Szolnok Megyei Néplap, 1983. június (34. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-21 / 145. szám
1983. JÚNIUS 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Megyei labdarúgó-bajnokság FÖLÉNYESEN NYERT A TISZA CIPŐ Egy lépés az NB II felé Egyetlen gól döntött Miskolcon ... Szajol—Jászalsószent- györgy 4:0 (0:0). Szajol, vezette: Terenyei. 350 néző. Szajol: Godó — Urbán, Balogh, Tóth, Horváth, Gál, Papp (Suki). Szabó, Vincze Zs. (Berta). A kiesés ellen küzdő vendégek hatvan percig jól játszottak, nagy iramot diktáltak, de a hazaiak támadásai már ekkor is veszélyesebbek voltak, majd a vezetés megszerzése után még nagyobb sebességre kapcsoltak a szajoliak és az ötletes, korszerű játék nyomán, hat perc alatt 3 gólt lőttek. A bajnokság hajrájára formába lendült hazaiak jó játéka és a szentgyörgyiek lelkesedése révén színvonalas mérkőzést láthatott a szép számú közönség. Gl.: Gál, Szabó, Berta, Horváth. Sárga lapott kapott: Horváth, illetve a vendégek közül Gál. Jók: Tóth (a mezőny legjobbja), Horváth, Gál, Papp, Szabó. A vendégek közül senkit sem lehet kiemelni. Ifi: Szajol—Jászalsószentgyörgy 3:0. Középtiszai Medosz SK— Szolnoki Cukorgyár 3:1 (1:0). Kenderes, 200 néző, vezette: Dr. Botka. K. Medosz; Galó — Molnár, Süveges A., Magyar, Fuder, Herczegh, (Demeter), Baktai, Szántó, Süveges J. (Szendrei), Szerencsi, Süveges I. A nagy kedvvel, felszabadultan játszó hazaiak végig fölényben voltak, ami a második félidőben nyomasztóvá vált. Sorra dolgozták ki a gólhelyzeteket, aminek csak töredékét sikerült értékesíteni. A gólarány a vendégekre hízelgő. Gl.: Baktai, Szerencsi, Szántó, illetve Koncsik. Jók: Molnár, Herczegh, Baktai (a mezőny legjobbja), Szerencsi, illetve Márkus, Kormos, Koncsik. Ifi: K. Medosz — Sz. Cukorgyár 3:4. Tiszafüred — Túrkeve 2:0 (1:0). Tiszafüred, 400 néző, vezette: Kovács S. Tiszafüred: Kovács — Deli, Veres, Papp, Galajda, Somogyi, Radies, Kiss J. (Mezei), Dobi (Tar), Borbély, Németh. Mindkét gárda óvatosan kezdett, kóstolgatván a csúszós, nehéz talajt. A hazai csapat talált előbb magára, mert a 30. percben egy jó indítást követően Németh erősen kisodródva nehéz szögből szerzett vezetést. A második félidőben a hazaiak felgyorsították a játékot és két kihagyott gólhelyzet után a 70. percben végleg eldöntötték a két pont sorsát. Egy 16 méterről cselesen elvégzett Radics szabadrúgás-góllal alakult ki a végeredmény. Jók: Kovács, Papp, Radics, Somogyi, Kiss J., illetve Barta, Kormos J. Ifi: Tiszafüred—Túrkeve 8:1. Szolnoki Vegyiművek— Kunszentmárton 0:0. Szolnok, 50 néző, vezette: Bar- tha. Vegyiművek: Öllé — Szikszai, Táncos, Kelemen, Pusztai, Varga, Vadkerti, Fedor (Dávid), Tóvizi, Kun, Szabó I. A végig szemerkélő esőben közepes színvonalú mérkőzést vívott egymással a két csapat. A hazaiak nem tudták megismételni az elmúlt mérkőzésen nyújtott jó teljesítményüket. Az eredmény igazságos. Jók: Öllé, Táncos, Szikszai, Kelemen, ill. Kerekes, Hábensussz F., Hábensussz S. Ifi: Szolnoki Vegyiművek —Kunszentmárton 9:0. Tiszaföldvár—Karcag 0:3 (0:3). Tiszaföldvár, 200 néző, vezette: Abonyi. Tiszaföldvár: Pál — Farkas A., Hegedűs, Szűcs, Nagy (Berta), Makó, Bárány (Jakab), Farkas I., Balogh, Németh, Vincze. Jó iramú, kemény csatát vívott a két csapat. A vendégeknek az ezüstérem megszerzéséhez legalább a döntetlenre volt szükségük, ennek szellemében támadólag léptek fel, és gyors egymásutánban szerezték meg góljaikat nagy védelmi hibákból. A hazai helyzetek viszont sorra kimaradtak, vagy a vendég kapus jeleskedett kiváló védéseivel. Gl.: Bállá (2), Nagy. Jók: Nagy, Laurinerik, Tüdős, Tóth, Szerencsi. A hazaiak közül senkit sem lehet kiemelni. Ifi: Tiszaföldvár—Karcag 2:1. Jászberényi Vasas—Jászárokszállás 1:0 (0:0). Jászberény, 200 néző, vezette: Pálinkás Jb. Vasas: Balázs — Móczó, Szilasi (Móra), Ambrus, Palásti, Csordás (Tóth), Kisnémeth, Maszlag, Beszte- ri, Vígh, Török. Sáros, mélytalajú pályán végig szemerkélő esőben a hazai csapat kezdett jobban. A 12. percben Vígh, a 19 percben Csordás lövését védte a vendégek kapusa, míg a jászárokszállásiak helyzeteit Balázs hárította biztosan. Szünet után a hazaiak nagyobb sebességre kapcsoltak és több helyzet után a 62. percben Vígh ment el a jobb oldalon, lövését a kapus kiütötte, de Török még az alapvonal előtt elcsípte, és a bal kapufa mellett a hálóba sodorta, 1:0. A vendégek ezután elkeseredetten rohamoztak, de Balázsnak ezen a napon nem lehetett gólt rúgni. Ifi: Jászberényi Vasas — Jászárokszállás 5:3. Szászberek—Kunhegyes 1:0 (1:0). Kunhegyes, 400 néző, vezette: Balázs. Kunhegyes: Végért — Szabó G., Kovács. Lukács, Kontra (Apostol), Kovrig, Borbély (Kiss), Juhász, Szatmári, Herbály, Kiss J. Közepes iramú és színvonalú mérkőzésen a kapuk keveset forogtak veszélyben. A 28. percben az egymásra váró hazai védők között Dankó kapura tört, és a kifutó Végért fölött a hálóba emelte a labdát, így született meg a mérkőzést eldöntő gól. A látottak alapján a döntetlen eredmény igazságosabb lett volna. Jók: Farkas, Bezzeg, Dankó, míg a hazaiak közül senkit sem lehet kiemelni. Ifi: Kunhegyes—Szászberek 3:1. Tisza Cipő—Jászjákóhalma 3:1 (2:1). Jászjákóhalma, 200 néző, vezette: Tombor. Jászjákóhalma: Vasas — Deszpoth, Fejes, Gecse, Sándor, Szabó, Kátai, Rácz, Szöl- lösi, Palcsó, Nagy L. Jó iramú mérkőzésen a listavezető támadólag lépett fel a lelkes, de sok hibával játszó hazaiak ellen, aminek meg is lett az eredménye. A 15. percben Kesjár II. révén 1:0, nem sokkal utána Kesjár I. növelte az előnyt, 2:0. A hazai csapat nagy erőfeszítést tett a szépítésre, amely a 35. percben született meg Gecse révén. Szünet után a hazaiak támadtak többet, de eredménytelenül, sőt a vendégek lőttek újabb gólt. Jók: Miho- vich. Szántai, Kesjár II., illetve Fejes és Rácz. Ifi ■ Jászjákóhalma—Tisza Cipő 2:7. Törökszentmiklós—Abád- szalók 2:1 (2:0). Abádsza- lók, 200 néző, vezette: Varga. Abádszalók: Szabó J., Dányi, Csonka G., Szabó S., Bácskái, Forgács (Mérten), Csonka Á., Káli (Szimics), Kovács J., Szabó L., Pataki. Még az „égiek” is az első osztálytól búcsúzó hazai csapatot siratták. Végig esőben, csúszós talajon kezdődött a mérkőzés, melyhez a technikás vendégek alkalmazkodtak jobban, és az első félidőben fölénybe kerültek, melyet gólra is váltottak. A hazai védelem két nagy hibáját kihasználva előbb Hegedűs, majd Sebők szerzett kétgólos vezetést a vendégeknek. A második félidőben a feljavuló hazai csapat mezőfölényt harcolt ki, de gólt csak 10 perccel a befejezés előtt sikerült lőni. Ekkor Káli szögletét Pataki fejelte a hálóba, összességében a Törökszentmiklós kombinatív technikás játékával megérdemelte a két pontot. Jók: Hegedűs, Szabii Sebők. A hazai csapatban kiemelkedő teljesítményt nem nyújtott senki. Ifi: Abádszalók—Törökszentmiklós 1:1. Táblázatok Megyei labdarúgó-bajnokság végeredménye 1, Tisza Cipő 34 2a 8 4 94-32 52 2. Karcag 34 18 9 7 59-30 45 3. Vegyim. 34 16 10 8 67-42 42 4. T.-füred 34 16 10 8 50-41 42 5. MEDOSZ 34 15 10 9 52-37 40 6. T.-miklós 34 15 8 11 65-43 38 7. Szászberek 34 12 14 8 29-22 3í 8. Szajol 34 13 9 12 51-54 35 9. J.-ároksz. 34 12 9 13 46-52 33 10. KuTE 34 11 12 11 31-43 33 11,. Cukorgyár 34 11 11 12 44-57 33 12. T.-földvár 34 10 11 13 46-47 31 13. Kunhegyes 34 10 9 15 62-60 29 14. Túrkeve 34 8 11 15 41-69 27 15. Jb. Vasas 34 9 8 17 33-45 26 16. J.-jákóh. 34 8 9 16 39-55 25 17. J.-asztgy, 34 8 9 17 28-59 25 18. Abádsz. 34 5 7 22 31-80 17 A vonal feletti csapat felkerült a területi bajnokságba a vonal alattiak a körzeti bajnokságban játszanak jövőre. Vízilabda OB I 1. Vasas u 11 — —4 145- 77 22 2. BVSC 11 11 — — 150- 84 22 3. Honvéd 11 9 1 1 120- 81 19 4. Dózsa ll 8 2 1 106- 84 18 5. Szolnok 11 7 4 — 108- 96 18 6. Tatab. ll 7 1 3 103- 90 15 7. Tungs. ll 4 4 3 104- 97 12 8. Spartacus 11 3 4 4 95-103 10 9. Eger 11 2 2 7 81-113 6 10. FTC ll l 2 8 97-129 4 11. SZEOL 11 1 I 9 81-118 3 12. M. OSC 11 — 2 9 84-111 2 13. Volán 11 1 — 10 81-115 2 14. KSI 11 — 1 10 90-147 1 A totó 25. heti telitalálata l. Hajdúk—Partizán 1-0 1 2. Osijek—'ntograd 3-0 1 3. OFK Beograd—SL. Tuzla á-0 1 4. Rijeka—Ljubljana- 2-1 1 5. Sarajevo—D. Zagreb 1-1 X 6. Velezs—Crvena Zvezda 2-2 X 7. Vojvodina—Vinkovci 1-0 1 8. Növi Sad—Banja Luka törölve 9. Gosk Jug.—Jedinstovo 2-0 1 10. Kikinda—NK Zagreb 3-0 1 11. Kozara—Radnik 0-0 X 12. Maribor—Trebinje 0-1 2 13. Subotica—Varazdin 3-1 1 14. Sutjeska—Napredak 1-3 2 15. Dubacsica—Radnicski 1-1 X Szolnoki VSE—Bp. Spartacus 10:9 (4:1, 3:1, 2:3, 1:4). Kőér út, 250 néző, vezette: Dr. Tóth és Gyerő. Szolnok: Pintér, Cseh (1). Bogdán (1), Rekita, Sóskúti (2), Tóth (2), Hasznos (3). Csere: Kuczora (1), Bors, Baranyi. Bp. Spartacus: Tóth B., Kovács, dr. Magas (3), Barsi, Szilvasán, Szöghy (2), Major (1). Csere: Tóth I. (2), Várkonyi (1). Előnygól : 8/5. ill. 10/4. Négy- méteres: 1/1, ill. 2/2. Parádésan kezdett a szolnoki csapat. Látványos gólokat szerzett, s az első negyedben már három góllal vezetett. A védekezés is jól ment, a hazaiak három emberelőnyükből egyet sem tudtak értékesíteni. A második negyedben tovább növelte előnyét a szolnoki csapat. Hasznos bomba, majd Bogdán felső sarkos gólja után már 6:l-et mutatott az eredményjelző tábla. Az ötgólos előny megnyugtatónak tűnt. A kritikus harmadik negyedben növekedtek a büntető pontok számai, de a cserék is megtartották a négy gólos előnyt az utolsó negyedre. Ekkor azonban túl keménnyé vált a küzdelem, Bogdán kipontozódott, és az emberhátrányokat sem sikerült kivédekezni. Már csak egy gól volt a szolnokiak előnye amikor Hasznos is kipontozódott. Végülis Cseh belőtte a tizedik gólt, és Magas négyméteresből már csak szépíteni tudott. Azaz sikerült a szolnoki csapatnak a bravúr; első alkalom volt ez, hogy az impozáns Kőér utcai uszodában vesztesként hagyta el a medencét a hazai csapat. A szolnokiak közül különösen kitűnt jó játékával Pintér, Hasznos és Bogdán. Mezőtúri H. — H. Papp J. SE 1:0 (0;0) Miskolc. 1500 néző. Vezette: Divinyi (Szabó B., Nagy L.,). H. Szabó L. SE: Horváth—Szilágyi, Szabó, Nagy, Dávid — Demjén, Wittmann. Csanálosi — Fehér, Czanka, Szirják. Edző: Ben- csik Gyula. H. Papp J. SE: Fehér Ragyina, Szobonya, Paulovits, Hornyák — Hegyi. Kincses, Oroszky — Sváb, Henrik, Bodor. Edző: Vágó György. Csere: Bodor helyett Králik a 78. percben. Gólszerző: Wittmann a 84. percben. Szögletarány: 7:4 (5:2) a H. Papp J. SE javára. Már a mérkőzés előtt megkezdődött a hangpárbaj a miskolci és a mezőtúri szurkolók között, ugyanis több száz szurkoló kísérte el Mezőtúrról kedvenceit, és szinte az egész 90 perc alatt zúgott a Hajrá Mezőtúr. Óvatosan kezdett a két csapat, „ízlelgették” egymást az első tíz percben, majd Mezőtúr vezette az első támadást, ám a jónak ígérkező helyzet les miatt elakadt. A 12. percben Bodor szép cselek után közelről megcélozta a jobb sarkot, de Horváth szögletre ütötte a labdát. öt perc múlva a hazai védők csak üggyel-bajjal tudtak menteni Czanka elől. Egyre jobban játékba lendült a mezőtúri csapat, veszélyesebben szőtték támadásaikat a vendégek. A 22. percben Csanálosi Wittmann labdájával viharzott el a bal oldalon, nagy erejű lövését Fehér ritkán látható bravúrral mentette. Nagy volt az iram. sokat csúszkáltak a vizes füvön mindkét csapat játékosai. A 30. percben Kincses mintegy 20 méterről küldött lövése elzúgott a jobb alsó sarok mellett. A 44. percben Szilágyi Demjénhez passzolt, aki egyből Csanálosit indíSzolnoki VSE—Volán SC 9:8 (2:2, 1:3, 3:1, 3:2). Hajos Alfréd uszoda. 200 néző, vezette: Császár és Kosztolán- czy. Szolnok; Pintér, Cseh (1), Bogdán (1), Rekita, Sóskúti (1), Tóth (2), Hasznos (1). Csere: Bors (3), Kuczora. Volán SC; Cservenyák, Ma- gyari (2), dr. Vindisch K. (3), dr. Gál (1), dr. Molnár (1), Vindisch F., Nyárádi. Csere: Dankó (1). dr. Potyondi, Kádas. Előnygól: 10/5, ill. 4/3, négyméteres: 1/0, ill. 1/0. Küzdelmes mérkőzés ígérkezett, hiszen az előző napon a Volán nagyon közel állt a pontszerzéshez. Mindkét csapat bátran támadott. Felváltva estek a gólok a harmadik negyedig, ekkor a Volán „zsinórban” négy gólt lőtt, s ebből három akcióból esett. Már-már úgy nézett ki, hogy az egyik pont megszerzésére sincs remény, amikor jött a fordulat; a csereként beállt Bors parádés gólokat lőtt Cservenyák kapujába, s már a harmadik negyedben ledolgozta hátrányát a Vízügy A döntés az utolsó játékrészre maradt. Dr. Vindisch előnyből még utoljára vezetéshez juttatta a Volánt, de Cseh révén akcióból sikerült az egyenlítés, majd Bors gólja következett. Hetvenöt másodperc volt még hátra, amikor dr. Gál akcióból kiegyenlített. A mérkőzés vége előtt 25 másodperccel emberelőnyhöz jutott a szolnoki csapat. Jól ment körbe a labda a Volán kapuja előtt, fogytak a másodpercek, amikor Hasznos kapta a labdát, lőtt és gól! A hátralévő öt másodperc alatt az eredmény már nem változott. A szolnoki csapat a 11. forduló után is veretlen. A Volán ellen kitűnt Pintér, Hasznos és Bors. tóttá, a középpályás Czankát „hozta helyzetbe” és a kö- zépcsatár szorongatva kapu mellé lőtt. Szünet után sem csökkent az iram; az 50. percben Szirják ügyes cselek után tisztára játszotta magát, azonban kissé kivárt a kapu előtt, és a berohanó Szobonya menteni tudott. A hazaiak támadásai a jobb oldalon futottak, szerencse, hogy Dávid kitűnően játszott. Nagy erővel támadtak ebben az időszakban a hazaiak, sürgette őket az idő, ezen a találkozón azonban a mezőtúri védelem nem volt sebezhető. A nehéz időszak után egyre sűrűbben került a labda a Papp SE kapujának az előterébe. A 70. percben nagy szerencsével menekült meg a góltól a hazai kapu. A hajrára eleredt az eső, és még csúszósabbá vált a talaj. A 84. percben megszületett az egyetlen gól; Csanálosi és Kincses párharcából. Csanálosinak sikerült a labdát Szirjáklhoz pöckölni, a szélső jól látta, hogy Wittmann követi a támadást, pontosan tálalt elé. és a középpályás ritkán látható nagy gólt lőtt a bal sarokba, 1:0. Amikor Divinyi játékvezető lefújta a drámai küzdelmet, a mintegy 500 mezőtúri szurkoló boldogan ünnepelte kedvenceit, A látottak alapján a mezőtúriak a kitűnő csapatjátékkal mindenképpen kiérdemelték a győzelmüket. Jók: a mezőtúriak játékosa valamennyi dicséretet érdemel, ill. Fehér, Szobonya, Hegyi, Kincses, Sváb. — sinedel — Szolnoki MÁVMTE — Kaposvári Rákócziul (1:0) Kaposvár, 6500 néző. Vezette: Pádár (Büki, Kovács L.). Szolnok: Boros— Por handa. Csontos, Baran Rózsavölgyi — Kántor, Rostás, Sugár, László — dr. Szeghalmi. Szabó. Edző: Nagypál Béla. Kaposvár: Horváth—Petihő, Zentai, Hámori, Csorba — Gyurics, Walter, Kakas — Czaibula, Bíró, Nagy. Mb. edző: Zag József. Csere: Kántor helyett Szőke a 69. percben, Czabula helyett Wéber a 70. percben. Sugár helyett Erdei a 80. percben. Gólszerző: Sugár (11-esből) a 2. percben. Csorba (11-esből) az 53. percben. Sárga lap: Csorba a 8. percben, Rózsavölgyi a 13. percben, Nagy az 53. percben. Rostás a 65. percben. Szöglet- arány: 7:1 (3:0) a K. Rákóczi javára. A kaposváriak számára nem várt gyors hideg zuhannyal kezdődött a mérkőzés. A második percben egy gyors bal oldali szolnoki szabadrúgás után Szabó indult a labdára, a Rákóczi védői leálltak, a szélső már az alapvonal közeiénél járt, amikor Horváth kapus eléje futva teljesen fölöslegesen elkaszálta. Vitathatatlan tizenegyes! Sugár a jobbra vetődő Horváth mellett a kapu bal oldalába lőtte a büntetőt. 1:0. Ezután elkeseredett rohamokba kezdett a Rákóczi; Hámori ugratta ki Kakast, akinek lövését Boros kiejtette, de Nagy elöl a védők szögletre mentettek. Az 5. percben Walter perdítésénél már Boros is verve volt, de Porhanda a gólvonalról kivágta a labdát. Csorba, majd Rózsavölgyi kapott sárga lapot keménykedésért. Továbbra is a Rákóczi rohamozott, s a 25. percben Walter 25 méteres kapáslövését Boros bravúrral tenyerelte a léc fölé. A 37. percben Bíró húzta háttal kapura a labdát és ezúttal is Porhanda mentett fejjel a gólvonalról. Az egyetlen szolnoki ellenakció csaknem újabb góllal fejeződött be: a 30. percben László kibújt a védők közüli közeli fejesét azonban Horváth vetődve elcsípte. Az 51. percben Nagy kapott sárga lapot buktatásért, s ugyancsak ő volt a főszereplő az 58. percben is. A szélső betört a büntetőterületen belülre, s az alapvonal közelében Porhanda hátulról elkaszálta. Ez is 11-es. A labdát Csorba nagy erővel lőtte a kapu bal oldalába. Az 55. percben a kiugró Szabót Hámori a 16-os vonalán buktatta. A játékvezető a vonalról ítélt szabadrúgást, melyet Sugár a kapu fölé nyesett. A 64. percben Rostás kapott sárga lapot szabálytalanságért. A szolnokiak egyre inkább védekezésre rendezkedtek be. Az utolsó negyedórában nagy mezőnyfölénybe került a Rákóczi. A 73. percben Csorba lőtt mellé, majd Bírót szerelték közvetlenül a kapu torkában. A 79. percben Gyurics bal sarokra tartó lövését védte szépen Boros. Az utolsó lehetőség a 87. percben kínálkozott: Pető beadását Bíró az ötösről éles fejessel alig csúsztatta a hosszú sarok mellé. Két jó formában lévő együttes színvonalas, heves csatáját szurkolhatta végig a szépszámú közönség. A szolnokiak gyors gólja megszabta későbbi feladataikat. Ezután mégis inkább biztonsági játékra rendezkedtek be, jól váltogatva a szaros emberfogást és az egészpályás letámadást. A Rákóczi a kapu előtt nem tudott létszámfölényt kialakítani, mert játékosai ellenfelüknél lassúbbnak és időnként körülményesebbnek bizonyultak. A mezőnyfölény alapján ugyan érett a hazai győzelem, de a szolnokiak a Fortuna, no meg Boros kapus segítségével elkerülték a vesztes gólt. A szolnoki csapatból Boros, Porhanda. Rózsavölgyi, Rostás és Szabó emelkedett ki, A Rákócziból Zentai, Gyurics és Csorba. Kaposváron vegyes hangulatot váltott ki az eredmény. A Rákóczi még nem adta fel; továbbra is összetartással készül a visszavágóra. Miután sérült nincs, várhatóan a vasárnapi csapat lép a tiszaligetj stadionban a gyepre. Zag József edző bizakodó; úgy nyilatkozott, hogy nekik nincs veszteni valójuk, ez bizonyára nyu- godtabbá, s talán eredményesebbé teszi csapata játékát. Ennek ellenére a szolnokiak állnak közelebb a feljebbjutáshoz. — jutási — Vízilabda OB I A 11. forduló után is veretlen Szolnok