Szolnok Megyei Néplap, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-09 / 161. szám

1983. JÚLIUS 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Évad — szélcsendben Tószegen négy tanteremmel és az ezekhez tartozó létesítményekkel — úttörőszoba, szertár, tanári szoba, a tetőtérben pedig könyvtárral — bővül az általános iskola. Az új feltételek az 1983—84-es tanév második félévétől könnyítik meg az intézményben az oktató-nevelő munkát Művészetbarátok szervezete a megyeszékhelyen Szolnoki .kalandozások” A művészetek kedvelőit összefogó szervezetként jött létre 1978-ban a Szolnoki Galéria Baráti Kör, azzal a céllal, hogy társadalmi hát­teret biztosítson a művészeti, kulturális, közművelődési te­vékenységnek. A kör azóta különböző tagozatokra réteg­ződött. Múzeumi tagozata ad ott­hont januártól a Tájak-ko- rok-múzeumok klubtagságá­nak; támogatja, segíti nem­csak a szolnoki Damjanich János Múzeum, hanem a me­gye többi múzeumának mű­vészeti munkáját is. A köz- művelődési rendezvények és kiállítások tagozata progra­mokat szervez. Részt vesz a képzőművészeti világhét me­gyei rendezvényei és más ki­állítások előkészítésében^ elősegíti a művészek és mun­kahelyi kollektívák gyakori találkozásait. Az irodalmi és zenei rendezvények tagozata Az idén az általános isko­lásoknak szervezett, külön­böző táborokban összesen 10 ezer 768 úttörő és kisdobos, valamint ezerhatszázhar- minchat ifivezető és felnőtt kísérő vehet részt Szolnok megyéből. Ami az időtöltési lehetőségeket illeti, a tízna­pos programban a fürdésen, a kulturális és a sportrendez­vényeken kívül szinte min­denhol szerepelnek hosszabb rövidebb gyalogtúrák, aka­dályversenyek, a környék ne­vezetességeinek megtekinté­se, de sor kerül fizikai mun­kára is, amelyet rendszerint — fizetség ellenében — egy- egy környékbeli termelőszö­vetkezetben, üzemben, gyü­mölcsösben vállalnak és tel­jesítenek a messziről érke­zett gyerekek. A táborok sokrétűségére jellemző, hogy az idén ki­lenc, különböző típusú és rendeltetésű is várja a diák­ságot. Közöttük többféle szaktábor; Űjszászon olvasó-, örményesen horgászó-, Szol­nokon katonai és rendőri pályára irányitó, Visegrádon természetvédő, Parádfürdőn énekkari táborban vehetnek részt megyénk kék- és vörös- nyakkendős tanulói. Két vízi tábor is lesz; a tiszabőiek Kisköre—Csongrád térségét kutatják, a túrkevei Petőfi téri iskolások pedig a Horto­bágy folyó, Berettyó-főcsator- na, Hármas-Körös vidékét barangolják be. A homokiak, a tiszafürediek, a jászberé­nyiek, a tiszakürtiek gyalo­gos vándortáborokba mehet­nek, tizenegy másik úttörő- csapat viszont kerékpáros a művészetek egymást ki­egészítő, segítő lehetőségeivel élve kezdeményezi program­jait a Galériában és város­szerte. A színházbaráti tago­zat lehetőséget teremt a kö­zönség és a színművészek — színpadon kívüli — találko­zására. Segíti a színházmű­vészet propagálását és a színházi kultúra terjesztését. A baráti körhöz tartozik még a Szolnoki Állandó KéD- tár szervező bizottsága is, javaslataival, anyagi támo­gatások megszervezésével szorgalmazza a megyeszékhe­lyen egy állandó képtár meg­valósítását. Azok az emberek, akik ér­zik a művészetek fontossá­gát és lényegesnek tartják a múlt emlékeit, a baráti kör tagozatainak klubjaiba tömö­rülve tehetnek és tesznek is valamit Szolnokért. — molnár — tábor keretében tanulmá­nyozza hazánk egy-egy jel­lemző, kisebb tájegységének nevezetességeit. A homokiak és a kunmadarasiak Cseh­szlovákiába, az újszásziak pedig Moszkvába utaztak, il­letve utaznak: ismerkedni a szomszéd népek, pajtások, gyerekek életével. Változat­lanul népszerűek és vonzóak az úgynevezett váltótáborok (Nagyvisnyó, Mecsek, Bükk­szék, Bánhorváti, Magyar- hertelend, Ábrahámhegy, Ba­latonszepezd, Parádfürdő stb.), amelyeket rendszerint vadregényes hegyvidékre vagy vizek mellé építettek. Itt egyhetes vagy tíznapos időközönként váltják a csa­patok egymást. A felsorolta­kon kívül lesz még hat önál­ló kisdobos tábor, és ötvennél több olyan csapattábor, ame­lyeket az iskolák, az úttörő- csapatok vezetői maguk ke­restek országjáró fiaiknak, lányaiknak. Ki a Dunántú­lon, ki az Északi-középhegy­ségben, ki valamelyik szép fürdővel rendelkező alföldi,, dél-alföldi városban talált alkalmas helyet az idei tábo­rozásra. Mindezek után el lehet mondani, hogy a me­gyében dolgozó felnőtt úttö­rővezetők, pártolótagok se­gítségével szervezett mintegy kétszáz általános iskolai tá­bor behálózza az ország egész területét, megismerteti a résztvevőkkel a haza legjel­legzetesebb tájait, tájegysé­geit, falvait, községeit. Az idei táborozási elképze­léseket nehezítette, hogy a Veszprém megyei Tanács jú­nius első felében tartott ülé­Szolnoki „kalandozások” Július 11. és július 17. kö­zött ismét várja a „Kalandos nyár” programsorozata a szolnoki tizenéveseket. Hét­főn este fél 7 órától a TIT városi szervezetének Koper­nikusz termében „Meddig látnak el a földi távcsövek”? címmel a csillagászati megfi­gyelések legújabb eredmé­nyeiről tájékoztatja az érdek­lődőket dr. Kelemen János csillagász. Ezt követően este 8 órától távcsöves bemutató lesz a csillagvizsgálóban. Jú­lius 14-én délelőtt 10 órától a „Kalandozás az ember vi­lágában” sorozat újabb fog­lalkozására várja a fiatalo­kat Horváth András pszicho­lógus, július 16-án, szomba­ton pedig, reggel 8 órakor az úttörőház elől Szolnok kör­nyéki kirándulásra indulhat­nak a túrakedvelők. sén úgy határozott, hogy mindazon úttörőtáborokat bezárják, amelyek vízelve­zető rendszere közvetlenül nincsen a szennyvíztelepre kötve, hanem a szállítást szippantókocsikkal oldják meg. Az állásfoglalás azt is leszögezi, ez a megoldás azért elfogadhatatlan, mert az így kiszállított víz zöme tisztítás nélkül jut vissza a tóba. A döntés megyénket is érintet­te, mivel Balatonalmádi szomszédságában lévő Káp- talanfüreden Törökszentmik- lós, továbbá a szolnoki járás is rendelkezik egy-egy úttö­rőtáborral. Ilymódon hirte­lenjében több mint ezerszáz megyénkben diák üdültetése vált bizonytalanná. Szerencsére a gyors tár­gyalások, egyeztetések ered­ményeképpen rövid időn be­lül Fonyódon és Csillebércen sikerült táborhelyet szerezni az érintett csapatok vala­mennyi úttörőjének. Hogy j közkedvelt, népszerű és óriá­si forgalmat lebonyolító káp­talanfüredi táborok mikor fogadhatják ismét a gyereke­ket, ezt ma még csak talál­gatni lehet. A fenntartásban, az üzemeltetésben érintett megyénkbeli tanácsok befi­zették a szennyvíztelep épí­téséhez kért több mint egy­millió forint pénzbeli hozzá­járulást, de a nyitán már az ott folyó munkálatok gyor­saságától, szervezettségétől függ. Nem nehéz kitalálni, hogy erre, ha minden rend­ben halad, talán a követke­ző nyáron kerülhet sor. D. Sz. M. A kőszínházak egymás után csukják be kapuikat, a mienk, a Szigligeti bejára­tánál is ott függ a tábla: nyári szünet. A szokásos zá- porpróbót is megtartották már, s a színpadra zúduló víztömeg nemcsak a tűzbiz­tonsági berendezéseket tette próbára, jól működnek-e, hanem lemosta a deszkákról az évad porát — képletesen, de talán valóságosan is — s egyben az elhullajtott verej- tékcseppeket is. Mert bi­zony nem volt könnyű ki­lenc nagyszínházi bemutatót „kiizzadnia” egyetlen év­adban az alig több mint har- m i nctagú társ ul a tnak! Ilyenkor, évadzárás ide­jén felvetődik a színházba járó emberben a kérdés: milyen is volt az évad, me­lyet magunk mögött ha­gyunk? Az előadásokról év­közben rendszeresen beszá­moló krónikás legszíveseb­ben azt felelné, hogy véle­ményét elmondta már egy- egy bemutató alkalmával. Hisz végtére is az évad, a bemutatók története, lénye­gét a látott előadások képe­zik. Mégis, mert ilyenkor így illik, meg mert szokás is már, s mert a mérlegelő visszapillantásnak talán va­lami haszna is lehet, meg­próbálja leírni és közread­ni néhány olyan következ­tetését amely részben talán a kérdésre is válaszul szol­gál. Kezdve mindjárt egy egé­szen általánosnak tűnő megállapítással: az elmúlt évad, a ’82—83-as — jóval csendesebbnek bizonyult, mint az előzőek. Benyomá­saim, tapasztalataim leg­alábbis ezt sugallják. Vitat­ható. zajos sikerek meg nem rázkódtatták, s „kiugró” bu­kások sem tarkították, de igazán kiemelkedő, olyan színháztörténeti jelentőségű előadás sem született, mint évekkel ezelőtt a Tangó. Kiegyensúlyozottan nyugodt, csaknem nyugalmas eszten­dőt tudhat maga mögött a színház. Amiben volt min­den, ami egy olyan színház­tól kívántatik, akár a miénk, amely a közönség legkülön­félébb igényeit van hivatva kielégíteni. S általában min­den a helyén is volt. (Kivé­ve a Várj. amíg sötét lesz című krimit, amely zonzó műfaja ellenére is csaló­dást okozott.) Semmi végletesség, szél­sőségesség, sem tartalomban, sem formában, jóllehet az útkeresés és a kísérletező kedv sem veszett ki a tár­sulatból. Úgy tűnik, (lehet, hogy csalóka ez a látszat), a Szigligeti életében a mű­vészi megnyugvás ideje ál­lott be. Ami egyáltalán nem jelent valami elvtelen bele­nyugvást a megváltoztatha- tatlanba, nem alkotói meg­alkuvást vagy bizonyos meg­torpanást. netán tanácsta­lanságot. avagy művészi el­bizonytalanodást. Ellenkező­leg. Jelenti többek között azt a művészi mérsékletet, ami például egy színre vitt dráma, a választott mű iro­dalmi anyagában való fo­kozott elmélyülésben, a mű kínálta lehetőségek maxi­mális kibontásának igényé­ben mutatkozik meg. Fé­nyes példája ennek a Ványa bácsi; Padi István mondhat­ni új dimenzióit fedezte fel Csehov színművének Vagy Csizmadia Tibor Vonó Ig- náca, amelyben revelánsan tárul fel az írói mondani­való. Egyébként Paát István — művészeti vezető lévén magatartása rányomhatja bélyegét a társulat arculatá­ra is — régebbi önmagá­hoz képest kissé megszeli- dűlt, vagy talán bölcsebb lett. egyre megy, a lényeg: művészi munkájában a még erőteljesebb elmélyülés ta­pasztalható. Fokozott igé­nyesség a drámai tartalom kibontásában — ez az a szellemi közös nevező, amely egyébként a különböző al­katú és vérmérsékletű és tán némileg eltérő szemlé­letű művésztársakat, rende­zőket is egybefogja, össze­tartja. És most az évadról vala­mivel tényszerűdben mér­legelve is bizonyos tényeket. Hét bemutató a nagyszín­házban, négy premier a ki­csiben, a Szobaszínházban. S két gyermekdarab, íme a leltár, az évad summája. Mennyiségében, is tiszteletre méltó teljesítmény. Persze a leltárnak ez csak az egyik oldala, a műhely produktu­ma. Az érem másik oldala, ahogy mondani szoktuk, az előadások fogadtatása. Kezd­ve azzal, hogy hányán lép­ték át az elmúlt évben a Szigligeti küszöbét, mert ez perdöntő színház és közön­ség mai kapcsolatában. (S mikor nem az!) És nem egyszerűen az a tény. hogy hányán váltottak bérletet a színházba. Mert igaz hogy évek óta — ez már tenden­cia — fogy a bérlők szá­ma, az elmúlt évadban már jóval tízezer alá esett, de ez a csökkenés nem feltét­lenül színház és közönség viszonyának lazulását jelent­heti, lehet a nézők kritiká­ja is egy meglehetősen sok kötöttséget hordozó jegybiz­tosítási rendszerről, kifejez­heti a jelenlegi bérletes forma megújításának akár a szükségességét is. A láto­gatottság mutatói közül sok­kal fontosabbak azok az adatok, amelyek ténylegesen tükrözik egy-egy bemutató nézőinek számát, ezen be­lül is, hogy mely előadások­nak volt a legfeltűnőbb kö­zönségsikerük. Ez számok­ban is kimutatható (a szín­háziban estéről estére készí­tettek kimutatást a megje­lent nézőkről). Nos. talán némileg meglepő, hogy a Ványa bácsit 13 és fél ez­ren látták — ez a legtöbb —. majd utána az Ármány és szerelem következik a maga csaknem 11 ezer né­zőjével. megelőzve a nép­szerű zenés játékokat is, az évadnyitó Imádok férjhez mennit, vagy éppen az év­adzáró Zsákbamacskát. Ezek mindenképpen értékes té­nyek, jelzik, hogy minden hiedelemmel ellentétben a közönség nem csupán a ze­nés előadásokra megy be, jóllehet ezek vonzereje két­ségtelenül igen nagy, — pél­da rá a júniusi zenés szín­házi találkozó, ahol még a kevésbé színvonalas előadá­sok fogadtatása is kedvező­nek mondható —. a közön­ség igenis kedveli a jelen­tős emberi tartalmakat ki­fejező, a nagy érzelmeket magas hőfokon megszólalta­tó komoly drámát is. És maradjunk még min­dig az említett kapcsolatnál. Hisz végtére is ha a szín­ház munkáját egy az egy­ben. mechanikusan nem is minősíti, vagy nem mindig minősíti, az a tény, hogy egy előadásnak milyen visszhanjg van, mégis csak fokmérő, a művészi munka eredményességének tükre is. Épp ezért érdekes, hogy erre, már mint az elmúlt évadra, beérett a gyümölcse a Szobaszínház meggyöke­reztetéséért évek óta kifej­tett erőfeszítéseknek is: a közönség végre befogadta ezt az új színházi formát Szolnokon. A Kazetta és a Meier előadásai, amire ré­gebben nem volt példa, min­dig telt ház előtt zajlottak. Ami jelzi egyfelől, hogy programján belül a színház is megtalálta a Szobaszín­házának megfelelő játékot és hozzá természetesen a darabokat, s ugyanakkor a közönség érzékenységét is mutatja. Ha nem is túl vas­tag az a réteg, amely rend­szeres látogatója e kamara- színháznak, de kialakult és létezik egy törzsgárda, amely érdeklődésével hono­rálni tudja az újszerű for­mai kezdeményezéseket, a színházon belüli különleges, egyedi törekvéseket. Amit éppúgy képviselhet egy ke­vésbé ismert avantgarde szerző bemutatása, mint akár egy-egy színész alkal­mi kiruccanása a rendezés csábító területeire. Az' el­múlt évadban többen is kí­sérletet tettek — Nagy Sán­dor Tamás. Koós Olga —, hogy bizonyítsák: nemcsak szerepekben képesek gondol­kodni, alkotóenergiájukból futja e,gy-egy teljes előadás megkomponálására is. Ez­zel kétségtelen, színesedett a színház előadásainak pa­lettája. s ugyanakkor he­lyén való színészi ambí­ciók elégítettek ki. Nem téveszthető szem elől az efféle, évadot átfogó summa zásban az a tény sem, amit két ifjú rendező mun­kába állása jelent. Ügy tű­nik, velük friss vér került a színház egyébként sem fá­radt ereibe. Friss szemléle­tet. s a bizonyítás szándé­kával együttjáró nagy aka­rást hoztak magukkal, s ezt Éry-Kovács András és Csiz­madia Tibor munkájával is igazolta. Gondolom, a sike­res kezdetek után a követ­kező években a fiatalos len­dületből sok mindenre fut­hatja, ötletben, szándékban, újfajta izgalmak keltésében. Annál is inkább, mert Csiz­madia Tibor az expresszio­nista Kazetta előadásán túl az évad egyik szakmai sike­rét is hozta a Szigligetinek a vidéki színházak fővárosi fesztiválján; Fejes Endre drámájának, a Vonó Ignác­unk nagyvonalú és új szem­léletű, érzékletes színre vi­telével egyértelmű elisme­rést szerzett a seregszemle népes mezőnyében! Jó érzés mindezekről szólni, hiszen oly időkben történnek meg, amikor Thália vidéki „temp­lomaiban” őrségváltás fo­lyik, hol itt, hol ott éri ér­zékeny veszteség az egyes színházakat, s nem minden társulat vészeli illetve vé­szelte át oly eredménnyel ezt a változásokkal terhes időszakot, mint ahogyan a Szigligetinek sikerült. Hisz a friss erőkkel gyarapodott rendezői kar mellett stabil színészgárda áll. Állandó­sulására mi sem jellemzőbb, minthogy a vezető művészek közül az egyetlen Bán Já­nos kivételével évad végez­tével senki nem vette a ka­lapját. Egyébként az évad nem szűkölködött jeles színészi alakításokban. (Jóllehet gya­korta gond a színészi telje­sítmények egyenetlensége egy előadáson belül is.) És ez nemcsak a közönség szempontjából értékelendő, fontos a művészek közérzeté­nek oldaláról is. Hisz egyé­ni sikerek nélkül aligha alakulhat ki jó közérzet egy társulatban* jó közérzet, ami az eredményes munka felté­tele is egyben. Hogy csak példákat említsek: Egri Kati például erre az évre érettbe zenés játékok igazi főszerep­lőjévé, akire akár bizton rá lehet építeni egy egész elő­adást is. (Az Imádok férjhez menni és a Zsákbamacska sikere nagyrészt az ő érde­me.) Nagy Gábor a Schiller - drámában csillogtatta meg végre tehetségét, Kovács La­jos, akivel szemben nem ke­vés fenntartásunk lehetett, az elmúlt évadban egyértel­műen bizonyította, hogy va­lóban színész, méghozzá jó színész, csak megfelelő sze­rep kell neki: Ványa bácsi­ként és Meierkónt is mara­dandót alkotott. Aztán Szo- boszlai Éva, ő is több sze­repben hívta fel magára a figyelmet. (Milyen kitűnő Szonya volt a Ványa bácsi­ban!) A Vonó Ignác bán Bajcsay Máriát fedezhettük fel. S ugyancsak emlékeze­tes - marad Vallai Péter Ár­mány és szerelem-beli sze­repében. valamint a Ványa bácsi riasztó professzoraként. Kiragadott példák, említhet­nék másokat is. Szélcsendben, talán egy kissé árnyékban is _ dolgozott színházunk az elmúlt évad­ban. A fentiekből azonban bizonyára kitűnt, hogy en­nek ellenére vagy talán ép­pen ezért serény munka folyt benne, számottevő, ha nem is hangos sikerektől övezett eredményekkel. For­málódott a társulat belső stabilitása, folytatódott a színházon belüli művészi erők kiegyensúlyozása, sőt, ha halványan is, de már rajzolódnak a sajátos szín­házi arculat vonásai is. Biz­tató, hogy a színház kedvező lépéseket tett előre az igé­nyesen szórakoztató és a szocialista emberi tartalma­kat korszerűen kifejező szín­ház irányába. S ez már a jövő. Jó volna előre tudni, mit hoz majd, erre azonban még vámunk kell néhány hónapot, amikor a színház újra megnyitja kapuit. A krónikás), mi tagadás, türel­metlenül várja ezt a pilla­natot. Valkó Mihály Úttörőnyár ’83 Kerékpáros, szak-, vízi- és gyalogos vándortáborok Több mint tízezer diák üdülhet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom