Szolnok Megyei Néplap, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-12 / 111. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. MÁJUS 12 Köszönetnyilvánítások - gyászbírek Köszönetét mondunk a megyei pártbizottság, valamint a TIT Országos Központja es megyei szervezete vezetőinek és munkatársainak, a megye társadalmi és tömegszervezeteinek, valamennyi jó barátnak és ismerősnek, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, nagyapánk MÉSZÁROS FERENC temetésén részt vettek és mély fájdalmunkat részvétükkel, valamint koszorúikkal, virágaikkal enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, Szolnok. Ezúton mondunk köszönetét a Jászapáti Nagyközségi Tanács kollektívájának, a község gazdasági és pártszerveinek, a megyei és járási intézményeknek, rokonoknak, volt kollégáknak és mindazon ismerősöknek, akik GAZSÓ JÓZSEF temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal, együttérzésükkel mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család. Köszönetünket fejezzük ki a rokonoknak. ismerősöknek, szomszédoknak, a Homoki Általános Iskola tanulóinak, akik szeretett feleségem, édesanyánk KISS FERENCNÉ szül.: Benyus Erzsébet temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Ti- szaföldvár. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, a Jubileum tér 3. számú ház lakóinak, a szomszédoknak, a kunhegyest nyugdíjasklub képviselőjének, akik drága ma* muskánk KEREKES KALMÁNNÉ hamvasztás előtti búcsúztatásán megjelentek. Külön köszönetét mondunk az utógondozó minden lelkiismeretes dolgozójának, akik felejthetetlen halottunk szenvedésein könnyíteni próbáltak. Köszönjük a virágokat. és az együttérző szavakat. Gyászoló Kerekes és Onda család, Szolnok. Köszönetét mondunk a rokonoknak, a megyei bíróság, a járásbíróság, az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat vezetőségének, dolgozóinak, barátainknak, a ház lakóinak, jó szomszédoknak, mindazoknak, akik felejthetetlen leányunk KRALIK tünde elhunyta alkalmából mély fájdalmunkat jelenlétükkel, koszorúikkal, együttérzésükkel és részvétnyilvánításúk- kal enyhíteni igyekeztek. A Králik család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik DR SZOKOLAY MIKLÓS temetésén megjelentek, részvétnyilvánításukkal mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, szomszédoknak. a Rákóczi Tsz vezetőségének és tagságának, valamint a szolnoki Aranykanna ABC dolgozóinak, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, dédnagy- apánk BÁLINT ISTVÁN temetésén részt vettek, fájdalmainkat koszorúikkal, virágaikkal, részvétnyilvánításaikkal enyhíteni igyekeztek. Felesége és gyermekei, Rákóczifalva. Mély fájdalommal tudatom, hogy özv. HEGEDŰS PALNÉ szül.: Pusztay Ilonka elhunyt. Temetése f. hó 12-én 13.30 órakor lesz a szolnoki MunLásőr úti temetőben. Gyászoló testvére. Mély fájdalommal tudatjuk a rokonokkal, munkatársakkal, barátokkal és ismerősökkel, hogy VARGA SANDORNÉ szül.: Házi Jolán 1383. május 9-én tragikus körülmények között elhunyt. Temetése folyó hó 13-án 14 órakor lesz a mezőhéki temetőben. A gyászoló család. ingatlan JÓ állapotban lévő házat vennénk Kengyelen. Ajánlatokat ármegjelöléssel „fürdőszobás” jeligére a kiadóba kérjük. * 11 rAkóczifalva, Vörös Hadsereg út 34. sz. alatt telek eladó. (3321) _________ T ISZAJENÖN 3 szobás, összkomfortos családi ház, 625 négyszögöl szőlő alsóépületekkel eladó, vagy szolnokira elcserélhető. „Csendes Otthon” jeligére a kiadóba. (3301)__________________ E LADÓ, vagy bérbe adó Cibakházán, öregszőlő 98. sz. alatt 1084 négyszögöl szőlő, gyümölcsös, épülettel együtt (autóbusz megállótól 10 percre, víz van). Érdeklődni személyesen Gazdag Lajosné, Cibakháza, Hunor u. 11. vagy levélben. Kovács József, Budapest, III. Doberdó u. 4. III. em. 107. (3310) __________________ S ZOLNOKON, Széchenyi lakótelepen másfél szobás összkomfortos OTP lakást -f- készpénzért adnék legalább kétszobás komfortos családi házért. „Kiskert” jeligére a kiadóba. (3554)______ 2, 5 szobás gázos társasházi lakásomat eladnám, vagy kertes házra cserélném, szandasző- lősi is lehet. Érdeklődni : szombat délután és vasárnap egész nap. Szolnok, Mosonyi út 6. II/6. (3553)_________________^ T ÖRÖKSZENT- MIKLÓS belterületén kertes családi házat vennék. Leveleket „Nyár” jeligére a törökszentmiklósi Gelkába. (4107) __________________ S ZOLNOKON a városközponttól 2 km- re — közvetlen a Spcrtrepü lőtér után — a Meggyfa u. 3. sz. alatt 285 négyszögöl beépíthető és kertészkedésre is kiválóan alkalmas közművesített telek eladó. A telek kedvező fekvése lehetővé teszi a társtulajdonosi viszonyban történő vásárlást is, a tulajdoni hányadok lekerít- hetők. Érdeklődni lehet: Szolnok, Vörösmező u. 53. Piczmann, vagy a szolnoki Ingatlankezelő Vállalat lakáscsere osztályán. (3363) 3 szobás, gázfűtéses, II. emeleti öröklakás és garáz$ városközpontban eladó. 13 ezer Ft/m2. Érdeklődni: Szolnok, Sarló u. 5. Balázsné. (4239) BEREKFÜRDŐN, nyaraló Bogáncs utca 9. alatt eladó. Érdeklődni: Karcag, Kacsóh 10. Sürgő- sen eladó. (4215) NAGYFEJEÖ JÓZSEF Tiszafüred, Bajcsy-Zs. u. 34. sz. alatti háza, sürgő- sen eladó. (4350) KUNSZENTMAR- TON Jansor parton villamosított tanya eladó. Jószágtartásra alkalmas. Érdeklődni: Ügyvédi munkaközösség, Kunszentmárton, dr. Gergely Klára. (4327) SZOLNOKON másfélszobás lakást vennék 150 000,— kp + OTP átvállalással. Minden megoldás érdekel. Ajánlatokat 11-172-es telefonon várok. (H 972) ____________________ S ZOLNOKON garzon, vagy egyszobás lakást veszek, „összkomfort” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H 1008) MÁSFÉLSZOBÁS központi fűtéses családi ház eladó. Martfű, Bocskai út 7. (öregfalu) (H 1009)___________________ H ÁROMSZOBAS 58 m2-es szövetkezeti lakás városközpontban eladó. Szolnok, Várkonyi tér, 20. IV/3. (18 emeletes). Érdeklődni: naponta 17—18 óráig. (H 1013)___________________ M EZÖHÉK, Kista- nyák 7. sz. jó állapotban levő, azonnal beköltözhető, állattartásra kiválóan alkalmas köves út melletti tanya eladó. Érdeklődni: szombat, vasárnap a helyszínen. (4321) ELADÓ Tiszaföld- vár Körösi Cs. út 2/a szám alatti 3 szobás családi ház, gazdasági épületekkel 640 négyszögöl telekkel. Érdeklődni, Malom útca 9. szám alatt. (4064) JÁSZBERÉNY belterületén hárontézo- bás, komfortos családi ház beépíthető kerttel eladó. Érdeklődni: lehet: szombat, vasárnap, Páva u. 8. (3212) SZOLNOK, Szivaty- tyú u. 20. alatt családi ház eladó. Jószágtartásra alkalmas. Érdeklődni: délután 4 órától. (3252) JÁSZBERÉNY központjában, Réz u. 5. alatt azonnal beköltözhető ház kerttel, garázzsal, mellék- épülettel eladó. Érdeklődni : Szolnok, Ragó A. u. 8. VII/31. Dr. Szentkereszty. (3326) _______________ M ISKOLCTAPOLCÁN 220 négyszögöl telek eladó. 180 000 Ft-ért. Lada személygépkocsit beszámítok. Kármán Sándor Cegléd, Ka- zinczi út 27._ (3067)_ 3 szoba -j- ebédlős Széchenyi lakótelepi OTP-s lakásom eladom, vagy elcsen rélném kertes családi házra. „Tószegi is érdekel” jeligére a kiadóba. (4337) 130 ma új tetőtérbe épített 3 + 2 fél szobás, modern családi ház — kis befejezéssel — 130 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni: 5000 Szolnok, Ék út 21, egész nap. _______ N AGYKÖRŰ, Damjanich u. 8. sz. alatt levő kis családi ház eladó. Érdeklődni: Szolnok (Kertváros), Kedves-sor 16. alatt, 16 órától, Török. (3156)__________________ T ÍSZAFÖLD VARON 3 szobás, komfortos családi ház és gyöngyösi terméskő eladó. Érdeklődni: ószőlő, Fő u. 48. (4273) ________________ S ÜRGŐSÉN eladó egy kertes családi ház. Október 7. út 8. Mezőtúr, érdeklődni: Sallai út 9. (3383)_________________ E LADÓ Mezőtúron, a város központjában 2 szobás, összkomfortos. központi fűtéses, 120 m* alap- területű családi ház nagy melléképülettel, 250 négyszögöl portával. Zrínyi út 17. a. Érdeklődni a helyszínen, egész nap. (3676)___________ K ÉTSZOBÁS családi ház melléképülettel eladó. Szolnok, Lepke út 14. (H 979)____________________ T ÁRSASHAZ építéshez tagokat keresünk, Szolnokon. „Rákóczi út” jeligére a szolnoki hirdetőbe, (H 1063) KERTES családi ház melléképületekkel, 600 négyszögöl kerttel sürgősen eladó. Kertészkedésre, jószágtartásra is megfelel. Két család részére is alkalmas. Irányár: 220 000.— Ft készpénzben. Üj- szász, Vörös Hadsereg út 27. (Gépállomás felöl). Érdeklődni : vasárnap. szombat, (H 1064) kétszobás kertes ház lakható alsóépülettel és garázzsal beköltözhetően eadó. Szolnok, Sziget út 1. (H 1065) ___________________ K ÉTSZOBÁS, 55 m2- es gázfűtéses, er- kélyes, szövetkezeti lakás kp -f- OTP átvállalással eladó. Szolnok, Mátyás kir. u. 8. II/9. (H 1066) _ kétszobás, fürdőszobás, központifű- téses kertes családi ház alsóépülettel, garázzsal árkedvezménnyel sürgősen eladó. Rákócziújfalu, Arany János 5. Érdeklődni: minden nap 16—19 óráig, szombat, vasárnap egész nap. (H 1067) CIBAKHAZA Bocskai út 9 alatti családi ház beköltözhetően, és a 442-es főút mellett építési telek félkész műhellyel eladó. Érdeklődni a helyszínen, vagy Cibakháza, Autósboltban lehet. (H 1068) ______________ 2 00 négyszögül telek eladó Szandaszőlős, Fazekas M. út 8. (H 1069)______________ S ZOLNOK, Kun Béla krt-i kétszobás 49 m2-es OTP-s lakás eladó. Érdeklődni: „Zagyvapart” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H 1070) VASÚTÁLLOMÁSHOZ közel 44 m2-es OTP-s öröklakás eladó kp + OTP átvállalással. Érdeklődni : 17—19 óráig, szombat, vasárnap egész nap. Szolnok, Bajcsy-Zs. út 12. IX/41. (H 1057) _______ T ISZAPÜ SPÖKI- BEN eladó 424 négyszögöl építési telek. Érdeklődni: Péter Imre Tiszapüspöki, Széchenyi út 6. egész nap. (H 1058) kétszobás családi ház nagy kerttel Szolnok, Vadász út 12. alatt eladó. Érdeklődni: Zöldfa u. 3, 16 órától. (H 962) KÉTSZOBA -f- ebédlős szövetkezeti lakás 350 000,— kp 4- OTP átvállalással eladó, vagy családi házra cserélném. Szolnok, Bozsó K. út 14. 1/7. (H 1059) HÁROMSZOBA -f étkezős OTP-s lakás kp 4- OTP átvállalással eladó. Érdeklődni: Szolnok, Bartha I. út l. IX/79. 18 órától. (H 1060) ___________________ T ANYA 1200 négyszögöl telekkel eladó. Csataszög, Dóba tanya, Papp Dániel. Érdeklődni: vasárnap. (H 1061) TÖRÖKSZENT- MIKLÓSON eladó egyszobás tégla ház 250 négyszögöl telekkel. Érdeklődni: Móra utca 19/a. (H 1062) GÉPJÁRMŰ KITŰNŐ állapotban lévő Lada 1500-as gépkocsi eladó. Megtekinthető Szolnok, Vasvári Pál u. 17. alatt május 14-15- én 10—17 óra között. (4444) SZOLNOK, Vörös- mező út 53. alatt 1500-as Polski alkatrészek és uj karosszéria elemek eladok, (4410)__________ U I 98—61 Trabant Lim. friss műszakival eladó. Érdeklődni: Kertész, Martfű, Ságvári E. u. 7. (4411)__________________ 8 50-es Fiat felújított állapotban eladó. Érdeklődni: Szolnok, Kun B. krt. 7. III/5. 17 óra Után. (3339)__________ Z Y-os rdsz. 40 000 km-t futott Trabant készpénzért eladó. Érdeklődni: Szolnok, Tanácsköztársaság út 16. I. em. 4. (3307) _________ 6 01-es Trabant Combi ZB-s eladó. Szolnok, Szondi u. 6. (3289)__________________ I GENYESNEK eladó UH-s írsz. Zsiguli Combi személygépkocsi, vonóhoroggal. Megtekinthető délután és hét végén egész nap. Dusnoki- né, Zagyvarékas, Alkotmány u. 20/1. (3483) __________________ 1 500-as Lada PF-s eladó, igényesnek. Tiszaföldvár, Üjte- mető 13. sz. (4223) 1000-es nagykerekű Wartburg lejárt műszakival eladó. Kisújszállás, Arany Já- nos út 4/a. (4353) 4 éves Babetta eladó. Karcag, Keleti 14. (4216)______________ 412-es Moszkvics lejárt műszakival, jó állapotban, bontva is eladó. Cserkesző- lő, Gala dűlő 14. Dobos. (3987)_________ H AT éves Trabant gépkocsi sürgősen eladó. Ceglédi Sándor Törökszentmik- lós, Móra F. út 32. (3998)__________________ K ARAMBOLOZOTT 1200-as Lada eladó. Érdeklődni egész nap Kungyalu, Móra F. u. 12. (4146) ________ Z K-S P—126 85-ig vizsgáztatva, 11 NB kaptár méh eladó. Tiszafüred, öz u. 11. 18 óra után (4275) IR-es Trabant 601 —S felújított állapotban eladó. Érdeklődni : Törökszentmiklós, Déli- báb út 49. (4124) adAs-vétel * 4 NAPOS és előnevelt csibe kapható, előjegyezhető fajtánként, gyors növésű fehér, Fl-es kendermagos és Rhode Izlandi. Dudás Istvánná, 2746 Jászkaraj enő, Akácfa út 22. (3319) _________________ 4 db ostyasütőgép állvánnyal eladó. Érdeklődni: Budapest 115-635-ös telefonon. (3169)_________ E LADÓ egy 66 cm képcsövü Grundig távirányítású televízió és egy Grundig Hi-Fi Super Mu- sic center, rádió, lemezjátszó, magnó 2X50 watt teljesítményű . Érdeklődni: Kunszentmárton, Alkotmány 1., telefon: 199. 43984)____________ ANYAKECSKÉK, f gidák, nutria süldők, anyák, nyúlketre- cek állomány felszámolása miatt sürgősen eladók vagy cserélhetők. Kisújszállás, Vásár út 54., K. Nagy Endre^ (4250) JÓ állapotban levő iker sportkocsit (baba) vennék. Jászberény, Puskin sétány 15. (3579) IGASLiO eladó Cibakháza, Kossuth út 6. Érdeklődni: bármikor. (3609) Ü Z EM K ÉPÉS~15 ÜT teres villany vízmelegítő eladó. Tö- rökszentmiklós, Há- mán K. 12. (18 órától) (4000) ____________ F EHÉR, de inkább fekete racka juhot vennék. Kisújszállás, Sugár út 43. Farkas Lajos. (4251) HÜSHIBRID, ken- d er magos és Fl-es naposcsibe megrendelhető, kapható. Karcag, Liget u. 45. Kovács Sándorné. (2976)_________________ 5 éves vemhes tehén eladó. Demény Imre, Szolnok, Alcsiszi- get 81/B. (3199)______ B ARNA színű tacskó kölyköt vennék. Karcag, Bercsényi u. 41. Szádvári. (4382)__________________ 3001 1000-es esztergapad tartozékokkal és kistraktor eladó. Szolnok, Vörösmező u. 75. (3164)_________ 4 hónapos Pekingi palota pincsi eladó. Szolnok, Bozsó K. u. 1. tsz. 3. 18.30 órától. (3210)_________ N EM vizsgaköteles kis traktor, 1 tonnás teherbírású, utánfutóval eladó. Irányár: 22 000,— Ft. Jászalsószentgyörgy Dózsa Gy. út 45. (3328)__________________ 1 4 hónapos csikó eladó. Cibakháza, Kishegy út 58. (3555)___ B ETONKEVERÖ- GÉP eladó. Érdeklődni: Tószeg, Zrínyi út 11. Halápi. (3501)__________________ K ÖZPONTI fűtéshez való kazán eladó. Tiszatenyő, Kovács Sándor, Kossuth út 23. (4111)______________ ELADÓ motorcsónak 250-es Vetyerok motorral. Szolnok, Mártírok u. 2. II/2. telefon: 11-140. (4140) 24 méh család 22 MB kaptárban, akácra felkészítve és egy méhész bódé igényesnek, sürgősen eladó. Kisújszállás, Esze Tamás út 23. (4354)_________ N AGYKEREKŰ kerti traktor pótkocsival és egy Komár meghajtású ekekapa, sürgősen, olcsón eladó. Tiszaföldvár. Ókincsem I. út 94. (4347)__________________ 3 és fél éves heréit ló eladó. Kisújszállás, Jókai út 34. (4328) EGYÉB HANGLEMEZ és műszaki használtcikk üzletemet megnyitottam. Szolnok, Szántó krt. 34. sz. alatt. Adás-vétel. (4173)__________________ F IATAL házaspár szobát bérelne fürdőszoba használattal, hosszabb időtartamra. „Júniustól” jeligére a kiadóba. (3361)_________ REDŐNYÖK készítése. Abony, Világszabadság u. 1. Bart ucz J ózsef. (3325)__ E GYEDÜLÁLLÓ özvegy nyugdíjas férfi különuejáratú bútorozott albérleti szobát keres, fürdőszoba használattal, Szolnokon, vagy környékén. „Május” jeligére a kiadóba. (3481) ________ S ZOBAFESTŐ, mázoló, tapétázó munkát vállalok. Szolnok, Sarló út 10/a. III/72. Huri Ferenc. (3109) ________________ t ermelőszövetkezet bérelne 2 szoba összkomfortos, lehetőleg kertes lakást. Szolnok város területén, kezdő agrárszakember házaspár részére. „Negyedéves előre fizetés” jeligére a kiadóba.__(3996)________ B ETEGNEK tolókocsi eladó. Jászjákó- halma, Deák F. u. 5._____________________ C SALÁDI ÉS tAR- SASHAZÉPÍTÖK! Építési szolgáltatási megbízatásait továbbra is gyorsan és pontosan teljesíti, minden építési kérdésben készséggel áll ügyfelei rendelkezésére munkaközösségünk. Földmunkát, alap- és pincetöm b-kiem elést, betonszállítást, emelési munkákat, fö- démpanelezést. ge- rendázást, egyéb gépesítési feladatait időben rendelje meg. RIASZTÓBERENDEZÉSEK SZERELÉSÉT, TELEPÍTÉSÉT rövid határidővel vállalja munka- közösségünk. Az alapriasztó-készü- lék felszerelésének irányára Szolnokon 3000 Ft. Kívánságra más típusokat és nagyobb felszerelt- ségű készülékeket is telepítünk. MUNKA. VÁLLALOK! Főállású alkalmazottnak kőműveseket keresünk. Bér: megegyezés szerint. Címünk: TEBOK1N GMK Szolnok, Ady Endre úti AÉV fabarakk. Ügyfélszolgálat hétfőtől péntekig naponta 16—17 óráig. (H. 990) LAKÁSCSERE TÖRÖKSZENT- MIKLÓS, Táncsics lakótelep VII. é. 4. e. 19. kétszobás OTP öröklakás kertes családi házra cserélhető, Törökszent- miklós belterületén. Érdeklődni a fenti címen, 17 órától. (4108)_______________ ___ J ÁSZBERÉNYI I. emeleti 3 szobás ebédlős OTP lakásom elcserélném hasonló másfél szobás központi fütésesre. Tanácsi lakás is érdekel. „Megegyezés” jeligére a v3503) kiadóba. SZOLNOKI 2 szobás kertes tanácsi bérlakásom 1,5 szobás tanácsira cserélném. Vadász u. 9., Mohácsi. (3158)_____________ E LCSERÉLNÉM budapesti l-f-2 félszobás összkomfortos lakásom törökszentmiklósi házért. Levélcím : 1157 Budapest, Hevesi Gy. út 81. 5. e. 31. (3773) HÁZASSÁG 56 éves, 165 cm magas özvegy nyugdíjas férfi keresi hozzáillő nő ismeretségét, kölcsönös szimpátia esetén házasság céljából. Minden fényképes levélre válaszolok. „Együtt egymásért” jeligére a kiadóba. (3481)_____________ _ 6 2 éves, egyedül álló, jólszituált özvegyasszony házasság céljából megismerkedne komoly, magas férfival, 68 éves korig. „Diplomás'’ jeligére a kiadóba._(3518)_________ 2 6 éves, i70 cm magas szakmunkás lány társaság hiánya miatt megismerkedne komoly gondolkodású fiatalemberrel házasság céljából. Minden fényképes levélre válaszolok. „Gyermekmosoly” jeligére a kiadóba. (3303) Felsőfokú szaktanfolyamot végzett, csoportvezetői beosztású, állást változtatna hasonló munkakörbe. „Szolnokon” jeligére a kiadóba. (3497) ,,A” kategóriás MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐSZÖVETKEZET pályázatot hirdet főkönyvelői és növénytermesztő ágazatvezetői munkakör betöltésére. Feltétel: szakirányú felsőfokú végzettség. Fizetés a 4/1981 (II. 26.) MÉM—MŰM sz. alapján. Lakást biztosítunk. Jelentkezés személyesen. vagy írásban a személyzeti vezetőnél. Kőrösmenti Mgtsz. Kunszentmárton. (4323) AZ AMFORA ÜVÉRT fevlételre keres kontírozó könyvelőt mérlegképes szakképesítéssel rendelkező, vagv 10 éves szakmai gyakorlattal és közgazdasági technikumi érettségivel rendelkezői női munkaerőt. Felvételt hirdetünk könyvelői, árazó, kódoló munkakörbe, szakközépiskolai érettségivel rendelkezők részére. Pályakezdő fiatalok jelentkezését is várjuk. Felveszünk még takarítónőt és köny- nyű fizikai munkára női munkaerőket. Jelentkezés: Szolnok, Csaba út 28. sz. (4268) A BUDAPES1I VEGYIPARI GÉPGYÁR jó kereseti lehető- ség~el — vidékieknek lakásmegoldással — felvesz öntödéjébe betanított és segédmunkásokat. Jelentkezés a vállalat személyzeti és szociális főosztályán személyesen vagy a 271-924-es te- lefonszámon A munkahely a Metró Kőbánya-Kispest végállomásának közelében van. Cím: Budapest, X., Gyömrői út 76—80. (3070) AZ AMFORA-ÜVÉRT felvételt hirdet 8 általános iskolai vég. zettséggel rendelkező férfi munkavállalók részére áruszállítói, „A Közép-tiszavidéki Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet szerződéses üzemeltetésre átadja az alábbi egységeket 1983. július hó 1. napjától kezdődően 1986. június hó 30-ig. 2. sz. VEGYESBOLT 1. sz. ZÖLDSÉGBOLT 8. sz. BISZTRÓ RÓNA-PRESSZÓ 4. sz. BÜiFÉ 5. sz. BÜFÉ 13. sz. VEGYESBOLT 5. sz. ITALBOLT 21. sz. VEGYESBOLT (együttesen üzemeltet) 10. sz. ITALBOLT 2. sz. ZÖLDSÉGBOLT 6. sz. ITALBOLT MÁRKA-PRESSZÓ Kunhegyes, Kolbaszék út 23. sz. Kunhegyes, Kossuth u. 57. sz. Kunhegyes, Kossuth u. 92. sz. Kunhegyes, Rákóczi út 3—5. sz. Kunhegyes, Széchenyi u. 15. Kunhegyes, Vásártér u. 1. sz. Abádszalók, Balassa B. út 1. sz. Abádszalók, Kossuth u. 42. sz. Pusztataskony Pusztataskony, Ságvári u. 12. sz. Tiszaroff, Lenin u. 3. sz. Tiszaroff, Szabadság út 54. sz. Tiszaroff, Lenin út 11. sz. A pályázatokat 1983. június 4-ig kell benyújtani a szövetkezet központjába (5340 — Kuhegyes, Kossuth u. 41. sz.). A versenytárgyalás időpontja a Kunhegyesen lévő egységek részére 1983. június hó 13. de. 10 óra. A többi egység részére 1983. június hó 14. de. 10 óra. A versenytárgyalás helye: Kunhegyes, Kossuth u. 4L sz. áfész klubterem. Tájékoztató adatokat és bővebb felvilágosítást a szövetkezet írásban ad az érdeklődőknek, melyet 1983. május 20-tól vehetnek át a szövetkezet központjában.” (4360) valamint kereskedelmi képest- téssel rendelkező női munkaerők részére, áruösszeállítói munkakörbe. Jelentkezés: Szolnok, Csaba út 28. szám. (4026) A SZOLNOK MEGYEI ÉLELMISZER KISKERESKEDELMI VÁLLALAT felvételre keres középfokú végzettséggel rendelkező SZTK-ügyintézőt, továbbá szakképzett gyors- és eénírót. Jelentkezés: Központunk munkaügyi osztályán, Szolnok, Beloiannisz út 6. (4214) A KUNSZENTMÁRTONI KÖRÖSMENTI MGTSZ pályázatot hirdet: állattartó telepi karbantartói, villanyszerelői munkakörben. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a termelőszövetkezet személyzeti vezetőjénél. Kunszentmárton. Marx út 8 (3847) Hentes, hús és hentesáru eladót felveszünk, bérezés megegyezés szerint. Érdeklődni: a 13-537 telefonon. (4232) D kategóriás jogosítvánnyal rendelkező cibakházi. kerekegyházi. csépai, csongrádi és izsá- ki vagy környékén lakó gépkocsivezetőket. munkásszállásra takarítónőket, továbbá elekt- tromos berendezésekhez gépszerelőket. kompresszorkezelő gépkezelőket, ács-állványozó, vasbetonszerelő kőműves, villanyszerelő. központifűtés-szerelő és festő-mázoló szakmunkásokat felveszünk. Jelentkezni: DUTÉP, Kecskemét, Klapka út 34. SZOLNOKI AGROKER VÁLLALAT azonnali beléoéssel felvesz mezőgazdasági géö- és alkatrész ismerettel rendelkező munkavállalókat raktárkezelői munkakörbe, továbbá portásokat folyamatos műszakba és vagonrakodókat. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat személyzeti vezetőjénél. Szolnok, Kombájn út 1. sz. (H. 1052) A KUNSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYI ÁRU KERESKEDELMI VÁLLALAT azonnali belépéssel alkalmaz egy gyors, és génírónőt, és egy éjjeliőrt (lehet nyugdíjas is.) Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Szolnok, Ságvári krt. 22. I. em. (H. 1056) NEFAG MŰSZAKI ÉS ANYAG- ELLATASI ÜZEME (Szolnok, Besenyszögi út telefon: 12-897) azonnali belépéssel alkalmazna autó- és hidraulikus berendezésekhez gépszerelőt, lakatos, autófényező, asztalos. erősáramú berendezésekhez villanyszerelő szakmunkásokat, valamint éjjeliőrt és segédmunkásokat, továbbá kezdő gépírót. (H. 1055) Házaspár számviteli főiskolai és műszaki egyetemi végzettséggel lakásmegoldást is biztosító munkahelyet keres. ..Városi lehetőség előnyben” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 881) Gépírni tudó szerkesztőrajzolót felveszünk. Jelentkezni lehet Szolnok Ságvári krt. 14. Építőipari Szövetkezet személyzeti osztályvezetőnél. (4418) Hirdetmény Értesítjük t. Fogyasztóinkat, hogy május 11—20. között karbantartási munkát végzünk. Emiatt több helyen: Szolnokon, Rákóczifalván, Rákócziújfalun, Üjszászon, Tószegen és Zagyvarékason nyomáscsökkenés lehet. Valamennyi fogyasztónkat takarékos vÍ2fclhasznál'ádára kérjük. Segítségüket és megértésüket köszönjük. — Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalat. (4361)