Szolnok Megyei Néplap, 1983. június (34. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-21 / 145. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. JÚNIUS 21. Tessék politizálni! Mkár ez a felszólítás is lehetne a mottója azoknak az irányelveknek, amelyeket néhány hónappal ezelőtt a hosszútávú regionális tervezésről fogadott el a kormány. Mert bár igaz, hogy az irányelvek szinte csupa gazdasági vagy szorosan a gazdasággal összefüggő célkitűzéseket tartalmaznak — mint például jobb gazdálkodás a helyi erőforrásokkal, a környezet- és természetvédelem szempontjainak erőteljesebb érvényesítése, a meglévő értékek fokozott védelme —, az alapvető kérdés mégis csak az, hogy ezek a szempontok miként, hogyan jutnak érvényre a tervezés folyamatában. Mert könnyelműség lenne azt gondolni, hogy az eddigi tervezési módszerek egyszerűen pazarolni akarták a földet, a természetet, a közösség vagy a személy értékeit. Inkább az történt, hogy a mennyiségi növekedést szem előtt tartó tervezés — éppen hogy a mennyiségi mutatókat elérje — akár kénytelen-kelletlen is le kellett mondjon bizonyos szempontokról. A gyártelepek vagy a lakótelepek létrehozásának idején például gyakorta nem csak a természet megóvása esett a tervezők látókörén kívül, hanem az emberi sorsok sem nagyon érdekelték, érdekelhették azokat, akik együltő helyükben tízezer lakásos városrészt rajzoltak fel a pa-. pírra. Az akkor szükségszerű, ma már azonban túlhaladottnak mondható eljárásoknak azután gyakran meglepő következménye lett. Az egyik nagyvárosunkról például kiderült, hogy azalatt a húsz esztendő alatt, amíg kétszeresére növekedett lakóinak száma, háromszor annyian költözködtek oda és vándoroltak el, mint ahá- nyan végül megtelepedtek. Következményeként annak, hogy az egyoldalú, csak a település a rá jellemző ipar fejlesztésével nem tudott elég vonzerőt gyakorolni a társadalom minden csoportjára, rétegére. A nagymértékű vándorlásnak pedig egyik következménye lett az általános társadalmi változás miatt egyébként is meggyengült közösségek további bomlása, a szűkebb hazához való kötődés hiánya, végső soron az igénytelenség;, ami emberi magatartásban, a település arculatában, az ellátás színvonalában egyaránt megmutatkozik. A történetnek azonban nem ez az egyetlen tanulsága. Amikor a tervezők az új irányelvek szerint elkezdték készíteni a szóbanforgó településnek és környékének hosszútávú fejlesztési és rendezési tervét, a város vezetői voltak azok, akik a legerőteljesebben tiltakoztak a gazdagabb, nyugodtan mondhatjuk, minőségileg más módszerek ellen, mondván: lakóhelyük jellegzetes, megkülönböztető arculata tűnik el, ha a nehézipar mellett az eddiginél nagyobb szerepet kapnak más ágazatok, kulturális tevékenység, környezetvédelmi szempontok. Felesleges lenne most azt bizonygatni, hogy mindegyik település akkor él teljes életet, akkor tudja megtartani az ott lakók számára az emberi teljességet, ha sokoldalúan felvonultatja a társadalmi lét minden formáját, nem tagadva ezzel a helyi sajátosságok átlagosnál nagyobb súlyát sem. Ennél a kérdésnél sokkal érdekesebb annak a ténynek a boncolgatása, hogy miért a tervezőknek, a várostól messze éleknek kellett, érvekkel és hittel kiállni olyan érdekekért, amelyek felismerése, érvényesítése elsősorban a szóban forgó település lakóinak, vezetőinek dolga lett volna? Valószínűleg azért, mert ezek az érdekek ott helyben soha nem fogalmazódhattak meg tisztán és egyértelműen, és nem juthattak a felszínre. Mert a helyi közigazgatás demokratikus fórumai nem tették lehetővé, gyengék voltak hozzá és erőtlenek. Nem véletlen az sem, hogy jóné- hány hónappal ezelőtt országos vihart kavart az egyik nagyvárosunk családi házas övezetének tervezett lebontása. Az ügy azért növekedhetett városhatárokon túlra, mert a város vezetői addig nemigen szoktak hozzá, hogy a lakosság egy-egy csoportjának érdekeit is figyelembe vegyék. A visszhangnak oka meg az volt, hogy más városokban, településeken sem gyakorlat az érdekek nyílt és demokratikus ütköztetése. Egyáltalán az érdekek pontos és következetes megfogalmazása. Nemcsak a rendezési, fejlesztési tervek esetében, a kisebb horderejű döntések meghozatala előtt sem. A tanácsok apparátusa, a döntések végrehajtói az esetek zömében már eleve olyan javaslatot tesznek a választott testület asztalára, amely valamiféle felsőbb érdekre való hivatkozással végérvényesen kizárja az egyéb szempontok érvényesülését. Magyarul azt, hogy a választott testület megfeleljen szerepének, és a döntéshozatalkor azt képviselje, aki erre a tisztre megválasztotta. Ez a magasabb érdek pedig majd mindig nem más, mint a pénz. Nem is annyira a forintok száma, hanem forrása. Mert a pénzt mindig felülről osztják — bár többnyire helyben teremtik elő — s osztják vele a szempontokat is. Nem véletlenül tartotta fontosnak, meghatározónak az előadó a Magyar Tudományos Akadémia legutóbbi közgyűlésén is a települések, településcsoportok fejlődését tekintve át, a tanácsok nagyobb gazdasági önállóságát; a növekvő lakóhelyi demokráciát, a város, a község települési önkormányzatát. S a kör tulajdonképpen itt Zárul be. Ha az a cél, hogy a helyi erőforrásokat jobban hasznosítsuk, hogy a meglévő értékeket megőrizzük, hogy minőségileg másként, eredményesebben gazdálkodjanak a települések!, településcsoportok — az ott lakóknak jobb életkörülményeket teremtve — a rendelkezésükre álló eszközökkel, ahhol az kell, hogy ezen értékek gazdái a saját érdekeiket a tanácsi demokrácia fórumain megfogalmazzák. Más szóval, hogy politizáljanak. Ha úgy tetszik, várospolitizáljanak. Nem kétséges, tervezők, szakemberek tudományos megalapozottságú munkája alapvetően fontos ebben a folyamatban. Csakis és egyedül ők azok, akik megfelelő ismereteket adhatnak a leendő döntéshez. Azok számára, akik tudják, hogy az élet nem merül ki egy-egy lakótelep. gyárnegyed vagy uram bocsá’, szennyvíztisztító megépítésével. Azt is mondhatnánk, hogy a magyar gazdaság növekedésének mennyiségi szakaszról a minőségire való átállítása nem nélkülözheti a települések fejlődésének hasonló módosítását sem. Aminek törvényszerűen új munkamódszerek kialakulásával kell együtt Járnia. Tehát: tessék politizálni! Sz. A. Keresve se lehetett volna rosszabb (vagy jobb?) időpontot találni erre a beszélgetésre. Szilágyi Katalinnal, a Tiszaparti Gimnázium KISZ-bizottságának titkárával tudniillik közvetlenül a szóbeli érettségi vizsgák után váltottunk szót az iskola KISZ-életéről, s arról, hogy mit sikerült ifjúsági vezetőként valóra váltani a tervekből, elképzelésekből. Hogy az időpont jó is, rossz is volt? Egyszerű a magyarázat; Katalint elöntötte az érettségi utáni „de nagy kő esett le a szívemről” hangulat, következésképp szívesen beszélt a Tiszaparti - bán töltött évekről, de persze nemcsak a mozgalmi életről. Először természetesen az érettségiről. — Az érettségi jegyeim sajnos egy kicsit vegyesek: a három ötös mellé került egy négyes és egy hármas Búcsúzik a K/SZ-tltkár „Marad utánam valami!” is. A hármas éppen a fizikából sikeredett, ami felvételi tárgy Szegeden, a fogorvosin; így az egyetemi fölvételemet illetőleg nem táplálok hiú ábrándokat, arról persze szó se lehet hogy feladjam. Ha most nem vesznek fel. elmegyek dolgozni, és egy évig keményen készülök a következő felvételire. — A KISZ-titkár hogyan búcsúzik az iskolától? Hogy érzi: marad utána olyasmi, amire építhetnek az utána jövők? — Elsős voltam, amikor „beiskoláztak” a hathetes KISZ-iskolára, aztán másodikban. áprilisban engem választottak meg az iskolai KISZ-bizottság titkárává. Mit mondjak? Szerettem a mozgalmi munkát, precíz időbeosztással sok mindenre jutott energia, idő. S talán marad utánam, utánunk valami, hiszen azt hiszem, hogy volt néhány olyan akciójuk, vállalkozásuk az iskola kiszeseinek, amelyekre szívesen emlékeznek a mostani másodikosok, harmadikosok is. Akár a közösségteremtő kirándulásokra, vetélkedőkre gondolok, akár a KISZ-kluib társadalmi munkával való építésére, vagy éppen az építőtáborokra, amelyek nagy-nagy nyári sikerélményeink voltak. Ilyen vagy olyan módon, szép szóval, meggyőzéssel, rábeszéléssel sikerült olyan diákokat is bevonnunk a munkába, akik tartózkodók, passzívak voltak. S abban, hogy itt végtére is kellemes légkörben lehetett tanulni, hogy a tanár-diák viszonyt nem terhelték fölösleges feszültségek — ugyancsak van némi szerepe annak, hogy érzésem szerint szervezett KISZ-élet zajlott az iskolában. Ha úgy tetszik: ezek már egy fiatal felnőtt szavai voltak. Egy tizennyolc éves „öreg” diáké, aki készül a folytatásra, a tanulásra és a mozgalmi munkára. — Ügy van az, — mondja — ha az ember mindennapjait az évek alatt meghatározza valamilyen közösségi tevékenység, attól nem lehet elszakadni. Bárhogy is alakul az életem a felvételi után — az ifjúsági mozgalomtól eszem ágában sincs elszakadni. — Vágner — Színészek a kabaré- és a gálaműsorból; Csata Zsuzsa, Rutkai Cva, Kabos László, Bujdosó Mária és Karda Beáta táncdalénekes Tetszik a műsor a hallgatóknak Jászsági randevú Nem fogadta kegyeibe az időjárás a tizedik alkalommal megrendezett Jászsági randevú résztvevőit. Három napon keresztül esett az eső — ettől függetlenül volt látnivaló, peregtek a mű- aorszjámok a szabadtéri színpadon, az érdeklődők jól szórakoztak. — Képeinkkel egy kis ízelítőt adunk a Randevú rendezvénysorozatából. Óriási sikere volt a Med- veczky show-nak A Jász Kupa atlétikai verseny egyik neves versenyzője Boros Sándor, az Ojpesti Dózsa válogatott gerelydobója 78 méter 30 centiméterrel nyerte a versenyt ' Fiatalok és idősebbek egyaránt jól érezték magukat a Frölich vidámparkban — (Fotó: Nagy Zsolt)
