Szolnok Megyei Néplap, 1983. június (34. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-25 / 149. szám
1983. JÚNIUS 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Gyűjtsük a hulladékot! De hová...? Kinőtt MÉH-telep Szolnokon Péter-Pálkor Aratnak Afattyánon — Pontosan akkora a szolnoki hulladékgyűjtő telep, amekkorára jó hatvan esztendeje László Dezső, az egykori tulajdonos megépítette — mondja nem titkolt keserűséggel Csömör Imre, a szolnoki MÉH-telep vezetője. Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy megállapítsuk: hat évtized alatt igencsak megszaporodtak a vas- és fémhulladékok, az egyetlen gyűjtőtelep tehát nyilvánvalóan kevés a megyeszékhelyen. Azon kívül kicsi is, mindössze ezerkétszáz négyzetméter alapterületű. És nem csupán Szolnokról, hanem még tizennyolc községből is oda érkezik a hulladék. — Naponta öt-hat vagon ócskavasat fogadunk és ha nem továbbítjuk azonnal, kész a felfordulás — mutatja be szűkös birodalmát a telepvezető. — Szinte hihetetlen. de évenként ezer vagon ócskavasat, háromszázötven vagon papírt, nyolcvan vagon fémet, húsz vagon textíliát, háromszáz vagon kohászati terméket forgalmazunk, amellett kétszáz vagon egyéb hulladékot. Mindezt nagyrészt feldolgozva, osztályozva veszi át tőlünk az ipar. Nézzen szét: a A térképen jól látszik; Tiszafüred a megye északi csücskében található. Aki pedig már járt itt, annak térkép se kell, tudja, ha a benzinkút felé hajt, a nagyközség után néhány kilométerre megtalálja Heves megyét, ha a téglagyár felé irányítja járművét, hamar találkozik a Kajdú-Bihar megye felirattal. De semmivel se nehezebb megközelíteni innen Borsod-Abaúj Zemplén megyét sem. Tiszafüred olyan kapu, mely négy megyének bejárata. Megfordul itt a Hortobágyra utazó vendég éppúgy, mint az Eger felé tartó hegyek szerelmese. Kézenfekvő a kérdés: mi a dolga a pici Ibusz-kirendelt- ségnek? — Elsősorban a tájékoztatás — feleli Jánosi Lajosné, az iroda vezetője — bár az idei első negyedév az utaztatásban is jól sikerült. Lassanként már azt is elmondhatjuk, hogy a pénzváltásból eredő forgalmunk is elfogadható. Ez kissé nehézkesen indult. hiszen télen kevés a turista. — Milyen problémákkal keresik meg leggyakrabban az irodát? — Információt kérnek. Sokan kérdezik meg például, hogy hol lakik az állatorvos? Megbetegszik a kutya, vagya macska, ugyanis kedvenceiket sokan magukkal hozzák. Persze azért a nyugati turisták gyakran jönnek pénzt váltani, üzletet kötni. — Tiszafüred hovatovább idegenforgalmi bázissá lép elő. Van-e elegendő szálláshely? — Mivel a Vadász szálloda vashulladékhegyek baleset- veszélyesen magasak, a darabolást végző szakemberünk időnként kénytelen a közlekedési utakon dolgozni— Legalább húsz éve kinőtte már a MÉH a szolnoki telepét, tudomásom szerint több helyet is felajánlott azóta a vállalatnak a városi tanács, de a kivitelezési költségeket a MÉH- nek kellene fedezni. Ennyire szegények? — Ha nem is vagyunk olyan gazdagok, mint sokan feltételezik, a két évtized alatt forgalmaztunk már annyit, hogy egy új telepre telt volna belőle. A tanács valóban kijelölt már néhány helyet, újabban a Fészek áruház mellett. Hogy a vállalat vagy a tröszt miért nem fordít nagyobb gondot az új telep megépítésére, nem tudom. Mindenesetre évente hetven-nyolcvan millió forintot forgalmazunk, a tiszta bevételünk tizenkétmillió. Véleményem szerint öt- ven-hatvan millióból megépíthetnénk a telepet. Húsz év alatt csak összegyűlt már annyi. — A szavaiból azt veszem ki, hogy semmi remény arra. hogy egy nagyobb telepet kapjon a város. — Halvány remény vanmeglehetősen kicsi, így a fizetővendég-szolgálatra hárul az elhelyezés szinte minden gondja-baja. Százhúsz ággyal rendelkezünk, s a szolgáltatást télen 40—60 százalékban használják ki, nyáron pedig egy-egy hónapra szinte teljesen megtelnek a szobák. Ez persze nem azt jelenti, hogy ennyi turista érkezik füred- re. Vendégeink között sok a munkás, és a kemping is sok utazót fogad. Az iroda leggyakoribb vendégei a nyugatnémetek. De jön sok belga, holland, osztrák, néhány francia és egy-két olasz. A szocialista országokból érkező turisták nemigen jönnek be hozzánk. Én ezt azzal magyarázom, hogy egészen más a turisztikai gyakorlatuk, mint a nyugatiaknak. A pénzt még odahaza váltják, vidéken rendszerint kempingben töltik az éjszakát. — Mi magyarok is szeretünk utazni. A füredi iroda látja el programmal, valutával a környék turistáit is. Hová megyünk legszívesebben? — Meg fog lepődni! Az a tapasztalatunk, hogy ha egy út nem kellőképpen drága, nem is kell az utasnak. Azaz igazság, hogy az olcsó program sem egészen olcsó a kispénzű embereknek. Akik pedig meg tudják fizetni, inkább a luxust választják. A fiatalok nagyon szeretik a bolgár tengerpartot és az Adriát. Az idősebbek közül sokan választanának török vagy ázsiai utat, ha „beférnének” egy-egy csoportba. Sajnos itt igen nagy a zsúfoltság. Van, akit rá lehet beszélni, hogy máshová menAz Érdért mellett egy éve bérelünk a MÁV-tól több mint kétezer négyzetméternyi területet, megkötöttük az ipari vágány használati szerződést is, csak éppen nem használjuk. A bérleti díj ötvenezer forint évente. Pedig csak kilencvenméteres kerítés kellene, egy kisebb épület, ahol irodát és szociális helyiségeket alakítanánk ki. A két mérleggel együtt egymillióból kijönne a telep építése. De hát mi flanco- lunk, drága tervezési díjat fizetünk, holott a vállalat saját építő és egyéb szakipari brigádja gyorsan megcsinálná a telepet. Társadalmi munkára se kellene hosz- szasan biztatni a dolgozókat. És végeredményben minden adott: van villany, víz, ipari vágány, út.. ■ Egyetlen kapavágás se történt az egy év alatt. Az úgynevezett másodhasznosítású nyersanyagra szüksége van az iparnak. A gyűjtés a MÉH dolga, nem mindegy milyen körülmények között. A jelenlegi szolnoki telep nem bírja sokáig a megnövekedett forgalmat. Legfőbb ideje, hogy a vállalat áldozzon egy nagyobb telep építésére. jen, van, akit nem. — Mit kínál az iroda a nyárra? — Egyrészt programot. Oj szolgáltatás, hogy az autóbuszok ingyen mennek az utasért. Másrészt szolgálatot. Mi nyitva leszünk a füredi Halasnapokon is, szombaton, vasárnap. Szintén az utasok rendelkezésére állunk a hortobágyi hídi vásár alkalmából, hiszen Tiszafüred a Hortobágy nyugati kapuja. Anyóka tipeg az alattyáni főutcán. Öltözéke ehhez a furcsa júniushoz illő. Kis szövetruha, kardigán van rajta, a lábán harisnya, meg sarok nélküli kényelmes műbőr cipő. — Kálmán bácsinak vittem az ebédet — súgja, s a szemében látom, illenék ezt tudnom. Dehát annyit nem tud az ember, s a hirtelen leszólított kis öregasszony szemében ott is ezért a kritika. — Tíz éve, hogy Kálmán bácsi eltemette a feleségét. No, én azóta úgy főzök napjában, hogy amikor megfőtt az ebéd, frissből elverem az éhem, fogom a lábast, meg ezt a szatyrot, hozom az ebédet Kálmán bácsinak. — öregember? — Hogyne lenne, mikor én is nyolcvankét éves vagyok. Ugye ő meg éppen nyolcvanöt! — Régen ismeri? — Meghiszem! A testvérbátyám! — És a szeme olyan hamis melegséggel nevet rám, hogy szinte szégyellni kell már a tudatlanságom. — így tartunk össze, özvegyek. Mert énrám úgy nézzen, kerek ötven esztendeje temettem el a szép, fiatal uramat. Maradtam egy négy-, meg egy hétéves fiúgyerekkel, másfél hold földdel magamba! — Nem volt könnyű élete! — Nem kedves, de látja-e, itt vagyok, élek. patikába, orvoshoz se sokat jártam. A lábam fájós csak, most is szaggat a sarkam, dehát sokat ki kell bírni, míg az ember él. Látja-e, egész életemben dolgoztam, a papi földre, Pusztamizsére jártam évtizedeken át markot szedni, eljártam cséplőhöz, abból neveltem a két gyerekem. A magamé nem sokat adott, apám segedelmével a két kisfiam művelte azt is, szántottunk, vetettünk, magunkéban is arattunk. Nem ám így, mint mostanság! Akkor hónapokig is eltartott a nagy munka. Vágták az emberek kiskaszával, szedték az asz- szonynépek a markot utánuk. Aztán, ha eső zavarta az életet, nem futottunk ám haza! Ültünk a kereszt tövében, hűltünk! Pusztamizse: két falu konyhája Jártam ma Pusztamizsén. Messze van az az alattyáni utcáktól nagyon, gyalogosan. — Messze-e? Pedig mi gyalog indultunk napkelte előtt, mert akkor a napkelte már, a napszállta meg még a földön talált bennünket! így kellett, igen szigorú volt az intéző! A nagy ABC előtt nyitásra várnak az asszonyok. Az egyik szúrós szemmel végigmér, aztán szól, — nem nekem: — Hazafelé. Juli néni? Nincs tán semmi baj? Anyóka odafordul, s olyan kedvesen, halkan, mint velem beszélgetett, azt mondja: — Hogy lenne, mi lenne, kedves. Jövök Kálmán bácsitól, megyek haza. — Messze lakik? — nem akarom ereszteni. — Áh, nem, ott az orvos házához közel, tudja, hol az orvos háza? Csak hallgatok, s ha soha nem, most minden percben okulnék: de véges is az ember tudománya. — Nohát, a Kiskör út 12. szám alatt van a házam. A nagyfiam, az egyik velem él, elvált ember, a hűtőben dolgozik, ő majd később jön meg ebédre. Különben özvegy Tóth Istvánná vagyok, született Vígh Julianna. Mindenki ismer a faluban. Maga ugye, nem idevalósi? Pár kilométerrel odébb, Pusztamizsén csodálkozom. Hogy nem jártam eddig Pusztamizsén, hogy nem láttam a gyönyörű Zagyva-holtágat? Ami késik, nem múlik, nyugtatom magam, s megállók pillanatra a parton horgászbotot lógatok háta mögött. Tábla hirdeti, hogy ez a jásztelki Tolbuhin Tsz horgásztelene. s érvényes engedéllyel lehet botokkal időzni a partján. Messzebb a gépműhely látszik, a tsz- konyha külön bejárata a legközelebb. Ebéd után vannak a konyhások is. Nagy József- né a konyhavezető. — Százhetven adag ebédet főzünk, a jövő héten persze már többet. Megkaptuk a szempontokat az aratók ebédjéhez. Minden évben úgy van: több kell, kiadó- sabb ebéd kell a gépeken dolgozóknak, a szállítóknak. Ügy számoljuk, másfél adag, s ilyenkor nincs tésztanap, hús kell, hússal. — Maguk is megérzik az aratást? — A munka csak több. ráadásul ugye a tsz minden munkahelyére szállítjuk. Felül egy szakácsnő az ebéddel a kocsira, aztán késő délutánig mosogatunk. Heten dolgozunk a konyhán, nem panaszkodunk a tétlenség miatt. Egy ebédért tizenkét forintot fizet a dolgozó, de meg a nyugdíjas is annyit, a többi a mi dolgunk. Persze, hogy sokba van ez a szövetkezetnek, de ugye, aki dolgozik. az egyék is! A hűvös, ízléssel, de szerényen berendezett ebédlő már tiszta, nyoma sincs az étkeztetésnek. Nagy né megmutatja a kis büfét, megvásárolhatnak maguknak cigarettát, üdítőt, édességet helyben az ebédelők. Már, aki itt eszik, mert erről a konyháról két faluba „jár” az ebéd. Egy szövetkezet gondja a két falu, Jásztelek és Alattyán határa. Pusztamizse épp a két község felezőútján van. Szárad a szem, szűkül a szem A szövetkezet jásztelki székháza nemrég épült. Az emeleten cseppet se hivalkodó, egyemberes iroda az elnöké, Lázár Józsefé. A hatalmas szál ősz hajú férfi több mint három évtizede elnök. — Kis megszakítással 1949 óta — mondja a pontos időt. Délelőtt gépszemlén volt, a héten készülődtek a határszemlére is, lehet mégis épp Péter-Pál előtti napon járják végig a búzaföldeket, de a jövő hét derekán biztosan aratnak már. — Nem kevés, a 6260 hektár földünkből kereken 1900 hektáron búzát termelünk, őszi árpát egy szemet se, — mondja, gondolja, hátha azt hiszem, végeztek már az őszi árpával. — Nézze, mi a KITE rendszerében négy növényre szakosodtunk az utóbbi tíz évben. Búzát, kukoricát, cukorrépát és napraforgót termelünk. Ebből is vélheti, nekünk nagyon jól jött a júniusi eső. A búzánkon is segít még, s nem hiszem, hogy kevesebb, inkább valamivel több lesz, mint tavaly, a többinek meg áldás! Földek mellett hozott-vitt az út. Alacsony száron guggol a búzakalász, s alig látszik a földből a napraforgó, de már fejesedik. A kukorica se olyan sudár, mint máskor. Tóth néni ijedten mondta: szárad a szem, szűkül a szem ... — Nem ijedtek meg az esőtől? Lázár József türelemmel, kedvesen mondja: — Miért ijedtünk volna? Amikor pár évvel ezelőtt úgy döntöttünk, nem biztosítunk semmit, két falu öregjeit jártam végig. Kérdeztem bátyámtól, nénémtől, emlé- keznek-e akkora viharra, jégre, ami elvitte volna az egész határ termését? A legtapasztaltabb is csak azt mondta, volt olyan, hogy egy-egy sávon elvitte a jég a termést, de egész határt sohase. Akkor és azóta nem biztosítottunk ... — Tehetik? Megérti, nevet: — A mi álmunkat egy fillér kölcsön nem rontja. Mi eddig mindent és mindig a magunk tehetségéből csináltunk. Tehetjük! Vezetői megbeszélés van hét elején a két község közös tanácsánál Alattyánban. Kiss Károly tanácselnök olyan fiatal, hogy azzal köszönök rá utána: — Maga már nem nagyon tudja, milyen volt régen az aratásidő errefelé. — Hogyne tudnám, — sértődik meg egy kicsit — én az első kerékpáromat kilenc- százhatvan forintért az utolsó cséplős munkámból vettem! Inas voltam, beálltam, épp a múlt héten a tsz- nyugdíjasok napján mondta az egykori társam: emlékszel-e, vagy már elfeledted, kezem alatt dolgoztál a cséplőnél! Már hogy felejtettem volna, augusztusban még javában cséplőgépek zúgtak a szérűkön. Százezer szétment — Milyen lesz az idei aratás? — Olyan, mint a mostanság megszokott. Délelőtt voltam a szövetkezeti gépszemlén, a hét végén megyek majd a határszemlére is, aztán aratás közben is ki-ki- ruccanok a földekre. Nincs nekünk, — mármint a tanácsnak — semmi különösebb gondunk az aratással. Ha Jásztelken is lenne egy, legalább olyan szép ABC, mint itt srégen a májusban megnyílt, a fejem se fájna. Az alapellátás megfelelő, talán színvonalban, választékban lehetne kicsit javítani. Dehát ugye. ez se olyan létkérdés már, mint mikor úgy harminc évvel ezelőtt még ezer ember vágta a rendet, s az ebéddel az asszonyok gyalogoltak Pusztamizsére. A múlt héten, a nyugdíjasok napján erről sokat beszéltek az idősek. Tudja, igy aratás előtt, meg télen ünnepek előtt hívja össze rengeteg nyugdíjasát, járadékosát a szövetkezet. Nem teszi rosz- szul, s az ebéd mellé kapnak egy kis pénzt is. Többnyire a kisnyugdíjasok, de százezer forint most is szétment! Juli néni is mondta, kapott a tsz-től az öregek napján 300 forintot. Kicsi a nyugdíja, ezerhatszáz forint csak havonta. Volt helye a segítségnek. A tanácselnök új biciklijén elkerekezik. Az épülő iskolához igyekszik, ami nagy ösz- szefogással, tömérdek társadalmi munkával magasodik. Az ABC-ben a friss kenyér mellé húst is vehetnek az asszonyok. Nem keresnek aratószalonnát és nem panaszkodnak ez sincs, az sincs-re. Alattyánban úgy látszik, semmi különös izgalmat nem hordoz magában a nyár. Pé- ter-Pálkor biztosan elindulnak a John Dierek, a Class Dominátorok. Tavaly ahogy végeztek, öt Borsod megyei községben vágták a termést. Ügy hírlik. az idén se lesz másképp ... Sóskúti Júlia Szabó Imre Nagyüzem a , Magyar Hajó- és Darugyár tiszafüredi gyárában. A szabadtéri szereidében állítják ösdze a darukat, és itt végzik a terhelési próbákat is — bendó — Utazási iroda a Hortobágy szélén Ha beteg a kedvenc—A drágább keresett
