Szolnok Megyei Néplap, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-23 / 173. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. JÚLIUS 23. I Ardcépvázlat I Adassák szedésre Balog Károly úrnak TÓLIÁSOK A délutáni műszak háromkor kezdődik, de Balog Károly gépszedő kettőkor már mindig bent van. Ebben a júliusi kánikulában pedig megszenvednek a szedőtermiek. Ha kint 30 fokot mutat a hőmérő, bent legalább negyven van, amikor szorgosan járnak a szedőgépek, ontják az ólombetűt, — aminél (s ebben nagyon egyetértünk) Balog Karcsinak nincs talán szebb semmi a világon. Furcsa élet a nyomdászé. Munkás, de amit ő termel az politika, művészet, irodalom. Benne az újság, a minden nap megszülető s minden estére megszűnő. Mert másnap már senkit nem érdekel. A napilap élete valóban egy nap csupán. S mennyit kell érte dolgozni! Rettenetesen kíváncsi voltam, hogy a gépszedő, aki a szerkesztőségi gépíró után az első „csak” olvasója az újságnak, hogyan dolgozik? írja egymás után a sorokat, oda se figyel a tartalomra, vagy közben meg-megcsóvál- ja a fejét, ha helytelent lát, vagy még gyorsabban járatja a gépét, ha valamit érdekesnek ítél. Balog Károly, aki 1958 óta nyomdász, ugyan beleunt-e, belefásult-e már a mindennapok szenzációiba vagy épp a szürkeségébe? — Nem olvasok el mindent, s még azt is meg merem mondani, hogy nem mindenkit olvasok, még a Néplapból se. Van az újságnál egy pár ember, akit személyesen ismerek. Akik azelőtt gyakrabban, ma már ritkábban. jöttek este a nyomdába, kíváncsiak voltak, milyen lesz kiszedve, oldalba tördelve az alkotásuk, az írásuk. Nos, őket mindig elolvasom. Balog Károlynak igaza van. Van az újságnál, aki sohase tagadná, használ, ha az újságíró látja cikkét a szedőteremben, a mettőr keze alatt, de még a korrektori szobában is. Magam hirdetem: a címadást abban a régi. kopott kis Május 1. úti nyomdában tanultam. Látni kell, s ha az ember látta sokszor, már látja írás közben is: ennyi lesz, ilyen lesz, jó lesz az oldalon, vagy nem? Balog Károly nagyon sajnálja, hogy fiatal újságírókat alig ismer, ha mégis, akkor a sajtóklubból, ahová néha ő is betér egy kis felfrissülésre, beszélgetésre. Azért tegnap legszívesebben ott lettem volna, amikor Karcsinak kiosztották szedésre ezt az arcképvázlatot, s biztosan volt egy kis nyomdász-hecc is: akasztják a hóhért, szedd ki magad .. . Balog Károly pénteken délután tette a dolgát. Ezen a forró héten éppen délutá- nos, ilyenkor hat nap a munka. Majd a jövő héten kipiheni, olyankor lecsúsztatja a szabad szombatját, négy délelőtt dolgozik. Nem volt ez mindig így. Évtizedekig, míg kicsi volt a nyomda, s 'kevés az ember, állandó éjszakás volt, aki a laprészlegben dolgozott. Ez volt tulajdonképpen az oka a hűtlenségének is. — Érettségivel kezdtem. Tudod,- besétáltam, mint valaki, mondták, végigvezetnek, bemutatnak, s megmutatják, mi lesz a dolgom. Kéziszedő tanuló lettem. Nahát, már az első nap kaptam a mesteremtől. Nem ismeretlen a neve, Nagy Mátyás volt az első mesterem. Később Mihály Kálmán, de tanultam én mindenkitől, jó szakemberektől, Mező Banditól, Locs- kaitól, Zámbó bácsitól, Sar- kadi főmérnöktől. Csuda tetszett! Kaptam mondjuk egy plakátot, amibe kellett egyéniség, ötlet, természetesen rengeteg számolás. Megcsináltam, aztán mentem a városban, s néztem a plakátjaimat! Nagyon jó érzés volt, megsimogaitnfi a szememmel, ezt ez is az én munkám. Aztán felszabadult, s a nyomda úgy döntött, gépszedőnek neveli. Azt mondja, ez így helyes, nem engedne géphez ülni senkit, aki előtte nem szerzett tudományt a kéziszedésből. Horváth Zoltán bárom hónap alatt megtanította. (Milyen szép, hogy egy ember magáról vall, de felsorakoztatja maga mellé mindet, ákinek része volt a szolnoki nyomdászság akkori, húsz, huszonöt év előtti történetében ...) Nos, akkor jött a hűtlenkedés. A katonaság után megnősült, s jöttek a gyerekek. Albérletben éltek], s egy család nehezen veszi tudomásul, hogy este sosincs otthon a családfő, s’ reggel is nehezen kél, hogy bölcsődébe, óvodába vigye a srácokat. Balogék akkor eldöntötték, hogy az akkori Tempó másolóüzemébe, állandó nappalos beosztásba megy a férj, s vele géptermi berakónőnek a korábban Papírgyárban dolgozó feleség. — Azért nem szégyellem, mert 1970—77 között ahhoz nekem is közöm volt, hogy egy kis kócerájból, egy sokszorosító-másolóból egy helyre kis nyomda lett! Vezetője voltam sokáig, de csak fájt a szívem, hívtak is vissza. Akkor már jöhetett. Az óvodás, kisiskolás korszak lassan elmúlt a család életében. Űjra leült a gép mellé, szedni a napilapot, az üzemi újságokat, a Jászkunságot, meg a többit. Az új nyomdában,. amelyiknek gépszedő termében talán hatszor elférne az a régi, kicsi, Május 1. úti. — Az a kicsi azért jó volt Kevesebben voltunk, s mint nagy család, úgy éltünk, dolgoztunk. Most azt mondom, szeretném még a rám váró tizenhat munkásévben megélni a fényszedés győzelmét, de tudod, ott a régi kóceráj- ban, nagyobb varázsa volt a kimondott, hát még a leírt szónak! Aztán itt sokszor mérgelődöm is, mert azt mondják, túl igényes vagyok. Egy fenét! Csak olyan igényes másokkal, mint magammal a munkában. Ezt én tanultam, ellestem, elloptam a régiektől. Hajaj, szedtem én Mihály Kálmán mellett négyszer is egy meghívót, de negyedszerre már nemcsak neki, nekem is tetszett! És szép ez a munka, ha szívvel csinálják! Balog Károly most, váltós műszakban], kevéske túfórú- val hatezer forintot keres havonta. Nem tartja a szakmát nyerőnek, de szépségét nem lehet előtte vitatni. Kicsit sajnálja, hogy úgy lehet, egyik gyereke se követi apját, anyját a nyomdában, dehát nem szól bele a választásukba. Nagylánya női fodrász (most kereskedelmi eladó), fia jövőre érettségizik a vízügyi szakközépiskolában. — öcsi egyelőre gondolkozik, válogat, nem döntött még. Karcsi végtelen nyugalommal, arcán nevetős ráncokkal arra gondol: ő se nyomdásznak készült, az akkor feljövő, divatos szakmára, tévé-rádió műszerészségre vágyott. — Aztán a felsőfokú intézet az ország másik végében volt, itthon maradt. Érettségizett szakmunkás lett a nyomdában. A gépszedésért kapott tavaly Kiváló Dolgozó kitüntetést. Azt mondja, senkivel nem cserélne, el nem vágyik ebből a szakmából. Ami ugyan valóban nem nyerő szakma manapság, de nélküle elképzelhetetlen az életünk. Mindannyiunké. Sóskúti Júlia Akadtak időszakok, amikor a fóliásokra ferde szemmel néztek, és aki hasonló tevékenységre adta a fejét egy-egy/településen, az nemegyszer a helyi „elöljáróság” rosszallását is kivívta maga ellen. Azóta néhány bölcsességgel gazdagabbak lettünk, nem tekintjük kapitalista csökevénynek a háztájiban folytatott tevékenységet, és ma már a megyében mintegy négyezer-hatszáz olyan családról tudunk, amelyeknek tagjai legalább 100 négyzetméter alapterületű fóliás területen gazdálkodnak. A termelési kedv vitathatatlan, noha az is igaz. az efféle foglalatosság nem könnyű „időtöltés”, és szerteágazó ismereteket, készségeket követel'. Ifjú Pető Árpádot, a jász- fényszarui Béke Termelőszövetkezet agronómusát éppen röpke ebédideje alatt zavarom. Az udvaron két sor fólia, a ház előtt pedig egy csomagtartóval felszerelt Wartburg igazolja a gazdája hobbiját. Ha szabad ezt egyáltalán hobbinak nevezni. — Tudom, arra kíváncsi, agronómus létemre miért csinálom mindezt? Nézze, én nem tudok házat építeni, drótkerítést fonni. gumit centírozni, pedig ezekkel , a szakmákkal is lehet ám fogni a forintot! Én ebbe születtem bele, mivel már a nagyapám is a Haller-piac- ra szállította a lovas kocsival a zöldséget. Egyszóval benne van a véremben, ezt láttam otthon, és pár esztendeje nekifogtam én is, kell a pénz, hiszen a házon is akad csinálni váló. Szerencse, hogy a gyermekgondozási segélyen levő feleségem sok mindenben segít. — Szerződik? — Ugyan, dehogy! Az ok roppant egyszerű: most 13 forintért vennék a szép paprika kilóját, a Bosnyák téri piacon meg öt-hat forinttal is többet kapok érte. Könnyű kiszámítani: ha hetente egyszer-ikétszer a kocsimon felviszem a paprikát, megéri a vesződést. A termelők zöme oda hordja az árut, még az is, akinek nincs kocsija. Valakinek megfizeti a fuvart, és kalap rá. Persze az is megérne egy cikket, hogyan lesz a felvásárolt 13 forintos paprikából néhány óra múlva dupla áru termék a zöldségkés boltokban ! — Mihez kell értenie, hogy ne érje csalódás? — A talajhoz, a tápsókhoz, az energiához, a vízhez, a növények betegségeihez, a permetfélékhez, a trágyázáshoz, és mindenekfelett az emberekhez. — Mégis, mi a legnehezebb az egészben? — A kezdet, amíg az embernek neve lesz, amíg megbíznak benne. Mert a zsákban Iqgbelül is olyannak kell lenni az árunak, mint kívül. Ha valaki egyszer valahol csal, oda jobb, ha többé be se teszi a lábát. Márpedig én szezonban visszatérő „vendég” vagyok a Bosnyák téren. De talán rAég ennél is kacifántosabb az értékesítés. — Elmondaná, hogyan történik? — Munka után indulok a kocsimon. Este nyolc körül fölérek Pestre, ha szerencsém van egy órán belül túladok az összes árun. A felhajtok nagyban vásárolnak, és itt alkudni, okosan érvelni kötelező. Azután a kiváló minőségű mellett mindenkinek terem úgynevezett III. osztályú paprikája is. Ezeket neccékbe csomagolom. Jön a felhajtó, és érdeklődik. Mondom, tizennégy kiló van benne, és egy százasért megkapja. Rögtön rávágja:ezsok, ötvenet adok érte. Mire én:, ez is benne van a százban, és hogy ne legyen egyikünknek se igaza, felezzük meg a különbözeiét. Hatvanat ígér, én a nyolcvanat! A végén zsákonként hetven forint üti a madkom. Tudom, ez 14 kilóért nem sok. és bizonyos vagyok benne, jó haszonnal ad túl rajta, de én is örülök, mert ezeket a görbe, picit hibás paprikákat nálunk a ku tya se venné meg, holott lecsónak, konzervnek kiválóak. * * * Peredi Tiborék nem rnesz- sze laknak Petőéktől, a szomszéd faluban, Puszta- monostoron. Olyan emeletes házuk van, amelyik) a budai villanegyedben sem tartozna az utolsók közé. Nem hivalkodó. de ízléses, korszerű. A családfő, aki részes kertész egy termelőszövetkezetben, nincs otthon, éppen paprikát szállított Pestre. Távollétében a felesége tartja a „frontot”. Szabadkozik, ahogy a házat megmutatja. — Tizenkét éve épült, még nem a paprikából, hanem a dinnyéből. A mi családunk korábban ugyanis azzal foglalkozott. Pered iéknek két gyerekük van: egy tízéves kislány, és egy ipari tanuló fiú. Hébe- korba segítenek a paprika válogatásában, de azért rendszeresen nem lehet számítani rájuk. — Napszámost erre nagyítóval sem lehet találni, mindenki fóliázik, a segítség pedig rendszerint bér helyett kölcsönbe érkezik. Igaz, mi szerencsések, vagyunk, mert az édesapám erejére], tudására számíthatunk, aki. ugyan már nyugdíjas, de jól bírja magát. — Elmondaná egy napját? — Reggel ötkor kelünk. Van fúrott kutunk, és ilyen melegben rendszerint locsolással kezdjük a napot. Ha nem locsolunk, és alkad elég érett áru, szedjük. Mindig hűvösen, mert ahogy mondják, akkor jobban pattog a paprilkaj frissebb!, rugalmasabb. Ez eltart tízig), tizenegyig. Ezután következik a válogatás: extra első-, másod-. és harmadosztályú. Kora délután indul az uram a Bosnyák térre, és rendszerint 7—8 mázsát is elvisz a kocsiban. meg az utánfutóban. Tegnap is elment délben, de csak este tíz körül érkezett haza, mert nagyon rossz volt a piac. Alig tudta árában eladni. Azutáni, ha szükséges, permetezünk is, gyomláljuk a sorok közét, figyeljük a töveket, a leveleket, meg a termést. És éz a rabszolgamunka így megy januártól szeptember végéig. — Rabszolgamunkát említett. — Igen, mert ebben őszig — amíg termést hoz1 —egykét embernek örökösen benne kell lenni. Csak; olajból 170 hektót veszünk évenként, noha a melegítés nemcsak drága, de kényes dolog is. Ha odakinn nagy a fagy; éjszaka két-három óránként is kinézünk, rendben van-e minden?, Mert ha például valamilyen oki miatt két órára ilyenkor kimarad a fűtés, és nem vesszük észre, vége a termésnek. Nem beszélve arról, hogy a fólia is súlyos ezrekbe kerül, és sajnos, egy szezont se bír ki. — A fóliázás ez életforma? — Nekünk igen, mert a nagyapám is kertész volt. Ezt a nagy hajszát, ahogyan mi csináljuk, a gyerekeink mái nem vállalják. A fiam szakmatanulásba fogott, Orsi lányom pedig óvónőnek készül. — Tudom, hogy illetlen, de azért megkérdezem: a haszon? — Az egyik szezon gyengébb. a másik jobb. Ha minden optimálisan sikerül, a befektetett pénz két és félszerese, háromszorosa is bejöhet. De hangsúlyozom, ez ritkán adódik, mert ehhez mindennek: Időjárás, napsütés, eső, piac, stb. össze kell jönnie. Ha viszont csak egyetlen napig olyan szél fúj. hogy felszaggatja a fóliát, amelyet sürgősen pótolni kell, ez az arány alaposan romlik. * * * Azt gondolná az ember, hogy a fólia alatt csak növényeket, virágokat, zöld- séigf éléket lehet termelni. Hogy ez nem így van, erre Kunhegyesen találtunk példát. A Kossuth úti 120-as számú ház" hosszan elnyúló portáján egy fekete, félkör alakú szigetelőpaplannal ellátott duplafalú fólia emelkedik. Akár egy repülőgép- hangár. A belterülete sem csekélység, ötszáz négyzet- méter. A szélessége 12 méter. a hosszúsága 50, a magassága 4 méter 80 centi. A tulajdonosók: a 29 éves Koltai László, és a tizenegy- néhány esztendővel idősebb társa: Szanyi József. Laci baromfitelep-vezető a Kunság Népe Termelőszövetkezetben, és két éve kezdtek bele a vállalkozásba. — Csirkékkel bíbelődünk, de nem volt elég pénzünk. Azj OTP adott öt évre 100 ezer forint hitelt kettőnknek — sorolja Koltai László — hatszázalékos kamatra, a téesz további 30 ezret, kétéves visszafizetésre, kamat nélkül. Ezt a hatalmas alkotmányt tavaly márciusban építettük fel, és azokban a napokban, hetekben amikor hűvös az idő, két kazánnal fűtünk. Az első szállítmány, 12 ezer csirke az elmúlt esztendő húsvétijakor érkezett, és belőle mintegy hét százalék hullott el. Egy év alatt hat váltást neveltünk fel a fólia alatt, és ez 72 ezer állatot jelentett. Tavaly köny- nyebb volt a helyzetünk, mert a feleségem még gyesen volt, és rendszeresen tudta ellenőrizni napközben az állományt. Most alkalmi segítőink adódnak, éppen takarítjuk a területet, várjuk a hónap végére az újabb szállítmányt. i— Meddig csinálják, mindezt? — Ötéves a szerződésünk, és ebből még három van hátra. Akad turnus, amelyiknél jószerével még a pénzünket se kapjuk vissza, annyi csibe hullik el. Negyvenkilenc napig tartjuk ezeket az úgynevezett hibno fehér fajtákat, és akkorra 1 kilogramm 30 — 1 kilogramm 60 dekásak lesznek. — Meggazdagodnak? — Ugyan már! Most tanuljuk az egészet, és örülünk, ha valami kis haszon összejön belőle. Hiszen ahayvi törlesztéseket fizetni kell, és bizony előfordul, hogy a szállítás után marad is pénzünk. meg nem is. * * * A megye őstermelőitől, kisgazdaságaiból ebben az évben 4 ezer 600 tonna broyler csirkét várnak a felvásárlók. Ez a mennyiség 1 ezer 800 tonnával több, mint az elmúlt évi, hiszen a csirkehús iránti kereslet megint nő, amelyet a magántermelők igyekezete nélkül lehetetlen volna kielégíteni. Ami a zöldségféléket illeti, a megyénkben jelenleg a háztáji föídeken, vagy a magántulajdonban levő kertekben 4 millió 800 ezer négyzetméter alapterületű fóliát tartanák számon. Ebből intenzív fűtőterületű 240 ezer négyzetméternyi, a többi időszaki és fűtés, nélküli. Innen a fóliák alól, és a fólia nélküli kertészetekből, magántermelőktől kerül ki a piacokon értékesített zöldségfélék több mint a fele. Talán ezek a számok, arányok is' igazolják a fóliázok létjogosultságát, elvégre a lakosság ellátása nélkülük ma elképzelhetetlen, röviden szólva megoldhatatlan lenne. D. Szabó Miklós A Kunhegyes és Környéke Vegyesipari Szövetkezet fegyverneki üzemében az új típusú hőszigetelt hírlapárusító pavilon gyártását kezdték meg. Ebben az évben mintegy hatvanat szállítanak a postának, illetve a magánvállalkozóknak
