Szolnok Megyei Néplap, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-15 / 166. szám

1983. JÚLIUS 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Köszönetnyilvánítások Köszön etünket fejezzük ki mind az óiknak, akik a legme­legebb szívű gyermek, test­vér, rokon, jó barát és is­merős, DR. GEORGIEVICS MIKLÖS állatorvos temetésén megje­lentek, a szeretet virágát el­hozták és mélységes fájdal­munkban velünk éreznek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a testvéreknek, rokonoknak, is­merősöknek. az ATI szolnoki és kisújszállási vezetőinek, dolgozóinak, a Tisza Cipő­gyár vezetőinek, dolgozóinak, a rendőrkapitányság vezetői­nek, dolgozóinak, a vendég­látó vállalat vezetőinek, dol­gozóiknak. a II., III. kér. pártalapszervezetnek, akik szeretett férjem, apánk, nagy­apám, FARKAS GYÖRGY temetésén megjelentek, ko­szorúikkal. virágaikkal, rész­vétükkel fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. A gyá­szoló felesége, fia. menye és unokája. Mezőtúr. Köszönetét mondunk a BHG Híradástechnikai Vállalat ve­zetőségének. dolgozóinak, munkatársaknak. rokonok­nak. barátoknak, ismerősök­nek. szomszédoknak, akik fe­lejthetetlen férjem, fiunk, édesapánk, testvérünk, JUHASZ JÓZSEF üzemmérnök temetésén meg­jelentek, koszorúikkal, vi­rágaikkal, részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. Gyászoló család. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét a rokonoknak. is­merősöknek, szomszédoknak, a cibakházi Mezőgép Válla­lat vezetőségének és dolgo­zóinak, a martfűi Tisza Ci­pőgyár dolgozóinak és mind­azoknak, akik drága jó fe­leségem, édesanyánk, nagy­mamánk. KOCSIS ISTVANNÉ szül. Balogh Eszter temeté­sén részt vettek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek, fáj­dalmunkban osztoztak. Drága emlékét örökké őrzi: férje, leánya, veje és unokái. Ti- szaföldvár. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét a rokonoknak, isme­rősöknek. szomszédoknak, a Hetényi kórház dolgozóinak, a Jósika úti Bölcsőde dolgo­zóinak és mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk. ifj. bódi Kálmán temetésén megjelentek, sírjá­ra virágot, koszorút helyez­tek. fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csa­lád. Szolnok és Szandaszőlős. ingatlan SZOLNOKON eladó 103 mi alapterületű kertes ház 81 m2 alapterületű alsó- épület tél. 600 m3-es telken. Központi fű­tés és fürdőszoba van, valamint 3 fá­zisú áram. Érdeklőd­ni lehet: 17 óra után, hét végén egész nap, Szóin ok. Perczel Mór út 12» (Téglagyárral szem­ben)^ __(5832) C SERKESZÖLÖN hétvégi ház mellék­épülettel 600 négy­szögöl szőlővel el­adó. Víz, villany van. Cseuz dűlő 5^a. Érdeklődni a hely­színen bármikor (6386) _______ K ISIPAROS mű­helynek való helyi­séget keres. Ármeg­jelölést kérek. ,,Víz, villany szükséges” jeligére a szolnoki hirdetőbe._________ K ÉTSZOBÁS ker­tes családi ház alsó- épülettel eladó. Szolnok. Kalapács u. 2.___(6162)_____________ T ISZAFÖLDVAR. Sas u. 10. alatt csa­ládi ház eladó. Az ABC-nél keűi befor­dulni. Érdeklődni: szombat, vasárnap. (6390)________________ A ZONNAL beköltöz­hető családi ház el­adó. Kunszenfcmár- ton. Május 1. u. 3. Érdeklődni levélben: Püspökladány, pető- fi u. 29. (6460) TISZAFÖLDVAR. Bajcsy út 19. alatti lakóház üzlethelyi­séggel eladó. Érdekh lődni: Mártírok út 12. (6464) _____ ___ S ZOLNOK. Vörös Hadsereg út 47. szá­mú kertes családi ház eladó, vagy 2—3 szobás. OTP-lakásra cserélhető. Érdek­lődni: Bozsó Ká­roly út 9. III/31. Széchenyi Irt. __(6585) 2 szoba, összkomfor­tos családi ház 300 négyszögöles telek­kel. melléképületek­kel eladó. Cím: Rá- kócziújfalu. Felsza­badulás út 49.. ér­deklődni: de. 9 órá­tól. (6074) _____ ___ C SERKESZÖLÖN hétvégi ház mellék­épülettel 600 négy­szögöl szőlővel el­adó. Víz. villany van. Cseuz dűlő 5/a. Érdeklődni a hely­színen bármikor (6386) CSALÁDI ház el­adó 250 ezer kp. + OTP-átvállalással (16o ezer) Török- szentmikliós. Szellő út 7. Érdeklődni: Margit út 31. 17 órá- tól. (6207)___________ Ü JSZAsz központ­jában 2 szobás, csa­ládi ház melléképü­letekkel, nagy kert­tel eladó. Érdeklőd­ni lehet: Lenin út 13. szám.__(6171) J ÁSZBERÉNY bel­területén 3 szobás, komfortos családi ház beépíthető kert­tel eladó. Érdeklőd­ni lehet: Páva u. 8. szombat és vasár- nap. (5862) TISZAFÖLDVÁ- RON 2 szobás, kom­fortos családi ház el­adó, Malom u. 36., Kiss. __(6087)__________ J ÁSZBERÉNY. Kis­hegyen 1700 négy­szögöl telek 5X10 m-es épülettel el­adó. Érdeklődni: JászjákóhaLma, Bar- tók Béla út 5. (6291) TISZAFÜREDEN. a József Attila utcában egy 600 négyszög- öles építési telek el­adó. Érdeklődni le­het: Szűcs I. Somo­gyi Béla u. 13. (6530) LAKÁSCSERE SZOLNOK, Jászi F. út 16. V/23. sz. alatti kétszobás OTP-s la­kásomat kisebbre cserélném. Érdeklőd­ni: minden nap 18 órától 20-ig. (6036) GÉPJÁRMŰ SIMSON S 51 B mo­torkerékpár, újszerű, T —4—K kistrakftor utáni utó j a új szer ü Terra kerti gép sor­közi gyorskapája, keveset használt, el­adó. Szandaszőlős. Kiss János út 24. (6206)______________ K D 29—öl írsz. 601 Trabant 5000 km-t futott eladó. Tisza- földvár. Bajcsy Zs. 113. (6550) UK írsz. Trabant el­adó Kunszentmár- ton, Eötvös út 22. Érdeklődni 4 óra után Vitkó Gyula. (6555)_________________ I S rendszámú Fiat 124-es eladó. Traban­tot beszámítok. Ér­deklődni : Tiszafü­red. 82-es telefonon. (6558)________________ P C írsz. Trabant 60l-es Speciál meg­kímélt állapotban el­adó. Jászberény. Tompa M. u. 41. (6565) TRABANT Speciál ZI-s ’85-ig vizsgázott, sürgősen eladó. Szolnok. Vörös Csil­lag 40., Papp. (6051) adas-vétel DIESEL üzemű 20 kW telj esítmény ű áramfejlesztő eladó. Németh Ottó, Mes­terszállás, Tanya 255. (betonút mel­lett).__(6679)___________ V ATTACUKOR- KÉSZÍTÖ gép el­adó. ,,Üj” jeligére a kiadóba.__(6222)______ 1 983-ban készült kon­téner. lábon álló olaj em élőkké!. 60 család Boconádi és Hunor keretekkel, tetszés szerint üze­meltethető. lépes- ,méz termelésre is alkalmas, ára: 180 000 Ft, valamint üres kaptárak Boconádi és Hunor keretek­kel haláleset miatt eladók. Levélre nem válaszolok. Abádsza- lók. Alkotmány 30., Balogh. asztalos. (6303)__________________ E LADÓ haláleset miatt 50 db-os máltai galambállomány. Ér­deklődni lehet: Ben - kucsné, 5100 Jászbe­rény. Vörös Hadse- reg u. 17/3. (6457) VIZSGÁZTATOTT Pannónia-motorrai meghajtott. össze­épített. lassú szállí­tójármű eladó. Kar­cag, Bethlen Gábor út 21. (6470)_________ N AGYKEPERNYÖS színes tv eladó. Ér­deklődni : telefonon Szolnok 16-356 ( (6124) JÓ állapotban levő UE 28-ás és Dutra 50-es traktor eladó, vagy 5611-esre cse­rélem. Kunhegyes, Feketehegy út 53. (6252) 7 hetes üszőborjú eladó Kungyalu. Radnóti u. 52. Ér­deklődni este 6 óra után. (6462) 6 kW-os csehszlovák gyártmányú hőtáro­lós villanykályha el­adó. Tiszafüred, Is­kola u. 25'a. (6531) EGY szezonban üze­melt Totya 2,0 típ. kazán termosztáttal eladó. Törökszent- miklós. Délibáb út 8. (6360) HÁROM 4 éves sod­rott kanca eladó. Ti- szakürt. Béke út 37. (7385) a karcagi Általános technika ipari SZÖVETKEZET vasszerkezetek festésében jártas festő szakmunkásokat alkalmaz. Fizetés megegyezés szerint. JELENTKEZÉS: KÁTISZ Karcag, Kunhegyesi u. 2. (4957) I Sport-Sport-Sport" Világjáró postás A kerékpárosnak a nem a szája ) jár, gramm téliszalámit, két ki­logramm szalonnát és mint­egy két kilogramm pezsgő- port (kólát helyettesítendő) vitt magával. Végigkerékpá­rozott Ausztrián, Olaszorszá­gon, Svájcon, Franciaorszá­gon, Spanyolországon és az NSZK-n. Naponta megivott két-három liter tejet, haza- küldött kétszáznál több ké­peslapot, a defektet húszig számolta, felhasznált két kül­ső gumit, a hetvenöt nap alatt nyolc kilót fogyott, és elköl­tött 900 dollárt. Naponta át­lag 150 kilométert kereke­zett, reggel hattól este hatig. Pontos időbeosztással élt, öt­Siker kézilabdában A Szolnoki Spartacus női kézilabdacsapata Szarvason nemzetközi tonnán vett részt. Az erős mezőnyben jó játék­kal rukkoltak ki a szolnoki lányok, és csak az első he­lyért játszott mérkőzésen kaptak ki a jó játékerőt kép­viselő NB Il-es Csepeltől. Ez­zel az előkelő második he­lyen végeztek. A torna vég­eredménye: 1. Csepel, 2. Szolnoki Spartacus, . 3. Szarvas, 4. Pop rád (csehszlo­vák). A legtechnikásabb já­tékosnak felajánlott külön- díjat a szolnoki Vindeizen Katalin kapta. Hírek, eredmények — Evezés. A Vasas minősí­tő versenyén részt vettek a Szolnoki Vízügy SE evezősei is és több értékes helyezést szereztek. A szolnokiak ered­ményei, női úttörő egypár­evezős : 1. Imre Anikó. Női „mini” egypárevezős: 2. Szi­lágyi Éva, 4. Tóth Frida. Fér­fi úttörő kétpárevezős: 4. Berta Z., Horváth Z. Férfi ifjúsági négypárevezős: 4. Szolnoki Vízügy SE (Ada- mecz, Szilágyi, Molnár I., Molnár II). — Tömegsport. Az elmúlt évek hagyományainak meg­felelően az idén is megrende­zik Szolnokon, a MÁV MTE Véső utcai sporttelepén az Édosz megyei sportnapját. Időpont július 16. szombat 8 óra. A sportnapon a megye élelmiszeripari vállalatainak dolgozói egyéni és csapatver­senyben vetélkednek női és férfi kispályás labdarúgás­ban, kézilabdában, sakkban^ asztaliteniszben, kispuskalö­vészetben és atlétikában. A legtöbb pontot elérő vállalat elnyeri az Édosz Kupát. Kosárlabda. Megyei bajnokság, végeredmény Felnőtt nők: 1. SZMAV M. 10 10 — 1054:328 20 2. Szolnoki VSI 10 7 3 663:648 17 3. Kér. V. F. 10 7 3 741:577 17 4. Karcag I 10 4 6 551 :704 14 5. Karcag II 10 2 8 436:707 12 6. Kossuth G. Tiszafüred 10 — 10 424:805 10 A bainokság legjobb dobói: Szabó Katalin (Kér. Vendégl. Főisk.) 224, Krasznocsubenko Ágota (MÁV MTE) 181, Boros Erzsébet (Kér. Vendégl. Főisk.) 169 pont. Serdülő leányok: 1. Sz. VSI I. 14 13 1 1219 : 360 27 2. Sz. VSI II. 3. Kossuth G. 14 13 1 1121: 452 27 Tiszafüred 14 10 4 841: 786 24 4. Közg. Szó. 14 7 7 584: 754 21 5. Móricz G. Kisújszáilil. 14 7 7 580: 6L1 21 6. Gábor A. G. Karcag 7. Teleki G. 14 2 12 296: 943 16 Mezőtúr 14 1 13 467:1122 15 8. T.mikl. SE* 14 3 11 500 : 580 13 A csillaggal jelölt csapattól bün­tetőpont levonva. A bajnokság legjobb dobói: Nagy Mária (Tiszafüred) 302. Molnár Katalin (SZVSI II.) 269, Nagy Éva (Közg. Szolnok) 251, Fülöp Éva (SZVSI I.) 231 pont. Tegnap már a kora regge­li órákban bekopogtatott szerkesztőségünkbe Novák Ferenc debreceni kézbesítő, aki megérkezett nyugat-euró­pai körútjáról. Az 52 éves félkarú postás — akinek' négy gyermeke és hét uno­kája van — május elsején indult útnak kerékpárral és tegnap érkezett haza. Jár­művét sokan megcsodálták, s ez érthető: elől egy mini szálloda, hátul a csomagtar­tón élelmiszerek és „műhely”, a vázion pedig műanyag fla­konok az italoknali. Elmondta, hogy az útra többek között nyolc kilo­Besztercebányán befejező­dött a Csehszlovákia—NDK —Magyarország férfi és női ifjúsági atlétikai hármasvia­dal1. Nem sikerült javítani az első nap után, így a magyar csapatok mindkét nemben, a várakozásnak megfelelően mindkét ellenfelüktől vere­séget szenvedtek. A hármasviadal végered­ménye, férfiak: Csehszlová­kia—Magyarország 121:110, NDK—Csehszlovákia 139:95, NDK—Magyarország 146:85. Nők: Csehszlovákia—Ma­gyarország 85:82, NDK— Csehszlovákia 57:110, NDK— Magyarország 111:57. A férfiaknál Sárközi nyer­te az 1500 m-es versenyt, 3:54.7 perccel. Győzött a 4x400 m-es magyar váltó is, 3:13.58 perccel. A nők hétpró­ba versenyét a magyar Deák nyerte 5325 ponttal. kor kelt, reggelre beért a nagyobb városokba, ahoH vá­rosnézéssel töltötte az időt. Sátorban és kempingben aludt, esős időben a nehéz járművek beborították sár­ral és vízzel, Svájcban, ami­kor az egyik hegytetőn vert sátrat, reggelre a jeget ka­parta a visszapillantó tükör­ről. Akadt kellemetlensége is. — Spanyolországban egy gyönyörű zöld füves területet találtam, Elhatároztam, hogy sátrat verek, ott töltöm az éjszakát. Amikor a sátorve­réshez készülődtem egy ha­talmas kígyót pillantottam meg. Gondoltam, ahol egy van, ott több is lehet. Gyor­san odébb álltam,, s azon az éjszakán csaknem állva alud­tam. Beszél valamilyen nyelven, ennyi sok országon keresztül megérttettse magát? — Nem beszélek semmifé­le idegen nyelven, de nem is az a lényeg. Mindenütt meg­érttettem magaim, különben is a kerékpárosnak a lába jár, nem a szája. Fényképeket, újságokat mutogatott. Minden ország­ban szívesen fogadták, se­gítették. összesen 10 ezer kilométert kerékpározott. — Nagyon szeretem ezt a sportágat, és az volt a cé­lom, hogy felkeresem a régi versenytársakat. De egyet tanácsolnék: ha valaki ilyen útra vállalkozik, egyedül ne menjen, mert borzasztó ne­héz. Fél tízkor nyeregbe pat­tant, és útnak indult. Délután háromkor Hajdúszoboszlón várták, öt órakor pedig ün­nepélyesen fogadták az Aranybika Szálló előtt. Amikor útnak indult, részt vett a Futapest tömegsport­rendezvényén. Most az arany­jelvényesek az olimpiára ak­ció 100 kilométeres távjának a teljesítésére készül, (pi) Szabadonrepülö modellek országos bajnoksága A Győr-Sopron megyei Pér repülőterén inától rendezik meg a szabadonrepülö model­lek országos bajnokságát. Négy kategóriában — FIA vitorlázó, F1B gumimotoro6, F1C mechanikus és A/2 if­júsági vitorlázó — 180 ver­senyző indul. A küzdelmek naponta 9 órakor kezdődnek. Atlétika Az ifjúságiak kettős veresége Rádió SZOLNOKI STÚDIÓ: I MŰSOROK I 17.00: Műsorismertetés. Hírek;. — 17.05: Fórum a vízisportokról. Műsorvezető-szerkesztő: Tamási László. (Tel.: 1.1-088.) — 18.00— 18.30: Alföldi krónika. KOSSUTH: 8.35: Yehudá Menuhin hegedül és vezényel. — 9.33: Mackó, mackó, ugráilj! — 10.05: Gyer­mekeknek. — 10.37: ........mert p ásztor voltam én is hajdanán”. Füst Milán versei. — 10.42: Fáb- ry Edit operettfelvételeiből. — 11.00: Randevú a Jókai Klub­ban. — 12.45: A Tátrai-vonósné­gyes felvételeiből. — 13 30: Az utolsó mohikán. James Feni- more Cooper regényét — Réz Adám fordítása alapján — rá­dióra alkailimazta és rendezte: Bozó László. — 15.05: Nagy mes­terek — világhírű előadóművé­szek. — 16.00: Ki tud többet Franciaországról? — 17.05: Re­gina Resnilk! operaáriákat éne­kel. — 17.27: Életünk, ahogy él­jük. — 17.52: Pécsi Kiss Ágnes népdalfelvételeiből. — 19.20: And- rés Segovia gitározik. — 19.35: Mesélő mikrofon. Lévai Béla és ökrös Lászlóné rádiótörténeti so­rozata. — 20.35: Operettkedve­löknek. — 22.30: Asconaj Nem­zetközi Zenei Fesztivál. — 23.43: Hangszerszólók. — 0.10: Meló­diákoktól. PETŐFI: 8.05: Fúvószene táncritmusban. — 8.35: Slágermúzeum. — 9.21: Háttérbeszélgetés (ism). — 10.00: Zenedélelőtt. — Ll.35: Tánczenei koktél. — 12.40: Népi muzsika. — 13.15: Nyolc rádió, nyolc dala. — 14.00: A pertőfi rádió zenedél­utánja- — 16.30: Könyvről köny­vért- — 15.45: A Balek Sabbaith együttes felvételeiből. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.35: Sláge­rek mindenkinek. — 19.40: Régi nóta, híres nóta. — 20 35: A cir­kusz története II. rész. — 21.35: Népdalköröki pódiuma. — 22.00: Gershwin-művek. — 23.20: Ké­ső esti szerenád. 3. MŰSOR: 9.00: Reflektorfényben egy ope- raária. — 9 24: Beethoven: a­modl vonósnégyes. Op. 132. — 10.11: Századunk zenéjéből — 11.05: Monteverdi: IX. madrigál­kötet. — 11.45: Zenekari muzsi­ka. — 13.07: Iszlai Zoltán: A valóság közelében. — 13.17: Ma­gyar művészek opera felvételei­ből. — 13.57: Romantikus mes­terművek. — 14.42: Csak pár mázsa búza. Sarusi Mihály rá­diójáték». — 15.39: Világújság (ism.). — 15.59: Rohmann Imre Mozart-zongorahangversenye a Pesti Vigadóban. — 17.04: Bab- szem Jankó. — 17.30: Dimitri Mitropoulos Richard Strauss-mű- veket vezényel a Kölni Rádió szimfonikus zenekara élén. — 19.05: Qpera-művészlemezek. — 20.16: Üj lemezeinkből. —21.10: Debreceni Dzsessznapok. —22.10: Kórusmuzsika sztereóban. — 22.49: Rádiószinház: Kis komé­dia Henryk Bardijewski rádió­játéka. 16.10: Hírek. 16.15: Galambecska. Magyarul beszélő szovjet tévéfilmsorozat 1V/4. rész (színes)'. 17.05: Képújság. 17.10: Postafiók, 250. Takács Mária műsora (színes) 17.30: Közvetítés a Pécsi Ipari Vásárról. A pécsi körzeti stúdió műsora. 18.00: Ablak 19.00: Reklám. 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétoma (színes). 19.15: Esti mese (ism.). 19.30: Tv-híradó 1. (színes). 20.00: Aláírás : a te Claudiád (színes). Magyarul beszélő belga filmsorozat III/3. rész. 21.00: A fele sem igaz! 21.35: Népzene zenekarra (színes). Grabócz Miklós: Madocsai táncok. 21.45: A munkásosztály a paradicsomba megy. Magyarul beszélő olasz film (színes). (18 éven felülieknek!) 23.35: Tv-híradó 3. (színes). 2. MŰSOR: 20.01: Szemle. Tudományos híradó. 20.50: Tv-híradó 2. (színes). 21.10: Reklám. 21.15: A régensherceg (színes). Magyarul beszélő angol tévéfilmsorozat VIII/2. rész: Ne bízz a hercegben. 22.05: Saturnus jazz (színes). 22.35: Iskollakörlet Dók u ment um film. 23.15: Képújság. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 17.101 Híradó. 17.25: Riportfilm a határőrség kutyáiról (ism.). 18.25: Tóparti vakáció. Lengyel ifjúsági filmsorozat 19.00: Hobby. Rajzfilm. 19.10: A bolgár haditengerészet. Dokumen.tum.film. 19.30: Verne Gyula Klub műsora. Ifjúsági adás (ism.). 20.00: Terézt nem hagyom el senki kedvéért. Cseh filmvígjáték (ism.). 21.20: Album. Rajzfilm. 21.30: Időszerű események. 22.00: Az ismeretlen. Tv-film (színes). BUKAREST: 15.30: Német nyelvű adás. 15.35: A volánnál — autóvezetőknek. 17.50: A legkisebbekmek. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Gazdasági figyelő. 20.35: Egy dal. 20.45: Világhíradó. 21.10: A filmművészet nagyjai sorozatban: Ilyen nagy szerelem. 22.30: Tv-híradó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom