi szatírának itt, a tévéfilmben csak halvány körvonalait rajzolták fel az alkotók, epés gúny helyett túlzottan is finom iróniát alkalmaznak és egyfajta száraz szenvte- lenséget a tárgyon való kí- vülállóság ■ érzékeltetésére. Hogy tudniillik amit ábrázolnak, az tőlük merőben idegen. Csakhogy ez kevés, hogy ebben az álművészetben mint tükörben akár saját emberi gyarlóságainkra is ráismerhessünk. Érezhető némi bizonytalanság az alaphang megütésében is, hisz kezdetben bizony nem tudni, hogy egy sikeres zeneszerzői pálya eseményei elevenednek-e majd meg (az első képek inkább ezt sugallják) vagy pedig egy tehetségtelen dilettáns „sikertelenségére” derül fény. Hogy jobban érezni lehessen az önmaga imádatába becsavarodó művész „utálatosságát”, ahhoz egyértelműbben és erőteljesebben kellett volna adagolni a pa- rodisztikus elemeket, hogy végül egy gyűlöletesen mulatságos alak képe álljon elénk a képernyőn. Nem unalmas, egyáltalában nem, ahogyan megpróbálja Felvidéki Judit apró mozzanatokban is feltérképezni egy dilettáns művész lelkivilágát; ebben a kitűnő színész, Maszlay István is segítségére volt, a színész fanyarsága jól oldódott fel a fanyar játékban, csakhátegy mai tévéfilmtől azt várná az ember, mégha tárgyát a múltból is veszi, hogy vagy üsse szíven, ha érzelmes, vagy „kólintsa fejbe”, ha mint ez a Capek-szatíra is, az értelemhez kíván szólni. Sugároznia kellene belőle a hozzánk szólás szenvedélyes szándékának. Ez, sajnos, a korrekt módon elkészített tévéfilmből egyáltalán nem derült ki: a dolgok időszerűsége rejtve maradt. Ismét Chrudinák Chrudinák Alajos közel- keleti riportjai már-már legendásak. Ha viszály tör ki valahol,, és ő útnak indul, ott nyomában újra rend és nyugalom születik, így tartja a néphit, azaz a tévénézők tábora. Nem véletlen, hogy egy-egy riportfilmje jófor- már még el sem nyerte végső formáját, s már külföldi társaságok is verekednek érte, hogy bemutathassák ők is. A csütörtök esti Panorámában látott legújabb Chru- dinák-riport is igazolja a külpolitikus kivételes riportéi adottságait. Ahogy végigjárja a palesztin mozgalom egymással most szembekerült táborait, s ahogy kifaggatta az ellenfelek vezető embereit, s szinte tevékeny párbeszédre késztette őket, mintegy diplomataként is beavatkozván a folyamatokba, az ebben a műfajban példás. „Csudapest” Mit csinál az ügyes kereskedő, ha nincs valamiből friss áru? Akkor előveszi a régit, a régebbit, gondolván: még ez is jobb, mint a semmi. Televíziónk is ezt teszi most, amikor új revüfilmek helyett régiekkel kedveskedik a nézőnek, lásd a csütörtök esti „Csudapest” (több mint 20 éve készült). Sajnos, a revü könnyen romlandó áru, ízét veszti, gyorsan avasodik. A „Csudapest” legtöbb dalára is ez érvényes: ma hallgatván őket, nem érezni erejüket, csak dalok, dallamok a távoli időkből. Az idősebbek talán elcsemegézhetnek azon, hogy hajdani kedvenceiket láthatják, a fiatalabbak azonban alighanem érzéketlenül mennek el apáik, nagyapáik megfakult nótái mellett. Tánclánc Tánclánc — készült a szegedi körzeti stúdióban, színes képek a Tisza-parti város sző kőkút jairól, sok-sok tánccal. S a közreműködő táncosok között a jászberényi Lehel klub tagjaival, például a palotást ők járták. Lám, felfedezték őket. S ha mozgásukon még itt-ott ki is ütközött az efféle szerepléshez szükséges gyakorlat hiánya, táncukkal azért illúziót keltettek. (A szegedi Volán táncklubjának táncosai már formásabban ropták.) Látványos, szép filmet tett le a képernyőre Bodnár István rendezésében a körzeti stúdió; bizonyságul, hogy már nemcsak a híradásban lehet bizton számítani rájuk a képernyőn. Tábornokok éjszakája Tábornokok éjszakája, angol film, de szemléletét tekintve, akár amerikai is le- letne. A történelmi hitelesség helyett ugyanis alkotói többre becsülik a puszta érdekességet. így eshet meg a filmben, hogy a náci titkos- szolgálat emberéből egyszerűen hőst faragnak az alkotók. Másrészt, ha hinni lehetne Anatole Litvak rendezőnek, aki egyébként mesteri módon készítette el filmjét, akkor a fasiszta szörnyűségek okait csupán a Tanz tábornokokhoz hasonló paranoiás őrültekben keltene keresnünk. Ha ezektől á tartalmi tévedésektől eltekintünk, jól szórakozhattunk a kitűnő szereposztású, fordulatokban is gazdag, több mint kétórás filmen. V. M. Szörényi — Bródy rockoperája alapján Új film: István, a király A MAPI LM Budapest Stúdiójában Koltay Gábor: István, a király című filmjének forgatására készülnek. A film alapját a Szörényi Levente—Bródy János alkotópáros hasonló című rockoperája adta, s a produkcióban a színészek mellett rockénekesek működnek közre. István király megszemélyesítője Pelsőczy László (énekhangja a fiatal rockénekes Varga Miklós), Koppányt Vikidéi Gyula, a közismert popénekes játssza és énekli. A filmben fontos szerepet kapott Sára Bernadett, Berek Kati, Hegedűs D. Géza, Balázsovits Lajos, Tóth Enikő, Kovács Ottília, Halmágyi Sándor, Sörös Sándor, valamint Deák „Bili” Gyula, Nagy Ferenc, Eseenyi Enikő, Schuszter Loránd. — A csaknem négyszáz táncos produkcióját Novák Ferenc koreográfus irányítja. A filmgyár munkatársai különleges világítási, pirotechnikai és lézer-effektusokat dolgoznak ki. Érdekesség: a filmben újra az eredeti felállásban működik közre az Illés együttes. I> nemzetköziség jelképe Hat művész közös alkotása Hat hazai és külföldi művész közösen faragja kőbe az 1968-ban alapított, s az UNESCO támogatását élvező szársomly ó-hegyi szobrász alkotótelep nemzetköziségének szimbólumát. A hatalmas méretű kőplasztikának a tervét is közösen alkották. A szársomlyó-hegyi telepen alapításától kezdve eddig 18 európai és tengerentúli ország szobrászai dolgoztak. A hajdani kőfejtőben 'kialakított óriási szabadtéri műhelyben páratlan szoborgyűjtemény jött létre. A szolnoki Damjanich- szobrot néhány napja állványok veszik körül. Radnay Béla 1912-ben készült több alakos szoborkompozícióját ugyanis nem kímélte az idő, „megérett” a restaurálásra. A munkát Papi Lajos Kisújszálláson élő szobrászművész vállalta. r — A szobrot a háború elvonulása után először 1956- ban restauráltuk Tősér János és Nagy István, szobrászművésszel — mondja. — Azóta már ismét több, mint két évtized eltelt, s bizony ez idő alatt meglehetősen tönkrement az emlékmű. Am nemcsak az időjárás viszontagságai tettek benne kárt, hanem sajnos a felelőtlen emberek is. Hiányzik az egyik katona lába, egy másiknak ellopták a kezét, letört egy kard is. Ezeket természetefenti cím azt a kérdést rejti magában, hogy kifizetődő-e a kultúra. Látszólag nem, vagy csak abban az esetben, ha a kultúrát úgy kezeljük, mint bármely más terméket, árut, ami a piac törvényeinek van alávetve. Miért nem fizetődik ki a kultúra az első megközelítésben? A kulturális beruházások semmiképpen sem olcsók. Nem olcsók, hiszen ahhoz, hogy egy iskolát vagy egy művelődési házat, vagy akár egy színházat felépítsünk, meglehetősen nagy anyagi eszközöket és nagy építési kapacitást kell lekötni. Persze mindenki tudja, hogy beruházásokra, sőt költséges beruházásokra is szükség van. Az alapvető közgazdasági meggondolás a beruházások esetében azonban az — s így is számítják a beruházások értékét —, mennyi a beruházott pénzösszeg megtérülési ideje. Nos, a kultúra ebből a szempontból rossz helyzetben van. Szinte teljesen kiszámíthatatlan a kultúra visszatérülése. Egy múzeum alapítása és fenntartása valóban sokba kerül, a múzeum látogatási díja formális ösz- szeg, ezen az alapon egyáltalán nem tehet lemérni egy-egy kiállítás társadalmi és kulturális hatását. A fentebbi okok, melyekhez még jónéhányat hozzáfűzhetnénk, s a példákat is szaporíthatnánk, közgazdasági értelemben szinte kilátástalanná teszik a kultúra helyzetét. Olyan országokban, ahol a pénznek és a termékek árujellegének átfogó szerepe van, a kultúra kétségtelenül drága. Egy sor területen alá van vetve a piaci törvény- szerűségeknek. Ezért kerülnek sokba a polgári országokban a színházjegyek, á sen pótolni kell, újra kell mintázni, faragni. — Igen fontos a szobor időjárás elleni védelme is. — Talán még nem késtünk el teljesen ezzel. Most az emlékmű egészét megtisztítjuk a rárakódott szennyeződésektől, átcsiszoljuk, valamint a további vízbehatolást megakadályozó speciális hőragasztó anyaggal fedjük be a keletkezett zárványokat. A Damjanich-szobor restaurálásában a Killián György Repülő Műszaki Főiskola katonái segédkeznek a szobrászművésznek, a szobor hiányzó részeinek pótlásához szükséges anyagot az Alföldi Szilikátipari Vállalat biztosítja. S Papi Lajos maga is társadalmi munkában vállalta a feladatot. — A szobor iránti tisztelet mozijegyek stb. De még ezekben az országokban is felismerték azt, hogy a kultúrának nem szabad minden területét és teljesítményét a közgazdasági hatóerőknek alárendelni. Nincs olyan polgári állam, ahol az állami oktatásnak ne tenne jelentősége. Sőt maga az egyház is — mégpedig különböző egyházak — felismerték, hogy az oktatást — s helyenként a kultúra értékeit is — részlegesen ki kell vonni a gazdasági törvényszerűségek hatóköréből. Az egyházi iskolák, az egyházi gyűjtemények éppen ezért tőkeátcsoportosítások és alapítványok révén tudnak működni, s néha magasabb színvonalon, mint a hasonló polgári állami intézmények. De ezen túlmenően a kultúra különböző területeinek viszonylagos függetlenítését a gazdasági törvényektől úgy oldották meg, hogy részben az állami költségvetés támogat bizonyos kulturális intézményeket (elsősorban múzeumokat és egyes színházakat), részben pedig főként a tudományos tanulmányok területén a különböző alapítványok biztosítják azt, hogy a kultúra az ökonómiai törvényszerűségeken belül mégis viszonylagos függetlenséget élvezhessen. Mindebből az' következik, hogy az az elv, mely szerint a kultúra minden tekintetben támogatandó össztársadalmi érdek — végső soron helyes. Ez nem jelenti azt, hogy a kultúra teljesen független lenne a gazdaságtól. A kultúra előállításának és terjesztésének megvannak a gazdasági feltételei és együtthatói. Igaz, hogy az író munkája nem áru. De az író is a piacról él. Másfelől pevezetett, úgy vétem, kötelességünk megóvni Szolnok egyik szép emlékművét. — Míg a restaurálás tart, a Szolnoki Művésztelep lakója. Milyen munka, milyen programok várják még a nyáron1? — Július közepétől a berekfürdői alkotótáborban a szobrászok stúdióját vezetem, ahogy már a tábor megalapítása óta szinte minden alkalommal. Kicsit zsúfolódnak is a programjaim, dig a könyv előállításának költségei gazdasági tényezőktől és gazdasági szituációtól függenek. Egy színdarab előadása viszonylag független a gazdaságtól tartalmi tekintetben, de a színház fenntartása, valamint a színészek és a közreműködők fizetése már gazdasági kérdés. Nincs és nem is lehet olyan kulturális terület, amelynek ne tennének meg a gazdasági szabályozói, de a kultúra maga viszonylagos függetlenséget kell hogy élvezzen a gazdasági törvény- szerűségeken belül. S itt vetődik fel, hogy ez a különleges helyzet rentábilissá teszi-e a kultúrát. Tudniillik a kultúra nem olyan dolgokban viszi előre a társadalmat, ami mindenképpen mérhető. Mert az még mérhető, hogy az iskolázatlanság mennyire függ össze a bűnözéssel, mennyire visz közel a garázdasághoz, illetve mennyire teszi nehézzé a kulturáltabb munkafolyamatok bevezetését. De az már nem mérhető, hogy ha az emberek magánbeszélgetéseikben az új kulturális eseményekről folytatnak eszmecserét, akkor ez mennyivel hasznosabb, mennyivel teszi kulturáltabbá a munkát, finomabbá a társadalmi együttélést, a családi életet, mintha az emberek közötti kommunikáció tehetősége a legdurvább és a legprimitívebb kérdésekre koncentrálódna. ebben az értelemben hosszú távon a kultúra nagyon is kifizetődő. S az a társadalom, amelyik valóban emberi célokat akar követni, erről — tehát a kultúra alig érzékelhető, de ugyanakkor mélyen tartalmi hasznáról — nem mondhat le. ugyanis szintén július közepétől kaptam meghívást Ausztriába a Lindabruni nemzetközi művésztelepre, ide csak augusztus elején tudok elutazni. No és aztán odahaza Kisújszálláson a kertemben a saját szoborparkom kialakításán is kellene dolgoznom ... Hál’ istennek van munkám, tervem elegendő. — t. e. — fotó: — t. k. I. — Hermann István A „restaurátorPapi Lajos Megújul a szolnoki Damjanich-szobor
