Szolnok Megyei Néplap, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-30 / 179. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. JÚLIUS 30. Döntését lArckepvázfat) nem bánta meg Feltételezem, hogy Kálié­ban — abban a Nógrád me­gyei kétezer lélekszámú kis faluban — amikor híre ment, hogy a gyógynövényes, mé­hészkedő Koncznak orvos lesz a fia, nem kevés szóbe­szédre adott alkalmat. Mert akkoriban ez nem volt olyan természetes, mint ma. „A szüleim egyszerű emberek”, az apám valamikor cseléd volt és a maga erejéből, em­berségéből, eszéből lett a négy elemijével gyógynö­vénykereskedő. Azt hiszem, tőle örököltem a gyors rea­gálóképességet, hogy az ember minden körülmények között megpróbál megfelel­ni, eleget tenni a kötelessé­gének” — mondta dr. Koncz József, a szolnoki Városi Ta­nács Bölcsődei Igazgatóságá­nak igazgató főorvosa. Késő délutánba hajlott már az idő. Ott ültünk az ízlésesen be­rendezett igazgatói szobában — előtte bejártuk keresztül- kasul ezt a nagyon szép, na­gyon korszerű intézményt — és az járt az eszemben, amit kérdésemre válaszolt: „Mi­ért jöttem Szolnokra hivatal­nok orvosnak? Mert itt kap­tam egy feladatot, és annak becsülettel meg akartam fe­lelni. Szegeden dolgozott mint fiatal orvos a fül-orr-gégé­szeti klinikán, aztán Makóra járt ki, az ottani kórházba gyógyítani, míg a felesége a szegedi gyermekklinikán dol­gozott a kicsi emberek egész­ségéért. És albérletben lak­tak Szegeden, és akkor már megszületett az első gyere­kük, Jóska, és a felesége is­mét terhes lett, és 1400 fo­rint volt neki is, a feleségé­nek is a fizetése... Albérletre világra hozni a második gyereket? Nem! Most már változtatni kell a helyzetükön — határozta el. Egy barátoknál tett látogatás Szolnokon, és egy kedvező ajánlat: jöjjön ide városi fő­orvosnak. Április 4-e volt, ünnep, a tanács akkori elnö­kével mégis sikerült talál­koznia. Beszélgetés, kölcsö­nösen tapogatózó ismerke­dés, aztán beadta a pályá­zatát és 1962 október 1-én munkába állt. „Amikor látogatóba jöt­tünk, akkor épült a Kossuth téren az az épület, amiben az Árkád presszó van. A feleségem fölsóhajtott: de jó lenne, ha nekünk is lenne egy ilyen új épületben egy szép lakásunk. Amikor a ta­nácselnökkel beszéltem, egyetlen kikötést hangoztat­tam: nekünk lakás kell! Rendben van fiam, mondta, itt épül a Kossuth téren egy új épület, ott kapnak lakást. Azóta is ott lakunk.” És en­nek ma már több mint húsz­éve. Kérdeztem: mit talált ak­kor Szolnokon? Milyen volt a város egészségügyi ellátá­sa? Eltűnődött: „Mit talál­tam? összesen 12 körzeti or­vos volt, egy iskolaorvos, öt bölcsőde ötszázhúsz kisgye­rek elhelyezésére alkalmas, és dolgozott nyolc rendkívül lelkes körzeti ápolónő. Az egészségügynek összesen százhúsz dolgozója volt, a rendelők régi, elavult épüle­tekben. Nehéz körülmények között dolgoztak a kollégák. „És sorolta: első dolga az volt, hogy felmérje, tulaj­donképpen mi is van, mert 1963. januárban már a váro­si tanács végrehajtó bizott­sága előtt neki kellett beszá­molnia a tervekről. Teltek az évek, megtörtént Szolnokon a körzeti egész­ségügyi szolgálat átszervezé­se, újabb orvosi körzeteket hoztak létre, orvosi rendelők sora épült, az országban az elsők között Szolnokon jöt­tek létre a gyermekorvosi körzetek, — 1964-et írtunk akkor. Egy évre rá fölépült az első új bölcsőde. „A Szé­chenyi lakótelepen most épül a legújabb 80 személyes böl­csőde, azzal együtt 944 böl­csődei hely lesz Szolnokon, és az is kevés”. Később lét­rejött 18 körzettel a fogor­vosi szak-alapellátás. „Ami­kor 18 év után eljöttem a tanácstól, a városban több mint hetven orvos dolgozott, az összes egészségügyi dolgo­zók száma meghaladta a nyolcszázat”. Mindezt most így leírni roppant egyszerű dolog, De a munka, amelyet mindez takar... „Igen, sokat kellett dolgoznunk, nemegyszer kockázatot is vállalni.. Ter­mészetesen nem egyedül dol­goztam, a társosztályok ami­ben tudtak, mindig segítet­tek. Jól éreztem magam a tanácsnál, tudtam, hogy bíz­nak bennem, és a bizalom nagy erőt ad az embernek”. Kézenfekvő volt a kérdés: akkor miért jött el a tanács­tól, miért hagyta ott a váro­si főorvosi széket? „Miért? Akkor már sokat beszéltek arról, hogy ajtónkon kopog­tat az államigazgatás korsze­rűsítése. Nem tudtam, mit fed ez a kifejezés. Aztán én 17 éven át az egészségügyi alapellátás kiszélesítéséért dolgoztam, és akkor,' napi­rendre került ,az egészség­ügy integrációja. Úgy érez­tem, hogy én ezzel az intéz­kedéssel nem tudok azono­sulni. El kellett döntenem hogyan tovább, nem láttam kiegyensúlyozottnak a jövő- met. És döntöttem. Kértem, hogy én legyek az akkor lét­rejövő bölcsődei igazgatóság vezetője. Ügy éreztem, hogy ami bennem van, mint egész­ségügyi szervezőben, vezető­ben, itt hasznosítani tu­dom”. Nem mondta, de szavaiból — meg ahogyan végigveze­tett az intézményen — kiér­ződött, hogy döntését nem bánta meg. Ez a bölcsőde, ahol a bölcsődei igazgatóság van, módszertani intézet, amely egyben megyei szak­irányító apparátus is. A me­gyében lévő bölcsődék szak­mai irányítása, ellenőrzése, a bölcsődés gondozónők to­vábbképzése az ő feladatuk. Lelkesen magyarázta; „a gondozónő, ha bejön hozzánk továbbképzésre, látja, hogy csupa olyan újabbnál újabb gyakorlati ismeretre tehet szert, amelyet a legkisebb falusi bölcsődében is tud al­kalmazni”. Izgatott a kérdés: mint orvosnak, nem hiányzik a gyógyítómunka? „Én szerettem és szeretem a hi­vatásom, és a gyógyító or­vos hivatását soha nem hagy­tam abba. Korábban a me­gyei rendelőintézetben dol­goztam minden nap néhány órát akkor is, amikor rende­let jött arra, hogy a szerve­ző orvosnak nem lehet mel­lékfoglalkozásuk. Akkor éve­kig ingyen dolgoztam, de a szakmát nem hagytam abba. Jelenleg pedig a MÁV-ren- delőintézetben folytatom a gyógyító orvosi gyakorla­tom”. Igen, Koncz József szívé­nek ma egyaránt kedves mindkét hivatás: a gyógyító orvosé, és a szervező orvosé. Tervei? Nyugdíjazásig jelen munkakörében szeretne dol­gozni, mert „gondolja csak el: az országban hetvenezer gyerek jár bölcsődébe, de a bölcsődék szervezeti hovatar­tozása még rendezetlen. Az­zal senki sem foglalkozik, hogy ez a hálózat integrá­lódjon”. Megjegyeztem: irigylem töretlen lelkesedé­sét. Egy pillanatra mintha zavarba jött volna, aztán csöndesen ennyit mondott: „Rajongani nem tudok. De lelkesedni... az más! Hinni kell abban, amit az ember csinál. Aki nem lelkesedik egy feladatért, az nem tud lelkesíteni sem. Holott arra tudja milyen nagy szükség van?!” Varga Viktória Egy család és egy hál Leeresztett redőnyök, bur­jánzó gaz, betört ajtóüvegek, szemét, pókháló, szétdobált sörösüvegek, lekopasztott fa­lak, amelyeken csak a vilá­gos foltok sejtetik a bútorok helyét. Ma a szandaszőlősi háromszobás családi ház „be­rendezése” egy háromlábú szék. Hogy milyen volt vala­ha ez az otthon, arról az asz- szony nem beszél. Tanúkkal aláíratott, két példányban készített leltárt mutat a bú­torokról meg az étkészletek­ről, függönyökről, szőnyegek­ről, poharakról, lábosokról, kanalakról, virágokról. A vá­lás alatt és óta rászokott ar­ra, hogy dokumentáljon és ne beszéljen. Minden hivata­los döntéshez papírok kel­lenek. Félelmét, kiszolgálta­tottságát, megaláztatását fe­héren, feketén bizonyítani kell. Igazságot szolgáltatni csak így lehet Neki már igazságot szol­gáltattak. Jogerős ítéletekkel bizonyították igazát, rendez­ték el az életét. A papírok szerint minden rendben van! Az asszony a két gyerek­kel, a 15 éves, Zoltánnal és a 6 éves Tamással mégis hó­napok óta szülei egyszobás lakásában szorong. A ház, amit tíz évvel ezelőtt a Fur­csa házaspár javarészt a két kezével, egy éven át épített, üres, és úgy fest, mintha vandálok fosztották volna ki. Olyan, mint azoknak az élete, akik egykoron benne éltek. A ház magán viseli a szétzilált család drámáját, amit a 35 éves asszony min­den erejével igyekszik pa­lástolni. Olyan higgadt a hangja, mintha nem is a sa­ját félelméről, kétségbeesésé­ről beszélne, hanem idegené­ről. Alkoholgözös pokol — Tudtam 16 évvel ezelőtt is, amikor összeházasodtunk, hogy a volt férjem konok, nagytermészetű ember. Pró­báltam megérteni, igyekez­tem jó társa, felesége lenni. Szerettem. Sohasem élt igazi családban. Háromhónapos volt, amikor meghalt az any­ja és 17, amikor elveszítette az apját. Azt reméltem, hogy ha egyszer lesz saját család­ja, otthona, amit maga gür­cölt össze, azt nagyon meg­becsüli. Jó szakember volt. Hegesztő. Keményen tudott dolgozni, mindaddig, amíg szenvedélyévé nem vált az ital. Magán kívül volt, resz­ketett érte, úgy kívánta. Ha a tizedik üveg borra kért pénzt és az utolsó fillérünket adtam; vagy ha kölcsön kér­tem a szomszédoktól, akkor sem mertem nemet mondani. Ha ellenkeztek vele, rúgott, vágott, ütött mindenkit. A fiait, engem, akit ért. Azt kérdi; milyen volt józanon? Sohasem szánta, bánta, amit részegen művelt. Magába roskadt és hallgatott. Néha panaszkodott, hogy nem tud aludni, mert álmában üldö­zik. Haragudott az egész vi­lágra. Se ismerőst, se rokont, se barátot (nem is volt neki) nem tűrt a házban. Azt haj­togatta, csak azért jönnek, hogy lássák, mennyi italt tart otthon — Nézze csak azt a kis fa­házat a kert végében! Abban laktunk, amíg a családi há­zat építettük. Akkor még hittem, hogy a szép ház je­lenti majd a megváltást. A poklot jelentette. Az alkohol­gőzös poklot. Nem kell any- nyira spórolni, nem kell any- nyit gürizni, nem kell ma­gunkat a földi finomságok­tól megfosztani felkiáltással öntötte magába az italt. Az alkohol szenvedélyével és mámorával egyenes arány­ban sokasodtak a problémái a munkahelyén, Az egykori mintaszerű szakmunkásból vándormadár lett, akit vagy nem tűrtek meg, vagy neki nem volt maradása. Végül már munkát sem vállalt, dobraverte a ház berendezé­sét. Azt mondják az ismerősök, a szomszédok, hogy gyűlölt mindenkit, akivel együtt dol­gozott, és aztán gyűlölt min­denkit, akivel együtt élt va­laha. Csak a bosszút emle­gette, a megtorlást. Miért? Jó lenne őt meg­kérdezni. Nem a tollforgató elfogulatlanságát bizonyítan­dó volna szükség arra, hogy hallgattassák meg a másik fél is. Helyette azonban csak a bírósági iratokat lehet „faggatni”. Ö börtönben van. Szavait tények helyettesítik. Tudathasadásos állapot Tavaly októberben jogerős ítélettel felbontják Furcsa Zoltán és Furcsa Zoltánná házasságát. Míg a válóper tart, az asszony, hogy elke­rülje á cirkuszt, a gyerekek­kel a szüleihez költözik. A férj a tárgyalóteremben fo- gadkozik, hogy nincs mitől félnie a családjának, költöz­A KÉV—METRÖ Vállalat két hídépítésen dolgozik Jászberényben. Jelenleg mindkét munkaterületen a földmunkák van­nak soron. Képünkön a 32-es főközlekedési út Zagyvát átívelő hídja, amely szeptember 30-ra készül el zenek haza. A bíróság ítéle­tének megfelelően meg is osztják a lakást. Novemberben a munkából hazatérő feleségét azzal fo­gadja, hogy „egy göncöd ma­radt, ami rajtad van,, eléget­tem a ruháidat mind egy szálig”. Decemberben karácsony napján Zoltán fiát véresre veri. Miért? A kézenfekvő válasz: ő volt otthon. Januárban az asszony a férfi távollétét kihasználva újból a szüleihez költözik. Tehetetlen. Csak azt hajto­gatja, hogy mindent lehet csinálni büntetlenül. Az ügy­véd egyetlen tanácsot adhat: asszonyom, jelentse' fel a volt férjét, ha úgy látja, nincs semmi remény arra, hogy békességben meglegyenek egy fedél alatt. — Tudathasadásos állapot: jelentsem fel a gyerekem ap­ját! Megtettem! Ezért van most Baracskán a fogházban. Könnyű testi sértésért ugyan (így minősül Zoli megverése) pénzbüntetésre ítélték, de nem fizetett, ezért kell ülnie. Mielőtt elment, megvárt a 'munkahelyemen, felpofozott és megfenyegetett, hogy ki­készít, amiért börtönbe jut­tattam. Nem akartam és nem is akarom, hogy ő miattunk börtönbe kerüljön. Én sem­mi mást nem akarok, csak nyugalmat, a gyerekeimnek és magamnak. A nagy fiam, az osztályfőnöke és a pszi­chológus javaslatára abba­hagyta a tanulást, most se­gédmunkás. Nem tudom, mi lesz belőle. Magába zárkó­zott, hallgatag kamasz lett. Fogalmam sincs, mit gondol, mi jár a fejében. Olyan csa­ládban élt, ahol az anyja feljelentette az apját, s aztán az apa feljelentette a fiát. Számomra még mindig rej­télyes motorlopási ügybe ke­veredett a gyerek. Nem bün­tették meg, á bíróság próbá­ra bocsátotta. Nyel egyet. Valószínű, mindkettőnk fejében ugyan­ez motoszkál: a fiatalkorú bűnözés legtipikusabb oka­ként tartják számon az övé­kéhez hasonló családokat. Ösztönös fejrándítása féle­lem és tiltakozás: nem, az ő gyerekével ez nem fordulhat elő! Restellni valóan ügyetle­nül igyekszem elterelni a fi­gyelmét. — Május óta kezében van a jogerős ítélet, amely szerint a 3 szobás családi ház kizá­rólagos használatának joga az anyáé és a gyerekeké. A volt férjének nincs többé jo­ga itt lakni. Eljátszotta ezt a jogát. Miért nem költözött vissza az otthonába? A volt férje távollétében háborítat­lanul megtehette volna és még meg is tehetné, hiszen van még a szabadulásig 3 hét. — Nem! Nem, ezt nem csi­nálom ! — Az ügyvédje is ezt tart­ja a legésszerűbbnek. Vannak még jogai — Ésszerűnek tűnik a törvényt ismerőnek, de nem annak, aki a volt férjemet ismeri. -Eddig minden fenye­getőzését valóra váltotta. Ki­ürítette a lakást. Igaz, a für­dőszobát még nem verte szét, nem szaggatta kft a falakból a parapeteket, de félő, hogy ígéretéhez híven ezt is meg­teszi. Tudom, a kikészítése­met is komolyan gondolta. Nem reménykedhetek abban, hogy a 70 napi elzárása alatt lehiggad. Bár így lennel (Fél ez az asszony, én is félnék a helyében. És fogal­mam sincs, ki védene meg. Még ezen mélázgatok, őt már nem a fenyegetés fog­lalkoztatja.) — Nem akarom, hogy úgy érezze, kitúrtam a saját há­zából. Azt a májusi jogerős ítéletet ő is megkapta. Tudja, hogy el kell mennie. De sze­retném, ha azt is tudná, hogy vannak jogai. A ház fele az övé. Ha nem tudom kifizetni, ha a törlesztés nem felel meg neki, eladom, vagy elcseré­lem a házat lakótelepi lakás­ra. Félve mondom ki: mi lesz, ha önszántából nem költözik ki? Az ilyen ítéleteket vég­rehajtani majdnem lehetet­len. Az elvált házaspárok többsége, bármit tartalmaz­zon az a jogerős ítélet, a vá­lás után évekig, ha nem éle­te végéig egy fedél alatt ke­seríti egymás életét. Termé­szetesen, mint mindennek, ennek is megvan a törvé­nyes rendje, előbb figyelmez­tetik azt, akinek el keli köl­töznie, azután jön a bírság, végül a kilakoltatás. Elméle­tileg! — Mit tehetek? Semmit Kivárom, bármeddig is tart Majd csak véget ér egyszer ez a lidérces állapot. Hogyan, mikor és ki segít véget vetni, nem tudom. Egyelőre újabb tárgyalások előtt állok. a kiszabadul, az említett vere­kedés és a gyermektartásdíj fizetésének elmulasztása miatt megint a vádlottak padjára kerül. Ez önmagá­ban is borzalmas, hát még úgy, hogy a büntetőeljárás szereposztása szerint az egyik ügyben sértett vagyok, a má­sikban pedig tanú. Kovács Katalin

Next

/
Oldalképek
Tartalom