Szolnok Megyei Néplap, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-31 / 180. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. JÚLIÜS 31. HEfFO: Elénk vi«8*han|jot kelt az NSZK-ban a Hone cker—Strauss találkozó — Arafat Sz avul-Arábiába utazik, hogy Fahd királlyal tárgyaljon — Pekingben kínai- brit tárgyalás Hongkong jövőjéről. KEDD: Súlyos zavargások Sri Lankában a szingalézek és a tamilok között. — Cheysson francia külügyminiszter latin-amerikai kör útra indul, amelynek első állomása Brazília — Hazaérkezik washingtoni és párizsi tárgyalásai után Dzsemajel libanoni elnök. SZERDA: Samir izraeli kül- üey- és Arensz hadügymi niszter Washingtonban Reagan elnökkel, valamint Sbultz külügy- és Weinberger hadügyminiszterrel tárgyal — Heves harcok az iraki—iráni háborúban, az északi fronton — Castro Kuba nemzeti ünnepén a tárgyalási készséget és honvédelmi felkészülést hangsúlyozza CSÜTÖRTÖK: Az el nem kötelezett országok tiltakoznak az USA közép-amerikai flot tatüntetése ellen — Ismét harcok a PFSZ-nek Arafat mögött felsorakozó és az ellene lázadó csapatai között Libanonban miközben Arafat Jugoszláviában tárgyal — A Biztonsági Tanács összehívását kérik az arab országok a hebroni hármas gyilkosság miatt FENTEK: Az amerikai kép- viselőbáz többsége a nicara- gual ellenforradalmárok támogatásának megszüntetésére szavaz — A Közös Piac új élelmiszerbehozatali rendszert léptet életbe egyidejűleg a termelőknek nyújtott állami támogatás csökkentését írja elő — Rómában Bet.no Craxi kijelölt miniszterelnök befejezi előzetes tárgyalásait SZOMBAT: Cheysson francia külügyminiszter latin-amerikai kőrútjának második állomására. Bolíviába érkezik — vü Hszüe-csien kinai külügyminiszter befejezi pakisztáni tárgyalását — A madridi értekezleten a résztvevő országok egyöntetűen igyekeznek Máltát meggyőzni a megegyezés érdekében, s elhatározzák, hogy augusztus 25-tg heti egy további ülést tartanak — McFarlane, Reagan új közel-keleti megbízottja elindul első tárgyaló- kőrútjára. Miért makacsolta meg magát Málta Madridban? A madridi összeurópai értekezleten végre, három esztendő annyi vitája után sikerült megegyezésre jutni. A szocialista országok elfogadták az el nem kötelezett és semleges államok kompromisszumos javaslatát, amelyet egy ideig tartó habozás után a NATO tagjai is magukévá tettek. A konszenzus, azaz valamennyi részvevő egyetértése, mégis, várat magára, mert egyetlen egy ország küldötte nemet mond. A kis szigetország Málta kormánya makacskodik, mondván, hogy ragaszkodik egy olyan konferencia összehívásához, amely megvitatja a Földközi-tenger térségének biztonságát. A máltai követelés nem új. Már Helsinkiben, meg Géniben, az előkészítő tárgyaláson előhozakodott Málta képviselője vele. Az ellenterv, amellyel a 32 európai és két észak-amerikai ország akkor is elutasította, most is elvetette a máltai javaslatot, mivel a Földközi-tenger térségének biztonsága túl nagy és túl bonyolult vitatéma. (Gondoljuk csak el: Beletartoznék a Közel-Kelet ügye, Izrael biztonsága, egy palesztin állam létrehozása, az arab országok egymás Evarist Saliba, Málta küldötte a madridi Európa-találkozón. Málta még nem adta végső hozzájárulását a madridi záróokmányhoz közti viszonya!). Az európai biztonság és együttműködés keservesen és törékenyen összehordott diplomáciai konstrukcióját veszélyeztetné, ha összekapcsolnák más, távolabbi és megoldásra még egyáltalán nem érett problémákkal. De miért vállalja Málta a kellemetlenkedő harmincötödik szerepét Madridban? Aligha csak öncélúan. Valószínű, hogy a háttérben valakik ösztönzik, urambocsá, talán pénzelik Máltát.. . A báto- rítókat minden bizonnyal — Európán kívül kell keresni. Azok között, akiknek nem érdekük az európai megegyezés, vagy akik valóban bele akarják keverni a közel-keleti viszályt az európai problémák közé. Pedig Európában a feszültség elemei között itt és ott az enyhülés jelei tűnnek fel már. A madridi megegyezés mellett szót érdemel a bécsi haderőcsökkentési tárgyaláson újra jelentkező derűlátás, vagy éppen Franz Josef Strauss körútja három szocialista országban. A bajor miniszterelnököt, aki különösen Varsóban tett pozotív) megnyilatkozásaival keltett élénk feltűnést, az NDK-ban fogadta Honecker államfő. Hazatérve Strauss sajtókonferencián ismételte meg az enyhülés irányába ható kijelentéseit. Például azt, hogy Európában semmilyen háborús veszély nincs, s szembeszállt azokkal, akik az NSZK-ban háborús hisztériát szítanak... Miért szavazott az amerikai képviselőház Reagan nicaraguai politikája ellen? Kezdjük józanságra intő mondattal: Sajnos, nem a képviselőház mondja ki az utolsó szót, hanem a republikánus többségű szenátus. Így tehát elképzelhető, hogy ott más lesz az eredmény, azaz ott nem szavaznak az USA nicaraguai politikája ellen. A képviselőház többsége mindenesetre azt kívánja, hogy hagyják abba a nicaraguai ellenforradalmárok támogatását. A vitában gyakran hangzott el Vietnam neve. A honatyák egy része attól tart, hogy a közép-amerikai dzsungelekben újra kezdődik egy vietnami típusú kaland. Washingtonban hivatalosan azt állítják: csupán 'hadgyakorlatokra mozgósítják a repülőgépanyahajókat, a tengerészgyalogosokat. Csak gyakorolni akarják a partraszállást, nem pedig valóságban véghez vinni — valahol Nicaraguában. Sőt, Reagan egy sajtóértekezleten politikai megoldás szükségességét emlegette. Fidel Castro kubai államfő és D’Escoto nicaraguai külügyminiszter szintén kijelentette: igen, Kuba, aíkárcsak Nicaragua, hajlandó tárgyalni a térség problémáinak békés megoldásáról, a külföldi katonai tanácsadók kölcsönös visszavonásáról és annak tilalmáról, hogy a térség országaiba kívülről külföldi fegyvereket szállítsanak. A washingtoni képviselőház vitájában elhangzott, hogy a flottatüntetés a leghosszabb időben történik, hiszen egyre több tárgyalási ajánlat hangzik el, s ilyen körülmények között az USA csak elszigetelődik a világban. Pálfy József Óvári Mikiás hazaérkezett Kubábél Tegnap hazaérkezett Kubából a magyar párt- és kormányküldöttség, amely Óvári Miklósnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével részt vett a kubai forradalom kezdetét jelentő Moncada-laktanya elleni támadás 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken. Óvári Miklóst Havannában fogadta Fidel Castro Ruz, a Kubai Kommunista Párt első titkára, államfő. Ponomarjov sandinista vezetővel tárgyalt Borisz Ponomarjov, az SZKP KB PB póttagja, az SZKP KB titkára, a KB nemzetközi osztályának vezetője pénteken megbeszélést folytatott Jaime Wheelock Románnal, a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front országos vezetőségének tagjával, mezőgazdasági miniszterrel, aki '& Szovjetunió Mezőgazdasági Minisztériumának meghívására tartózkodik a Szovjetunióban. A baráti légkörű és kölcsönös megértés jegyében lezajlott találkozón Pono- marjov és Wheelock időszerű nemzetközi kérdésekről, mindenekelőtt a Közép-Ameri- kában és a Nicaragua körül kialakult helyzetről cserélt véleményt. Nyolc éve írták alá Helsinkiben a záróokmányt II megállapodások végrehajtása mindenki számára előnyős Szovjet értékelések Történelmi jelentőségűnek nevezik a nyolc évvel ezelőtt kezdődött helsinki tanácskozást és a záróokmányt az évforduló alkalmából megjelent szovjet értékelések. Megállapítják: a helsinki fórum eredményeinek jelentősége tovább növekedett A jelenlegi európai helyzet megköveteli, hogy az államok tegyenek közös erőfeszítéseket az enyhülés, a béke és a leszerelés előmozdításáért. A Helsinkiben aláírt megállapodások végrehajtása mindenki számára előnyös: Keletnek és Nyugatnak, a szocialista és a tőkés államoknak egyaránt — írja a tegnapi Pravda. A résztvevő államok közül a Szovjetunió elsőként foglalta alkotimá- nyába az államok közötti kapcsolatokról szóló tíz helsinki elvet, s külpolitikájában következetesen követi azokat. A szocialista országok a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének ez év januárjában Prágában, valamint a hét szocialista ország párt- és állami vezetőinek egy hónapja Moszkvában tartott tanácskozásán újólag megerősítették, hogy alapvető fontosságúnak tartják a Helsinkiben közösen kidolgozott elvek és megállapodások betartását. Egyúttal készségüket fejezték ki, hogy a kölcsönösen előnyös kapcsolatok bővítésére törekszenek valamennyi európai országgal. Az SZKP KB lapján kívül a Novoje Vremja című tekintélyes szovjet külpolitikai hetilap is pozitívan értékeli, hogy Madridban végre sikerült végső formába önteni a tanácskozás záródokumentumát. A madridi tanácskozás újólag bebizonyította: az enyhülés, nem pedig a konfrontáció politikája felel meg Kelet és Nyugat érdekeinek. Az építő jellegű politikai hozzálüás, isikerre vezethet feszültséggel és bizalmatlansággal terhes nehéz időszakokban is. A nemzetközi politikai helyzet e fenti két jellemzőjével kapcsolatiban a Pravda megállapítja, hogy kialakulása a washingtoni politika következménye. A vezető amerikai politikai körök elfordulták az enyhüléstől, és a konfrontáció politikáját részesítik előnyben. Reagan elnöknek a helsinki tanácskozás évfordulójával kapcsolatos nyilatkozatában nem esik szó a biztonságról, az együttműködésről, sem bz államközi kapcsolatok kódexének emlegetett tíz alapelvről. Az amerikai elnök az egész záróokmány eredményét abban látja, hogy az szorgalmazza a kapcsolatok, az eszmék, valamint az informálás ngyobb szabadságát. A záróokmány egyes tételeit kiragadva az enyhülés ellenfelei úgy hamisítják meg azokat, hogy felhasználhatókká váljanak a szocialista országok elleni támadásra, ezeknek az országoknak a belügyeibe történő beavatkozásra — állapítja meg a Pravda. Usztyinov marsall nyilatkozata II szovjet katonapolitika lényege a hatékony védelem Santiago de Cubában nagyszabású ünnepségen emlékeztek meg a kubai forradalom kezdetének, a Moncada-laktanya ostromának 30. évfordulójáról Dmitrij Usztyinov marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere válaszolt a TASZSZ tudósítójának kérdéseire. Kérdés: A NATO tagállamainak, s mindenekelőtt az Egyesült Államoknak a vezetői azt állítják, hogy a Szovjetunió „úgy növeli tovább katonai erejét, hogy az már jóval túllépi védelmi szükségleteinek határait”. Igaz-e ez az állítás? Válasz: A Szovjetunió és szövetségesei saját védelmi potenciáljukat a Varsói Szerződés tagállamainak a megvédelmezéséhez szükséges szinten tartják. Katonai politikánk lényege a hatékony védelme, és semmi több. A Szovjetunió soha nem kezdeményezett fegyverkezési hajszát, s a jövőben sem szándékozik ezt tenni. Ha összehasonlítjuk az Egyesült Államok katonai potenciálját a Szovjetunió védelmi potenciáljával, akkor kiderül, hogy ez nagyjából egyenlő. A mi katonai erőnk nem haladja meg az amerikai katonai erőt. A Szovjetunió nem törekszik katonai fölényre. Felmerül azonban a kérdés, a Szovjetunió védelmi szükségleteinek milyen „határairól” beszélnek a NATO vezetői? Miből indulnak ki akkor, amikor meghatározzák a Szovjetunió védelmi potenciáljának szerintük szükséges nagyságát ? Abból indulnak ki, hogy a Szovjetunió és a Varsói Szerződés védelmi ereje engedje át az elsőbbséget az Egyesült Államok és a NATO katonai erejének. Ilyen védelmi „határokat”, amilyeneket az Egyesült Államok követel tőlünk, a Szovjetunió nem enged meg. Kérdés; Az európai nukleáris fegyverzet korlátosfi- sáról folyó tárgyalásokkal kapcsolatban a nyugati propaganda továbbra is a Szovjetuniót vádolja az építő szándék és az engedékenység hiányával, azzal, hogy a maga számára egyoldalú előnyökre törekszik- Azt is állítják, hogy a Szovjetunió monopóliummal rendelkezik a közepes hatótávolságú rakéták terén. Van-e ezeknek az állításoknak valamiféle alapj uk? Válasz: Ezeknek az állításoknak semmiféle alapjuk nincsen. A tárgyalásokon természetesen minden fél a saját számára előnyösebb feltételek biztosítására törekszik. Ha azonban a tárgyalások témáját az államok gyökeres érdekeit érintő problémák alkotják, akkor ezeket a tárgyalásokat kizárólag egymás törvényes érdekeinek kölcsönös figyelembe vételével lehet folytatni. Pontosan ehhez tartja magát a Szovjetunió Géniben. Az ott előterjesztett konstruktív javaslataink ismertek. A Szovjetunió engedékenységének hiányáról szóló állítások leple alatt tudatosan elködösítik az angol és francia nukleáris fegyverek kérdését. Már önmagában abban a megközelítésben sem lehet felfedezni objektivitást, hogy nem akarják számításba venni ezeket a fegyvereket a NATO európai közép-hatótávolságú nukleáris erőinek keretében. Ez nem más, mint a NATO nyílt törekvése arra, hogy saját számára hatalmas katonai fölényt őrizzen meg Európában. A valóságban természetesen nem létezik semmiféle szovjet „rakéfamonopólium”. Az SS—20 típusú szovjet rakéták kizárólag a NATO ■ európai tagországainak nukleáris potenciálját — ideértve saját rakétáikat is — ellensúlyozzák. Az a követelmény, hogy a NATO oldalán számítsák be Anglia és Franciaország nukleáris fegyverzetét, számunkra nem alku tárgya, hanem olyan objektív szükségszerűség, amelyet biztonságunk érdekei határoznak meg. A Szovjetuniónak minden esetben rendelkeznie kell ezzel egyenértékű fegyverzettel. Kérdés: Az utóbbi időben az Egyesült Államok kormányzatának kezdeményezéséből széles körűen elterjedt az az állítás, hogy a Szovjetunió úgymond fölénnyel rendelkezik az Egyesült Államokkal szemben a hadászati fegyverzet területén. Mit mondhat ön, miniszter elvtárs, ezzel kapcsolatban? Válasz: Jelenleg a Szovjetunió hadászati nukleáris ereje és az Egyesült Államok hadászati támadó ereje ösz- szevetésében hozzávetőleges egyenlőség mutatkozik. A Szovjetunió és az Egyesült Államok hét évvel ezelőtt készítette el a SALT— II. szerződést. Annak minden legapróbb részletét, minden számadatát megvizsgáltuk. Amikor pedig a Szovjetunió és az Egyesült Államok vezetői 1979-ben Bécsben aláírták ezt a szerződést, megalapították, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok között paritás áll fenn a hadászati fegyverzet területén. Ez megmaradt mind a mai napig. Az a helyzet azonban, hogy Washingtonban célul tűzték ki ennek a paritásnak a megtörését, a katonai fölény elérését. Kérdés: Mi a véleménye, miniszter elvtárs, az Egyesült Államokban és a NATO más országaiban folyó propagandakampányról, amelynek célja, hogy a szovjet kormány május 28-án elhangzott nyilatkozatát úgy tüntessék fel, mintha a Nyugat szempontjából a „szovjet katonai fenyegetés” növekedéséről tanúskodnék? Válasz: A Szovjetunió senkit sem fenyegetett és senkit nem fenyeget. A „szovjet veszély” koholmányával egyes nyugati körök igyekeznek elterelni a népek figyelmét a valódi katonai veszélyről, amely a Reagan-kor- mányzat és egyes NATO-szö- vetségesek részéről fenyeget. Az első nukleáris csapásmérés elmélete az Egyesült Államok katonai stratégiájának uralkodó dotkrinájává vált, s lényegében ennek van alárendelve a hadászati fegyverrendszer kifejlesztése és általában a hadászati erők kiépítése. Teljesen megengedhetetlen lenne részünkről, ha a katonai veszély fokozódásának körülményei között kockára tennénk a szocialista közösség népeinek békés munkáját, és azt a nukleáris fegyverkezési verseny megszállottjainak „békeszerető megnyilatkozásaitól” tennénk függővé. Ismerjük és megfelelő módon értékeljük az imperialista erők politikáját, a szocialista országokhoz fűződő viszonyukat. Soha nem felejtjük el, hogy a népek számára milyen tragédiához vezetett az agresszor „megbékítését” célzó irányvonal. Erre emlékezve, intézkedéseket kell hoznunk és válaszolnunk kell a nukleáris veszély növekedésére. Ügy kell válaszolnunk, hogy a potenciális agresszorban az önfenntartás ösztöne legyőzze az országunk elleni agresszió elindításának szándékát. Olyan válaszlépéseket teszünk, amelyek katonailag ugyanúgy veszélyeztetik az Egyesült Államok területét és azon országokat, ahol amerikai rakétákat állítanak rendszerbe — ahogyan az Egyesült Államok veszélyezteti a Szovjetuniót és szövetségeseit. Azok, akik ma a fegyverkezést szítják, hadd értsék meg végre, milyen veszélyes illúzió a katonai erőfölény megszerzésére törekedni, s hogy mennyire sürgető szükség van a megállapodásra a nukleáris fegyverek korlátozásában és csökkentésében, az egyenlőség, a kölcsönös biztonság elvének megfelelőea
