Szolnok Megyei Néplap, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-06 / 158. szám
1983. JÚLIUS 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Gutenberg unokája —szárnyakkal Az ötnapos munkahét általánossá válásával mint szerte az országban bárhol, bármely gyárban, üzemben. így a Szolnoki Nyomda Vállalat dolgozói is arra törekednek, hogy megnövekedett szabad idejüket értelmesen, hasznosan töltsék el. Van olyan közöttük, aki fotózással, barkácsolással, elektronikával foglalkozik, de akad közöttük amatőr festő, grafikus, sőt vitorlázó repülő is... A repülés utáni vágyam »észen gyermekkoromig yúlik vissza, ott gyökerezik, égy-ötéves lehettem, ami- >r megépítettem első repü- aéo-modelleimet, amelyek ég igen egyszerűek, kez- ítlegesek voltak. Udvarunk kerítésének léceiből készí- ■ttem őket, amiért gyakran madt nézeteltérés köztem szüleim között. «F Szilárd elhatározásom volt, >gy tanulmányaim végeztéül vadászpilóta ieszek. Nem került, mert családi körűién yeim meggátolták a to- íbbtanulást. így az általá- 3S iskola befejezése után /omd ás ztan u lónak jelent- ;ztem. A repülés iránt érzett von- ilom mindig megmaradt ;nnem, bárhová is kerülni életem során. Teltek az »ek, s egyre inkább úgy nt, hogy a repülés már ak gyermekkori álmom arad. amikor egy évvel az- án, hogy Szolnokra jöttem, 1975 őszén — felfigyeltem MHSZ felhívására, amely gokat toborzott az MHSZ ■pülőklubjába. Jelentkeztem és vártam az edményt. Meglehetősen isszú idő után kaptam vá- szt. Meg kellett jelennem repülőorvosi bizottság őtt, ahol részletes kivizsgá- s után alkalmasnak minő- ;ettek. Kezdetét vette a komoly és tenzív elméleti oktatás, elynek során megtanultam indazt, amire egy vitorlázó pülőnek szüksége van ahhoz, hogy teljes biztonsággal felszállhasson. A tantermi foglalkozásokat vizsga követte és csak azután kezdődött a gyakorlati**' foglalkozás. Kezdetben minden növendék oktatóval száll fel, az ő segítségével sajátítja el a gép vezetésének minden, legapróbb tudnivalóját, hogy amikor eljön az ideje, már egyedül is magabiztosan kezelje a láb- és botkormányt, hogy soha ne jelentsen problémát — legalábbis megoldhatatlan problémát — a növendéknek, ha váratlan akadályokkal kerül szembe, ötvenedik felszállás az, amely után a növendék — feltéve, hogy az oktató alkalmasnak találja erre, — egyedül emelkedhet fel. És ez egy csodálatos pilr lanat. Az ember ekkor repül először önállóan, ekkor kapja az első feladatot, amit minden segítség nélkül kell végrehajtani. Ez már a gyakorlati vizsga. Ha ez sikerül, akkor lehetőség nyílik a többszöri önálló repülésre. Mindez egyszerűen hangzik, pedig bonyolult dolog. A levegőben minden másodpercet végig kell dolgozni. A repülés nem veszélytelen sport. Kiegyensúlyozottságot, nyugodtságot követel, mert vannak kellemetlen pillanatai is, amikor a pilóta helytállásától az élete függ. Számomra a legemlékezetesebb ilyen eset egy kötélszakadás volt, felszállás alkalmával. A gépet ilyenkor csőrlőmotor húzza nagv sebességgel, egy acélkötél segítségével. Száz méteren lehettem, amikor csat- tanásra lettem figyelmes. Azonnal tudtam, hogy a kötél szakadt el. Hiába csináltam mindent úgy, ahogy tanultam, nem használt. A gép önálló életet élt, egyre emelkedett. A magasságmérő 120 méter magasságot jelzett. Döntenem kellett, hogy a gép épségének kockáztatásával gyorsan leszállók, vagy előbb kétszer száznyolcvan fokos fordulatot teszek, s csak ezután teszem le a gépet. Végül is végrehajtottam a fordulókat, így sikerült sértetlenül földet érnem. Ezek a dolgok is hozzátartoznak a repüléshez. Odakint a repülőtéren valószínű, hogy ezért is alakult ki köztünk, siklórepülők között mély, már-már testvéri viszony. Nem lehetünk önzőek, nem törődhetünk csak a magunk dolgával, mert ez könnyen végzetes lehet. Figyeljük egymás tevékenységét és bírálatot is mondunk, ha szükséges, amit mindig komolyan is veszünk, hiszen saját magunkat soha nem láthatjuk repülés közben. Azt, hogy milyen mértékben hajtottuk végre feladatainkat, csak társaink láthatják lentről. És ezekre a bírálatokra érdemes odafigyelni. Végezetül annyit, hogy Schmitz Jenő, a Szolnoki Nyomda Vállalat magasnyomó gépmestere, mint vitorlázó repülő, a közeljövőben szeretné elérni az Ezüst Koszorús címet. Ami azzal jár, hogy öt órán át kell a levegőben tartózkodnia megszakítás nélkül, teljesen magára utalva. Kép és szöveg: Kepics Sándor Hírek — Úszás. Szegeden, az országos vidékbajnokságon a Vízügy SE úszói az alábbi jobb eredményeket érték el. Férfi 100 m gyors: 2. Pintér Zoltán 56.67 mp (megyei ifjúsági és felnőtt csúcs). 100 m mell: 2. Krdp- kó Zoltán 1:12.25. 100 m páll.: 3. Kripkó 1:02.17. (»legyei ifjúsági és felnőtt csúcs). 200 m. mell: 3. Németh Zsolt 2:42.79. 200 m vegyes: 3. Németh 2:20.78. — Elmarad a líbiai férfi röplabda válogatott szolnoki vendégszereplése, amit július 4—14. között terveztek. Az afrikaiak az arab vallási ünnepre hivatkozva mondták le a szereplést, a látogatásra egy későbbi időpontban kerül majd sor. — Megkezdték a verseny- sorozatot a Magyar Postagalamb Szövetség szolnoki RÍ. egyesületének galambászai is. Először a Brünn I 359250 méteres távolságon indították útnak a galambokat. A tenyésztők élcsoportja a visszaérkezés alapján: 1. Demeter József. 2. Erdős József, 3. Demeter József, 4. Vass József, 5. Pálszabó Lajos, 6. Mondok Imre. A második verseny a H. Bród 456 kilométeres távon volt. Az élcsoport: 1. Pogány Gyula. 2. Demeter József, 3. Pásztor Róbertné, 4. Demeter József, 5. Tóth Pál. 6. Szőke Sándor. Könnyűbúvárok versenyei Sűrített program, kiemelkedő eredmények Az MHSZ Kötivizig Köny- nyűbúvár Klub sportolói az elmúlt három hét alatt három rangos versenyen vettek részt. Indultak az észt nemzeti bajnokságon, idehaza pedig á Delfin és a BHS Könnyűbúvár Klub nemzetközi kupáján. A dús, de fárasztó programokban a szolnoki fiatalok ragyogóan helyt álltak Eredmények. Delfin kupa, összetett csapatbajnokság: 2. Szolnok. BHG nemzetközi kupa: 2. Szolnok Egyéniben a legeredményesebb férfi versenyző Surányi László volt, aki három első és két második helyezést ért el. A nőknél Ecsédi Zsuzsanna volt a legeredményesebb két első és két második helyezésével. A többi sportoló: Pataky Beáta, Papp Zoltán és Bata István sok értékes helyezésével járult hozzá az összetett csapat eredmény sikereihez. Edző: Takács Zoltán. A hátralévő időben a sportolók a júliusban megrendezésre kerülő országos bajnokság, vidéki bajnokság és a Neptun kupa versenyeire készülnek, hasonló sikerek reményében. Jubilál a Lehel Kupa Jászberény legjelentősebb sporteseménye jubileumához érkezett, ugyanis tizedik alkalommal rendezik meg a nemzetköz] női röplabdatornát ifjúsági válogatottak részére. Az európai sportnaptárban is szereplő eseményre hat országból — Szovjetunió, Lengyelország, Cseíhszlovákia, NSZK, Franciaország. Bulgária — jönnek el a legjobb ifjúsági játékosok hogy a magyar „A” és „B” csapat társaságában megmérkőzzenek a rangos kupáért. A ma kezdődő torna vasárnap a döntőkkel ér véget. Ameny- nyiben a Szovjetunió győz, véglegesen övéké a kupa, mert a kiírás értelmében amelyik csapat három egymást követő évben győztes, hazaviheti a trófeát. Nehéz jósolni, mert a csehszlovákok eddig kétszer, a lengyelek pedig háromszor (nem egymásután) bizonyultak a legjobbnak. A magyar válogatott is szeretné emlékezetessé tenni a jubileumot, ők voltak az első győztesek 1974-ben. A röplabda szerelmesei — egyre többen vannak — jó mérkőzéseket, igazi sportcsemegét várnak. Egy nosztalgia- mérkőzés is színesíti a gazdag programot: szombaton lépnek pályára bemutató mérkőzésen a Lehel volt 6zuperligás játékosai. Valamennyi mérkőzés színhelye a Hűtőgépgyár sportcsarnoka. Fenti képünkön az öt évvel ezelőtti döntő, amelyet Csehszlovákia és Románia játszott. Ezúttal vajon melyik két együttes kerül a fináléba ? Helytálltak Az MHSZ Országos Központ július 1—3 között Tatán rendezte meg a sorkötelesek általános honvédelmi versenyének hetedik országos döntőjét, amelyen húsz csapat 6—6 versenyzővel vett részt. A fiatalok hatezer méteres terepfutásban, lövészetben és 400 m-es (13 akadály- lyal nehezített) pályán mérték össze tudásukat. Megyénket a karcagi sorkötelesek képviselték és egy helyezési ponttal lemaradva a dobogóról, az előkelő 4. helyezést érték el. A csapat tagjai: Antal Ferenc, Kun Tibor, Pető János, Sánta László, Urbán Zoltán és Ver- sánszki Ferenc. A rádió és a televízió műsora Labdarúgás Új csoportbeosztás Rádió I SZOLNOKI STÜDIÖ: 7.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Akit régen hallottunk, n Jones éneöoel. — 17.20: Ivó- . Braun Ágoston jegyzete. — :5: Üj kórusfelvételek 3 mezből. — 17.30: Zenés autóp. Szerkesztő: Tamási László. 18.00—18.30: Alföldi krónika. KOSSUTH: 25: Hobbi Dominó. — 8.55: ári szabadságon? — 9.10: Ze- :ari muzsika. — 10.05: Gyerkeknek. — 10.32: A Rádió- iház bemutatója. A Liliom a. Kőváry György éteri já- a Molnár Ferencről. Rende- Pós Sándor. — 11.28: Az iú Szivek”. Magyar dal- és cegyüttes műsorából. — 12.45: gvetőtk. — 13.05: Operasláeik. — 13.35: Dzsesszmeilödi- Kiss Imre műsora. — 14.29: ka bácsi levelesládája. — 5: Angelo Ephrikian együt- > Gesualdo-madrigálokat éne- . — 15.28: Szíriusz és az ősr- Der. Fantasztikus rádiójáték. 16.03: László Maréit operett- Dkat énekel. — 16.31: Kuruc Dk népi gyűjtésekből. — 16.49: tikusok fóruma. — 17.05: Ro- ota a gyárban. Riport. — 0: Reflektorfényben egy ope- ria. — 17.54: Bach: V. Bran- burgi verseny. — 19.15: Vi- rodalmi Dekameron. — 19.51: Utry Anna, Renényi Sándor és Svéd Sándor nótafelvételeiből. — 20.27: Bailassa Sándor: írisz. Op. 22. — 20.40: A zene nem ismer határokat. — 22.30: Kapcsoljuk a hármas stúdiót. — Kb.: 23.30: Zenekari muzsika. — 010: A Mertens rézfúvós együttes játszik. v PETŐFI: 8.05: Lehár Ferenc saját műveit vezényli a Zürichi Tonhalle zenekar élén. — 8.35: Idősebbek hullámhosszán. — 9.30: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.45: Fúvós muzsika a XIX. századból. — lO.uO: Zenedélelőtt. — 12.05: Gyöngyösi Rácz Géza népi zenekara játszik. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.30: Labirintus. — 14.00: A Petőfi rádió zenés délutánja. — 16.40: Fiataloknak! — 17.30: ötödik sebesség. — 18.35: Újdonságainkból. — 19.15: Népdalaink világa. X/2. — 19.45: A Golden Earring együttes felvételeiből. — 20.35: Rádiószínház. — 21.52: Moszkvából érkezett. — 22.22: Lakatos Miklós és népi zenekara játszik Urbán Katalin és Perczel Miklós nótákat énekel. — 23.20: Könnyűzene Ránki György szerzemény eibőj 3 MŰSOR: 9.00: Névtelen hősök. — 10.00: Szimfonikus zene. — 12.00: Barokk kamarazene. — 13.07: Magyar zeneszerzők. — 13.59: Magyar IrodalYni Arcképcsarnok. Weöres Sándor. — 14.19: Massenet operáiból. — 15.02: Beethoven-művek. — 16.50: öt földrész zenéje. — 17.00: Bartók: I. szonáta. — 17.40: Johnny és Edgár Winter 1976-os koncertlemeze. — 18.18: Zenekari muzsika. — 19.05: Rimszkij-Korszakov ciklus. X/3. rész. Hópehelyke. Négyfelvonásos opera — előjátékkal. — 22.38: Részletek a Dave Brubec kvartett budapesti hangversenyéből; II. rész. Televízió 8.00: Tévétoma (sz. ism.) 8.05: Szünidei matiné. Kristóf úr. (sz.) Csehszlovák rajzfilmsorozat 13/7. rész: Klo- tild néne. 8.10: Tündér Erzséböt. (ism. sz.) 8.35: Ültess egy fát, nem élitél hiába! (ism. sz.) 9.10: Muzsikáló szerszámok 1. (sz.) A tekerőlant (isim.) 9.35: A hat kópé (sz.) Kanadai kisjátékfilmsorozat (ism.) 3/3. rész: Gubanc. 10.00: Delta. Tudományos híradó, (ism. sz.) 10.25; Nyugtalan szeretet (sz.) Csehszlovák filmsorozat. 5/5. rész: A család. 11.20: Képújság. 16.45: Hírek. 16.50: Egy világjáró viszontagságai (sz.) W. S. Maugham novellájának: tévéfilm változata: Egy igazi úr. 17.20: A rövidíilmstúdiók műhelyéből: 1. Csontvári Kosztka Tivadar (sz.) 2. Csonka János (sz.) 3. Előhívás. 18 10: Képújság. 18.15: Reklám. 18.22: Kőpor . . . kőpor (sz.) Riportfilm. 18.50: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.55: Reklám. 19.10: Tévétorna (sz.) 19.15: Esti mese (sz.) 19.30: TV-híradó. (sz.) 20.00: Szicíliai Don Giovanni. Magyarul beszélő olasz film (14 éven felülieknek!) 21.40: A hét műtárgya, (sz.) Franz Anten Maulíbertsch: Szt. József halála. (Magyar Nemzeti Galéria). 21.50: Óriáskerék. A Reflektor Szerkesztőség műsora 13/1. rész. 22.20: TV-híradó 3. (sz.) 2. MŰSOR: 20.01: Gólyavári esték (sz.) Fejezetek a vallástörténet köréből 12/11. rész: Reneszánsz és előreformáció. 20.40: TV-híradó 2. (sz.) 21.00: Giacomo Puccini: Bohémélet. (ism.) A New Yorki Metropolitan előadása (sz.) 23.05: Képújság. BUKAREST: 16.20: Kulturális hiradó. 16.50: A nők világa. 17.40: Algíri képek. 17.50: A legkisebbeknek. 19.30: TV-hiradó. 19.50: A beteljesülések korszaka. Politikai, ideológiai fórum. 20.10: Dallamok és előadók. 20.20: Telesport. 22.25: TV-hiradó. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.30: Báró Münchausen kalandjai. Szovjet rajzfilmsorozat 2. rész. 16.45: A hazai erdőben 1. rész. 17.15: Alexander Dumas: A párizsi mohikánok. Tévéfilmsorozat 2. rész. (ism.) 18.10: Vendégünk. 18.15: Melódia-egyveleg. 20.00: NapLemente délben. Magyar film. 21.30: Időszerű események. 22.00: A rendőrség naplójából. 22.10: Pavel Heinz hegedűversenye. A területi labdarúgó-bajnokság új csoportbeosztása. Tísza-csoport: Hajdúböszörmény, Debreceni Universitas, Hajdúszoboseló, Balmazújváros, Püspökladány, Rakamaz, Tiszavasvári, Kis- várda, Mátészalka, Rákóczi- falva, Jászkisér, Bem József SE, Debreceni Volán, Bakta- lórántháza, Olefin SC, Jászberényi Lehel. Érdekesség, hogy a Jászberényi Lehel és az Olefin SC (Leninváros) átkerült a Tisza-csoportba. A Néplap 28. heti totótippje J.S. Liege—Zürich 12 12 12 12 2. Hammarby—Bryne i l 2 2 3. S. Praha—Young B. 12 12 12 12 4. Malmö—Bremen l l 1 1 5. st. Gallen—Poigon l 2 1 2 6. Aarsus—Luzern i 2 2 1 7. Inter. Brat.—Sloboda T. 12 12 12 12 8. Innsbruck*—Bp. Honv. 2 X 2 X 9. Stavanger—Eisenstadt 1 X 1 X lü. Bohémians—Odense X 1 1 X 11. Göteborg—Gdynia 12 12 12 12 12. Botev—Bielefeld l X X 1 13. Videoton—Sturm Graz X Pótmérkőzések: 2. 2. X 1. 1 1 Körös-csoport: Békés, Gyula, Orosháza, Szarvas, Nagyszénás, Délép SC, Szegedi Dózsa, Szegedi VSE, Kecske^ méti TE, Kun Béla SE, La- josmizse, BKV Előre, Határőr Dózsa, Szentesi Vízmű, Kiskunhalas, Tisza Cipő SE. Ebben a csoportban is történt változás. Meglepetésre egy fővárosi csapatot ide soroltak és Szolnok megye bajnoka, a Tisza Cipő SE is ebben a csoportban folytatja a pontvadászatot. Bajban egy fanatikus szurkoló Az angol negyedik ligás Chester City eeyiK. leghűségesebb szurkolója, Kari Fenney, mert kedvenc együttese nevét megváltoztatták. Ez még nem is volna baj, de öt évvel ezelőtt Fenney hátára bátyja tetoválta oda kitörölhetetlenül a ..Chester” szót, és most a névbövítéa során kapott ,,City” már nem fér Fenney hátára. Áthidaló megoldásként a labdarúgó-rajongók úgy döntöttek, hogy a Cityt a 27 éves fiatalember jobb felső karjára tetoválják majd.