Szolnok Megyei Néplap, 1983. június (34. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-05 / 132. szám
1983. JÚNIUS 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Magyar - NDK barátsági napok után Beszélgetés Erwin Skeibbel, az NDK Kulturális és Tájékoztató Központ igazgatójával Az elmúlt héten a Hazafias Népfront Szolnok megyei Bizottsága és az NDK Kulturális és Tájékoztató Központja szervezésében, a a béke és barátsági hónap tesemény sorozatába illeszkedve, zajlottak le a megye több településén a magyar— NDK barátsági napok rendezvényei, amelyek a legkülönbözőbb rétegek érdeklődésére tarthattak számot. Erwin Skeib, az NDK Kulturális és Tájékoztató Központjának igazgatója, aki több előadást tartott, anké- tot vezetett, a pénteki zárónap után — mintegy gyorsmérlegképpen — összegezte tapasztalatait. — Őszintén szólva kissé zsúfoltnak tűnt a négy nap programja, ön személy szerint, ugyancsak fárasztó órákat tudhat maga mögött... — Mielőtt elkészítettük ennek a rendezvénysorozatnak a végleges tervét, háromszor tanácskoztunk a Hazafias Népfront Szolnok megyei vezetőivel, s alaposan kidolgoztuk a részleteket. Olyan témákban állapodtunk meg, amelyek nem általánosak, hanem egy-egy réteg, szakmai közösség érdeklődését is felkelthetik, s végső soron a két nép közötti hasznos eszmecsere lehetőségét teremthetik meg. Tényleg igaz, hogy ez számunkra „feszített” program volt. de megérte, mert minden alkalommal élvezetes dialógust folytathattunk. Mindjárt az első napon, amikor a szolnoki pedagógusokkal találkoztunk, olyan alapkérdésekről váltottunk szót, mint az ifjúság felkészítése a 80-as évekre. Nem kell udvariaskodnom, a tények önmagukért beszélnek: meggyőződhettem a jászalsó- szentgyörgyi és a karcagi rendezvényeken, hogy a magyar mezőgazdaság kezdeményezőkészsége rendkívül magas színvonalú. Hosszan sorolhatnám személyes élményeimet: akár a Mezőgép Vállalat szolnoki gyárában tett látogatásra gondolok — ahol felvettük a kapcsolatot az Ems Thälmann nevét viselő szocialista brigáddal —. akár a jászalsószentgyörgyi emberek érdeklődésére, akár a karcagi. Kari Marx életét és munkásságát bemutató kiállításra gondolok. Korántsem mellékesen jegyzem meg: amit a Marx-évforduló karcagi rendezvényein megéltünk, az olyan volt. mint egy nemzetközi dal. — Hogyan ítéli meg a rendezvények szervezettségét, színvonalát? — Az előbb már utaltam rá, hogy több réteg, szaifcma képviselőjével is találkozhattam. Köszönet jár a házigazdáknak, a rendezőiknek, úgy érzem, nemcsak politikailag, de szakmailag is magas volt a rendezvények színvonala. A szervezésről, lebonyolításról szintén csak jót mondhatok. — V. r. — Szépen magyarul — szépen emberül Fontoskodó pontoskodás Sokan úgy vélik, hogy a nyelvre nem teljes mértékben érvényesek a logika szabályai. Különösen az összetett szavak látszanak logikátlannak egyesek nyelvérzékében. Többek között ilyen kérdéseket tesznek fel: Mifert nevezik víztoronynak, amikor nem vízből építették (Pékből sütik a péksüteményt? A halászlevet öreg halászból főzik vagy fiatalból? A kenyér akkor is madárlátta, amikor a madár nem látta? Az iskolatejet az iskola melyik sarkából fejik? És még sorolhatnánk tovább a rosszmájú, naív kérdéseket. Nemrég valaki felháborodva tiltakozott a következő szó ellen: betontalpfa — mondván, hogy a vasúti sínek talpazata vagy fából van vagy betonból, de semmi esetre sem betonfából. Az igaz, hogy betonfa nincs, viszont az összetételt — egyéni meggondolás alapján — nem ítélhetjük el. Kezdetben talpfa volt a neve az aljazatnak (és fából is készült), később már beton lett az alapanyag, s nyelvünk ezt jelölte az előtaggal. Eléggé kevés ilyen szó van a magyarban, jobbára népi kifejezések (rézvasfazék, vaskarfa, kőfejfa, stb). de ez még nem indok arra, hogy irtsuk is őket. Vannak olyanok, akik egyes szavainkat, kifejezéseinket a szó legszorosabb értelmében veszik, tehát szerintük az ember lép vagy leugrik, és nem leszáll a vonatról (elvégre nem vagyunk madarak — hangzik a „bölcs” magyarázat). Egy újságolvasó felháborodva jelentette ki, hogy az egyik bűnügyi hírben szereplő agyonszúrta szó nem jó, mivel a cikkből az is kiderül, hogy az áldozat szívét érte szúrás nem pedig az agyát. Eddig azt láttuk, hogy a fontoskodók, vagy mondjuk meg magyarán: a hamis próféták a jó és helyes magyar szavak egy részét elítélik. Feltűnik azonban az, hogy az idegen szavakkal szemben jóval engedékenyebbek. Arra hivatkoznak, hogy a magyar nyelv nem képes a fogalmat megjelölni. így jártunk például a tantárgyak neveivel. Én még mennyiség- tant és vegytant tanultam, a mai diákok pedig matematikát és kémiát. Elég fellapozni az etimológiai szótárt, s meggyőződhetünk arról, hogy a matematika szó jelentése; a megtanulandó, a kémiáé pedig; az aranycsinálás mestersége. A hangalak és a jelentés között óriási különbség van már. Az történt ugyanis, hogy az idegen szóra mi ruháztuk rá az új tartalmat. Kérdés, persze, hogy egyáltalán szükség volt-e rá? Mizser Lajos Az ég vonzásában Fotótárlat Szolnokon Angyal László fotóművész Az ég vonzásában című fotó- kiállításának ünnepélyes megnyitására holnap délután 4 órakor kerül sor a megye- székhely Táncsics Mihály úti Helyőrségi Művelődési Otthonában. A kiállítást Farkas Bertáién űrhajós alezredes helyett — a meghívón még ő szerepelt, de halaszthatatlan külföldi útja jött közbe — Bede László alezredes, a Killián György Repülő Műszaki Főiskola parancsnok- helyettese nyitja meg. A rendezvény nyilvános, minden érdeklődőt szívesen látnak. Képzőművészeti alkotótelep a Körös-völgyében Az idén második alkalommal nyitja meg kapuit a védetté, nyilvánított Körös-völgyében, hazánk egyik szép természeti táján az „Ember és természet” témakörű képzőművészeti alkotótelep. A mezőtúri tanács kezdeményezésére, az Országos Közművelődési tanács, a Termelőszövetkezetek Tanácsa és Területi Szövetsége, a Debreceni Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészeti Főiskolai kara valamint a helyi tsz-ek anyagi támogatásával, augusztusban megnyíló egyhónapos táborban hat hivatásos alkotóművész dolgozik, örökíti meg a tájra jellemző háborítatlan növény- és állatvilágot, a környezet szépségét, ábrázolja a művészet eszközeivel az ott élő és dolgozó embert. Nemzetközi könyvújdonság Vajda György Mihály szerkesztésében a közelmúltban jelent meg az európai nyelvek irodalmát összehasonlító módszerrel bemutató sorozat legújabb darabja. Az új kötet a XVIII. század végének európai nyelven író- dotot költészetét elemzi. írógárdáját zömében magyar irodalomtudósok alkotják, a mű anyagát nemzetközi lektortársaság bírálta. A könyv nyelve francia: a kor irodalmának uralkodó nyelve ez, és a Nemzetközi összehasonlító Irodalomtudományi Társaság. az ICLA hivatalos nyelve is a francia vagy angol. A népművészettől az iparművészetig Karcagi szűrhímzések, csipkék kiállítása a fővárosban Több mint egy évtizedes hagyomány, hogy a Szak- szervezetek Fővárosi Művelődési Háza a nyári hónapokban, az idegenforgalmi szezon idején néptánc-előadásoknak, a népművészethez kapcsolódó kiállításoknak ad otthont. A folklórcentrumban pénteken nyílt meg a Népművészettől az iparművészetig című tárlat, melyet dr. Nagy László, a Népi Iparművészeti Tanács elnöke nyitott meg. Az intézmény emeleti termeiben a kaposvári fazekasok háziipari szövetkezetének habán kerámiái, valamint Kovács Miklós népi iparművész és leánya Kovács Gabriella a népművészet ifjú mestere tiszakécs- kei kékfestő munkái láthatók. A művelődési ház földszintjén a karcagi Népművészeti Háziipari Szövetkezet termékeit tekintheti m^g a közönség. A kiállított tárgyak hűen tükrözik a szövetkezet tevékenységét. Népi iparművészek, a népművészet mestereinek remekei sorakoznak a vitrinekben, a paravánok előtt. A bemutató augusztus 30- ig tart nyitva. A szövetkezet dolgozói, a csipkeverők havonta három alkalommal a helyszínen ízelítőt adnak mesterségük titkaiból. A tárlat megnyitójának közönsége megcsodálhatta Váradi Margit, a népművészet mestere ügyességét A szűrhímzések tetszést arattak Pisze Szabók és a többiek Özvegy Mohácsi Bálint- né (tiszaroffi, de néhány éve már {Kisújszálláson éld parasztiró hamarosan újabb «mlékezéscso- korral lepi meg olvasóit. Ez iaz írása is a tiszaroffi emberekről szól, de nemcsak a kétkeziek, hanem a kastélyok lakóinak életérői is. Az „urak” három dologra voltak mindig büszkék: sa- játmagukra. őseikre és elő- neveikre. Némelyik azzal dicsekedett, hogy az ő ősapja még Árpád vezérrel jött be az országba. Elhinni való! De volt ott paraszt is! Hiszen, mi parasztok sem a huszadik századtól vagyunk és szaporodunk, hanem a mi ősapáink is ott voltak a honfoglalásnál egész biztosan. Hiszen kellett, aki az urak előtt tisztítsa a bejáratot és hordja utánuk az ele- mózsiás tarisznyát. Sőt, nekünk is van előnevünk is. Hogy nekik a „király” adta!? Nekünk is adott volna előnevet a király párjával is, iha közeidbe lehettünk volna, de jaj. hol jártunk mi a királyhoz! így nekünk vagy a jó emberünk, vagy az irigyünk adta az előnevet, ami viszont mindig találó volt, vagy az egyénre de sokszor a családra is. A mi falunkban pl. nagyon sok a Szabó nevű család. Van Gólya-Szabó. Pá- dár-Szabó, Pisze-, Körte- Szecsku-, Pisti-, Háré- Bába-, Pisla-, Deme-. Palkó-, Dudás-, Hublák-Szabó, Füstös-Szabó. A Gólya-Szabók még mindig nagy számban vannak. A férfiad mind szép szál emberek, erősek, de erőszakos. nyersmodorúak is. Nagyon becsületesek és legdolgosabb família a faluban. Nagyon sok Szabó família kihalt már. A Gólya-Szabók onnan kapták a nevüket, hogy magas, hosz- szúlábúak voltak. Például kihalt már a Pisze- Szabó család. Ezek onnan kapták a nevüket, hogy egyik elődjüknek „súlyos” volt az orra és emiatt behorpadt az orrcsontja ts „pisze” lett. Vagy a Bába- Szabók előneve onnan eredt, hogy egyik ősanyjuk „bába” asszony volt. A Pisla-Szabó, mindig pislogó szemű volt és így megkülönböztetésül a „pisla” nevel kapta. A Pal- kó-Szabóknak minden felmenő ősük között az első fiú a Pál nevet kapta és így lettek „,palkó” Szabók. A Dudás-Szabók ősei között többen pásztoremberek voltak és volt közöttük, aki olyan szépen dudált ökörszarv dudáján, hogy végigzengett az utcán. El is nevezte őket a falu népe „dudás” Szabóknak. Él még több család a Gólya-Szabók közül, két család a Deme- Szdbókból, egy-egy a Körte- és Dudás-Szabókból és leányágazat a Bába- és jHubíiák-Szabókból A De- me-Szabók igen szerény, csendes emberek. . Hanem egyik ősük nagy dezentor volt. Szeretőt tartott éite- sebb korában is. A gyendai szőlőben volt csősz az öreg Deme, akiről éppen szó van. Az öreg Kupái bácsi pecig a Gyenda határ másik részén csőszködött. Ennsk a feleségét: Anka nénit látogatta meg gyakran Deme bácsi. Nagy baj volt azonban. hogy sosem lehetett tudni. Kupái mikor megy haza, és mivel nagymérgű ember is volt, könnyen megtette volna, hogy ha feleségével találja Demét, agyon is üti. Ezért megbeszélte Deme Anka nénivel, hogy mely tájban megy hozzá és hogy Anka néni hogyan adjon jelt egyedül van-e, vagy sem. Történt azonban egyszer hogy Kupái a megbeszélt időre hazament. Még szerencse volt hogy Deme valamit késett. Meg is ijedt Anka néni, de nagyon is kedves lett az urához. Vitte neki a jó vacsorát, amit Demének készített, ily kedveskedéssel: „egyen Kend jó uram, jót főztem, érettem, hogy hazajön Kend. Lett is olyan jókedvem, hogy míg Kend eszik, én ideülök a küszöbre oszt nótázok. Jó lesz? Mondjad, ha akarod — mondta az öreg Kupái — és édesdeden evett. Anka néni rá is kezdte a nótát. „Ne gyere be Deme, Itthon van Ükeme, egye meg a fene”. Milyen nóta ez te Anka? kérdezte Kupái. Nekem ez nem tetszik. Nekem meg tetszik — felelte Anka néni — és el is dalolta néhányszor, míg csak nem látta, hogy Deme elkudorog a kerítéstől. Hajnalban megint a küszöbön danolta Anka néni: ,.3egyö- hetsz mán Deme. elment mán Ükeme, egye meg a fene.” A Füstös-Szabók onnan kapták a nevüket. hogy erősen barna, füstös bőrűek voltak. Ötven évvel ezelőtt azonban már csak 4 leány volt a családban, s így velük ki is halt ez a Szabó család. A Kis-ekből is volt néhány család, pl. Kukac-Kis, Kenyheci-Kis, Gazda jKis. A Gazda-Kis család onnan vette el önevét, hogy Kossá Magyary-nál volt Akolháton „gazda” a nevet szerző ős. Híres ember volt annak idején Kenyhesi-Kis Palkó bácsi. Már a gyerekkora sem volt akármilyen. Hétéves koráig szopott. Az édesanyja az iskolakapuban szoptatta meg utoljára. (Ezt Zsíros Andrásné Vitáris Zsófitól halottam.) Használt is neki a jó anyatej. Csuda okos ember lett tőle. No. nem az iskolában, mert ott hátul előzte a többit, hanem az életben. Mindig kifundálta, hogy lehet könnyen élni. Olyan „elől kaszálj — hátul szánts” ember lett. Volt ükeminek egy szamara is. Azt befogta a kordélyba és azzal járta a határt télen nyáron, mondhatni éjjel- nappal. És ebből szerényen, de jól megélt. Akkor még csak a „falusi föld” volt a kisparasztoké. A többi mind az uraságoké volt. És dicsérete legyen mondva Palkó bácsinak, csali az uraságok földjét járta egyik dűlőn fel a másikon le. A kerülők. ispánok szólogatták ugyan Palkó bácsit, ő azonban úgy tett, mintha nem hallaná. Jelentették az ura- ságoknak. azok azonban csak nevettek: ugyan mit tud elvinni egy kordélyon, ez minket tönkre nem tesz. Egyszer aztán nagyon megharagudott Jancsó kasznár úr, — aki a gróf Waldeck birtokon volt a mindenható — Palkó bácsira. Mivelhogy a kasznár úr földjéről vitte el a legszebb dinnyéket. No megállj, vén im- posztor vége a potyázásnak, magam foglak el, dünnyög- te magában. Már hajnalban lesbe állt és elcsípte Palkó bácsit, aki már hazafelé ballagott. mivel a kordély akkorra már tele volt babbal. Azt ugyanis csak hajnalba lehetett szedni, mert a melegben kiperegne. Álljon csak meg kend, Palkó bácsi — szólította meg a kasznár. „Vegye tudomásul, vége a potyázásnak. mert én most rögtön itt helyben elveszem a kend szamarát”. „Akkor vöm lesz kasznár úr” — mondta bazsalyogva az öreg. A kasznár úr azt hitte, .menten megüti a guta. Végigvágott a lován, és elvágtatott. Palkó bácsi nevetve nézett utána. „Igaz, hogy rokonom nem lesz a kasznár úr, de nem js szólít ez meg többet, élhetek tőle nyugodtan.” Mohácsi Bálintné
