Szolnok Megyei Néplap, 1983. június (34. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-18 / 143. szám

1983. JÚNIUS 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Barátposzáta száll felettünk A kétutcánvi falu A vezsenyi ártéren az er­dő hűvös csendje fogad. Nincsi aki háborgassa. Foko­zottan védett természetvé­delmi terület ez. idegenek nem látogathatják. A nyúlgáton futó út is in­kább akadálypályára hason­lít. Nincs értelme rendbe hozni, mert akkor szinte csa­logatná a kíváncsiskodókat. Így aztán alig-alig haladunk előre. Fiatal őzsuta kapja fel előttünk a fejét, kémlelve figyel bennünket, aztán el­iramodik a sűrű bokrok kö­zé. Bálint Ferenccel, a termé- Sizetvédelmi terület kezelőjé­vel a nyomába szegődtünk. Eyalogakác-, réti ecsetpá­zsit- és nádrengetegen hato­lunk át. A sűrű harmat tér­dig áztat bennünket. — Néhány éve még ka­szálták ezt a területet, — jegyzi meg Bálint Ferenc. — Szemmel látható, hogy terjed itt az erdő. Ezzel a vezsenyi. fokozottan védett résszel van egyébként a leg­kevesebb bajunk. Olyan sű­rű, hogy szinte önmagát vé­di. Madárhangok tücsökzenében A tücsökzenébe madár­hangok vegyülnek. A terület­kezelő kész a magyarázattal: — Jobbról a kakukk szól, balról meg az erdei pinty. A Középtiszai Tájvédelmi Körzetben nyolcvanöt-ki- lencven madárfaj fészkel. Az átvonuló-kóborló madárfa­jok száma pedig száz körül van. Érthető, hogy a háborí tatlan erdő természetes hang- versenyterem számunkra. A hajdani úton nőtt bok­rokat kerülgetjük. Felettünk éktelen csivitelésbe kezde­nek az erdei pintyek. Ügy látszik látogatásunk nagyon felháborította őket. Szeder­indák sövényén áthatolva érünk a Tisza partjára. A túloldalon egy halász járja sorra a varsákat. Alig, hogy tovább megy, fiatal róka ül ki a homokos partra. Tő­kés réce húz el a folyó fe­lett. Az egyik fáról barátpo­száta száll odébb. Ezen a részien néhány év­vel ezelőtt még 270 pár bakcsó, 25 pár kiskócsag és hét pár selyemkócsag fész­kelt. Kolóniájuk tavalyelőtt átköltözött a rákócziújfalui szabadstrand melletti erdőbe, aztán tavaly már nyomuk veszett. — Nem tudjuk magyará­zatát adni ennek — mondja a területkezelő. — Az sem biztos, hogy végleg eltávoz­tak. A húszas években már elsiratták hazánkban a kó­csagokat, azután mégis, sza­porodtak. Közülük egyik év­ről a másikra felére, vagy duplájára nőtt a fészkelők száma. Ennyire háborítatlan terü­let, mint ez a vezsenyi rész, Szolnoktól Tiszaugig nincs. Fokozottan védetté nyilvání­tása ezért indokolt. Itt a fa- kitermelésben is a termé­szetvédelmi terület irányítói­nak álláspontja a döntő. A konfliktust az okozza, hogy a tiszai természetvédelmi körzet többi területén nem ez az elv érvényesül. A víz­ügyieknek? bgyszintö erdő kellene, hogy a víz könnyeb­ben lefollyon az árterületről. Az erdészeknek a fakiterme­lés az elsődleges. A terüle­ten gazdálkodó szövetkeze­tek is hasznot hozó nemes nyárral vagy mocsári dióval akarják felváltani a hagyo­mányos ártéri erdőket, me­lyekben mindig van fiatal fa is és öreg törzsek is. — megfelelő élőhelyet biztosít­va az ottani élővilágnak. A természetvédők ezt az álla­potot sízeretnék megőrizni. Vélt előnyökért? — Azt szeretnénk megelőz­ni, — vélekedik Bálint Fe­renc — hogy vélt előnyö­kért később ne szenvedjünk károkat. Érvelésünkhöz vi­szont ki kellene mutatni, hogy mi van a természet- védelmi területen. A kutató­munka azonban nem kielé­gítő. Nyaranta három hétre érkeznek ugyan biológusok, néprajzosok és képzőművé- sízek a természetvédelmi körzetbe, de ennél többre volna szükség. Az emberi beavatkozás indoklása sem mindig fogad­ható el a természetvédelmi körzetben. A madárvilág­nak éléskamraként szolgáló kubikgödröket például azzal az indokkal akarják feltöl­teni, hogy a bennük levő víztömeg veszélyezteti a gá­tak épségét. A természetvé­dők erre azt mondják, hogy csak a talajvíz szintjén mo­zog a kubikgödrök víztükre, így nem jelenthet veszélyt. A területkezelő pesszimista: — Ha az erdészeti üzem­terveket maradék nélkül ér­vényesítik. és mindenhol betöltik a kubikgödröket, akkor a természetvédelem beveheti a cégtáblát. Nincs jó véleménnyel az árvízvédelmi célokból előírt parti erdősávok kivágásáról sem: — Ha kivágják a közvet­lenül a folyóparton levő fá­kat, azzal még nem sokra mennek, hiszen rövid idő alatt a mozgást lehetetlenné tevő, kefeszerű bozót nő a helyükön. Bentebb is nehéz egykoronaszintű erdőt tele­píteni, hiszen a szeder és a kőris kiirthatatlan. Bíbicek csapata repül át a túlsó partra. Bálint Fe­renc utánuk néz: — Hát ezek meg hová igyekeznek? Nem szoktak ilyenkor ilyen nagy csapat­ban járkálni. Beszélgetésünk visszaka­nyarodik az erdőhöz. Kísé­rőm tovább érvel: — A fokozatos átalakulás­hoz könnyebben hozzászokik az élővilág. Az erdőből csu­pán egy-egy fa kiszedése volna a kívánatos, nem az egész erdő letárolása. Mun­kaerőhiányra hivatkozva azonban elvetik azt az er­dészek. Utunk során frissen hor­zsolt ágra bukkanunk. — Az őzbak nyoma, — mutatja a területkezelő. — — Az agancsát tisztította. Tavaly volt itt vaddisznó is. Mindig felszedte a lehullott epret. Most terítve a fa alja. nincs vaddisznó a környé­ken. Arra gondolok, hogv a természetet ismerő ember ilyen egyszerű nyomokból von le következtetéseket az élővilágra. Az egyik bokor alján tő­késréce csontváza fehérük. Bálint Ferenc egy bottal megforgatja: — Megszoktam nézni, hogy meg van-e gyűrűzve. A fák közül előbukkan a Kis-Tisza néhány száz mé­ter sávja. Párhuzamosan ha­lad a folyóval. Hajdanán fattyúága lehetett a Tiszá­nak. Vize a fák árnyékától sötét, de tiszta. Látható a meder alja. A közelünkben valamilyen rablóhal nagy csobban ássál csap áldozatá­ra. Amikor a sűrűből vissza­térünk a nyúlgátra, amely előtt szépen megművelt táb­lák húzódnak, kísérőm meg­jegyzi: Ükkor, régen... — Régen, a folyók szabá­lyozása előtt volt itt érdekes világ, amikor még szabadon áramlott a víz. A Tisza és a Körös árterülete lényegé­ben összeért. A falvak vala­melyik folyó (fok) melletti magaslatra települtek. La­kóinak a dús fű jó marha­tartási lehetőséget biztosí­tott. Hal is akadt bőven, mert a fokokat tölgyfával elreteszelték. Ha apadt a víz, a nagyobb halak kint­rekedtek az árterületen. Hermann Ottó írja, hogy Szegednél, amikor az ivóvi­zet merítették lajtba a Ti­szából, vigyázni kellett, hogy halivadék ne kerüljön a vö­dörbe. Szinte elképzelhetet­len, hogy mi volt itt. 1890 körüli híradásokból az derül ki, hogy az előző századfor­dulóhoz viszonyítva a hul­lámtér és a halállomány egyaránt századrészére csök­kent. Akkor mit szóljunk ma. Elég a vizek minőségé­re gondolni. És óhatatlan a gondolat: jobban kell vigyázni termé­szeti értékeinkre. Utunk so­rán több helyen tapasztal­juk ezt. A tiszakécskei par- tifecske-telepen például kb. ezer pár tanyázik. Számuk néhány éve annak többszö­röse volt. Ismételt kérdés Utunk végén beugrunk a rákóczifalvi Rákóczi Tsz nemesnyár- és mocsáridió- ültetvényére. A kérdés újból felvetődik: ez lenne a ter­mészetvédelmi terület jövő­je? Kísérőmnek aggályai vannak: — Nem tudom milyen nö­vényvédő anyagokat és mű­trágyákat akarnak felhasz­nálni a mocsáridió-ültetvény gondozásánál. Egy azonban biztos: az ár és az eső erről az árterületről egy részét a Tiszába mossa. Ebbe a telepítésbe egyelő­re perdöntőén nem szólhat­nak bele a természetvédők. Akaratuk nem az egész táj­védelmi körzetben. hanem annak csupán a tíz százaié kát kitevő fokozottan védett területen érvényesül mara­déktalanul. Mindenesetre jó lenne, ha szavuk sokkal szé­lesebb körben is megértésre találna. Simon Béla Nagy igazság, hogy Pusz- tataskonyban — amely köz­igazgatásilag Tiszaburához tartozik — nehéz eltévedni. Elvégre ez a kedves, barát­ságos település írd és mondd mindössze két utcából áll. A műút mellett húzódik a „fő” utca, a Ságvári út, jó száz méterrel arrébb, vele párhuzamosan a Vorosilov utca. Itt a járdás oldalban, a háza előtt tanyázott a falu legöregebb embere: Molnár Gyuri bácsi, aki ennél az évszázadnál még nyolc hó­nappal idősebb is. — Azért ültünk a lócára kedves, mert így messzebb ellátunk, mint odabentről. — Mit iát innen Gyuri bécsi? — Azt, hogy nagyot vál­tozott a világ azóta, amióta levetettem a cselédgúnyát. Akkor még napfelkeltétől naplementéig szólt a regula az uradalomban, most meg már annyira megurasodtubk idős korunkra, hogy a szem­lélődésre is futja az időből. — A család? — Egyedül morzsolgatjuk az őszi napokat az asszony­nyal ebben a kis házban. Az öt élő gyerekünk közül van, aki itt lakik, és akad, akit messze repített a sors tő­lünk. Havonta 2 ezer 600 fo­rintot hoz a postás, és eny- nyi nekünk elég is. mert én még tehetősen bírom ma­gam, jószággal is bíbelődök. Főzni se kell az asszonynak, mert az ebédet a szociális otthonból kapjuk. Jó népek ezek a pusztataskonyiak, oiyan összetartóak, amilye­neket ma már ritkán lát a világ. — A napirend? — Én még el-elnézek a kocsmába is, mert valahogy öreg koromra jól esik egy nyeletnyi mag nélküli szil­va vagy cseresznye. Azután van rádiónk, újságokat is járatok, szóval tudom, mi van a világban. Gyuri bácsi lakásától jó kőhajításnyira a másik ol­dalon egy apró házikóban lakik Fehér Györgyné Ma­riska néni. Ö arról neveze­tes, hogy több mint fél év­százada egyedül él, és sza­bad idejében hangszereket készít. — Huszonkét évesen ma­radtam magamra, azóta se fordítottam másmilyenre a sorsom. A házasságomból egy gyerekem született de öthetes korában meghalt. Törökszentmiklósrói kerül­tem ide, megszerettem a fa­lut, a népeket, és innen, a téeszből mentem nyugdíjba. Egyetlen rokonom nincs a világban, és azt se tudom, lassanként hová tegyem a sorsom. Kapok egy kis nyugdíjat, az ebédet kihord­ják az intézetből, és a szom­szédok naponta átkukkanta­nak hozzám, hogy élek-e még. — A hangszerkészítés? — Nem mutatta ezt sen­ki, úgy látszik, én erre szü­lettem. Citerával kezdtem, majd a hegedűkkel folytat­tam. Még ma is meg penge­tem a húrokat, hiszen ez a kis zene éppúgy hozzátarto­zik a napomhoz, akár a var­rás. Mert van egy erős Sin­ger gépem is. Taskonyban ma — a ta­nácsi nyilvántartás alapján — a 110 lakóházban három­száznyolcvan ember él. Az itteniek egy része a szociá­lis foglalkoztatóban keresi a kenyerét, de sokan eljárnak Ezeken a csöveken érkezik majd a faluba a vezetékes ivóvíz a termelőszövetkezetbe, meg az építőiparba is. Villany van, járda is, és egy gép most ássa a vezetékes ivó­víznek azt a hosszú árkot, amelyben á lefektetett cső­vezetéken keresztül Tiszabu- rárói folyik majd ide a jó ivóvíz. Addig pedig a bolt szomszédságában egy nyo­mós kút látja el a helybe­lieket. Ami a tenyérnyi vegyes­boltot illeti, ez reggel 8-tól fél 4-ig egyhuzamban fo­gadja a vásárlókat. A havi forgalom 150 ezer forint kö­rüli. Lehet itt kapni tejet, kenyeret, sampont, borotva­krémet papírzsebkendőt, ra­kott káposztát, mosóport, lán­golt kolbászt, könyvet, máj­krémet. szemes kávét, Fabu- lon testápolót. A legnagyobb keletje ilyenkor a sörnek van. egy héten ötven ládá­val is elvisznek a szomja­zok. Általános észrevétel: korán zár az apró üzlet. A boltos Tiszaburáról jár ki, és az utolsó járata is el­megy fél négy körül haza­felé. Helyből pedig még nem akadt megfelelő jelölt erre a bizony nem könnyű munkára. A felnőttek jó része a helybeli szociális foglalkoz­tatóban keresi meg a kenye­rét. Itt dolgozik Juhász Já­nos is, aki „mellesleg” ta­nácstagi feladatokat is ellát. A mutatós háza a szép por­tája a „főutcán”, a Ságvári úton áll, ahol meglepően sok az új ház, meg a fiatal la­kástulajdonos. Ügy tűnik, nem hal ki ez a tenyérnyi falu. — A határunk táján húzó­dik a Tisza II. üdülőkörzet széle, földúton pár kilomé­ter a tó, és úgy látszik, ezért újra felkapottak lesz­nek a taskonyi porták. — Mit csinál ilyenkor ko­ra este egy tanácstag? — Mint magánember, mérgelődöm. Ötven család méhem van, de a munkám miatt képtelen vagyok ván- doroltatni. és úgy látszik, az idén nem lesz hasznom raj­tuk. Azután az sem meg­nyugtató, hogy hiába foglal­kozunk szerződött jószággal, azt innen Burára kell szál­lítani. És ez nem kevés fu­varköltségbe kerül, főleg ha úgy veszik át, hogy a négy­ből három vagy a nyolcból csak öt kell. Ugyanis így dupla a fuvar, a fel- és a lerakás, meg a költség. — És mint tanácstag? — Én is felszólaltam a falugyűlésen a nyitvatartás miatt, de azt válaszolták, szerezzünk helyből boltost, akkor nem zár az üzlet fél négykor. Eddig viszont erre még nem volt alkalmas je­lentkező. Az viszont az egész falunak nagyon jó, hogy végre valahára majd hoz­zánk is eljut a vezetékes ivóvíz. — Mint közéleti ember, milyennek látja a taskonyia- kat? — Szorgalmasak iparko- dók, nagyon összetartóak. Valahogy messze vagyunk a világ szemétől, egymásra utáltán élünk, dolgozunk. Sajnos, az fájó pont. hogy a faluban, ha jól tudom csak egyetlen fejőstehén van a 110 háznál. Pedig lenne jó­val több is, ha legelővel, kaszálóval segítenék a tar­tását. Pálffy Józsefnét, azaz Ka­tika tanár nénit mindenki tiszteli, szereti a településen. Családostól néhány éve köl­tözött ki ide Buráról a haj­dani iskola épületébe, amely a körzetesítések folytán üres lett. és jelenleg falu­háznak hívják. Katalin ta­nár néni Taskony kulturális életének a lelke, a Páva kör vezetője, az ifjúsági klub fáradhatatlan mindenese, szóval sorolni se könnyű. Rejtély, mindezt hogyan bírja ez a törékeny, apró asszony? — Hittel. Azt vallom, hogy rám itt van szükség, az em­berek mellettem állnak, és így könnyebb a helyzetem. Hétvégeken eljön hozzánk a 60 esztendős, meg a 15 éves is. Két egykori osztályból kialakítottunk egy tágas helyiséget, itt lehet filmet vetíteni, asztaliteniszezni, diszkózni, a szomszéd kis szobában televíziót nézni, beszélgetni. Ma is sokszor csodálom, amikor vasárnap délutánonként a busz a kol­légistákat viszi vissza az in­tézetekbe, tíz—tizenöt utar zót harmincán, negyvenen kísérnek: szülők, szomszé­dok, barátok, rokonok, is­merősök játszótársak. Mert ez itt így szokás. D. Szabó Miklós Fotó: T. Katona László A Posta Kísérleti Intézetében a tele­fonnal kapcsolatos újdonságokat fej­lesztettek ki. Ez a mikroprocesszor­ral felszerelt ké­szülék beszélni tud. A program szerint tájékoztat­ja a hívót a meg­változott telefon­számról, a vonal­hibákról, a kábel­beázásról stb.; hí­vás-átirányításra is alkalmas. A te­lefonközpontok­ba telepíthető ké­szülék a 4 hóna­pos próba alatt több mint 100 ezer hívást bonyolított le Mariska néni játszik a maga készítette hegedűn

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom