Szolnok Megyei Néplap, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-31 / 180. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. JÚLIÜS 31. HEfFO: Elénk vi«8*han|jot kelt az NSZK-ban a Hone cker—Strauss találkozó — Arafat Sz avul-Arábiába uta­zik, hogy Fahd királlyal tár­gyaljon — Pekingben kínai- brit tárgyalás Hongkong jö­vőjéről. KEDD: Súlyos zavargások Sri Lankában a szingalézek és a tamilok között. — Cheysson francia külügymi­niszter latin-amerikai kör útra indul, amelynek első állomása Brazília — Hazaér­kezik washingtoni és párizsi tárgyalásai után Dzsemajel libanoni elnök. SZERDA: Samir izraeli kül- üey- és Arensz hadügymi niszter Washingtonban Rea­gan elnökkel, valamint Sbultz külügy- és Weinberger had­ügyminiszterrel tárgyal — Heves harcok az iraki—iráni háborúban, az északi fron­ton — Castro Kuba nemzeti ünnepén a tárgyalási készsé­get és honvédelmi felkészü­lést hangsúlyozza CSÜTÖRTÖK: Az el nem kö­telezett országok tiltakoznak az USA közép-amerikai flot tatüntetése ellen — Ismét harcok a PFSZ-nek Arafat mögött felsorakozó és az el­lene lázadó csapatai között Libanonban miközben Arafat Jugoszláviában tárgyal — A Biztonsági Tanács összehívá­sát kérik az arab országok a hebroni hármas gyilkosság miatt FENTEK: Az amerikai kép- viselőbáz többsége a nicara- gual ellenforradalmárok tá­mogatásának megszüntetésére szavaz — A Közös Piac új élelmiszerbehozatali rendszert léptet életbe egyidejűleg a termelőknek nyújtott állami támogatás csökkentését írja elő — Rómában Bet.no Craxi kijelölt miniszterelnök befejezi előzetes tárgyalásait SZOMBAT: Cheysson francia külügyminiszter latin-ameri­kai kőrútjának második ál­lomására. Bolíviába érkezik — vü Hszüe-csien kinai kül­ügyminiszter befejezi pakisz­táni tárgyalását — A madri­di értekezleten a résztvevő országok egyöntetűen igye­keznek Máltát meggyőzni a megegyezés érdekében, s el­határozzák, hogy augusztus 25-tg heti egy további ülést tartanak — McFarlane, Rea­gan új közel-keleti megbí­zottja elindul első tárgyaló- kőrútjára. Miért makacsolta meg magát Málta Madridban? A madridi összeurópai ér­tekezleten végre, három esz­tendő annyi vitája után si­került megegyezésre jutni. A szocialista országok elfogad­ták az el nem kötelezett és semleges államok kompro­misszumos javaslatát, ame­lyet egy ideig tartó habozás után a NATO tagjai is ma­gukévá tettek. A konszenzus, azaz valamennyi részvevő egyetértése, mégis, várat magára, mert egyetlen egy ország küldötte nemet mond. A kis szigetország Málta kor­mánya makacskodik, mond­ván, hogy ragaszkodik egy olyan konferencia összehívá­sához, amely megvitatja a Földközi-tenger térségének biztonságát. A máltai követelés nem új. Már Helsinkiben, meg Géni­ben, az előkészítő tárgyalá­son előhozakodott Málta képviselője vele. Az ellen­terv, amellyel a 32 európai és két észak-amerikai ország akkor is elutasította, most is elvetette a máltai javaslatot, mivel a Földközi-tenger tér­ségének biztonsága túl nagy és túl bonyolult vitatéma. (Gondoljuk csak el: Bele­tartoznék a Közel-Kelet ügye, Izrael biztonsága, egy palesztin állam létrehozása, az arab országok egymás Evarist Saliba, Málta küldötte a madridi Európa-találkozón. Málta még nem adta végső hozzájárulását a madridi záróok­mányhoz közti viszonya!). Az európai biztonság és együttműködés keservesen és törékenyen összehordott diplomáciai konstrukcióját veszélyeztet­né, ha összekapcsolnák más, távolabbi és megoldásra még egyáltalán nem érett prob­lémákkal. De miért vállalja Málta a kel­lemetlenkedő harmincötödik szerepét Madridban? Aligha csak öncélúan. Valószínű, hogy a háttérben valakik ösztönzik, urambocsá, talán pénzelik Máltát.. . A báto- rítókat minden bizonnyal — Európán kívül kell keresni. Azok között, akiknek nem érdekük az európai megegye­zés, vagy akik valóban bele akarják keverni a közel-ke­leti viszályt az európai prob­lémák közé. Pedig Európában a feszült­ség elemei között itt és ott az enyhülés jelei tűnnek fel már. A madridi megegyezés mellett szót érdemel a bécsi haderőcsökkentési tárgyalá­son újra jelentkező derűlá­tás, vagy éppen Franz Josef Strauss körútja három szo­cialista országban. A bajor miniszterelnököt, aki különösen Varsóban tett pozotív) megnyilatkozásaival keltett élénk feltűnést, az NDK-ban fogadta Honecker államfő. Hazatérve Strauss sajtókonferencián ismételte meg az enyhülés irányába ható kijelentéseit. Például azt, hogy Európában semmi­lyen háborús veszély nincs, s szembeszállt azokkal, akik az NSZK-ban háborús hisz­tériát szítanak... Miért szavazott az ame­rikai képviselőház Reagan nicaraguai politikája ellen? Kezdjük józanságra intő mondattal: Sajnos, nem a képviselőház mondja ki az utolsó szót, hanem a repub­likánus többségű szenátus. Így tehát elképzelhető, hogy ott más lesz az eredmény, azaz ott nem szavaznak az USA nicaraguai politikája ellen. A képviselőház több­sége mindenesetre azt kíván­ja, hogy hagyják abba a ni­caraguai ellenforradalmárok támogatását. A vitában gyakran hang­zott el Vietnam neve. A honatyák egy része attól tart, hogy a közép-amerikai dzsungelekben újra kezdő­dik egy vietnami típusú ka­land. Washingtonban hivata­losan azt állítják: csupán 'hadgyakorlatokra mozgósít­ják a repülőgépanyahajókat, a tengerészgyalogosokat. Csak gyakorolni akarják a partraszállást, nem pedig valóságban véghez vinni — valahol Nicaraguában. Sőt, Reagan egy sajtóértekezleten politikai megoldás szüksé­gességét emlegette. Fidel Castro kubai államfő és D’Escoto nicaraguai kül­ügyminiszter szintén kijelen­tette: igen, Kuba, aíkárcsak Nicaragua, hajlandó tárgyal­ni a térség problémáinak békés megoldásáról, a kül­földi katonai tanácsadók köl­csönös visszavonásáról és an­nak tilalmáról, hogy a térség országaiba kívülről külföldi fegyvereket szállítsanak. A washingtoni képviselő­ház vitájában elhangzott, hogy a flottatüntetés a leg­hosszabb időben történik, hiszen egyre több tárgyalási ajánlat hangzik el, s ilyen körülmények között az USA csak elszigetelődik a világ­ban. Pálfy József Óvári Mikiás hazaérkezett Kubábél Tegnap hazaérkezett Ku­bából a magyar párt- és kor­mányküldöttség, amely Óvá­ri Miklósnak, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Politikai Bizottsága tagjának, a Köz­ponti Bizottság titkárának vezetésével részt vett a ku­bai forradalom kezdetét je­lentő Moncada-laktanya el­leni támadás 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnep­ségeken. Óvári Miklóst Ha­vannában fogadta Fidel Castro Ruz, a Kubai Kom­munista Párt első titkára, ál­lamfő. Ponomarjov sandinista vezetővel tárgyalt Borisz Ponomarjov, az SZKP KB PB póttagja, az SZKP KB titkára, a KB nemzetközi osztályának ve­zetője pénteken megbeszélést folytatott Jaime Wheelock Románnal, a Sandinista Nem­zeti Felszabadítási Front or­szágos vezetőségének tagjá­val, mezőgazdasági minisz­terrel, aki '& Szovjetunió Mezőgazdasági Minisztériu­mának meghívására tartózko­dik a Szovjetunióban. A baráti légkörű és köl­csönös megértés jegyében le­zajlott találkozón Pono- marjov és Wheelock időszerű nemzetközi kérdésekről, min­denekelőtt a Közép-Ameri- kában és a Nicaragua körül kialakult helyzetről cserélt véleményt. Nyolc éve írták alá Helsinkiben a záróokmányt II megállapodások végrehajtása mindenki számára előnyős Szovjet értékelések Történelmi jelentőségűnek nevezik a nyolc évvel ez­előtt kezdődött helsinki ta­nácskozást és a záróokmányt az évforduló alkalmából megjelent szovjet értékelé­sek. Megállapítják: a helsin­ki fórum eredményeinek je­lentősége tovább növekedett A jelenlegi európai helyzet megköveteli, hogy az álla­mok tegyenek közös erőfe­szítéseket az enyhülés, a bé­ke és a leszerelés előmozdí­tásáért. A Helsinkiben aláírt meg­állapodások végrehajtása mindenki számára előnyös: Keletnek és Nyugatnak, a szocialista és a tőkés álla­moknak egyaránt — írja a tegnapi Pravda. A résztvevő államok közül a Szovjetunió elsőként foglalta alkotimá- nyába az államok közötti kapcsolatokról szóló tíz hel­sinki elvet, s külpolitikájá­ban következetesen követi azokat. A szocialista orszá­gok a Varsói Szerződés Poli­tikai Tanácskozó Testületének ez év januárjában Prágában, valamint a hét szocialista ország párt- és állami veze­tőinek egy hónapja Moszk­vában tartott tanácskozásán újólag megerősítették, hogy alapvető fontosságúnak tart­ják a Helsinkiben közösen kidolgozott elvek és megálla­podások betartását. Egyúttal készségüket fejezték ki, hogy a kölcsönösen előnyös kap­csolatok bővítésére töreksze­nek valamennyi európai or­szággal. Az SZKP KB lapján kívül a Novoje Vremja című te­kintélyes szovjet külpolitikai hetilap is pozitívan értékeli, hogy Madridban végre sike­rült végső formába önteni a tanácskozás záródokumen­tumát. A madridi tanácsko­zás újólag bebizonyította: az enyhülés, nem pedig a kon­frontáció politikája felel meg Kelet és Nyugat érdekeinek. Az építő jellegű politikai hozzálüás, isikerre vezethet feszültséggel és bizalmatlan­sággal terhes nehéz idősza­kokban is. A nemzetközi politikai helyzet e fenti két jellemző­jével kapcsolatiban a Prav­da megállapítja, hogy kiala­kulása a washingtoni politi­ka következménye. A vezető amerikai politikai körök elfordulták az enyhüléstől, és a konfrontáció politikáját részesítik előnyben. Reagan elnöknek a helsinki tanács­kozás évfordulójával kap­csolatos nyilatkozatában nem esik szó a biztonságról, az együttműködésről, sem bz államközi kapcsolatok kó­dexének emlegetett tíz alap­elvről. Az amerikai elnök az egész záróokmány ered­ményét abban látja, hogy az szorgalmazza a kapcsola­tok, az eszmék, valamint az informálás ngyobb szabadsá­gát. A záróokmány egyes tételeit kiragadva az enyhü­lés ellenfelei úgy hamisít­ják meg azokat, hogy fel­használhatókká váljanak a szocialista országok elleni támadásra, ezeknek az or­szágoknak a belügyeibe tör­ténő beavatkozásra — ál­lapítja meg a Pravda. Usztyinov marsall nyilatkozata II szovjet katonapolitika lényege a hatékony védelem Santiago de Cubában nagyszabású ünnepségen emlékeztek meg a kubai forradalom kezdetének, a Moncada-laktanya ostromának 30. évfordulójáról Dmitrij Usztyinov marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere válaszolt a TASZSZ tudósítójának kér­déseire. Kérdés: A NATO tagálla­mainak, s mindenekelőtt az Egyesült Államoknak a ve­zetői azt állítják, hogy a Szovjetunió „úgy növeli to­vább katonai erejét, hogy az már jóval túllépi védelmi szükségleteinek határait”. Igaz-e ez az állítás? Válasz: A Szovjetunió és szövetségesei saját védelmi potenciáljukat a Varsói Szerződés tagállamainak a megvédelmezéséhez szüksé­ges szinten tartják. Katonai politikánk lényege a haté­kony védelme, és semmi több. A Szovjetunió soha nem kezdeményezett fegy­verkezési hajszát, s a jövő­ben sem szándékozik ezt tenni. Ha összehasonlítjuk az Egyesült Államok katonai potenciálját a Szovjetunió védelmi potenciáljával, ak­kor kiderül, hogy ez nagyjá­ból egyenlő. A mi katonai erőnk nem haladja meg az amerikai katonai erőt. A Szovjetunió nem törekszik katonai fölényre. Felmerül azonban a kér­dés, a Szovjetunió védelmi szükségleteinek milyen „ha­tárairól” beszélnek a NATO vezetői? Miből indulnak ki akkor, amikor meghatároz­zák a Szovjetunió védelmi potenciáljának szerintük szükséges nagyságát ? Abból indulnak ki, hogy a Szov­jetunió és a Varsói Szerződés védelmi ereje engedje át az elsőbbséget az Egyesült Ál­lamok és a NATO katonai erejének. Ilyen védelmi „ha­tárokat”, amilyeneket az Egyesült Államok követel tőlünk, a Szovjetunió nem enged meg. Kérdés; Az európai nuk­leáris fegyverzet korlátosfi- sáról folyó tárgyalásokkal kapcsolatban a nyugati pro­paganda továbbra is a Szov­jetuniót vádolja az építő szándék és az engedékenység hiányával, azzal, hogy a ma­ga számára egyoldalú elő­nyökre törekszik- Azt is ál­lítják, hogy a Szovjetunió monopóliummal rendelkezik a közepes hatótávolságú ra­kéták terén. Van-e ezeknek az állításoknak valamiféle alapj uk? Válasz: Ezeknek az állítá­soknak semmiféle alapjuk nincsen. A tárgyalásokon természetesen minden fél a saját számára előnyösebb feltételek biztosítására tö­rekszik. Ha azonban a tár­gyalások témáját az államok gyökeres érdekeit érintő problémák alkotják, akkor ezeket a tárgyalásokat kizá­rólag egymás törvényes ér­dekeinek kölcsönös figyelem­be vételével lehet folytatni. Pontosan ehhez tartja ma­gát a Szovjetunió Géniben. Az ott előterjesztett konst­ruktív javaslataink ismertek. A Szovjetunió engedé­kenységének hiányáról szóló állítások leple alatt tudato­san elködösítik az angol és francia nukleáris fegyverek kérdését. Már önmagában abban a megközelítésben sem lehet felfedezni objekti­vitást, hogy nem akarják számításba venni ezeket a fegyvereket a NATO euró­pai közép-hatótávolságú nuk­leáris erőinek keretében. Ez nem más, mint a NATO nyílt törekvése arra, hogy saját számára hatalmas ka­tonai fölényt őrizzen meg Európában. A valóságban természete­sen nem létezik semmiféle szovjet „rakéfamonopólium”. Az SS—20 típusú szovjet ra­kéták kizárólag a NATO ■ európai tagországainak nuk­leáris potenciálját — ideért­ve saját rakétáikat is — el­lensúlyozzák. Az a követelmény, hogy a NATO oldalán számítsák be Anglia és Franciaország nuk­leáris fegyverzetét, számunk­ra nem alku tárgya, hanem olyan objektív szükségszerű­ség, amelyet biztonságunk érdekei határoznak meg. A Szovjetuniónak minden eset­ben rendelkeznie kell ezzel egyenértékű fegyverzettel. Kérdés: Az utóbbi időben az Egyesült Államok kor­mányzatának kezdeményezé­séből széles körűen elterjedt az az állítás, hogy a Szovjet­unió úgymond fölénnyel ren­delkezik az Egyesült Álla­mokkal szemben a hadászati fegyverzet területén. Mit mondhat ön, miniszter elv­társ, ezzel kapcsolatban? Válasz: Jelenleg a Szov­jetunió hadászati nukleáris ereje és az Egyesült Államok hadászati támadó ereje ösz- szevetésében hozzávetőleges egyenlőség mutatkozik. A Szovjetunió és az Egye­sült Államok hét évvel ez­előtt készítette el a SALT— II. szerződést. Annak minden legapróbb részletét, minden számadatát megvizsgáltuk. Amikor pedig a Szovjetunió és az Egyesült Államok veze­tői 1979-ben Bécsben aláír­ták ezt a szerződést, meg­alapították, hogy a Szovjet­unió és az Egyesült Államok között paritás áll fenn a ha­dászati fegyverzet területén. Ez megmaradt mind a mai napig. Az a helyzet azonban, hogy Washingtonban célul tűzték ki ennek a paritásnak a megtörését, a katonai fö­lény elérését. Kérdés: Mi a véleménye, miniszter elvtárs, az Egye­sült Államokban és a NATO más országaiban folyó pro­pagandakampányról, amely­nek célja, hogy a szovjet kormány május 28-án el­hangzott nyilatkozatát úgy tüntessék fel, mintha a Nyu­gat szempontjából a „szovjet katonai fenyegetés” növeke­déséről tanúskodnék? Válasz: A Szovjetunió sen­kit sem fenyegetett és senkit nem fenyeget. A „szovjet veszély” koholmányával egyes nyugati körök igyekez­nek elterelni a népek figyel­mét a valódi katonai veszély­ről, amely a Reagan-kor- mányzat és egyes NATO-szö- vetségesek részéről fenyeget. Az első nukleáris csapás­mérés elmélete az Egyesült Államok katonai stratégiá­jának uralkodó dotkrinájává vált, s lényegében ennek van alárendelve a hadászati fegy­verrendszer kifejlesztése és általában a hadászati erők kiépítése. Teljesen megengedhetetlen lenne részünkről, ha a kato­nai veszély fokozódásának körülményei között kockára tennénk a szocialista közös­ség népeinek békés munká­ját, és azt a nukleáris fegy­verkezési verseny megszál­lottjainak „békeszerető meg­nyilatkozásaitól” tennénk függővé. Ismerjük és megfe­lelő módon értékeljük az im­perialista erők politikáját, a szocialista országokhoz fűző­dő viszonyukat. Soha nem felejtjük el, hogy a népek számára milyen tragédiához vezetett az agresszor „megbé­kítését” célzó irányvonal. Erre emlékezve, intézkedése­ket kell hoznunk és válaszol­nunk kell a nukleáris veszély növekedésére. Ügy kell vá­laszolnunk, hogy a potenciá­lis agresszorban az önfenn­tartás ösztöne legyőzze az or­szágunk elleni agresszió el­indításának szándékát. Olyan válaszlépéseket te­szünk, amelyek katonailag ugyanúgy veszélyeztetik az Egyesült Államok területét és azon országokat, ahol amerikai rakétákat állítanak rendszerbe — ahogyan az Egyesült Államok veszélyez­teti a Szovjetuniót és szö­vetségeseit. Azok, akik ma a fegyverkezést szítják, hadd értsék meg végre, milyen ve­szélyes illúzió a katonai erő­fölény megszerzésére töre­kedni, s hogy mennyire sür­gető szükség van a megálla­podásra a nukleáris fegyve­rek korlátozásában és csök­kentésében, az egyenlőség, a kölcsönös biztonság elvének megfelelőea

Next

/
Oldalképek
Tartalom