Szolnok Megyei Néplap, 1983. június (34. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-26 / 150. szám

1983. JÚNIUS 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Razzia Szolnokon A jászberényi Tanítóképző Főiskolán ■ m Ünnepélyes diplomaátadó tanácsülés Az újdonsült tanítónők egy csoportja Péntek, 18 óra 25 perc A megyei Rendőr-főkapi­tányság egyik előadótermé­ben Léder László alezredes, a Szolnok járási-városi rendőrkapitányság vezető­je, a razzia irányítója az el­igazítás utolsó mondatainál tart. Az itt lévő száznegy­venhét munikásőr, rendőr, önkéntes rendőr első ízben végez majd a város három, meghatározott pontján úgy­nevezett nagyobb méretű, csapaterővel végrehajtott közbiztonsági razziát. 18 óra 35 perc Az alkotóban részt vevők teljesen körülzárták a Ti­sza folyó város felőli olda­lát a parttól a Damjanich uszodáig, a Marx és a Le­nin park, a Zallka Máté sé­tány területeit. Ide bejutni másfél óráig nem lehet, ki­jutni is csak a kellő igazol­tatás után. Tizenéves diáklány a partnerével. — Itt sétáltunk, és ná­lam még diákigazolvány sincsen. — Hol tanul? — A Tiszapartiban, ő meg a Verseghyben — mutat a fiútársára. Figyelmeztetést kap, mint kívüle még jóné- hány ember, akinek a kis­lányhoz hasonlóan nincs a táskájában a legfontosabb személyi okmánya. Nem úszta meg ennyivel T. Sz. A magas, huszonéves fiú pedig szemmel láthatóan inem örült a találkozásnak. Ugyanis garázdaság miatt korábban 6 hónapi — há­rom év próbaidőre felfüg­gesztett ------ börtönre ítélték M átészalkán, és jelenleg is pártfogói felügyelet alatt van. — Ki a hivatásos párt­fogója? Mély hallgatás. — Miikor jelemikezett nála? — Vagy hét hónapja. — Mit keres Szolnokon? — Itt lakom, egy éve. — Nincs bejelentkezve. Hol a lakása, melyik utcá­ban? Tétova tanácstalanság. — Nem tudom, mi az ut­ca neve. Valahol szélen van. Egy másik utcából nyílik... A kérdező századost mind­ez nem elégíti ki, és a kér­dezettet az úgynevezett elő­állító csoport 'beviszi a ka­pitányságra azonosítani, tu­lajdonképpen ki is ő. Király László és Gyar­mati Andrásine irataival is baj volt. ők a városi tanács kommunális üzemében 11- lemhelykezelök. — Személyi igazolványunk nincs, azt reggel elveszik, aláíratnak velünk egy bal­eseti füzetet, utána dolgo­zunk. Este kifizetik a 130 fo­rintot és visszakapjuk az igazolványt. — Tudják, hogy ez sza­bálytalan a munkahelytől? Tilos elvenni az efféle ok­mányt. Mit adnak helyette? — Semmit — tárja szét a kezét a férfi... Mindez szintén noteszbe kerül, mert valamilyen in­tézkedést követéi. A pénteki ünnepségeket követően tegnap a Népliget­ben kulturális és sportprog­ramokkal folytatódott a nyomdászok hagyományos János napi ünnepélye. A szakma dolgozói már több, mint 100 éve gyűlnek össze június utolsó hetében Johannes Gutenbergre, a könyvnyomtatás feltalálójá­ra emlékezve. Kezdetben a szakszervezet jogelődjének, a Nyomdai Munkások Segélye­ző Egyletének tagjaiban erő­sítette a János napi összejö­vetel az egység, az összetar­tozás érzését, s szolgálta a rászorulók anyagi megsegíté­Esteledik, a lezárt terüle­ten fogynak a sétálók. A parkon át jó hatvanas kiné­zetű. piszkos ruhájú, ápolat­lan külsejű, borostás arcú férfi tol egy kerékpárt. A kormányon szatyor, benne két üveg bor. Irata egy de­kányi sincs. — Hogy hívják? Kis hallgatás, bizonyta­lanság. — Kovács István. Dolgoz­ni voltam. — Kánéi? Űjabb szünet. Végre meg­szólal. — Kovács Istvánnál — így a halk válasz. Ügy tűnik, ennek a föld- szagú embernek még az anyja neve is Kovács Ist­ván, így aztán előállítás lett a váratlan találkozás­ból. Odabenn kiderült, régi csavargó az öreg. Illetve nem is idős ember, a negy­venes esztendei derekán jár Imrei Imre. Családja, laká­sa nincs, az összes vagyona a kerékpár, a szatyor, meg a két üveg. Ott alszik, ahol ráesteledik, üvegeket gyűjt a kukából, beváltja az üzle­tekben, ebből él. Természe­tesen őrizetbe vették köz- veszélyes munikakerülés miatt. Este nyolc óra, tízkor véget ér ezen a ponton az ellenőrzés. Néhány adat egyetlen, úgynevezett iga­zoltató helyről (sok volt be­lőlük): a 90 megállított kö­zül 25 esetben nem akadt az illetőnél személyi iga­zolvány, vagy ha igen. sza­kadozott, rossz volt. Két előállításra is sor került. 20 óra 45 perc A száznegyvenhét ember percek alatt körülzárta a szolnoki személypályaudvar mindahány bejáratát, alul­járóit. kisebb-nagyobb he­lyiségét. Az utasellátó eme­leti éttermében minden rendben. Üde színfoltként hatott a Tiszaparti Gimná­zium és Egészségügyi Szak- középiskola 4. ib. osztálya. A közösség tulajdonképpen most búcsúzott egymástól, a nevelőktől, az iskolás esz­tendőktől. A fehér asztalnál remek volt a hangulat: nem csoda, az érettségin minden­ki sikeresen túljutott. Hogy milyen eredménnyel, erre már kitérő válaszok érkez­tek. Huszonegy óra múlt. A rendőrök egy hosszú hajú „ismerőst” faggatnak, aki a munkahelyén fusizott gitárt állami vételinek igyekezett feltüntetni, ö is megkapja az utolsó figyelmeztetést. Más dolog, hogy ez a 16 éves fiú úgy látszik, ilyen későn senkinek sem hiányzik ott­hon. Megérkezett a fonyódi gyors. Van tömeg, de az igazoltatást senki sem ke­rülheti el. Villámgyorsan, határozottan, udvariasan történik az iratok ellenőr­zése. Négy-öt perc múlva ismét... üres az aluljáró. Illetve odafenn, az előtér­ben azért egy 40 év körüli férfi marad. Elázott a sok boritól, úgy, hogy irány a kijózanító állomás. Nem egyedül, mert a itorzomborz kinézetű társát — hasonlóan sét. Azóta kisebb megszakí­tásokkal hagyománnyá vált a vidám júniusi találkozó. A szombati egész napos juniálison táncos, zenés mű­sorokkal, divatbemutatóval, vidám kabaréval, sportbe­mutatókkal szórakoztatták az érdeklődőket, a gyerekek­nek a bűvész- és bohócmű­sorok nyújtottak felejthetet­len élményt. Több tízezer ember válasz­totta hétvégi programjául a népligeti rendezvényeket; a belépődíjakból származó be­vételt a szakszervezet a szo­kásoknak megfelelően szo­ciális célokra használja fel. Hiányzó személyi igazolvány Nem tudta, hol lakik Összvagyona: kerékpár és szatyor ittas — is ugyanide viszik, bár ő felháborodva tiltako- zik. — Mit akartok, az anyá­tok. ..? Hogy miit akarnák ettől a 21 éves. bűzlő szeszkazán­tól, az majd kiderül ezen az állomáson. Az bizonyos.: nem lesz kellemes sem a gyomormosás, sem a később átvett számla. Akad még itt munkakerülő, kempingbe igyekvő, a Balatonról érke­zett nyaraló. 22 óra 45 perc Már újabb helyszínen a kollektíva: az ószolnoki pá­lyaudvart zárták teljesen körbe az emberek. Megkez­dődik az itt veszteglő kocsi­sorok átvizsgálása. Közben Dobos Pista bácsi, aki régi bútordarab erre, hiszen évek óta váltókezelő, szórakoztat­ja történetével a hallgató­ságot. — Van itt „vendég” ké­rem. bár a kutya se hívja őket. Tényleg, az egyik mel­lékvágányon álló vasúti ko­csiban ikonzervek, üres üve­geik jelzik, esetenként akad­nak Itt „albérlőik”. Szeren­cséjükre ez egyszer üres volt a szerelvény, de a te­rület rendszeres, későbbi el­lenőrzéséről nem feledkez­nek meg a rendőrök. 24 óra Véget ért a razzia. Jó volt látni, hogy a sok-sok száz udvarias, gyors igazol­tatást az emberek nem érezték zaklatásinak. Akik pedig igen. azoknak meg­volt az alapos okuk Fenn­akadt néhány olyan személy, aki elképzelhetően hosszab b- rövidebb ideig a bűnüldöző szervek vendégszeretetét „élvezi”. Egyúttal az is megnyugtató, hogy kirívóan súlyos eset sehol nem kö­vetkezett be. Noha az utca rendje, az állampolgári fe­gyelem általában jó, hasonló ellenőrzésre, ellenőrzésekre mindezek ellenére a továb­biakban is sor kerül majd. Jóska tavaly szólt: Elha­lasztjuk a harmincéves osz­tálytalálkozót, mert Tibi bá­csi jövőre megy nyugdíjba. Mi voltunk az első osztálya, nekünk ő volt az első osz­tályfőnökünk, mi fogjuk el­búcsúztatni is. Pénteken este eljött a bú­csú, és egyben a találkozó ideje. A Járműjavító tiszali- geti üdülőjében gyülekeztek a srácok. (Srácok —* vén diá­kok, mintha tükörbe néztem volna. Bizony, múlik az idő, őszül, kopik a haj, kihullt már sok csikófog, barázdált az arc, nehezül a járás ...) Tegnap délelőtt tartották meg a jászberényi Tanító­képző Főiskolán a diploma­átadó tanácsülést, amelyen szfez nappali, negyvenkilenc levelező és negyvenöt kiegé­szítő tagozaton végzett hall­gató vette át oklevelét. Az ünnepségen részt vett Fábián Péter, a megyei párt- bizottság titkára. Kopácsy Béla főigazgató- helyettes ünnepi beszédében az „írástudók” felelősségéről szólott. Az emberi értékeket figyeljék — mondta útrava- lóul a fiatal tanítóknak, ne­veljenek jó hazafiakat, akik előbbreviszik á világot, akik megóvják az emberiséget a pusztulástól, akikből az élet­öröm, a tenniakarás sugár­zik. Az ünnepi beszéd után az új diplomásoknak Fábián Az újvárosi iskola 1952-ben végzett fiúosztálya egy osz­tályfőnököt mondhatott ma­gáénak négy éven át. Hargi­tai Tibort, aki épp akkor ér­kezett, friss diplomával, ami­kor ők kezdték a felső tago­zatot. És Hargitai Tibornak ez, az idén zárult tanév volt az utolsó munkaéve. Eljött a nyugdíjaskor, a tanár úr 38 év után elhagyja azt az isko­lát, amelyhez soha nem volt hűtlen. A fiúk nem engedtek az elhatározásból: búcsúztat­hatják sokan, de ők is talál­kozni szeretnének vele. Zoltán főigazgató adta át oklevelüket, majd ezt köve­tően a volt hallgatók nevé­ben Jakab Krisztina búcsú­zott a főiskolától, megköszön­ve a tanári kar munkáját, s átadta az iskola zászlaját a Találkoztak. Ültek a srá­cok a ligeti üdülő teraszán, aztán erőteljes, fiatalos tar­tásával. szálfaegyenesen megérkezett a tanár úr. Ahogy mindig, kedvesen, nevetve köszönt — nagy szervusztokat. A tanár úr mindenkit megismert, még azt is, aki Győrből érkezett, s rég nem találkozott sors­társsal eggyel se. Kapor (ugyan ki mondaná meg, hogy a Gazdag-gyerekek mi­ért kapták az újvárosban ezt a nevet?) szégyellősen elpi­rult, Tréhics nagy hangon mesélte azt a régi táborozást, Csapó azt mondta, tanár úr, én nemcsak a műegyetemi diplomát köszönöm, amire te beszélted rá a szüléimét, ha­nem azt is, hogy ma is ter­mészetszerető, világotjáró ember lettem. Kemenczei je­lentett: tanár úr, én végig­táncoltam a Tiszával Euró­pát — a tanár úr közbeszólt: azzal a mérges szúnyog csíp­te lábaddal, Gyurikám, azt sose felejtem el... Szóval, mindenki örült, két díszbeszéd is elhangzott, elő­ször Szép Jóska, aztán Fehér Jóska idézett sok régi emlé­ket, az összetartozás ma is élő élményeit. A tanár úr csak annyit mondott; „fiaim, én a gyerekeket mindig sze­rettem”. s nagysokára, ami­jövő tanévben végző tanító- jelölteknek. A nappali tagozaton vég­zett új tanítók főleg Szolnok, Nógrád és Heves megyei is­kolákban kezdik meg az ősszel nevelő pályájukat. kor faggatták, hogy adhatta nekik sok, rengeteg szabad idejét is, csak nehezen val­lott : „én nemcsak 38 évig ta­nítottam az újvárosiban, ha­nem négy kisiskolás évemet is ott töltöttem! És talán harmadik elemiből megma­radt egy osztályképem! Na­hát, azon harminc gyerekből négy lábán volt cipő! Elhi­szitek, hogy nekem sorsadta sorsom volt, veletek törődni, nektek a lehető legszebb di­ákéveket kiharcolni?” (Tessenek belegondolni; a negyvenes évek végén, az öt­venesek elején Hargitai ta­nár úr a fél iskolát, benne az osztályát a haza szép tájaira vitte. Utaztak mar ha vagon­ban és csónakon, vitték a ke­nyérjegyet, a vágóhídi töpör- tyűt, a cukorgyári egy-két kiló cukrot — kinek volt ak­kor erre tehetősége?) Felnőttek, emberek lettek. Munkások, a Papírgyár, a Cukorgyár, a Kőolajkutató munkásai többségükben. Van köztük egy kisiparos, rendőr, épszeres és járműs. Sokan meghatódva mondják: Hisz’ a gyerekem is Tibi bácsi ta­nította ... Időnként olyan csend te­lepszik rájuk, hogy a szú­nyog zenéjét is hallani lehet. Elszorul a torok ... Erre a viszontlátásra, erre az estére készültek már két éve. És alaposan felkészültek. Búcsúzni, búcsúztatni csak ilyen szépen szabad. — sóskúti — Fotó; Nagy Zsolt A Népligetben János napi ünnepély D. Szabó Miklós Búcsúzni csak szépen Tanár úr, mi készültünk Fábián Zoltán főigazgató adta át az okleveleket

Next

/
Oldalképek
Tartalom